Dunántúli Napló, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-25 / 200. szám

4 N « p T n 1961. AUGUSZTUS 25. Szovjet jegyzék a nyugati hatalmakhoz ' A szovjet kormány azonos szövegű jegyzékeket juttatott él az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország kormányához. A Jegyzékekben tiltakozást jelent be az ellen, hogy a Nyugat-Berlinbe vezető légifolyosókat a nyugatnémet militarizmus felforgató és re- vansvágyó céljaira használják fel. A szovjet jegyzékek rámu­tatnak arra, hogy „durván megszegték az 1945-ben szü­letett megállapodást, amelynek értelmében légifolyosókat je­löltek ki a három nyugati ha­talom - számára, átmenetileg arra a célra, hogy biztosítsák katonai helyőrségeik szükség­leteinek fedezését, de nem ar­ra, hogy a nyugatnémet mili­tari anus felforgató és revans­vágyó céljait mozdítsák elő”. A jegyzékek hangsúlyozzák, hogy az utóbbi időkben erősen fokozódott a Német Szövetsé­gi Köztársaság bizonyos kö­reinek nyugat-berlini provo­kációs tevékenysége. „Ez a te­vékenység olyan méreteket ölt, hogy már e térség békéjének és nyugalmának megsértésével fenyeget”. A légifolyosókon jutnak él Nyugat-Berlinbe a bonni kor­mány és szövetségi gyűlés hi­vatalos képviselői, akik a re­pülőtérről egyenesen tüntető „tájékozódó” körútra indulnak a városban, ellenséges nyilat­kozatokat tesznek a Német De­mokratikus Köztársaság és a Szovjetunió ellen. A jegyzékek rámutatnak ar­ra, hogy a bonni kormánykö­rök fokozódó nyugat-berlini mesterkedései a helyzet kiéle­zésére irányuló törekvésüket bizonyítja, azt a szándékukat, hogy bonyodalmakat és konfliktusokat akarnak fel­idézni, összeütközést próbál­nak kirobbantani a nyugati hatalmak és a Szovjetunió kö­zött, a nyugatnémet militaris­ták és revanshirdetők javára. A szovjet kormány követe­li, hogy az Egyesült Államok, illetve Nagy-Britannia és Franciaország kormánya hala­déktalanul tegyen lépéseket a bánni kormány törvénytelen és kihívó nyugat-berlini cse­lekményeinek beszüntetésére. Kommentárok a nyugat-berlini kérdésről PÁRIZS Az Humanité hasábjain Wal deck Rochet, a Francia Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának főtitkárhelyettese mozgósítja a francia dolgozó­kat, kényszerítsék ki minél előbb az igazi tárgyalásokat „A Szovjetunió a legnagyobb türelemről tett bizonyságot, legutóbb pedig Hruscsov meg­ismételte tárgyalási ajánlatát. Sajnos — állapítja meg a fő­titkárhelyettes — a nyugati államok kormányai ahelyett, hogy kedvezően válaszoltak volna e felhívásra, heves há­borús és szovjetéi! enes kam­pányt indítottak él, a múlt hét végén maga az Egyesült Álla­mok alelnöke ment él Nyugat- Berlinbe hogy megéljeneztesse magát a nyugatnémet revans- vágyókkal. Waldeck Rochet leszögezi, hogy de Gaulle magatartása . mélységesen ellentétes Fran­ciaország és a béke érdekei­vel. Nem szabad 'elfeledni — írja —, hogy de Gaulle Nyugat Németország revansvágyóinak érdekében sürgeti a „határo­zottságot”, javasolja a szov- jetellenes kereszteshadjáratot. Minden francia, aki meg akar­ja védeni a békét, tiltakozzék az ellen és tömörüljön egy olyan akcióban, amely de Gaulle-t és a nyugati kormá­nyokat rákényszeríti, kezdje­nek minél előbb igazi tárgya­lásokat, hogy eljuthassanak