Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-19 / 141. szám

2 tUAin.0 1963. JÚNIUS 19. 1 •NAP **A- MAI •NAP-. ■■ Otvenhatmillió forintos beruházás Jövőre elkészül a pécsi szennyvíztisztító telep Pécs méreteiben és rend­szerében egyaránt elavult szennyvíztisztító telepét a Mélyépítési Tervező Vállalat tervei alapján bővítik, átala­kítják. Ótvenhatmiilió forint költséggel olyan tisztítótelepet építenek, amely a mai egész­ségügyi követelményeknek mmden tekintetben megfelel. A tisztítótelep kivitelén har­madik éve dolgoznak. Az épí­tési munkák nyolcvan száza­léka kész, s folyamatban van a gépészeti szerelés is. A szennyvíztisztító telepen két újdonság lesz. Az egyik a kétfázisú eleveniszapos tisztí­tási eljárás, amely a leggazda­ságosabban oldja meg a szennyvizek eddig nélkülözött biológiai tisztítását. A tisztí­tott vízből naponta kb. 16 000 köbmétert fertőtlenítenek és juttatnak majd az új hőerő­műnek ipari használatra, salak szállítás céljából. Ilymódon lé­nyegesen olcsóbb ipari vízhez jut a* erőmű, mint amibe a Mohácsról távvezetéken érke­ző Duna-víz kerül. A másik érdekesség Tasfi Lászlónak, a Mélyépítési Ter­vező Vállalat szakosztályve­zető mérnökének újítása, a légbefúvásos homokfogó, amely Magyarországon eddig isme­retlen <Jl járás a szennyvíz mechanikai tisztításánál. A berendezés kettős feladatot, a homokfogást és az előle vegőz- testést végzi. Ezenkívül feles­legessé teszi külön rácsakna építését is. Működése függet­len az érkező víz mennyisé­gétől. A vízbefúvott levegő­nek pelyhesítő hatása az üle- pítést kb. 50 százalékkal meggyorsítja. Az újítás alkal­mazása azt eredményezte, hogy a szennyvíztisztító telep előüiepítőit nem kellett el­bontani a fejlesztés során, ha­nem az továbbra is üzemeltet­hető. Ez kétmillió forint meg­takarítást jelent. Az építkezés érdekes mozza­natához érkezett. Az eddig csak modelleken kísérletezett légbefúvásos homokfogó mű­ködését üzemi méretben is ( próbálták és a laboratóriumi kísérletek eredményeit a gya­korlatban ellenőrizték. Kedden Tasfi László mérnök és több más szakember jelenlétében lezajlott műszaki bemutatón a Magyar Hidrológiai Társaság víz alatti kutatócsoportja nyúj tott segítséget. Az ő közremű­ködésükkel biztosították a víz alatti felvételeket és a leját­szódó áramlási folyamatok elemzését. A tisztítómű napi 24 000 köb­méter teljesítménnyel a jövő évben kezdi meg működését. De a város további fejlődésétől függően kapacitása 36 000 köb­méterig növelhető. Eck Imre: „Elsősorban a baléit tartalmi megújhodása foglalkoztat bennünket“ A pécsi balett budapesti bemutatója Besurranó tolvajnőt vett őrizetbe a rendőrség Sztojkovics Mária 27 éves pécsi, Fűzfa utcai lakos, négy esetben állt már a bíróság előtt rablás és lopás miatt. Az elmúlt év őszén szabadult a börtönből, s a napok­ban ismét rendőrkézre került, jr*fiatal tolvajnő naphosszat jár­ta a pécsi utcákat és a környék­beli falvakat. Vizipás, szalonna- vásárlás stb. címen kéretőzött be % lakásokba, ahonnan üres kéz­zel ritkán távozott. Különösen kihasználta a lakók könnyelműségét, s így például a Szabó József utcában is nyitva hagyott ajtón surrant be és egy woo forint értékű aranygyűrűt lopott el az asztalról. Néhány nappal később a Baj­nok utca 6. számú ház udvaráról egy kakast emelt el. Baromfit akart lopni az Alkony utca 7. szám alatti házból is, ahol azon­ban a lopás meghiúsult, mert a szomszédok és az arra siető pos­tás tettenérte. Ott a