Dunántúli Napló, 1963. éprilis (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-06 / 80. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PUBU51ITUU B HIII4XPI.O 1963. ÁPRILIS 6. SZOMBAT j A MAGVA» SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, ARA: 50 FILLÉR 80. SZÁM Fegyveres erőink látványos díszszemlével köszöntötték íeiszabadulásnnk It. évlordulóját Népköztársaságunk fegyveres erői, a néphadsereg, a határőrség, a belső karhatalom, és a munkásőrség harcosai, parancsnokai csütörtökön, az immár hagyományossá váló ünnepi díszszemlével, látványos katonai parádéval köszöntötték április 4-ét, hazánk felszabadulásának 18. évfordulóját. A díszszemlére ünnepi köntösbe öltözött a Dózsa György út városligeti szakasza. A hatalmas tér két oldalán felállított emelvényeken már jóval tíz óra előtt mintegy 50 000 budapesti dolgozó, meghívott vendég foglalt helyet Tíz óra előtt néhány perccel elfoglalták helyüket a díszemelvényen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi mun kás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Bajos, Foak Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Hónai Sándor, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, Pap János belügyminiszter, Sarlós István Budapest főváros tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke, a tábornoki kar képviselői. — Ugyancsak a díszemelvónyről tekintette meg a díszszemlét Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára. A tribünökön ott volt az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak, és a Minisztertanácsnak számos igja, a politikai, a gazdasági, A kulturális szemle bemutatója Mohácson Csütörtökön délután Mohácson a Bartók Béla Művelődési Otthonban rendezték meg a Steinmetz Miklós Kulturális Szemle első városi bemutatóját a megyében. A bemutatón 20 számban mérték ösz- sze tudásukat, felkészültségüket és tehetségüket a város művészetet kedvelő és öntevékeny csoportokban tevékenykedő fiatalok. Színvonalas volt a bemutató, mit mi sem bizonyít jobban, hogy a bíráló bizottság elégedetten értékelte a szereplésüket A csoportok közül arany fokozatú oklevelet kaptak a művelődési otthon és a Földművesszövetkezet szimfonikus zenekarának tagjai, akik Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját adták elő lelkesedéssel, nagy figyelemmel és művészi igényességgel. Lendületes, hangulatos műsorszámukért a művelődési otthon tánccsoportjának tagjai kaptak arany fokozatú oklevelet A fiatal táncosok Rábaközi táncok című összeállítása megnyerte a közönség és a bíráló bizottság tetszését. A Táncsics Jü haladnak a mezőgazdasági munkák Csertőn Csertőn a Kossuth Termelőszövetkezetben jól haladnak a tavaszi mezőgazdasági munkák. Az őszi kalászosok fejtrágyázását március 20-ig befejezték. Száz katasztrális hold őszi kalászosra rávetették az aprómagvakat, öt katasztrális holdon kel már a cukorborsó Eddig elvetettek 25 hold lent, 20 hold tekarmányboraót, 20 hold tavasa árpát, 20 hold cukorrépát. Vissza van még a burgonya és a kukorica vetése. A vetett takarmány«* tavaszi fogasolását már elvégezték. A kertészetben is ütemesen megy a munka, készek a melegágyak, vetik ki a szabadba a zöldséget. A termelőszövetkezet dolgozói felkészültek a legelők és a rétek tavaszi ápo- ■‘lására is. Klub táncosai bánáti táncukkal szintén ezt az oklevelet kapták. A gimnázium tánccsoportja is megérdemelte az arany fokozatú oklevelet a dunafalvi leánytáncért. Ezüst fokozatú oklevelet adó mányozott a zsűri a fúvószenekarnak, a színjátszó csoportnak, bronz fokozatúval pedig a helyiipari iskola tánccsoportját jutalmazta. Az egyéniek közül arany fokozatú jelvényt kapott Galanten Erzsébet, aki József Attilának a Dunánál című versét mondta el, és Gábor Klára, akitől Ady Endre: Magyar jakobinus dala című versét hallotta a közönség. Ezüst fokozatú jelvénnyel tüntették ki Bedő Zsuzsát szavalatáért, bronz fokozatúval pedig Izsák Júliát, Szalontai Máriát, Kollár Istvánt, Hazafi Mártát és Dénárt Júliát. A bíráló bizottság megállapította, hogy e szép kezdés, a fejlődés számban és főleg minőségben a tavalyihoz képest arra enged következtetni, hogy az idei városi és járási bemutatók elérik céljukat, egyre nagyobb tért hódítanak a közönség soraiban. a kulturális élet sok más vezető személyisége. Megjelent a díszszemlén