Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-25 / 71. szám
4 MAPI.Ö I 1962. MÁRCIUS fl R oüsííkor éiktwtt A dekád befejezését követő napon még este fél 8- kor is úgy kavargóit a gépállomás! Iroda, akár a darázsfészek. A szobában go- molygó .ékes lila cigarettafüst foszlányaiból gesztikuláló kezek kapdostak egymás felé, az íróasztalok körül pedig megtermett, kék munkaruhába öltözött férfiak tolakodtak és rendezték a munkalapokat. Amikor a leány köszönt, és a főagronómust kereste, egyszerre csönd lett. Kíváncsi tekintetek mustráló pillantásait állta, míg az egyik « íróasztal mögül felemelkedő férfihoz lépett. Közben ösztönösen megigazította a haját, melyet a vasútállomás óta egyfolytában borzolt oda- kinn a szél. Bemutatkozott, és megmondta, hogy 6 az új agro- nómus. A megyeközpont küldte. A főagronómus csodálkozásában levette a szemüvegét. — Izé ... Jól értettem, hozzánk jön agronomusnak? Egy köpcös, kajla baju- szú megcsóválta mellette a fejét. — Elment a jódolga? — kérdezte, és aki már ezzel túl is esett az új kolléga fogadásán, ismét a lapok fölé hajolt. Igyekezett mosolygósán, magabiztosan válaszolni. — Igen, agronómusnak. A megyeközpontban azt mondták, hogy itt szükség van... A föagronómos bólintott. — Nos, igen. Valóban szűk ség van. Foglaljon helyet Most végzett egyetemista, ugye? Gyakornoknak tudom beosztani, de felelős helyre, önálló munkakörbe... azonban ne érezze sértésnek... én nem nőt kértem, hanem férfit Fél órával később, amikor az üzemgazdász a szállására vezette, még hallotta, amint a becsukódó ajtó mögött a főagronómus hangja felcsattan: — Teljesen meg vannak ezek bolondulva odafenn? Ez gépállomás, nem pedig leánynevelő intézet! Ahelyett, hogy valamilyen csibekeltető állomásra küldték volna ezt a szerencsétlen csitrit, ide szabadították ránk. Hát ha én ezt holnap kiküldőm a Micsurinba, az a zsivány Tenke az első reggelire beszalonnázza. A lány félresikerült mosollyal nézett a mellette haladó férfira, amikor a folyosólámpa fénykörébe értek. — Mondja, ki az a Tenke, aki engem reggelire beeaűon- náz? Amaz vállat vont! tár foglalta HL Súly«*, fégi építmény. — Ez még az uraság idejéből való — magyarázta az elnök. — Az öregapám gyerekkorában zsindelyezték újra, mert belevágott a mennykő. Azóta csak az idő nyúlt hozzá, meg mi, amikor tavalyelőtt kitataroztuk. — Ezt már magunk építettük! — folytatta, amikor az új, modem sertéshizlaldához értek. — Száznegyven hatezer forintba került. — A vén zsivány! — füstölgőit magában az üzemgaz dász. — Milyen udvarias, milyen magamutogató. Mintha nem tudná, hogy jobban jc-nerem, akár a tenyeremet. — Hátulról! Tenke harsogó nevetésétől még néhány búzaszem is legördült agarmadák oldalán. — Igaza van, halijai Igaza van! Maga az első agro- nómus, akit nem tudtam be- ugratni evvel! Barátságos hangulatban mustrálgatták a tisztára söpört deszkapadlón magasra halmozott termést. Aztán egyszerre romlottéi minden. A lány útbéö töprengése, elkeseredése elszállt. Nevetni, csicseregni lett volna kedve, és arra, hogy a nyakába csimpaszkod jón ennek a hórihorgas, halk szavú parasztembernek, aki l2űak lá Most majd egy tréfás beugratió kérdés következik, aztán visszamegyünk az irodába és ott 6 kezdi el a szigorlatot. Kifaggatja ezt a kislányt, hogy hol nőtt fel, mi az apja, miért ment mezőgazdásznak és miért kergeti el a főidből a drótíérget a fehér mustár? Aztán meg kedvesen, nagyon udvariasan kirúg majd bennünket, hogy a lábunk sem éri a földet. Olyasformán, mint azt a szerencsétlen fiút a múltkor. Mit is mondott annak? Igen: — Hát nagyon örülök, hogy a gépállomás traktorainak az elszámolását az elvtárs fogja