Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-27 / 22. szám
TBAG FROLETÄltfST, EGYESÜLJETEK! ramsiB M, SgOMBAT I MAPS.# A MAUYAB SZOCIALISTA MUNKÁS PAST BARANYA MEGYEI BI20TTSASAES A MEGYEI TANACS LAPJA XIX ÉVFOLYAM, ARA: 50 FILLER Egy hét a világpolitikában Két érdekes moszkvai keltezésű hír járta be a héten a világsajtót. Az egyik az 1961. évi 'szovjet ten,'jelentés, amely beszámol az Ipari termelés csaknem tíz százalékos növekedéséről. Az Egyesült Államokkal való gazdasági versenyben tehát a Szovjetunió egyre nagyobb léptekkel. közelíti meg -az amerikai termelést, ahol a növekedés csupán egy százaléknyi volt. A másik: Malinovsakij élvtárs válasza az amerikai hadügyminiszter harcias fenyegetőzésére. A szovjet hadügyminiszter nyilatkozatában rámutat, hogy a szocialista országok a legmodernebb fegyverzet birtokában folytatnák békepolitikát és hangoztatja, hogy a jelenlegi katonai erőviszonyok között olyan megoldáshoz kell folyamodni, amely a békéit« és nem a háborúhoz vezet. Meg kell említenünk Kongóval kapcsolatban, hogy Lumumba meggyilkolása után éppen egy évvel ügyének folyta tóját ] Gizengét az Adoulá- konngwy az KNfciZ segítségével fog#&ba vétette és' most a függetlenségi erők. vezetőjének életét veszély, fenyegeti. A búrom laoszi politikai vezető között elvi megegyezés született Genfbem a nemzeti egységkörül ány létrehozásáról, de hogy a lázadók és az őket támogató, árAerikai erők haj- lundok-e be ’is tartami a megállapodást, ezután dől el. ■ Punta diel Esté-ben összeült az Amerikai Államok Szervezete külügyminisztereinek értekezlete. Az értekezletet az Egyesült Államok azért hívatta össze, hogy Kubát elítéltesse, kizárássá a szervezetből és kollektív megtorló intézkedéseket szavaztasson meg ellene. Az amerikai politikusok ezt azzal a „váddal” indokoltak, hogy Kuba fenyegeti a földrész békéjét.és biztonságát. A vádakat az amerikai külügyminisztérium tizenkétezer szavas fehér könyvben bocsátotta közre. Ebben olyan tények is nevetséges módon vádként szerepelnek, hogy Kuba kereskedelmének nyolcvan százalékát a szocialista országokkal bonyolítja le. Arról persze mélyen hallgat, hogy az amerikai—kubai kereskedelmi kapcsolatokat Washington számolta fel. a kubai forradalom győzelme után abban a reményben. hogy így térdre kényszerítheti Kubát. Erről a vár1-ól még a Newsweek című t merikai kormánypárti h° ' ,) is így ír: „Egy kissé talán mégis túlhajtott dolog arról nfnasakodni, hogy (Kuba) máshonnan igyekezett szükségletei* beszerezni, ahelyett, hop- megtette volna azt a szívességet és csődbe jut, amint azt Washington remélte... Ha az, USA — folytatja a lap — meg akarja a latin-amerikaiakat győzni, hogy Castro rendszere fenyegeti a félteke békéjét, cáfolhatatlan bizonyítékokat kell szolgáltatnia. Amennyiben vannak erre bizonyítékok, ezek a fehér könyvből mindenesetre feltűnő módon hiányoznak”. Az értekeket eddigi menete azt igazolta, hogy Washingtonnak nincsenek ilyen bizonyítékai, nem is lehetnék, de nem is ezekkel akar operálni: egyszerűen a zsarolás eszközeit veszi igénybe, hogy akaratát megszavaztassa. Megfenyegette a latin-amerikai államokat, hogy amelyik nem támogatja tuba-ellenes politikáját sem 82. SZÁM Rendezik a Lenin teret kap amerikai segélyt. Es mégis, az eredeti, megtorlásokat kilátásba helyező javaslat kétnapos kulisszák mögötti tárgyalások után sem számíthatott a szükséges kétharmados többségre. Éppen ezért Rusk külügyminiszter csütörtökön elhangzott, durva kirohanásokkal tarkított felszólaláséban a javaslatokat illetőén meghátrálás tapasztalható. Maximális követelésnek; látszik egy „elvi döntés” Kuba kizárásáról, amelynek gyakorlati kivitelezésére valószínűleg újabb külügyminiszteri értekezletre lesz szükség. Még csak az első félidő zárult le, de a javasiatmódosí- tások vitái, az alkudozások az Egyesült Államok komoly présztizs-vereségét jelzik. Az OAS féktelen garázdálkodás, sűrű plasztikbombás merényletei most már Algériából átterjedtél': Franciaországra is. A terroristák elszemíe- lenedésére jellemző, hogy kihívó módon támadást intéztek a párizsi rendőrség és a külügyminisztérium ellen is. Mint a párizsi lapok címei hirdetik, az OAS