Dunántúli Napló, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-10 / 291. szám

NAPLÓ'

1961. DECEMBER lt.

SZIEBERf FRIGYES 32 évig élt Kanadában, s ez év októberében hazajött. Köblényben lakik családjával, abban a házban, ahonnan 1929- ben elindult szerencsét próbálni ...

Amikor felkerestem és elmondottam, hogy írni szeretnék az életéről, szívesen fogadott, bort töltött a pohárba, asztalhoz ültünk. Míg mesélt, felesége az ebédfőzéssel foglalkozott, de mindig szakított egy-egy pillanatot, hogy meg- símogassa a „papát”, aki 63 éves korára hazatalált.

— Azt hittem, hogy megszakad a szívem itthagyni feleséget, 4 gyereket — kezdi

' A nagymányoki bányában dolgozott, de á kereset a 6 tagú családnak nagyon kevés volt. Naponta 7—8 kilométert gyalogolt, messze volt a bánya ...

Elhatározta, hogy elmegy Amerikába, hátha ott jobb a megélhetés és onnan küld majd pénzt haza a családnak. 1929-et írtak akkor, amikor búcsút mondott a feleségének 4 gyerekének és 1000 pengő kölcsönpénzzel a zsebében útnak indult negyedmagával, hozzá hasonló szegényembe- rekkeL

MEGÉRKEZTEK a remények országába, Kanadába. Minden vágyuk az volt, hogy dolgozhassanak becsülettel, s munkájuk révén találják meg megélhetésüket, küldhessenek haza a családnak. Nem kalandvágy vitte őket, hanem a kényszerűség, mert itthon még kenyér is csak alig jutott minden napra.

Regina városban volt a bevándorlók piaca. Nem ahol ők vásároltak, hanem ahol őket vásárolták.

— Olyan keveset kínáltak, napi 50 centet, hogy nem vállaltam a paraszti munkát. Inkább valami üzemben szerettem volna múpkát. találni,

• Az első csalódás. Hát itt is éhbérért akarják dolgoztatni? Ö dolgozni ment s becsületes munkáért becsületes fizetséget kért. De hiáha. Elvállalta más a munkát még olyan kevésért is, hiszen sokkal több volt a munkáskéz mint a mun kaalkalom.

Szinte kizáróan esak a legnehezebb fizikai munkák között „válogathatták” a bevándorlók. Dolgozott téglagyárban, ahol ismeretlen volt a ’ munkavédelem. A forró kemencék mellől ki a hidegre, onnan vissza. .. Olyan reumát kapott egyik kezébe, hogy alig tudta emelni. El innen, el addig, amíg végképpen tönkre nem megyek — gondolta s más munka után nézett. Egy üzembe került, de ott is csakhamar a legrosz- szabb munkahelyre. Ismét kemencék mellé.

— Nem megölni magamat jöttem Kanadába — mondja visszaemlékezve. — Otthagytam az üzemet, mért kínálkozott jó munkaalkalom. Ott augusztus végén, szeptember elején aratnak s ezt a kampánymunkát jól fizetik. Gondoltam, aratni szegődök. Ha nehéz is, de legalább keresni lehet abban a néhány hétben.

Kellett a pénz nagyon. Nemhogy haza nem küldött semmit, de maga is csak ten- , gődött. Itthon pedig várta _ a . pénzt a család, ő volt az itthoniak minden támasza. Nehéz napok, nehéz évek voltak ezek.

Vége lett az aratásnak és - ismét ott állt munka nélkül.

. A bizonytalanság, félelem a holnaptól, őrölte az idegeket. Mindegy most már mit, csak .valami állandó helyet találjon, legyén az bármi — volt a végső következtetése.

Ércbányász lett. Nagyon kemény munka. A kőpor beveszi magát a tüdőbe és roncsol. De most már mindegy, várja a család a pénzt, már csak erre gondolt, egészségével nem is törődött.

— Itt sem dolgozhattam sokáig. mert... — mondja, de mielőtt folytatnám, _ igyunk egyet — nyújtja felém a po- taxaí. — Olyan időszaki kő-;

vetkezlkj amire nem szívesen emlékezem.

Az idő 1931 eleje. Ebben az ércbányában is szervezkedni kezd erősebb mértékben a munkásság. Jogokat követeltek maguknak és életre hívták a szakszervezetüket. A tőkés tulajdonos természetesen minden eszközt megragadott, hogy gátat vessen a szervezkedésnek.

