Dunántúli Napló, 1963. éprilis (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-09 / 82. szám
6 NIAS’l.d 1983. Április t, ^ A PVSK csapata első tavaszi hazai mérkőzésén csak döntetlent tudott elérni a Győri MAV-DAC együttese ellen. Képünkön a legjobb vasutas csatár. Bérezési párharca egy győri védőjátékossal. fi Pécsi Dózsa közgyűlése Előtérben a nevelőmunka — Nem takarják a hiányosságokat sem Városunk és megyénk legnagyobb — a 661 sportolót egyesítő — Pécsi Dózsa SK vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését. A közgyűlés napirendjében az elnökség beszámolója szerepelt, ennek előadója dr. Bemáth János, a sportkör elnöke volt. A beszámoló részletesen foglalkozott a sportkör eredményeivel, a sportkörön belül folyó sport- és erkölcsi-politikai nevelő munkával, melyből jelentős részt a sportkör KISZ- szervezete végez. A tartalmas beszámoló teljesen felölelte a sportkör elmúlt évi eredményeit és rávilágított néhány oly területre is, melyeken még javítani valók akadnak. A beszámolót hozzászólások követték, többen kifogásolták, hogy a közgyűlésen néhány szakosztály csak igen kis létszámmal képviseltette magát. Jogosan bírálták a választmány tevékenységét, illetve azt a passzív magatartást, melyet e nagylétszámú testület nagyobb része tanúsít a sportkör ügyeit illetően. Szó esett arról is, hogy a tagdíj bevételi tervet 3000 forinttal túlteljesítették, ennek ellenére azonban vannak oly szakosztályok, mint a labdarúgó, kézilabda és úszószakosztályok, ame lyek ebbeli kötelezettségeiknek nem tettek eleget. A teremsportok képviselői a mind nagyobb A Pacsi Dózsa sportköri közgyűlésén dr. Bemáth János, a sportkör elnöke beszámolóját tartja. epEDMéiwe«Baranyai sikerek a labdarúgó NB 1. 16. fordulójában Pécsi Dózsa—Debrecen 4:2 (2:0) — Komló—MTK 2:1 (2:0) A PÉCSI DÖZSA: a 16. fordulóban Debrecenben a VSC csapartávaú. játszotta mérkőzését, amelyen idei legjobb játékát nyújtotta. Az első percekben Danka megsérült és helyére Kocsis Äöt be. Ekkor úgy Hát- szőtt, hogy a debreceniek gólokkal nyerik a mérkőzést- Egymás után vezették támadásaikat a Pécsi Dózsa kapujára, de a védelembe hátrahúzódó csatársor néhány tagja js a védőkkel együtt nagyszerűen rombolta a hazai kísérleteket. Az első 20 percig nagy volt a debreceni nyomás, de mikor Danka ápolás után visszatéri» kapujába, ez megnyugtatta a pécsieket. Szervezett védekezésből gyotns edlentámadásokat Indítottak, amelyék minden esetben veszélyt jelentettek a hazaiak kapujára. Már a játékidő első részében Vári és Dunai n. góljával 2:0-ás vezetésre tettek szert. A második félidőt te Dózsa támadások vezették be. A Pécsi Dózsa minden egyes játékosa végig nagy akarással küzdött. Hatalmas munkát végzett Rádi, aki a védelem segítésével volt megbízva, mesterien szedte össze a labdákat és pontoß passzaival indította gyors támadásra társait. Jó taktikát választottak, szervezetten védekeztek, és a védekezésből pontos labdákkal küldték támadásba a csatársor tagjait, akik a kombinatív támadásokból négy gólt lőttek. A hazai együttes lélek nélkül, lassan játszott, nem volt erő csatársorában és a védelme tó in gadozott. A debreceniek taktikailag sem szerepeltek jól ezen a találkozón és így Üyen arányban is teljesen megérdemelt a Pécsi Dózsa győzelme. A Pécsi Dózsából Danka, Bendas, Rádi, Dunai II. és Vári játszott jól, de az egész csapat dicséretet érdemei odaadó lelkes játékáért A DVSC együtteséből mindössze Beck, Kertész és Puskás lelkesedése tűnt ki. A KOMLÓI BÁNYÁSZ: vasárnap az MTK-t fogadta otthonában Ezen a találkozón a komlóiak