Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-12 / 213. szám

\ IVAMLŰ 1962. SZEPTEMBER 12* Külföldi hírek MOSZKVA Moszkvában a Szovjetunió és Dánia képviselői kulturális együttműködési egyezményt ír tak alá. HÁGA Hágában megnyíU a Nem­zetközi Fiziológiai Társaság 22. kongresszusa, amelynek mun­kájában a világ különböző országaiból több mint kétezer­ötszáz tudós vesz részt. GENF Péntekre halasztották a Sz»v jetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői­ből áló nukleáris albizottság keddre kitűzött ülését. WASHINGTON Kennedy elnök kedden a hivatalos látogatáson Washing­tonban tartózkodó Thomey- croft angol hadügyminiszter kíséretében körútra indult, hogy megtekintsék az Egyesült Államok polgári és katonai űr­hajózási berendezéseit. PEKING Kedden amerikai katonai re­pülőgépek hatoltak be a kí­nai Csöcsiang és Kuantumg tartományok légiterébe. Ezzel kapcsolatban felhatalmazták a Kínai Népköztársaság külügy­minisztériumának szóvivőjét, hogy a legkomolyabb formá­ban figyelmeztessen az ameri­kai provokációk súlyos követ­kezményeire. KARACSI A Kínai Vöröskereszt Tár­saság húszezer jüant adomá­nyozott a kelet-pakisztáni ár­vízkárosultak megsegítésére. ISZTANBUL Kedden újabb földrengiést jeleztek a kelet-törökországi Igdirből, ahol szeptember 5-én mintegy ötezer ember vált haj léktalanmá, számosán megse­besültek, hárman pedig életü­ket vesztették. A keddi föld­rengés újabb anyagi károkat okozott. TEHERÁN Mintegy 15 másodpercen ást rengett a föld kedden Tehe­rán és Nyugat-lrián térségé­ben. Veszteségekről nem érke­zett jelentés. Hivatalosan kö­zölték, hogy a legutóbbi ka­tasztrofális földrengés áldoza­tai közül eddig nyolcezret te­mettek el. WASHINGTON Az Amerikai Országos Űrha­józási Hivatal közleménye sze­rint az augusztus 25-én felbo­csátott „Mariner—2” Venus- rakéta kedden délben 4 059 272 kilométerre volt a Földtől. A rakéta távolsága a Venustól: 88 779 547 kilométer. A rakéta rádióberendezósei kifogástala­nul működnek. ULAN BATOR Hivatalos közleményben je­lentették be, hogy a Mongol Népköztársaság és Laosz kor7 mánya megegyezett: felveszi egymással a diplomáciai kap­csolatot és nagyköveti rang­ban kölcsönösen diplomáciai képviseletet létesít. RÓMA Velencében megnyitó a 21. nemzetközi színházi fesztivál Hat ország vesz részit: Szovjet­unió, Anglia, Franciaország, Olaszország, a Német Szövetsé gi Köztársaság és Spanyolor­szág. A szovjet színművésze tét a moszikvai Vahtangov szín­ház együttese képviseli. WASHINGTON Kennedy fogadta az európai körútjáról nemrégiben haza­tért Eisenhower volt elnököt. A jelenlegi és a volt elnök a berlini helyzettel kapcsolatos kérdéseket vitatta meg. a béke erői megvédik a kubai forradalom vívmányait A TASZSZ-nyilatkozat első visszhangja Asturia néma kiáltása SZÓFIA A bolgár rádióállomások többször is ismertették a TASZSZ-nyilatkozatot, amely általános helyeslést keltett és széleskörű megvitatás tárgyá­vá lett. Illetékes körök rámutatnak a nyilatkozat kategorikus hang jára, amely kifejezésre juttat­ja, hogy a szovjet kormány szívén viseli Kuba független­ségének ügyét, a világbéke fenntartását, s ugyanakkor a Szovjetunió készségét arra, hogy a maga részéről minden lehetőt megtegyen a béke meg bontásának megakadályozásá­ra. A TASZSZ-nyilatkozatnak a washingtoni kormányhoz inté­zett, józan észre intő felhívá­sát Szófiában bölcs, józan és időszerű tanácsnak tekintik a militaristák számára, akik kom munistaellenes hangulatukban egyre fékevesztettebbé válnak. A nyilatkozat megnyugvást tá­maszt és felkelti azt a meg­győződést, hogy a béke erői, amelyek közé Bulgária is tar­tozik, megvédik a kubai for­radalom vívmányait, az egye­temes békét és készek meghiú sftani az amerikai imperialis­ták Kuba és az egész szocia­lista tábor ellen irányuló ag­resszív terveit. WASHINGTON A TASZSZ-nyilatkozat al­kotja az amerikai hírügynök­ségek keddi