Dunántúli Napló, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-10 / 7. szám

2 NAIU.O' 1963. JANUAlt 18. ^ A jövő kuihjrm un kasai Érdekes próbálkozások a Művészeti Gimnáziumban Az egész kérdés azzal kap­csolatban került szóba, hogy a TIT művészeti szakosztálya nagyon kevés előadóval ren­delkezik. A művészeti ismeret- terjesztés — ez esetben leg­inkább a képzőművészetről van szó — nem áll valami erős lábakon. Nemcsak a hozzáértő ember kevés, hanem a vállalkozó­szellemű is, s gyakorlatilag Pécsett alig néhány ember van, aki előadások tartását vállalná munkásakadémiákon, művelődési házakban, perem- kerületekben, községekben. Felmerült az utánpótlás kér­dése is, és itt jegyezte meg valaki, hogy a Művészeti Gim­náziumban érdekes próbálko­zások vannak. Miféle próbálkozások? Hogy az iparművészetet tanuló, kép­zőművészettel foglalkozó fia­talokat már az iskolaévek so­rán megismertessék az isme­retterjesztő munka alapjaival. Tartsanak néhány előadást még diák korukban, hogy megszokják, megszeressék ezt a munkát, és esetleg később kiváló kultúrmurtkásókká vál­janak. Hiszen bárhová is ke­rülnek az itt végző diákok, munkájuk valamiféleképpen úgyis kapcsolatban lesz a mű­vészettel. S a négy év alatt komoly elméleti tudást szerez­nek, azonfelül pedig olyan szeretetet és ragaszkodást szív­nak magukba a művészet iránt, hogy mindezt kár lenne parlagon hevertetni. Hogyan történik azonban a gyakorlatban ez az *elókép- zés?” A gimnázium harmadikos tanulói, akik ebben az évben a renais­sance és a barokk művészet­tel foglalkoznak művészettör­ténet órákon, önálló feladatot kapjanak. Egy-egy témából fel kell készülniük, anyagot kell gyűjteniük és azután önálló előadást tartani az osztály előtt. Még a szemléltető anyag ról is maguknak kell gondos­kodniuk a könyvtárakban, le­véltárakban. Akik az első fél­évben a legsikerültebb elő-j Fennállásának rövid ideje alatt máris gazdag programot valósított meg a baranyai és pécsi Fegyveres, Erők Klubja. Az új év első hónapjában to­vább folyik a változatos, gaz­dag klubélet, sőt, új színekkel is bővül. Már kétszáz tagot számlál az ifjúsági klub, és érdekes összejövetelekben, foglalkozá­sokban nem szűkölködik. A napokban Hogyan kell szépen, táncolni címmel rendeztek klubdélutánt Hermann Ferenc tánctanárt hívták meg, s a szép, kulturált társastánc-be­mutató után vitát rendezi ek. Január 20-án Néhány szó a képzőművészetről címmel hal­lanak előadást a fiatalok, s azután tárlatlátogatáson vesz­nek részt. Ugyanis ezen a na­pon nyílik meg a Fegyveres Erők Klubjában az Építjük, védjük szép hazánkat című képzőművészeti' kfállítáis, amely Budapestről, az Ernst Múzeumból érkezik Pécsre, s egy hétig lesz nyitva. Érdekes előadást, azaz u. n. I kerékasztal beszélgetést ren- | dezett a technikai klub is: Uj KRESZ — régi Pécs címmeL | Három előadó világította meg] a pécsi közlekedés jelenét, jö- j vőjét, a város történelmi múlt- j ját, kialakulását. Hasonló Jrke- | rekesztől konferenciát” ren-; de znék több előadóval a tar- j talékos " tisztek is, témája:! Amit a rakétáról tudni kell. | Mi a modern7 Ezzel a cím­mel indul sorozat a Feleségek | klubjának rendezésében, de