különösen az első félidei jó játékukkal megérdemelten szerezték meg a győzelmet a fővárosi csapattal szemben. A komlói csapat mindkét félidőben végig tervszerűen. nagy akarással, de ennek ellenére igen higgadtan játszott. Az első 15. percben az MTK vedelme még hárítani tudta a komlói támadásokat, de az első gól kissé megzavarta őket. Sok esetben 10—10 percre kapuja elé szorult az MTK és csak a védelemnek köszönhető, hogy nem kaptak több gólt. Mindössze csak Bödör tartózkodott elől, a többiek hátul segítettek. A komlióak taktikája jónak bizonyult és a második félidőben is jó játék alakult ki, de ekkor néhány esetben a hazai csatárok a 'kínálkozó helyzeteket nem tudták kihasználná. Az MTK-t kissé '„kiengedték”, és a 65. percben egy támadásnál Bödör révén szépítettek a fővárosiak. Ennek ellenére a komlóiak győzelme egy percig sem volt vitás. A csapat minden tagja betartva a taktikai utasításokat a tőlük megszokott lelkesedéssel és hatalmas akarással küzdött a teljesen megérdemelt győzelemért. A komlói csapatból a védelem. Garai. Iván és BartuLov játszott Jól, a vendégeknél Damszky, Sipos <fs Sándor érdemel dicséretet. További eredmények: Fereöo- facos—Újpesti Dózsa 2:0 Őrt)« Győr —Tatabánya 1:0 (0:0), Szeged—Bp. Honvéd 0:0, Pécs—D ebr ecen 4.2 (2:0), Komló—MTK 2:1 (2:0). Dorog—Szombathely 0:6. A labdarúgó NB L állása: A PVSK a vasárnapi hajoo&l fordulóban a Győri MÄV-DAC csapatát látta vendégül. A vasutas fiúk az elmúlt heti j ó szereplés után kissé mérsékelt teljesítményt nyújtottak és a csatársor gyengélkedése miatt csak az egyik pontot tudták megszerezni. A PVSK ötösfogata előtt az első negyedórában több ordító gólhelyzet adó- d<*üt, de a játékosok » egyetlen egyet sem tudtak kihasználni. A későbbiek folyamán a sikertelenség idegessé tette a csapat tagjait és mind több hibát vétettek. A második félidőben kiegyenlítetté vált a játék, a vendégek is több támadást vezettek, de náluk tó baj volt a gólHövésseL A két újonc KB Il-eg csapat nagy taktikai küzdelme volt a vasárnapi mérkőzés, amely végeredményben gólnélküli igazságos döntetlent hozott. A pécsi csapatból különösen a hátvédhármas, Hornung, Mohácsi és KÖvesi I. játszott jól. A fedezetek közül Márton, a csatársorból pedig Bérezési játéka dicsérhető. A vendégek csapatából Csabai, Németh és Botló teljesítménye emelkedett ki. További eredmények: Székesfehérvár— EVTK 2:0, (1:0), BVSC— Kaposvári Kinizsi 2:1 (0:0). PVSK —Győri MÁV-DAC 0:0, Dunaújváros—K. Lombik 6:1 (3:0), Oroszlány—Mosonmagyaróvár 4:1 (2:0) Zalaegerszeg—Budafok 3:3 (1:1), B. Spartacus—Csepel Autó lü (1:0). NB n. nyugati csoport állása: és a győzelemhez a hazai csapat állt közelebb. A pécsszabolcsiak a Bajai Építőikkel játszottak és Ismét döntetlent értek eL A hazai csapat végig fölényben játszott, de a csatársor a helyzeteket nem tudta góllá érlelni. A Mohácsi TE ötletesen játszó csatársora három gólt rúgott a Nagykanizsai Bányásznak és csak a gyengén működő játékvezető tudta megakadályozni, hogy nagyobb arányban győzzenek a mohácsiak. További eredmények: Székesfe- hérvár—PBTC 1:0 (1:0), Kaposvári Honvéd—Nagykanizsai Dózsa 3:0 (1:0), Pécsszabolcs—Bajai Építők 0:0, Mohácsi TE—Nagykanizsai Bányász 3:2 (2:1). Dombóvár—Pécsi Bányász 1:1 (1:0), Kiskunhalas —Szekszárdi Petőfi 1:1 (1:0), Szekszárdi Dózsa—Kalocsai Kinizsi 6:1 (3:1), Si ófok—Nagymányoki Bányász 0«. AZ NB m. állása: 1. Pécsi BTC 18 11 4 3 44:22 26 2. P. Bányász 18 10 5 3 33:19 25 3. Sz.