Dunántúli Napló, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-08 / 289. szám

MAPI® IMI. DECEMBER l Uülp&titikai híreink ülést tartott a profi atom­értekezlet Csütörtökön délután Gerti­ben, a Nemzetek Palotájában ülést tartott az atomfegyver- kísérletek megszüntetéséről tárgyaló háromhatalmi érte­kezlet. Ez volt az ötödik ülés azóta, hogy az értekezlet no­vember 28-án újból megkezdte munkáját. A csütörtöki ülésen az ame­rikai küldöttség vezetője elnö­költ. Véget ért a Legfelső Tanács ülésszakának második napja Befejeződött a Legfelső Ta­nács ülésszakának második napja. Ma a szövetségi tanács és a nemzetiségi tanács küldöttei külön üléseiken foly­tatják az 1962-es népgazdaság- fejlesztési terv és a költség- vetés megvitatását Heves diáktüntetések Caracasban Napok óta heves diáktünte­tésektől hangosak a venezue­lai főváros utcái. A Reuter híre szerint szerdán a város egyetemi negyedében ismét politikai tüntetésire került sor. A rendőrség lőfegyverét hasz­nálta. ötven diákot letartóz­tattak. A De találkozó előtt Adenauer szombaton dél­előtt érkezik Párizsba és még aznap este visszautazik Borim­ba. De Gaulle és a nyugat­német kancellár pár órás meg­beszélése iránt az utóbbi két nap alatt erősem megcsappant az érdeklődés Franciaország­ban. Count de MurvfOm francia külügyminiszternek a szená­tusban tartott keddi beszéde és a Bundestag szerdai vitája után párizsi diplomáciai kö­rökben valószínűnek tartják, hogy a De Gaulle—Adenauer- tal álkozó a kelet—nyugati tár­gyalások kérdésében csak megerősíti a két államfő ne­gatív álláspontját. Befejeződött az Egyházak Világtanácsának harmadik közgyűlése India fővárosában befejezte munkáját az Egyházak Világ- tanácsának 18 napig ülésezett harmadik közgyűlése. A köz­gyűlés munkájában 198 egyház képviselői vettek részt. Rokonainak, barátainak Karácsonyra ajándékozza neves művé­szeink kerámia, ötvös, textil alkotásait. IPARMŰVÉSZETI VÁLLALAT 639 Világszerte kiveleiik, hogy adják meg a Kínai Népköztársaságnak az őt legilietí helyet a ENSZ-ben Róma. Pietro Nenni, az Olasz Szocialista Párt titkára a párt parlamenti csoportjának nevé­ben a képviselőház külügyi bizottságának azonnali össze­hívását követeli. Nenni a bi­zottságban a Kínai Népköztár­saság törvényes jogainak hely­reállítását kívánja megtár­gyal tatni. London. R. Scott, a Guardi­an diplomáciai szemleírója éle­sen bírálja az Egyesült Álla­moknak a kínai ENSZ képvi­selet kérdésében elfoglalt ál­láspontját, A szemleíró Ste­vensonnak azzal a kijelenté­sével száll szembe, hogy Csang Kaj-sek az ENSZ alapí­tó tagja volt. Ezzel kapcsolat­ban a szemleíró megállapítja, hogy ez nem így igaz. Az ENSZ alapító tagja a Kínának nevezett ország, nem pedig a csangkajsekista klikk volt. A konzervatív vezetőkörök­höz közelálló Yorskhire Post azt írja Kína elmarasztalása gúnya űz az ENSZ-ből, mert hatszázmillió embert foszt meg attól, hogy képviseltesse ma­gát az ENSZ-ben” A Román Munkáspárt Központi Bizottságának plenáris ütése Gheorghiu-Dej beszámolója A Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága november 30 és december 5-e között plená­ris ülést tartott. Az ülésen Gheorghiu-Dej, a Központi Bi­zottság első titkára előterjesz­tette a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XXII. komgresz- szusán részt vett román párt- küldöttség beszámolóját, Gheorghiu-Dej bevezetőben kiemelte az SZKP