Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-30 / 124. szám

2 1962. MÁJUS 3«. ' Elutaztak fővárosi íróvendégeink Tegnap reggel elutaztak Pécsről a könyvhétre érkezett fővárosi íróvendégeink. Hétfőn a reggeli órákban Palkó Sán­dor elvtárs, a megyei tanács elnöke, fogadta Veres Péter Kossuth-dí.iast, Hunyady Jó­zsefet, Hárs Györgyöt és Csoóri Sándor József At- tila-díjas írót. A vendégek ezután látogatást tettek Har­kányban és Siklóson. Hétfőn délután Veres Péter és Hárs, György a sellyei tsz-be látogat­tak, majd Csányoszrón író-ol­vasó találkozón vettek részt. Hunyady József és Csoóri Sán­dor hétfőn este Komlón az egyik legényszálláson találkoz­tak az olvasókkal. Xantus Gyula pécsi kiállításáról niimnniHHHiHnmi 1919-BEN SZÜLETETI, a főiskolán Szőnyinél tanult fes­teni. A katonáskodás és a fel- szabadulás után vállalt művé­szetoktatási munkája, a rajz­tanítás elmél'eti kérdései, hosz- szú éveken keresztül elvonták a rendszeres festői munkálko­dástól. Az utóbbi tíz esztendő­ben inkább csak rajzokat, kis­méretű gouacherokat állított ki, — legutóbb 1957-ben, önál­ló bemutatón a Fényes Adojf- teremben. Most, négyévi szor­galmas tevékenységének ei%d- ményével, köztük nagyméretű olajképekkel áll a közönség elé. Izgalmas, érdekes, egyéni ízű s minden bizonnyal vitát kivál Szerény tábla jelzi Pécsett a 1 Bajcsy-Zsilinszky utcában a KPM Autóközlekedési Tanin­tézet otthonát. A tenyérnyi kis iroda és egy nagyobb helyiség — a tantereim — sok izgalmas órának volt miár tanúja. Mert ki ne izgulna, ha vizsgáról van szó. Már pedig itt képezik ki a hivatásos gépkocsivezetőket, a magánvezetői képzést is itt tartják s ezenkívül az autóköz­lekedés számára különböző szakemberek sajátítják el az intézet keretén belül szakmá­jukhoz szükséges tudnivaló­kat. Litványi Tibor elvtárs, az intézet vezetője elmondotta, hogy az elmúlt esztendőben 525 hivatásos gépkocsivezetőt és 202 magán gépkocsivezetőt képeztek ki. Ebben az évben 600-an vizs­gáznak majd olyanok, akik a gépkocsivezetést választot­ták szakmájuknak és mintegy 100-an tanulják meg a vezetést á „maszek”-ok közül. A KRESZ alapos ismerete és műszaki tudás nélkül nem ajánlatos a volán mögé ülni. A gépkocsivezetés „csínját-bín- ját” megismertetni — erről gondoskodnak a különböző tanfolyamok. Korábban itt Pécsett tartották a tanfolya­mokat, de ez különösen a vidé­ken lakók számára sok idő­veszteséggel járt. Most könnyí­tettek ezen. Jelenleg például Bolyban folyik egy 100 fős tan­folyam s tervezik, hogy még ebben az esztendőben Sikló­son, Mágocson, Komlón és valószínűen Mohácson is szer­veznek. Alapos tanulást, munkát kí­ván a tanfolyam, amely a hivatásos gépkocsivezetőknél 10 hétig, a magán vezetőknél 6 hétig tart. A jelentkezőknek régebben különböző előzetes vizsgálatokra Budapestre kel­lett utazniuk. Ezen most köny- ny ítettek: mintegy l*/j millió forint ér­tékű, úgynevezett pályaal­kalmasságot vizsgáló kocsit szerzett be a budapesti ható­ság és ez a kocsi rendszere­sen járja a vidéket. Havonta ellátogat Pécsre is, ahol a jövő gépkocsivezetőit alaposan „kivizsgálja”. Műsze­rek tömkelegé állapítja meg, kinek milyen gyors a cselekvő- képessége, milyen a színérzé­ke, homálybeli látása, vérnyo­mása és még egy egész sor dol­got állapít meg. Több éves szakmai gyakor­lattal rendelkező villanyszerelőt komlói telepünkre üzem- fenntartó szerelőnek azon­nali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: ÉM. Pécsi