Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-21 / 67. szám

4 IUARH.O 1962. MÁRCIUS XL ''hallózás Híd Európa és Afrika között Felmerült az a terv, hogy hidat építsenek Spanyolország és Ma­rokkó között. Egy 24 kilométer hosszú függőhídról lenne szó, melynek konstrukciója mintegy 130 milliárd dollárba kerülne. (A „Schweizer Illustrierte”-ből) Nemzetközi kulturális filmhét Ausztriában Édesben a Pálffy palota mozi- termében március 26—31 között nemzetközi kulturális filmhetet rendeznek, amelyen 18 ország leg­jobb filmjei kerülnek bemutatás­ra. (A „Neue Tageszeltung”-ból) Minden ötödik amerikai állam polgár külföldi származású Az 1960. évi népszámlálási ada­tok szerint minden ötödik ameri­kai állampolgár külföldi szárma­zású. Külföldi származásúnak tekintik azokat az amerikai polgárokat, akik külföldön születtek, vagy egyik szülőjük nem született Amerikában. A külföldi szárma­zásúak között szám szerint az ola­szok és a németek vezetnek, 4,5, illetne 4,3 millióval. (A „Presserből) Űrhajósok, mint szállodatulajdonosok Hét amerikai űrhajósról nevezik el egy 130 szobás, egymillió dol­lár költséggel épülő luxusmotel berendezett lakásait. A motel felépítéséhez az ameri­kai űrhajózási program kiképzés alatt álló pilótái fejenként hatal­mas összeggel járulnak hozzá. Ezt a pénzt a Life magazintól kap­ják, ha a lapban beszámolót kö­zölnek a világűrben szerzett be­nyomásaikról és élményeikről. (Reuter) Könnyű mellékfoglalkozás A New Orleans-i Will Morrison jelentős mellékjövedelemre tett szert a következő módszerrel: Valahányszor a társaságában va­laki öngyújtóval akar cigarettára gyújtani, fogadást ajánl fel ne­ki, hogy az öngyújtó nem ad el­ső próbálkozásra tüzet. Miután az esetek 80 százalékában 6 nyer, ebből szerzett évi jövedelme kö­rülbelül kétezer dollárra rúg, (A „Basler Nachricbten”-b<51) Televízióközpont Tokióban A legnagyobb japán rádió és televízió társaság új televízió stú­diót épít, amelynek 1964-ig kell elkészülnie, hogy az olimpiai já-. tékok idején már üzemben álljon. 4Az „Arbeiter Zeitungjából) Toronyváros Szovjet építészek egy csoportja öt esztendei kísérletezés után el­készítette egy 2000 méter magas torony terveit. A tervek szerint a torony 150 méter átmérőjű, nyolc­szögletű alapon nyugszik és szín­házakat, éttermeket, kilátókat he­lyeznek el benne. A toronyváros­ban egyszerre 100 ezer ember tar­tózkodhat. (A ^Frankfurter Allgemeine Zeitung”-ból) Tudja-e, hogy..; ... az ember hátgerince 34 csi­golyából, egyes kígyófajtáké vi­szont 400 csigolyából áll. ... a gyik gyakran elveszíti far­kának egy részét, de az hamarosan újból kinő; míg azonban eredeti­leg csontból áUtak a csigolyák, az újra kinőtt farokrészben porco- gók helyettesítik őket. ... a paradicsommadár hímje a i,legszebben öltözött1 madárfaj, amelynek szlnpompás tollazata azért nem veszélyes a madár biz­tonsága szempontjából, mert ha­zájában, Uj-Guineában nem élnek ragadozó vadállatok. (A „Taf-ból) Folytassa nővér... Egy angol elektronikus vállalat olyan berendezést hoz forgalom­ba, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen ápolónő 900 kórházi be­teg hőmérsékletét, vérnyomását, pulzusszámát és légzését kísérhes­se figyelemmel. Az egyszerű készüléket hozzá­kapcsolják a beteghez, s az ada­tokat a kórház telefonhálózatának vonalain keresztül továbbítják egy központi fekvésű vezérlő asztal­hoz, ahol az ápolónő bármelyik beteg mindenkori állapotáról tu­domást szerezhet. A cég szerint a beteg számára az új készülék semmilyen kényelmetlenséget nem okoz. Ha valamelyik páciens álla­pota beavatkozást tesz szükséges­sé, különleges jelzőberendezés fi­gyelmezteti az ápolónőt, hogy or­vost kell hívni. (A ,,Newsweekf’-bŐl) Egy élelmes szobafestő hagyományos „trükkje” A svédországi Haparanda város­kában beköszöntött a tavasz — megérkezett Johan Repo, a Finnor­szágból átszökött szobafestő! Repo 12 esztendő óta minden tavasszal úgy oldja 'meg a hideg évszak okozta munkanélküliség problémáját, hogy illegálisan át­szőlek Finnországból Svédország­ba Mihelyt megérkezik Hava ran­da határvároskába, tútott határ át­lépésért azonnal feljelenti magát a rendőrségen, háromhavi börtön­büntetést kap és kényelmes ellá­tottságban vészeli át a szakma i,.neh6z időszakát”. Háléoból évről- évre ragyogóan kifesti a haparan- dai börtön fdbait. (ÜFI) ül egész világon örömmel Hévizük az algériai népet nagy győzelme alkalmairól Az OAS a háború folytatására készül — Megkezdődött a francia nemzetgyűlés ülése — A demokratikus erők fellépése az OAS ellen KAIRÓ A Reuter és az AP jelenté­se szerint Nasszer, az Egye­sült Arab Köztársaság elnöke hétfőn táviratban üdvözölte Ben Kheddát, az algériai ideig lenes kormány vezetőjét az algériai nép nagy győzelme alkalmából. Nasszer elnök táviratban üdvözölte Ben Bellát és négy társát is, akik vasárnap sza­badultaik meg a franciák fog­ságából. Hasszuna, az Arab Liga fő­titkára ugyancsak üdvözlő- táviratot küldött Ben Khed- dának, sok sikert kívánt neki az algériai nép diadalához és további harcaihoz. DAMASZKUSZ Mint az AFP közli, több szíriéi államférfi hétfőn sze­mélyesen felkereste a szabad algériai kormány damaszku­szi képviselőjét, jó kívánsá­gait fejezte ki a tűzszünet al­kalmából. A szíriai kormány március 20-át nemzeti ünnep­pé nyilvánította. Algéria füg­getlenné válásának megünnep lésére a kormány-épületeket feUobogózták. ACCRA Nkrumah ghanai államfő Ben Kheddának küldött üze­netében a szabad algériai kor­mány vezetőjét meghívta ha­zájába. PEKING A Renmín Ribao keddi szá­ma vezércikkben üdvőzM az algériai népet Ha a francia gyarmatosítók nem szabotálják a megállapo­dást, Algéria függetlensége és békéje biztosítva lesz. A meg­állapodás az algériai nép fon­tos győzelme a nemzeti fel­szabadulás útján. A kínai nép a többi ázsiai és afrikai nép­pel, a világ valamennyi népé­vel egyetemben melegen üd­vözli Algéria népének győ­zelmét — hangzik a vezér­cikk; MOSZKVA Az eviani megegyezés híre nagy érdeklődést, örömet és lelkesedést keltett Moszkvá­ban. Hétfőn délután vált is­meretessé, hogy a Szovjetunió a nagyhatalmak közül elsőnek ismerte el de jura az Algé­riai köztérsaiságat. A nádió, a televízió több adásában meg ismételte ezt a hírt, a kedd reggeli lapok pedig vezető he­lyein közük Hruscsov Ben Kheddához intézett táviratá­nak szövegét. PÄRIZS A fegyverszünet első napja viszonylagos csendben telt el Algériában. Az európai város­negyedeket megbénította az OAS által elrendelt általános sztrájk. Az arab városrészek élete abban különbözött a mindennapitól, hogy a lakos­ság el torlaszolta az utakat, az FLN tagjai megfigyelő posz­tokat állítottak a háztetőikre, teraszokra. A fegyverszünet csendes szabotálása nem té­vesztette meg az algériaiakat, felkészültek a fasiszták tá­madására. Az OAS hétfő esti röplap­jában bejelentette: „A háború folytatódik. A sztrájk befejez­tével megkezdődik az ellen­állás”. * A francia nemzetgyűlés két háza kedden 10 órakor kezd­te meg az algériai egyezmény vitáját. A vita viharosnak ígérkezik. A Francia—Algéria hívei a parlamentben is hal­latni akarják Sálán hangját, támadásra készülnek az algé­riai béke ellen. A Francia Kommunista Párt képviselői és szenátorai kedden reggel ülést tartottak. A párt álláspontját, amelyet a Politikai Bizottság vasárnap esti nyilatkozatában szögezett le, Waldeck Rochet főtitkár­helyettes fejti ki a képviselő- házban. * A francia