férjék részére is... Első elő­adását Máté Pál tervező mér­nök tartja január 11-én a mo­dem lakáskultúráról. Premierre is sor kerül a Fegyveres Erők Klubjában, ja­nuár 18-án. Itt mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház Ker­tész Imre: Csacsifogat című hóromíelvonásos. zenés vígjá­tékét, amelynek zenéjét Fé­nyes Szabolcs szerezte. Végül: új klub is alakul eb­ben a hónapban. Létre kíván­ják hozni a tisztjelöltek klub­ját, a pécsi gimnáziumok és más középiskolák harmadik— negyedik osztályos fiútanulói­ból, akik érdeklődnek ez iránt Az alakuló gyűlés január 21- én lesz. Ezer vapi! növelik ez idén a hisioreiíi-lernelis! 45 tsz kap speciális tojótyukállományt Az utóbbi években erőteljes fejlődésnek indult a magyar baromfitenyésztés. Elsősorban nem az áltománylétszám fej­lesztése, hanem a tenyésztés, valamint a tartási körülmé­nyek korszerűsítése és a régi­nél gazdaságosabb, speciális fajták, illetve azok hibridjei­nek elterjesztése volt a cél Mint a Földművelésügyi Mi­nisztérium kisállattenyésztésá osztályán tájékoztatásul közöl­tek, a jelenlegi 26.5 milliós létszám csak valamivel halad­ja meg a múlt évi állományt, a szocialista szektor részará- nya azoitban a tavalyi 2.7 mil­lióról 3.3 millióra nőtt. _Az idei fejlesztési tervekben főleg a húsbaromfi-nevelés és a tojástermelés előirányzatait emelték az előző évekhez ké­pest E szerint az idén orszá­gosan 1000 vagonnal több hús- csibét adnak majd közfogyasz­tásra, illetve feldolgozásra a termelő üzemek. A vágóba­romfi állami felvásárlása 500 vagonnal emelkedik. A tojás- termelésben 100 millió dara­bos termelési és 50 milliós fel­vásárlása növekedést ír elő a terv. i A fokozott árutermelési igé­nyekhez az állam megadta, il­letve megadja a szükséges tá­mogatást. Az idén 45 termelő­szövetkezetben építenek egyen ként 5000—10 000 tyúk befoga­dására alkalmas, korszerű to­jóházat. Ezek be a gazdasá gok­ba mintegy 200 000 Leghorn jellegű hibridjércét, tyúkot összpontosítanák étkezési to­jás termelése szempontjából A tojótörzsek kiszállítását már is megkezdték, s tavaszra tel­jes kapacitással megkezdik működésüket az új szövetke­zeti „tojásgyárak”. Néhány község háztáji tenyészetét úgy­nevezett egyhasznú tojóhibri­dekkel javítják feL Ezekből a speciális fajtákból egyelőre húszezret adnak át a termelő­szövetkezeti tagoknak, csere­takarmány ellenében pedig 1000 vagonnyi különleges tojó­tápot is rendelkezésükre bo­csátanak. A húscsibe-nevelés fellendí­tése érdekében 1 millió Loh- mann-fajta húsbaromfit adnak ki nevelésre. A rendkívül gyors fejlődéséi új fajta napos-' csibéit nagyobbrészt állami gazdaságok, kisebbrészt ter­melőszövetkezetek kapják. Januári napfürdő l Foto: Erb — SZENTEGÁTON 12-én, szombaton este 7 órakor ,,Sza­badság, szerelem” címmel Petőfi-estet tart a helyi iro­dalmi színpad. — TIZENKÉT új autóbuszt kap ebben az évben a Pécsi Közlekedési Vállalat. Az új buszok megérkezése után hat régebbi autóbuszt kiselejtez­nek. Néhány autóbusz érke­zését már az L negyedévben várják. i Houietwicitv o (10.) Uj esztendő kezdődött, ezar- kilencszázötvenegy, és ebben az évben Suhovnak két levél megírására volt joga. Utolsó levelét