— Én is tagja lettem a

szakszervezetnek — mondja,

— mert valahogyan ösztönösen éreztem, harcolni kell a jogainkért

A bányatulajdonosok azonban ellentámadásra indultak. Segítségül a tőkés állam rend őrségét hívták. A rendőrség egy éjjel betört a szakszervezet helyiségébe s az ott talált iratokat lefoglalta. Kezükbe jutott többek között az a lista is, amin a szakszervezeti tagok neve szerepelt.

— Négyszázunkat bocsátottak el néhány nap múlva s csak azért, mert szervezett munkások voltunk...

Négy évig nem tudott munkát kapni. Ha egy üzemben jelentkezett dolgozni, máris érdeklődtek előző munkahelyén.

— Maga szakszervezeti tag, ilyen pedig nem hiányzik az üzemben, van itt elég lázongó munkás — mondták és ajtót mutattak;

A kínok kínja volt az a négy év 1931-től 1934-ig.

— Koldus voltam a szó legszorosabb értelmében négy évig — emlékezik. — Munka? Sehol. Ha bementem valamelyik házba alkalmi munkáért kenyeret kérni, kiutasítottak: „Takarodj, vagy a rendőrt hívom” — így bántak velem. De nemcsak velem. Nagy volt a munkanélküliség. Egész Kanadát bejártuk a vagonok tetején utazva — munkáért.

ILYEN HÁT az „álmok országa”? És a család? Otthon várja a pénzt De honnan küldjön? Maga is koldul. — Montrealban a magyar kon zu látuson adtak néha valamit enni. — Sokan jártak oda a magyarok közül. — Sudbury- ban pedig az ingyenleves- konyhán „étkezett’’.

Míg beszéltünk felesége kolbászt, hurkát tesz a tűzhelyre s ínycsiklandó illatok töltik be a konyhát.

— Na ne éhezzél már any- nyit, papa — mondja a felesége, aztán felém fordulva elmondja, hogy férje nagyon szereti a babfőzeléket sonkával, tegnap is azt ebédelt.

— Főzök is neki minden jót

— mondja — hadd egyen végre kedvére magyar ételeket.

Sziebert bácsi mosolyog, aztán iszunk ismét egy pohárral.

— Szóval ott hagytam abba, hogy négy évig nyomorogtam —- folytatja. — De ha csak a rosszról mesélnék, nem lenne igaz.

Egyik helyről a másikra dobta az élet, míg végül 1952- től 1959-ig egy vasöntödében dolgozott. Elég jó pénzt keresett s végre gondolhatott „va- gyonosodásra” is. Vett egy há zat — részletre.

— Szép 3 szobás ház volt, jól berendezve — mondja.* — A baj csak abból adódott, hogy állandóan félni kelleti az elbocsátástól. Mert akkor nem tudtam volna a részletet fizetni s ha 3 hónapig nem fizeti az ember a részletet, akkor elveszik a házat és az addig befizetett összeg is elvész.

Na de szerencséje volt, sikerült a ház árát kifizetni s még az itthoniakat is segíteni.

Megunta már nagyon a távollétet, az ottani újságok rémisztgették őket a Magyarországról szóló cikkeikben. 1960 decemberében azonban felkerekedett, elhatározta: hazajön látogatóba. Meggyőződik ő a saját szemével, milyen is itt az élet.

HÁROM HÓNAPIG volt itt hon.

— Elmentem a rokonokhoz, bányászokhoz — meséli. — Kérdezősködtem tőlük, miként élnek? Ha meg aztán lát

tam is! Az egyik házat épít, de valóságos palotát, a másik bérházban lakik, de olyan a lakás berendezése, hogy jobbat kívánni sem lehet. — Néz ze, 32 évi távoliét után újra meg kellett ismerni a hazámat. Emlékeztem rá, hogy én mennyit gyalogoltam a bányába, most meg azt mondták, hogy autóval járnak... És igaz.;; Megnéztem, ösz- szehasonlítottam azt az életet amit itt hagytam 1929-ben a mostanival. Emlékszem, hogy a feleségem szalvétába csomagolt egy kis kenyeret, azt vittem magammal a bányába. Meg vöröshagymát. A mostani itteni élet megtetszett. A látogatás után visszautaztam, a házamat eladtam és október ben végképpen ’ hazajöttem. De nemcsak én, egy másik ba rátommal együtt, ő Hevesbe valósi. Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb jöttem, de hát hiába, nyomort hagytam itt s először meg kellett személyesen győződnöm a vál tozásról.