beJügymánisztéri- um hivatalosan bejelentette, hogy április 8-án tartják Franciaországiban a népsza­vazást, amelynek feladata, hogy jóváhagyja az Algériá­val kötött fegyverszünetet. * Az átmeneti csend ellenére a francia közvélemény fe­szült figyelemmel kíséri az al­gériai helyzet alakulását. Az OAS elleni erélyes intézkedé­sek hiánya miatt aggodalom jut kifejezésre a különböző demokratikus szervek állás­foglalásában. A francia béke­bizottság felhívása a fegyver­szüneti egyezmény lojális vég­rehajtását, a béke ellenségei­nek megsemmisítését követeli. Toulose-ban 10 ezer, Grenob- le-ban 5000, Bordeaux-ban 8000 munkás tüntetett az algé riai béke mellett, követelte az OAS erélyes felszámolását. Állást foglalt a fegyverszü­neti egyezményről az Algé­riai Kommunista Párt is. Az algériai kommunisták öröm­mel üdvözítik népük harcá­nak győzelmét és támogatják az FLN-t a független Algériá­ért folyó harcban. Az Algé­riai Kommunista Párt nyilat­kozata az OAS megsemmisíté­sét, az önrendelkezési jog ma­radéktalan érvényesítését, a politikai foglyok azonnali sza- badonbocsátását és az Algé­riai Kommunista Párt betil­tásának hatálytalanítását kö­vetelik. A szovjet választások végeredménye A szovjet legfelső tanácsi választások központi választá­si bizottsága közzétette a már­cius 18-án megtartott válasz­tások végeredményeit. A kör­zeti választási bizottságok ada­tai szerint a Szovjetunióban összesen 140 022 359 választás­ra jogosult közül 139 957 809-en vettek részt a választásokon vagyis a szavazatra jogosultak 99,95 százaléka. Mind az 1443 választási kör­zetben a jelöltek abszolút többséget kaptak, megválasz­tották őket a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának küldötteivé. A szövetségi tanácsi válasz­tásokra 791 választási körzet alakult. 139 210 431 fő, vagyis a választók 99,47 százaléka szavazott a jelöltekre, ellenük szavazott 746 563 fő. 815 sza­vazólapot érvénytelennek nyil­vánítottak, A nemzetiségi tanácsi vá­lasztásokra 652 körzet alakult. A jelöltekre szavazott 139 391 455 fő, a szavazók 99,6 százaléka, az ellenszavazatok 564 155 volt. 706 szavazatot ér­vénytelennek nyilvánítottak. Közzétették a Legfelső Ta­nács két házának képviselő­listáját. Az újonnan összehí­vott szovjet parlament küldöt­tévé választatták Nyikita Hruscsovot, valamint a párt és a kormány más vezetőit. A megválasztott képviselők között vannak — munkások, parasztok, tudósok, írók, a kulturális és művészeti élet sze­mélyiségei, a párt, a tanácsi és a társadalmi szervezetek kép­viselői, a hadsereg és a hadi­tengerészeti flotta képviselőt. Az északi országok kommunista pártjainak nyilatkozata Helsinki Svédország, Dánia, Norvégia és Finnország Kommunista Pártjainak képviselői március 16-án Helsinkiben értekezletet tartottak. Az értekezlet — állapítja meg a Kansan Uutiset című lapban közölt nyilatkozat — különös figyelmet szentelt a fegyverkezési verseny okozta növekvő veszélynek és egyön­tetűen követeli, hogy a genfi leszerelési értekezlet olyan eredményeket hozzon, amely lehetővé teszi a tartós béke biztosítását. Meg kell nyitni az utat az atomfegyver eltiltása és az általános és teljes lesze­relés megvalósítása előtt. Az értekezlet hangsúlyozta, hogy teljes támogatást kell adni az Unden-tervnek, amely­nek megvalósítása meígakadá- lyozná az atomfegyver tovább­terjedését és biztosítaná Észak-Európában az atomi egy- vermentes-övezet megteremté­sét. Családi házak, öröklakások, leválasztható lakrészek, ház részek, házhelyek, egyéb ingatlanok adás vételét, la­káscseréket közvetítünk, fő­bérleti lakásokat vásáro­lunk kijelölt vállalatok ré­szére. IHKÖZ Pécs, Rákóczi út 39/b. INKÖZ kirendeltségünk: Mohács. 