Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-17 / 13. szám

4 wapi6 1962. JANUÁR Vt. Továbbra is feszült a nyugat-iriáni helyzet Holland támadás indonéz járőrhajók ellen A Lengyel Munkáspárt a forradalmi átalakulás útján vezeti a lengyel népét hallózás A HOLDBA REPÜLŐ RÉSZVÉNYEK As Egyesült Államokban néhány fcsaló részvénytársaságot alapított ».Holdba repülő tányérok” gyár­tására. Első hirdetményük után né­hány nappal már több mint ötven­ezer dollárt csaltak ki az űrutazás naív rajongóitól. Természetesen megbüntetik őket, de nem ám csa­lásért! A vádirat ún. „tőzsdén kí­vüli részvényeladás” bűncselekmé­nyéért helyezi vád alá őket, KINCSET TALÁLT EGY KAIRÓI KISLÁNY Kairó egyik legrégibb negyedé­ben, amelv az íz!ám történelmé­ben „Fustat” néven ismeretes, egy kislány a napokban játék közben egy gödörben 288 aranyérmét tar­talmazó korsót talált A kincs, szakértők véleménye szerint, ezer éves és feltehetően A1 Moez kalifa kincsei közé tartozott. Ez a kalifa ezer évvel ezelőtt hódította meg Egyiptomot. ERŐSEN DOHÁNYZÓ NŐKNÉL GYAKORIBB A KORASZÜLÉS A nyugatnémet -„Medizinischer Monatespiegel” című orvosi lap közleménye szerint az erősen doha nyos nőknél, aMk napi egy cso­mag cigarettánál többet szívnak, gyakoribb a koraszülés, mint a nemdohányzóknál A lap adatai szerint a nemdohányzó nők 11 szá­zalékánál, az erőe dohányosok 23 százalékánál fordul elő koraszülés. FÖLDALATTI MUZEUM JERUZSÁLEMBEN A Holt-tenger partjainál barlan­gokban talált bibliai írástekercse- ket Jeruzsálemben helyezik el egy föld alatt épülő múzeumban. A kéziratok között van Ezsaiáa pró­féta könyvének két fejezete is. GONDOSKODÁS JSZEGÉNY MEZTELEN” HÓEMBEREK­RŐL 1876-fcaji meghalt Franciaország­ban Madame de la Bresse, aki va­gyonát végrendeletileg „szegény meztelen hóemberek íelruházásá- ra” hagyta, mégpedig illendőség! okokból. A meghökkent roOoonfcá* azzal támadta meg a végrendeletet, hogy ez idős hölgy aligha volt épeszű a végrendelet elkészítésekor. — A bíróság azonban keresetüket „mini Indokolatlant^ elutasította, KANÁRI- ÉS PAPAGÁLY. TULAJDONOSOK FIGYELMÉBE! A nyugat-norvéglai Bergen raa­flárbarátait figyelmeztették, ne tartsák kedvenceiket abban a szo­bában, ahol televíziót néznek. A hatóságok közlése szerint Bergen- ben több mint száz madár műit ki a működő TV-készülék han -hullá­maitól. Ezeket a hanghullámokat az ember nem hallja, a kis állato­kat azonban megölik. A legtöbb madár egy érával azután múlt ki, hogy az első „hangtalan hulláin” megérintette őket. Az indonéz kormány kedden megerősítette, hogy a holland hadihajók elsüllyesztettek egy indonéz motoros torpedóna­szádot Nyugat-Irián déli part­jainál. A fegyveres összetűzés január 15-én a késő esti órák­ban történt. A hdUand jelentéssel elemiét ben a harc indonéz vizeken folyt le, száz mérföldre Nyugat Irtán déli partjaitól. Az indo­néz motorosnaszádokat a hol­land hajók a nyílt tengeren támadták meg, A bejelentést Achmad Jani vezérőrnagy, a Nyugat-Mán felszabadítására nemrégiben alakított hadműveleti parancs­nokság vezérkarának főnöke tette. Ezt megelőzően az indo­néz vezérkar Sukamo elnök­letével rendkívüli megbeszélés re ült össze. Achmad Jani az incidenst két járőrhajó közötti összecsa­pásnak nevezte és gúnyosan célzott arra a