júliusban küldte el és októberben kapott rá választ. Uszty—Izsmában más volt a rend, ott akár minden hónap­ban írhatott volna. De miről? Suhov ott sem írt gyakrabban mint itt Suhov negyvenegy június 23­án került el otthonról. Vasár­nap volt, az emberek éppen Polomnyából, a templomból jöttek hazafelé és azt mond­ták: háború van. Polomnyá- ban a posta már értesült a hírről, de Tycmgenyovoban egészen a háborúig senkinek sem volt rádiója. Most azt ír­ják, hogy minden házban veze­tékes rádió bömböl. Imi, most — olyan ez, mint­ha szunnyadó, feneketlen mélységbe kavicsot dobálna. Ami lehullt, ami eltűnt — an­nak nincs visszhangja. Nem ír­hatod meg, melyik brigádban dolgozol, s milyen ember a brigadérosod, Andrej Prokofje- vics Tyurin. A lett Kilgasszal most több beszélnivalód van, mint az otthoniakkal; Azok is kétszer femek éven­te — s te nem érted az életű* két. A kolhoznak új elnöke van, — minden esztendőiben új elnök. A kolhozt bővítették, de már azelőtt is bővítették, majd újra felaprózták. Aztán meg, aki a munkaegység-normát nem teljesíti, annak levesznek a háztáji kertjéből, némelyik­nek egészen a házáig lefarag­ták. Suhov főként azt' nem tudja felfogni az asszony leveléből, hogy a háború óta a kolhoz egyetlen lélekkel sem gyara­podott: a lányok, a legények — mindegy, hogy ki hogyan ügyeskedte ki — de egymás­után elmennek a városba, vagy gyárakba, tőzegtelepek* re. A férfiak fele egyáltalán nem tért vissza a háborúból, akik pedig visszatértek —1 azoknak nem kell a kolhoz: otthon élnek, de máshol dol­goznak. Alig egy-két férfi van a kolhozban: Zahar Vasziljics, a brigádvezető, meg Tyihon, a nyolcvannégy éves ács, aki nemrég nősült és már gyerme­kei is vannak. Ugyanúgy az asszonyok viselik a kolhoz ter­hét, mint a harmincas évek­ben. Suhov ezt sémiidképpen sem tudta megérteni: otthon élnek, de másutt dolgoznak. Suhosr látta a régi paraszti életet, lát­ta a kolhozéletet, de azt kép­telen. megérteni, hogy a pa­rasztemberek ne a saját falu­jukban dolgozzanak. Csak nem vándoripart űznek? És a szé­nakaszálással mi lesz? Az asszony azt válaszolta, hogy a vándariparral már rég felhagytak. Már ácsmunkára sem járnak, amiről pedig va­lamikor híres volt a környék, vesszökosarakat sem fonnak, ma már ez nem kell senkinek. De mégis születet egy újfajta, vidám munka: a szőnyegfestés. Valaki mintákat hozott a há­borúból, akkor kezdődött és azóta mind több a szőnyegfes­tő mester: sehol sincsenek al­kalmazásiban, sehol nem végez­nek állandó munkát, egy hóna­pig segítenek a kolhozban kapálás meg aratás idején, en­nek fejében a kolhoz 11 hó* napra igazolást ad nekik, hogy ezt és ezt a kolhoztagot saját ügyében elengedték és az ille­tőnek nincs semmiféle tarto­zása. A szőnyegfestőlk pedig bejárják az országot, még re­pülőgépen is utaznak, mert drága az idejük, ezrével ge­reblyézik be a rubelt és min­denütt szőnyegeket festenek: ötven rubel egy szőnyeg, akár­milyen régi lepedőre festve, amit már nem sajnálnak, ami­ért már nem kár, — egy sző­nyeget állítólag egy óra alatt megfestenek, nem kell több idő hozzá. Az asszony erősen re­méli, hogy Iván hazatér és ő is szőnyegfestő mester lesz. — Akkor