Dunántúli Napló, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-04 / 79. szám
6 1962. ÁPRILIS I. ' Bemutatjuk a Pécsi Szimfonikus Zenekart A TÉLI HANGVERSENYÉVAD végéhez közeledünk és a kritikus úgy érzi, tartozik még valamivel. Ugyanis az évad gazdag programú koncertjei után minden alkalommal megírta véleményét a külföldi vagy hazai vendégkarmesterről, a neves szólistákról, közreműködőkről, de méltatlanul kevés szó esett a Pécsi Szimfonikus Zenekar tagjairól. Valamikor főleg műkedvelőkből, lelkes amatőrökből állt a pécsi zenekar. Ha ma körülnézünk, sok lelkes fiatal arcot látunk, akik hivatásuknak választották a zenét és nagy szakmai tudásukkal sikeresen öregbítik a pécsi zenekar országosan jó hírnevét. Hogy ez így történhetett, abban nagy része van o Zeneművészeti Szakiskola és a Filharmóniai Zenekar egészséges kapcsolatának. A zenekari felügyelő, Berger József őrzi és vezeti szerető odaadással a zenekar munkanaplóját. Sok mindenről vall ez a könyv: elárulja, hogy a zenekarnak jelenleg 62 tagja van. Hogy 1956-ban vált félfüggetlenítetté. Hogy a múlt évben 45 hangversenyt adtak. Hogy havonta 12 három órás szolgálatuk van, de ha a munka úgy kívánja, ennél is több. A betanítás nehéz, felelősségteljes munkáját jelenleg Paulusz Elemér végzi: ott van a naplóban a próbákat igazoló aláírása, mint ahogy megtalálhatók a vendégkarmesterek kézjegyed is. — Emléknaplónk is van — mutatja Berger József a másik, díszes kötésű albumban Andire Vandemoth, Robert Satamowski, Kirill Kondrasin kézjegyét, Takashi Asahina japán és német nyelvű bejegyzését. Mennyi emlék. művészi hangverseny... De a betűk lette Zalai József, a koncertmester helyettese. A másod- hegedűsök élén Kiss Vilmos Péter ül, aki önállóan is koncertezik. A brácsások Harkay Vilmossal az élen eléggé nehéz helyzetben vannak: viszonylag az ő létszámuk a legkisebb. Az első csellista, Z. Sassy Iringó, a zenekar egyik legagilisabb tagja. Nagy szakmai tudással neveli a fiatalokat. A bőgősök közül Vörös Lászlót említjük meg. Sok oldalú ^tehetség: ügyesen zongorázik és zeneszerzéssel is foglalkozik. Pozanosok, trombitások, kürtösök... Elismerés illeti valameny- nyiüket, hiszen gyakran nehéz, kényes, tüdőt és szivet fizikailag is igénybevevő szólamaikat mindig kitűnően oldják meg. — Minden vendégkarmester elismeréssel nyilatkozik Salamon Károly első kürtösről. De hasonló a véleményük a zeneiskolában ő tanítja az ütőhangszereket. Hangszerei közül nem egyet maga készített. És itt kerül szóba, hogy nagyon kellene a zenekarnak két hangolható üstdob. Erre van a legégetőbb szükség, miután nemrég kaptak a Filharmóniától két nagybőgőt. A hangszerállomány így kielégítő, bár nagyobb6zabású művek előadásakor, mint például legutóbb a Háry-szvitnél több mint tik kisegítő muzsikusra volt szükség. — Több ütőhangszeres kellene, ezen kívül állandó kisegítők alkalmazásával vagyunk kénytelenek megoldani a tuba, a harmadik trombita és fuvola, a kontrafagot, a basszusklairinét, az angolkürt szólamait. Az is előfordul, hogy celestára, cimbalomra van szükség. * Közeledik a koncert kezdete. Kanglí József kottatáros már kiosztotta a szólamokat. A zenekar olyan, mint egy megbolygatott méhkas. Aztán elcsendesednek, következik a behangolás művelete. Amikor pedig végetér a hangverseny és felcsattan a taps, a karmester felállítja a zenekart és kezet szorít a hangversenymesterrel. — A karmester kézszorítása nemcsak nekem szól — mondja búcsúzóul Graef Tildi —, hanem rajtam keresztül köszöni meg a zenekar minden egyes tagjának lelkes munkáját. Mert ugyebár kicsit sokáig tartana a zenekar minden egyes tagjával kezet szorítani a színpadon. Pedig mindegyik külön- külön is megérdemelné. Hiszen csak együttes erőfeszítésükből születhet meg a közönség művészi élménye, a szép zenekari hangverseny. (Szöveg: Nádor, foto: Czakő) * ** ÁPRILIS 4. (Würtz Adám rajza) után ismerkedjünk meg a zenekar tagjaival is. Ha névszeri nt valamennyit felsorolni nem is lehet, méhányuk bemutatásával az egész kollektíva munkáját tükrözhetjük. A koncertmester 1W. Graef Matild, 1933 óta tölti be ezt a felelősségteljes tisztséget. — Azt