holland ámítás­ra, hogy az indonéz motoros- naszádok az indonéz inváziós erő előőrsei voltak. Senki sem képzelheti — moaidotta —, hogy néhány torpedónaszád inváziós erőt képezhet. Tekintettel ar­ra, hogy a holland haditengeré szét az elmúlt hetekben külö­nösen. a Maluku-szigeteknél igen aktív tevékenységet fej­tett ki, Indonéziának is meg keltett szerveznie saját őrjá­ratait. Az indonéz kormány bejelen tette, hogy az incidensről tá- koztatja U Thant ENSZ ügyve- vezető főtitkárt, A Mbération hint ad arról, hogy a normandiai Lannion község mellett nagy híradás- technikai központ épül, amely­nek legfőbb rendeltetése, hogy Amerika és Európa között mes tenségies holdak közvetítésével televíziós- és telefon-össze­köttetést létesítsen, A lap sze­rint az Egyesült Államokban, áprilisiban lövik fel az első közvetítő műholdat, «melyet HÁGA A holland minisztertanács tagjai megvitatták az indonéz —-holland viszony legújabb fej leményeit, különös tekintettel a hétfői tengeri összecsapásra. A holland miniszterelnök „tár­gyalási készségéről” biztosítot­ta U Thant ügyvezető ENSZ- főtttkárt. Ugyanakkor azonban bejelentették, a holland kor­mány elhatározta, hogy meg­hosszabbítja Nyugat-Iriánban szolgáló holland katonák szol­gálati idejét. Ilyen irányú in­tézkedés már szeptemberben történt, akkor azonban a ka­tonai szolgálat idejének meg­hosszabbítása csak bizonyos egységekre vonatkozott, most azonban általános érvényű. DJAKARTA Az indonéz tájékoztatásügyi minisztérium nyilatkozata sze­rint a történtek után már na­gyon nehéz lenne leülni a tár­gyalóasztalhoz. Jani vezérőr­Hétfőn este Londonban nagy gyűlést tartottak a nukleáris leszerelésért küzdő mozgalom rendezésében. A nagygyűlésen több mint 2000 nő vett részt, hogy az an­gol társadalom minden réte­gének nevében felemelje szar­továbbiak követnek. Angliá­ban és Bajorországban fran­ciaországihoz hasonló berende- zésűek épülnek. Remélik, hogy ez év őszén a nyugat-európai országokban már láthatóvá vá­lik az amerikai televízió mes­terséges holdak által közvetí­tett műsora — írja a lap. Az „űr-összeköttetés” ugyanakkor 12—60 kétoldalú telefonbeszél­getést tesz lehetővé. A berzencei Szociális Beteg­otthon február 1-el, felvesz három szakképzett ÄPOIÖNÖT. Ajánlatokat írásban az Ott­hon vezetőjének kérjük megküldeni. 18 A Pécsi Cementáruipari V. meghatározott időre gya­korlattal rendelkező építés* technikust alkalmaz. Jelentkezés rész­letes önéletrajzzal a válla- lalait személyzeti vezetőjé­nél. Pécs. Siklósi u. 10, szám. A Pécsi Cementáruipari Vállalat egy FESTŐT alkalmaz. — Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztá­lyán. Pécs, Siklósi u. 10. 5231 Állami Gazdaságok, Állami Vállalatok, Szövetkezetek és magánosok figyelem! Kédárrészlegünk mindennemű szakmáiba vágó munkát kifogástalan minőségben vállal. Nagyobb munkákat még helyszínen is elvégzi. Pécsi Jármflkcszítő KTSZ. Pécs, Budai Nagy Antal utca 10. szám. 5201 — HALAT OZAS. Szeretett 16 fér­jem, fiam, édesapánk, apósunk nagyapánk, testvérünk és kedves rokonunk Schlitt Henrik a Textil- nagyker. Vállalat dolgozója január 14-én, 58 éves korában elhunyt. — Temetése 17-én, szerdán du. 3 óra­kor lesz a pécsújhegyi temetőben. * A gyászoló család. nagy, a Nyugat-Mán felszaba­dítására alakított