a két német állammal való bé­keszerződés aláíráséhoz és a nyueat-berilind helyzet norma­lizálásához. PEKING A Dagong Boa című kínai lap kommentárja megállapít­ja, hogy az Egyesült Államok­nak és követőinek háborús ké­szülődése Nyugat-Berlinbem „súlyos provokációt jelent az NDK-val szemben és fenyegeti az egész szocialista tábor biz­tonságát és a világbékét A kommentár hangsúlyozza, hogy a biztonsági intézkedé­sekkel az NDK csupán egy szuverén állam jogait gyako­rolja, hogy így védje meg sa­ját érdekeit Határellenőrzésd rendszere belügy, amelybe egyetlen más országnak sincs joga beavatkozni. „A kínai nép határozottan támogatja a varsói szerződés országainak szilárd álláspont­ját és az NDK biztonsági intéz kedéseit. A német békeszerző­dés megkötésének, valamint a nyugat-berlini kérdés ésszerű rendezésének további megaka­dályozása lehetetlen helyzetbe hozza az Egyesült Államokat és a többi nyugati hatalmat” — fejeződik be a kínai lap cikke SZÖFIA A Bolgár Országos Békebi­zottság nyilatkozatot adott ki, s ebben a bolgár békeharcosok nevében támogatja a szovjet kormánynak azokat a követke­zetes és erélyes intézkedéseit, amelyeknek célja a német bé­keszerződésnek az év végéig való megkötése és a nyugat- berlini kérdés rendezése, Nehni indiai miniszterelnök a Szovje unióba látogat Nyikita Hruscsov 1960-bam, indiai látogatása idején meg­hívta Dzsavaharia! Nehru in­diai miniszterelnököt, látogas­son el a Szovjetunióba. A meg­hívásnak eleget téve, Nehru, indiai miniszterelnök szeptem­ber 6-án Moszkvába érkezik. I Minisztertanács ülése A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Meghallgat­ta a Komárom megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának je­lentését a községfejlesztési munkákkal kapcsolatos irányí­tó tevékenységről. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudo­másul vette. A kohó- és gépipari minisz­ter jelentést tett a Dunai Vas­mű hideghengerművének épí­téséről. A Minisztertanács a jelentést elfogadta. A kohó- és gépipari miniszter és a kül­kereskedelmi miniszter közös jelentést tett a kormánynak a magyar szerszámgépipar ex­portjának alakulásáról. A kormány a jelentést elfogadta. Az igazságügyminiszter elő­terjesztésére a Miniszterta­nács javaslatot tesz az Elnöki Tanácshoz a büntető-, illetőleg a polgári eljárásra vonatkozó jogszabályok egyes hatásköri és illetékességi rendelkezései­nek módosítására. A Minisz­tertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. Brandték újabb provokációja Sxakhépxett óvónőt szeptember 1-re felvesz a Pécsi Bőrgyár. 42691 Folytatódnak a nyugat-ber­lini szenátusnak a bókeszerető erők ellen alkalmazott terror- intézkedései. Brandt pculgár- mester utasítására a „frontvá­rosban” bezárták a Német Szocialista Egységpárt vala­mennyi irodáját. A terrorín- tézkedést nem indokolták meg, a szenátus mindenféle felvilá­gosítást megtagadott. A Reuter értesülése szerint a nyugat­berlini hatóságok csak abban az esetben hajlandók engedé­lyezni az irodák megnyitását, ha az NDK kormánya hatály­talanítja augusztus 13-i intéz­kedéseit. A DPA arról ad hírt, hogy Brandt nyugat-ber­lini polgármester csütörtökön rádióbeszédet mondott, amely­ben ismét hangoztatta, nem