Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-18 / 140. szám, Első kiadás

1963. JÜNIUS 18. lUAPlO 3 Szükségletek és lehetőségek ^őaimbtehat étx uiátt... Könnyű azt kimon­dani, hogy iskola is kellene, meg kultúrházat is szeretnénk és kövesútra is szüksége len­ne a falunak, aztán mi lesz már azzal az orvosi rendelő­vel? Könnyű felsorakoztatni az igényeket, bizonyítani, mennyire szükséges vala­mennyi — de a megvalósítás már közel sem olyan köny- nyű. Sokszor nem is a pén­zen múlik, az állami hitel biz­tosításán, hanem anyagon, munkáskézen és a sorrenden. Mert a családban sem vásá­rolnak a szülők minden gye­reknek egyszerre ruhát is, ci­pőt is, nagykabátot is, meg játékot is. Hanem beosztják, egyik hónapban csak cipőt vesznek, a másikban megkap­ja hozzá a gyerek a ruhát és így tovább. A helyes sorrend betartása különösen fontos az államház­tartásban. Nem lehet elap­rózni a hiteleket, de még a községfejlesztési alapot sem. Mindent a maga idejében és a szükségleteknek megfelelő sorrendben kell és lehet meg­valósítani. A napokban Nagypefcrden jártam. Igazán áldatlan a helyzet az iskolában. Valami­kor egy tanterem volt, most három közül kettő szükség­helyiségben kapott helyet. Kellene az iskola, legalább nyolc tantermes, lesz is, de csak 1966-ban. És addig? Azt kérdezték a szülők: nem le­hetne előbb? Hiszen felaján­lottunk 1362 munkanapot az új iskola építésénél. A ta­nácsnak van nyolcvanezer fo­rintja a községfejlesztési alap­ból. A háromholdas területet is kijelöltük, ahol felépíthe­tik az iksolát — mi kell még? A válasz: tervek, építőanyag, kőművesek, az építkezéshez irányító mérnökök, aztán bú­torzat az új iskolába, végül pedig több pedagógus a több tanterembe. Az állami tervek alapján mindezeket a feltéte­leket csak 1966-ra tudják biz­tosítani. Akkor sem minden­hová. de Nagypeterd abban az évben éppen sorrakerül. Ott' tartunk és ez társa­dalmi fejlődésünknek velejá­rója, hogy a szükségletek és az igények megelőzték a le­hetőségeket. Ebben nincs sem­mi különös. Az emberek fal- vainkban jobban élnek, több a szabadidejük és a kocsma­füstös esték már nem elégítik ki igényeiket. Sőt, az ízléses italboltok sem. Cukrászdát és kultúrotthont kérnek, ahol szórakoznak és tanulnak is. De így vagyunk az orvosi ellátással is. Valamikor csak a na­gyobb falvakban volt egy körorvos és minden második paraszt kínzó sérvvel kínló­dott, mert sem ideje, sem pénze nem volt arra, hogy megoperáltassa. Ma a lakos­ságnak több, mint kilencven százaléka részesül ingyenes orvosi ellátásban és előkerül­tek a régóta hordozott, lap­pangó betegségek is. Bár Ba­ranya orvosi ellátottsága messze jobb az országos át­lagnál, hiszen nálunk 2700 la­kosra jut egy orvos, mégis vannak olyan visszásságok, amilyenekről a napokban Nagydobszán hallottam. A nagydobszai termelőszö­vetkezet naponta két kocsit biztosít a betegeknek. A ko­csi elviszi őket Moldványhíd- ra az orvoshoz. Aztán meg­kapják a receptet, vagy az utasítást, hogy menjenek be Szigetvárra, felülvizsgálásra. A falu szélén két részre sza­kad a menet. Akiknek már semmi dolguk Szigetváron, le- heverednek az út szélén, mi­nek rázassák magukat hosszú kilométereken. Inkább bevár­ják, amíg megfordul a kocsi. Megfordul... de sokszor be is esteledik, mire újra fel­veheti az útszéli betegeket. Aztán vissza a faluba, rázós, zötyögős úton. Első hallásra is megható dolog, mégis