hadműveleti parancsnokság vezérkarának főnöke kijelentette: „Az össze­csapásra mindig van eshetőség, Ez az eshetőség most azonban jelentős mértékben növeke­dett”. Az indonéz hadsereg egyik szóvivője megállapította: „Bármi történik is, a felelős­ség Hollandiát terheli”. A szó­vivő hivatalos nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a holland hadihajók hétfői támadása „nyílt kihívás” volt. Az indonéz kormány elren­delte, hogy tekintettel Nyugat- Mán felszabadítására, fokozni keli a hajógyártást. Djakartába érkezett Amer marsai, az EAK aleínöke Repülőtéri nyilatkozatában ki­fejezte azt a reményét, hogy Indonézia hamarosan vissza- ; szerzi az őt jogosan megillető területeket. Az EAK kormá­nyának támogatásáról biztosí­totta az indonéz népet. vát a béke és az atomleszere­lés érdekében. Bevezetőben felolvasták ^ a washingtoni Fehér Ház előtti tüntetésen részt vett amerikai nők üdvözlő levelét. A nagygyűlés szónokai han­goztatták, hogy az angol terü­leten elhelyezett amerikai és NATO támaszpontok miatt, bármiféle esetleges nemzetkö­zi konfliktus kitörésekor Ang­lia elsőszámú célpont lesz, és követelték a kormánytól a tá­maszpontok felszámolását. Diana Collins a békeharcos kanonok felesége, zárósizavá- ban felhívta a résztvevőket: Macmillen-hez és a parlament képviselőihez intézett leveleik­ben követeljék, hogy a Nyu­gat mondjon le a nukleáris kí­sérletek újabb sorozatának végrehajtásáról. Diana Collis végül felszólí­totta az angol nőket, hogy mi­nél nagyobb számiban vegye­nek részt a március 7-re kitű­zött országos „békeharc-nap” megtartásában. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, nagy­bácsi, sógor és rokon Gyfirffy lenfi nyugalmazott körjegyző türelemmel viselt hosszú szen­vedés után váratlanul el­hunyt. Temetése január 18- án, csütörtökön fél 3 éra­I kor lesz a pécsi köztemető­ben. 78 A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, anya, nagy­anya Czeuer Béiáné Novotny Margit hosszas szenvedés után el­hunyt. Temetése 17-én, dél­után fél 4 órakor lesz Bony­hádon. A gyászoló Czeuer. 159 Nemes család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó testvérünk Hyross VISria temetésén megjelenésükkel, « virágok és koszorúk küldésé­vel nagy fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. 75 Gyászoló testvérei A Lengyel Munkáspárt meg­alakulásának első pillanatától — 1942 januárjától kezdve — a megszállók elleni rendíthe­tetlen harcba szólította és szervezte a lengyel társadal­mat. Világosan megmutatta a népnek, az új Lengyelország­nak azt a képét, amelyért har­colni kell. A német fasizmus megfosz­totta Lengyelországot függet­lenségétől, a legbrutálisabb diktatúra kendőzetlen rendsze­rét vezette be. A lengyel nemzet számára nemcsak a függetlenség, ha­nem a puszta fizikai létezés szempontjából is a legnagyobb jelentőségű problémává lett a fasiszta járom lerázásának, a harc helyes koncepciójának és programjának kérdése. Azok a politikai erők, ame­lyek a háború előtt gyakorol­ták a hatalmat Lengyelország­ban, képtelenek voltak megol­dani ezt a kérdést. A Lengyel Munkáspárt volt az egyetlen forradalmi és világosan látó politikai mozga­lom, amely képes volt progra­mot adni a nemzeti független­ségért folyó harcnak és képes volt