végezni, meg hogy ilyen szépen megismerkedtünk. De köszönöm szépen, ami a mi gazdaságunkat Illeti, azzal majd csak elboldogulunk valahogy magunk la. Akkor la Ilyen barátságos, kicsit büszkélkedő körül vezetéssel kezdte. Már a magtár legfelső emeletén jártak, amikor az elnök váratlanul kifelé mutatott az ablakon. Magasan, a fák koronái fölött voltak, tisztán látszott alattuk a majorba kanyarodó mindhárom út. — Hát azt kitalálja-e kis elvtársnő, hogy honnan hajtják a legtöbb marhát a majorba? A lány egy darabig kinézett az ablakon, olyasformán, mint akinek legfőbb gondja a megfelelő válasz, aztán huncutul rákacsintott az elnökre: lám, mennyire komolyan veszi őt, milyen gonddal, figyelemmel mutogatja a gazdaságot Nem érezteti vele, hogy nő, nem mond egyértelmű disznóságokat és nem nézegeti kandi szemmel a blúzán át a mellét. És akármilyen képet vágtak is odabenn a gépállomáson, 6 sem kérdezett vagy csinált csa- csiságot Nem árulta el az izgalmát és azt sem, hogy mennyire szívesen, örömmel és nagy tervekkel, álmokkal jön közéjük. Már a holnapi nap, az azután következő és a későbbi hetek, hónapok Jártak a fejében, amikor lefelé Indultukban megakadt a szeme egy kisebb halom zabon. Lehetett talán tíz-tizenöt mázsa. A zabszemek közt sűrűn feke- télletfcdk aprócska kis pontok. — Nos, — gondolta — már a tekintély okából sem árt, ha búcsúzóul egy kis kritikát is kapnak tőlem. Az elnökre nézett, de közben oldalvást lehajolt félmaroknyi szemért — Ejnye, de konkotyos ez a zab elnök elvtárs! — mond ta komolykodva és Tenke Sándor orra alá dugta a kezét A hosszú nagy embernek a szeme sem rebbent, csak eltolta az útjába álló kezet. — öntse csak vissza kis elvtársnő! — mondta komolyan. — Nem konkolyt* zab ez, hanem bükkönyös! Mifelénk úgy Is mondják, hogy zabosbükköny! Az üzem gazdáé* pedig minden kartársi szolidaritás nélkül, oktató hangon, egy kis gúnymosollyal hozzátette: — Az egyik szegletes, a másik gömbölyű. Abban azonban igaza van, hogy mindkettő fekete. A lány torkában meg- szorult a lélegzet Te jóságos ég, ekkora ostobaságot! Az egyik Agrostem- ma, a másik Vicia, hiszen még álmában sem tudná ősz szekeverni a kettőt. Szőke haja tövéig végigfutott rajta a pirosság. De hiszen ez képtelenség, ő tudja, vizsgázott belőle, akkor is tudta. Csak nyelvbotlás volt egy ügyetlen mondat ami előbb csúszott ki a száján, sem- minthogy átgondolta volna, vagy odafigyelt volna. Ezt nem hihetik komolyan! Vérvörösre vált arccal nézett végig a két férfin. Az elnök nem ügyelt rá, mintha lepergett volna róla a szerencsétlen megjegyzés és már indult is lefele a lépcsőn. De a másik fancsali torzképet fintorított, olyasformát hogy „na kis buta, ezt elrontottad!” Zavarában különösen sután és nevetségesen hangzott a szájából a védekezés. — Bocsánat csak nyelvbotlás volt! Az üzemgazdász tüstént válaszolt: — Ekkorát nem szabad botlani. Késő délutánra járt, mire csöndben, ugyanolyan szó- fukaran, ahogy jöttek, visz- szagyalogoltak a gépállomásra. A főagronómus volt az első ember, aikvel az irodaajtóban összetalálkoztak. — Mintha várta volna, hogy megérkezzenek. — Nem kell holnap reggel a Micsurinba kimennie, elvtársnő — kezdte tüstént a kézfogás után. — Már vagy másfél órája telefonált az elnök, hogy egyelőre nincs szükségük agronómusra. A múlt héten jelentkezett va laki Szabolcs megyéből. Úgy döntöttek, hogy idehívják és próbát tesznek vele. Az férfi IV éhány szót váltottak 1 ’ még az üzemgazdász- szal, aztán újra, a félrehúzódva leeresztett karokkal, elrévedten és magányosan álló lány felé fordult: — Holnaptól itt dolgozik majd az irodában. Segít az üzemgazdász elvtársnak. A fizetés nem