azt kell monda­ni, hogy pillanatnyilag nem lehet rajta segíteni. Nem Nagydobsza következik a sor­ban, vannak még áldatlanabb állapotok is, azokat kell előbbre hozni. Valóban ilyen kilátástalan lenne egyes helyeken a hely­zet? Korántsem! A feladatok, szükség­letek gyorsabb megoldásának ezer s egy lehetősége van napjainkban. Elsősorban ott kell keresni a megoldást, hogy ma már termelőszövet­kezet tagsága és a falu la­kossága nagyjában, egészében ugyanaz. Amit a tsz a falu­nak ad, önmagának adja. Ezért javasolják a tanácson, hogy a termelőszövetkezet a lehetőségeihez mérten járul­jon hozzá a községi beruházá­sok megvalósításához. Ne csak úgy, hogy egy-egy fogatot, vagy gyalogmunkást biztosít a földmunkákhoz, hanem úgy is, hogy szakembereit odaad­ja és a szociális, kulturális alapból, vagy máshonnan na­gyobb összeget ad a kultúr- házhoz, az iskolához, az út­építéshez, vagy éppen könyv­tár létrehozásához. Mert fél­millió forintot megszerezni egy orvoslakáshoz, és rende­lő, váró megépítéséhez nem könnyű dolog. De ha a falu összegyűjti a községfejlesztési hitelét néhány éven át, ha társadalmi munkát szervez a lakosság körében, ha a ter­melőszövetkezet nagyobb ösz- szeget vállal a költségekből és biztosítják a létesítmény társadalmi tervezését is a Hazafias Népfront műszaki akció bizottságánál — fenn­maradó hitelt már könnyebb megszerezni a járástól, vagy a megyétől. Az ilyen módon tervező, gazdálkodó községet mindig is előnyben részesítet­ték és részesítik a jövőben is. Ötvenéves az újhegyi erőmű Szombaton du. fél 3 órakor az újhegyi erőmű dolgozói összejöttek, hogy megünnepel­jék az erőmű 50 éves fennál­lásának jubileumát. Az ün­nepségen — az üzem dolgo­zóin kívül részt vettek az erő­mű nyugdíjas munkásai, illet­ve műszaki dolgozói, továbbá a Nehézipari Minisztérium iparigazgatóságának képvise­lője. Az ünnepséget Kovács Béla elvtárs, a Pécsi Hőerőmű Vál­lalat igazgatója nyitotta meg, majd Kelemen Gyula elvtárs, az újhegyi erőmű üzemvezető­Megalakul az ország- világjárók pécsi baráti köre Rövidesen újabb egyesület megalakítására kerül majd sor Pécsett. Június 28-án es­te 7 órakor Pécs város Műve­lődési Házában megalakul az IBUSZ—TIT ország—világjá­rók baráti körének pécsi köre. A megalakulás alkalmával két filmet mutatnak be. Levetítik a „Szeged a napfény városa” című színes diafilmet, vala­mint a „Viszontlátásra Sze­ged” című színes keskenyfil- faiet. je tartott ünnepi beszédet, amelyben vázolta az erőmű 50 éves múltját: — Az erőműnek régi mun­káskollektívája a mai napig is mindig összetartásáról és üzemszeretetéről volt híres. Üzemünk az utóbbi esztendő­ben is, a fokozott követelmé­nyek ellenére is mindig meg­állta helyét, így tehát az erő­mű munkáskollektívája — mondotta Kelemen elvtáns — büszkén vallhatja, hogy az ütemmel együtt megtették és jövőben is megteszik köteles­ségüket Kelemen elvtárs beszéde után Schiller József elvtárs iparigazgató megköszönte az erőmű dolgozóinak eddigi te­vékenységét és jövőre nézve 'is jó munkát és jó egészséget kívánt nekik. Ezután került sor a kitüntetések kiosztására. Miniszteri kitüntetéssel ju­talmazták Adonyi Andort, Keszler Miklóst, Keszler Lász­lót, Szikora Jenőt, Ropold Jó­zsefet, Kiel Józsefet, továbbá Tóth Istvánt és Gulyás Ist­vánt. Kiváló dolgozó jelvényt, I illetve Kiváló dolgozó okleve­let kapott az üzem tizenhat dolgozója, majd