megszervezni a nemzet haladó erőit erre a harcra. A párt első felhívása ezt mondta: „A Lengyel Munkáspárt harc­ba szólít a szabad és függet­len Lengyelországért, melyben a nemzet maga fog dönteni sorsáról, azért a Lengyelor­szágért, amelyben nem lesz fasizmus, sem feudális rab­szolgaság, nem lesznek kon­centrációs táborok, nem lesz nemzetiségi elnyomás, nem lesz éhezés és munloanélküli- ség.” Ezeket a tételeket tovább fejlesztette az 1943. március 1-i „Miért harcolunk?” című programnyilatkozat. Ebben a dokumentumban állította fel a párt követelményeként a nép­gazdaság legfontosabb ágainak — a bankoknak, a nagyipar­nak, a közlekedésnek — álla­mosítását, az ötven hektárnál nagyobb területű földesúri bir­tokok kártalanítás nélküli ki­sajátítását, a parasztok közötti szétosztás céljából. Meghirdet­te a párt a tervgazdálkodás elvének megvalósítását a gaz­dasági élet minden területén, az ország iparosítását és villa­mosítását. A néphatalom a lengyel föld felszabadulása után azonnal hozzálátott a Lengyel Mun­káspárt programjában kitűzött feladatok megoldásához. A néptömegek elismerték a párt által létrehozott és a legna­gyobb tömegeket képviselő Lengyel Nemzeti Felszabadí- tási Bizottságot, mint legfőbb hatalmi szervet. A Bizottság 1944 júliusában kiáltványt tett közzé, amelyben bejelentette az ipari és kereskedelmi Ladgham tunéziai főminisz- ter és Debré miniszterelnök rövid protokolláris találkozása után kedden délelőtt Párizs­ban megkezdődtek a francia— tunéziai tárgyalások. A kedden megkezdődött ta­nácskozás fő témája a bizertal támaszpont kiürítése. Ettől nagyvállalatok, bankok, köz­lekedési vállalatok és erdő- gazdaságok ideiglenes átvéte­lét. A kiáltvány értelmében a földreformnak az a célja, hogy a németek és a lengyel nagybirtokosok földjét a dol­gozó parasztok és a mezőgaz­dasági munkások kezére jut­tassa. A földreform végrehajtása; és az ipar államosítása voltJ az alapja Leng vei ország továto bi szocialista átalakulásának. A népi Lengyelország hábo­rú utáni eredményei bizonyít­ják a Lengyel Munkáspárt ál­tal már a hitlerista megszál­lás éveiben meghirdetett orog- ramjának helyességét. Wla- dyszlaw Gomulka, a párt első­titkára a népi Lengyelország fennállásának 15. évfordulóján hangsúlyozta, hogy csak a munkásosztály volt képes programot adni a nemzeti megújhodásra, csak a mun­kásosztály pártja, a Lengyel Munkáspárt volt képes meg­fogalmazni azt a politikai gon­dolatot, amely Lengyelország függetlenségének helyreállítá­sát és a biztonság tartós alap­jainak megteremtését, vala­mint a gazdasági és társadal­mi elmaradottságból való fel- emelkedést egyaránt garan­tálta. Az 1942 januárjában meg­alakult Lengyel Munkáspárt történelmi érdeme az is, hogy aktív fegyveres harcot kezdett a hitlerista megszállók ellen, s a harcot összekapcsolta a szov­jet hadsereg hősi harcával, az egyetlen erővel, amely reális segítséget tudott nyújtani a megszállás alatt szenvedő len­gyel népnek. A párt dolgozta ki a Nemzeti Front létrehozá­sának tervét és ebben egyesí­tette a nemzet valamennyi függetlenségre törekvő politi­kai és katonai erejét. A Lengyel Munkáspárt meg­szerezte a munkásosztály, a parasztság és a dolgozó értel­miség jelentős tömegeinek tá­mogatását. Ezért sikerült kidolgoznia