kevesebb, úgyis szükségünk volt egy adminisztrátorra... ORDAS IVÁN A Micsurin Tsz elnöke. Majd holnap megismerkedhet vele. Búcsúzásnál ■ dász hozzátette! — Holnap reggel ötkor legyen készen. Jármű nem lesz, gyalog megyünk ki a Micsurinba. Tenke, a Micsurin Tsz elnöke, létrányi magas, gyérülő hajú, szűkre húzott, figyelő szemű ember volt — Halk hangon, megfontoltan beszélt. Olyanforma súllyal, hogy bárki — kis lélekisme- rettel — megállapíthatta, fogaterővel is nehéz lenne véleménye megváltoztatására bírni. Konok volt és hirtelen haragú. Meglepően udvariasan, egy arcizom rándulás nélkül fogadta az érkezőket és nagy, csontos kezét barátságosan nyújtotta a lány felé. — Tenke Sándor vagyok — mondta szívélyesen —, az elnök. Szóval a kis elvtársnőt küldték ide agronómusnak? És ilyen borostás képű kísérőt kapott? p zzel régi Ismerősök mód jára barátságosan hát- bavágta az üzemgazdászt — No, jöjjenek. Megmutatom a gazdaságot Először talán a majort. Olyasféle major volt, amilyen nem egy akad az országban. Átmenet a régi és az új között. Egyik szélén szinte léniával kimérve három párhuzamos, hosszú, alacsony épület húzódott. A meszelt fal fehérét sűrűn szakították meg az ajtók folt jai, elárulva a régi cselédházak szobáinak kicsinységét. Odébb betonlábakon álló. drótháló oldalú góré. Az Udvar közepét hatalmas mag Diplomácia"-három jelenetben ## — JÖJJÖN CSAK, jöjjön Hcfcuba kartár*! Beszédem von magával. — Mindig megtiszteltetés számomra, ha igazgató kartárs. .. — Azért kérettem, mert igen fontos, bizalmas dologban szeretném megismerni a véleményét. — Parancsoljon velem, igazgató kartárs! — Mondja, mi a maga véleménye Dödölle kartársról, a másik osztályvezetőről? — Khm!... Khm... — Csak bátran! őszintén! Ez a beszélgetés köztünk marad. — Szóval... bátran? —■ őszintén? — Igen. Ezt várom magától Hekuba kartárs. — Kérem ... Szóval Dödölle kartárs szerintem nagyon rendes ember. — Ez a tárgyilagos véleménye? — Igen, Igen! Nagyon szép emberi erényeket tanultam meg tisztelni benne. — És milyen szakembernek tartja? — Kitűnőnek!... Mit kitűnő?! Átlagon felüli, kiváló, mondhatnám fenomenális szakember! — Gondolja? ö még nem régen dolgozik a szakmában. — Az nem számít ez esetben, — bocsánat igazgató kartárs!... Ilyen tehetségnél, véleményem szerint nem számít. Elképesztően tehetséges! Ilyen még nem volt, tessék elhinni! — Nem túloz? — Nem, nem; én jól ismerem őt. Óriási koncepciójú szakembert — Csak a fiatalsága ... — Ö, IGAZGATÓ KAR- TÁRS, a fiatalság nem jelent mást az 6 esetében, mint hallatlan munkalendületet, büszkedacos akarást, töreke- dést, lehetetlen-nem-isme- rést! Áldott, alkotó fiatalság az övé!... — Megható, milyen szépen beszél maga a kartársáról. — Ami a szívemen, csak azt tudom mondani, igazgató kartárs. A tiszta igazságot! — Köszönöm. Kevesen ten nék meg, hogy ilyen önzetlenül nyilatkozzanak a kollégájukról. — 0, igazgató kartárs, ne tessék megszégyeníteni... — Csak ne szerénykedjen, ez szép magától... Még azt mondja meg nekem: véleménye szerint teljesen megbízható ez a Dödölle? — Az édesanyámban, Önmagámban sem bíznék meg jobban, mint őbenne! Tiszta kezű, feddhetetlen, tántoríthatatlan! ... A becsület szobra!... Mit mondjak?! — Most már semmit. Eny- nyi elég is nekem. Köszönöm a tárgyilagos tájékoztatást. A viszontlátásra. — Erőt, egészséget, igazgató kartárs!... * — HALLO, TE VAGY, FRÉDI ? ... Szevasz öregem! Te vagy a legaranyosabb sógor az országban! Közép-Európában! Az egész naprendszerben!!!... Hogy mi ütött belém?... Drága sógorkám, a végpusztulástól mentettél meg! Ha te onnan a Pő-főfőlgazgatóságről suty- Igomban meg dem telefonálod, hogy