Dunántúli Napló, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-12 / 188. szám
4 IUAPLÖ 1952. AUGUSZTUS 12. GARAY FERENC: FÉNYKÉP A SÍNEK KÖZÖTT Napsütés. Nyár. Balaton. A parton pettyes labdák szállnak. Napbamította emberek a füvön, a homokban. A napernyők mint színes gombák a víz mellett. A nők tenyérnyi fürdőruhájára férfiszemek tapadnak. Lepkeszárnyú vitorlások bukdácsolnak a hullámokon, lomha vízío- dor kúszik a parti kövekre. Halkan zizeg a nyárfalevél. A sárgakockás pléden egy nő és egy férfi fekszik. A, lányon kék bikini fürdőruha, szemén napszemüveg. A fiú feketehajú, szeme lecsukva. Testük csillog az olajtóL Két napja érkeztek. Pista Zalaegerszegről jött. Ideje is alig volt összecsomagolni, olyan hirtelen kapta meg a beutalót. A másnapi munkát készítette elő, amikor az szb- elnök kezébe nyomta a papírt: — Holnap mehetsz két hétre a Balatonra. Meglepődés, kapkodás, csomagolás és — most itt feleszik a parton. Mellette Csöpi. Így mutatkozott be a lány. Napoznak. Körülöttük nár polyi, gyufa, cigaretta, könyv. A tranzisztoros rádióból zene hallatszik. Szótlanok. Csöpi szőke haja nyeli a napsugarat, bőre pirul. A fiú szeme sarkából a lányra tekint. Mezítelen lábaszárát látja. Pillantása felfut a lány bokájától a fürdőruha széléig. Ott elakad. Napolaj cseppet lát a lány combján. Jó lenne elsimítani... tenyerén érezni a lány bőrét. Tekintete feljebb kúszik. Két kis halmot takar a keskeny pánt... A rádióban vége a zenének. A fiú felül és csavargatja a ^gombokat. .... — Valami tánczenétszól halkan Csöpi, aztán fekszik tovább mozdulatlan. — Nem találok semmit, süket — mondja Pista és egy kattintással elzárja a rádiót. Csöpi' felül, két tenyerével végigsimítja haját. A Vízre néz. Csónakok, színek kaval- kádja, fürdőző emberek, nevetés. Távolabb fehérzászlós rendőri motoros zúg, tarajos hullámcsíkot húz maga mögött. A túlsó partnak csak sziluettjét látni. Párás a levegő. — Jó lenne fürödni — mondja a lány. . , A lány sárga fürdősapkába tűri a haját, aztán elindulnak. Játszi kedvvel szaladnák a vízben. Pista két tenyerébe vizet merít és a lány hátára loccsantja. Csöpi sikít. — Hozhattunk volna labdát — mondja a lány. Úszkálnak egymás mellett. A fiú a víz alá merül és amikor ismét felbukkan távol van a lánytól. Vizes haja az arcára tapad. Fejét hátraveti. lesimítja .a haját. A lány feléje úszik. Kicsit pihegve áll meg előtte. — Tud valami új viccet? — kérdi. — Viccet? — Igen. Pista elkezdi: Franciaországban letartóztatnak két OAS-vezért. A börtönben azt mondja az egyik a másiknak..; — Kiket tartóztatnak le? Nem értem — vág közbe a lány. — Két OAS-vezért. . — Az mi..; vagy kik? Pista zavarban van. — Nem tudja mi az az OAS? — Nem. — Újságot szokott olvasni? — Inkább divatlapokat — mondja a lány és tenyerével a víz hátára pacskol. Cseppek hullanak, színes kis golyók. Pista nézi Csöpit — 19 éves lehet. A fiú elneveti magát. Arra gondol, hogy milyen sza már is, politikai viccel akar szórakoztatni egy 19 éves lányt, nyáron ... Itt, ahol a zene, a tánc, a simulások — a hétköznapi. Itt, ahol nyár van és Balaton, fiú és lány, szerelem . ; . Gyorsan másra tereli a szót. — Elmehetnénk este táncolni. Csillan a lány szeme, közelebb úszik a fiúhoz. —> Az jó lesz — mondja. A part felé gyalogolnak. Már csak derékig ér a víz, aztán csak térdig. A fiú nézi az előtte lépegető lényt. Jó alakja van, a kék fürdőruha mutatja arányos testét. Este van. Pista öltözik. Kössön nyakkendőt, vagy csak kihajtott nyakú inget húzzon? A lány kék nyári ruhában lépked mellette. Presszó, zene. A tánepar- kett telve párokkal. A szakszofonos felállva fújja a szólót. Az asztalon két üveg sör. — Szervusz — mondja Pista és poharát Csöpi poharához koccintja. — Szervusz — mondja a lány. Táncolnak. Testük összeér. Pista érzi a lány mozgását. Érdekes az élet. Három nappal teljesen karolni, olyan karcsú. S milyen jóillatú a haja. A lány belesimul a fiú ölelésébe. Jól táncol ez a fiú — gondolja és beismeri — tetszik neki. Tudnék vele csókolódz- ni? — kérdi önmagától. Igent felel rá. Érzi Pista kezét a derekán, észreveszi a fiú szorítását. Felemeli a fejét és ránéz a fiúra, aztán enyhén visszaszorítja a kezét. A két szorítás néma beszéd. Hallgatnak. Vannak pillanatok, amikor a csend többet mond minden szónál. Éjfél. — Sétálhatnánk egy Ideát — szói a ÍSÚ; — A parton .., olyan szép lehet az éjszaka... — súgja a lány. ezelőtt még azt sem tudta, hogy Csöpi a világon van-e. Igaz, most is csak annyit tud róla, hogy Csépinek hívják. Nem baj, van még idő megismerni egymást. A lány ujjai a nyakát karcolják, Így jó, Most feledni lehet a fehér köpenyt, a tervezőasztal háromszögeit, az új típus-iskola terveit, amelynek tervezéséhez hozzákezdett volna, ha nincs ez a beutaló. ... reszket a hold a tó tizén ... — búgja a dizóz a mikrofonba, a zenekar halkan játszik. A lány feje a vállán pihen. A lány dúdolja a dallamot. Milyen könnyen táncol. Pista érzi, át tudná a lány derekát A levegő fülledt, szélcsend van. Lépteik alatt halkan zizeg a kavics. Pad a sétányon. Leülnek. A viz túlsó partján lámpasorok hunyorognak. Ott Füred fényei kacsingatnak, arrébb Tihany lámpái viilód- nak. A felhőtlen égen csillagmilliárd. A fiú közelebb húzódik a lányhoz. — Mesélj magadról valamit — kérleli. A lány ránéz, szentében bujkál a hold. — Vallatni akarsz? — Nem, csak érdekei az Sited. Csöpi egy kavicsot bököget cipője hegyével. — Nem érdekes az életem — mondja. — Szerelmes voltál már? — Hogy te milyen romantikus vagy — kuncog a lány. Nem messze egy sirály bukik a vízre, csak a csobbanást hallani. Az állomáson egy fiú és egy lány álL Mindkettőjük mellett bőrönd. Vonatra várnak. A feketehajú fiú Keszthely felé utazik, a szőke lány a pesti gyorsra vár. Az ellentétes irányba közlekedő két vonat egyszerre érkezik. A fiú és a lány egymásra néz, kezük lassan összeér. De egy pillanatra, aztán mindegyikük siet a vonaljához, A fiú felteszi bőröndjét a csomagtartóba aztán lehúzza az ablakot A lány a másik szerelvénybe száll. Ablakuk szemben van egymással. Kinyújtják kezüket, ujjuk összeér. — Adok egy fényképet magamról és írok a hátán valamit, valamit amit csak akkor olvass d, ha már elindult a vonatunk — mondja a lány és gyors mozdulatokkal kotorász kézitáskájában. — Siess, mert indulunk — mondja a fiú. A lány tollat kotor elő és már írja is a sorokat a fénykép hátára. A vonat megmozdul. A lány nyújtja a fényképet, a fiú kap utána, de már nem éri el. A fénykép leesik a sínek közé. Indul a másik vonat is. Zakatolnak a kerekek. A vagonok kavarta légörvény felkapja a fényképet és mint egy nagy söprű kergeti a kerekek között; s. öreg parkőr csoszog az állomáson, kezében a hegyesvégű sétabot. Megpillantja a sinek között a fényképet és azt hiszi, hogy egy papírdarab csupán. — Mindig