Dunántúli Napló, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-11 / 136. szám
VILÁG PROLETÁRNÁL ÉtöESÜUETER! ’ 9VNAKTUU , y XAPIO A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT' BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIIL ÉVFOLYAM, 136. SZÁM ÄRA: 70 FILLÉR BÉCS UTÁN Pontos részleteket még nem ismer a világ a bécsi Hruscsov —Kennedy-találkozóról és még az amerikai elnök televíziós beszéde után is gyéren csörgedeznek a nyugati kommentárok: arra várnak, mit mond a bécsi megbeszélésekről Hruscsov. Azt azonban minden nagyobb nyugati lap megírta, hogy a szovjet kormányfő vidám hangulatban érkezett haza Moszkvába, s a Sukarno indonéz elnök tiszteletére rendezett fogadáson még táncolt is. Egyik kommentátor kesernyésen jegyezte meg: „Ha nem is mondhatjuk, hogy Hruscsov 'megtáncoltatta Bécsben Ken- nedyt, az bizonyos, hogy Bécs után neki van kedve táncolni, míg "Washingtonban komor hangulat uralkodik”, Tény, hogy a bécsi találkozó után derű és nyugalom uralkodik a szovjet fővárosban, Hruscsov nem siet beszámolni a megbeszélésekről, hanem udvarias házigazdához illően elkísérte Sukamót szovjetunióbeli utazására. Tény az is, hogy Kennedy televíziós beszámolója után néhány órával Rusk amerikai külügyminiszter megjelent a kongresszusban és — pénzt kért, nagyon sok pénzt az elnök programjának (az úgynevezett „segély” és a fegyverkezési programnak) végrehajtására. Ez már önmagában is érthetővé teszi, hogy a hangulat Washingtonban nem valami rózsás. A rakéta-elmaradás behozására szánt összegekre még csak rábólintanának a kongresszus tagjai — azok hasznot hajtanak a mam- mut-trösztöknek, nyomban és sokat jövedelmeznek. De Kennedy most öt évre előre kért több mint hatmilliárd dollárt külföldi segélyekre az elmaradott országok számára, hogy ezzel a költséges mézesmadzaggal fogja vissza őket a veszedelmes kommunizmushoz való közeledéstől. Ez a befektetés — az új, rugalmasabb amerikai politika eszközeként felhasználva, tehát úgy, hogy nem közvetlenül fegyvervásárlásra, koncessziók átengedésére és amerikai árufelesleg kényszerátvételére, hanem a latin-amerikai, ázsiai és afrikai burzsoá körök számára nagyobb beruházási, mozgási teret engedve költhessék el a dollárokat — így már nem hoz gyors és magas profitot. A monopolok nem szeretik az ilyen üzleteket és ez a hosszú távra lavírozó segély-stratégia méghozzá végkimenetelében is bizonytalan: hátha odavész az egész pénz, s az illető országok nem az amerikai szótár szerint értelmezik majd a semlegességet, hanem komolyan veszik azt? Kennedynek megvan a maga ellenzéke odahaza, s eléggé komor csatákat kell most velük megvívnia. Az amerikai elnök beszédében külöfl figyelemreméltó •rész az, amelyben elismeri: a világ különböző pontjain az imperializmus és csatlós kormányai ellen kirobbant felkelések. nemzeti szabadságharcok és tüntetések ódiumát nem lehet eayszerűen a „kommunisták felforgató tevékenysé- gé”-re hárítani. Nagyon sokszor minden kommunista ösztönzés nélkül is felkelnek a tömegek az amerikabarát vérengző diktatúrák és korrupt despotikus rendszerek ellen. Ezt is komor képpel vették tudomásul Washingtonban, hi- . szén csak ezen a héten a következő ..bajokkal” kell az Egyesült Államok diplomácia- jának szembenéznie: A megszorult portugál gyarmatosítók elleni vádbesaedek a. Biztonsági Tanácsban* á® angolai vérengzések ügyében. Nem közvetlenül, de közvetve az amerikai imperializmus is érdekelt fél ebben. Fenyegető nyugtalanság Iránban, , . Kínos vargabetűkkel visszatérniük a demokráciáról tartott szónoklatok után a katonai diktatúrát bevezető Csang Do-Jung féle junta támogatásához Dél-Koreában. A Dél-Amerikának Ígért semlegesség, a diktátorok támogatásának beszüntetésére vonatkozó fogadalmak ellenére le kellene nyelni a friss bolíviai katonai puccsot. Mit csináljanak Gizengával Kongóban, aki