Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-27 / 148. szám

19« TŰN I US ST. niAPLó 5 Minden szem vetőmagra szükség van Aratják a biborherét — Vetőmagnézőben a külföldi vásárlók Ebben az évben mintegy 30 ezer holdnyi vetőmag termesz­tésére kötött szerződést a ter­melőszövetkezetekkel a MEZÖ- MAG Vállalat. A közös gaz­daságban összesen 85 fajtó ap­ró- és egyéb vetőmagot termel­nek. A vállalat 15 agronómu- sa a terület kiválasztásától égé szén a magfogásig szemmel kí­séri a növény fejlődését, a ter­més alakulását, hiszen minden szem vetőmagra szükség van, az képezi a jövő évi termés alapját. A magtermesztés álta­lában nem munkaigényes, de állandó figyelmet igényel, s a jó magfogás komoly bevételt jelent a közös gazdaságoknak. Balázs János, a MEZÖMAG termelési osztályvezetője el­mondotta, hogy népgazdasági szempontból is igen fontos a terv teljesítése, hiszen külföl­dön, egyes országokban kimon dottan ragaszkodnak a bara­nyai vetőmaghoz. Jelenleg az NDK megrende­lésére kapás lucernamagot, a lengyeleknek kukorica-vető­magot, az angoloknak fajta- borsót, Nyugat-Németország megrendelésére pedig tavaszi bükkönyt termelnek a tsz-ek. Ezen kívül nagyon keresik a külföldiek a saláta, retek és egyéb vetőmagvakat is. A legfontosabbak között a herefélék szerepelnek a mag­termesztésben. Az állattenyész tés fejlesztésével ugyanis egy­re több magas fehérje tartal­mú lucernát és vörösherét ter­melnek országszerte. Helyes lenne, ha a tsz-ek a leszerző­dött mennyiségen felül is fog­nának lucernamagot. Az első kaszálásból szénájuk lesz és a magfogás is komoly bevételhez juttatja a gazdaságot. A nagymérvű parkosítás, le­gelőjavítás következtében fű­magból is hiány mutatkozik. Ezért a tsz-eknek a réteken is ér­demes fűmagot fogni, hiszen ha vegyes a mag, akkor is át veszi tőlük a felvásárló szerv. Az idei tavasz is igazolta, az eddiginél több vetőburgonyára van szükség, de akár a napra­forgó, kender, bab, lencse, bor­só, vagy ricinus vetőmagot em lítjük, valamennyi * egyaránt fontos. A megfelelő termésátlagok elérése érdekében a szakembe­rek segítenek megválasztani a magfogásra legalkalmasabb idő pontot, nehogy idő előtt földre peregjen a termés. A kártevők elleni porozásról is gondoskod­nak, úgy osztották be a Rapid- tox gépeket, hogy mindenhova időben eljussanak. A magfogás tapasztalatot, hozzáértést igényel, éppen ezért a szaktanácsadás mel­lett, szakmai bemutatókat is szerveznek a megyében. Ebben a hónapban például egy burgonyaszelektálási bemuta­tót szervez valamelyik vető­burgonyatermelő szövetkezet­ben a MEZÖMAG. Állandóan figyelni kell a ha tárt, hiszen már kezdődhet a bíborhere aratása, s utána azonnal következnek a sorrend ben a borsó, szarvaskerep, fe­hérhere és a bükkönyfélék. Ahol megfogadták a taná­csot, és gondot fordítottak az aratásra, cséplésre — ott jól fizet a vetőmagtermesztés. Má- gocson tavaly az átlagosan gyenge vöröshere-termés elle­nére, 250 ezer forintot kaptak a vörösheremagért. A sárháti Uj Ut Tsz tagsága több mint 1 millió forint bevételhez ju­tott a vetőmag-értékesítésből. A sórhátiak az idén ismét több mint 500 hold vetőmag terme­lésére kötöttek szerződést. A termelés legfontosabb mozza­nata a magfogás, amellyel min dent elveszíthet a tsz, ha nem végzi időben és szakszerűen Szervezzék meg időben minde­nütt, hogy a tsz-eknek sok be­vételük, az országnak pedig még több vetőmagva legyen. Amikor a harangot nem lehet félreverni A középiskolások fotovetélkedőjéről A fotóhét keretében zajlott le a középiskolások vetélkedő­je. Az iskolák időbeni felhí­vása és értesítése ellenére hat pécsi középiskola indította el három fős csapatát. A 18 ver­senyző közel háromórás küz­delemben adott számot arról, milyen