Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-27 / 148. szám
NAPLÓ 1962. JÚNIUS 21. Sikerült eloltani az oráni lángtengert Pánik a városban —• Algéria más részében nyugalom van Algír. Mint ismert, hétfőn délután hatalmas robbanás rázta meg Orant. Az OAS plasztikbombák segítségével felrobbantotta a kikötő üzemanyagtároló raktárainak egy részét. Csaknem háromszáz méteres lángok csaptak az égre, amint egymás után tüzet fogott az angol olajtársaság, valamint egy másik vállalat nyolc olajtartálya. A sűrű fekete füst az egész várost beborította. A városban kitört a pánik, jóllehet az utcákon hangszórókkal felszerelt teherautók száguldoztak, nyugalomra intve a lakosságot. A városi és a mers-el-kebir-i haditengerészeti támaszpontról kivezényelt tűzoltóság egész éjszaka küzdött a lángokkal és igyekezett megfékezni a tüzet. Csak a reggeli órákban érkeztek azonban jelentések arról, hogy munkájuk sikerrel járt. Sebesülés nem történt, mert a kikötő személyzete és a környező utcák lakossága elmenekült. Hivatalos körök szerint tízmillió liter üzemanyag, az orani készletnek mintegy fele pusztult el. Algéria történetében ez volt az egyik legnagyobb tűzvész. Az OAS orani szervezete továbbra is kitart a korábbi jelszó mellett: mindent elpusztítani, amit az európaiak alkottak ebben az országban. < Az átélt félelem újabb tőmef íKot késztet arra, hogy mi- őbb elhagyják a várost. Majdnem minden utcában tehergépkocákat és szállítóautókat rakodnak annak ellenére, hogy senki sem tudja az időpontot, amikor az elszállítás megtörténhet. A helyi európaiak panaszkodnak, hogy a francia hadsereg vette igénybe a szállítóeszközök zömét, a tisztek és közkatonák számára. A hajózási hivatalok előtt hosszú sorok állnak. A katonai és polgári hatóságok külön közleményben jelentették be, hogy a Francia- országba történő szállítást a népszavazás után folytatják, de átmenetileg lezárták a repülőteret és a kikötőt is, mert már több mint 8000 ember várja az elutazás lehetőségét. Oranban kedden a 16 emeletes új preféktura telefonközpontja ellen követtek el bombamerényletet. Algéria más városaiból nem érkéz teli jelentések terrorcselekményekről. Rabat, (MTI) Hétfőn kezdődött meg és szerda este ér véget a Marokkóban élő kb. 40 ezer algériai szavazása. A szavazás vagy Franciaország marokkói konzulátusain vagy a népszavazás központi bizottságának Marokkó hét nagy városában felállított szavazó irodájában történhet. A szavazócédulákat csütörtökön továbbítják a reghaia-i repülőtérre, majd onnan az illetékes algériai közigazgatási központokba. A szavazásban résztvevők számára pontos adatot csak szerdán közölhetnék A végső győzelem a kínai népé lesz Csen Ji kínai külügyminiszter nyilatkozata Peking (MTI). A kínai fővárosban nagygyűlést tartottak a koreai felszabadító háború kezdetének 12. évfordulója alkalmából. Felszólalt Csen Ji, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnökhelyettese, külügyminiszter is — jelenti a TASZSZ — aki azt mondotta, hogy az utóbbi időben a csöng kajsekisták az amerikai imperializmus támogatásával és ősz Tömésére nagyméretű katonai kalandra készülnek: be akarnak törni a kínai kontinens tengerparti területére, ez pe- di g óvatosságra inti a kínai népet „A kínai nép — békeszeretn áp. De, ha az Egyesült Államok figyelmen lávül hagyva v indezt, a csangkajsekista banda útján háborút kényszerít. a kínai népre, akkor nem marad lás hátra számára, mint hogy elfogadja ezt a kihívást és végig vigye a dolgot. Az államtanács elnökhelyettese emlékeztetett a csangkaj- sekistákat védelmező amerikai kormánykörök provokációs cse lekedeteire és hangoztatta, mennyire végzetes az ilyenfajta politika. Az igazság és a világ népeinek rokonszenve a kínai nép oldalán áll — mondotta és ezzel kapcsolatban kifejezte azt a meggyőződését, hogy végülis győzelem koronázza majd azt a harcot, amelyet Kína népe vív