-fehérvár 18 10 4 4 2508 24 4. Kaposvár 18 9 5 4 33:17 23 5. Bajai Ep. 18 8 6 4 22:16 22 6. Sz. Dózsa 18 8 3 7 36:32 19 7. Nagyk. B. 18 7 4 7 30:24 18 8. Pécssz. B. 18 5 8 5 21:20 18 9. Sz. Petőfi 18 7 4 7 22:26 18 10. Kalocsa 18 6 5 7 32:45 17 11. Mohács 18 7 2 9 22:29 16 12. Nagyk. D. 18 5 5 8 28:28 15 13. Kiskunh. 18 5 5 8 20:23 15 14. N.-mányok 18 6 2 10 23:38 14 15. Siófok 18 2 6 10 18:34 10 16. Dombóvár 18 3 2 10 14:34 8 PEAC: A megyebajnokság soron lévő fordulójában egyetlen meglepetés akadt, a PEAC nem várt pontot vesztett otthonában, a Lányosok együttesével szemben. Az egyejátszottak és kénytelenek voltak a döntetlen eredménnyel megelégedni. A két másik bajnokjelölt a Pécsi Vasas és az Urán SC isBTC: Az NB III. 16. fordulójában több érdekes eredmény született. A szotta bajnoki mérkőzését és 1:0 arányban alul maradt. A bőrgyári csapat ismét kapushiba miatt kap ta a gólt. de ezen a mérkőzésen a csatársor is gyengélkedett. A Pécsi Bányász Dombóváron a vasutas csapattal játszott és döntetlent ért el. Ezzel a megszerzett bajnoki ponttal megközelítette a bőrgyári csapatot. A dombóvári mérkőzés hullámzó mezőnyjáték- káig váltott támadásokkal telt el, L P. Vasas 2. Urán SC 3. PEAC 4. P. Porcelán 5. Vasas I. B. 6. P. Kinizsi 7. P. Előre 8. Bóly 9. P. Helyiip. 10. Szigetvár 11. P. Szikra 12. Siklós IS. Lánycsók 14. Magyarszék 15. P. Postás 16. Vajszló 19 12 6 1 35:13 30 19 12 4 3 53:13 28 18 11 5 2 30:10 27 19 12 2 5 36:13 26 18 10 4 4 37:17 24 19 8 5 6 33:23 21 19 6 5 8 30:29 17 18 7 3 8 27:28 17 18 7 3 8 20*24 17 19 6 4 9 27:31 16 18 5 4 9 29:38 14 18 5 4 9 22:33 14 19 4 5 10 14:31 13 18 5 2 11 12:49 12 j problémát jelentő teremhiány megoldását sürgették. A hozzászólások zöméből a sportkör sze- retete, a segíteni akarás hangjai csendültek ki, mely biztató a sportkör jövőjét illetően. Az elhangzottakat Rózsahegyi Mátyás, a városi TST elnöke foglalta össze, aki elismeréssel szólt arról a hatalmas munkáról, melyet a sportkör elnöksége végzett és melynek révén városunknak nemcsak országos hanem nemzetközi viszonylatban is sportsikereket szereztek a lila-fehér sportolók. A TST elnöke igen pozitívnek értékelte a közgyűlés munkáját, hasonlóan nyilatkozott a sportkörön belül folyó erkölcsi-politikai nevelőmunkáról, a minőségi és tömegsport helyzetéről, összefoglalójában kitért a magyar sportban jelenleg folyó átszervezési munkálatokra, melyek mind arra hiva^ tottak, hogy még nagyobb számú sportolni vágyó fiatalt kapcsolhassunk a sportmozgalomba. Az utánpótlás biztosítására javasolta egy sportegyesületi sportiskola felállítását. Érintette a teremsportok megoldásának lehetőségét, befejezésül pedig további eredményes és sportsikerekben gazdag működést kívánt a Pécsi Dózsa sportolóinak, vezetőinek, társadalmi munkásainak, Totóeredmények: x, 1, 1, 2, x, Xt 1, X, 2, 2, X, X. * SAKK: A Maróczi Kupa-mérkő- zes,.w során a Pécsi Kinizsi Dunaújvárosban szerepelt. Az erősen tartalékos pécsi csapat nehéz küzdelmet vívott a kiesés ellen küzdő dunaújvárosi együttes ellen es nehéz találkozókon végeredményben 6,5:5 5 arányban győzött. Győztesek: Ivánfi, Tóth, Horváth, Kocsis és Prugberger. Döntetlenül végzett: András, dr. Muskát és dr. Simon. 