hiszem, kevés zenekar ván, ahol a hangverseny- mester nő — mondja M. Graef Matild. — Tulajdonképpen nem szabad túlértékelni ezt a pozíciót, mert hiába játszanék úgy, mint egy poraiból feltámadt Paganini, ha mellettem és mögöttem olyan zenekari tagok ülnének, akik nem tudják megoldani a feladatukat. Természetesen azért felelősségteljes munka vár rám is: az egész vonóskar egységes hangzása, a hangolás tisztasága, a vonások és az ujjrend rögzítése, a karmester dinamikai elképzeléseinek technikai megoldása és még számtalan apró műhelytitok, melyek átadása egyénenkénti munkát is követel. A hegedűszólók játszása is a koncertmester feladatai közé tartozik. Egyébként Graef Tildi a zenekar állandó tolmácsa. Francia és német nyevtudásá- val ő fordítja le a külföldi karmesterek instrukcióit, MeU trombitásokról, köztük Heindl Jánosról, Rózsavölgyi Ferencről, valamint a pozan-kórus tagjairól. A fafúvósok közül említsük meg Barth István első fuvolást, valamint Kircsi László oboistát, aki nemrég nagy sikerrel mutatkozott be szólistaként Haydn: C-dur oboaversenyénék előadásával. A klarinét első szólamát Somfai István és Morvay Bálint játssza felváltva, ami további fejlődésük érdekében igen hasznos megoldás. Keszler György fagottista pedig Várnagy Attilával osztja meg feladatát. A hárfa művésze: Pachmayer Ilona. Egyik legfiatalabb tagja a zenekarnak, de nagy muzikalitásával, hang szerismeretével máris erőssége a zenekarnak. — Saját hangszere van, — tájékoztatnak, — ami nem kis dolog, hiszen a hárfa rendkívül drága és kényes hangszer. Árát még mindig törleszti. Az ütőhangszerek mestere: Szabó Ferenc, a zenekar leg- umiverzáüisabb tagja. — Amellett, hogy timpa- nista, művésze a xilofonnak, vibrafonnak, zongorának ce- lestának, harmonikának, A Az NDK-ba utaznak A KISZ megyei bizottságának szervezésében április hónapban két 30 tagú ifjúsági turistacsoport utazik a Német Demokratikus Köztársaságiba. Az április 9-én induló csoport tagjai a négynapos drezdai tartózkodás alatt megtekintik a várost, a Zwingert, a Képtárat, a Kincstárat. Egésznapos kirándulást tesznek Medssen- ben is, többek között a híres porcelángyárba. A weimári látogatásuk során megtekintik a buchenwaldi koncentrációs tábor maradványait. A másik csoport először Wei- márba utazik, ahol ellátogatnak a Goethe- és a Sehiller- házba, a Belvedere kastélyba. A csoport tagjai négy napot töltenek Lipcsében, megtekintik többek között a Népek Csatája Emlékművet, a Vásárvárost és a Dimitrov Múzeumot. A két ifjúsági csoport részt- i vevőinek többsége a pécsi üzemek fiataljaiból kerül ki. Kedvezményes feltételek melletti utazásukat az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda biztosítja. BARDOSI NÉMETH JANOS: A szabadságról A szabadság szelíd csapatait keltsd f álljanak csatasorba mind, korsóból ivó öregapád zúgjon, lapátját holt apád rázza meg, te is a köddel-álmokkal győzködő ne légy rest soha a jóra: húgaid gyöngyfűző keze legyen láng, tűz, asszonyod főzőkanala, s a betű gyermeked irkalapján írja föl, hogy a szabadság szent, szent, mint a szerelem, mint a haza, mindent befoglal magába: a szabadságért folyton küzdeni keli hogy ember legyen az ember, itt vagy Zanzibárban, a fehérek és feketék közt, emelje fel a fejét, mondja ki bátran mindig a maga igazát, hogy munka nélkül semmi sincs, és a kincs felett maga yralkodik mindig. Afiuliú (ouueU — 1904A nagy bérház óvóhelyé** nek fülledt levegőjét szívtuk. Mi hárman, Hegedűs Pista, Mittermann Pali és én — 20 éves fiatalemberek — egy kis fáskamrát rendeztünk be „lakosztályul”, jól megférve a kényszer adta társbérletben. Még november elején jelent meg a plakát — tele sajtóhibával — miszerint az 1924-ben születetteknek kötelező munkaszolgálatra kell bevonulniuk. A plakát megjelenése utáni napokban nyi las karszalagos járőrök jártak házról-házra, szuronyt előre szegezve zörgettek be a lakásokba, kutattak a plakátbehívóparancsnak eleget nem tett fiatalok után. Egy ideig sikerült meghúzni magunkat, és úgy határoz tunk, hogy nem megyünk sehova. — Fiúk, itt a házban nem biztonságos, valamelyik részeg nyilas járőr ránk találhat és