kb. negyven dolgozó kapott 200—500 forint Pénzjutalmat. Az is helyes, ha nemcsak a járások, hanem minden fa­lu összeállítja a maga táv­lati fejlesztési tervét. Meg­határozzák — választók és tanácstagok közösen —, hogy melyik a legfontosabb, hol kezdjék el a munkát. Iskolát építsenek, vagy orvosi rende­lőt, esetleg pedagógus lakást. És így évről évre a szükség­letnek megfelelően szervezik a munkát is, kérik a járási és a megyei tanácstagok segít­ségét a hitelek, építőanyag, vagy tervezés biztosításához. Amikor megnézi az ember egy-egy kisebb falu éves ter­vét, kitűnik, mennyi apró fel­adatra szabdalják szét az amúgy is kevés hitelt, vagy községfejlesztési alapot. Ahe­lyett, hogy megtakarítanák a legfontosabbra. Mert miért adnak ötezer forintot az isko­la tatarozására, amikor azt ma már társadalmi munkával elvégezhetik a szülői munka- közösség tagjai. Miért kell egy tsz faluban húszezer fo­rint szociális segélyekre, ami­kor a termelőszövetkezet is rendelkezik ilyen alappal és amikor erre szükség van mindig biztosítja a megfelelő összeget. így ezeket az apró tíz-húszezer forintokat össze­rakva elérhetik, hogy a falu­nak a tervezettnél előbb le­gyen orvosi rendelője, kultúr- háza, kövesútja. Sohasem szabad igényeinket fölébe helyezni a lehetősé­geknek. Régi mondás, hogy .......addig nyújtózkodjunk, a meddig a takarónk ér!” Természetesen a takarót meg­lehet nyújtani, de elsősorban nem azzal, hogy állandóan és csakis a felettes szerveknél kopogtatunk hitelért, hanem úgy, hogy a falu összeadja a maga erejét és ahhoz, mint­egy kiegészítésképpen kér segítséget. A sorrendet az igé­nyek benyújtásánál is be kell tartani. Először mindig azt vegyük számításba: mi az, amit a falu saját erejéből tud nyújtani és mennyire lenne még szükség a cél végleges megvalósításához. Az ilyen és csakis az ilyen kopogtatás talál meghallga­tásra! Igényeinket minden faluban szabjuk hát a lehe­tőségekhez, de ugyanakkor keressük is a lehetőségek bő­vítését, a tsz és a tanács anya­gi erejének összehangolását, a lakosság társadalmi munkájá­nak megszervezését. De arról se feledkezzünk meg, hogy a kultúrotthonba, iskolába, or­vosi rendelőbe szakemberek kellenek. Ezért a termelőszö­vetkezetek létesítsenek ösz­töndíjakat mezőgazdásznak, orvosnak, pedagógusnak — akik majd az iskola elvégzése után visszatérnek a faluba és az akkorra felépült iskolában, rendelőben tanítják, gyógyít­ják azokat, akik számukra ehhez lehetőséget biztosítot­tak. Gáldonyi Béla Magyar írók Varsóban Varsóba érkezett a Magyar írók Szövetségének küldött­sége. A küldöttség tagjai — Hubai Miklós drámaíró és Fe­kete Gyula író — 10 napot töltenek Lengyelországban. Nyaka lúdbőrös, és folyton elsápad. — Gyurikáim, már megint... — figyelmezteti kedvesen a felesége, de ő nem tehet róla. — Az emlékektől van, hi­szen tudod... Emlékei a pécsi utcákon lesnek rá. Minden ház, min­den sarok ismerős, sőt a ne­veket sem felejtette el. pedig harminchat éve annak, hogy utoljára találkozott Hartmann Jancsi barátjával az Uhlmann telepi grundona Kukutyinban. A Hunyadi János úton mélyet szippant a mecseki levegőből. — Belgiumban mindig pá­rás, nyomott a levegő. A bá­nyák környékén egészségte­len. Az emlékek új élményekkel, friss benyomásokkal párosul­nak. Sok minden eszébe jut, csapónknak a gondolatai. Sok­szor félesége segíti ki, mert ismételten elérzékenyüL — Nagyon jók itt az