30 középiskola 180 vívója indult el Miskolcon az országos középiskolás vívóbajnokságokon. A kard egyéni versenyt 50 induló közül a pécsi Marosvári József nyerte. Az ugyancsak pécsi Köves 8. lett. A férfi tőrvívók versenyében a pécsi Kovács a 6. helyet szerezte meg. A BTC 16 csapat részvételével rendezte meg a férfi asztalitenis* csapatok DC csapatversenyét. A BTC első csapata győzött a Pécs- szabolcsi Bányász előtt, a 3. helyen a Urán SC végzett. * KOSÁRLABDA NB l: VTSK— Pécsi VSK 44:43 (16:21), női mérkőzés, Budapest. A vasutas lányok különösen az első félidőben látszottak jól és eredményesen, megérdemelten jutottak a ötpontos ve* zetéshez. A szünet után a VTSK- nak sikerült kiegyenlítenie és az utolsó percekben igen izgalmas volt a játék. A győzelmet végül is a szerencsésebb hazai csapatnak sikerült megszereznie. NB H: Pécsi Postás—BVSC 53:5* (25:30), férfimérkőzés, Pécs. A közepes színvonalú mérkőzésen a pécsi csapat az utolsó öt percben önfeláldozó lelkesedésével, Bod's sikeresen végrehajtott két büntető dobásával értékes taktikai győzelmet aratott jónevű ellenfelével szemben. Legjobb dobók: Móró *1, Bódis 10, Bányai 9, Nagyszerű Bányász-győzelmek a kézilabda-bajnokság nyitányán Pécsi Bányász—Bp. Spartacus 7:5 (3:2). NB L női mérkőzés Pécsújhegy, 1200 néző. A Bányász csapat az első pillanattól kezdve magabiztosan játszott és így végig kézben tar tóttá a játék irányítását. Mind a __________ védekezésben, m ind pedig a tá- madásban nagyszerű teljesítményt nyújtottak a pécsújhegyi lányok. Az első félidőben két büntetőt is kihagytak, és még így is megérdemelten jutottak a vezetéshez. A második félidőben remek küzdőszellemmel és Jó játékkal végleg bebiztosították a bajnokcsapat elleni biztos győzelmüket. — Góldobók: Szmolkáné 4, Kaffka, Nógrádiné, Schmidtné, ül. Varga 3, Szűcs és Balogh. Jók: Szmolkáné, Szittyá- né, Kaffka, illetve Pásztor, Varga, Szűcs. Pécsi Bányász—Újpesti Dózsa 13:11 (7:5). NB I-es férfimérkőzés, Pécsújhegy, 1200 néző. A zuhogó esőben felázott talaj nagyon megnehezítette mindkét csapat dolgát. Ennek ellenére végig nagyiramú, izgalmakban bővelkedő, jó küzdelmet vívott a két együttes. A jó erőben lévő Bányász csapat a közel egy órán át tartó küzdelmet nemcsak hogy erővel bírta, hanem végig irányította is a játékot. Különösen a második félidőben remekeltek, amikor az ellenfél Wágner kiállítása miatt 10:7-re elhúzott. A Bányász csapat nagy hajrába kezdett és önfeláldozó játékával megérdemelten szerezte meg mindkét pontot. Gól dobók: Sudár 5, Wéber 5, Baranyai 2, Dombi dr., illetve Nagy A. 3, Schvajda 3, Klein, Vakulya, Berkesi, Bán, Hetényi. Jók: Bu- jáki, Sudár, Dombi dr., Wéber, illetve Berkesi, Schvajda, Nagy. Pécsi Építők—Váci FORTE 7:2 (4:1). NB n. női mérkőzés, Vác. Idegesen kezdett mindkét csapat, de az első félidő közepétől lassan feljött az Építők, és 4:l-es vezetéssel fordult. A játékidő második részében az Építők tovább növelte előnyét és biztosan nyert. Góllövők: Halasi 3, Kozma 2, Kutnyák, Bódis 1—1. Jók: Cseh, Halasi, Kozma. Pécsi Dózsa—Bp. Híradástechnika 12:10 (4:6). NB H. férfimérkőzés, Budapest. Az első félidőben a vendégek bizonyultak jobbnak, de a lila-fehérek védekezésben nagyszerűen helytálltak. A második félidő elején is a vendégek támadtak, de a bravúrosan védő Jedlicska sok góltól mentette meg a Pécsi Dózsa kapuját. Az utolsó Hivatalos totónyeremények 12 találatos szelvény nem volt. 15-en értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 21 678.75 Ft. — 277-en érteik 'el 10 találatot. A nyereményösszeg egyenként 1173.75 Ft. — 2709-en értek el 9 találatot. A nyereményösszeg egyenként 160 Ft. A 9 találatos nyereményösszegek kifizetése április 15-én, a 10 és 11 Halálatosoké pedig április 18-án kezdődik. 