akkor... — mondta az egyik nap Hegedűs Pista. Igazat adtunk neki, de akkor hova, merre a kiút menteni magunkat? Nem messze tőlünk a Szövetség utcában volt az Ap- ponyi poliklinika, ahol a me nekült 22. Kecskeméti csapatkórház sebesültjei és egész állománya tartózkodott. Ott dolgozott a házban lakó egyik orvos is. if* enjünk oda és mondjuk azt, hogy nem találjuk a csapattestünket, ezért , jelentkezünk — javasolta Mittermann Pali. Jó tippnek ígérkezett, elfogadtuk. A poliklinika szobájában vártuk a csapatkórház parancsnokát, egy őrnagy orvost. Nem kis izgalommal, vajon sikerül-e a tervünk? — Lógó banda, bujkáló gazemberek! Mit keresnek itt? — hallottuk a kiabálást az ajtón keresztül. Egymásra néztünk, elsápadtunk. Mi aztán jó helyen keressük a menedéket. Nem sok időnk maradt a gondolkodásra, — mert kivágódott az ajtó és egy soványarcú, őszhajú őrnagy robbant a szobába. — Megszeppenve álltunk egymás mellett, nem bántuk vol na ha megnyílik a föld alattunk. Az őrnagy egy pillanat alatt végignézett rajtunk, aztán az őt kísérő és a háta mögött vigyázzban álló fehérköpenyes férfi felé fordult. — Ezek azok? — kérdezte tőle ránk mutatva. — Igenis! Az őrnagy szúrós tekinte** tével szinte átdöfött ben nünket. — Míg a hadsereg harcol, addig vannak akik lapulnak! Egészséges, fegyvert fogható emberek mit keresnek a kórházban? Ismerem én ezt a népséget! — ordította. — Hadnagy, Vegye állományba ezeket! Majd gondom lesz rájuk! — pattogott az őrnagy parancsa. — Igenis! — csapta ösz- sze bokáját a fehérköpenyes. — Majd megmutatom én maguknak! — vágta a szemünk közé az őrnagy. aztán sarkon fordult és bevágta maga mögött az ajtót. — Maradjanak itt, mindjárt visszajövök — mondta hangosan a fehérköpenyes és elsietett az őrnagy után. Álltunk a vihar után hirtelen ránkszakadt csendben, féltünk még egymásra nézni is. Mittermann Pali ocsúdott fel előbb: — Ide figyeljetek! Mit mondott az őrnagy? Állományba vétet bennünket?! De akkor... de akkor... — Papírt kapunk, hogy itt szolgálunk — szólt közbe izgatott hangon Hegedűs Pista. — Bárki előtt igazolhatjuk magunkat. fi sszeölelkeztünk örö- műnkben. Másnap azt a feladatot kaptam hogy a kórházban fekvő sebesültek tői üzenetet vegyek fel és azokat a rádiónak továbbítsam. Az egyik délután, amikor elkészültem a munkámmal, táskába tettem a „híreket” és indultam a stúdióba. A rádió stúdiójában — az óvóhelyen — sűrűn go- molygott a cigarettafüst, pálinka, rum illata kevergett a levegőben, a félhomályban néhány részeg ember borult az asztalra. — Mit hozott? Üzenetet? Ott a mikrofon, olvassa be! — mondta az egyik elém állva. Letettem a „híreket” az asztalra, és csendben becsuktam magam mögött az óvóhely vasajtaját. Az egyik nap reggel parancskihirdetés után az őrnagy gondterhelten mondta: — Három emberre van szükségem. Teherautóval élelmiszerért megyünk. Mi hárman vállalkoztunk. — Magúk? — nézett ránk az őrnagy. — Jól van, égi óra múlva indulunk. Ügy látom, mégis csak lehet magukat valamire használni. Jz utolsó pillanatban még “is másik három katonával fordult ki a teherautó a kórház kapuján. Az őrnagy ült elől a gépkocsivezető mellett. Fogalmunk sem volt miért nem minket vitt magával. Azon a napon a szovjet csapatok már az ügető körül jártak, jól kivehetően hallatszott megafonuk, a harcok beszüntetésére, megadásra szólított. Még negyed óra sem telt el attól, hogy a teherautó elment, amikor a három katona közül az egyik lélekszakadva rohant vissza. — A Nemzeti Színház felől... gépfegyver ... belelőtt a kocsiba... az őrnagy úr ... ott a Rákóczi úton.... — lihegte. Mittermann Pali, Hegedűs Pista és én kaptuk magunkat és szaladtunk a Rákóczi út felé. Amikor a Szövetség utca és a Rákóczi út sarkához értünk, már láttuk a jár dára fölfutott teherautót. Pillanatok alatt odaértünk. Két katona éppen akkor emelte ki az ülésből az őrnagyot. Nem volt már benne élet. tűi pedig csak álltunk ott ''' hárman, szótlanul, néztük az őrnagyot, akiről is- merkedésünk első pillanatában nem tudtuk, hogy a szikrázó tekintet mögött emberi érzés húzódik. 1944. január közepe volt. közeledett a március, a tavasz. az április ... Garay Ferenc *
