Dunántúli Napló, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-07 / 55. szám
feAPBi) I Megjegyzések a tantervi viták tapasztalatairól Miről volt szó a Vasas Szakszervezet kongresszusán? Oktatás#' reform tervezetem k egyik alapvető célja, bogy a középiskolai tantervet alkalmassá tegye a korszerű pedagógiai feladatok megoldására. A jelenlegi tan terv ugyanis nem féld meg a társadalom igényeinek, és a* időközben eszközölt tananyag-csökkentésekkel, illetve tananyag-módosításokkal ezt a gondot megoldani nem lehet. Az általánosan képző gimnáziumok tananyaga korszerűtlen, maximalista, helyenként túlzottan d- méletieskedő, az élettől meglehetősen elszigetelt Pécsett a múlt. esztendő végén minden általános gimnázium. minden technikum és három általános iskola nevelő- testületében rendeztek általános tantervi vitát A kiadott vitaanyag alapos, hozzáértő munka eredménye volt kellő alapot nyújtott a vitához, de a tapasztalatok nennt a rendelkezésre álló anyag mennyisége kevésnek bizonyait Még arra se lett volna elegendő, hogy as általános gimnáziumok nevelőtestületet megfelelő példánnyal ellássák, így as általános iskolák és a technikumok részére csupán egy-két példány jutott Ennek ellenére kivétel nélkül, minden nevelő- testületben tartalmas, átkötő viták folytak, a pedagógusok teljes őszinteséggel, tapasztalataik teljes felhasznál ásávatl vettek részt a munkában. Az nhqtános As közép- isfcolo kapcsolata A kőeépiskotákten, de a» Ä taianos iskolákban lezajlott vitákon elhangzott vélemények szerint is helyes az, hogy a tantervi tervezet s középiskolai tananyagot igyekszik az általános iskola anyagára építem — hiszen a középiskola ezzel sok időt takaríthat meg, többek között el lehet kerülni * felesleges és célnélkülí ismétléseket is —■ de többen szóltak arról, hogy a középiskola több ok miatt nem építhet teljes bizalommal az általános iskolából hozott anyagra. A középiskola „diákanyaga” meglehetősen vegyes, a teljesen osztott általános iskolától kezdve egészen a teljesen osztatlan általános iskolából érkező diák- myaggal kell dolgozatok. Ennek a diákanyagnak a felké- szühséete eléggé változatos. Különösen azok a diákok küzdenek: igen nagy nehézségekkel — még most is, amikor több Időt Miét fordítani az Ismétlésekre, sőt egyes anyagrészek éjből! megtanítására is — akik * fährst összevont osztályokból jennek. Másrészt, az általános iskolából hozott anyag TP nr r * Tűz az új MÉK-raktárban T offttop a késő délutánt órákban tűz keletkezett a MÉK pécsi kirendeltségének új Megyeri úti raktárábant. A rektorban a Békés megyei MÉK részére dughagymát tároltak. A helyiségben tévő •elel'Jromas olajkályhák vegetekéi —■ szabálytalanul — •nem süllyesztették 1« falba, és a tüzet feltehetően ez okoz ta. A tüzeset következtében síi hány mázsa dughagyma és a •padlástérben lévő poszdor jc elégett és hűtőgép is megrongálódott. Á Pécsi Fémipari V. gumirészlege március hó 1-től óiból üzemel Rövid határidőre váXlal mindennemű gumijavitási. Pécs, Bajcsy Zsilinszky üt 12. sz. alatt. nem eléggé szilárd, nem elégbegyakorolt, a tanulók <so- t elfelejtenek. A megállapítások szerint ez a körülmény az általános iskola jelenlegi tantervéből adódik, amely nem ad elegendő lehetőséget a begyakorlásra, az „alapozásra”. Bár mindezekben sok igazság van, a Tan tervszerkesztő Bizottság mégis helyesen és bizalommal épít az általános iskolára, mert a körülményeket nem az általános és középiskolák jelenlegi helyzete alapján kell megítélni, hanem látni kell azokat a törekvéseket, amelyek a körzetesítés nagyarányú megoldásával nagy mértékben megjavítják az általános iskolákban folyó pedagógiai