Tajvan visszacsatolásáért. Csen Ji élesen elítélte az Egyesült Államok elnökének nyilatkozatát a preventív atom háború kirobbanásának lehetőségéről. Hangsúlyozta, hogy semmiféle erő nem ingathatja meg a hatalmas szocialista tábort és nem vethet gátat a népek nemzeti felszabadulási har cáriak. Algír Az Algerie Presse Service Tuniszból keltezett hírében az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányához közelálló kő rökre hivatkozva arról tájékoztat, hogy még nincs végleges megállapodás a követségek és konzulátusok megnyitásáról Algériába. Az algériai külügyminisztérium szervei — közli a hírügynökség — kiemelik, hogy a diplomáciai kapcsolatok létesítése, a diplomáciai képviselet szintje, a diplomaták száma, mentelmi joga és a kölcsönösségi jog a nemzetközi jogszabályok értelmében Algéria és az érdekelt országok között kötendő kétoldalú megállapodással kerül majd rögzítésre. Koszigin Milánóban Milánó (TASZSZ). A. N. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese kedden milánói tartózkodásának utolsó napján délelőtt látogatást tett a Montecatini Társaság textilfestékgyártó üzemében, majd a Chatillon cég műrost gyártó vállalatánál. Mindkét üzemben vendégszerető, meleg fogadtatásban részesítették a szovjet vendéget. Délután Koszigin, a milánói ipari, kereskedelmi és mező- gazdasági kamara vezetőinek volt a vendége, akik estebédet adtak tiszteletére. Az estebéden Marinotti, a Snia-Viscosa részvénytársaság elnöke orosz nyelven mondott beszédében kifejezte azt a reményét, hogy a Szovjetunió és Olaszország gazdasági kapcsolatai „további komoly fejlődésnek indulnak majd a közeljövőben" és „új kiemelkedő sikereket" kívánt a „nagy Szovjetuniónak”, De Gaulle fogadta Gorbach kancellárt Párizs (MTI) De Gaulle tábornok, francia köztársasági elnök kedden délelőtt az Elysée palotában fogadta a hivatalos látogatásra Párizsba érkezett Gorbach osztrák kancellárt. A két államférfi hárorrmegyedórás bizalmas tanácskozást folytatott, majd csatlakozott hozzájuk Kreisky osztrák és Couve de Murvilié francia külügymindsz tér* ! Hírügynökségi . jelentések hangoztatják, hogy a francia —osztrák tanácskozások közép pontjában azok a problémák állnak, amelyek akkor merülnének fel, ha Ausztria — amely semleges ország és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (ETFTA) tagja — valamilyen formában csatlakoznék az Európai Gazdasági Közösséghez. A Kennedy-kormány amerikai területen is végeztet légköri atombomba-robbantásokat New York (MTI) A Kennedy-kormány — had ügyminisztériumának „tanácsára” engedélyt adott, hogy „július hónap folyamán a ne- vadai síkságon légköri atombomba-robbantásokat hajtsanak végre” — jelenti Washing tonból a New York Times. A tudósításból kiderül, hogy a Pentagon keveselte a csendes-óceáni Karácsony- illetőleg a Johnstom-szigetek térségében végrehajtott légköri atomrobbanitás-sorozatot és ra gaszkodott hozzá, hogy nagy- kiterjedésű, „szárazföld”-te- rület felett robbanthasson a légkörben atombombákat. A Kennedy-kormány megadta hozzájárulását, de nyilvánosságra nem hozta, mert attól tart, hogy az Egyesült Államok közvéleményében fel háborodást kelt az amerikai I hadügyminisztérium terve. Tüntetések az amerikai atomfegyver-kísérletek ellen új nyár uj rurdo~uha Szaténból Szatén kartonból Kartonból Pikéból Kötött pamutból Kapható az állami és szövetkezeti boltokban 120,— Ft-tól 250,— Ft-ig 90,— Ft-tól 135,— Ft-ig 85,— Ft-tól 100,— Ft-ig 87.— Ft-tól 150.— Ft-ig 60,— Ft-tól 71.