XXII. kong­resszusának kivételes jelentő­ségét, nemcsak az SZKP és a szovjet nép életében, hanem a világ összes dolgozói, az egész emberiség szempontjából is. mm Pártunk i— mondotta a továbbiakban Gheorghiu-Dej, — akárcsak a többi kommu­nista és munkáspárt, szüntele­nül tanul és a Szovjetunió Kommunista Pártjának a szo­cializmus és a kommunizmus építésében szerzett hatalmas tapasztalataiból, értékes tanul­ságokat von le a maga szá­mára, amelyek lehetővé teszik, hogy jobban és biztosabban oldjuk meg az új társadalmi rend felépítésének programját Gheorghiu-Dej hosszasan foglalkozott Sztálin személyi kultuszának káros kihatásá­val. Az RMP KB első tikára le­szögezte: a Román Munkás­Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Jó testvérein, nagy- néném és kedves rokonunk őzt Haránt Andorne Batalics Ella december 7-én 71 éves korá­ban váratlanul elhunyt. Te­metése »-én, szombaton 11 órakor lesz a pécsi közteme­tőben, 1002 A gyászoló család. HALÁLOZÁS. Szeretett Jó térj, édesapa, após, nagyapa és kedves rokon Rajczi Ferenc nyugdíjas sörgyári dolgozó december G-án 6» éves korában elhunyt. Temetése december 8-án, 1 órakor lesz a patacsi temetőben. 1601 A gyászoló estiád. KOSZÖNETNYILV ANITAS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édes­apánk, Tankovics József temetésén megjelenésükkel, koszorúk és vi­rágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. 907 A gyászoló család. Éjittetök figyelmébe! Tavaszi építkezéshez az alapanyagokat, téglát, követ, mesziet a kedvező időjárásira való tekint.ette!, már most szerezze be, mert tavasszal az egyidőbem jelentkező igé­nyek idején szükséglete a torlódások miatt nem lesz kielégíthető. 72279 Pécs—Szekszárdi TÜZÉP Megjelent! Megjelenti I-s-á^adők festészete európai mesterművek Giottotól napjainkig 120 képtáblá­val. A kép anyagot összeállította és a bevezetést írta VEB E. A. Seemann kiadói lektori koücfetívája. Ára: 250,— Ft. Kapható a Széchenyi téri könyvesboltban. 73952 párt teljes mértékben helyesli az SZKP-nak a személyi kul­tusz és következményeinek fel számolásáért vívott harcát. Sztálin személyi kultusza Ro­mániában is megnyilvánult. A személyi kultusz befolyása alatt az országban lábra kap­tak a lenini normákkal ellen­tétes módszerek, megszegték a pártélet demokratikus szabá­lyait — mondotta Gheorghiu- Dej; A Központi Bizottság első titkára ezután hosszasan fog­lalkozott a Pauker-Luca, majd pedig Chisinevschi-Constanti- raescu pártellenes frakciÓ6 cso­port tevékenységével. Az RMP KB első titkára el­mondotta, hogy Pauker és Luca terrorista és megfélem­lítő módszereket alkalmaztak a párt kádereivel és aktivis­tákkal szemben. A beszámoló ezután hossza­san taglalta a szocialista or­szágok, e a kommunista és munkáspártok közötti inter­nacionalista.egység nagy jelen­tőségét, s ezzel kapcsolatban a leghatározottabban elítélte az Albán Munkapárt vezetőinek antilen inista szakadáx tevé­kenységét. Beszédének befejező részé­ben Gheorghiu-Dej hangsúlyoz ta, hogy az SZKP programja a román nép napsugaras jövőjét is megtestesíti, éppen ezért az SZKP XXII. kongresszusának okmányait széleskörűén tanul- mányoHM fogják Romániában. New York, Az ENSZ köz­gyűlés szerdán délelőtt ma­gyar idő szerint esti ülésén folytatta a Kínai Népköztársa­ság törvényes ENSZ-belj jo­gai helyreállításának megvita­tását. Az ülésen — AP és Reu­ter tudósítás szerint — Gha­na, Ausztrália