majd kilábolnak a nyo­morból, amiben most az asz- szony tengődik, technikumba adják a gyerekeket. és a régi, korhadt házikó helyett újat építenék. A szőnyegfest ők mind új házat éoftenek maguk nak, a vasút mellett már nem ötezer ház all, mint korábban, boncai huszonötezer. Suhov akkor megkérte az asszonyt, írja meg, hogyan is lesz őbelőie szőnyegfestő, hi­szen sohasem tudott rajzolni' És mifélék ezek a szőnyegek, milyen a mintájuk? Az asz- szony azt felelte, hogy csak a bolond nem tud szőnyeget fes­teni: egyszerűen a vászonra kell fektetni a mintát és ecset­tel bemázolni a rajta vágott nyílásokat. Háromfajta sző­nyeg van: az egyik a „Trojka” — egy huszártiszt hajt egy szép trojkafogatot — a másik a „Szarvas”, a harmadik pe­dig olyan, mint a perzsasző­nyeg. Nincs is többféle minta, de az emberek szerte az egész országban ezekért is hálásak és valósággal szétkapkodják a sző nyegeket, Azért, mert egy iga­zi szőnyeg nem ötven rubelbe, hanem ezrekbe kerül. ö, hia Suhov legalább fél szemmel láthatná azokat a szőnyegeket.; „ Iván Gyenyiszovícs a táborok ban és a börtönökben elszokott attól, hogy eltervezze, mi lesz holnap, mi lesz egy év múl­va és miből tart ja el a csalá­dot. Mindenre a felettesek gon dóinak helyette. — így talán könnyebb is. Még hátra van neki egy tél, egy nyár, azután megint egy tél és egy nyár. De ezek a szőnyegek felkavar­ták, nyugtalanítják... Úgy látszik, a szőnyegfestés gyors kereset. És valahogyan fájt neki, hogy elmarad a fa­lubeliek mögött..; Bár szíve szerint Ivan Gyenyiszovics nem vállalkozna örömmel sző­nyegfestésre. Ehhez a munká­hoz hangoskodás és szemtelen­ség kell, hogy leszedje az em­bereket a lábukról. Suhov pe­dig már negyven esztendeje é! ezen a földön, fogainak a fele kihullott, a feje kopaszodik, soha senkinek nem adott és senkitől nem fogadott el sem­mit. erre még a táborbem szokott rá. A könnyű pénz nem nyom semmit, az embernek nincs olyan érzése, hogy lám, most keresett. Jól mondták az öre­gek: amiért nem fizeted meg a teljes árat, azt nem is hor­dod el tisztességgel. Suhovnak még jó a keze, tud dolgozni, miért ne lehetne kályhásmes­ter, miért ne végezhetne aszta­los- vagy bádogosmunkát. ha kiszabadul? Csakhogy az állampolgári Jogok megvonása miatt sehol- sem fogják alkalmazni, talán haza sem engedik, — no, ak­kor mór inkább jöjjenek azok a szőnyegek. Közben az oszlop megérke­zett és megállt az építkezés nagykiterjedósű zónájának fő­bejárata előtt. Még előbb, a zóna sarkánál két hosszúbun- dás konvoj-őr különvált és a térségen keresztül a távoli őr­tornyok felé indult. Amíg a konvoj el nem foglal minden őrtornyot, addig aenldt sem bocsátanak be. Az őrség pa­rancsnoka géppisztollyal a vál­lán elindult a főbejárat felé Az örház kéményéből szüntele­nül gomolygott a füst: a ka­pus, egy szabad ember, egész éjszaka ott ül, hogy senki se hordhassa el a deszkákat, vagy a cementet. Túl a szögesdrótkapun, túl az építkezés zónáján, g az ol* dalsó, messzi drótsövényen, fel kel a nap hatalmas, vörös ko­rongja. mintha ködben úszna. Suhov mellett Aljoska nézi a napot és örül, ajika mosolyra húzódik. Arca beesett, a tábo­ri adagom él, nincs semmi