csak szemetelnek ... mindig csak szemetelnek ... — mormolja és a papírt a botjára szúrja a többi közé. Az ösztöndíj nagy lehetőségeket teremtett Beszélgetés Kende Sándorral Kende Sándor azok között az írók között van, akik az idén megkapták a megyei tanács, a városi tanács és a Szakszervezetek Megyei Tanácsának művészeti ösztöndíját. Amikor az ezzel kapcsolatos terveiről kérdeztük, a kővetkezőket mondotta bevezetésül: — Az ösztöndíj nagy lehetőségeket teremtett a baranyai írók számára. Ezt saját példámon tudom leginkább lemérni, mivel tavaly már megkaptam egyszer az egyhónapos ösztöndíjat, s az egy hónap eredménye egy regény és egy filmno- veíla lett. Tavaly októberben Komlón laktam a Ságvári End re bányászotthonban, nézelődtem új szocialista városunkban, beszélgettem az emberekkel, meglátogattam őket munkahelyükön, s naponta új arcokat, új jellemeket, új problémákat fedeztem fel. Közben már írtam a Testvérek című regényemet, de az a komlói egy hónap további tapasztalatokat, újabb színeket jelentett a regény szempontjából is. A megírt történet is munkásszálláson játszódik, Komlón, ha hősei nem is az életből egyszerűen átvett alakok. Regényemben azt próbáltam bemutatni, hogy a gyermekotthonban apátlanul-anyátlanul felnőtt kamaszok hogyan válnak öntudatos, • becsületes emberekké, egymás testvéreivé, ennek a „kamaszvárosnak” felnövésével, szocialistává válásával együtt, ősszel megjelenik a könyv a Magvetőnél, időközben pedig a Hunnia Filmstúdió szerződést kötött velem egy filmnovella írására, amelyet a regény alapján, kérésüknek megfelelően, már el is készítettem. — Ezek szerint rendkívül eredményes volt a Komlón tői tött hónap. — Igen. De meggyőződésem, hogy annak az élményekben gazdag, tanulságos hónapnak csak ezután fog még megérni az igazi gyümölcse; akkor, ha beváltom elképzeléseimet, és az idén biztosítót ösztöndíjat is úgy használom fel, mint tavaly. Ismét el akarok menni Komlóra, sőt rendes szabadság időmet is ott töltöm még, s így csaknem két hónapom lesz árra a célra, hogy tavalyi élményeimet felújítsam, megismerjem az azóta eltelt év változásait, s egyáltalán: elmélyít sem a tapasztalatokat. Az a véleményem ugyanis, hogy ennek az ösztöndíj nyújtotta lehetőségnek az a legjobb kihasz nálási módja, ha az ember egy helyet, egyfajta problémakört alaposan és mélyen igyekszik megismerni. Komló, a szocialista város nagyon érdekel és izgat, azelőtt is foglalkoztam vele, de a tavalyi október óta otthonosabban tudok mozogni ebben a levegőben, ezek között az emberek között, ebben a témakörben. Sokat várok az! őszi hetektől, amikor már nem í csak tapasztalatokat akarok j gyűjteni, hanem megkezdett < regényemet is jelentős részben < meg szeretném írni. — Mi ennek a regénynek a * témája? — Felnőttek és gyerekeik kü ! lönböző világát mutatnám be a regényben. A felnőttek őrzik a régi ellentétek, a régi civó- dások avult légkörét. A gyere- j keik már nem értik, miért haragszik a régi bányászból lett! igazgató a régi főmérnökből lett vezetőre és viszont, s még. sok más ellentétet sem értenek. A felnőttek konfliktusa a gyerekeken bosszulja meg magát végül, de ez a fiatalság, minden tévedése és minden! róla alkotott elítélő vélemény ! ellenére, a maga körében meg-í oldja a problémákat, bebizo-) nyitja életképességét, igazát, i azt, hogy rá lehet majd bízni! a jövő sorsát is. í — Melyek tehát a