engedélyezik, hogy az NDK utazási irodát nyisson Nyugat- Berlinben. Ezután arról beszélt, hogy a nyugat-bérűm hatóságok az övezethatáron megszigorítot­ták az ellenőrzést, nem enge­délyezik, hogy az NDK terüle­téről bárki Nyugat-Berlin te­rületére léphessen. Azzal ér­A Paris-Presse űrkutatási bírálja az USA módszereit A Ranger 1. amerikai kozrrii kus laboratórium nagy gairral beharangozott, de sikertelen fellövése után a degaulleista Paris-Presse tudományos mun katársa keményen bírálja az amerikaiak űrkutatási módsze­reit és megállapítja, hogy a Hold elérésére irányuló prog­ramjuk első szakasza az előké- születlenség miatt vallott ku­darcot. A meg nem felelő előké­születeket az magyarázza, hogy az Egyesült Államok egyes vezetői lázasan siettetik a tudósokait, hogy megpróbál­ják utolérni a Szovjetuniót, vagy legalább csökkenteni tud­ják a szovjet tudósok nagy tekintélyét A kitűzött célnak azonban pontosan az ellenke­zőjét érik el — állapítja meg a lap. — Az amerikai balsike rek csak még inkább aláhúz­zák, mekkora különbség van a két rivális között Ezek a ku­darcok nem szolgálják az Egye­sült Államok s általában a Nyugat érdekeit — írja. A Paris Presse tudományos munkatár­sa elítélá az Egyesült Államok tudósainak kísérleteit körül­vevő reklám- és üzleti légkört. Megjegyzi, hogy július 19-én például Grissom rakétautas felbocsátását azért kellett el­halasztani, mert felhők voltak az égen. Ezek ugyan nem aka­dályozták volna meg a kísér­letet de zavarták volna annak a felvevőit, amely megvásárol­ta a rakéta fellövéséről való filmesés kizárólagos jogát. veit. hogy „kommunista pro­pagandistákat?’ nem engedhet­nek be a frontvárosba. Dr. Münnicb Ferenc De S hi be érkezett Delhi (TASZSZ). Dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és kísérete csütörtökön Delhibe érkezett. A magyar és indiai nemzeti lo­bogókkal feldíszített repülő­terén Nehru indiai miniszterel­nök, a központi kormány mi­niszterei, parlamenti képvise­lők, az indiai hadsereg tábor­nokai és tisztjei és az Indiában akkreditált diplomáciai képvi­seletek vezetői fogadták a vendégeket. A magyar kor­mányfő megérkezésének tisz­teletére díszszázad sorakozott fel. A zenekar a Magyar Nép- köztársaság és- India nemzeti himnuszát játszotta. Dr. MJtemch Ferenc a repü­lőtérről szálláshelyére hajta­tott . - a s* r^s\/\Js\f\y\ r' -a a a-a a^va-a/v-A/VAA Hasznos termelési tanácsokat, útmutatót ad a nagyüzemi gazdálkodás valamennyi ágában, ismerteti a legújabb kuta­tási eredményeket, a növénytermesztés és állattenyésztés új módszereit, a korszerű nagyüzemi építkezést a 24 oldat terje­delemben minden szerdán megjelenő Magyar Mezőgazdaság. Bányászni vásár! rendez a Metern Pécsszatolcson, feszesen, Vasason, Pécstaiip,elepen Ez évben is megrendezd a hagyományos, nagyszabású bá­nyásznapi vásári; a kereskede­lem. A szeptember 2-től 9-ig tartó vásárt jórészt a pécssza­Cjptfezettk Komló TÖRTOnBTBBŐL KURUCZ PÁL ÉS THIERY ÁRPÁD RIPORTSOROZATA (4.) 