Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-24 / 119. szám

maí>l6 1962. MÁJUS Ü Hz államügyész halált kért Saianra A Salan-per szerdán utolsó felvonásához — a vád- és vé­dőbeszédekhez — érkezett. Bor­ne t, a katonai főtörvényszék elnöke néhány jelentéktelen írásbeli tanúvallomás ismerte­tése után lezárta a bizonyítási eljárást és átadta a szót Ga- valda államügyésznek. A vád képviselője hangoztat­ta: a vádiratban foglalt bűn- cselekményeket sem a vádlott, sem a védelem nem vonta két­ségbe. Sálán vállalta a felelős­séget az OAS tetteiért. A bíró­ságnak a rendszer megbuktatá­sára irányuló katonai lázadás­ért, az OAS sok száz halálos áldozatáért, a sebesültekért, s a lázadók egyéb bűncselekmé­nyeiért kell ítélkeznie Sálán fö­lött. A bűnlista olyan hosszú, hogy lehetetlenség felsorolni, — mondotta és csak néhány példát említett: a kis Delphine Renard megvakítását, az algíri rendőrtisztviselők meggyilko­lását, az arab városnegyedek elleni aknatűz áldozatait, a példátlan kegyetlenséggel agyonlőtt francia és arab taní­tókat. Felolvasta Sálán néhány parancsát, amelyekből nyilván­való volt, hogy a banditák a fővezér utasítására követték el merényleteiket. A vád képviselője rámuta­tott: Sálán öldöklésre uszította az algériai francia fiatalságot, Salannak — emelte ki az ál­lamügyész — megvolt a lehető­sége, hogy az algériai fegyver- szünet megkötése után véget vessen a harcnak és elősegítse az európaiak és az algériaiak együttélését. A védelem nem hi­vatkozhat arra, hogy az FLN tagjai amnesztiában részesül­tek, mert az FLN beszüntette a fegyveres harcot, az OAS ellenben tovább folytatja pusz­tításait. Az ügyész nem talált enyhítő körülményt Sálán számára és „megváltoztathatatlan” bünte­tés, vagyis halálbüntetés kisza­bását kérte, anélkül, hogy a legsúlyosabb büntetést nevén nevezte volna. A vádlott védelmében Me­nüét ügyvéd szólalt fel elsőnek. Nem vitatta a Sálán terhére rótt bűncselekményeket, ehe­lyett á francia katona példa­képeként igyekezett feltüntetni az OAS fővezérét, akinek egye­düli bűne az, hogy „Algériát, Franciaország területi egységét és becsületét akarta megvéde­ni”. Űtrakész az Aurora—7 A cape canaveral-i kísérleti telepen minden készen áll ar­ra, hogy ma az „Aurora-7” űr­kabinban felbocsássák a máso­dik űrhajóst, Malvolm Scott Carpentert. Szerdán elvégezték az űrkabin és a hordozó „At- las”-rakéta műszaki ellenőrzé­sének első részét és mindent rendben találtak. Kedvező idő­járási viszonyok esetén az ed­dig már négyszer elhalasztott kilövésire — magyar idő szerint — 12.30 és 17.30 óra közt kerül sor, s a kilövés időpontjától függ, hogy Carpenter egyszer, kétszer vagy háromszor kerü­li-e meg a Földet. Hruscsov vezetésével szovjet párt- és kormányküldöttség utazik Romániába Nyikita Hruscsovnak, a szov­jet minisztertanács elnökének vezetésével 1962, júniusának ítéletidő az Egyesült államokban Eltűnt egy utasszállító repülőgép Az Egyesült Államok: közép­ső részének északról dél felé húzódó sávján, Iowa, Missouri és Arkansas államok területén kedden este felhőszakadással kísért szélvihar tombolt. A Chicagóból Kansas City fe­lé menetrend szerint közlekedő személyszállító repülőgép Iowa állam területe fölött viharba került és etűnt. A Kansas City- től 120 kiJométieinre fekvő Oen- terville-toől később jelentették, hogy megtalálták egy repülő­gép szerte repült roncsait, ame­lyeket a rajtuk talált jelzések alapján azonosítanak az eltűnt repülőgéppel. A repülőgép 37 utasának 