tevékenysége és a kormány tétlenség» anarchia felé sodorja az országot. A Liberation szerint a fasiszta ter- ror&zeryezet . hovatovább . az algériaihoz hasonló helyzetét teremt magában Franciaország ban is. Már pedig a statisztika szerint Algériában minden félórában egy-egy honiba robban, vagy egv lövéssorozat dördül el, amelyek naponta átlag felszáz ember halálát vagy sebesülését okozzák. Az algériai kormány' sajtóirodájának nyilatkozata rámutat: az OAS terrorja súlyosan veszélyezteti az európai és az arab lakosság jövőbeni békés együttélésének lehetőségét és ezért az algériai kormány úgy határozott, hogy fegyverrel válaszol a fasiszta merényletekre. Igaz, hogy Franciaországban a kormány a rendőrök ezreit mozgósította az OAS ellen, de a fasiszták mindig elkerülik a letartóztatást, vagy áld mégis — szinte véletlenül — fennakad, rövidesen szahadonbo- csétják. A rendőrséget a valóságban sokkal inkább a terroristák ellen tiltakozó tüntetések szétverésére, sem mint az OAS felszámolására vetik be. A Welt című tekintélyes ■nyugatnémet polgári úiság mérlegét készített az algériai háború eddigi eredményéről. Eddig — írja a lap — egy köztársaság, két nemzetgyűlés, hét kormány és négy katonai főparancsnok bukott bele Algériába. De most már nemcsak Algéria sorsa, vagy Algéria és Franciaország jövő viszonya a tét. hanem egyre mélyül az a súlyos politikai válság, amely fasizálódássaj | fenyegeti Franciaországot. Ebben a helyzetben az algériai kormány komoly tárgyalási készsége, amely lehetővé teszi az önrendelkezési és függetlenségi jog becsületes, határozott alkalmazását és az algériai nép. valamint az Algériában élő európaiak törvényes érdekeinek biztosítását — megkönnyíti a megegyezést Franciaország számára. A másik oldalról: ha a kormány bát ram támaszkodik a demokrata és hazafias érzelmű franciák millióira, nemcsak a szégyen*^ letes algériai háborúnak vethet véget, hanem, elháríthatja a fasizmus egyre fenyegetőbbé vm wná^st.. Téli tanfolyam Abaligeten • Korszerűbbek lettek a pécsi bányák Rádió- és televízió-műsor Kelés titán fajta szerint válogatják szét a pelyhes kis csibéket as asszonyok á Mezőgazdasági Vállalat Xavér utcai l<eltetőjében. (Tudósítás a 3. oldalon.) 24 órm alatti 18 halott és 43 sebesülés A degaulleista hatalom tehetetlen a fasiszta erekkel szemben \i OAS rabol, gy Iho! ás tüntet, a rendorse tétlenül szem éli az eseményeket A Francia Kommunista P^rt felhívása Debré francia minászterefinök csütörtökön este újabb beszédben erős!tgette, hogy a kor mány „rendkívül szigorú intézkedéseket’ léptet életbe az ultra összeesküvőkkel szemben. Hangoztatta, hogy a belügyminiszter „mozgósította a rendőrséget és a karhatalmi erőket és ugyanolyan eréllyel készül fellépni a merénylőkkel szemben, mint a főkormányzó Algériában”. A valóságban — mint erre a francia lapok egy része rámutat — vajmi kevés történt a fasiszta erők megfékezésére. A kormány mindössze arról hozott rendeletet, hogy a jövőben a bombamerenyloket egy hónapon belül katonai bíróság elé állítjájk: A 1’ Humanité rámutat a kor mány eddigi intézkedésednek teljes, hatástalanságára és arra a tényre, hogy az összeesküvők büntetlenül fokozzák ter- rarbevékeny ségüket. Ezt látszik igazolni a legutóbbi párizsi merényletek ügyében indított nyomozás eredményessége is. Mainguy degaulleista képvisélő elrablásával kapcsolatban például meglepő részletek kerültek napfényre. Kiderült, hogy a ndőrség előre tudott a ké szülő merényletről és lefényképezte a banditákat, amint a képviselőt rejtett helyükre, egy Párizs-«környéki villába vitték. Algériában csütörtökön is egész nap folytatódtak az OAS és az ultra európai lakosság nyilt tüntetései. Oránban a hősök emlékműve előtt mintegy 10 ezer főnyi tömeg éltette az OAS-t és Sálán uralommajutta- tását követelte. A kivonult rohamrendőrök tétlen szemlélői voltak a fasiszta tüntetésnek. A tüntetők Órámban, Algírban és más városokban is megtámadták az arab járókelőket. Órámban felgyújtottak egy autót, két arab" utasát pedig halálra lincselték. Az elmúlt 24 óra alatt 18 halálos és 43 sebesült áldozatot jelentettek Algériából. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága mind gyakoribb fasiszta merényletekkel kapcsolatban újabb felhívásiján figyelmezteti a francia népet a helyzet rendkívüli súlyos ságára és a demokratikus ösz- szefogás sürgősségére. II íofinátyf ülnie logalia rtlfanágúitaonasvMél Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt. kormány . elnöke pénteken fogadta Go- golyák Gusztávot, a Magyar Népköztársaság új hanoi. rend kívüli és meghatalmazott nagykövetét állomáshelyére való elutazása előtt: Termelési tanácskozások a pécsi szénbányákban A Pécsi Szénbányászati Tröszt üzemeiben most folynak a termelési tanácskozások. Mintegy öt—hatezer bányász vitatja meg az óv első negyedének feladatait. Az első tanácskozás a vasast Petőfi-aknán zajlott le, három termelőköiiLet több, mint kétszáz dolgozójának részvéteiévé!. A vasasa bányában a terv 1090 kilogrammos öeszüzemi teljesítményt kíván meg műszakonként. Tavaly még jóval az ezer kilogramm alatt teljesítettek. A magasabb követelményeknek koncentrált miunka helyek kialakításával, a szénfűrész üzemszerű alkalmazásával, gazdaságos külszíni fejtés üzembeheQyezéséyel kívánnak eleget tenni. Ezek ugyanis jelentősen segítik a termelékenység növekedését A meddő elővájó körlet dolgozói jó eredményekről adhatnak szá mot. A korszerű fúrógéppel, rakodógépekkel felszerelt csapatok az elmúlt tíz nap alatt a munkahelyükre előírt napi 2.4 méter helyett háremmé teres előrehaladást értek eO, kedvezőtlen kőzetviszonyok eülené- re is. A termelési tanáoáiözásokon elhangzó hozzászólások alapján készül el az üzentek, majd ezek alapján pedig az ege®: pécsi szántröszt 1962. évi vállalása. Ü ést tartott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság Pénteken ülést tartott a Központi Népi Ellenőrzési Bv zottság. Meghallgatta a KNEB elnökének beszámolóját, majd megvitatta és elfogadta több loefejezett vizsgálat összefoglaló jelentését. így például megtárgyalta az idegenforgalom helyzetének utóvizsgálatáról készített előterjesztést, valamint a zöldség és gyümölcs szerződéses temtóLtetésével és felvásárlásával kapcsolatos kormányhatározat végrehajtásának ellenőrzéséről és a lakosságnál kint tevő szolgáltatási díjak és egyéb lejárt követelések behajtásának vizsgálatáról szóló jelentést. A bizottság megvitatta és elfogadta a készletgazdálkodás soron levő vizsgálatának' prog" ramját. Rekord tanulószám Baranyában: 600 első éves hallgató , , a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatán A baranyai falvakban soha nem tapasztalt méreteket öltött a tanulási láz. A magasabb fokú képzettségre való törekvés forrása mindenütt a szövetkezeti gazdálkodás. Azok a parasztemberek ugyanis, Doktorrá avatás a iogi egyebemen A központi egyelem aulájában pénteken délelőtt bensőséges ünnepség keretében dr. Zinhó- ber .‘erenc, a Pécs Állam- es Jogtudományi Egyetem rektorhelyettesének üdvözlő szavai után dr, Losonczt latvan egyetemi tmar 13 levelező hallgatót avatott jogi doktorrá. akik a maguk néhány holdján még jól elgazdálkodtak, most látják, hogy a nagyüzemi gazdaságok irányításához már nem elegendő az ő tudásuk. A legnagyobb érdeklődés megys- szerte a Szentíőrimci Mezőgazdasági Technikum levelező oktatása iránt nyilvánul meg. A most kezdődött új tanévet mintegy 1200 levelező hallgatóval nyitotta meg a technikum. Az első évesek száma kereken hatszáz, ami rekordot jelent az iskola történetében. Zömében termelőszövetkezeti tagok' ezek főleg etaökök,*agromómusok es brigádvezetők. Az oktatás szervezettebbé, hatékonyabbá tétele érdekében a Mezőgazda- p sági Technikum tanárai — a Hazafias Népfront támogatásúig val — 12 nagy termelószövet- !| kezet! központban ú«. kihe- Ü | lyeaett osztályt állítottak fok A tizenharmadik Pécsett működik: i)tt külön kertész-osztályt szerveztek. A baranyai termelőszövetkezetek szocialista nagyüzemekké váló fejlesztése megkívánja, hogy a többségében csupán elemi iskolát végzett brigád- vezetők, akikre több száz holdas földterületet, vagy több százas áliatálloniányokat bíznak, legalább technikusi képzettséggel rendelkezzenek. A ■ szakemberek tervet dolgoztuk ki, amely szerint az ötéves t«v végére a szövetkezeti brigád- vezetők zömét tecbmkuerikká képezik M. (IgláQ *