isko­lák —, mondja Rózsi, a ju­goszláviai születésű fiatalasz- szony —, mert itt mindenki tanulhat. És mennyi nyelvet! Igazán meglepő. Még az olyan nagy családban is tudják ta­níttatni a gyerekeket, mint a sógotroméké. Középiskolába járnak és különórákra. Ili pél­dául angolt, Mari franciát, németet, Muci és Jancsi oroszt, németet tanulnak. Dravecz György és felesége kényelmesen elhelyezkednek a Volgában. Suhan az autó a város ut­cáin. Dravecz György arcáról egy pillanatra sem tűnik el a megilletődöttség. Harminchat év után ismét a régi Erzsébet telepi lakás lép­csőjén ... 1000 tő csúcsos káposzta Minden tavasszal nagy fel­tűnést keltve jelenik meg és gyorsan eltűnik a piacokról egy ritka, hazánkban egyedül­álló zöldségféle a diósviszlói csúcsos káposzta. Ezt a szo­katlan alakú káposztát, mely nemcsak, mint zöldség, de mint növény is, ritkaság szám ba megy az országban, nagy veszély az elkorcsosodás ve­szélye fenyegeti. A Szentesi Kertészeti Kutató Intézet ve­zetői nagy lehetőséget látnak a csúcsoskáposzta nagyüzemi termesztésében, ezért elhatá­rozták, hogy megmentik. Pén­teken az intézet munkatársai 1000 csúcsos-káposzta tövet vit­tek el Diósviszlóról Szentesre, ahol magot fognak belőle s a tiszta, korcsosodás mentes magot aztán visszaküldik Ba­ranyába. A csúcsos káposztát eddig az országban egyedül Diósviszlón és ott is csak kis házi kertekben termesztették, legutóbb pedig a tsz egy 2—3 holdas területen. A szentesi kutatók segítségével jövőre már 40—50 hold csúcsos ká­posztát termelhet a tsz, mely koraiságában és ízletességében felveszi a versenyt a mohácsi ádventi kelkáposztával a ha­zai és külföldi piacokon egy­aránt. Megismer-e még Hartmann Jani bácsi? ! — Ez lenne a' volt repülő­tér? És ez az étterem...? Pon­tosan ilyenben ebédeltünk Brüsszelben a világkiállításon I ,S5 Mennyi virág!.;. És mi­lyen modem konyha;.. A fazekakban, azokból a valódi libákból a munkásoknak fő leves? — Olcsó, nagyon olcsó — ál­lapítja meg a fiatalasszony, amikor az Olimpia árairól hall. — Nálunk ennél sokkal egyszerűbb étteremben, nincs ötszáz frankon alul ebéd. A férfi kimutat az ablakon. — Ezt jól nézd meg, itt a vasút mellett bolgárkert volt azelőtt. Ide járt gyomlálhatni tízéves leányka korában a nő­vérem. — A Majlátih utca a város egyik legöregebb része, tudom. De miért bontják? — kérdi és felelnek neki a Jókai utcai szövetkezeti házak, meg a sarkon álló hatemeletes OTP ház. A meszesi házakat ismét megcsodálja. Többször is megerősítik, náluk igen magasak a házbé­rek, drága a közlekedés. Egy olyan új lakásért, amelyben Meszesen laknak az emberek, Belgiumban havi 5—600 fran­kot kellene fizetni. Ha felül­nek az autóbuszra és egy meg­állót utaznak, 4—5 frank a viteldíj. — Nézd csak! Ez az Ágos­ton tér és itt va'n az iskola. Ide jártam elemibe. A máso­dik emeleten volt az osztá­lyunk . f; Az Ady Endre utca 68-as számú ház újabb emlékeket ébreszt. — Itt laktunk . i ? Különben az egész utca is­merős, olyan, minit harminc­hat évvel ezelőtt. Csak az út jobb, Amikor Erzsébet telep gesz­tenyesorainak sűrű lombsátra alá gördül az autó. ismét elsá­pad. A Kukutyin, ahova őt is sokszor elküldték „zabot he­gyezni” — akárcsak régen. Ha­nem a Hartmann Jani?! — Nem ismer meg? — Nem! — Pedig Belgiumban is ta­lálkoztunk .;; Kint volt? — Kétszer is, — Ott lakott a Horváth kantáiban. — Persze, de az másodszor