és Kuba kül­dötte szólalt fel. Ghana és Ku­ba képviselője támogatta azt a szovjet határozati javasla­tot, amely indítványozza a Kínai Népköztársaság bebocsá­tását a világszervezetbe és a csangkajsekista klikk képvise­lőjének eltávolítását az ENSZ szerveiből. Ausztrália küldötte ellenezte a Kínai Népköztársa ság jogainak helyreállítását. A Reuter-iroda összefoglaló jelentésében nem tartja való­színűnek, hogy a közgyűlés ülésszakát meghosszabbítják. A nagyhatalmak ugyanis egyö- tetüen helyeslik az ülésszak be rekesztésére eredetileg kitűzött december 20-i határidő betar­tását. 'l szakszefvezeli yilóökonoresszus cslüörlí íilésü A szakszervezeti világkong­resszus csütörtök délelőtti ülé­sén felszólalt Frantisek Zupka, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, German Tyitov őrnagy, a kong re&szus vendége, Reza Ruszta, az Iráni Egyesült Szakszerve­zeti Tanács Központi Bizott­ságának főtitkára, valamint a dél-vietnami, a mauritániai, az új-zélandi, az argentin és a finn dolgozók képviselője. A délutáni ülésen felszólalt Isac Martin, a Román Szak- szervezetek Országos Tanácsá­nak elnöke. Utána felolvasták a Santo Domingo-i Dolgozók Nemzeti Felszabadító Mozgalmának táviratát. Moses Mahbida. a Dél-Afri­kai Szakszervezeti Kongresszus aielnöke megismertette a kong resszus küldötteit a délafrikaj színes dolgozók kétségbeejtő helyzetével. Felszólalt Aarne Saarinen, a j Finn szakszervezetek küldöttó is. A délutáni ülésen felszólalt még a nigériai, a hondnrasi, a ceyloni és a guatemalai dolgo­zók küldötte. A szocialista országok életéből TÖBB MINT 13 EZER LAKAS ÉTÜL JÖVŐBE VARSÓBAN. A varsói fővárosi tanács a napokban megvitatta és jóváhagyta Varsó 1962. évi tervét és költségvetését, A költ­ségvetésben előirányzott több mint 4 milliárd 200 millió zloty nagy részét a főváros szépítésére, kulturális és szo­ciális célokra, lakásépítésre és egyebekre költik. Míg 1958-ban a főváros költségvetéséből cgv lakosra számítva 2961 zloty esett, addig 1962-ben ez a szám 3579 zlotyra emelkedett. Mint minden évben, az elkövetkező években is hatalmas összegeket irányoztak elő lakásépítésre. Var­sóban az ötéves tervben összesen 62 800 lakás épül, ami körülbelül 175 ezer szobának felel meg. Csupán 1965-ben több mint 13 ezer lakást építenek a Lengyel Népköztár­saság fővárosában. BULGÁRIÁBAN KÖZVETLEN TELEVÍZIÓS KAPCSOLAT LÉTESÜLT BUKARESTTEL ÉS MOSZKVÁVAL A bolgár televízió rövidesen közvetlen kapcsolatot létesít a bukaresti és moszkvai televízió adóval. Ilymódon lehetővé válik, hogy a bolgár televíziónézők megismer­kedjenek a moszkvai és bukaresti politikai eseményekkel, s sportrendezvényekkel, s ugyanakkor a szovjet és román nézőkkel is. Bulgária, mint az Intervízió tagja, ezenkívül bekapcsolódik a szocialista országok televíziós műsorcse­réjébe. ELEFÁNTCSONT-FARAGOK ÜZEME PERINGBEN Peking a múltban is híres volt, 8 ma is nevezetes elefántcsontfaragőirál. A forradalom győzelmét követő években a pekingi csontfaragók szövetkezetekbe tömörül­tek, majd 1958-ban egyesítették szövetkezeteiket egyetlen nagy elefántcsontfaragó üzemmé. Jelenleg a pekingi ele­fántcsontfaragó üzemben 500 idős és fiatalabb csontfaragó művész dolgozik. Az üzemben az elmúlt három esztendő folyamán több mint 200 elefántcsontfaragó tanulót képez­tek ki szakemberekké. Ilymódon biztosítják, hogy ne hal­jon ki ez a világszerte elismert