Ce- mentáru ipari Vállalat Pécs, Siklósi út LÓ sz. alatti köz­pontjában az energetikus- náL 31913 A tanfolyamokon gondos­kodnak arról, hogy az oktatás szemléltető is legyen. Kis játékautók, villamosok, autó­buszok „közlekednek” a „já­tékutcában” és a hallgatóknak ugyancsak ismemiök kell a szabályokat és felelnáök, hogy a „játékforgalomban” melyik gépjármű halad szabályosan és melyik az, amelyik fittyet hány a KRESZnre. A KRESZ-t ismerni — és betartani — a legfontosabb. Vannak, akik könyvből tanul­ják meg, mások KRESZ-hang- lemezt vásárolnak, s a mi'kro- lemezt hallgatják, amelyen az egész KRESZ-anyagot „föl­mondják”. Sokan vannak, akik gépjár­művezetői jogosítványt alkar­nak szerezni. Az elmúlt esztendőben pél­dául az intézet 3603 motor- kerékpár és 548 személygép­kocsi jogosítványt adott ki. — Van javulás a vizsgára való felkészülésben, de még mindig nem elégséges — mondja Litványi elvtárs —. Alapos tudás nélkül pedig senkinek sem adunk jogosít­ványt — a -saját érdekében. Jó munkát végez az intézet, jók a tanfolyamiad. Ezt bizo­nyítja, hogy a tanfolyamét végzett magánvezatők közül szinte egy sincs, aki balesetet okozott volna. Megérdemelné az intézet, — a fejlődés is ezt sürgeti —, hogy otthonosabb, a követelményeknek jobban megfelelő helyiséget kapjon. tó ez a festészet. Határozott irányban végzett kísérletezés termése. A kis képek, melyek­ből ezúttal is láthatunk egy szép gyűjteményt, úgy készítet­ték elő a nagy kompozíciók út­ján, hogy a festő szinte önma­gával áll versenyben: számtalan ábrázolási problémáját a leg­nehezebb feladatokban kívánta megoldani. Az agyábai) nyüzs­gő különleges figurákat, me­lyeket megfigyelése és fantá­ziája bőséggel hozott világra, véglegesen le akarja tenni kör­nyezetükbe. De nem akármi­lyen módon. KÉPEINEK TÉMÁJÁT a ma életéből meríti. A kezdeti csendéletek szordinós világát, a lankás tokaji tájat, játékos sziulettű soproni városképek váltják fel, majd színeit a fő­város körúti forgataga, csillo­gó pályaudvara lobbant ja fel, kőbányában, építkezésen folyó munka tüzesítí. Festészetének különleges hangja az egyre mozgalmasabbá váló kompozí­ciókban érlelődik; a tartalom a formai kiteljesedés ütemével együtt sűrűsödik. Kiinduló­pontja mindig a valóság, ezt nemcsak élménygyűjtő kirán­dulásai igazolják, de a tarta­lom megközelítésének módsze­re is. Első olajfestményeit inkább felnagyított gouacheoknak érez zük. Erre mutat jótékonyan összemosott színviláguk, s az emberek ábrázolásában a jó megfigyelés ellenére is a staf- fázszerűség. Sima a felület, pasztellesek a színek. Hirtelen kezdenek kontrasztjai erősöd­ni, s a két utolsó esztendő anyaga az új hevítettségű pik- túra darabjaival Xantus félre­érthetetlen festői karakterét hordozza. FESTMÉNYEIN először a határozott színek s a különle­ges megvilágítás tűnik szembe. Előbb az élet napsütés sárgák­ra és erős lilákra bontja a lát­ványt, majd később bíborvö­rösbe vonja a házakat. A kp- rábban foltban letett festék mozdulatlansága hamarosan megváltozik. Vibráló, játékos, a színek számtalan variációját felhasználó felületei a kép min den porcikáját mozgásba- hoz­zák. A vastag festékréteg azon­ban a szigorú szerkezet szorí­tásába kerül, s csak ritka eset­ben van szükség a téri viszony latokat hangsúlyozó kontúrok­ra. Jól csengő, dekoratív hang­ja, a látványt és konstrukciót egyaránt kiemelő színei a ma emberének jellemzésére vál­lalkozhatnak. Alkotó módsze­rének