helyszínen öt rántanivaló csirke került elő Sztojka Mária bő szoknyájának rajtekéből. Egerágon ugyancsak besurranva 60 forint készpénzt lopott el egyik házból. Feltehető, hogy még számos helyen köve­tett el bűncselekményt. A híres tyúktolvajt most őrizetbe vette a rendőrség. A Pécsi Nemzeti Színház bale ttegyüttesének vendégjátéka a Petőfi Színházban. A Pécsi Nemzeti Színház balettegyütte­se bemutatta „Balett-est 1963” című műsorát. A képen: Az Etűdök No 2. című jelenetből. Hétfőn délután és este két nagysikerű erőadásban mu­tatta be az Izabella téri szín­házban a Pécsi Nemzeti Szín­ház balettegyüttese „Balett 1963” című műsorát. Az együt­tes ezzel a vendégszerepléssel zárta idei évadját. A műsoron négy önálló mű szerepelt: Couperin: Etűdök No 2.”, Bu- kovy: „A parancs”, Maros Rudolf: „Hétköznapi requiem” és Rossini: „Nyitány”. Ezt a műsort táncolta az együttes sorozatosan a most véget érő színházi évadban Pécsett és ezzel mutatkozott be, az an­gol sajtóban elismerő vissz­Tanácstagi beszámolók I. KERÜLET: Június 19-én, C órakor: MSrcz Róbert Vasas I. falusi kultúrott­hon. A beszámolón részt vesznek: Bencze Béláné, Jozifek Ágoston városi tanácstagok, Fehér Józscf- né, Kiskovács János, Győzó László, Okos Jenő kerületi ta­nácstagok Pozsgay József — gyárvárosi József Attila Kultúrház. A beszá­molón részt vesznek: Kerekes Ist­vánná, Rumann Józsefné városi tanácstagok, Csánk Jenő, István- der Lajos, Aszalós Arpádné, Hor­váth József, Bérezés Jánosné, Gyuris Károly, Horváth Józsefné kerületi tanácstagok. HL KERÜLET: Június 20-án, 7 órakor: Bánki Nándor — Uj-Mecsekalja, Ságvári Kultúrotthon. A beszámolón részt vesznek: Soponyai József, Tóth F. Győzőné, Hódi Szilveszterné, Patacsi József, Marosi Károlyné városi tanácstagok, Beke József, Jávori István, Horváth Ferencné, Várhegyi Pál, Szabó István, Sós György, dr. Szabó Lajosné, Had­nagy Árpád, Kónya János, Ku- rucz Béla, Bojtor János, ifj. Soly- mosi Béla, Almási János, Czett László és Tomecskó Gyula kerü­leti tanácstagok. hangot keltett legutóbbi lon­doni vendégszereplése során is. A budapesti bemutatón Eck Imre, az együttes vezetője, művészi célMtűzésaikről a következőket mondta az MTI munkatársának: — Együttesünk három éves. Célja az volt, hogy megte­remtse a modem balett kísér­leti műhelyét, kísérletünk pe­dig arra irányul, hogy a ba- lettszínpadan is létrehozzuk azt a kontaktust, amely az érző, gondolkodó ember és saját kora között zárja be az áramkört. Ebből következik, j hogy elsősorban a balett tar- j talmi megújhodása foglalkoz­tat bennünket, izgalmas, gon­dolkodásra késztető korunk- j ban nem akarunk unatkozó hercegeket, Ferenc József-i kadettvilágot vagy mitológiai alakokat táncolni. Inkább vál­laltuk a kísérletezés gondját és művészi veszélyét, a mun­kás útkeresést, a harcot saját bizonytalanságunkkal. Modem ségünk tehát csak ennyi: olt- hatatlan szerelem korunk rea­litása iránt. További terveikről szólva Eck Imre elmondta, hogy a jövő év programja még nem alakult ki teljesen. Az együt­tes januáriban és februárban a Német Szövetségi Köztársa­ságban, Luxemburgban, Svájc­ban és Ausztriában lép fel, összesen mintegy 30 előadá­son. Más külföldi szerződések­ről most tárgyalnak. Tillai Aurél előadása A Pécsi Kamarakórus Ba­ráti Köre az egész tanéven át rendszeresen megtartotta klub estjeit a Nevelők Házában, ez évben az utolsót 15-én. Tillai Aurél főiskolai adjunktus be­szélt a modem zene és zenei élet