Jeannette Verme- ersch, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. Pontosan tíz órakor kürtszó jelezte a díszszemle kezdetét. A Népköztársaság útja felől megérkezett gépkocsiján Czi- nege Lajos vezérezredes, honvédelmi t miniszter, akinek Csórni Károly vezérőrnagy, a díszszemle parancsnoka jelentette; „Hazánk felszabadulásának 18. évfordulóján a Magyar .Néplcöztársaság fegyveres erőinek díszegységei díszszemlére felsorakoztakA miniszter köszöntötte a feszes vigyázban álló egységeket •— szavaira hosszasan zúgott a hajrá! — majd felment a dísz- emelvényre. Megszólaltak a harsonák, s Czinege Lajos vezérezredes , honvédelmi miniszter a mikrofonhoz lépett, elmondotta ünnepi beszédét. A nagy tapssal fogadott beszéd után háromszoros zúgó hajrá hangjai töltötték be a teret A zenekar eljátszotta a Himnuszt és a Városligetben elhelyezett 12 löveg dísztüze után megkezdődött fegyveres erőink legjobb harcosainak, parancsnokainak ünnepi sereg szemléje. A díszemelvényen felsorakoztak a kitűnően sikerült parádén részt vett díszegységek parancsnokai, akiknek Dobi István, Kádár János és Czinege Lajos gratulált, egységeik kiváló teljesítményéhez. Elismeréssel köszöntötte a dísz egységek parancsnokait M. Thórez is. A mágocsi Béke Termelőszövetkezetben Németh Géza és Ruppl gyét szórnak gépeikkel a 120 holdas őszi árpára vetett vörösherére. Nándor mütráTartalomből: Igor Sztravinszkij levele • Szabadpiaci árak és a pécsi piac • Ünnep utón • Felszabadulási emlékművet avattak Sellyén A Lima-4 űrállomás folytatja útját MOSZKVA A Lima—1 önműködő firállomás folytatja útját. Pénteken az űrállomás 365 000 kilométer távolságra volt a Földtől. A rádíóösszeköttetés a Lima—1 és a Föld között kifogástalan. A telemetrlkns úton «»érzett adatok azt mutatják, hogy az űrállomás műszerei és berendezései szabályszerűen működnek, tovább folynak a programszerűen meghatározott kísérletek és méA véméndi tsz kitüntetése Április 4-én este ünnepé. .,— keretek között adták át a megyei pártbizottság díszoklevelét a kongresszusi versenyben kiváló eredményt elért véméndi Uj Tavasz Tsz vezetőségének és tagságának. A megye egyik legnagyobb ter- melőszövetkezte a véméndi tsz évek óta élem jár a termelésben. Az elmúlt gazdasági évben is szép sikereket értek el, az egy szárítóegységre jutó gazdálkodás! eredményüket 2039 forintra növelték. A 100 hold szántóra jutó áruértékesítésük 250 000 forint volt, autó a legjobbak közé tartozik a megyében. Méltán érdemelték ki a megyei pártbizottság harmadik díját. A díszoklevelet Nyéki Károly elvtárs a megyei pártbizottság osztályvezetője nyújtotta át Rótt Antalnak, az Uj Tavasz Tsz elnökének. A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács pénteken ülést tartott. Apró Antal, a kormány elnökhelyettese beszámolt a magyar—jugoszláv gazdasági tárgyalásokról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megvitatta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének az 1962. évi terv teljesítéséről szóló jelentését és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság étaöké- aek a jelentéshez fűzött hozzászólását A munkaügyi miniszter a bének és a anAsaoonnáfé 1902. évi alakulásáról terjesztett be jelentést, amelyet a Minisztertanács megvitatott és elfogadott. Határozatában felhívta a miniszterek figyelmét, hogy a rendkívüli tél okozta termelési és termelékenységi lemaradások pótlása érdekében is különös figyelmet fordítsanak a munka- és üzemszervezésre, a takarékos létszámgazdálkodásra, A 'kormány elfogadta a pénzügyminiszter jelentését az 1962. évi nyereségrészesedés és jutalmazási alap várható alakulásáról. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője beterjesztette zárójelentését az árvíz és belvizek ellen folytatott védekezésről, valamint a keletkezett károkról. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette. Elismerését és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik odaadó munkával, se* esetben hősies helytállással részt vettek a védekezésben. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján a mámisztertanáes úgy határozott, hogy az 1963/64-es tanévben három újabb felsőfokú technikumot keM létesíteni A kormány ezután folyó ügyeket tárgyait Hazai események Zaaercev vezérőrnagy Rudavendég étkezett csütörtökön délben Budapestre. A Magyar Természetbarát Szövetség meghívására látogatott hazánkba I. T. Zamercev vezérőrnagy, aki annak idején részt vett a felszabadító hadműveletekben és a felszabadulást követően 1948-ig Budapest első kinevezett szovjet városparancsnoka volt. A kedves vendéget a Keleti pályaudvaron Kossá István közlekedés- és posta ügyi má- nisziter köszöntötte. Zamercev vezérőrnagy részt vesz azon az április 7-én sor- iBitoerülő jubileumi ünnepségen, amelyet a Vöröskő sziklánál rendeznek, az ottani feli- szabadulási emlékműnél Rónai Sándor fogadta az Osztyapenko házaspárt Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke pénteken dél előtt a Barátság Házában fogadta a Budapest felszabadításáért hősi halált halt Osztyapenko kapitány leányát, Valentyina Osztyapenkot és férjét N. 1. Osztyapenkot, a szovjet hadsereg kapitányát. A szívélyes baráti légkörben lefolyt találkozón jelen volt Kristóf István, az MSZBT főtitkára és a Miagyar-Szovjet Baráti Társaság több vezető munkatársa. Jugoszláv szakszervezeti küldöttség Budapesten Pénteken a Szovjetunióbeli látogatásáról hazatérő jugoszláv szakszervezeti küldöttség — Szvetozár Vukmanovics nak, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa elnökiének vezetésével *— Budapestre érkezett. A küldöttség, — a SZOT Elnökségének meghívására egy napot tölt hazánkban, Az NDK sajtófogadása Kurt Blecha, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa sajtóhivatalának hazánkban tartózkodó vezetője pénteken á német nagy követség Ajtósa Dürer sori épületében fogadást adott a magyar újságírók tiszteletére Részt vett a találkozón Wilhelm Meissner, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete is. Lengyel—magyar kereskedelmi megállapodás A kereskedelmi technika gyorsabb ütemű fejlesztése céljából pénteken lengyel— magyar együttműködési megállapodást írtak alá. Ötös találat a lottón Budapesten a Vígszínházban megtartott lottósorsoláson a 14. játékhétre a következő nyerőszámokat húzták ki: 20, 36, 39, 43, 5t * A Sportfogadása és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 14. heti lottó szelvények értékelése közben öttalá- latos szelvényre bukkantak. A 7 336 917 számú szelvényen sem név, sem cím nincsen. A szerencsés ismeretlen nyertes valószínűleg budapesti, mert a szelvényt az Országos Takarékpénztár XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéri fiókja hozta forgalomba. A szelvények értékelése még tart. A legtöbb francia bányában megkezdődött a munka A bányászsztrájk hatására a francia kormány kénytelen volt hozzájárulni a vasutasok béremeléséhez is Párizs. Pénteken reggel legtöbb francia szénbányában újra megkezdődött a munka. A bányász szakszervezetek vezetői “lőző nap az északi és keleti izén vidéken gyűléseken ismer- sették a kormány képviselői- /el kötött megállapodást. A megegyezés értelmében a >ányászok munkabérét lépcsőzetesen emelik. 1963. április 1- >51 6.5 százalékkal növelik. 1964. április 1-ig a béremelés ;léri a 12.5 százalékot. A bá- lyászok ezenkívül ígéretet kap ;ak arra, hogy szabadságuk dőtartamát négy hétre növe- ik. A bányászok túlnyomó elfogadta az egyesei * 35. napja tartó sztrájk befejezése mellett döntöttek. Az észak-franciaországi szénmedence bányászainak mintegy negyed része azonban további felvilágosítást kér a kormány ígéreteinek biztosítékairól és egyelőre nem vette fel a munkát. A bányászok sikere és a kormány meghátrálása serkentően hatott a többi állami vállalat és magánipar dolgozóinak harcára. A kormány csütörtökön kénytelen volt hozzájárulná a vasutasok bérének 8,2 százalékos emeléséhez. A magán- vállalatok dolgozóinak többse- ; ge az utóbbi hetekben kivívta a négyhetes fizetett szabadságot. A sztrájkmozgalom eloszlatta a degau Deista-rendszer „szociális” jellegéről terjesztett propagandát, amellyel a kormánypárti UNR sok szavazót megtévesztett a parlamenti választásoknál. A sokat hangoztatott jelszóból, hogy „1963. a szociális politika éve lesz”, semmi sem maradt. De Gaulle egyik beszédében azzal kérkedett, hogy mig az uraimét megelőz» negyedik köztársaságban a sztrájkok miatt évente elveszett munkaórák száma 4 millió volt, addig az ötödik köztársaság alatt ez a szám egymillióra csökkent. Ez év első három hónapjában viszont mér több mint hatmillió munkaóra esett ki a sztrájkok következtében.