— Csak azt sajnálom — mondja mosolyogva, — hogy már tavaly nem maradtam itthon. Az a látogatás, az útiköltség 2000 dollárba került Nagy pénz ám, jó lenne itt a zsebemben...

Szó kerül az amerikai munkások életéről, a békéről, a háborúról, az utóbbi évek eseményeiről.

Az 56-ban disszidáltakról azt meséli, hogy nagyrészük nem akar dolgozni.

— Munka nélkül pedig ott sem élnek meg, sőt örüljenek ha dolgozhatnak, mert eléggé sok ott a munkanélküli.

A CSALÁDJÁRÓL, a gyermekeiről érdeklődöm. Az egyik itt Pécsett dolgozik, a gyermekklinikán a koraszülött osztályon. Sziebert bácsi 11 testvére meghalt gyermek- betegségben. A lánya pedig most a gyermekhalálozás csökkentésének egyik dolgozója.

Van azért ebben is valami szimbólum...

Garay Ferenc

Kétezren voltak megyénkből ez évben külföldön

Az IBUSZ pécsi irodájának szervezésében ez évben mintegy kétezer baranyai dolgozó

vett részt külföldi társasutazásokban. A társasutazásokra még az év hátra lévő szakában ig lehetőség nyílik. December 15-én Zakopanéba indul vonat, szilveszterre pedig a Tátrát, Drezdát, Lipcsét, Prágát látogathatják meg az utazni vágyók.

Ez évben belföldi túrákra is sokan jelentkeztek. Az IBUSZ szervezésében autóbusszal utazva mintegy 44 ezer baranyai ismerkedett az országgal.

A jöv» évben is mód lesz mind bel-, mind külföldi utazásokra. Gazdag program áll rendelkezésre a szovjet, cseh,

lengyel, NDK-túrákra, sőt bizonyos mértékben bővül a meglátogatható Városok száma. A Szovjetunióba például Moszkva—Volgagrád. Moszkva—Taskent—fízamarkand— Alma-Ata—Moszkva útvonalak is szerepelnek. Tbiliszibe, Jaltába, Odesszába is indulnak vonatok. Hasonlóan számos útvonallal bővültek a szocialista országokba induló turistajáratok.

A jövő év első negyedévi utazásaira már most számosán jelentkeztek. A márciusban Lipcsében megtartásra kerülő vásárra már 120 a jelentkezők száma. Ugyancsak márciusban külön vonat indul Pécsről Prágába 300 fővel.

Kodály müvei . megjelentek, a Szovjetunióban

Moszkva <TASZSZ).^

A napokban a moszkvai zeneműkiadó gondozásában Iván Maríinov szerkesztésében

Moszkvában megjelent Kodály Zoltán 12 magyar népdala.

Kodály Zoltán művel gyakran szerepelnek a moszkvai hangversenytermek műsorán. A szovjet állami konzervatórium énekkara állandó műsor- számai közé vette iel Kodály több dalát.

.

— NŐI SZOCIALISTA brigád megalakítását határozták, el a bicsérdi termelőszövet-, kezet tagjai a napokban megtartott közgyűlésen.

A századvégi pécsi éle? írónője

Ha valakinek Berlinben, Lipcsében, Bécsben jelennek meg könyvei, ez nemzetközi rangot és elismerést jelent. A mai magyar olvasók azonban alig tudnak valamit B. Szu- csich Máriáról, a századfordulói pécsi élet, kiváló ismerőjéről.

B. Szucsich Mária Pécsett

született, a Petrezselyem, majd a Nyíl utcában lakott a családja. Apja városi tisztviselő volt. A fiatal lány irodalmi tehetsége korán megmutatkozott, éles megfigyelőAtadiák az erfurti nemzetközi kertészeti kiállilás dijait

A Földművelésügyi Min-isz- tériumbn szombaton délelőtt Ltxsomczd Pál földművelésügyi mirasator átadta az első erfurti nemzetközi kertészeti kiállítás díjait a virágaikkal,

dísznövényeikkel, zöldségféléikkel, gyümölcseikkel kitűnt magyar nagyüzemi kertészetek képviselőinek.

készséggel felismerte a különbséget ember és ember között. Tizenegy éves korában írta a Tavasztól télig című naplóregényt, amely azonban csak később, az emigráció évei alatt látott napvilágot Pozsonyban. Előszavában így írt Pécsről:

„Ott húzódik az erdőkkel borított Mecsek lejtőjén az ősi város: Pécs. Szűk hegyi itt cák visznek föl a sok templomos ódon városból a szőlők, az erdők felé. Nehéz, nyomasztó volt az élet errefelé. Fülledt, áporodott légkör, a kitörni készülő vihar előtt: az egész város jellegében valami régiesség, megkövesedett felfogás, erkölcs, szokások, « 0 kikerülhetetlen változást, a XX, század forradalmas korát alíg-alíg lehetett megsejteni.'’