munka folyt iskolájuk fotókörében, egyénileg, hogy sajátították el mind a techni­kai, mind az esztétikai isme­reteket. Különösen érdekes volt a verseny utolsó szakasza, a fo- toesztétika. A hallgatók, — köztük a megye és a város fo­tóköreinek vezetői — élénken kapcsolódtak a játékba és sok­szor színesítette a vetélkedőt a válaszokkal kapcsolatban kialakult vita. Kár, hogy a hallgatók száma nem érte el a tavalyit A vetélkedő napján ■ugyanis több ifjúsági rendez­vény osztotta meg az érdeklő­dők számát. A versenyt má­sodszor is a Nagy Lajos Gim­názium csapata nyerte. Ezzel egy évre — másod ízben — őrzője lett a díszes vándor- serlegnek. Második az 500 MTH iskola harmadik a Bá­nyaipari Technikum, negyedik az Építőipari Technikum csa­pata lett. Az egyéni helyezé­seket is a Nagy Lajos Gimná­zium csapatának tagjai nyer­ték: első Heiszám Zoltán, má­sodik Józan András, harmadik Temesi László. Szinte nem akadt kérdés, melyre ne tud­tak volna szabatos és részle­tes választ adni. Sajnos, árnyoldala is volt a vetélkedőnek, melyről a jövő érdekében szólni kell. Az is­kolák fotókörében folyó mun­káról nemigen van egyéb számadási lehetőség, mely a nyilvánosság előtt bizonyítaná a végzett munka értékét és in­tenzitását. Részben ezért, rész­ben pedig azért, hogy az eszté­tikai nevelés érdekében a fo- tcmozgalmat elősegítse, vezet­te be a városi tanács v. b. mű­velődési osztálya az országban elsőnek a középiskolások foto- vetélkedőjét. Természetes volna ezek után, hogy az iskolák meg is ragad­ják a lehetőséget, és saját ér­dekükben indították volna csa­pataikat a versenyen. Ez évben másodszor került sör a fotovetélkedőre, így va­lamennyi középiskolának mód­ja lett volna erre a fotókör .tagjaiból induló csapatot elő­készíteni. Felkereste a megye középiskoláit a megyei tanács szakelőadója is, ez azonban ■cem hozta meg a kívánt ered­ményt. A város iskoláiból tá­vol maradt a ve+°iv'-'’" * Gépipari Technikum, a közgaz­dasági technikumok ipari és kereskedelmi tagozatai, a Ja­nus Pannonius Leánygimná­zium, Széchenyi Gimnázium, a megye valamennyi középisko­lája és szaktechnikuma. Igaz az időpont az idén nem volt megfelelő. Érettségik, pe­dagógusnapi előkészületek, egyéb ifjúsági rendezvények kötötték le az erőket. Jövőre ezt körültekintőbb szervezés­sel kell megoldani és a szer­vezésben feltétlenül együtt kell működni a KISZ-el. Re­mélhetőleg jövőre a vetélkedő valóban a megye valamennyi középiskolájának és techniku­mának vetélkedője lesz. Halász Nemes kőanyag, az eddig használhatatlannak vélt meddőből A Kőbánya Vállalat komlói üzemében a múlt évről mint­egy 18 ezer tonna olyan kő­anyag maradt vissza, amely időközben földdel, agyaggal s egyéb értéktelen meddővel ke­veredett. Ez a használhatatlan készlet feleslegesen kötötte le a bánya amúgy is szűk alap- területű rakodóterét, vagyis egyre inkább akadályozta a termelést, illetve a tárolást. A bánya műszaki dolgozói el határozták, hogy megmentik, illetve hasznosítják ezt az anya got. Ennek érdekében hozzá is fogtak a meddő mosással tör­ténő különválasztásához, s ez- ideig 6000 tonna kő átmosását végezték el. A munkatempó arra enged következtetni, hogy augusztus végéig be is fejezik, s a kőbánya igazgatójának tájé­koztatása szerint lehetőség nyí­lik arra, hogy az eddig hasz­nálhatatlan készlet jelentős részét akár nemes anyagként is értékesíthetik. Ketten ültünk a motorbi­ciklin: Dukics Károly, a me­gyei tűzoltóság parancsnok- helyettese és jómagam. Dukics Károly őrnagy az aratási tűzfel- készüléat ellenőrizte, én pedig felcsaptam krónikásnak. ­Botykapeterdre is betértünk, i A szőke tanácstitkámő irathal- ' mázt rakott elénk. Olyan volt, mint egy hadműveleti terv. 1 Külön névsort