10 3 3 13 15:53 9 ti PVSK n 20 12 4 4 56:26 28 Fertői Miklós 16 percben a jobb erőnléttel rendelkező lila-fehérek nagy hajrába kezdtek és a gólhelyzetek kidolgozása mellett, befejezésre is volt erejük. Megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Góldobók: Szakács 6, Somogyi, Mihalovits 2—2, Moró, Nyéki 1—1. Jók: Jedlicska (a mezőny legjobbja), Kovács és Szakács. Bp. Telefongyár—Komló 18:12 (9:5). NB n. férfimérkőzés, Budapest. A tavaly még NB I-es fővárosi csapat lényegesen gyorsabban szőtte támadásait és a védőfal előtt is jobbnak bizonyult. Hat gólos győzelme megérdemelt. Góldobók: Appelchopfer 5, Papp, Nábob 2—2, Kovács S., Kispál és Schwartz. Vörös Meteor—Újpesti Gyapjú 5:5 (3:4). NB IL női kézalibdamérkőzés, Budapest. A találkozóra rányomta bélyegét az igen gyengén működő játékvezető. A meteoristák, bár nem játszottak jól, azonban többet produkáltak ellenfelüknél. A hazaiak segítségére volt a játékvezető és ez egy pontot eredményezett számukra. A pécsi csapat góldobói: Somogyi, Baltzer 2—2, Völgy esi 1. Tatabányai Bányász—Pécsszabol- csi Bányász 9:3 (7:0). NB H. női mérkőzés, Tatabánya. A találkozó első részében a szabolcsiak igen gyenge játékot produkáltak. Különösen a védekezésben maradtak alul, amit ellenfelük ki is használt. A második félidőben már szervezetten védekeztek és ekkor eredményesebbek is voltak a hazaiaknál. A pécsi csapat gólszerzői: Antal 2, Hetényi 1. lllfllíininuni«— MOZI A PSCSI RADIO 1963. április 9-1, keddi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Fiatalok félórája... — összeállítás. Tánczene. 17.30: Német ayelvű műsor: Kerlngőegyveleg. — A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. 43 év egy faluban ... — Egy falusi tanító portréja. Fekete Gyémánt (Gyárváros) i Mai lányok (6 órakor). Építők kultúrotthona: AM szelet vet... (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Kenyér, szerelem és .. * (s és 7 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): Mid néni két élete (5 és 7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Ezer veszélyen át (7 órakor, szélesvásznú). Vörös Csillag (Bóly): A bér- ra^e^g^rawey Klára Syü*os (7 órakor, szélesvászmú). Kossuth (Mohács): A hét dada (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Mai lányok (8 órakor). Táncsics (Siklós): A levegő kalózai (fél 8 órakor, szélesvásznú). Gimnázium német tagozatán. — Riport. Az esernyőről... — Jegyzet. Indulók. 18.00: Hírek. 18.10: Zenélő levelezőlap. 18.40: A falusi asszonyokról. — Jegyzet. 18.45: Klasszikus operettekből. 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.15: Pécsi zeneszerzők. Hl. rész. kezdődik április 16-án, kedden 19.30: Dél-dunántúli Tükör. VI. este 7 órakor a Vasutas Kultúr- évf. 7. szám. Szerkeszti: Debitz- otthonban. Várady Antal u. 7/2. szám. Tanít: Balog. ÜJ TÁNCISKOLA ky István. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Erkölcsös szerelem (este 7 órakor). Rátkai- bérlet. MOZI: Park: Séta a nárciszok körül (4, 6 és 8 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Séta a nárciszok körül (fél 4, fél 6 és fél 8 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Ravasz Péter (4, 6 és 8 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar —------------------------------------‘----------------h íradó. Hidak, partok, emberek, Terjeszti a Magyar Posta. 5. sz. világhíradó, Homeros szi- Előfizethető a helyi postahivatalok» gete, Revü a stúdióban. (Előadá- nál ég kézbesítőknél, sok ll órától 3 óráig folytatóin go- Előfizetési t i hónapra IL— 9Z san.) Indexszám; 25.054 DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Bél u. 4. Telefon: 15-32, 15-33. 31-81, 17 óra után 17-00. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóyállalat. Felelős kiadó: Braun Károly, Kiadóhivatal: Pécs. Rét u. 4. Telefon: 15-32. 15-33. 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. S3.