jelentéseinek köz­ponti témáját. E hírügynöksé­gek kivonatosan közölték a nyilatkozatot, de kihagyták az abban foglalt érveket, amelyek lényegében véve nevetség tár­gyává teszik Washingtonnak azt az állítását, hogy Kuba veszélyezteti az Egyesült Álla­mok és a nyugati félgömbön lévő más országok biztonságát. Az amerikai hírügynökségi jelentések kiemelik annak a szovjet figyelmeztetésnek a komolyságát, hogy az Egyesült Államok bárminemű kísérlete Kuba megtámadására általá­nos világháború katasztrófájá­ba döntheti a világot, mert e háborúban termonukleáris fegyvereket használnának. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője a TASZSZ- nyilatkozathoz fűzött első kom mentárjában csupán arra szo­rítkozott, hogy illetékes ameri­Nyugalom Algírban Algir. Ben Bella elnökletével az FLN Politikai Bizottsága so­rozatos üléseket tart. Jean Herly francia főkon­zul felkereste Ben Bellát, aki megígérte, hogy szabadon bo­csátják az elmúlt hetekben Algírban letartóztatott mint­egy 80 európait. A letartózta­tást a 4. vilaja csapatai hajtot­ták végre, részben illegális fegyverviselésért, részben az OAS újjáélesztésére tett kísér­letek gyanújával. A Politikai Bizottság új rendőrfőnököt nevezett ki Al­gírba: Ahmed Fetallt, akit a francia hatóságok két ízben is halálra ítéltek. Algéria fővárosában nyuga­lom van. Hetek óta először érezhető az általános derűlátó hangulat. A korábbi nyugtalan napokra mindössze csak né­hány röpirat emlékeztet, ame­lyeket feltételezhetően Ben Bella ellenfelei a főváros arab negyedeiben terjesztettek. Megérkezett Algirba az NDK-ból az algériai népnek küldött segély. Az NDK 1,25''.000 új frank értékben szállított fogyasztási cikkeket Algériának. Ugyanakkor kö­zölték, hogy további orvosi fel­szereléseket küldenek és lehe­tővé teszik, hogy sebesült és beteg algériaiak az N^K kór­házaiban kapjanak kezelést Mohamed Khider, a Politi­kai Bizottság főtitkára Párizs­ba érkezett, ahol tárgyalt az FLN franciaországi szerveze­tének képviselőivel. Hangoz­tatta, hogy az algériai válság teljes megoldást nyert. Egy amerikai katonai repülő­gép tragédiája Spokane. A Washington állambeli Spokanetől nem messze a hegyvidéken lezuhant az Egyesült Államok légierejének egyik óriási, KC—135-ös típu­sú, léglökéses tartályrepülő­gépe. A gépen a négy főnyi személyzeten kívül a straté­giai légiparancsnokság negy­ven katonája tartózkodott. Sorsuk egyelőre ismeretlen, de a fairchildi támaszpont szó­vivőjének közleménye szerint alig hihető, hogy bárki is élet­ben maradt. A gép felkutatá­sára mentőosztag indult el. Tegnap este hét óra 30 perc­kor — rövid idővel a salak- domibi kivonulás után — a Pécsi Általános KTSZ Xavér utcai központi raktárához hív­ták a tűzoJtókat. A raktár területén — eddig ismeretlen okokból — kigyul­ladt a gatter és a tűz rövid idő alatt belekapott a gatter környékén lévő faanyagba is. A raktárban mintegy 110 köb­méternyi fa-fűrészáru volt fel­Halálba hajszoltak egy amerikai tudóst London. A Reuter jelenti* hogy dr. Robert Soblen amerikai ideg- gyógyász kedden reggel egy londoni kórházban meghalt. Soblent az amerikai hatóságok hajszolták a halálba. A neves ideggyógyász éveken át síkra- szállt a szovjet és az amerikai nép barátságáért és ezért az Egyesült Államokban — kém­kedés vádjával — életfogytig­lan tartó börtönbüntetésre ítélték. Az angol hatóságok nemrégen elhatározták, hogy kiadják az amerikai kormány­nak a Londonban tartózkodó békeharcost. Soblen a halálba menekült. Nagy adag altató­val megmérgezte magát. halmozva, ebből körülbelül harmincezer forint értékű mennyiség elégett. A helyszínre kivonult tűz­oltók szerencsére időben kap­ták a jelzést és így megakadá­lyozhatták a tűz tovaterjedését a szomszédos lakóépületekre, valamint az épület végében el­helyezett üzemanyagraktárra, ahol hordókban benzint tárol­tak. A tűz hírére sok emiber ösz- szecsődült a