102 Lapzártakor érkezett Jleqfüuebb Seftire jlk Ujabh Adoiila— Csomhe-találhoxó Leopoldville. Adoula, kongói miniszterel­nök kedden délelőtt ismét ta­lálkozott Csombéval, Katanga tartomány szakadár elnökével. Közleményt nem adtak ki, megfigyelők szerint a két tár­gyaló fél a találkozás eredmé­nyességét illetően „bizakodó hanglatban” volt. Minden jegy elkelt Papp László ma esti bécsi mérkőzésére A háromszoros olimpiai bajnok. Papp László, ma este Bécsb"". hosszabb szünet után ismét szorí­tó ba lép. Pappra ezúttal igen na.gy erőpróba vár, hiszen ellenfele aiz amerikai néger Ralph „Tiger” Jones, aki 1955 óta minden al­kalommal ott volt a világranglista első tíz helyezettje között. Papp László és Ralph „Tiger” Jones összecsapását hatalmas ér­deklődés előzi meg, a bécsi Stadt- Halle jegyei már több mint egy hete az utolsó darabig elkeltek., Papp László már egy hete Bérc­ben tartózkodik, s rendszeres ed­zésekkel készül a szerda esti mér­kőzésre. A Magyar Rádió közli, hogy a szerdal Fiorentína-—TT. Dó­zsa KK labdarúgó-mérkőzés má­sodik félidejének közvetítése 16-25 óra helyett 16 órakor kezdődik a Kossuth-adón. A firenzei mérkőzés után újabb találkozó közvetítésére is sor ke­rül. Kb. 16.50 órakor az MTK— Tatabánya bajnoki labdarúgó­mérkőzés utolsó félórájáról számol be a rádió. Buenos Aires is pályázik az 1968. évi nyári olimpiai játékok megrendezésére Buenos Aires is kérni akarja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól az i960, évi nyári olimpiai játékok rendezésének jogát. Idényüket azzal indokolják, hogy Dél-Amerikában — amelynek két­százmillió lakosa van — még soha nem rendeztek nyári játékokat, s hogy Buenos Aires — Argentina fővárosa — százhúszezer néző be­fogadására alkalmas stadionnal rendelkezik, s egyéb nagy sport- létesítményei is vannak. Indiai közvetítő javaslat Genfhen Genf. A tizenmyolchatalmi leszere­lési bizottság kedden kétórás ülést tartott. Krisna Menőn elnöki minőségében elsőnek Lord Home angol külügymi­niszternek adta meg a szót. A zárt ülésen elhangzott angol nyilatkozatról Russel, az angol küldöttség szóvivője tájékoz­tatta a sajtó képviselőit, pont. ról pontra megjelölve, hogy kül döttsége milyen gondolatokat ajánl különösen a sajtó figyel rnébe. Lord Home beszédében rá­mutatott, hogy a nemzetközös­ségi miniszterelnökök értekez­letének határozatai és a szov­jet—amerikai leszerelési nyi­latkozat több pontban meg­egyeznek egymással. Közös vo­násuk a leszerelés szakaszos megoldásának és szakaszon­kénti kiegyensúlyozottságénak követelménye. Lord Home támogatta azt « kanadai elgondolást, hogy a szovjet és az amerikai leszere­lési tervből emeljék ki a ha­sonló jellegű pontokait és ezek alapján próbáljanak néhány részintézkedésben megegyezés­re jutni. Beszéde végén isimét hitet tett az ellenőrzés ameri­kai felfogása mellett és sürget­te az ellenőrzés technikai kér­déseinek kidolgozáséit. A keddi ülés második fel­szólalója Manescu román kül­ügyminiszter volt, aki hangisú­lyozta, hogy a nyugtalanító vi­lághelyzet égetően sürgőssé te­szi a leszerelést. A tizennyolc- hatalrm leszierelési bizottság­nak — mondotta — azonnal hozzá kell látnia az általános és teljes leszerelési szerződés kidolgozásához. A román külügyminiszter bizonyos amerikai és kanadai megjegyzésekre utalva kije­lentette, hogy a végtelenségbe nyúló leszerelési tárgyalásokat egyesek aura használhatnák fék hogy elvonják a népek figyel­mét a folytatódó fegyverkezési hajszától Unden svéd külügyminiszter felszólalásában javasolta, hogy a nagyhatalmak ne végezzenek I nukleáris fegyverkísérleteket I a genfi értekezlet ideje alatt. | A svéd külügyminiszter után, aki lényegében az atom­fegyverek terjedésének