Dunántúli Napló, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-31 / 76. szám
2 NAPLÓ 1963. MÁRCIUS XL 3 * i’vVAi* r*<!••* "• ,m' |V?/A:’ :\v’A „He fésüljelek külföldről“i — köveíeiik a tunéziai nők A Tunéziai Nők Orszáaos Szövetsége jelszólította a kormányt, akadályozza meg, hogy a tunéziai fiatalemberek külföldi nőket vehessenek feleségül. A tunéziai sajtóban ádáz vita folyik erről: férfiak és nők levélben fejtik ki véleményüket az ötletről. A tunéziai nőszövetség legutóbbi konaresz- szusán határozatot hoztak, amely kimondja, hogy a külföldről való nősülés „súlyosan veszélyezteti a tunéziai társadalmat”. A nők sürgetik a kormánynál, hogy megfelelő intézkedésekkel szüntesse be a „veszélyt”. □ A. VILIÁGON a legtöbb teát az angolok isszák: fejenként évi négy és fél kilogrammot fogyasztanak. A második helyen az írek állnak, évi 3,8 kg-os átlaggal. SZOKATLAN KIÁLLÍTÁS nyílt nemrég a fancia- országj. Asnieres városban: Franciaország 246 szivargyűj- töje állította ki „ritkaságait”. A szivargyűjtök gyűjtése, amely mindeddig ártalmatlan szenvedély volt, kezd éppoly költségessé válni, mint maga a dohányzó, azzal a különbséggel, hogy nem árt az egészségnek... □ KÜLÖNÖS ESET történt a svédországi Malmöben. Egy férj összeveszett feleségével és a perpatvar hevében leharapta az asszony fülét. A megcsonkított feleség följelentést tett a férj ellen, később azonban megbánta elhamarkodottságát, mert az ügyvéd fölvilágosította, hogy férjének nagy pénz- büntetést kell majd fizetnie. Visszavonta hát a vádat, viszont a bíró nem nyugodott bele az új helyzetbe és megkérdezte az asszonyt: — Ildi akkor ki harapta le a fülét? — Én magam! — felelte sírva az asszony. Április 2-án nyeremény- beiétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár április 2-án, kedden Özdon ren dezi a nyereménybetétkönyvek 1963. első negyedévi sorsolását. A húzáson a március 29-ig váltott és a sorsolás napján még érvényes betétkönyvek vesznek részt. Minden ezer betétkönyvre 25 nyereményt — egy 200 százalékos, egy 100 százalékos, két 50 százalékos és huszonegy 25 százalékos nyereményt — sorsolnak fai. A nyeremény alapjául a betétkönyvben elhelyezett negyedévi átlagbetét szolgál. Rendkívüli intézkedések a vasúdnál, a ha ózásnál és az autóköz elfedésnél a téli hónapokban felhalmozódott építőanyag és egyéb áru elszállítására A Központi Szállítási Tanács felmérte, milyen nehézségeket okozott a tél az áruszállításban. Megállapította, hogy a MÁV és autóközlekedés a legzordabb időkben, igen nehéz körülmények között is gondoskodott a lakosság számára nélkülözhetetlen termékek — így például élelmiszer, tüzelő — s az iparban elengedhetetlenül szükséges alapanyagok — például érc, koksz, olaj, stb. — szállításáról. Rengeteg építő- anygot, követ, téglát, meszet és más termékeiket, ípv bauxitot, szerfát azonban eddig nem tudott rendeltetési helyére juttat ni. Ezekben és a következő hetekben például 1 188 000 tonna kő, 316 000 tonna kavics, 223 000 tonna szerfa vár elszállításra. Várható, hogy a tél okozta elmaradást országszerte mindenütt igyekszenek az üzemek és a bányáik pótolná, s en nek következtében is többlet- szállítási igény jelentkezik. A felmérés szerint a következő hetekben és hónapokban a vas Az idei zo'dségellátásról tárgyalt a MÉK küldöttgyűlése A MÉK évi rendes küldött- gyűlésén Görcs Károly igazgató beszámolt az évi munkáról, majd többek között a lakosság idei ellátásáról beszélt. Az idén korábban jelenik meg az újburgonya a pécsi és a