az ENSZ-t kérte fel a parlament összehívására és hajlandó ott szembenézni ellenzékével? Komolyabb s laoszi konferencia problémája, ahol az Egyesült Államok még saját szövetségesei maradéktalan támogatására sem számíthat. A fegyverszünet megkötése után az ellenforradalmárok Laoszban sündisznóállásokat létesítettek a törvényes kormány és a Patet Lao területén, a fegyverszüneti vonal mögött Az amerikaiak durva nyíltsággal szegték meg a tűzszünetet, s rfepülőgépen > erősítéseket szállítottak ezekbe a sziget-állásokra. Így például Pa Don got nemcsak megerősítették, hanem későbbi támadás kiindulópontjául is fel- használhatóvá akarták tenni, annyi hadianyagot szállítottak oda. Erre a Patet Lao csapatai kifüstölték az ellenforradalmárokat Pa Dongból — a saját területükön. Az Egyesült Államok most leállíttatta a genfi megbeszéléseket, mert úgymond — a „tűzszünetet megszegték”. De tovább kell tárgyalni és micsoda gond ez: hogyan viselkedjék Amerika, ha bebizonyosodik, hogy éppen ők szegték meg a tűzszünetet Laoszban? S mit segít ez a genfi sürgölődés a veszett laoszi fejsze nyele körül, amikor a tárgyalóteremben már nem lehet visszaszerezni azt, amit a laoszi nép felszabadító, antiimperialista harcában megszerzett: ti. országának mintegy háromnegyed részét. Gondot okoz Washingtonnak Berlin is. A Szovjetunió nem i hagy kétséget áz iránt, hogy a német békeszerződést már nem lehet sokáig halogatni. S Kennedy tudja, hogy — bármennyire kellemetlen is ezt a tényt tudomásul venni Ade- nauernek —, semmit sem tehetnek az ellen, ha megkötik a békeszerződést az NDK-val: ez csak nem „agresszió”? Azt is tudják, hogy a Berlinbe vezető utak biztonságát az NDK is garantálhatja a nyugati hatalmak számára, ez sem lehet „casus belli”. Kennedy így a kapitalista „szabad világ” számára kevés jót ígérőnek jellemezte beszédében a német kérdéssel kapcsolatos helyzetet. Azt móndotta: Berlin és Németország kérdéséről tovább kell tárgyalni. De hiszen épperf ettől fél Adenauer, éppen ebben nem ért egyet vele de Gaulle. A nyugati szövetségesek vezetői közt bizonytalanságot és aggodalmat keltett már a puszta tény is, hogy az amerikai elnök nélkülük ül le tárgyalni a szovjet kormányfővel. S most elhatározták, hogy tovább tartják a kapcsolatot, s tárgyalni fognak a német kérdésről is. Ez nem erősíti a nyugati szövetséget, az bizonyos. Nem mintha attól félne Adenauer, vagy Macmillan, s de Gaulle, hogy Kennedy netán áttér a kommunista hitre, ha sokat tárgyal _ fflVJj/hafe 11. oldalon.) 1961. JÚNIUS 11. VASÄRNAP | Baráti országok diplomáciai képviselői Martonvásáron V; I. Usztyinov. a Szovjetunió budapesti nagykövete, Zsamballn Ban zár, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete, Nguyen Van Hong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság és Pék Ten Von, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője szombaton meglátogatta a Magyar Tudományos Akadémia mar- tonvásári mezőgazdasági kutatóintézetét. A vendégeket Rajki Sándor, az intézet igazgatója fogadta és bemutatta nekik az intézet legújabb eredményeit. A látogatáson jelen volt Szarka Károly külügyminiszterhelyettes és Petőházi Gábor földművelésügyi miniszter- helyettes. Űjabb épület alapjait rakják le a Jókai utcában. fl Biztonsági Tanács újból elítélte Portugália angolai háborúját Tízezer felf egy vérzett szabadságharcos küzd Angolában New York, (TASZSZ). A Biztonsági Tanács péntek délutáni ülésén az angolai vitában felszólalt Zorin, a Szovjetunió képviselője is. A felszólalásokat összegezve rámutatott: a szónokok többsége teljes megalapozottsággal jelentette ki, hogy Portugália Angolában kíméletlen gyarmati háborút folytat, s hogy ez a háború nemcsak az angolai nép, hanem minden afrikai nép és állam érdekeit is érinti. TelMeg kell gyorsítani a kukorica-kapálást Jól halad a pillangósszéna betakarítása