megismeréséhez visznek közelebb az egyes témák vál­tozatai: az aszfaltozó munká­sok s a kőbányát bemutató so rozat. Az izzó kokszkosár pi­ros, a csillék rozsdavöröse. A pályaudvar épületeinek szikrá­zó aranya nemcak arra való, hogy a festői szólamoka. fel­csendítse, de arra is, hogy az emberek ábrázolása hitelesebb, a munkafolyamat valódibb le­gyen általa. A tévedés lehetősége a me­rész dekoratív indításból ered. A szokatlan erejű színellenté­tekre épült ábrázolás néha út­jában áll annak, hogy a mű­vész élményét végigélje, a lát­vány legmélyére hatoljon. A fejlődés során az érzékelt és konstruált világ tökéletes össz­hangjának kell véglegessé hig­gadni műveikben anélkül, hbgy egészséges dekoratív fel­fogása törést szenvedne. Ko­runk mozgalmas eseményeire jól reagáló ember a jelensé­gek belső tartalmát is jobban visszaadhatja. A rajzpedagó­gus, az elméleti ember végleg átengedi majd e terepet a friss benyomásokat szenvedé­lyes lendülettel feldolgozó fes­tőnek. MŰVÉSZETÉNEK legszebb darabjai a gouache-képek. Nagy tömegeket vonultatnak fel ezek, egy-egy táj, vagy vá­ros hangulatát kitünően közve títik. Az sem véletlen, hogy kis méretben érettebb, végle­gesebb a megfogalmazás. A táj jellegébe, de az alakokba is, gyakran egzotikus íz vegyül. Olyik szép hegyYidéki menyecs ke színes szoknyájába, vagy soproni parasztlegény tarka ál- talvetőben, mintha Mexikó hegyeiből ereszkedett volna alá, s a spanyol táncosnőkre emlékeztető fiatal lányok pi­hennek meg fárasztó tánc után. De a fantázia fűtötte al­kotások is hitelesek, a kisváros jellegzetességeit különös átté­telek segítségével sugározzák. Xantus Gyula művészete az új sokirányú törekvések kö­zött nemcsak érdekes színfolt, de pozitív eredmény is. D. Fehér Zsuzsa (14.) Csupa fájdalmas, szomorú miért. Az élet csupa miért, és min­dig, mindenre válaszolni kell. Harmincöt éve készül. Har­mincöt éve várja az emeletes házat. Miért vannak emeletes házak? Miért vannak a vilá­gon öreg, gyomorfekélyes fa­lusi kőművesek? Miért van asszony, akinek nem lehet nagy, fényes tekintettel a sze­mébe nézni?. Akinek csendes, hozzáférhetetlen alázata van, és lenyírja a szárnyakat. Miért van, hogy a falusi kőműves életében csak egyszer érintheti meg a felhőket — amikor a csillagokhoz indul? Megint utoléri az asszony tö­rékeny, panaszos hangja. — Elmész hozzá holnap? Az öreg megborzong. Az ab­laknál hideg van, a konyha ki­hűlt. Visszafordul. — Nem megyek. — Miért? — Csak. A* asszony a görbe székre ereszkedik, és bár nem érti, hogy miért — de egyetértőén ingatja a fejét. Előre—hátra, előre—hátra. — Én is mondtam... — mondja csendes elégtétellel. Az öreg hangja meglepett és türelmetlen. — Mit mondtál neki? — Mondtam, lehet, hogy nem vállalod. Ha meggyó­gyulsz, lehet, hogy te is elmész valamelyik állami vállalathoz. Áz öreg megrezzen, a fele­sége hangja után kap. Alig­hogy eléri. — Én? Az asszony szomorúan bó­lint » — Mindenki odamegy. Azt mondják, hogy ott jó. Az öreg tekintete egy pilla­nat alatt megfagy. Előrelép, aztán megtorpan, megfogózko- dik az asztal szélében. — Megbolondultál, Annus? Az asszony gyanútlanul a férfire néz. — Miért? Mindenki azt mondja. Tegnap hallottam a boltban, hogy a salföldi kőmű­Tegnap reggel szerencsés kimenetelű baleset történt az Állami Építőipari Vállalat Uj- Mecsekaljai rakteriiletén. A 7-es ÉPFU FC 21-80 rendszá­mú tehergépkocsija a síneken haladt át, amikor egy moz­dony vagonokat tolatott. Az áthaladás pillanatában a va­Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: többórás napsütés, az ország te­rületéneit legnagyobb felén, fő­ként nyugaton és északon zápor­eső, zivatar. Mérsékelt szél. Reg­geli párásság. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 9—13, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap keleten 24—28, nyugaton 18—23 fok között. Előrejelzés b Balaton területére szerda reggelig: mérsékelt, változó irányú szél. Növekvő felhőzet páporésövel, zi­vatarral. A hőmérséklet napnyug­takor 29, hajnalban 14 fok körül lesz. vés is Veszprémbe jár már a magasépítőkhöz. Pedig az egyáltalán nem akart menni. Az öreg ellenségesen, gyű­lölködve nézi az asszonyt Mindent várt — a sok, tehe­tetlen miért után, — de ezt nem. öreg szíve rázkódik, hánykolódik. Annus harminc év után' fel akarja adni a har­cot. Meggyengült. Nem bízik benne. Kifogyott belőle az erő és az alázat. Nem tudja, nem érzi, hogy egyszer minden em­ber szárnya kinő, és repülni tud. Visszahúzódik az ablakhoz. Megrázza a fejét. — Nem megyek az állami­hoz. , Az asszony szelíd hangja szinte az ablakhoz szorítja. — Pedig neked is jobb len­ne, ha a többieknek jó. Az ál­laminál OTI is van. Ha meg­betegszel, ingyen adják az or­vost ... Az öreg dühösen félbesza­kítja. — Mondtam! Nem megyek az államihoz!... Most nem! Hosszú és konok a csend. Az asszony feláll, begyújtás­hoz készül, a hamut lekotorja a hideg rostélyról, papírt ké­szít, majd vékony gallyakat tör. — Én csak arra gondoltam — mondja sóhajtva, és zavar­tan forgatja kezében az ágakat — hogy jobb lesz. Inkább ezek tői várnád hónapszámra a munkát, hogy melyiknek jut eszébe egy istálló vagy egy tyúkól? ... És mi lesz velünk, ha megint beteg leszel? Az öreg összehúzódik. Meg­döbbent, erőtlen újjakkal a — MA REGGEL utaznak el Pécsről egyhetes itt tartózko­dás után dr. Negru Vasile és úr. Braunstein Berthold a ro­mán Iasi Tudományegyetem állam- és jogtudományi ka­rának tanszékvezető profesz- szoraL — HATVANEGY tagja van már a foaremendi háiilkert- véóelmi társulásinak. A bere- memdi házikert-társulás tagjai 27 hold gyümölcsös és szőlő védelméről gmdosfcodinák. — KOLLÉGIUMOT alakí­tottak a 12. AKÖV-nél, mely­ben a szakosztályvezetők, párt és szakszervezeti vezetők a gazdasági vezetőkkel közö­sen tárgyalják meg a felada­tokat. A vezetés színvonalá­nak emelkedését várják a kol légiumtól. — A CSERTŐI Kussuth Tsz egyik épületét bentlakásos mezőgazdasági tamulóképzés- íre ajánlotta fel. Évente két turnusban, mintegy 60—80 ta­nulót lehetne Csertőn kiké­pezni. A tanulók hasznos gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnének a tsz öntözé­ses kertészetében. gyomrához nyúl. Tapogatja, majd belemarkbl — ki akarja venrii a váratlan, heves fáj­dalmat. összerázta a méreg. Mozdulatlanul vár. Most örül, hogy az asszony háttal guggol, és nem látja a beteg, görcsös mozdulatlanságot. Hosszú, ve- rejtékes pillanatok múlnak el, amíg lassú húzásokkal távozik a gyomrából a fájdalom. Óvatosan kiegyenesedik. — Nagy munkát akarok vál­lalni. Az asszony gyufát gyújt. — Nagy munkát? — kérdezi közömbösen, és a vékony lán­got a rőzse alá tartja. Az öreg a zsebébe nyúl, az újságot az asztalra teríti, a gyűrődéseket gondosan elsi­mítja. A gyomrából már kiment a fájdalom. Könnyű, barátságos szívvel, kihúzott derékkal áll az asztal mellett, a szemében csillognak a fehér fények. Még az árnyékok is. Az asszony hóna alá nyúl, puha