iparművészeti ág. Gyak- > ran látogatják meg az üzemet neves kínai festőművészek is, akik segítenek a faragáshoz szükséges rajzolás elsajá­tításában a tanulóknak. Külön érdekesség, hogy a forra­dalom győzelme előtt ez az iparművészet* ág teljesen a férfiak monopóliuma volt, jelenleg viszont a legügyesebb ifjú mesterek között szép számmal akad nő is. NÖVEKSZIK A MONGOL MUNKÁSOSZTÁLY A mongol vállalatoknál a munkások száma a leg­utóbbi húsz esztendőben CBaknem 6.5-szeresére növeke­dett. Ugyanezen időszakban az állatni iparvállalatok össz­termelése 9-szerte lett nagyobb. A termelő eszközök ter­melésének részaránya az ipari össztermelésben lBöű-ban csaknem 51 százalék volt. Ez arról tanúskodik, hogy az ország társadalmi-poli­tikai és gazdasági életében a munkásosztály élcsapat­szerepe szakadatlanul emelkedik — írja az Unen című lapban a Mongol Szakszervezetek Tanácsának elnökhe­lyettese. Állandóan nő Csehszlovákia külkereskedelme A Csehszlovák Szocialista Köztársaság külkereskedel­mének terjedelme 1961. első felében 1960. hasonló idősza­kához viszonyítva 10,6 százalékkal, vagyis 13 milliárd 016 millió koronáról 14 milliárd 278 millió koronára emelke­dett. Ugyanezen idő alatt az import terjedelme 6 milliárd 82 millió koronáról 6 milliárd 830 millió koronára, az ex­port terjedelme 6 milliárd 833 millió koronáról 7 milliárd 448 millió koronára növekedett. Csehszlovákia külkereskedelmében a Szovjetunió áll az első helyen, utána a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és Magyarország következik. Alkonyodik „a Nyugat kirakatában“ AZ UTÓBBI HETEKBEN rendkívül nagy a forgalom Nyugat-Berlin és a Német De­mokratikus Köztársaság közöt­ti határ ’átjáróin. Éjjel-nappal mennék a teher- és személy­kocsik, s a kocsik tulajdonosai útjuk célját így jelölik meg; a Német Szövetségi Köztársa­ság. Ezek az emberek eltávoz­nak, hogy soha többé ne térje­nek vissza Nyugat-BeriÜnfoe. De nemcsak emberek költöz­nek el, hanem egész gyári be­rendezéseket is elszállítanak, Miért mennék él ezek az emberek, miért szállítanák el egész • gyárakat Nyugat-Berlin- ből Nyugat-Németországba? Augusztus 13. után, amikor az NDK a demokratikus Berlin és a város nyugati övezetei kö­zött szilárd államhatárt létesí­tett az agresszív, zsaroló kö­rök megértették, véget értek a Német Demokratikus Köztár­saság kárára elkövetett üzér­kedéseik. Számos üzem és vál­lalat tulajdonosa póni félelmé­ben a nyugat-béri mi fejlemé­nyek miatt elhatározta, hogy a termelést részben, vagy tel­jesen Nyugat-Németországba helyezi áti November közepéig 19 válla­latot teljesen átköltöztettek, 23 vállalat és üzem pedig részben helyezte át termelését Nyugat- Németországba. Közöttük van­nak olyan nagy konszernnek, mint az AEG, Siemens és Os­ram. Teljesein áthelyezték ter- meiíásüket pl. a következő üze­mek: a Berolina Harisnyagyár, a Leo Ross Gépipari Üzem, az Elektrons GMBH Schindlet Felvonógyár és számos más üzem. A Telefunken Gyár is áthelyezte igazgatóságát Nyu- gat-Németar&zágba. Uj szék­helyet keresnek a nyugat-ber- 1 lini Diskontobank, a Commeis Bank és a Berliner Bank is. A Nyugat-Berlin bői elköltö­zők között nagy számban van­nak képviselve a volt szektor- határokon lévő kis üzleteik és kioszkok tulajdonosai, akik nagy összegéket kerestek a nyugati márkának a keletivel szemben számított ..svindli ár­folyamán”. Közöttük vannak a már bezárt pénzváltóhelyek