meg- 1 akadályozását célzó svéd el­képzeléseket ismertette, Kris­na Menőn indiai hadügyminisz tér emelkedett szólásra. Egy­órás beszédében, amelyet Lali indiai nagykövet a délután fo­lyamán sajtóértekezleten ismer tetett, több jelent«'« megálla­pításit tett. Krisna Menőn rámutatott, hogy az átfogó szovjet leszere­lési tervek megjelenésével a leszerelési tárgyalások egészen új meder.be terelődtek. A biz­tonsági érdekek figyelembe vé télével arra hívta fel a hatal­makat, hogy „gyorsan és egé­szében” hajtsák végire a lesze­relést. Krisna Menőn indítványoz­ta, hogy a nagyhatalmak hala­déktalanul kössenek ideiglenes szerződést az összes nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésé­iről Ennek a zarződésnok alap­jául az szolgáljon, hogy a már meglévő nemzeti megfigyelö- állomásokat egész sor megfi­gyelő állomással egészítsék ki az el nem kötelezett országok területén. Mint az indiai had­ügyminiszter rámutatott, iöy- módon el lehetné oszlatni a nagyhatalmak között az ellen­őrzés kérdésében támadt bízol matlanságot. Krisna Menőn végül kívána­tosnak mondotta, hogy az ér­tekezlet által június 1-íg az ENSZ-közgyűlés elé terjeszten­dő jelentés foglalja magában egy szerződés-tervezet vázla­tét. Hangsúlyozta, hogy bármi­lyen legyen is a leszerelési szerződés végleges formája, annak létrejöttéig egyetlen or­szág se folytasson atomfegy­ver-kísérleteket Az indiai közvetítő indít­vány — genfi sajtókörök véle­ménye szerint — nem minden ellenőrzési igényt fog kielégí­teni, de alkalmas lesz arra, hogy ebben a hosszú ideje va­júdó kérdésben ésszerű tárgya­lási alapul szolgáljon. TjekinUe meg,! A „TÜNDE” női divat szakboltban új tavaszi kötöttáru modell) einket Benn tató: Március 22-én 17 órakor, Széchenyi tér—Jókai tér sarok PÉCSI RUHÁZATI BOLT VÁLLALAT. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A felejthetetlen férj és édes­apa halála alkalmából szívből mondunk köszönetét a Komlói 2l-es számú Autóközlekedési Vállalat vezetőségének és az Összes dolgozóinak, azért a pá­ratlan családi együttérzésért, amit irántunk tanúsítottak. Külön köszönetét mondunk a széleskörű rokonságnak, a Gép ipari Technikum IV. c. osztá­lyának, barátainak, a bányá­szoknak és az összes ismerő­seinek, akik Bajor Ferenc gkv. temetésén koszorúkkal, virá­gokkal és egyéb segítségükkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló Bajor-család. 172 _______ M ély fájdalommal tudatjuk. hogy a legjobb édesanya és kedves rokon özv. Judt Jánosné Lukes Gizella március 19-én 92 éves korá­ban hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése március 22- én, csütörtökön fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászolja leánya 352 Jádi Mária — HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatom, hogy feleségem, Szundi Imréné Bartha Margit március 19-én hosszú szenvedés után el­hunyt. 23-án. pénteken Szekszár- don a családi sírboltba helyezzük örök nyugalomra. 353 A gyászoló család. — Ezúton értesítjük a kedves ismerősöket, hogy Madarász Mar­git 74 éves korában elhunyt. — Temetése március 22-én csütörtö­kön dn. 4 órakor lesz a közteme­tőben. J54 KÖSZÖNETNYILVÄNIT as Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik id. Pollák Nándor temetésén részt vettek, koszo­rúk küldésével mély fájdal­munkat enyhítették. Külön köszönet a pécsi Aut. kp., valamint a pécsbányaifcelepi gépház dolgozóinak. 10486 A gyászoló család, f _______________________________ í k öszönetnyilvánítás őszinte köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetet­len 41ő édesanyánk özv. Vörös Imréné elhunytéval fájdalmunkat bármilyen módon enyhíteni Jgye* keztek. 343 a gyászoló czzláő.

Next

/
Thumbnails
Contents