8 főnyi személyzeté­nek nyomaveszett. A vihar anyagi károkat is okozott: Topekában ledöntötte a rádióadó-tornyot, tömegesen csavart ki fákat gyökerestől, villanyvezeték- és távírópózná­kat döntött fel, háztetőket sza­kított le, több helyen pedig áradást okozott. Nagykereskedelmi gyakor­latra közgazdasági techni­kumot végzett vagy érett­ségizett fiúkat tamiLáíiak Jelo tszütik Ajánlatokat önéletrajzzal együtt a SafflUtí utcai hirde­tőbe kérjük „Nagykereske­delem” jeligérei 31643 Az amerikai haditengerészet titkos Radar-figyelőkészülékkel felszerelt egyik négy motoros felderítő repülőgépe, fedélzetén 26 katonával és pilótával Mün­chen közelében kényszerleszál­lás közben darabokra hullott és lezuhant A szerencsétlenséget a gép utasai nem élték túl. második felében szovjet párt- és kormányküldöttség utazik baráti látogatásra a Román Népköztársaságba. A szovjet küldöttség a Ro­mán Munkáspárt Központi Bi­zottságának, a Román Népköz- társaság Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívá­sára látogat Romániába. Sukarno asszony Budapestre látogat Értesíti ük a kedves ismerő­söket, jó barátokat, hogy Háhu József ravatalozása május 25-én, pén­teken fél 5 óraikor lesz a köz­ponti temetőben. ________________________________599 k öszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett fiúnk, testvérünk Gulyás József temetésén megjelenésükkel és koszorúkkal mérhetetlen fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mon­dunk a Pécsi Dózsa szakosztá­lyainak és vezetőségének, az országos elnökség képviselő­jének a Budapesti Dózsa Sport Egyesület képviselőinek, az MHS képviselőinek, a Szolgál­tató Vállalatnak, valamint a fúvószenekarnak. 478 a gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, édesapa, após és kedves rokon hogy drága jó férj, if j. Lieber József bőrgyári osztályvezető életének 56. évében türelemmel viselt betegség után május 22- én elhunyt. — Pénteken délután 4 órakor a Szt. Mihály kápol­nából kísérjük utolsó útjára. Gyászolják: felesége, gyermekei és a kiterjedt rokonság 602 A Magyar Vadászok Országos Szövetsége Baranya megyei választmánya mély megrendüléssel közli, hogy a választmány tagja Lieber József bőrgyári osztályvezető 1962. május 22-én meghalt. Temetése május 25-,__, pénteken dél­u tán 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét minden időkig kegyelettel őrizzük! 61789 Sukarno asszony, az indonéz köztársasági elnök felesége, aki Gheorghe Maurer, az RNK mi­nisztertanácsa elnökének és fe­leségének meghívására május 20-án Bukarestbe érkezett, szerdán befejezte romániai lá­togatását. Sukarno asszony és a kísé­retében lévő több indonéz sze­mélyiség, reggel háromnapos magyarországi látogatásra Bu­dapestre érkezik. Jurij Gagcnin és felesége Tokióban A képen: balról jobbra: Gagarin felesége, Szandzo Noszaka, a Japán Kommunista Párt elnöke és Jurij Gagarin Tokióban. Rádiókép — MTI Külföldi Képszolgálat, Unkát a társadalmi luliliin vldj'aisn. Értesítjük kedves ismerősein­ket. hogy Pálfy József nyug. MÁV főkialauz 1962. május 23-án, életének 80. évében elhunyt. Temetése má­jus 25-én, pénteken fél 3 óra­kor lesz a pécsi köztemetőben 600 Koncz Béla Árpád A megyei pártbizottság és a me­gyei rendőrfőkapítányság tegnap délelőtt a rendőr-klubban az álla­mi és szövetkezeti kereskedelem társadalmi tulajdonvédelmi hely­zetéről ankétet tartott, amelyet Báthora Győző őrnagy, a rendőr- főkapitányság bűnügyi osztályve­zetője nyitott meg. majd Juhász András százados a főkapitányság társadalmi tulajdonvédelmi osztály vezetője mondotta el beszámolóját. Juhász elvtárs mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi tulajdon védelmét egy­re szélesebb társadalmi alapokra kell helyezni. A károkozások elle­ni harc, a felvilágosító és nevelő munka, minden párt-, állami, gaz­dasági és tömegszervezet feladata és kötelessége, melyekhez egyre nagyobb segítséget nyújt a lakos­ság is. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi években je­lentősen csökkent a bűnesetek szá ma, az okozott károk értéke. — 1957—1960-ig kétharmadára csök­kent a társadalmi tulajdonban okozott bűncselekmények száma és körülbelül egynegyedére az okozott károk összege. Vannak olyan esetek is. melyek nem tekinthetők ugyan bűncse­lekményeknek. mégis jelentős ká­rokat okoznak. Ilyen az anyagok­kal való pocsékolás, az indokolat­lan raktárkészlet, melynek egy részé idővel eladhatatlanná válik. Fel kell figyelni a különböző tata­rozásokra és átalakításokra. Két­ségtelen, hogv a közönség kultu­rált kiszolgálására kell törekedni, káros azonban, hogy rövid üzemel tetés alatt két esetben is végez­tetnek átalakítást, tatarozást. Az új létesítmények, vagy felújítások nem kellő kihasználtsága közve­tetten kárt okoz népgazdaságunk­nak. A beszámoló befejező részében a soronlévő feladatok kapcsán töb­bek között felhívta a figyelmet a bizonylati fegyelemre, a pénz és anyaggazdálkodás megszilárdításá­ra. a dolgozók körében végzen­dő felvilágosító munkára. A beszámoló után Kárpáti Fe­renc elvtárs a megyei pártbizott­ság ipari osztályának vezetője szólalt fel. Bejelentette, hogy az ankétot a megyei párt végrehaí+ó bizottság 1961. október 17-i hatá­rozata alapján hívták össze, ahol a Központi Bizottság 1958. április 11—i határozata alapján értékelték a társadalmi tulajdon helyzetét és megállapították, hogy jelentős eredmények vannak a párt, az ál­lami és gazdasági szervek ezirá- nyú munkájában is. Eredményes intézkedéseket tettek a társadalmi tulajdon védelmében, csökkent az elkövetett bűncselekmények szá­ma, Mégsem lehetünk megelége­dettek. Jelentős még azok száma, kik tudatosan egyéni haszonszer­zésből dézsmálják a közös va­gyont. Szép számmal akad még gondatlanság hűtlen vagyonkeze­lés. Kárpáti elvtárs ezután felhívta a gazdasági vezetők figyelmét ar­ra, hogy az áruszállításnál és fő­ként az áruátvételeknél fokozot­tabb figyelemmel járjanak el, mert a gondatlan átvétel később leltár­hiányként jelentkezhet és a becsü­letes boltvezetőket sújthatja. Sziebl Antal, a Pécsi Ruházati Bolt igazgatója elmondta: Tataro­zunk, építünk, szépítünk, mii elkövetünk, hogy kulturálttá « gyük kereskedelmünket. Meg óla sa inkát Illetően megosztanék a vé­lemények. Bogorin Egon, a Cipőmgykeiv kedel'mi Vállalat igazgatója arr szólt, hogy ma már igen nagy becsületük a kereskedelmi dóig' zóknak. - *^os vannak, akik e^' két becstelen miatt még minő általánosítanak. Véleménye szer!) e kevesekkel foglalkozni kell és 1 javíthatatlan, ej kell távolítani szakmából. Falud! Ármin, a Kereskedelr Felügyelőség vezetője elmo- hogy a leltárhiányért való kolle: tív felelősséggel egyet lehet ért er A továbbiakban felhívta a figyc met arra, hogy az inkurrens ári értékesítésével többet kell fogla kozni. — i. n. Több mini harmincezer résztvevő a Steinmetz Miklós kulturális szemlében — HALÁLOZÁS. Mély fájdalom­mal tudatjuk, hogy szeretett kis­lányunk, unokánk Sztojka Erzsé­bet május 22-én 6 éves korában tragikus körülmények között el­hunyt. Temetése május 25-én, pén­teken 2 órakor lesz a pécsi köz­temetőben. 