komlói piacon. Az 1962 évi 29 ezer, s a tavalyi 33 ezer rekesszel szemben az idén ugyan is 73 ezer rekeszt igényeltek a megye szövetkezeti gazdaságai az újburgiomya csíráztatásához. A zöldségfélékből tovább növekszik a megye önellátása, hi szén 1963-ban 350 vagon zöldpaprika termelésére kötöttek szerződést, szemben a megye 140—160 vagonos igényével. De paradicsomból, feieskáposztóból, petrezselyemből és több más cikkből is biztosított a baranyai szükséglet Dinnyéből, korai paradicsomiból, vöröshagymából, korai kelkáposztából, karfiolból és korai zöldpaprikából viszont még jelentősebb behozatal várható. A MÉK munkájára vonatkozik a MÉSZÖV igazgatóságának egy fontos határozata is. Eszerint minden 2000 lelek- számnál nagyobb községben megszervezik az időszakos, vagy állandó burgonya, zöldség és gyümölcs ellátást. 1963-tól kezdődően tehát a baranyai vá rosoäflkal együtt mintegy 25—30 helység eüáitását biztosítják központi készletből. A többi községben helyben kell megter melni a szükséges árut. Tervbe vették azt is, hogy mintegy 12—14 millió forintos beruházással palántarevelőt építenek Mohácson és Siklósom, ameny- nyiben a felsőbb szervek támogatják ezt a kezdeményezést. A felvásárló munkában külö nősen kiemelte Görcs élvtárs a füstölt áru jelentőségét. Az idei húsvétra mintegy 400 db. sonkát hoznak forgalomba. Ez a 40 mázasa súlyú füstölt áru azt jelenti, hogy minden pécsi család asztalára jut húsvéti sonka. útnál a tervezettnél 2 000 000— 2 800 000 a hajózásnál és az autóközlekedésnél a tervezettnél 2 000 000 tonnával több árut kell továbbítani. A feladatok most olyan nagyok, mint máskor őszí csúcs forgalom idején. A rendkívüli helyzet termesze tesen rendkívüli intézkedéseket követel. Ezért a Központi Szállítási Tanács egyetértésben a gazdasági tárcák vezetőivel, egy sor határozatot hozott. Megállapították, hogy egy-egy tárca alá tartozó üzemek vasár naponként és munkaszüneti na pökon mennyi árut és terméket kötelesek rakni. A viták elkerü lésére a tárcák maguk határozzák meg, hogy mikor, milyen és mennyi árut, építőanyagot szállítson a vasút a hajózás, illetve az autóközlekedés az üzemeknek meghosszabbították az áru átadás és átvétel idejét, szükség esetén egy-egy gyár köteles gondoskodni arról, hogy még az éjszakai órákban is megtörténjék a vasúti kocsik ki- és berakása. A gazdasági minisztériumok fo lyamatosan tájékoztatást kapnak arról, hogy a felügyeletük alá tartozó üzemek eleget tesznek-e kötelezettségeiknek. Sok más intézkedésen túl a Közpon ti Szállítási Tanács kidolgozta a szállításban részvevők számára a munkaverseny feltételeket és a legjobb üzemi szállítási brigádokat jutalmazzák, pénzjutalomban részesítik. Növényvédelmi kiállítás nyílik Siklóson 'Április 1. és 4. között ismét megrendezik a hagyományos növényvédelmi kiálíítást, ezúttal Siklóson. A tavalyi pécsi kiállítás sók érdeklődőt vonzott de elsősorban Pécs körzetéből. A most megnyíló siklósi, majd a májusban megrendezésre kerülő mohácsi kiállítás célja az, hogy a megye távolabbi járásai ban Is megismerjék a kiállítás igen értékes anyagát, a legkorszerűbb növényvédielmd eljárásokat és a legújabb vegyszereket A kiállítás ideje alett állandó szakmai tanácsadás működik. Korszerű KRESZ, korszerűtlen jelzőtáblák 1963. január 1-én Pécsett is élet. belépett az új KRESZ. Ha elértük azt, liogy a gépjárművezetők és a közlekedési hatóságok betart* ják, illetve ellenőrzik az új szabályok betartását, érdemes kinéz, ni az utcára, hogy a járművezetők