munkát A tanterv etebu» helyesen harcol a túlterhelés elten, a gyakorlatban is megmutatkozik a maxhnadmnus megszűntetésére irányuló törekvés, de mindez még mindig nem jár teljes eredménnyel. A jelenlegi tanterv túlterhelő anélkül, hogy korszerű tenne. A tervezetben szereplő anyag még mindig meglehet ősén nők. nem csupán a tanulók terheléséről, hanem bizonyos értelmű túlterheléséről van szó. Szinte csaknem minden szaktárgy köréből lehet erre bizonyítékokat említeni. Igaz, bogy a tervezet szerint több idő marad a gyakorlásra, a tanultak elmélyítésére. de ez még mindig kevés, nem beszélve arról, bogy a szaktárgyak anyagában még mindig megtalálható a teljes tudományosságra való törekvés. Mindenesetre a tantervi tervezet ezen a téren a legnehezebb lépést már. megtette. A továbbiakban csak anyagrészekről lehet szó, bizonyos esetekben másként alkalmazott súlypontozásról, más elrendezésről, ami természetesen nem jelenti a szaktudományok igényeinek teljes elvetését A világnézeti neveié« A Tantervi Bizottság törekvése, hogy az alapvető ismeret- anyag kiválasztásánál olyan döntő tényezőket vegyenek alapul, mint például a tanulók tudományos világnézetének fejlesztése, valamint előkészítésük a szocialista társadalmi gyakorlatra — általános heTANNAK eaefnények, amelyek megtörténtnek és tudomásul vesszük éket anélkül, hogy bővebben mögéjük néznénk. Mindennapi életünk megszokott jelenségei kötaé tartozik már, bogy a falun végbemenő átalakulásról hirt hallunk a rádióból, «^vasunk aa újságokban. Felvetődik a gondolat, ha már írtak röía tízszer vagy hússzor, vajon érdemes-e nekilendülni huszonegyedszer is. Ékre csak egyértelmű lehet a felelet, igen, érdemes, mert ahány falu, annyi probléma és mindegyik hordoz magában valami tanulságot a többi számára **• Ebből a feltevésből kiindulva szántam rá magamat, hogy a történet krónikásává szegődjek. Hóból község kicsi falu Szigetvár tőszomszédságában. — Nincs termálvizes, gyógyfürdője idegenforgalmi nevezetessége, mégis gyakran emlegetik mostanában a járás területén, Ez az emlegetés tart már ide s to va három esztendeje, mert ezerkilencszázhatvanban nemcsak híre volt a falunak, hanem hírhedt volt rossz munkájáról. Ugyanazok az emberek éltek ott akkor Is. akik ma. ugyanaz volt a feladatúk is, csak az eredmények között vám a kimondhatatlan különbség. Az ezerfcflencszázhatvanas zárszámadását a vezetők mér nem szerepeltek, jobban mond va leszerepeltek. A kihelyezett új elnöknek jutott az a népszerűnek egyáltalán nem mond ható feladat, hogy a tagsággal WteCTJe ez miért nem sílyesléssei találkozott. Ez az elv még akkor is általában megvalósul a tantervben és az iskolai gyakorlatban, ha több anyagrésznél nem is nyert megfogalmazást, vagy az egyes szaktárgyakon bedül bizonyos egyenlőtlenség mutatkozik. Ezek a tények bizonyos fokig termeszetszerűek, a különböző tantárgyak természetéből adódik. Nem ellenkeznek azzal a megállapítással, hogy az egyes szaktárgyak keretében a tudományos világnézet a tanulók tudatában a konkrét művelődési anyag feldolgozásán át alakul ki. A vitaanyag a tanulók erkölcsi, politikai és esztétikai nevelését szorosan a világnézeti nevelés értelmezéséhez kapcsolja. A vélemények megegyeztek abban, bogy ezeknek a területeknek az elszakítasz, önálló szemlélése vagy önálló alkalmazása egyenlő a reform- törekvések félremagyarázásával, Az új tantervi tervezet következetesebben törekszik az egyes részlet feladatok, megvalósítására, nagyobb súlyt kap az erkölcsi-politikai neje- léfe Telje* egyetértés volt • viták során a gyakorlatiasság elvét illetően, ennek az elvnek az érvényesítése nagy mértékben sikerült te. A