Az elmúlt hét változatlanul csapadékos volt, a növényvédő állomás gépegységei azonban keveset vesztegeltek. Minden napsütéses órát kihasználva végezték a burgonyabogár irtását. Az első nemzedék elesni védekezést előreláthatólag a jövő hét közepén befejezik, s ekkor nagyobb mértékben kezdik meg a kukorica vegyszeres gyomirtását. A kukorica dikonirtos permetezését eddig a mohácsi, pécsi és pécsváradi járásban végezték el nagyobb területen. A kukorica kapálásában általában lemaradás tapasztalható. A hét végéig a legtöbb kukoricát a siklósi járás termelőszövetkezeteiben kapálták meg, a terület 52 százalékát, sőt sok tsz-ben a második kapálást is megkezdték. Mivél a cukorrépa első kapálása és egy elése csaknem befejeződött és a tsz-ek végezték a burgonya élső kapálásával és a töl- tögetés nagy részével is, befejezték a napraforgó első és egyrészt második kapálását — a jövő héten a női munkaerő zömét a leginkább elmaradt kukorica kapálására kell összpontosítani. Eddig 36 400 hold kukoricát kapáltak meg a tsz- ek, ami magábanvéve jelentős szám, de a kapálandó területnek csak 40 százaléka. A pillangós takarmányok be takarítása jól halad A lucerna első kaszálásit 100, a'vörös- here kaszálását 83 százalékban befejezték’ a tsz-ek. A tapasztalatok szerint jól bevált állványos szénaszárítást, a második kaszálásoknál még több termelőszövetkezetben fogják alkalmazni. A rétkaszálás 25 százalékra áll a megyében. jesen helyesen mutattak rá, hogy Portugália csakis NATO-beli szövetségeseinek pártfogásával és segítségévei folytathatja ezt a pusztító háborút. Zorin leleplezte a portugál gyarmattartókat, akik olyasféle mesékkel próbálják félrevezetni a közvéleményt, hogy az angolai tragikus események a helyi lakosság soraiból kikerülő terrorista elemek tevékenységének következményei. A szovjet képviselő nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Salazar fasiszta kormánya gyarmati háborút folytat Afrikában, tűzzel-vassal rabszolgaságban akarja tartani egy Portugáliánál tizennégyszerte nagyobb területű ország lakosságát. Az angolai hazafiak ellen indított büntető hadműveletekben 25 ezer portugál katona és a felfegyverzett telepesek egységei is részt vesznek. Eddig legalább 30 ezerre tehető a helyi lakosság áldozatainak száma és mintegy 80 ezren menekültek Kongóba. Bombázással több tucat békés falut töröltek <jl a föld színéről. Az öldöklések színhelyén elteme tétlenül hevernek a bennszülöttek holttestei, több helyen járvány ütötte fel a fejét. A szovjet képviselő kimutatta. milyen képtelenség az adott helyzetben Franciaország - és Anglia képviselőinek az azi állásfoglalása. hogy „tanúsítsanak mérsékletet és türelmet” ne siessenek az angolai nép segítségére, ne ítéljék el. a Salazar kormányt. Az élet megmutatta — fűzte hozzá Zorih, — hogy a gyarmattartók elméjében csak akkor dereng világosság. amikor a gyarmatok népei fegyverrel a kezükben harcrakelnek, hogy megvédjék jogaikat. Csak akkor kezdődik a szóbeszéd a hatalom úgynevezett „önkéntes” átadásáról, a gyarmattartóknak arról az „öröktől fogva való” törekvéséről, hogy felszabadítsák a gyarmatokat. Felszólalása végén Zorin jellemezte a Biztonsági Tanács elé beterjesztett háromhatalmi határozati javaslatot. Elmondotta. hogy bár Ceylon, Libéria és az EAK határozati javaslata nem eléggé határozott, a szovjet küldöttség lehetségesnek tartja támogatását, mert a minimális els6 lépést jelentheti azoknak a sürgős intézkedéseknek sorában, amelyek véget vethetnének a gyarmati háborúnak, -meg- ■ állíthatnák az események veszélyes alakulását. Zorin, minit ezt már korábban jelentettük, módosító javasla(Tolytatás a 6. oldalon.) Tízezer lakáshoz ad megfelelő területet a városi tanács inkét a családi lakóházépítés kérdéseiről Szombaton délután a Hazafias Népfront helyiségében a pécsi építési napok keretében ankétot rendeztek