számára parancsot jelentő jelzőtáblák a szabályoknak meg* felelően vannak-e elhelyezve? A klinikák és kórházak előli elárvult téglalap alakú tábla „Kórház” felirattal még a régmúlt szabályokra emlékeztet. A szabályos: szintén kék színű tá<*- la, de a közepén egy „H” betű csupán. Ezt a táblát sehol nem találni. A Doktor Sándor utca és Petőfi utca sarkán a lovaskocsik átmenő forgalmát tiltó tábla mögött, mintha félnének az illetékesek, hogy valaki észreveszi, ott lapul az országos főútvonalat jelző tábla. A baj csupán az, hogy a járművezető csak véletlenül láthatja meg. A sétatéri körforgalom két oldalán már régen kirakták a behajtani tilos táblát, de probléma, hogy a tábla régebbi jelentése azóta megváltozott, és ma már azt jelenti, hogy egyik oldalról sem szabad behajtani az utcába. Ezt a táblát a Baranya megyei tanáé* épületé előtt és még számos uiá* helyen is megtalálhatjuk. jó lenne kitalálni, hogy mit )©* lent a Munkácsy Mihály utca jo. számú ház előtt virító jelzőtábla. Tudniillik egyszerre jelzi az egyirányú utcát és az iskolát, ho.ott az iskolát jelző tábla január 1. óta megszűnt. De hasonló a Lenin téri tábla is, ahol az idő vadfoga jóvoltából ugyancsak egv táblán láthatjuk a parkíroz t - los és a kürt használata tilOi. zést. . Nincs kizárva, hogy az ^íras megjelenése után többek között olyan kifogást is hallhatunk, hogy a jelzőtáblák rendezéséve nem volt még biztosítva a rét”, de a városi tanács építés! és közlekedési osztályának tö ~a- nyíre a táblák leszedéséről, legrosszabb esetben átfestéséről V eilen«. Illetve kellett volna má~ elmúlt három hónapban gonlcs- kodni. Az mindenesetre problérar na- radt, hogy a Járművezetők Pécsett az új KRESZ-t tartsák be, vagy a jelzőtáblákhoz igazodjanak? ... SCHMIDT * III. A televízió műsora 9.55: Mátyás király, gyermek- tritett. az intervizió műsora Varsóból. • 11.00: „Pajtásaim színe előtt fogadom” ... úttörőavatás salgó- bányán. 11.25: A dzsungel ösvényem szovjet—kínai Ilim. 14.55: Osobszlovákla—NDK nemzetek kupája labdarúgómérkőzés, közvetítés Prágából. Riporter: Szepesi György. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15. Afrika. Afrika! Elei á ntcsonitpart, Előadó: Rudnyánsráki István. 18.40: Esti beszélgetés. 18.50: Teli Vilmos, magyarul beszélő angol Ifjúsági filmsorozat, 13. A titkos fegyver. 15.15: Ml van a ftlegöny mögött? Helyszíni közvetítés a Madách színházból. 19.30: TV-híradő. 19.50: A TV mesefkönyve. 19.55: Carnegie hall IL rész, amerikai film. 21.03: Telesport. 21.25: Ml van a függöny mögött? 21.40: Híreik. Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap cetig: felhő átvonulások, az ország Legnagyobb részében eső helyenként zivatar. Időnként élénk délkeleti, hol nap a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 4—3 fok között, északkeleten négy fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap tíz-tizennégy tok között 22. — Nem. Oda utazott. KI is felejtettem mondani, tiszt úr. Georg Homann most nemrég Ostburgban járt. Ördögi szerencséje révén jutott a szabadsághoz. A dolog akkor történt, amikor egyszer őrségben állt az élelmiszerraktárnál. Homann éjfélkor vette át az őrséget, s alig járta körül kétszer a raktár épületét, amikor a közelben tartózkodó katonák hangját hallotta. „Nézz hátra, te mamlasz?” — kiabáltak neki. Ho- marni hátrafordult, e meghűlt benne a vér. a raktár ablakából világosság szűrődött ki. S ráadásul a fény hol egészen erős volt, hol meg majdnem eltűnt. Homann azonnal megértette: tűz