problémáiról, magnetofon illusztrálással. A nagy érdek­lődéssel fogadott előadást szá­mos értékes hozzászólás bő­vítette. Ezekből kitűnt, hogy a szakképzett ifjúság jól ér­telmezi a modem zenét Tillai érdekesen elemezte a modem zene stíluskeresését ismertette a dodekafóndát jel­lemezte Honeggert, Schönber­get, Webernt, Sztrávinszkijt. A sok izmus után üdítően ha­tott Kodály Zoltán „Kádár Kata” zenekari feldolgozása: strofikus énekszólam, a tar-, tálamnak megfelelően alakuló átvezető részekkel. Utolsó idé­zetként Bartók Béla hattyú­dalának, a III. zongoraver­senynek lassú tételét szólal­tatta meg, amely a „Diverti­mento” lélekháborgásával el­lentétben a megbékélt ember zsolozsmáját zengi. Ez a mű, amelynek utolsó tizenkét üte­me Serly Tiborra maradit, mert a mester keze lehanyat­lott. Az előadó nemcsak a mű­vekről, meg a zeneszerzők életfelfogásáról szólt, hanem a mai zenésznemzedék szociá­lis helyzetéről, a gépesítés fe­lé haladó zeneszolgáltatás kérdéséről, a művek előadásá­nak, kiadásának anyagi prob­lémáiról is. Veress Endre 82. Ezúttal is ez történt Karlsluste légiteré­ben. A szovjet bombázók kört képeztek a repülőtér felett, s vakító fénnyel világítot­ták be a környéket. Bombát dobtak a re­pülőtér főépületére, amelyben a szolgálati helyiségek voltak, megsemmisítették a két hangárt és a meteorológiai jelzőállomást. Az egyik bomba a földalatti benzintárolóra esett. A robbanás helyén óriási lángnyelv csapott a magasba, pillanatok alatt hatal­mas füstgomolyag keletkezett. Néhány szov­jet gépnek az volt a feladata, hogy a repü­lőtér légvédelmi tüzelőállásait támadja meg. A bombázás idejére a három szállítógép különvált a bombázóktól, s csökkentett se­bességgel a repülőtértől néhány kilométerre húzódó, sűrű erdővel benőtt szakadék felé tartott. A völgyből rendszeresen ismétlődő fényjeleket észleltek a pilóták. Ljulko szá­zados adta a jeleket a zseblámpájával. Amint a jelzőfény fölé értek a gépiek, ki­nyíltak az ajtók, s ejtőernyősök csoportja ugrott a mélybe. * Az adjutáns reggel jelentette Vpitz tábor­noknak, hogy az iUető, akit kért, megérke­zett Ostburgból és itt vár. — Eressze be, — rendelkezett Vpttz. Adolf Torp Sturmführer lépett Vpitz szobájába. A tábornok hellyel kínálta, s rögtön a tárgyra tért. — Fontos ügyben hivattam, — kezdte. — Arról biztosan tud, ügye, hogy bombázzák Karlslustet. r— Igen, tudok. — Nos, azt is tudnia kell: sz oroszok bombázzák. — Nem a jenkik? — csodálkozott el Torp. — Nem. Az oroszok, — ismételte nyoma­tékosan Vpitz. — Éppen ez a baj. Az utób­bi négy nap alatt négy légitámadás volt. A várost nyugodtan hagyják, csak a környé­két, a perifériát, különösen az északnyugati és északkeleti részt bombázzák. — Vpitz itt egy kis szünetet tartott. — Nem ok nélkül ilyen energikusak. Most már világosan le­het látni, hogy korai volt az önbizalmunk. S Vpitz felfedte Torp előtt a titkos rej­tekhely ügyét. — Igen, úgy látszik, kiszagoltak valamit a rejtekhelyről — mondta a Sturmführer, amikor a tábornok befejezte. — Csak sza­got vettek, de nem tudják pontosan, hogy hol van. Vagy teljesen reménytelennek lát­ják, hogy hozzáférhessenek. S most tapoga­tóznak, hogy rátaláljanak. Nem véletlen, hogy bombázták a nyugat felé vezető or­szágutakat is. Igyekeztek tönkretenni vala­mennyi útvonalat, hogy megakadályozzák a rejtekhely evakuálását. A három országúi­ból kettőt már szétbombáztak. Igyekeznek~. Vpitz hallgatott. — Talán nem lehetetlen, hogy éppen