a családi lakóházépítés aktuális kérdéseiről. A vitaindító előadást Márki László, a Pécs váA megye állami ipara 100,2 százalékra teljesítette május hayi teryét A Központi Statisztikai Hivatal Baranya megyei és Pécs városi Igazgatósága megjelentette május havi jelentését az ipari üzemek elmúlt havi ered menyeiről. A jelentés szerint a megye minisztériumi ipara május havi tervét 100,2 százalékra, a helyiipar 98.2 százalékra teljesítette. A havi tervteljesítésben a minisztériumi iparban a legjobb eredményeket a Mohácsi Farostlemezgyár 121.2 százalékkal, a Agrária Keményítőgyár 119.2 százalékkal és a Pécsi Kesztyűgyár 105.4 százalékkal érte el. A . Pécsi Szén- bányászati Tröszt 101.9 százalékra, a Komlói Szénbányászati Tröszt 101,6 százalékra teljesítette elmúlt havi tervét. A havi tervtél.iesitésben eléggé elmaradt a Pécsi Cementipari Vállalat, a 7-es számú Kőbánya Vállalat és a Szigetvári Cipőgyár. Az állami helyiipari vállalatok május havi tervteljesitésé- ben a legjobb eredményeket a Megyei Szikvíz és Szeszipari Vállalat, a Siklósi Faipari Vállalat és a Komlói Élelmiszer- ipari Vállalat érték el. A helyiipari vállalatok közül tizen nem teljesítették május havi tervüket, amely az egész iparág havi elmaradását is eredmé nyezte. A fontosabb iparcikkek termelésében említésre méltó a feketeszén-termelésben elért 103.3 százalék, továbbá a farostlemeznél a 122,9 százalékos, a villamos energiánál a 102,3 százalékos, a férficipőknél a 129 százalékos és a fogyasztásra kerülő zsír termelésénél a 130,2 százalékos tervtéljesítés. rosi tanács építési osztályának vezetője tartotta. Elmondotta, hogy a 15 éves lakásépítési program megvalósítása érdekében jobban ki kell használni a lakosság építkezési kedvét és minden segítséget meg kell adni, hogy minél többen kezdjenek hozzá a kislakások építéséhez. A lakosság egyéni építkezéseinek fellendítéséhez arra van szükség, hogy megfelelő területeket biztosítsanak számukra a városban. A városi tanács a nyugati városrészben a szigeti vám környékén, a Diós dűlőben és a Damjanich utcában a 15 év alatt közel 10 ezer saját lakás megépítésére biztosít megfelelő területet. Ez azonban nem elégíti ki az igényeket és ezért szükség van arra is, hogy a déli városrészben, a Doktor Sándor utcában, az Irányi Dániel tér környékén, a Zsolnay utcában szanáljanak régi, rossz állapotban lévő épületeket és ezzel újabb 6 ezer lakás felépítésére biztosítsanak helyet. Ezeken a területeken a helykihasználás biztosítása érdekében elsősorban többszintes társasházak építését fogják engedélyezni. A kislakás-építkezések tömörítésével tudják csak biztosítani a megfelelő közművesítést, kommunális ellátottságot: A vitában többek között felszólalt Czárt Ferenc, a Komlói Építőipari Vállalat igazgatója, aki javasolta, hogy a városi tanács hozzon létre egy olyan irányító szervet, amely az egyéni építtetőknek szakmai segítséget és kivitelezésben érdekképviseletet biztosít. TMai Ernő Ybl-díjas építész a szakszerű tervezés biztosításának jelentőségét hangsúlyozta. — Nemeskéri László, a Baranya megyei Építőipari Vállalat igaz gatója elmondotta, hogy ez évben a nyugati városrészben 108 lakást építenek fel az új panelházakban. Kidolgoztak háromféle típustervet, amelyek alapján sorházakat,* ikerházakat és többszintes panelházaikat lehet építeni. Az egyéni építtetők részére a paneles építkezésekhez egy építőipari szövetkezetnek kellene segítséget adnia, mert nekik erre nincsen meg a meg- ’ felelő kapacitásuk. Krasznai Antal, a Hazafias Népfront városi titkára megígérte, hogy a pécsi építési napok tapasztalatai alapján a jövőben ők is népszerűsíteni fogják a lakosság körében az egyéni lakóházépítkezéseket. 1 , A több órás ankét vitája Pécs város lakásépítkezéseinek fejlesztéséhez sok hasznos tanácsot adott a tanácsi szerveknek és az építőipari vállalatoknak (M, E.)