1945 április volt. Vasárnap. Az első verőfényes tavaszi na­pok egyike. Komló apraja- nagyja az utcákon sétált. A megpróbáltatásokkal téld ősz és tél után jó volt nagyokat szívni a friss levegőből, bele­nézni a ragyogó, melegítő napba. Az állomásra egy lusta vo­nat döcögött be. Az első vona­tok közül való. Még egy hó­napja sem szabadult fel az ország, a vasútvonalak nagy része szétrombolva várta az újjáépítést, a mozdonyokat magukkal vitték az országot végigrabló hitleristák és nyi­lasok. Érthető módon minden­ki kíváncsian nézte az állo­másra befutó szerelvényt. Szimpla, kopott marhavago­nokból álló sezrelvény volt. De az egyik kocsiból ismerős fej kandikált ki, és valaki fel­kiáltott a nézelődők között: odanézzenek, megjöttek. Visz- sza jöttek! Egyszerre sokan csődültek a két kopott G. kocsi köré, ahon­nét ijedt arccal másztak le azok az emberek, alak az ősz­szél, november végén három dugig megrakott szerelvénnyel együtt menekültek el a felsza­badító szovjet csapatok elől. Szentgotthárdnál érték utol őket a szovjet csapatok, és most visszajöttek... Valaki előugrott a tömegből, egyenesen az egyik frissein le-"1 kászálódott „menekült” elé. Itt vagy te jómadár! — Kiál­tott rá, mire az kitágult pu­pillával segélyíkérőn nézett körül, de csak hasonló ijedt arcokat látott felháborodott arcú emberek gyűrűjében. — Hova tetted a sportkör pénzét, te utolsó!? — Ordított rá az emberünk. Aztán előlépett egy másik, egy harmadik és mondták kiabálva a hosszú listát. Nem papírról olvasták fel, fejből mondták: ti találtá­tok ki a centlizést, a másfél- műszakozást a háborúban, ti jelentettetek fel bennünket a műszaki parancsnoknál, aki aztán a fogdába vágott ben­nünket. Ti találtátok ki, hogy a strandra se mehettünk, mert nem volt meg a négy polgá­rink ... A jövevények csak áll­tak, csak hallgattak; Először hafflgaittak fey a komlói bányászokkal szemben,, állva, és talán már a legrosszabbra is elkészültek. De a nemzetőrség kísérte be csak néhányukat a fogdába, ugyanoda, ahová egy féléve még azokat a bányászokat kí­sérték, akiket a katonai ’pa­rancsnok ítélt éL Néhány hét múlva a haza­tértek is munkát kaptak. Tes­sék, mutassátok meg, hogy akartok dolgozni — mondták nekik. Legtöbbjük jól is dolgo­zik azóta is.' A komlói bánya lassan ren­des kerékvágásba jutott. A felszabadulást követő évek alatt helyreállították a hábo­rús károkat, kivették részüket a komlóiak is az emlékezetes nagy széncsatákból, munka­versenyt szerveztek, de a kis bányásztelepülés 1948-ig neon igen lépett élőre. 1948-ban kapott lábra az el­ső hír: Komlót hamarosan mindenki emlegetni fogja, megkezdődik Komló fejleszté­se. Nagy bányavárossá nő majd a kis település. Addig a komlói bánya nem is volt önálló. A bánya Nagy­mányofchoz tartozott, ott szé­kelt az igazgatósága is, a kom­lói üzemek nem voltak jelen­tősebbek, mint ma Nagymá- nyol vagy Szászvár. A felsza­badulás utáni években azon­ban tovább folytatták a kísér­leteket a komlói szénnel, és amikor felmerült egy új ma­gyarországi vasipari központ, egy új, nagy kohómű felépíté­sének a gondolata, Komlóra terelődött a figyelem. Nagy szénvagyona, kiváló minőségű kokszolható feketeszene egy­szerre az ország érdeklődésé­nek a középpontjába állította Komlót. Nehéz lenne leírni az akkori komlóiak örömét, amit a hírek hallatán éreztek. Hát még amikor valóban meg is indult a bánya fejlesztése! Az altáró építésével és a kettes akna lemélyítésével kezdődött a nagy munka. Fenn a régi Kossuth-akna mellett, a régi aknától alig száz méternyire jelölték ki az új akna helyét. Akkor még a HFK cég, egy aknamélyítő magánvállalkozás munkásai vonultak fel a régi akna mel­lett a mélyítéshez. Az öreg komlóiak büszkén, de egy kis álmélkodással is, hallgatták az aknamélyítőket, akik a készülő aknáról beszéltek. Ilyen nagy­méretű ikeraknát akkor építet­tek először. Ez is a fejlesztés nagyságát mutatta. 