raktár környékén. A majdnem kétezerre tehető tömeg akadályé:’. a tűzoltók munkáját és csak erőfeszítések árán volt biztosítható, hogy a mentésben résztvevő gépkocsik megfelelő vízszerző helyre áll­janak. A tűz kitörése után a hely­színre siettek a KTSZ és a KISZÖV vezetői is, akik ma részt vesznek a tűz okának ki­derítésére indult további vizs­gálatban. A tűz oltása és az elégett anyagok eletkarítása lapzártakor még tartott. (Harsányi) kai körök jelenleg tanulmá­nyozzák a nyilatkozatot. LONDON Londonban nagy figyelem­mel fogadták a szovjet kor­mány nevében kiadott TASZSZ nyilatkozatot. E dokumentum alapvető tételeit a nyilatkozat kiadása után az angol rádió és televízió azonnal ismertet­te. A kedd esti lapok sürgősen átszedték az első hasábjaikat és tájékoztatták olvasóikat a szovjet kormány komoly fi­gyelmeztetéséről. Az Evening Standard kivonatosan ismer­tette a nyilatkozatot ezzel a négyhasábos címmel: „Hrus­csov ezt mondja az Egyesült Államoknak: El a kezekkel Kubától!” A lap kiemeli, hogy a nyilatkozat figyelmeztetést tartalmaz: „Kuba megtámadá­sa az atomháború kezdetét je­lentheti”. „Felhívás Kubával kapcso­latban. Háború lesz, ha támad tok — figyelmeztet Hruscsovf’ — írja egy másik londoni esti lap, az Evening News. PÁRIZS A francia fővárosban ko­moly figyelmeztetésként érté­kelik a TASZSZ-nyilatkozatot Az AFP kivonatosan ismertet­te a dokumentumot A jelen­tés megjegyzi, hogy a nyilat­kozatot az után adták ki, mi­után az Egyesült Államok el­nöke engedélyt kért a kongresz szustól 150 000 tartalékos be­hívására, s indokolásul a ku­bai fegyveres erők növelésére hivatkozott A hírügynökség jelentése a nyilatkozatnak azokat a ré­szeit idézd, amelyek kifejtik, hogy a szovjet kormány min­dent megtesz a békéért és a békés együttélésért, de kény­telen számolni azzal, hogy az Egyesült Államok agresszív lé­pésre készül, s ezért megbízta a szovjet honvédelmi minisz­tert, a szovjet hadsereg pa­rancsnokságát, tegyenek meg minden intézkedést annak ér­dekében, hogy a Szovjetunió fegyveres erői a legmagasabb harci készenlét állapotában le­gyenek. A sturiában, a spanyol bá- nyavidéken futótűz­ként terjed a sztrájk. „Süketnémának” nevezik Franco csendőrtisztjei az új sztrájkot, amely már eddig is tízezreket mozgatott meg. Azért eszelték ki ezt a ne­vet, mert a bányászok a csendőrség kijátszására új módszereket alkalmaznak. A sztrájkbizottságok teljes ille­galitásban dolgoznak. Nin­csenek jelszavak, gyűlések, feliratok a házfalakon. Né­mán — otthonmaradnak a bányászok, s hangtalanul nyitják ki az ajtót, ha zö­rögnek a csendőrök... Mert persze Franco az új sztrájktaktikára is csak n terror régi módszereivel vá­laszol.1 Eddig tíz bányász mögött csapódott be a bör­tönajtó, s a múlt hét végén szuronyos csendörök sorfala között az éjszaka sötétjében háromszáz bányászt tereltek marhavagonokba, hogy a tá­voli Etremadura tartomány hegyei közé szállítsák őket... Ezen intézkedéseknek két következményük volt: a de­portálás másnapján még há­rom tárnát kellett bezárni az asturiai helytartónak — és a Franco-eUenes mozgalom földalatti összekötő bizott­sága leleplező nyilatkozatot juttatott külföldre az ameri­kai politika ellen. Ebből ki­derül, hogy Stevenson ame­rikai ENSZ-megbizott négy héttel korábban Washing­ton nevében eleve jóváha­gyott minden megtorló intéz­kedést a várható sztrájk­mozgalmakkal szemben. A külföldre csempészett nyi­latkozat szerint Franco új helyettese, Munoz Grandes tábornok (aki mellékesen szólva a hitlerista „Kék hadosztály*’ parancsnoka volt a második világháború­ban), elmagyarázta Steven- sonnak: csak a sztrájkok el­leni kemény terror védheti meg a spanyolországi ameri­kai támaszpontok biztonsá­gát. Az amerikai vendég bólin­tott — és most a nácik ha­gyományai szerint, lezárt deportálóvagonok gördül­nek a spanyol hegyekbe... C a vagonokban egy „süketnéma” sztrájk hősei —- akiknek harci kiál­tásától mégis visszhangzik az elgyötört Spanyolország.... (0 e ) Tanácskozik Londonban a nemzetközösségi értekezlet London. Kedden délelőtt plenáris ülésen folytatta munkáját a nemzetközösségi értekezlet és megkezdődött az általános vi­ta arról a két hétfői beszá­molóról, amelyben Macmillan miniszterelnök és Heath kül­ügyminiszterhelyettes kifej­tette az angol kormány állás­pontját az Európai Közös Piac­hoz való csatlakozás kérdésé- I ben és ismertette a brüsszeli tárgyalások eddigi menetét. Hírügynökségi jelentések szerint a zárt aitók mögött el­hangzott felszólalásokban a ner..zetközösség számos veze­tője azt a meggyőződését jut­tatta kifejezésre, hogy a brüsz- szeli tárgyalásokon eddig ki­dolgozott csatlakozási feltéte­lek nem elégségesek a brit Tyitov megérkezett Jugoszláviába A jugoszláv főváros lakosai ezrével siettek tegnap a belg­rádi repülőtérre, hogy üdvö­zöljék Tyitov szovjet űrhajóst, aki feleségével együtt Joszip Broz Tito elnök és a jugosz­láv kormány meghívására Belgrádba érkezett. Általános gyári admini»xtrátort alkalmazunk hidasi tégla­gyárunkban. — Gyakorlott férfi munkaerők jelentkezé­sét kérjük rövid önéletrajz­zal a helyszínen. nemzetközösség érdekeinek vé­delmére. Felszólították az an­gol kormányt, hogy a Drüsz- szeli tárgyalások folytatásánál kövessen el mindent a nemzet- közösségi érdekek fokozottabb védelmére. Mint az MTI tudósítója rá­mutat, Pakisztán és Uj-Zéland küldötte a kötelező titoktartás íratlan törvényét figyelmen kívül hagyva, közzétette ked­di felszólalását, hogy mintegy az angol kormány feje fölött Nagy-Britannia és a világ köz­véleményéhez forduljon és ki­fejezésre juttassa: korántsem elégítette ki Macmillannak az értekezleten mondott beszámo­lója. Kórushangverseny sut izraelita templomban szep­tember íe-án, este fél 7 órakor, S0 tagú budapesti kórus közre­működésével. Műsoron: Bach, Händel, Mozart, Kodály stb. — Jegyek kaphatók a hitközségi irodában, Fürdő u. 1. földszint. — Szombat kivételével. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balogh Jenő életének 64. évében elhunyt. Temetése szeptember 13-án, csütörtökön 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, anyós, nagyníama, testvér és kedves rokon Szokol Mária szeptember 16-én 74 éves korá­ban váratlanul elhunyt. Teme­tése 13-án, csütörtökön fél 4 órakor lesz a pécsi köztemető­ben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudat­juk. hogy szeretett jó édesanya, anyós, nagyanya, dédanya ás sógornő özv.Naumov Gáspároé Mojszovits Szugrafina szeptember 10-én 81 éves ko­rában váratlanul elhunyt. Te­metése szeptember 13-án, csü­törtökön 3 órakor lesz a köz­pont4 temetőben. Gyászoló Radivojevits, Nagy és Naumov család A pécsi IBUSZ-irodn őszi, belföldi túrái X. 6—7 == 2 napos Dunakanyar Turistaszállással, 3 étkezéssel, városnézéssel a részvételi jegy ára: 210,— Ft X. 10—14 = 5 napos Mátra—Bükk—Aggtelek Szálloda és turistaszállással, 10 étkezéssel, vá­rosnézéssel a részvételi jegy ára: 642,— Ft X. 13—14 = 2 napos Móri borkóstoló Szállodai szállással, 4 étkezéssel, városnézéssel, a részvételi jegy ára: 260,— Ft X. 16—21 = 6 napos Alföld—Zempléni hegység szálloda és turistaszállással, 12 étkezéssel és városnézésekkel a részv. jegy ára: 648,— Ft X. 19—21 = 3 napos Eger—Szilvásvárad Turistaszállással, 6 étkezéssel és városnézéssel a részvételi jegy ára: 360— Fi XI. 24—28 = 5 napos Balaton—Bakony—Baboln szálloda és turista szállással, 10 étkezéssel és városnézésekkel, valamint a híres bábolnai méntelep megtekintésével a részvételi jegv ára: 515,— Ft Jelentkezési határidő — minden túránál — 16 nap­pal az indulás előtt lejár. Részletes felvilágosítás az IBUSZ pécsi irodájában. Pécs, Széchenyi tér 8. Vidéken az IBUSZ-megbizottalcnál. k Lapzártakor érkezett 30 ezer forintos tűzkár a Pécsi Építő KTSZ Xayér utcai telepén

Next

/
Thumbnails
Contents