Lengyelország nagy gazdaság- fejlesztési programját és moz­gósítania annak megvalósítá­sára a nemzet legjobb erőit. Kizárólag a szocialista fejlő­dés útján lehet felemelni a né­pet, megteremteni az összes anyagi és szellemi szükségle­tek kielégítésének valamennyi feltételét. A Szovjetunió által vezetett hatalmas szocialista tábor ere­je és együttműködése biztosít­ja a népi Lengyelország népei számára a szocialista társada­lom teljes felépítésének lehe­tőségét, a nép jólétének meg­teremtését. A Lengyel Mun­káspárt a forradalmi átalaku­lás pártja, határozottan vezeti a lengyel népet a szocializmus útján. Gyevi Károly függ a francia—tunéziai vi­szony további alakulása. A tu­néziai kormány azt követeli, hogy Franciaország ismerje el Tunézia fennhatóságát Bizerta felett és tegyen kötelező ígé­retet e támaszpont ütemterv szerinti fokozatos kiürítésén. Értesítés Értesítjük t ügyfeleinket^ hogy a Kazán- és Gépjavító KTSZ Pécs, Felsőmalom o. 11, és » Villlamosgép javító KTSZ Pécs, Heim Pál utca, valamint a Pécsi Vasas KTSZ , 3 részlege egyesült. Új nevűnk: Pécsi ViHaassIpari és Gépjavító K. Sz. Pécs, Felsitroalem utca 11. Egyben közöljük, hogy a fuzionált szövetkezet működési kőre bővült Az új szövetkezet működési területe a következő: Háztartási kisgépek javítása (mosógép, padlókefélőgép, porszívőgép, stb.). vi1 Sanyin otorok javítása és tekercselése, transzformátorok javítása, rádió és televízió javítása, hű­tő- és presszógép javítás és szerviz-szolgáltatás, mérleg­javítás, felvonójavítás és karbantartás, géplakatos mun­kák, szerszám- és egyéb gépek javítása, esztergályozási és egyéb forgácsolási munkák végzése, késes és műköszö- rűs munkák végzése. Szövetkezetünk fö célkitűzése, hogy a fent megjelölt szak­mákban minőségi munka végzése mellett kielégítse a la­kossági és egyéb üzemi területen mutatkozó igényeket. Lerövidítse a háztartási gépek javítási idejét, kérjük t. ügyfeleinket, hogy rendezetlen megrendeléseiket, vagy egyéb fennálló követeléseiket, vagy tartozásaikat 1962. ja­nuár 31-ig rendezni szíveskedjenek, mert későbbi idő­pontban azokat rendezni nem áll módunkban. MUNKAFEL VEVŐ HELYEINK: Háztartási és villamosipari gépek, rádió és televízió Pécs, Heám Pál utca 5. Telefon: 15-23. Szemtlőrinc, Erzsébet utca 11. Hűtő- és presszógépek javítása, szerviz-szolgáltatás Pécs, Bajcsy-Zsdlinszky u, 10. Telefon: 48-22 Mérlegjavitás Pécs, Zsotoray Vilmos utca 9, Telefon: 65-09. Szigetvár, Telefon: 321. Géplakatos, forgácsoló és teherfelvonó Javítás Pécs, Felsőmalom u. 11. Telefon: 11-52. Lakosság részére végzendő lakatos munkák Pécs, Doktor Sándor u. 62. Telefon: 16-33. 14 A Pécsi Földmű vés­szövetkezet NAPOSCSIBÉRE előjegyzésekeit vesz fel feb­ruár és március hóra. Pécs, Ipar u. 6. sz. alatti felvá­sárlási raktárában de. 8 órától 12 óráig. 24 Üzemi gyakorlattal rendel­kező GÉPÉSZ ’/g cfy VEGYÉSZT- . -•s.ííj.UST felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. AlIatifeUér- je Vállalat. Pécs, Basama­lomi út 5220 Televíziós összeköttetés Amerika és Európa között mesterséges holdak közvetítésével? Íz alomieszerelési mozpta nagypáse Lüii-ioiiHan Papírgyár Ostrolekaban. ...................... Biz erta líiürítése a francia—tunéziai tárgyalások fő témája

Next

/
Thumbnails
Contents