szenteltek a nyári figyelőszolgálatnak, má­sikat az inspekciósoknak és így tovább. Nagy műgonddal készült rajzot mutattak a kö­zös szérű elhelyezéséről. Min­den téglalapocska egy aszta got vagy kazlat jelentett, fi­gyelembe vették a szél járást, a víznyerő helyet, a víznyerő helyről várható víz mennyi­ségét — mindent. A tervrajz maga a tökéletesség, talán a pécsi tervező sem húz­ta volna meg szebben a tégla­lapok kontúrjait. — Hát ennek nagyon örülök! — mondta az őrnagy, amikor újra motorra szálltunk —• Akár hiszi, akár nem: tíz éve járom mér a falut, de még ilyen szép tervet nem láttam. Úgy látszik, mégsem dolgo­zunk hiába! Kezd beérni a munkánk gyümölcse. Néhány óra múlva Bicsérd hepehupás kövesútján bukdá­csoltunk. Dukics őrnagy pró­bariadót akart rendezni a köz­ségben. A tanács -előtt szálltunk le. — Elnök elvtárs, mennyi magánál az idő? — kérdezte az őrnagy. — Háromnegyed négy! — mondta a tanácselnök, órájára pillantva. — Nálam is ugyanennyi. Hát kérem: az a feltevés, hogy tűz ütött ki a tűzoltószertár­ral szomszédos házban. Ké­rem, cselekedjék úgy, mintha a ház valóban égne. — Tűz? — néz az elnök megrökönyödve. — Igen, tűz! Ne veszteges­sük az időt, mert „ég' a ház!’’ — Dehát mit csináljak? — kérdi az elnök panaszosan. — Ez önre tartozik elnök elvtárs! ön a falu felelős ve­zetője! — Persze-persze! — mondja az elnök, aztán felderül az arca: — Képzelje őrnagy elvtárs, a múltkor nagy tűz volt a fa­luban és... — Elnök elvtárs, „ég a ház!” — szakítja félbe az őrnagy a csevegő stílust. — En csak a múltkori tüzet akartam elmesélni! — mondja az elnök duzzogva. — Most nincs idő. Kérem: cselekedjék! Az elnök feláll, s még min­dig olyan arccal, aki nem tért magához, megkérdi: verje félre a harangokat ? A tűzoltótiszt türelmetlenül mondja, hogy ne verje félre. Vegye úgy, hogy nem lehet félreverni. És siessen, az isten szerelméért, siessen elnök elv­társ, hiszen „ég a ház!” Az elnök bezárja az ajtót, becsukja az ablakokat — ez most a „legfontosabb!” — és megindul a falu főutcáján. Visszakiált, hogy sajnos, nincs itt a kerékpárja. Nem jut eszébe, hogy a szomszédból is kérhetne. Futóléptekkel halad, mégis, értékes percek vesznek el. mi­re néhányszáz méter után a kerékpár nyergébe ül. — Már öt perc telt el! — nézi az őrnagy türelmetlenül az óráját. — Ilyen mozgósítást, ilyen mozgósítást! — mondja fejcsóválva. — így aztán nem csodálha­tó. hogy annyi tűz van! — folytatja — miközben felfelé lépkedünk a falu főutcáján. Közben a tűzoltószertár elé érünk. Már nyitva van. Az elnököt látjuk, meg néhány tanácstalan embert. Idegesek, kapkodnak, a falusi tűzoltó- parancsnok nevét kiáltják, aki nincs sehol, mert valahol dol­gozik. Végre, előkerül egy mi- cisapkás ember, aki önkéntes tűzoltó lehet, mert szakavatott kézzel dirigálja a menetet. Egy nagykalapos, kékköté- nyes, parasztkülsejű férfi fo­gatért fut, a többiek pedig ki­húzzák az egyik lajtfecsken- dőt. „Miért nem a motoros fecskendőt viszik?” — kérdi a tűzoltótiszt. „Rossz!” — kiált­ják a többiek lihegve. „Miért rossz?” — kérdezné az őrnagy, de meggondolja magát, hiszen felesleges a kérdés: elromlott és nem javították meg. Külön­ben sincs idő arra, hogy ezen meditáljunk. Előrobog a fogat is, bár nincs szükség rá, hiszen a szomszédban „ég a ház”. In­kább víz lenne! Mert nincs! Hiába mondja az előírás, hogy a lajtban víznek kell lennie — Két partizán, két találkozása AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS a második világháború idején történt. Moldoványi Ferenc 1942. vé­gén a 4. híradós zászlóaljban gépkocsivezetőként került ki a frontra. A brianszki erdőben Szeredina-Buda mellett állo­másozott a 108-as könnyűhad­osztály. A partizánokkal váló kapcsolatot megteremteni