keletkezett a raktárban. Cselekednie kellett, méghozzá gyorsan. Ki törte az ablakrámát, s bebújt a raktárba Az üres ládák égtek, amelyeket a fal mellé raktak. Homann szétdobálta őket, s nekilátott, hogy felszámolja a tűzfészket. Mire a vészjelzésre megérkeztek a többiek, Homann már el is oltotta a tüzet. Homannt természetesen azonnal felváltották, bevitték az őrszobára, hogy magához térjen egy ki csit és kipihenhesse a tűzoltás fáradalmait. Reggel pedig a z&szlóáljparanosnokhoz hívták, aki soronkívüli szabadsággal jutalmazta bátor helytállását. Így jutott haza Ost- burgba, ahonnan nekem is hozott egy levelet a családomtól. Visszajövetele után gondterhelten, komoran ján-kelt folyton Valami nyugtalanította. Most már tudom, hogy mi. A szökési szándék foglalkoztatta. S amit mondani tudok, tiszt úr. Lange elhallgatott. Szófián volt Aszker i*. Megértette, hogy Lange vallomásának minden szava rendkívül fontos. Az intuíció, a nyomozó és a felderítő kifinomult érzéke, szimata diktálta ezt a felismerést. S egy másik érzése is volt a kihallgatás alatt: valami megfoghatatlan, inkább csak tudat alatti nyugtalanság, aggodalom. Aszker ebben a pillanatban úgy érezte, egyedül keP maradnia egy kis időre, gondolkodni, meg- bdnyni-vetni magában az eddig hallottakat, míg elszív egy cigarettát... Elvezettette a foglyot, s kiment a táborból, sétálni egyet a fenyvesbe. Több mint egy óra hosszat üldögélt egy hatalmas fa tövében. Elmerengve nézett felfelé, ahol a fenyőfák bozontos ágai között a szürkés-kék égbolt látszott. Aztán visszament a lágerba és Schulz századparancsnokot vezettette magához. Schulz hadnagy külsőre huszonöt év körüli, fiatalembernek látszott Arca keskenynek, lányosnak tűnt. Szemében, amely- lyel állandóan hunyorgott, mintha rövidlátó lenne, szomorúság tükröződött Elmondta, hogy Hugo Schulz s neve, a háború előtt elárusító volt egy könyvkereskedésben. Mindössze másfél éve lett tiszt. A különböző egészségügyi vizsgálatokon korábban alkalmatlannak találták, mert erősen rövidlátó. Speciális' szemüveget hord. De vé- gül aztán mégis bevették a Wehrmachtba. Gyorsított tiszti tanfolyamra küldték, s amikor azt elvégezte, azonnal a frontra került. Először szakaszparancsnok volt, aztán az elesett századparancsnok helyére tették. A továbbiak már ismeretesek. Aszker észrevétlenül Schulz századának dolgaira terelte a beszélgetést, ügy tűnt, hogy a hadnagy nyíltan beszél, nem takargat semmit Aszker kérdéseire válaszolva megnevezte vagy tíz katonáját is. Mindegyikről néhány mondatos jellemzést adott. Végül Homannra került a sor. Schulz any- nyit mondott róla: — Georg Homann Gefreiter becsülettel szolgált,' szerény és bátor volt Egyáltalán nem azért mondom ezt, mert Homann egyikben megmentette az életemet... Hanem azért, mert így követeli az igazság. — Mindig az igazság érzése irányítja önt? — vetette közbe Aszker. — Azt hiszem, igen — Éw viszont kételkedem ebben. — Az őrnagy úr kételkedikT — Schulz zavartan tárta szét * karját — Meg keü mondanom, soha nem vettem észre, hogy esetleg részrehajlással illethetnek valamiért, vagy... — Emlékezzék csak vissza arra az esetre, ott az élelmiszerraktárban, amikor Homann volt őrségben. Emlékszik? — Még mindig nem értem, az őrnagy Urat. . — Rendben van, majd segítek, hogy megértsen. Mondja, azon az éjszakán Homann valóban olyan nagy hőstettet Vitt véghez? Schulz zavarba jött. — Beszéljen csak, beszéljen! — Nem értem az őrnagy urat. — Na nézze: egy perccel ezelőtt jelentette ki, hogy volt