tulajdonosai és alkalmazottai is, akik a csaló árfolyam segít­ségével a márkát kicsempész­ték az NDK-ból. Nagy szám­ban elköltöznek a kém- és di- verzáns szervezetek ügynökei is, mert a határok lezárása kö­vetkeztében igen nehézzé vált számukra, hogy eljussanak a demokratikus Berlinbe. De a városból elköltözik sok mun­kás is, akikben a nyugat-ber­lini szenátus provokációi és Brandt polgármester uszító beszédei aggodalmat keltettek a város jövőjét illetőleg. A nyugat-berlini szervek ti­tokban tartják az elköltöző személyek számát, de a nyu­gati sajtóban megjelent hírek szerint az utóbbi hónapokban 50 ezer személy távozott. A Spiegel című nyugatnémet fo­lyóirat leleplezi, hogy hetente kétezer személy költözik el. A Dagens Nyheter című dán bur- zsoá lap azt írta. hogy Nyugait- Berlinböl augusztus 13-a óta kétsaer, sőt háronwaor annyi ember költözik eű, mint au­gusztus 13-a előtt. Más burásod források szerint négyszerié is többen elmentek, EZ A MENEKÜLÉS a nyu­gati kapitalista körökben nagy nyugtalanságot kelt Mert míg augusztus 13-a véget vetett vagy legalábbis erősen csök­kentette azt a lehetőségeit hogy Nyugat-Beriint kémkedés és diverzió céljára használják fel, a legagresszívabb imperialista körök attól félnek, hogy a sok ezer ember elmenekülése eb­ből a „kirakatból” rövidesen megsemmisítheti azt amit az imperialisták több mint egy évtizeden át építettek. Ezért Davits, amerikai köztársaság­párti szenátor pa/tétskusan kö­nyörög a nyugati esőknek, tö­rekedjenek arra, hogy Nyugat- B éri in megmaradjon „a Nyu­gat kirakatának” és hogy e város fokozott segítségben ré­szesüljön. Semmit sem ért Bonn 500 millió márka segélye, melyet rögtön augusztus 13-a után küldött Nyugat-Barlinbe. Sem­mit sem érnek az USA mágná­sainak felhívásai, a menekülés tovább tart Brandt polgármes tér ugyan megkísérli a lakos­ság megnyugtatását, kijelent­ve, hogy „a helyzet normajd- aálódott”, másrészt azonban kétségbeesetten kéri, hogy „az emberek és a megrendelések' áradata” meginduljon Nyugat- Bér linbe. Amint a Frankfurter Allgemeine november 10-i szá­mában írja* a bonni kormány Brandt kezére járt és jóvá­hagyta a munkaügyi minisz­térium javaslatát hogy Nyugat Berlinben a feszült helyzetet maguk e város urai idézik elő az NSZK és a nyugati nagy­hatalmak uralkodó köreivel együtt Szüntelenül uszítanak és fenyegetik a Német Demok­ratikus Köztársaságot, sőt azt követelik, hogy ragadjanak fegyvert „a város védelmére”. S egyesek közül, mint pl. Brandt „a végső kockázat”, vagyis a Nyugat-Bérűn miatt esetleg kirobbanó atomháború politikája mellett foglal állást. De a feketézők, a kémek és a felforgató elemek kivételével az áj statútum senkii sem fog megkárosítaná, nem fogja ve­szélyeztetni Nyugat-Berlán szabad város egyetlen polgá­rának biztonságát és szabad­ságát sem. És hogy minden nehézséget kiküszöbölj^rií Nyugat-Beridn gazdaságának életéből, az NDK kormánya és a demokratikus Berlin városi tanácsa nemegyszer javasolta és javasolja a nyugat-bérli ni szenátusnak, kezdjen tárgye'á- sokat az NDK anrrvnável a Né­met Demokratikus KöEtársa- SÁag&l való együttműködés felvételéről és elmélyítéséről. MA HTTJGAT-BERUNBEN nehézségek vannak, ennek oka az, hogy Brandt rofc>z helyre fordul, s nem hajlandó tár­gyalni azokkal, akik » legjob­ban biztosíthatnák Mjwgat- Berlin ncrmáHs, bocsateges fejlődésé* ,------4

Next

/
Thumbnails
Contents