Karlslusteba tette át a működési helyét az oroszoknak az a felderitője, — jegyezte meg bátortalanul Torp. — Krause Gube? — Igen. Hiszen, ha másért nem, hát azért is átköltözhetett oda, Gruppenführer úr, hogy meggyőződjék: a légitámadások elér­ték-e céljukat, megsemmisültek-e az archí­vumok. — Valóban megtehette ezt is, — felelte Upitz. — Annál is inkább, mert Ostburg- ban nem maradhatott tovább. Igen jól ítéli meg a helyzetet Torp. S én éppenséggel eb­ben az ügyben hivattam magát. Induljon nyomban Karlslusteba. Komoly munka vár ott magára. Én egyelőre nem tudok menni, túlságosan zaklatott vagyok... Indujon azonnal, s alaposan nézzen körül a város­ban. — De én ezt a Krauset csak egyetlen egyszer láttam, s akkor is háttal állt felém. — Khümetz és a többiek elég részletesen leírták a külsejét. S ez a személyleírás ott van magánál. — A személyleírás csak akkor ér valamit, ha az illetőnek különös ismertetője van. Az a leírás viszont, amellyel én rendelkezem, semmiféle megfogható kiindulási alapot nem ad. — Mindegy, Torp. Induljon. Én is Karls­Iv.-tteba megyek majd, de valamivel később. Maga azonban induljon mielőbb. Most azon­nal, Torp. Intézkedem, hogy adjanak magá­nak gépkocsit. ' — Nem szükséges az autó, Gruppenführer úr. Jó erős motorkerékpárom van. — Az is jó. Karlsluste nincs olyan mesz- szs. — Az én motorbiciklimmel három óra. — Induljon azonnal. — Vpitz felállt. — Estére én is ott leszek. Jelentkezzék majd nálam. Egy másik fontos megbízás vár ma­gára. * A berlini gyors hajnalban ért Karlsluste­ba, amikor a város elleni újabb szovjet légitámadás már befejeződött. Ezzel a vonattal jött vissza Aszker. Az állomás előtti téren egy pillanatra megállt. Rozsdaszínű füstfoszlányok gomolyogtak a levegőben. A járdán, bársonyos, zsíros ko- rompelyheket sodort tova a szél. Valahol a távolban, a horizont alján túznyelvek vil- lództak az égen. Csend volt. Égett szag ter­jengett az egész környéken. Miután Kari Aupel szerepét játszotta. Aszkemek kerülnie kellett a társaival való találkozást, nem mutatkozhatott Stireva házá­nak környékén. Igaz, a logika, a józan ész diktálta: kizárt dolog, hogy figyelné valaki. Seifert és Vpitz már a saját biztonságuk veszélyeztetése miatt sem vállalkozna erre, Karlslustera bombák hullanak, ha csak nem szükséges, nem viszik vásárra a bőrü­ket. Am Aszkemek a legkisebb kockázatra sem volt joga. Hiszen most minden azon múlik, hogy hiba nélkül tudja-e játszani Kari Aupel szerepét. Az óvatosság egyáltalán nem volt felesle­ges, Vpitz Gruppenführer — Seifert tábor­nok tilalma ellenére — mégis megfigyelőt állított a Berliner Platz 15. számú házhoz, mivel .mindig szeretett egy kicsit többet tudni mindenről, mint a főnöke. A ház kö­rüli szimatolást egy olyan beosztottjára bízta, aki tartani tudta a száját, úgy hogy ebből a szempontból Vpitz nyugodt volt, nem kellett félnie semmiféle hellemetlen- ' (Folytatása következik) Kedves konkirrentia Ott, ahol a Dunaszekcső* áthaladó műút utolsót konya rodik északnyugat felé, a távbeszélő oszlopra egy gó­lyapár fészket rakott. A pos­ta dolgozói már három Ízben verték le a fészket, de hiá­ba —- estére ismét készen volt. Nem volt remekmű, de arra jó volt, hogy a „gólya­mama” sürgősen lerakhassa tojásait. Most aztán bajban vannak a postások, mert a fészekből már kis gólyáink kandikálnak kifelé és [W nem akarják a fészket be ti­tánt. A „település" érdekessé­ge, hogy a fészekkel szem­ben — a Petőfi tér 14-ben