nem volt könnyű a magyar kato­náknak, de Moldoványi Ferenc nek sikerült. A lakosság éhe­iéit, nyomorgóit és egy gép­kocsivezető pedig könnyen jut- hatot élelemhez. Nyílt pa­ranccsal — egy kis ravaszság­gal — több ember több napi élelmét felvételezhette. A fekete kocsi pedig — mert ilyen kocsival teljesített szol­gálatot mintegy féléven ke­resztül Moldoványi Ferenc — gyakran megállt egy-egy falu utcáján. — Gyerekek! Éhesek vagy­tok? Akartok kenyeret, kon- zerveket? — kérdezte a gépko­csivezető és hamarosan új gazdára talált az élelmiszer. A partizánok felfigyeltek. Min­dig ugyanaz a fekete kocsi állt meg valahol és élelmet adott a lakosságnak. Annál a családnál, ahol el­szállásolták — találkozott és beszélt először Moldoványi Fe­renc a partizánokkal. Meg­tudta a jelszót és a spontán kápcsolatból tudatos segítség lett. Eleinte bizalmatlanok voltak vele szemben, de ami­kor már kézigránátokat is - ' “ - .—‘-•»’"•»«ríc, biztos segítőtársként számíthattak Moldoványi Ferpncre. 1943 NYARÁN, amikor a németek felfedezték kapcsola­tát a partizánokkal — Moldo­ványi Ferenc átállt a szovjet csapatokhoz. Ekkor történt a két partizán első találkozása. Amikor bekísérték a „Cska- lov” brigád komiszárja, Dud- ko Grigorij Andrejevics fo­gadta. Este a tábortűznél so­káig beszélgettek. — ö volt az első kommu­nista, aki rolóban és őszintén hitt nekem — mondotta kö­zel két évtized távlatából Mol­doványi Ferenda Belvárosi Ét­teremben beszélgetve, két dup­la mellett — Grigorij Andre­jevics javaslatára átkísértek a főparancsnokságra, ahol a partizánok közé fogadtak. Majd visszakerültem a „Cska- lov” brigádba, ahol a Sulga Iván vezetése alatt álló felde­rítő csoportba osztottak. Hu­szonhárom komoly tűzharcban vettem részt, dolgoztam a ’ fő­parancsnokság operatív osz­tályán, majd a területet 1944. július 28-án a Vörös Hadsereg ielszabaditotta és ezután két hónapra a romboló-zászlóalj­hoz kerültem, ahol magyarok­kal dolgoztam együtt. Ezután Minszkbe mentem és 1947-ben szereltem, le, majd hamarosan hazajöttem. A két partizán második ta­lálkozása — csaknem húsz év­vel később — nemrégiben volt. HAZAJÖVETELE UTÁN a pártban dolgozott Moldová­nyi Ferenc*. Tiszalökön volt, amikor megrágalmazták: soha­sem volt partizán, csak befu­rakodott a szövetségbe, a szov­jet papírokat is illegálisan szerezte. Tisztázni akarta ma­gát és szerette volna a rágal­makat visszautasítani. Levelet írt az ottani területi pártbi­zottságnak és a válasz megér­kezett: a volt harcostársak kö­zül sokan élnek és dolgoznak — köztük a komiszár, Grigo­rij Andrejevics, aki jelenleg pártnyugdíjas és Sulga Iván is, aki az ottani szovjet elnö­ke— így igazolták, hogy Mol­doványi Ferenc valóban parti­zán és jó partizán, harcos kommunista volt már akkor is. Megkezdődött a „nemhiva­talos” baráti levelezés is. Gri­gorij Andrejevics megírta, hogy a volt működési terület mennyire megváltozott, új vá­rosok és falvak épültek, a mo­csaras területen pedig már ha­talmas erőmű áll, amely Sulga Iván igazgatási területéhez tartozik. Moldoványi Ferenc pedig — aki 1958 szeptembere óta a Pécsi Hőerőműben dolgo­zik, jelenleg beruházási elő­adó — beszámolt a magyaror­szági változásokról. Jött a le­vél, ment a válasz és a volt partizán-parancsnok meghívta magyar harcostársát: látogas­son a Szovjetunióba. Erről a látogatásról és a találkozásról így beszél Moldoványi Fe­renc: — Feleségemmel április vé­gétől május közepéig három hetet töltöttem a Szovjetunió­ban. Sohasem fogom elfelejte­ni második találkozásomat Grigorij Andrejeviccsel. Be- rozán az állomáson várt ben­nünket a volt parancsnokom és barátom. A partizán emlék­művet néztük és még soha sem láttam könnybeíábadt szemekkel a bátor, erős férfit, de