nevelők úgy 'látják, hogy főként a fizika, a ; kémia és a biológia keretében nagyfokú korszerűsítés történt — éppen a gyakorlatiasság elvének érvényesítése érdekében. Megszűnt a gyakorlati foglalkozás és az említett tárgyak közötti kapcsolat, amely eddig a gyakorlati képzés oldaláról az említett tantárgyakhoz való közeledésben nyilvánult meg. A tervezet nagyobb súlyt helyez a helyes értelemben vett politechnikai képzésre. Mindezek természetesen csak a tantervi viták kiragadott fejezetei, hiszen legalább ennyi tapasztalat és alkotói készség jellemezte teás "fejezetek ~ mint a tantárgyi koncentráció, vagy az óratervi javaslatok — vitáját is. Mindenesetre ez a néhány fejezet is kellően érzékelted, hogy a tantervi javaslatok Pécsett is termékeny talajra találtak, felébresztették a nevelőtestületek alkotó készségét, és a pécsi viták is sok hasznos tapasztalattal és javaslattal szolgáltak. Thiery Árpád Mihály János, a Soptena Gépgyár SZB-titkára küldötte volt a Vasas Szakszervezet XX. kongresszusának te Abban az időben nem volt még üye® széleskörű szerepe a szak- szervezefceknek, miot * napjainkban. De hogyan is lehetett volna, hiszen 1949-ben az államosítások idején igen szegényes örökséget vettek át mind a Pécsi Sápiaméban mind pedig az ország máé ki- sebb-nagyobh üzemeiben. — A ®»rvezett munkások küldöttei mi mással állhatták volna a kongresszus plémuna elé. mint ax annak idején legégetőbb problémáikkal. Gaemi fürdőért, étkezdéért, rnnkarédel- aai berendezésekért jntenpeflái tok, inkább kevesebb saint nagyobb eredménnyel. De órából ki adhatott votaa még akkor a mfiUé •sóddal toiWkööo állam. Azóta bárom bongremw követte egymást, és ezen a legutóbbin a Vasas és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének XXIV. kongresszusán Mihály élvtárs minden eddiginél hűségesebb képet kapott a vasas szakszervezetek eredményes munkájáról. — Ez * kongresszus felülmúlta valamennyit színvonalban, aktivitásban, őszinteségben, mindenben — mondotta. — A beszámolóból ax interpellációkból nem a szónoki képességek csillogtatása, hanem sí. eredmények és a még szép számban fellelhető hibák őszinte feltárása váltogatta egymást. — Itt derült ki. — mondotta —, hogy mindazon üzemekben. ahol érvényesült a szak- szervezet tömegbefolyása, ott megértette a munkás, hogy a különböző mozgalmak, különő sen a szocialista munkaversenyek. elsősorban a munkás életnívójának állandó javításáért történnek. Ax az igazi érdekvédelem, mikor minden erőnkkel azon fáradozunk, hogy megszervezzük a korszerű, magas sztavoianú terme lést, hogy öv módon N tovább javítsuk a dolgozók életéi munkakörülményeit B* ri- saont úgy lehetséges, ha a dolgozókat ax edc>oll foto HÓBÓL 196 3. Került, az miért volt rossz. Máasátnyi bővek súlyával toppantak a szavak, mikor elhangzott hogy egész évi munkájuk eredményeként természetben és készpénzben kapott összes keresetük munkaegységenként mindössze nyolc forint) — Lohet ebből megélte* A semmivel volt egyenlő az olyan próbálkozás, hogy valaki azt akarta volna bizonygatni, mi lesz jövőre? A jövőből megélni nem lehet, legfeljebb reménykedni benne, ha jók a kilátások. Nekik még ez is hiányzik. Félmillió mérleghiányt cipelnek magukkal hatvanegyre, amit ki kell izzadni, nyögni, ha tudják. Elég nagy a gondja annak, aki mély vízbe kerül és gyengén tud úszni. Hát még, ha követ is kötnek a lábára. A félmillió az ő szemükben egész hegyet jelent. A háromezer holdas gazdaság vezetése szokatlanul új és nehéz tennivaló. Magával is elég lenne megbirkózni. így még nehezebb, ha a ballaszt mélybe húznia őket. Kell valami elpusztíthatatlan ősi optimizmus ahhoz, hogy » bajok ellenére is neki- gyürkőzzenek a lehetetlennek. És nekigyürkőztek. Méhész József az új elnök. Szarka László az új könyvelő tartja a gyeplőt kemény kézzeL Érvényt szereznek a tőrvény betűinek, szűnik a herdálás, nő a fegyelem, és kicsit-kicsit a munkakedv is, de igen lassan. Egy-egy intézkedés nyomán. ami a köz érdekében, a tagság érdekében törtétek feltör a megbáteódáp gejzírje. Hm valakit bírálat ér. harag- szonnrádot játszik és félreáll. —i Csinálják maguk, ha jobban tudják! És nBűidig akadnak, akt esi nalják és egyre jobban csinálják, és mire eJéridezre a hatvanegyes zárszámadás, se előző évivel szemben Byok forint helyett tizenhárom nyolcvanat fizetnek. Ledolgoztak háromszázezret a mérleghiányból, ami időközben nyolcszázezerre növekedett, mert a hiány egy részét könyvelési manipulációkkal eldugták a mérleg elkészítésénél a régi vezetők. A SZÁMOK tükrében javulás van, de vajmi kevés. Méhész elvtárs újra ott áll a falu népe előtt és maga sincs megelégedve. Ha lehet még nagyobb az elégedetlenség hangorkánja, mint tavaly. — Sokan az elnök lemondását követelik. Annál kevésbé látják be. hogy a tagság legalább annyira hibás, mint a vezető. A józanabfoja más hangon beszél. — Ne bántsuk az elnököt! Arra is kevés ez az egy év, hogy az embereket megismerje. A kocsi már elindult, most csak jó irányba kell tolni és gyorsabban, egyre gyorsabban! Akad, aki gorombasággal vádolja az elnököt, mert érzékenykedni és jogokat követelni azt mindannyian tódnak, hanem a kötelességgel már ugyancsak baj van sokak részéről. Éppen azoknál, akik oly nagyon hangoskodnak. Méhész eivtárs nem ér rá érzékenykedni, nem azok után /.ottabban bevonjuk a tervek elkészítésébe, a végrehajtás ellenőrzésébe. A «socialist* munkaversenyt a gazdaságpolitikai célkitűzések. leghatékonyabb eszkö- aévé kell tenni, amelyhez a dolgozók egreni kezdeményezése, képességeinek kibontakozása adja meg a legbiztosabb alapokat A dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében hozott kongresszusi határozatokhoz is idézett néhány fontos szempontot A határozat egyik pontja leszögezi, hogy minden dolgosé a végzett munka minősé- Sének és mennyiségének arányában részesül jön a termelt javakból. Ezért a bérrendszerünket úgy kell továbbfejleszteni, hogy *7. jobban ösztönözzön a termelékenység gyorsabb ütemű növekedésére, a minőségi munkára. A bérek fejlesztésénél ügyelni kell arte, hogy a fiatal dolgozók, új Kakimunkások, végzett mérnökük és technikusok kereseti arányai tovább javuljanak. — Ugyanakkor a műszaki, adminisztratív és fizikai dolgozók bérarányait is javítani kell. Különös figyelmet kell fordítani a konstruktőrök, a gyártmánysoerkesztők, technológusok helyes bérarányai írek kialakításéira. Felől kelj víregálnunk prémiumrendszerünket te, hogy jobbon ösztönözzön a műszaki fejlesztésre. Mfi meg a Sah» egészít, akik a távozását követelik, látja, tudja, hogy van itt erő. Ha legalább a felét tenné mindenki annak, amit egyéni korában dolgozott, (Jól mehetnének a dolgok. Akadnak bőven, akik a ttzedrészét sem teszik. A A közgyűlés után nincs baráti beszélgetés, poharazás, csak morgás és gyűlölködés. A jövő most is kevés jóval bíztat, a félmillió nyomasztólag terheli őket tovább. A fiatalok szöknek a faluból, ki erre. ki arra,. S mégis így is újra kezdik hatvankettőben. Megalapozottabb terveaéf. gépek, kertészet, beruházások, műtrágya és sok-sok küszködés mérgelődés azokkal, akik fogják ugyan a szekeret, de hátrafelé -húzzák. A FALU mindkét szélén ott áll a tábla: „HÓBÓL”. Nincs kis és nagy Hóból, csak Hóból. A. valóságban annál inkább létezik. A falu két részre tagolt építkezése hajdan