lakik a község szülésznője. A napokban Dunaszekcsön jártam, amikor egy bajuszos bácsika baktatott a kanyon­ban, aki kalapját hátra f va tekintett a gólyafél ~ t lakóira, majd mosolyogni .’l szólt hozzájuk: — Na mi az, ti azért köt­tetek ide, hogy konkurálja­tok a Margit nénivel? Ba-Lás — PANNÓNIA mezőgazdasági napok kezdődnek holnap, június 20-án Pécsett. A találkozó — amelyen országszerte Ismert mezőgazdasági szakemberek, to­vábbá külföldi vendégek is részt vesznek — három napig tart. Három mezőgazdasági szekció­ban (állattenyésztés, szőlőtermés* tés és öntözéses gazdálkodás) állítottak össze programot. A* I. Pannónia mezőgazdasági na­pokat dr. Dimény Imre, az agrártudományok kandidátusai az MSZMP Központi Bizottsága mezőgazdasági osztályának ve­zetője nyitja meg. — A MEZŐGAZDASÁGI Ellátó Vállalat, — Baranya megyei AGROKER, — 10 000 forint ÖSZ- szeggel járul hozzá a Pannónia mezőgazdasági napok megrende­zéséhez. A háromnapos rendez­vény idején az AGROKER több helyen tart gépi bemutatót a megyében. — A SZENTESI Kertészeti Kutató Intézet az idén 100 hol­don állított be Baranya terme­lőszövetkezeteiben aöldségter- mesztési kísérletet korán éró szentesi karalábé él szentes! paprika fajtákkal. — OJ REKORD született. A szajki Üttöró Tsz-ben « zöld- etetés megkezdésével M literre növelték a tehenészet fejes- átlagát. Tejtermelést eredmé­nyük egyedül álló a megyében. Hétfőn este 20 óra 25 pereket a hazafelé tartó pécsi mentőko­csi a somogyi Bat« községben egy személyautónál ismeretlen eszméletlen férfit talált, akit kórházba szállított. Pécsett hétfőn délután 1$ óra 17 perckor a Kolozsvár és 'lét utca sarkán Paragi József mo­torjával összeszaladt egy kerék­párossal. Az I. számú sebészetre került. Kedden délben O órakor :*é­esett, a Dugonics utcában nya­raló Énekes György 8 éves sár­bogárdi fiú lefutott a járdáról anélkül, hogy körülnézett volna, a mivel féktávolságon belül lé­pett az úttestre, Gerber István motorkerékpárjával elütötte. A fiút a gyermekklinikára szállí­totta a mentő fejsérüléssel. — A PUSKIN Művelődési Ház dalárdája ma este 6 órakor mű­sort ad a Tüzér utcai szociális otthon 130 lakójának. A bányá­szokból álló csoport énekszá­mokkal, szavalatokkal és ma- gyarnótákkal szórakoztatja az öregeket. — CSAKNEM tíz tonna jeget szolgáltat naponta a Komlói Élelmiszeripari Vállalat. A helyi igények kielégítése mellett Dombóvár és Szekszárd ellátá­sában is segít. — HÁROMEZER rajnai ludat vásárol a belvárdgyulai termelő­szövetkezet. Az értékes és ritka ludfajtát Magyarországon eddig csak Bécegresen tenyésztették. — ELKÉSZÜLT a tanulmány- terv a komlói Berek utcai piac­tér létesítésére. A 2 millió fo­rintos beruházással készülő té­ren megkezdték a tereprende­zést. — FERTŐZŐ OSZTÁLYT hoz­nak létre a komlói várost kór­házban, mert a betegek elhelye­zése mind nehezebbé vált a pé­csi klinikán. A városi tanács egészségügyi osztálya ez ügy­ben euiterjesztést tett az Egész­ségügyi Minisztériumhoz. A MEGYEI Bíróság tegnap tárgyalta Tóth Jánosné, Kiss Varga Katalin, Pécs, Alsó-Gyü- kés 24. szám alatti lakos bűn­ügyét, akit emberölés bűntetté­vel vádolnak. A vádlott a tár­gyaláson végig tagadta, hogy ő ölte volna meg ez év tavaszán 87 éves édesanyját, noha a ta­núk vallomásai kivétel nélkül ellene szóltak. Az ügyész a ta­núvallomások alapján kiterjesz­tetté a vádat előre kitervelt em­berölés bűntettére. A tárgyalóm Wt> Jdlbii 11-re elnapolták

Next

/
Thumbnails
Contents