ekkor mindketten elérzé- kenyültünk. A városban talál­koztam a többi volt partizán­társammal és két napig vol­tunk Grigorij Andrejevics vendégei, majd bejártuk az ő kalauzolása mellett — a volt működési terület nagy részét. Felkerestük a régi táborhe­lyeket is. Nem is lehet elmon­dani, hogy mennyire megválto­zott ott minden, Sokat be­szélgettem a volt harcostár­saimmal és felidéztük a kö­zel húsz év előtti közös emlé­keket. — SZOVJET BARÁTAIM, különösen Grigorej Andreje­vics és Sulga Iván meghívtak és sok szeretettel várnak 1964. július 28-ra, amikor a terület felszabadításának húszéves év­fordulóját ünnepük. Én a né­hány héttel ezelőtt tett láto­gatásom viszonzásául meghív­tam 1963. május 1-re Grigorij Andrejevicset, hogy látogasson el Pécsre, aki megígérte, hogy a meghívásnak — ha valami elháríthatatlan akadály közbe nem jön — eleget tesz. Reméljük, hogy a két talál­kozás után a harmadikra és negyedikre is sor kerül. Bartó László nincs benne! Most kell feltöl­teni. Kannákkal cipelik, hordják, j újabb értékes perceket élfecsé- | reive. Végre, felszerelik a tömlőt, I pumpálhatják már a vizet, j Huszonöt perccel a riasztás j után megjelenik az első vízsu- ; gár. Huszonöt perccel! De ! hosszú idő! És milyen a víz- I sugár? Gyér és erőtlen, hiszen | rossz a tömlő! Ezzel nem lehet tüzet clta- ’ ni. A többi tömlő is sárosán, elhanyagoltan fekszik a szer'6- : kövén, a másik lajtfeCskendő ! nem szuperál — elhanyagolt a bicsérdi tűzoltószertár. Vége van a gyakorlatnak. Az őrnagy elvtárs megköszöni az emberek közreműködését, kezetfog azokkal, akik kitűn­tek a mentésben. Különösen a ! kékkötényes férfit üdvözli, aki — mint kiderült, a falu tsz elnöke — olyan gyorsan te­remtette elő a fogatot. Igaz, hogy a fogatra ez esetben nem volt szükség, a gyors cselekvés azonban dicsérendő. És dicsé­rendő a micisapkás férfi, -z önkéntes tűzoltó buzgalma is, aki a helyzetet felismerve, át­vette a parancsnokságot. A tűzoltót.iszt megkér: írjam feí, hogy Noteisz Jánosnak hívják. Nyugodtabb már a tfizó!fő­tiszt, csak a tanácselnök izgatott még. Elkeseredetten mondo­gatja, hogy a múltkori tüzet, a valódi tüzet negyedóra alatt eloltották, pedig komoly ké­mény- és padlástűz volt az, de mire kiszállt az állami tűz­oltóság, a tűznek még irmagja sem maradt... A tanácselnök még a múlt­kori tűzről beszél, arról a rö­vid negyedóráról, ami akkor elég volt. A nevét azért nem akarja megmondani. Hiába kérem, azt válaszolja, hogy nem kell név az újságba. "Elég lesz a foglalkozása, nem kell többet beleírni ... Magyar László Ui szeszvizsgáló készülék Uj szeszvizsgáló készülék gyártásával kísérletezne! a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, amellyel a hely­színen percek alatt vérvétel nélkül kimutatható, hogy a járművezető fogyasztott-e sze­szesitalt, s milyen mértékben. Az üvegampulla formájú ké­szülékekből Pécsre is került néhány darab kísérletképpen, amellyel a 12. AKÖV ellenőrei végeznek vizsgálatokat a me­gye legforgalmasabb útvona­lain. Az országban 5 autóközle­kedési vállalat próbálja ki, hogyan válik be az új mérő­eszköz, amelybe bele kell fúj­ni, s néhány perc múlva az ampulla töltetének színeválto­zása hamisítatlanul bizonyít. Az ampulla egy alkalommal használható, utána kimosható, s ismét működik. Mihelyt meg kezdődik a sorozatgyártása, valamennyi autóparkkal ren­delkező vállalat olcsón besze­rezheti a hasznos ellenőrző am pullákat. Családi házak öröklakások leválasztható lakrészek, házrészek, házhelyek, egyéb ingatlanok adás vételét, la­káscseréket közvetítünk, fő bérleti lakásokat vásáro­lunk kijelölt vállalatok fé­szere. INKÖZ Pécs, Rákóczi út 39/b. — INKÖZ kiren­deltségünk: Mohács. 206 1 t

Next

/
Thumbnails
Contents