két falut képezett, de már régen egyesítették közigazgatási lag. Az egykori nagyhoboliak őslakók, a kishoboliak pedig még a felszabadulás előtt települtek át Zalából. Negyvenöt után báró Biedermann birtokából kaptak földet, ami az őslakosokéval együtt alkotja a háromezer holdas Zrínyi Termelőszövetkezetet. Hiába van együtt a föld saép nagy 'táblákban, hiába egy a falu neve, a kettősség oly nagy, bogy akár ötszáz kilométerre te lehetnének egymástól. A gazdálkodásban a vezetőknek számolni kell azzal, hogy egymás határába nem mennek át dolgozni. Egy kasszából kapják a jövedelmet, egy mag- tétből a teapwt, egy tekoA szakszervezeteknek inmden szántén következetesen keli harcolni a mértéktelen túl órázások ellen. A túlórák mind fajlagosan, mind egy főre viszonyítva csökkenjenek, hogy ezáltal is elősegítsük a munka;dő továbbröviöltésének lehetőségét. A határozat kitért a még 1951-ben megjelent Munka- törvénykönyv sok elavult rendelkezésének módosítására, illetve egy új Munkatér vény- könyv kidolgozására, megjelen tetősére. A kongresszus határozata kihangsúlyozta, hogy tovább kell szélesíteni a munkavédelmi társadalmi aktívahálózatot. Minden vasipari üzemben honosodjék meg a munkavédelmi őrség mozgalom. l»«S-ie ar. egészségre ártalmas üzemekben és a nehé* fizikai munkahelyeken he kell fejezni a munkáidé csökkentéséi. de addig is rendszeresen ellenőrizni kell a különböző munkavédelmi és óvórendszabályok előírásait és ezek marer déktalan végrehajtását. Az egyéb szociális intézkedésekre vonatkozóan a határozat kimondja. hogy az üzemi étkeztetés további fejlesztésével el kell érni. hogy »tend több üzemben áttérjenek az öoltd- sxoigáló étkeztetés rendszerére. Óvodák, napfcftsi otthonok férőhelyeinek bővítésére, a munkásszállások, «oeiáüis. kul tunálte körülményeinek javítására minden eddiginél fokozottabb gondot kei fordítaniuk a szakszervezeteknek. A határozat részletesen kitért a vasipari dolgosok általános és szakmai műveltségi színvonalának széleskörű fejlesztésére. továbbá a szakszervezet , ezzel és számos más érdekvédelmi feladattat kapcsolatos tennivalóira, majd köszönetét fejezte kj mindazon szakszervezett vezetőknek, aktíváknak, akik eredményesen munkálkodtak: e nagyszerű év felelősségteljes feladatok megvalósításába». •*• » — lába járnak gyermekeik mégis kibékíthetetlen ellentét van közöttük. Mindezek iameretében válik asodálnivalóvá a hatvankettő eredmény. Azoknak lőtt igazuk, akik ári állították hogy a szekér elindult, azok nyerték meg a csatát, akik nem adták fd a reményt. Ezt a esatanyerésrt jó szagok terjengőse bizonyítja. Ha semmi mást nem mondanának, csak annyit, hogy ezerkilen?- százhatvanhárom februárjában úgy készülődnek a Társzáriia- dási közgyűlésre, hogy tíz szakácsné serénykedik a levágott három kövér hízó húsából pecsenyét sütni, hogy hatszáz liter turbéki bor vári»,, a tagokat, és a zenekar, máris itendenre feleletet kaptunk.' A falu népe már nem aggódik csak én. Három év óta vitázok az emberekkel a téli politikai tanfolyamon. Ott ültem az előző két rosszem'ékő zárszámadásnál közöttük. Ismerem körülményeiket. eUen- téteíkeit. Az én aggod a1mám is olyan jóféle aggódás, gmi abból fakad,' hogy légáláfcij háiromiszáz ember várható a vacsorához. Szép nagy a • fcul- túrház, amiben jócskán van társadalmi munka is, de enrifi embernek mégsem elég. M; lesz itt estére? Hogyan férfiéit meg az emberek egymás mé1- lett, test a testhez szóra’va. ha eddig a háromezerholdas nagy határ is szűknek- bizonyult számukra? Kelemen elv társ a párttitkár bizakodó ée vigasztal. — Ne aggódj barátom.: Megteszünk békességgel. fíéoéytoééto kő*eükez4k.t < '1 I