— Ft-ig áruházakban, szak- 32o Washington. ■ A washingtoni Fehér Ház előtt héttőn tömegtüntetés zajlott le a háború eilen, az ‘j atomfégyvackísértetek betíitá- sa érdekében. Az Egyesült Államok 17 államából érkeztek farmerek, tömtök, diákok és üzletemberek a tüntetésre. A több száz főnyi tömeg négy és fél óra hosszat tüntetett Kennedy elnök hivatala előtt. Ezután a tüntetők a külügyminisztérium épülete elé vonultak és ott két óra hosszat tiltakoztak az amerikai atomfegyverkísérletek ellen. Róma. A Firenze tartományban levő Empöli városában nagy tömegtüntetés volt a béke és a leszerelés mellett, az atom- fegyverkísérletek felújítása ellen. A tüntetésen a környékből érkezett számos küldöttség vett részt. Becs (TASZSZ). Az Osztrák Béketanées nyilatkozatot bocsátott kd a küszöbönálló moszkvai békekongresszussal kapcsolatban. A tanács véleménye szerint a kongresszus elősegíti a világszerte a leszerelésért és a békéért folytatott küzdelmet és az emberek millióinak követelését juttatja kifejezésre. A nyilatkozat felhívja a figyelmet az atomháború veszélyeire és követeli, hogy Ausztria folytasson semleges politikát. Az Osztrák Béketanács az általános leszerelés érdekében fontosnak tartja, hogy Közép- Európában atomfegyvermentes övezet jöjjön létre. Július másodikán ül össze ismét a laoszi genfi értekezlet Washington (TASZSZ). A Szovjetunió és Nagy-Bri- lannia washingtoni nagykövete Ball-nak, az Egyesült Államok ügyvivő külügyminiszterének átnyújtotta a laoszi kérdés rendezésére ö. I rhívott genfi értekezlet két társelnökének üzenetét. A társelnökök felhívják az Egyesült Államok kormánya nak figyelmét a genfi értekezlet 1962. január 23-án hozott döntésére, amely szerint a következő ülés időpontját a két társelnök állapítja meg. Az üzenet hangoztatja, a két társelnök értesült arról, hogy megalakult a laoszi egységkormány és az értekezlet további munkájában való részvételre egységes laoszi küldöttség indul Genfbe. Ennek megfelelően a két társelnök megállapodott abban, hogy a következő ülést 1962. július másodikén, hétfőn tartják Genfben. Az üzenetet Gromiko szovjet és Lord Home angol külügyminiszter írta alá. Párizs (Reuter) Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök kedden magán- látogatásra Párizsba érkezett. A repülőtéren közölte, hogy a laoszi kérdéssel foglalkozó gén fi értekezlet munkájában az első napon és a záróülésen sze mélyesen is részt vesz. Souvanna Phouma bizakodóan nyilatkozott a nemrég létrejött hárompárti laoszi koalícióról. A miniszterelnök egyelőre Franciaországban marad és részt vesz leányánál-:. Moune hercegnőnek esküvőjén. Souvanna Phouma leányát az újságírók jól ismerik: tavaly a genfi értekezleten a semleges irányzat küldöttségének sajtófőnöke volt. A kölni bíróság iiáni diákok felett ítélkezett A kölni bíróság hat, nyolc, illetőleg kilenchavi börtönbüntetésre ítélt három iráni diákot. A vád szerint a három irá ni fiatalember, mint a kölni egyetem - hallgatója, az egyetemi diákság körében megszervezte az Iránban 1949 óta illegális Tudeh Párt két sejtjét. Az ítélet indokolása kimondja, hogy a három iráni egyetemi hallgató tevékenysége „veszélyeztette a Német Szövetségi Köztársaság rendjét”. A Dózsa nyerte az ifjúsági bajnokságot Botrányos jelenetek a mérkőzés után Pécsi Dózsa—Boly 2:1 (2:0) Ifjúsági labdarúgó döntő, Szeder- ké ■ io r■*■»/( vezette: Mozsgal. PÉCSI DÓZSA: Abrahám — Fenyvesi, Oüvaráez, Szántai — Németh, Gaják — Borovácz, Tüske (Bemáth), Tölgyes, Freppán HL, Konrád. BOLY: Werner — Békési, Volk, Bozsér — Horváth (Göller), Tímár — Lelovics, Fekete, Mlrkó, Pfaíf, Edelmánn. Végig nagyiramú mérkőzésen mindkét csapat jó játékot nyújtott, a győzelmet a szerencsésebb csapat szerezte meg. Már az 5. percben vezetéshez jutott a pécsi csapat, Freppán m. volt eredményes. A gól után a bólyiak kerültek fölénybe, de a jól záró Dózsa védelmet nem tudták áttörni. Később kiegyenlítetté vált a játék, ennek során mindkét kapu többször veszélybe került, gólt azonban ismét a pécsiek értek el, ezúttal Tölgyes révén. Szünet után már az első percben szépített a bólyi csapat, Feketét h 16-oson belül buktatták, a megítél büntetőt ugyancsak ő értékesítette. A gól után hullámzóvá vált a játék, mely nagyobb részt a mezőnyben folyt; a pécsi csapat