1948 késő tavaszán zajlott le a mai Kossuth-akna helyén az a bensőséges ünnepség, ami elindította Komló új korsza­kát, ami megvetette Komló várossá fejlődésének alapját. Akkor vágták be először a csá­kányt a kemény, kötött, leta­posott földbe, és emelték lei az első lapát földet a mélybe nyúló akna kútjából. Augusztus húszadikán jött Komlóra Osztrovszky György, a MASZ igazgatója, is Kor- ezogh Imre államtitkár. Fél Komló kinn volt az utcákon. Úttörők fehér ingben, a felnőt­tek ünneplőben, mintegy ezer ember. Beszédek hangzottak el, kipirult arcú emberek tap­soltak, aztán mentek fel a jö­vendő nagy akna heiyére, és a vendégek kezükbe vették az erre az alkalomra készült csá­kányt belevágták a földbe. Elő­ször, másodszor, harmadszor, aztán a pesti vendégek, akik nemigen gyakorolnák az ilyen mesterséget, izzadtan törölgették a homlokukat. Az emberek egy kicsit mosolyog­tak rajtuk, de tapsoltak, mert valami megindult azokban a percekben Komlón. Megindult egy sodr évtizedes nagyarányú fejlődés, amelynek a minap ünnepeltük egyik fordulóját, a várossá fejlődés tizedik évfor­dulóját. A csákány, amellyel az első rögöt kimozdították, hogy a mai Kossuth-akna lenyúlhas­son mélyen a föld gyomrába, a komlói múzeum tulajdoná­ban van. Értékes ereklyéje az a fiatal szocialista városnak. (Folytatjuk) bolcsi, mesaesi, vasasi és pécs- bányatedlepd boltok bonyolítják Le. A vásárlás megkönnyítése érdekében szeptember 3-án a bányásziteriileteken működő valamennyi ruházati és ipar­cikk-bolt egész napon át nyit­va lesz. Ezt megelőzően, szep­tember másodikén, szombaton délután 6 óráig tartanak nyit­va az üzletek. A bányászvásár alkalmából óriási áruválaszték kai várják vásárlóikat az üz­leték. Szeptember 3-án a Hősök tarán, a kultúrház udvarán, Meszesen, az üzletházakkal szembeni térségen, Vasas II. telepen, a kultúrház udvarán, Fécsbányatelepen, ugyancsak a kultúrház udvarán, több vendéglátóipart és élelmisze­reket árusító pavilon várja majd a bányászokat. A pavilo­nokban sokféle meleg ételit, virslit, debrecenit, szendvicset, sört, több minőségű bort, gyü­mölcslevet, szörpöt hoznak forgalomba; Nagyszabású vásárt rendez a Pécsi Állami Áruház, a Ruházati Bolt, és a Kiskeres­kedelmi Vállalat közösen, a nyugati városrészben, az Olim­pia étterem mellett felépülő pavilonban. Az Olimpia étte­rem környékén hét-nyolc pavi­lont épít majd fel a vendéglátó vállalat, valamint az Élelmiszer kereske«ielmi Vállalat. Növe­lik az Olimpia étterem befo­gadóképességét is, hogy minél többen sízórakozhassanak ott a bányásznapon. A bányásznap alkalmából szabadtéri színpad épül az Olimpia étterem előtti téren. A szabadtéri színpadon az Uránércbánya Vállalat színját­szói adnak majd műsort, és a Pécsi Állami Áruház dolgozói rendeznek divatbemutatót.

Next

/
Thumbnails
Contents