Tizennégy éves korában már rendszeresen közölték írásait, verseit a pécsi újságok. többnyire ,.Marió” és „Dalmata” aláírással.

A Tavasztól télig pozsonyi kiadása később Magyarországra is eljutott. Már az első lapokon érezhető a naplóíró gyermek tehetsége, fölényes biztonsága, éleslátása és fejlett elbeszélő készsége. A korabeli kritikusok felfigyeltek a kötetre. Illyés Gyula péidárßűr leple képek

A piacra mentek az asszonyok a Széchenyi térre. Kofaasszonyok, falusiak ültek ott hosszú sorokban földrerakott áruik mögött. Egy-egy zöldkötényes vidám suszterinas végigszá- guldott a sorok között nagyokat rikkantva, belerú- kott a zöldségesomókba mint valami futballba s volt méltatlankodás, meg kacagás. Ha beborult az ég kapkodta mindenki áruját s menekült kapualjba, templom lépcsőjére, mert a zápor vize percek alatt elöntött mindent. Nagy kövek, kavics, homok zúdult alá a két utcából (Most Hunyadi és Leonardo da Vinci u.) vastag áradatban, tisztességgel megkerülte a templomot a sandervárat és a szentháromságot, aztán egyesült erővel mosta le a város szennyét egészen a vasúiig. Másnap kocsik százai győzték elhor- dani a hegy ajándékát. Ne héz volt ilyenkor fenntartani a rendet a latinótán, mert valahány éhes szemű diák. mind az ablakot figyelte.

És ha nem volt piac, akkor is volt nézni való. Ott álltak a bérkocsisok a Nádorral szemben, megjelent egy-egy tabakosinas, balkezében a pitli, jobbjában a csípövas és vizslató szemmel járta körül a teret, hogy gazdájának a fehérbor kikészitönek a szűk séges kutyahagyatékot ösz- szeszedje. S a diák szíve megborzongott, hallva az otthoni fenyegetőzést, ha nem tanulsz, mégy tabakos inasnak.

A városház sarcán, a „köpködőn?, mindig akadt

egy csomó ráérő bámészkodó, tíz . óra tájt megjelent a toronyalja vezetősége, persze csak a nagyok, mert a kishivatalnoknak illett az íróasztala mellett úgy tenni, mintha dolgozna. Gyönyörködtek a piac forgatagában, megbírálták az asszonyokat, lányokat, aztán úgy délfelé bevonultak az üvegudvarba egy kis jó pilseni sörre.

Ilyenkor már ürült a piac, jöttek a galambok takarítani. Nagyon válogatósak voltak, mert nemsokára jön a mosogatás ideje s akkor hosszú sorban álltak a két felső utca kiöntőcsatornái előtt, várva a maradékot. Ez volt a galambkolónia paradicsomi ideje. Nemcsak itt, minden felé a szenny az utcára ömlött s ebben a tekintetben nagy volt az egyenlőség városunkban. Tudniillik a mellékutcákban éppúgy rothadt és bűzlött a mosogatóié, akárcsak a nagypiacon. Már nem is figyeltünk rá.

Álmos kis város, •— mondták az idegenek — nincs itt semmi szenzáció. A nép szép csendesen szórakozik a Balokány ligetben. Városligetnek képzelték. Volt tó, csónak, céllövő, ringlispil, sétány és vendéglő, s mindez a majolikagyár füst okádó kéményei árnyékában. De szép ez a füst alkonyatban amikor a hanyatló nap sugarai átszűrődnek rajta. Népi mulatóhely volt a Bú za tér is. Mindig akadt ott állatsereglet, cirkusz, ba- zárosok, olcsójánosok. hajóhinta és panoptikum Ebben szörnyű ágyúharcot

lehetett látni, térbelien, felnagyítva s a címe ez volt: A muhi csata. De volt ott nagyobbszabá- sú dolog is a hippodrom. Hatalmas deszkaépitmény, lovasmutatványok céljára. Ide eljött már a polgári ifjúság is, még a katonatisztek is civilben, s vörösre verte a tenyerét, fut megjelent a nagy szám, a csinos szőke lovarnő és árulkodóan feszes vörös huszár attilában, körű l lovagolta a terepet. A gazdag, komoly polgárság inkább a színházat támogatta s legfeljebb még a bicikliversenyeket nézte meg oda kint a réten az új sörgyár előtt épített pályán.