következői évi tervei? S — Befejezem ezt a regénye-! met, amelynek egyelőre a! Rendkívüli tagozat címet ad-? tam, és elkészítem ugyanebből) a témából a filmnovellát, 5 amelyre szintén szerződést kö-! tött a Hunnia Filmstúdió.! Mindezekhez igen nagy segít-! séget ad az ösztöndíj. Jövő ta-5 vasszal talán már új tervekbe! foghatok. j (h. (J > A fiatal szovjet költőgeneráció egyik legérdekesebb alakja Jevgenyij Jevtusenko. Most huszonnyolc éves, de már tíz kötet vers van a háta mögött. Legutóbbi. kötete, még mielőttt megjelent volna, előjegyzésben elfogyott. A tehetséges fiatal költőnek egyik versét mutatjuk itt be az olvasóknak. A reggeli város Minden olyan, mint azelőtt, minden olyan ebben a városban, mint azelőtt; üzletek, fürdők, gyárak, vegytisztftók, elhízott, duzzaszkodó galambok, * rollerekkel rajcsurozó gyerekek, í és a jellegzetes moszkvai kiejtés, ,j ■' a lakásról-lakásra járó díjbesaedőnők, a lökhajtásosok búgása is, meg a drót-kefiresládák csörömpölése. Minden olyan, mint azelőtt. Minden olyan. És mégis van valami új — a csöndben is, meg a beszédben is, és valami nagy változás megy végbe, változások folynak ebben a városban. Kora reggel a pályaudvarra igyekezvén felkapaszkodom a villamosra, még a zsemlémet sem tudtam végigenni És valami újat látok, valami döntőt a feszülten figyelő szemű diákon. Festők, , wvonok, olajfoltos szeretők mennek, mint azelőtt, a munkahelyükre, de a fekete műanyag-fogantyúkba kapaszkodva új-formán, mint a rokonok, beszélgetnek! Ahogy vitáznak az újság felett, " kertelés és mellébeszélés nélkül, ahogy egy diáklány az ablakhoz szorítja homlokát, megértem: ~ valaminek itt teljesen, végey és van valami új, nagy, nyilvánvaló. Észreveszem: ^ az emberek nyíltabbak lettek, szigorúbbak az aljassággal és a hazugsággal szemben, az emberek irónikusabbak lettek és meggy őződésesebbek, és jobbak, és figyelmesebbek,--> -j - - * l m im aÄKm. Én nem nevezném ezt így: „olvadás”. Tavasz ez bizony —ha nagyon nehéz is. Nem csoda, ha meghökkennek manapság, akik csak képmutatáshoz és gyávasághoz szoktak. Ez a város emlékszik a „fekete varjakra”i emlékszik a házkutatásokra, vallatásokra, letartóztatásokra! De figyeljétek csak meg, hogyan, beszélnek ma: áprilisias az emberek beszélgetése! Fúj a szél, zúg a fiatal lomb között, söpri a járdán a makacs szemetet. A város felelősséget érez á jövőért. A város nem hiába emlékszik a múltra. Ez a város nem kételkedik magában. Nem hagyja feltámadni a sötét árnyakat. Halhatatlan lesz benne az emlékezetes 17-e> e És ezerkilehcszázharminchét nem lesz soha többé. Azt mondják nekem fejcsóválva: „Megszelídülhetnél.... Dühös vagy nagyon!’ Én jó voltam. Ez nem tartott soká. Az élet megtört és a képembe vágott. Ügy éltem, mint a buta kötyökkutya, ha megütöttek — megintcsak törleszkedtei . De ezt a farkcsóváló szelídséget kivágtam magamból — hadd legyek dühös! És most a haragról beszélek nektek. Mikor gyűlés előtt azt sugdosták: „Ugvan hagyja! Maga fiatal, maga inkább csak írjon, minek futna oda, ahol tépik egymást...” én meg egy lépésnyit sem engedek: a hazugságra haragudni — ez a jóság! Kommunista vagyok legbelső lényegemben. A kommunizmus parancsolja nekem, hogy dühösebb és még dühösebb legyek arra, ami az ő útjába áll, és ettől semmiféle jótanács el nem térít; A régi jámborságot sutbadobtam, és így érdekes élni, így — haraggal. Jevgenyij Jevtusenko!