mel­lékese, — vajon minek örül­het? Vasárnaponként a többi baptistával együtt egész nap suttogva imádkozik. A tábori élet lepereg róluk, mint gúnár­ról a váj s- A BACS MEGYEI Górd község délszláv kultúrcso- portja ezekben a napokban több baranyai községben lép a közönség elé. Versend és Németi után Alsószentmár- tonba látogatnak a vendégek, majd pénteken Kásádon, szombaton Felsőszentfnárton- ban, vasárnap délután pedig Monyoródon szerepelnek. — JELENKOR irodalmi es­tet rendeznek január 14-én este 7 órai kezdettel Sásdon. Az esten Kende Sándor és Galambos! László olvasnak fel műveikből. — A KÜLPOLITIKA gé­pezete címmel Fekete Sándor a Magyar Rádió főmunka­társa tart előadást a TIT nemzetközi és jogi szakosztá­lyának rendezésében január 14-én, hétfőn délután 5 óra­kor « Bartók Klubban. — A TÁTRÁI VONÓS­NÉGYES holnap fél 8 órai kezdettel a Liszt-teremben tartja kamarabérleti hang­versenyét A műsoron közre­működik Soproni Mária zon­goraművésznő és Novák La­jos gordonkaművész. A hang­verseny műsora: Haydn: B- dur vonósnégyes, Mozart; Esz-dur vonósnégyes és Schu­bert: Pisztráng ötös. — A TIT MŰVÉSZETI szakosztály és a Nevelők Há­za közös rendezésében január 11-én este fél 7 órakor «-Vá­rosi Művelődési Házban mű­soros est lesz Párizs versek­ben és képekben címmel. Dr. Pogány Frigyes egyetemi ta­nár tart vetitettképes elő­adást, amelyet irodalmi mű­sor tesz színesebbé. A verse­ket és sanzonokat Mikes Lilla színművésznő adja elő. — HUSZONEGY gyakorló vájár tett eredményes szak­munkásvizsgát december ló­én a Komlói Szénbányászati Tröszt lU-as aknáján. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: I*.»: Hírek. — 11.40: A Magyar Hirdető műsora. — 17.50: Beszél­gessünk oroszul (Nyelvlecke ha­ladóknak). — 18.10: Ml újság a Futrinka utcában? Egy szoba- konyhás tejesköcsög, bábjelenet (ismétlés). — 18.55: a veszteség- idő nyomában... — 19.05: Tele­sport. — 19.30: TV-híradó. . — 19.45: *A jövő hét műsora. — 19.50: A TV mcsekőnyve. —> 19.55: Szerelem a jégen. Ameri­kai film. — 21.25: Magyar zene­művész a kamera előtt: Komlói Páter feegsdül. — 21.45: EV-hkaJd ssunétlÍA 4 í Gazdag program a Fegyveres Erők Klubjában Mi a modern ? — Zenés vígjáték Tisztjelöltek klubja adást tartják, azok a második félévben ugyanezt az előadást megtartják a Leöwey Gimná­zium első osztályában. Ezzel ez iskolával történt ugyanis eddig megállapodás. A tanárok szerint a dolog maris beváltnak tekinthető. Eleinte „mafláskodtak” kicsit a gyerekek, ilyesmikkel érvel­tek, hogy „nem tudok én úgy beszélni”, és hasonlók. De ki­derült, hogy néhányon máris nagyon tehetséges előadók, és az a kis bátorság majd meg­jön magától. Hiszen éppen ez is az egyik cél: önbizalom és gyakorlat szerzése. Jövőre még fontosabb és hasznosabb feladatot vállalnak a fiatalok. A tervek szerint a középiskolás kollégiumokba fognak ellátogatni egy-egy jól összeállított kis előadással. Mi után a kollégiumok régóta kérnek előadókat, művészeti témájú előadásokat, de ezt a jelenlegi lehetőségek mellett nem lehet teljesíteni, a Művé­szeti Gimnázium tanulóinak ez a vállakózás máris jelentős kultúrmunka lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents