Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-26 / 173. szám

2 ftlAPLÖ 1962. JÜLIUS 26. Aratőgép csapágy nélkül 160 hold búza, 60 hold őszi- árpa, -30 hold tavaszi árpa várt aratásra a reménypusztai Uj Élet Termelőszövetkezetben. És a tsz vezetői, meg tagjai is vártak a kozármislenyi gép­állomás segítségére. Igaz, nem tétlenül. Előkészítették a kézi' kaszákat, összeállították az aratópárokat, mert sürgette őket az erősen érő gabona. Még ez volt a szerencse: Mert amikor kiderült, hogy csak sa­ját erejükre vannak utalva, amikor már két kombájn állt a tsz földjein javításra várva, és nem mozdult helyéből a kévekötő aratógép sem, leg­alább nem késlekedtek. Most is tizenkét aratópár izzad a reménypusztai gabo­natáblákon, de szerencsére túl vannak a nehezén. Még né­hány nap és betakarítják a gabonát, s mire a zabot vág­ni kell, talán segít a gépállo­más is. A kozármislenyi gépállo­másról az aratási gépszemle után valószínűleg elindult a jelentés, amelyben az ott dol­gozók közölték: minden gé­pet előkészítettek, kijavítot­tak, várják az irányítást. Nos az a két kombájn is „kijavít­va” hagyta el a gépállomást, melyet Remépypusztára küld­tek, mégis használhatatlanok voltak. Az aratógépen sem találtak kifogásolnivalót. — Csak a gabonatáblán 'derült ki — a gépkezelő és a tsz-ta­gok nem kis bosszúságára — hogy a gép javításakor ki­felejtették belőle a csapágyat. Dicsérendő, hogy a re­ménypusztai termelőszövet­kezetben feltalálták magukat — s bár számítottak a gépek­re —, felkészültek a hagyo­mányos módon való aratásra is. Az annál kevésbé, hogy a kozármislenyi gépállomásnál -használhatatlan gépekkel „se- gí tették” őket. (Harsány!) Vendéglátás Pécsbányán Tíz író és tíz képzőművész kapott az idén művészeti ösztöndíjat Kiadták a Baranya megyei Tanács, a Pécs városi Tanács és az SZiMT idei ösztöndíj-megbízásait Tegnap délután Pécsett a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának munkás-klubjában adták ki az idei baranyai irodalmi és képzőművészeti ösztöndíj megbízásokat. Az üti repélyes alkalommal megje­lentek a pályázatot hirdető szervek képviselői, továbbá tíz ösztöndíjas író és tíz ösz­töndíjas képzőművész. A há­rom pályázatot hirdető szerv — a Baranya megyei Tanács, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa, és a Pécs mj. városi Ta­nács — képviseletében Prá- vicz Lajos elvtárs, az SZMT kulturális titkára üdvözölte az ösztöndíjasokat, majd ki­hirdette a megbízásokat, 5 ót A Baranya megye* Tanács a Pécs mj. városi Tanács és a Szakszervezetek -Megyei Ta­nácsa idei művészeti ösztön­díját Bertha Bulcsú, Borsos József, Galambost László, Ken de Sándor, Lázár Ervin, Pál József, Rab Ferenc, Szöllősy Kálmán, Thiery Árpád és Tüs­kés Tibor írók, továbbá Bi- zse János, Horvát Olivér, Kel­le Sándor, Lantos Ferenc, Platthy György, Simon Béla, Soltra Elemér, Tóka Vendel, Vince Győző és Zágon Gyu­la képzőművészek kapták. Az ösztöndíj egy hónapos, és él­mény gyűjtés céljából adták ki. Az idén .több iránt negyven író és képzőművész nyújtott be pályázati kérelmet, és a három szerv képviselőiből ála kult bizottság az eddigi iro­dalmi illetve képzőművésze­ti munkásság, továbbá a be­nyújtott alkotói tervek alap ■ján ítélte oda az ösztöndíja­kat. A tervek szerint Bertha Bulcsú, Galambosa László, Lázár Ervin, Pál József és Thiery Árpád mai paraszti témájú íráséhoz gyűjt anya­got, míg Kende Sándor a szü lök és gyerekek új viszonyá­hoz, Szöllősy Kálmán egy szocialista város kialakulá­sához, Borsos József bányász novellákhoz, Rab Ferenc mun­kásszociográfiához, Tüskés Tibor pedig irodalmi portré­sorozathoz gyűjt az ösztöndíj segítségével élményeket, il­letve dokumentumokat. A kép­zőművészek közül Horvát Olivér Hidasra, Platthy György a balatonfüredi hajó­gyárba, Soltra Elemér Pécs- bánya-telepre, Keile Sándor és Vince Győző a Bikáid Ál­lami Gazdaságba, Simon Béla Siklós és környékére, Tóka Vendel a Pécsi Bőrgyárba, Bi- zse János pedig a pécsi és Pécs környéki üzemekbe láto­gat az ösztöndíj ideje alatt. Lantos Ferenc az új munkás és parasztművelődés ábrázolá­sához, . továbbá egy nagyobb kompozícióhoz, Zágon Gyula pedig a megyei műemlékeket megörökítő sorozatához gyűjt majd ez idő alatt anyagot. Az ünnepi hangulatú pécs- bányai Béke-parkban találkoz­tak tegnap reggel a helyi és a vasasi lakóbizottsági elnökök, valamint az I. kerületi tanács e területen működő állandó bizottsági tagjai. Az összejöve­tel a kerületi tanács javasla­tára történt, hogy két város­rész aktívái megismerjék egy­más munkáját, problémáit és nehézségeit. A vendéglátók sok jelentős eredménnyel dicsekedhettek. Bemutatták a mintegy 400 óra társadalmi munkában elké­szített piacteret, amelynek se­gítségével lényegesen javíta­ni tudják a lakosság élelmi­szerellátását. A korszerűen átalakított és ízlésesen felszerelt kultúrház- hoz is elkalauzolták a vendé­geket, akik csak a legnagyobb elismeréssel szóltak a 360 ezer forintos társadalmi munka eredményéről. Sokáig sorolhatnánk a pécs- bányai dolgozók társadalmi munkában elért eredményeit, mely a játszótérépítéstől a Pa­tyolat parkosításán át a me­cseki Vidámpark építéséig tér jed. A városrész szépítése szinte az egész környék lakosságának szívügye. Nemcsak a fiatalok, de a nyugdíjas bányászok ép­pen úgy részt vesznek az épí­tésben, mint a háziasszonyok. Pécsbányatelep létesítmé­nyeinek megtekintése után dr. Böhm János elvtárs, a kerü­leti tanács titkárának vezetésé­vel Borbála-telepre látogattak a vendégek, ahol a nemrégen még rendezetlen telep csinos házai és virágos kertjei bá­nyászaink jólétéről és kelle­mes családi otthonáról tanús­kodtak. A találkozás végén a pées- bánya-, illetve borbála telepiek elmondták a társadalmi mun­kára mozgósító módszereiket __fe Sok a gombamérgezés A mérges gomba, elsősorban a gyilkos galóca újabban ismét sok halálos áldozatot követel. Az egyes gombafajok megkülönböz­tetése olyan fontos, hogy arra nyugodt lelkiismerettel csak az vállalkozhat, aki biztos a dolgá­ban. A legveszedelmesebb mérges gomba a gyilkos galóca. A ha­lálos gombamérgezéseknek kb. 97 százalékát ez okozza. Na­gyon könnyű a jó_ eh$tő gom­bával összetéveszteni. Kalapjá­nak színe kissé zöldessárgás barnába játszó -tehát eléggé bi­zonytalan, de lemezei mindig fehérek. Tönkjének felső ré­széin jól látható fehér gallérja, lent pedig ugyanilyen bocsko- ra van. Ha ezen tulajdonságok bármelyikét meglátjuk, hozzá ne nyúljunk, vagy há már ösz- szegyűjtőtte valaki, azonnal do­bassuk ki valamennyit. Nyomatékosan felhívjuk tehát a figyelmet arra, hogy alkalmi gombaszedőtől, ismeretied áru­soktól, házalóktól a gomba vá- sárlása és elfogyasztása szigo­rúan tilos, mert életveszélyes. Kizárólag a gombaszakértő ál­landó ellenőrzése mellett for- galombahozott gomba felhasz­nálása biztonságos. BARANYA MEGYEI KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ES JÁRVÁNYÜGYI ÁLLOMÁS Együtt a munkában Arató, kertészkedő, állattenyésztő asszonyok — MEGOLDÓDOTT a szü­lők gondja. Teljesíthetik gyermekeik kívánságát, a pa- pírszaküzletekben kézben és háton egyaránt hordható is­kolatáskák nagy választéka *aár most beszerezihető: (x) VASS JÖZSEFNÉTÖL, a siklósi járási nőtanócs titká­rától tudtam meg, hogy Egy- házasharasztiban két tsz-tag is van, aki ebben ae évben még semmit nem dolgozott a közös gazdaság érdekéiben. Ez pedig azért esik nagyon rosszul a nőtanács titkárának, mert asz- szony mindkettő. Ennek a szomorú ténynek a kártékonyságát még csak fo­kozza az, amit még aznap nyomban megtudtam, hogy a számukra kimért területet is napszámosokkal munkáltatták meg. Nem dolgoznak, mások munkájából élnek, várják- lesik a hasznot. Tótokföldjén is kevés asszony vesz részt a közös munkában. Mindössze hatan. Igaz, hogy a többiek nem tsz-tagok, de ők is jól járnának, meg a tsz is, ha se­gítenének a nyári munkában. Sokkal szebben haladnának a kukorica és a paprika megka- pálásával. De mert a tótok- földiek nem ismerték ezt fel, Alsószentmártomból kell eljön­niük az asszonyoknak, hogy meg legyen munkálva a tótok- földi határ is; Mégsem ez az érdektelenség jellemző a nőkre a siklósi já­rásban. Ezek már csak kivéte­les esetek. A munka jól halad mindenfelé. Siklósnagyfalun 45 tsz-tag asz szony dolgozik rendszeresen. Kukoricájukat kétszer kapál­ták meg, a háztáji gazdaság is tiszta, rendes. A répát most kapálják negyedszer s emel­lett aratnak is. Ott vannak a kombájnnal, a villanyrostánál, a magtisztításnál — és va­sárnap is szívesen dolgoznak, ha a munka megkívánja. Két nap alatt szárítottak meg és raktak keresztbe 104 hold le­aratott árpát. Ha a kéziaratók között já­runk, akkor is ott látjuk az asszonyokat s leginkább Decsi Jenőnével és Borsos Jámosné- val lehet találkozni itt. Óidon is a nők végzik a munka oroszlán részét a kuko- rica kapálásban. Most, hogy azzal már végeztek, a babot és a paprikát vették gondjaik­ba. A babot harmadosként mű vélik. A paprikájukban nem győzünk gyönyörködni, olyan szép. Pétisózzák, kapálják, ön­tözik, gyommentesen tartják, úgy ahogy kéül. Ugyanolyan szépen gondozzák a zellert és a többi kertészeti növényüket DÉLELŐTT a kertészetben dolgoznak, délután pedig már ott találhatók az aratógépek mögött. A learatott gabonát horják keresztekbe. M. Balost Józsefeié hatvan éves kora ellenére minden nap rendüleüjendl dolgozik. Szere­tik ezért a példamutató szor­galmáért, akárcsak Hegedűs Jáncsnét, ezt a háromgyerme­kes anyát, aki a tehenészet­ben dolgozik, de a növényápo­lásban is mindig elvégzi a ma­ga részét. Jelenleg 250 munka­egysége van már. Csupor La­josaié 146, Bochner Jakabné 110, Mészáros Ferenché 105 munkaegységgel ugyancsak a. legjobbak között van. ök az állattenyésztésben és a takar­mányozásban dolgoznak leg­inkább. Az egyházasharaszti asszo­nyok csoportosan vonulnak ki a kéziaratásra. Dinnyéjüket is együtt gondozzák, de nem na­gyon büszkék rá, mert nem ; sikerült az idén. Nincsenek azonban elkeseredve emiatt, mert minden másból kitűnő termésre számítanak. A kistapolcai női munka­csapat a szocialista brigád cí­mért dolgozik. Az ő lelkes pél­damutató munkájuk nyomán bontakozott ki a többi üzem­egységben is a nők versenye a termelő munkában. A női bri­gád most más kötelességein felül vállalta, hogy tíz hold- nyi céklarépát másodvetésként