szemmelláthatóan az eredmény tartására törekedett, ami sikerrel is járt. A mérkőzés vége felé keményebbé vált a játék, ennek során a bólyi Göller és Fekete a kiállítás sorsára jutott. Kittinek: Udvarácz, Tölgyes. Freppán ÜL, illetve Bozsér, Túrái és Pfaíf. A mérkőzés után botrányos jelenetek zajlottok le a pálya szélen. Egyes magukról megfeledkezett szurkolók inzultálni akarták a játékvezetőt és a pécsi drukkerokati A legközelebb jobben meg keil gondolnia az MTST-nek, hogy az ilyen fontos mérkőzéseket hol tartják még Amint a fiélda bebizo nyitotta, az egyik csapat közvetlen szomszédsága nem megfelelő heiy erTe. PVSK—Szigetvári ZMSE 2:0 (1:0) Ifjúsági labdarúgó-mérkőzés a 3.-4. helyért. Az 1961—«2. évi megyei ifjúsági bajnokság első helyezettjei: 1. Pécsi Dózsa. 2. Bóly* 3. PVSK, 4. Szigetvári ZMSE. Jól rajtollak a magyar birkózók a kötöttfogású világbajnoksáp Curies 1:4 pere alatt kétválra fektette ellenfelét Magyar idő szerint keddre virradóra — folytatták Toledóban a birkózó világbajnökságot. Több mint száz kötöttfogású versenyző kezdte meg a küzdelmet s már a rajt napján 79 mérkőzést bonyolítottak le. Ezek eredményeként 1« versenyző már búcsút is mondott a küzdelmeknek. A magyar birkózók bat alkalommal szerepeltek az első napon. Lakosság! Közületek ! Figyelem ! krómozást, nikkel esést, orvosi műszerek javítását magánosok és kőzületek részére olcsó árakon, rövid határidőre és kifogástalan minőségben vállal a Pécsi Vegyesipari Váll. finommechanikai részlege Pécs, liohsulliLajos u. 221. szám 32 869 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, dédapa, sógor Szekeres Mihály nyugdíjas június 26-án 79 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 28-án. csütörtökön 4 órakor lesz a központi temetőben. 708 A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága Jó férjem, édesapám, fiam, nagyapám, apósom Mihalovics József nyugdíjas bányász június 26-án 48 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt Temetése június 28-án, csütörtökön 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 709 A gyászoló család. — HALAi.OZAS. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapám éa kedves rokonunk Löczi János nyugdíjas június 25-én, 64 éves korában hosszú szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése 28-án, csütörtökön fél 3 órakor lesz a köztemetőben. 710 A gyászoló család. A rajt jól sikerült, öt győzelmet arattak és egy döntetlent értek eL Légsúlyban Varga János az első fordulóban döntetlenül mérkőzött a libanoni Macouzi ellen, majd a második fordulóban kétvállra fektette a guatemalai Mendozat. Pehelysúlyban Pólyák Imre az első fordulóban a görög Ionnani- dest pontozással győzte le, majd az argentin Maldonádot kétvállai. Középsúiyban Gurics György világbajnok mérkőzése a japán Ma- rayama ellen mindössze 1:4 percig tartott, Gurics ugyanis kétvállra fektette ellenfelét. Nehézsúlyban kétválas győzelemmel kezdett Kozma István is a román. Ballő 6:19 percig állta a hatalmas termetű Kozma megújuló rohamait. 22 ORSZÁG ATLÉTÁI KÖZÖTT 8 MAGYAR IS RAJTHOZ ALL MOSZKVÁBAN A belgrádi atlétikai Európa-baj- nokság előtti legnagyobb szabású nemzetközi verseny a Moszkvában szombaton és vasárnap sorra kerti- lő Známenszklj emlékverseny le-z, amelyen 22 ország — köztük Magyarország — közel 600 versen-, ő- je áll rajthoz. A külföldi színeket 92 férfi és nő képviseli, s a mezőny többi tagját 500 szovjet atléta alkotja. A magyar atléták Kontsek Jolán. Antal Márta. Kazi Olga, Nagy Zsigmond, Szekeres Béla, Pintér János, Szabó Miklós dr. és Kalocsai Henrik. MEGKEZDŐDTEK A NŐI EGYES KÜZDELMEK IS WIMBLEDONBAN Körmöczy nyert első mérkőzésén Kedden a wimbledoni nemzetközi teniszverseny küzdelmei során megkezdődtek a versenyek a női egyesben Is. Körmöczy Zsuzsi az angol származású, de francia színekben versenyző Chatrlerrel találkozott és nagy küzdelemben nyert. 1 i