mozdulat­tal felsegíti, és az újságra mu­tat. — Olvasd eLi Az asszony alig figyel, bol­dogan, megnyugodva reszket. Az öt hét utáni első puha moz­dulatra gondol. Milyen erős és milyen gyengéd az öreg. Mi­lyen erős és milyen gyengéd... — Mit olvossak? — kérdezi kíváncsian, de nem is hiszi el, hogy olvasni kell. — Az újságolt. Van benne egy hirdetés. — Milyen hirdetés? — Olvasd el, (Folytatása következik.) gon elérte a tehergépkocsit és azt teljesen felborította, ösz- szetörte. A vagon kerekei a felborított gépkocsin álltak meg. A gépjármű vezetőjét úgy kellett kihúzni a vezető­fülkéből, szerencsére semmi komolyabb baja nem történt. A baleset kivizsgálása folya­matban van. — A SÖRGYÁR Gagarin- brigádjának tagjai társadal­mi munkában újították fel a mecsekaljai játszótér garáz­da elemek által tönkretett forgóhintáját. — A BARANYA megyed Építőipari Vállalatnál 83 mun kahrigád 1072 tagja vesz részt a szocialista brigád címért folyó versenyben. Eddig 24 brigád nyerte el a megtisz­telő címet. GYERMEKNAPI ÜNNEPSÉG A MEGYEI GYERMEK­KÓRHÁZBAN A Megyei Gyermekkórház­ban május , 26-án gyermek­napot rendeztek a pécsi járás Vöröskeresztes akitíváinaki közreműködésével. A Vörös- kereszt 97 beteg gyermeket ajándékozott meg. Az ajándé­kokat a lelkes, fáradságot nem ismerő pécsi, szentlőrin­ci, szaiiánteá, kővágószőlósi aktívák osztották szét közöt­tük. Nagyobb, járóképes kis betegeinket még hangosfilm vetítéssel is elszórakoztatták: A bensőséges, családias hangulatú gyermeknap meg­rendezéséért ezúton mondunk: köszönetét az aktíváknak, valamint Horváth Józsefnek, a megyei Vöröskereszt titká­rának, aki a filmvetítés nagy sikeréire való tekintettel fel­ajánlotta, hogy a beteg gyer­mekek részére máskor is készséggel vetítenek filmet. Dr. Barla-Szabó Jenő kórházigazgató. • — NYUGDÍJASOKAT bú­csúztattak a 12. AKÖV-nél, kedden délután, a Rét utcai központban. A nyugdíjbavo- nulók közül egy fő kormány­kitüntetésben részesült, hú­szán „Kiváló dolgozó" jel­vényt és elismerő oklevelet kaptak. A nyugdíjba menő dolgozókkal hosszasan elbe­szélgettek a vállalat vezetői, kifejezve reményüket, hogy gyakran meglátogatják majd régi munkahelyüket. Az írószövetség pécsi csoporti» és a Jelenkor szerkesztő bizott­sága június 1-én IS órakor vita­estet rendez Gyenis Józseí no­vellájáról a szerkesztőség helyi­ségében — KORSZERŰSÍTETTÉK a Baranya megyei Építőipari Egyesülés dunaszekcsői ce­mentipari telepét. Ebben az évben 55 000 négyzetméter mozaiklapot készítenek az üzemben. A Pécsi Közlekedési Vállalat ér- tesíti az utazóközönséget, hogy 30—31-én és június 1-én a Széche­nyi térről 10.10 órakor és Donátus- ról 10.30 órakor induló 37-es jelzésű autóbuszjárataik az aranyhegyi t útjavítási munkálatai miatt csak a bódéig közlekednek. Egyben köz ük, hogy a Széchenyi tér, Kertvá­ros között közlekedő éjszakai já­ratok közül a Széchenyi térről 2 45 órakor induló járatot 3.30 órára, a Kertvárosból 3 órakor induló já­ratot 3.40 órakor indítják, a Szé­chenyi tér, Fehérhegy között köz­lekedő éjszakai járatok közül a Széchenyi térről 3.20 órakor induló járatot 3 órakor, Fehérhegyről 3.40 órakor induló járatot pedig 3.1$ órakor fogják indítani június 1-től kezdődően.---------------- 4% ^ -----------------— A KRESZ ANYAGA HANG- D ' 1 i ' LEMEZEN. - GÉPKOCSI l‘/j JLL (( f ő (I (l t CL 3 MILLIÓ FORINTÉRT. - SZÍ­GORU VIZSGÄZTATÄS ^YYWWVWWYW az Autóközlekedési Tanintézetben

Next

/
Thumbnails
Contents