megmunkál. A megyei nőta­nács versenyzászlaját is el­nyerték mér ezek a kötelesség tudó asszonyok. S hogy még jobban dolgozhassanak, tudá­sukat is növelik, az ezüstka­lászos tanfolyam első évfolya­mát már elvégezték mind a 17-en. Most azon mulatnak jóked­vűen, hogy milyen nehéz fel­adat elé állították a versenyt értékelő bizottságot, mert min­den női brigád jól dolgozott. Pedig olyanokból áll a bizott­ság, akik minden munkához értenek: benne van a tsz-kör- zeti nőbizottság titkára, az el­lenőrző bizottság elnöke, a ta­nácselnök s minden üzemegy­ség képviselője. A pártvezető­ség pedig úgy segít, hogy be­számoltatja a tsz nőbizottság titkárát, s különös gonddal foglalkozik a nők munkáját érintő kérdésekkel. S ha most még akad is egy­két olyan asszony, aki setrani- beveszi a kötelességeit, nem törődik a közös munkával, jövőre biztos, hogy egy sem lesz ilyen. A törekvés, a közös munka szép eredményei majd meggyőzik őket is arról, hogy nincs értelme a különcködés­nek. ' HOGY EZT gyorsan meg­értsék, abban még nagy sze­repe lesz a nőtanácsnak, — (Vassménak személy szerint is, mint járási titkárnak.) Az a félrehúzódott, rövidlátó egy-két asszony, js hallgatni fog rá bizonyára, különösen ha a tényekkel, a terméseredmé­nyekkel és a jövedelemmel is érvel majd előttük. Gy. K. Cseh turisták harminchat tagú csoportja tartózkodik aj városunkban. Tizenegy személykocsival nyolc napos túrárcí érkeztek Magyarországra és ebből három napot Pécsett ésj Baranyában töltenek. Megismerkedtek a város nevezetessé­geivel, voltak Siklóson és Harkányban és tegnap bejárták a Mecsek kiránduló helyeit. Viktor Malek prágai fiatalember 1 filmfelvevőgéppel örökíti meg a kirándulás nevezetes ese­ményeit. Szokolai felvétele — KORSZERŰ zöldségbolt nyűt a Jókai utca 28 szám alatt. — A SZIGETVÁRI JÁRÁS újabb három községében Mozsgón, Nagydobszán és Al mamelléken fejezik be ma az aratást. — ÁLLANDÓAN nő az OTP-fiókok betétállománya. Az OTP mohácsi fiókjának például 1961 első felében 5 millió 261 ezer forint betét­je volt, ez év első felében pedig már 6 millió 283 ezer forintot tett ki a betétállo­mány összegé. — A LEGKÖZELEBBI ál­lat- és kirakodó vásár au­gusztus 5-én lesz Pécsett. Levél egy dömpervezetőhöz a kisgyermekek érdekében Kedves Szaktársam! Sajnálom, hogy nem szakítottam meg utamat és nem személyesen mondtam meg a vélemé­nyemet ott rögtön. De ez már elmúlt és elég sokat korhol­tam magam, hogy ezt elmulasztottam, mert egy esetleges jóvátehetetlen balesetet tudtam volna megakadályozni. És csak most vagyok megnyugodva, hogy nem találkoztam a te meggondolatlanságoddal, a balesetek szomorú krónikái között. — Amit te csináltál enyhén szólva hajmeresztő. És egy­ben megvilágítja azt is, hogy az utóbbi időkben miért sza­porodott el annyira a gépjárművekkel, főleg a traktorok­kal és dömperekkel történő balesetek száma. A te eseted­ből arra következtetek, hogy ott, ahol kellő felügyeletet nem lehet gyakorolni, ahol szabadon rendelkezik a trak­toros vagy dömpervezető a rábízott gépjárművel, vagyis a munkaterülete távolabb van a „főnöke” látókörénél, ott szabadjára engeditek a virtuskodást és könnyelművé vál­tok. Nem rögződött még belétek, hogy ha. látnak, ha nem, a munkafegyelem, a rátok bízott értékek óvása, a KRESZ betartása, a saját érdeketek is. Szomorúan kell megállapí­tani, hogy az országban majd minden napra esik egy ha­lálos baleset. Csak azért, mert