vigyázzak, mert a vállalatunkat decentralizálják, s a határozat szerint mi- tőlünk az egyik osztályvezetőt vidékre dobják át, — holnap már a bivalybürgőzd- locsogósi telephely dolgozójaként ébrednék föl!... Képzeld, behívatott a főnök, * véleményt kért Dödölléről. Azonnal kapcsoltam, hogy miről van szó! Ha előre nem értesítesz, őszintén elmondtam volna mindent, amit Dödölléről tudok, hogy tehetségtelen, éretlen tacskó, járatlan a szakmában, is piszkos dolgai vannak, etcetera. De igy? ... öregem, hallanod kellett volna, micsoda mennybemenetelt rendeztem neki! Bele fog dögleni!... Nem is vitás, hogy az öreg ezek után őt nevezi ki Bi- valybürgözdlocsogó élére, ha-ha-ha! Hát köszönöm szépen drága Frédikém, alkalmilag majd én is... Szevasz! — HALLÓ, FÖ-FÖ-FÖ- IGAZGATÓSAG? ... Itt az alközpont igazgatója. Jelenteni szeretném, hogy megtaláltam a megfelelő embert... Igen, a locsogósi telep élére... Nem, nem Dödöllét. Először én is őrá gondoltam, de aztán megváltozott a véleményem. Hekuba kartársat küldjük, nála jobbat nem is találhatnánk. Aki ilyen önzetlenül, becsületesen viszonyul a munkatársaihoz, az biztosan ott is megtalálja a megfelelő hangot, munkastílust, és eredményesen tud majd dolgozni... Bizonyosra veszem (Vas—) Ssás éves a pécsi daiosmozgalom AZ ÉNEKKARI kultúra, a dalosmozgalom fejlődése z Jiei életünkben igen jelentős tényező, mert, mint a művési ápolásának kollektív eszköze, ez alapja lehet és kiinduló minden további zenei fejlődésnek. Városunk nagy zenei le dületét nem utolsósorban fejlett és élénk énekkari tevéken ségének köszönheti. A múlt század második jelétől egym után alakulnak újabb és újabb énekkari együttesek, mely közül különösen azok a nagymúltú, energikus állandóság énekkarok voltak a legjelentékenyebbek, melyek folyamaté ságot tudtak képviselni. Pécs első dalosegyesülete, a Pécsi Dalárda, száz évvel e előtt, 1862-ben alakult meg. (Hölsl Ferenc, a neves zeneszerz már 1847-ben alapított dalosegyesületet Pécsi Dalárda ein vezéssel; ez azonban alig egy év után beszüntette működ sét.) Hét lelkes dalos; Wachauer Károly (karnagy), Felsmai József, Platz Ferenc, Schmidt Péter, Szigriszt József, Ta schinszky Ferenc és Valentin Károly alapította. Száz észté deje annak, hogy Szigriszt József óvodájában (a mai Geisl Eta utcában emléktábla hirdeti az eseményt) először csendü fel a dalárdának hosszú évtizedekre célját kifejező jeligéj Az alapítók akkor még nem sejthették, hogy milyen nagy i diadalmas zenei fejlődés alapját rakták le. A PÉCSI DALÁRDA mozgalmas hangversenyeivel, dalo versenyeivel, mulatságaival, művészeti célkitűzésével komo, zenei életnek vetette meg alapját. Az 1864-ben tartott zászl> szentelést ünnepség volt az első magyar országos dalosünni pély. A dalárda művészi színvonala gyorsan emelkedett o szágos elsővé, és, ami szintén lényeges, ezt az elsőséget évtiz< deken át meg is őrizte. A Pécsi Dalárda neve országosan, s< külföldön is többfelé ismertté és becsültté lett Pécs város német eredetű lakosságának magyarrá vált sóban nagy szerepe volt a múlt századi dalosegyesületek egyi fő célkitűzésének: a magyar dal ápolásának. A múlt százac ban kezdetben alig állott rendelkezésre magyar nyelvű körű: mű; a Pécsi Dalárda pályázatokkal, magyar népdalfeldolgc zásokra való megbízásokkal igyekezett ezen segíteni. Több nagy oratóriumot a Pécsi Dalárda ismertetett me a város közönségével; Haydn: Az évszakok-, Verdi: Requiem Rossini: Stábot mater-jének pécsi megszólaltatása komoly é előremutató művészi élményt jelentett. Mai életünk kedvez művészi feltétele között ezt a teljesítményt csak akkor tud juk igazán és a maga valóságában értékelni, ha