601 Gyászoló Renye család — Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk és nagymamánk László Józsefné Schmidt Anna május 21- én, 61 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése május 25-én, pén teken 3 órakor lesz a pécsi köz­temetőben. 593 ▲ gyászoló család. — özv. Vermes Frigyesné, Schrei bér Irma temetése 24-én, csütörtö­kön délután 5 órakor lesz a pécsi izraelita temetőben. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szom­szédnak, ismerősnek, akik szere­tett halottunk Nagy Károly teme­tésén megjelenjek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 471 A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem, édesapám, temetésén megjelentek virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön kö­szönetét mondunk a Pécsi Ruhá­zati Bolt KISZ szervezetének. 597 A gyászoló Huba család Tegnap délelőtt a KISZ megyei | végrehajtó bizottsága megvitatta a Steinmetz Miklós kulturális szemle menetének eddigi tapasztalatait. A végrehajtó Dizottság ülésén meg­állapították, hogv a szemle meghir detése kezdettől fogva népszerű volt a fiatalok körében, melyet az is bizonyít, hogy az eddigi felmé­rés alapián különböző ágazataiban több mint harmincezren vettek részt. A kulturális szemle eszmei és művészeti tartalmát az idén a VIII. VIT-re való felkészülés je­gyében a ,,Béke és barátság” gon­dolata határozta meg. Ez vissza­tükröződött a műsorválasztásokban az irodalmi és képzőművészeti pá­lyázatok témáiban. Több olyan mű került bemutatásra, amely a világ ifjúságának barátságát, a háború gyűlöletét, a békéért folyó küzdel­met tükrözte. A kulturális szemle szervezésé­hez és eredményes lebonyolításá­hoz sok segítséget adott a mee-ei művelődési bizottság. Az általa megjelentetett módszertani útmu­tató lehetővé tette, hogy a részt­vevők széleskörűen válogathassa­nak a szemle egyes ágainak ki­bontakoztatása érdekében. A m vészeti csoportok nagy szánni b mutatói, a sikeres körzeti és járt városi találkozók a József Alti olvasómozgalomban résztvevő számának növekedése, a széliéi vetélkedők sikere bizomdtja szemle eddigi menetének eredm nyességét. A KISZ me^«ei Végrehajtó I zottsága megállapította, hogy kulturális tevékenységben síken a fiatalok minden rétegéhez elji ni. A munkás és paraszt, a 1 nuló és úttörő fiatalok szíves vettek részt a szemle különbé rendezvényein. Ez is nagyban el segítette megyénk ifjúságának 1 vábbl politikai é* esztétikai ne’/ lését. Sikerült megvalósítani, he a szemle szorosan kapcsolódjon Ifjúság a szocializmusért mozg lomhoz, melynek harmadik rális követelményét ezúton telj sltették a mozgalom résztvevői. A végrehajtó bizottság a tóvá biakban a mohácsi gimnáziu KTSZ-s?ervezetének munkáját, ifjúság külföldi utaztatásának 1 p asztal a ta it és a nyári vezetőkén táborok programját vitatta Lapzártakor érkezett: Vasárnap kezdődik a Rappan Kupa! Hat gólt Sőttek a lila-fehérek a tartalékcsapatnak. — Megérkezett a Blauw-Wit Amster­dam együttesének összeállítása. — Kállai Lipót nyilatkozata a nemzetközi mérkőzésről köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetéi mindazoknak a rokonoknak és is­merősöknek, akik forrón szeretett édesanyánk özv. Kolda Antalné temetésén megjelenésükkel, ko­szorúk és virágok küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. 