könnyelműen bántok a rá­tok bízott gépekkel, mások és saját életetekkel is. És te mégis azon a napon, amikor a napisajtó csak egyedül Bara­nyában négy halálos balesetről számolt be, te játékoskedv­ből, vagy a felelősségtudat teljes hiányából felháborító sza­bálysértést követtél el. A KRESZ-ben le van rögzítve, hogy: „a gépjármű igen bonyolult veszélyes jármű, amelynek vezetését nem lehet akárkire bízni.” És te mégis egy 8—10 év körüli kisfiúnak akinek a lába még a kuplung és fékpedálra sem ért el, en­gedted, hogy a József Attila utcai OTP házak között az ud­varban, szombaton déli 12 órakor (ahol még egy gyakor­lott gépkocsivezető is óvatosan fordul meg) a dömperrel forgolódjék kis barátai között, akik körülötte futkostak, vagy a dömperbe kapaszkodtak. Amíg te jó magad a reád- bízott járműnek az elején ültél, eléggé távol ahhoz, hogy veszély esetén a gépet le tudd állítani, de túlközel ahhoz, hogy saját géped nyomjon a falhoz. Arra nem is jó gon­dolni, hogy egy hirtelen gázadásnál ha géped megugrik, mi lett volna a dömperen kapaszkodó és a körülötte levő kis­gyerekek sorsa. Ezt láttam egy 27-es autóbusz ablakából, amíg az a megállóban állt, és ezért éreztem nyugtalanságot és aggó­dást, a kisgyerekek és a te sorsod felett, mikor a busszal tovább mentem. De ígérem, ha legközelebb ilyesmit látok nem megyek el szó nélkül és azokat is kérem, akik ezt o levelét olvassák, tegyék ugyanezt és figyelmeztessék a köny- nyelműsködőket. Ha csak egy balesettel lesz ezáltal keve­sebb. máris bőven megérte, hogy neked ezt megírta egy nyugdíjas gépkocsivezető. _ pef — — HAT VAGONNYI vas­úti talpfa és kötőanyag szál­lítását kezdték meg a mai napon Dunaújvárosból. A szállítás gyors lebonyolításá­ra a PKV egy három és fél­tonnás teherkocsit, valamint két rakodómunkást biztosí­tott. Ezzel is segítik a mécsé- j ki kisvasút augusztus 20- . üzembehelyezését. — JÓ MINŐSÉGŰ, kínai gyártmányú női és gyermek svájci fehérneműket hóz for­galomba a RÖVIKÖT. Az tm port segítségével zökkenő- mentes ellátást biztosítanak ebből a fehérneműfajtából. Hasonló, olcsó alapanyagú blúzokból, pulóverekből, póló ingekből — az itthon felsza­baduló kapacitás felhaszná­lásával — megkétszereződik az eddig forgalomba hozott mennyiség. — 25 HOLDON végezték el eddig a tarlóhántást a reménypusztai termelőszövet kezeiben. Jól halad a másod­vetés is, 15 holdon muhart, öt holdnyi területen tarló­répát vetettek. — A SÁSDI járás KISZ szervezetei eddig 3393 óra társadalmi munkával ségítet- ték a termelőszövetkezeteket különféle mezőgazdasági munkák elvégzésével. — KONTÁRKODTAK De­meter Erzsébet, Szabadság út 56, Zarka György, Márton utca 9, Péti József, Nagy- Flórián utca 11, Pápai Gézá- né Kulich Gyula utca 31 és Pataki Mihály, Felsőhavi utca 10 szám alatti lakosok. A kontárkodásért a II. kerü- let szabálysértési előadója 200-tól 400 forintig terjedő összeggel büntette meg őket — TANÁCSI vb-ülésen tárgyaltak tegnap a cigányok helyzetéről Sellyén. Többek között határozatot hoztak ar­ra, hogy felülvizsgálják a körcsönyepusztai és zehi- pusztai házakat és az üres lakásokba erdőből telepíte­nek be cigányokat. A Komlói Helyiipari Szol­gáltató Vállalat felvesz bádogos vízvezetékszerelő cipészipari 1 járműlakatos 2 kőművesipari­tanulói'al Felvételnél csak fiúk jöhet­nek számításba. Jelentkezés a vállalat igazgatójánál. Komló, Kossuth L. u, 21. i k

Next

/
Thumbnails
Contents