meggondol juk, hogy egy-egy ilyen nagy mű előadása • kor mostok lehetőségei között szinte hőstettnek számított. Pécs város zeneéletének kattúrközpontja a iifll százat második felében a Pécsi Dalárda lett: hangversenyek rende zése, a Zenekedvelők Egyesülete zenekarának gondolata mondhatjuk, minden egészséges zenei ötlet innen indult ki. A Pécsi Dalárda példája nyomán mind több és több da losegyesület alakult, így 1884-ben a pécsi Dalkoszorút tíz dal szerető iparos alapította. Ez volt a magva * Pécsi Polgár Daloskömek. Kisebb arányokban, de ugyanazzal a céllal mű ködött, mint a Pécsi Dalárda: a magyar dal terjesztése. Ez t dalosegyesület a város iparosságának lett művészi és társadalmi középpontja. Élénk dalosélet, versenyeken való gyakori részvétel és komoly művészi eredmény jellemezte ai egyesület működését. A MÚLT SZÁZAD UTOLSÓ évtizedeiben Pécsett is erőteljes munkásosztály jön létre. A munkások nemcsak a sztrájk fegyvereivel, hanem kulturális téren is igyekeztek továbbvinni haladó eszméiket 1895-ben a Pécsi Munkásképző Egyletben néhány daloskedvű munkásif jú kezdeményezésére énekkar alakult: a „Pécsi Dalegylet”, mely később n ^Pécsi Munkásképző Egylet Dalkara" néven szerepelt. A munkásénekkarnak amellett hogy a munkásság felé ugyanazt a társadalmi és művészeti funkciót töltötte be, mint a polgári dalosegyesületek a polgárság felé, mind határozottabb osztályharcos jellege is volt: a műsorban mind gyakrabban szerepeltek harcos munkásdalok. A Munkásképző Egylet Dalkara nemcsak Pécsett, hanem több alkalommal vidéken és Budapesten is rendezett hangversenyeket. Példájára egymásután alakultak az üzemi munkás-dalosé gye sületek: a Pécsbányatelepi Dalkör, a Pécsi Gutenberg Dalkör, a MÁV Ébredés Dalköre, a Pécsi Bőrgyári Dalárda, a Pécsi Dohánygyári Munkások Dalköre, a Mecsek- szabolcsi Jószerencsét Dalkör, a Pécsi Hárfa Dalkör, a Törekvés Dalárda stb. A MUNKAS-DALOSÉLETNEK nagy eseménye volt a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetsége által 1936-ban rendezett országos dalosünnepély: 45 dalárda vonult fel és művészi erejű négy hatalmas hangversenyen tett tanúságot magas kulturáltságáról. Meg kell még emlékeznünk a tanulóifjúság daloséletéről is, mert éppen néhány ifjúsági kórus volt az, mely a húszas és harmincas évek között először állt ki következetesen az új, vagy a régi értékes kórusirodalom termékeivel. 1934-től éven- kint rendeztek „Éneklő Ifjúság”-hangversenyeket kifogástalan művészi értékű műsorral és előadásban. Az új magyar kórusirodalom elterjesztésében nagy érdemeket könyvelhet el a Pécsi Karének Egyesület és a Pécsi Szeráfi Kórus. A dalosélet a felszabadulás után különösen az üzemekben hallatlan fellendülést mutatott. Az első négy-öt év a ki- jegecesedés esztendei voltak: régi dalosegyesületek tovább működnek, néhányon átalakulnak, új nevet vesznek fel, néhányon megszűnnek, mivel fejlődésükre alig van lehetőség az eddigi tradicionális szűklátókörűség miatt, de az értékes mag mindig megmaradt és új életet kezdett élni valamely más egyesületben. MA MÁR TELJES és soha nem álmodott virágzásában él megújhodott pécsi daloséletünk: van már országos hírű, a legmagasabb művészi feladatokat is megoldani képes orató- riumkórusunk, a Liszt-kórus, vannak kiváló egyéb kórusaink, üzemi és iskolai énekkaraink, melyek évről évre közös és egyéni hangversenyeikkel dokumentálják fejlettségüket. A demonstratív ünnepségek is új, szélesebb mederbe terelődtek, hiszen a zenei élet kenyéradó gazdája népi államunk lett. A daloséletben is minden tágabb és gazdagabb, a dalosmozgalom szélesebb ölelésű lett, mint maga az egész emberi élet. HORVÁTH MIHÁLY