Ebbe az álmositó csend - be dördült bele egy délelőtt a legnagyobb piac idején a Koszi üzlet robbanása a városház sarkán. Az üzlet a többi között tü zijátékhoz való dolgokat, vadászfelszerelést és puskaport is árusíthatott. —■ Hogy ne kelljen neki a katonai lőporraktárban fek- bért fizetnie a lőporért, sokat tárolt belőle az üzletében, Bolti tűz, robbanás, sok halott és sebesültek szá zával. A kirakatablakok szerterepülő szilánkjai bor zalmas szerencsétlenséget okoztak. Még a torony és megrázkódott, pedig az a polgárváros örökéletének szimbóluma volt. Nyargalt a sok gyerek a szinhelyre, de a Bem utca közepén már kordont húztak, Egy kisfiú , vastag kirakatüveg cserepet szedett fel emlékül, befestette nemzeti színre és ráírta 1897.

S. G.

ul a Nyugat-ban így emlékezett meg róla: „... oly tiszta, közvetlen őszinteséggel mond fa el az alig egyévrtyi időnek hétköznapi eseményeit, hogy - a kis hősnő szavai nyomán egy egész kor társadalmának keresztmetszete nyílik az olvasó elé..Braun Soma hosszabb méltatásának zárószakaszában ezt írja: „Szucsich Mária, ha nem magyarnak, hanem a ma annyira divatos svéd vagy orosz írónőnek születik, külföldi nagy irodalmi lapok már hosszú hasábokon, méltatták volna .. .**

A Tanácsköztársaság idején Tuieek Anna (a Magyar Lányok szerkesztője) helyébe a Lányok Újságja szerkesztőjévé nevezte ki az írói Szakszer vezet. A Lányok Újságjában újszerű módon látott az ifjúság neveléséhez. Népszerűén írt cikkekben magyarázta mi a tőke, mi a bérmunka, honnan ered a kommunizmus és a kommunista szó. Hírt adott arról, hogy kaphatók-e és hol Marx és Engels művei népszerű kiadásban. Közleménye két adott Lenin életéről. Agi- tációs eszközökkel segítette a proletárdiktatúra intézkedései nek megértését.

A Tanácsköztársaság bukása után férjével Berta Lajossal együtt emigrációba kényszerült. Az emigráció éveit Pozsonyban, Prágában, Bécsben, Lipcsében, Berlinben. Londonban töltötte. Első könyve, a „Silavus” Berlinben jelent meg német nyelven a Malik Verlag kiadáséban. A Silavus keleti miliőben játszódó mesék gyűjteménye, de e mesékből nem hiányzik az éles társadalomkritika. A második világháború után Bécsben a Globus Verlag ismét kiadta, s e kiadásból tízezer példányt a Német Demokratikus Köztársaság is átvett.

Tanulmányozta a népi hősmeséket, többet feldolgozott, s kutatásairól a londoni Magyar Klubban több előadást is tartott. Népmese volt „Az ég a földre jön” című hangjáté kának alapja is, amelyet a magyar rádión kívül szlovák, francia, német, flamand és svéd rádióállomások is sugároztak.

Pozsonyban jelent meg „A lányok elindulnak" című regé nye, „Matka Sen" című regényét pedig a Nova Zena című haladó szlovák hetilap közölte. „A lényok elindulnak” című regényében is a pécsi világot jeleníti meg. Fő mondanivalója a polgári család széttörése, a lányok munkapiacra sodródása. E regénye átdolgozva a Szépirodalmi Könyvkiadónál vár kiadásra, s a tervek szerint 1962. végén jelenik meg.

Lipcsében adták ki „A ka- baláskönyv álma" című szati rikus meséskönyvét, amely i polgári világ ellentmondásait leplezi le. Számos írása jelent meg az „Űj Előre” cfm amerikai napilapban, több svéd újságban, folyóiratban i: Legnagyobb érdeme azonbar kétségtelenül az. hogy a „Ta fasztól télig” című gyermekkori naplójában és „A lányok elindulnak” című regényében történelmi hitelességű képet nyújt a századforduló körüli pécsi világról, a bomlásnak indult polgári életrőL

■ > Hamar Imre

V

k