egy eset, amikor Homann megmentette parancsnoka, vagyis az ön életét. Így vanT — Igen. — No és a hőstettet érdem szerint méltányolták? Kitüntették Homannt? — Nem. — Schulz elhallgatott, kezdett derengeni előtte, hová akar kilyukadni a szovjet tiszt. — Nem, őrnagy úr, az eset nyomtalanul maradt. — S ugyanakkor, amikor a raktárban keletkezett az a jelentéktelen kis tűz, ön azonnal igyekezett jelentést küldeni Homann hősiességéről. — Ez nem én voltam, őrnagy úr. '— Nem ön? — Aszker érezte, hogy verí- tékcseppek ülnek a homlokára. — Hogyan értelmezzem ezt, hogy nem ön volt? Igazai beszéljen! — Igen, nem én voltam. A javaslatot természetesen én tettem, mint Homann századparancsnoka, de nem a magam jószántából. Utasítást kaptam rá. — Kitől? — Hans őrnagytól. — Ki ez a Hans őrnagy1 — A zászlóaljparancsnok. Beszélje* erről egy kissé részletesebben. (Folytatása kővetkezőt} — A PÉCSI MÁV igazgatóság 'olgozói március 29- ével teljesítették havi szállítási tervüket. A hónap utolsó két napján terven felül előreláthatóan még 60 ezer tonna árut juttatnak rendeltetési helyére, így jelentős mértékben csökkentik a téli zord időjárás által okozott szállítási kieséseket. — A FEGYVERES Erők Klubja március 31-én U órakor tartja a különleges kis- filmek bemutatóját és kiadja a Tisztjelöltek Klubja tagsági igazolványait. Erre a középiskolák III. és IV. osztályos tanulóit a parancsnokság meg hívja. — áprilisi vásárok: Április 10-én Szentlőrincen. 22-án Pécsvdradon, 24-én Mágocson less vásár. Az április lS-re kitűzött mohácsi vásárt május 20-ra helyezték át. — A PÉCSI Kabaré Színpad április 1-én 19 órakor bemutatja az „50 év humorából” című műsorát ‘a Fegyveres Erők Klubjában. A műsort a klubtagokon kívül más is megtekintheti. — A TUDOMÁNYOS Ismeretterjesztő Társulat fizikai szakosztályának országos választmánya és az Eötvös Ló- ránd Fizikai Társulat a megyei és városi tanács művelődési osztályának közreműködésével április 1-én és 2-án Pécsett a TIT Bartók Klubban (Janus Pannonius u. 11.) „Az anyag felépítése mai szemmel” című tárgykörből konferenciát rendez. — A MOZÍÜZEMI VÁLLALAT értesíti a közönséget, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a Park Filmszínházban is 31- én, vasárnap az Oldás és kötés rima magyar filmet mutatja be. Előadások kezdete fél 4, fél S, és fél 8 órakor. , — A NŐGYÓGYÁSZATI onkológiai szakrendelést április 1-től május 11-ig hétfő, kedd, csütörtök, pénteki napokon 14 órától 16 óráig tartják a Városi Rendelőintézet III. em. 11. sz. helyiségében. — A II. KERÜLETI -TANÁCS végrehajtó bizottsága felkéri a kerület valamennyi háztulajdonosát, a kerület területén üzemelő vállalat, intézmény vezetőjét, gondoskodjanak arról, hogy felszabadulásunk IS. évfordulóján, április 4-én házaik, épületeik kellőképpen díszítve, fellobogózva, az utcák gyalogjárói megfelelő módon tisztítva legyenek. — A MEGYEI TANÁCS ebben az évben 14 társadalmi ösztöndíjat adott ki. Tanítóképzőbe 2, tanárképzőbe 3, míg az agrártudományi, a műszaki, az orvostudományi, közgazdasági és más egyetemekre egy-egy főt iskoláztattak be. Az ösztöndíjasok Baranyába jönnek vissza dolgozni. Tegnap délelőtt súlyos baleset történt a Rákóczi úton, a Jókaii utca torkolatánál. Pocs- kai János húsz éves, Pécs, Vöröshadsereg utca 11. szám alatt lakó szakmunkás motorkerékpárjával a Postaigazgatóság gépkocsijába rohant, A motor- kerékpár és az autó megrongálódott. Pocskai Jánost a mentők lábszár-töréssel szállították a n, számú nebésaeü klin-kárn. 4 k i