365 Gyászoló gyermekei A hét végén kezdődik a Rappan Kupa mérkőzéssorozata. A Pécsi Dózsa a bajnokságban való jó sze­replés eredményeként vesz részt a kupaküzdelmekben, melyhez ha soniló még nem volt Pécsett. Nem­csak a Illa-fehér csapat várja a találkozót, de a lelkes szurkoló- tábor is kiváncsi együttese kitű­nő szovjetunióbeli játéka után e, Rappan Kupában való szereplésre. A vasárnapi nagy erőpróba utolsó állomása a tegnapi edző­mérkőzés volt, amelyen a Pécsi Dózsa csapata a tartalékokkal mérkőzött. Bár a játéknak csak inkább átfogó jellege volt, mégis érezhető volt a játékosokon a nagy harci kedv. amely egyik félidő­ben sem hagyott alább. Igaz, a támadásokba néha hibák csúsztak, de ezen túlmenően és összegezve bíztató a lila-fehérek szereplése. Az első csapat hat gólt rúgott a tartalékoknak, míg azok csak egy- gyel tudtak válaszolni. Az edző- mérkőzésre a következő felállítás­ban álltak ki: Danka —■ Csupák, Kocsis, Hegyi — Sőréd!. Halasi — Györkő, Dunai E; Opova. Dunai II., Török. A gólokat Opova (3), Durtai I., Török, Györkő. illetve Fülöp rúgták. A Pécsi Dózsa első ellenfele a holland BLauw-Wit Amsterdam csa pata. Az első osztályban az elő­kelő ötödik helyen végzett és így valószínűleg jó játékerőt képvisel. A hollandok vasárnapi összeállí­tása a következő: Conrad, — Pet- tersson. Althoff, Royé — Koers, Dekker — Múl, Koeman, Bleijen- berg, Sparendam, Clement. Tarta­lékok: Auswal és Spieler. Mint már régebben Kállai Linót edző elmondotta, hogy ugyanezen csa­pat ellen még valamikor régen ő is játszott, de akkor is jó játék­erőt képviseltek. A vasárnapi mér kőzéssel kapcsolatban a követke­zőket mondotta: A fiúk játéica a Szovjetunióban nagyon bíztató volt. A hollandok is hasonlóan a szovjetekhez, ugyanazt az erőteljes, de sport­szerű játékot játsszák. Én feltét­len jobb együttesnek tartom azo­kat a csapatokat, amelyekkel kint játszottunk és ezért bizakodva né­zek az amsterdaml együttes elleni találkozó elé. Kisebb nagyobb zök kenők vannak ugyan a csapatunk játékában, de remélem ezek el­lenére is győzni tudunk. — A mai edzőmérkőzésről Rádi hiányzott, mert Budapesten van iskolai vizsgái miatt. Vasárnap azért feltétlen számítóik rá, mivel nagy szüksége lesz a csapatnak hatalmas munkabírására. Minden­esetre a mérkőzés kimenetele leg­nagyobbrészt a csatársor játékán múlik. Ha megértik egymást, tö szőr vállalkoznak lövésekre és helyzeteket jobban kihaszn mint azt a bajnokság idején, va mint a szovjetunióbeli mérkő: seken tették, az eredmény n maradhat eL Tovább beszélgetve Kállai ed vei a Rappan Kupában való vábbl szereplésről is szó es* melyről a következőket mondói — Nyolc pont elégséges ahh hogy egy csapat csoportgyöz legyen. Persze nem olyan vém reményekkel indulunk, hogy azok leszünk, de mindenese megpróbáljuk, mert úgy gon lom, hogy van rá esélyünk, legerősebb és legnehezebb el: félnek a nyugatnémet együtt tartom. Természetesen őket is lehet győzni, csak egy kis a ka egy kis szerencse keli hozzá. A vasárnapi nap tehát az ( jelek szerint ..labdarúgó nap” 1 Délelőtt izgalmas PVSTC—PF rangadónak szurkolhatnak a zők a vasút pályán, délután dig hármas találkozón drukk hatnak kedvenc csapatuknak. Először a Pécsi Dózsa és a PV úttörő együttesei, majd pedis Pécsi Dózsa, valamint a Mohi TE ifjúsági csapatai talál koz* egymással. 17 órai kezdettel r dezlk a délután fénypontját Pécsi Dózsa—Blauw-Wit Amsterd találkozót melyen nagyon szei nénk. ha a mieink aratnák k babért! t fyfovUdá ?a kádiéúMicdté&zi az Amatőrboltból szerezze be Pécs, Jókai tér 9

Next

/
Thumbnails
Contents