volt, harminchétben. Először huszonötben mentem ki. — Mi itt laktunk a har­madik sorban, ü Hartmann Jani bácsi egé­szen belevörösödik a gondol­kodásba. — Hova tegyem ...? Hova? — Segítek, Apám a Purkát Edi volt. a . ,— Akkor már megvan! Mi­kor mentél ki? >— Harminchat éve. Még nyolc hónapot kell lenyom­nom, hogy havi 4 500-zal me­hessek nyugdíjba'. — Meg lehet élni belőle? — Szegényesem Ha valaki szórakozni, vagy „bock”-kol- ni akar, ahhoz külön kereset kell, •— A „bock” — sör — teszi hozzá magyarázókig Hart­mann Jani bácsi — és az Bel­giumban is finom ám! A gesztenyelomibok sűrűjé­ből kibontakozik a keleti vá­rosrész panorámája. — A régi lakásotokat meg­nézed, ugye? Akkor menjetek a következő sorba, Besenyő utca, igaz? — Harmadik sor..: — Ez az? Ez a ház volt Gyurkám? — Biztosan. Itt van a kis tér. ahol a Blasszauer Janival fociztunk. És ez volt a ker­tünk. No a mamámnak meg­írhatom ., j A lakás ajtaján Radocsái Tiborék névtáblája. Radocsái- né felajánlja, jöjjenek csak, nézzék meg belülről is a la­kást. Dravecz György figyel­mesen jár körül a kertre néző szobában. — Szebb most, határozot­tan szebb, mert nincsenek meg a gerendák, világosak az aj­tók ; : . A hírre, hotgy a vendég Bel­giumból érkezett, sokan siet­nek elő. A kis tér, hajdani fo­cizások színhelye gyorsan be­népesül. — Aztán húzd ám ki Gyur­kám azt a nyolc hónapot, mir nél gyorsabban! — Utána hazajönnének? — Magyarországra nem fo­lyósítják a nyugdíjat. Ha ez elintéződne... — A kommunisták mit csi­nálnak? Üldözik még őket? — Most már jobb. — El lehet fütyülni az ut­cán is az Internacionálét? — El. Május elsején nagyon szép ünnepségünk volt. De a kapitalisták gondolkodásmód­ján ez nem változtat. Most is hozzák külföldről az olcsó munkásokat, legutóbb törökö­ket, spanyolokat, görögöket hoztak. A spanyoloknak ígér­ték mindent, de az ígéretből alig teljesült valami. Két hét után sztrájkba léptek, haza- toloncolták őket... Amikor végleg búcsúzni kell az Erzsébet-telepiektől, mele­gen rázzák Draveczék kezét. Lámpásvölgytől Meszesig szép házak, jól öltözött embe­rek, épülő autógarázsok. Dra­veczék nem palástolják örö­müket: biztosan jól keresnek az itt élő emberek. — Mi pedig — mondja az ember — számíthatunk arra, hogy levesznek a fizetésünk­ből, mert nálunk termelődik legdrágábban a szén. Akik tel­jesítményben dolgoznak, már­is kevesebbet kereke - csak tud, elmegy a bányákból. Az üzemek kénytelenek ked­vezményeket adni, ha működ­ni akarnak. Annak, aki sose dolgozott még bányában, és munkára jelentkezik, újabban hatezer frank jutalmat adnak. A fiatalok számára takarék­szövetkezetet alakítottak. Ha egy férfi 18 éves korában kezd dolgozni a bányánál és nősü­léséig összegyűjt húszezer frankot az üzemi takarékban, húszezret a munkaadótól kap ajándékba. De így is kevesen jönnek a bányába, a belföl­diek közül szinte senki se. Dél felé a Nádor kávéház- han ülünk. Egy-egy tál Me­csek krém mellé „igazi” szó­davizet isznak. Hosszú sétájuk után élvezik a csendet, nyu­galmat. Űjabb felfedezésük: az étteremben falusi iskolásgye­rekek ebédelnek. — Ide azelőtt csak urak jár­tak — vallja be feleségének Dravecz György. — Én most léptem át életemben először ennek a háznak a küszöbét. Átnyúl az asztal zöld már­ványlápja felett, és eres ujjai összefonódnak az asszonyéval. Harsányt Márt-. (Kurucx Pál felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents