Dunántúli Napló, 1961. április (18. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-19 / 91. szám
4 K \ Pl 0 1961. ÁPRILIS 19. 1 Hruscsov elvtárs levele Kennedyhex Moszkvában kedden a kora délutáni órákban tették közzé annak a levélnek szövegét, amelyet N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke intézett Kennedy elnökhöz április 18-án. A levél szövege a következő: Elnök Or! Üzenetemmel abban a nyugtalanító órákban fordulok Önhöz, amely a tilág békéje szempontjából veszéllyel teljes. Kuba ellen megkezdődött a fegyveres agresszió. Senki előtt sem titok, hogy a Kubába behatolt fegyveres bandákat az Egyesült Államokban készítették elő, látták el és fegyverezték fel. Azok a repülőgépek, amelyek a kubai városokat bombázzák, az Egyesült Államok birtokában vannak, a bombákat, amelyeket ledobnak, az amerikai kormány szállítja. Mindez nálunk, a Szovjetunióban érthető módon kiváltja a szovjet kormány és a szovjet nép felháborodását. Nem olyan régen, amikor képviselőink útján kicseréltük véleményünket, arról beszéltünk önnel, hogy mindkét fél kölcsönösen erőfeszítéseket tesz, amelyek országaink kapcsolatainak javítására, a háború veszélyének megakadályozására irányulnak. Az ön minap adott nyilatkozata, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem vesz részt Kuba elleni katonai akciókban, azt a benyomást keltette, hogy az Egyesült Államok vezető körei tisztában vannak vele, milyen következményekkel járhat az általános békére és magára az Egyesült Államokra nézve a Kuba elleni agresszió. Hogy értsük akkor azt, amit az Egyesült Államok a valóságban cselekszik, hiszen már ténnyé vált a Kuba elleni támadás? Ma még nem késő, még elkerülhető a jóvátehetetlen. Az Egyesült Államok kormánya még megakadályozhatja, hogy a háború lángja, amelyet az intervenciósok Kubában fellob- bantottak, olyan tűzvésszé váljék, amelyet már nem lehet megfékezni. Azzal a nyomatékos felhívással fordulok most Önhöz, Elnök úr, hogy vessen véget a Kuba elleni agresz- sziónak. A haditechnika és a világ politikai helyzete ma olyan, hogy minden úgynevezett „kis háború” láncreakciót válthat ki a világ minden részén. Ami a Szovjetuniót illeti, állásfoglalásunk nem lehet kétséges: mi minden szükséges segítséget megadunk a kubai népnek és kormányának, hogy visszaverje a Kuba elleni fegyveres támadást, őszintén érdekeltek vagyunk a nemzetközi feszültség enyhítésében, de ha mások a feszültség növelésére törekszenek, teljes mértékben megfelelő választ adunk nekik. Általában aligha lehetséges olyan módon intézni az ügyeket, hogy a világ egyik részén rendbehozzák a helyzetet, kioltják a tüzet, s ugyanakkor máshol új tüzet gyújtanak. Remélem, hogy az Egyesült Államok kormánya figyelembe veszi ezeket az elgondolásokat, amelyeket az az egyetlen törekvés diktál, hogy ne engedjünk meg olyan lépéseket, amelyek a világot háborús katasztrófába sodorhatják. N. SZ. HRUSCSOV, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke. A szovjet kormány nyilatkozata a Kubában történt fegyveres betöréssel kapcsolatban ,A Kubában történt fegyveres betöréssel kapcsolatban a szovjet kormány az alábbi nyilatkozatot adta ki: — A Kubai Köztársaság kormánya közölte, hogv április 15-én reggel „B—26” mintájú amerikai bombázó repülőgépek barbár támadást intéztek a kubai főváros. Havanna egyes kerületei és több más lakóhely ellen. A békés lakosok közül sokan * meghaltak, illetve megsebesültek. E bombázás után. április 17-én reggel Kuba partvidékének különböző pontjain fegyveres intervenciós alakulatok szálltak partra. A partraszállás az Egyesült Államok hadihajóinak és légihaderejér\ek fedezete alatt történt. A kubai kor-» mánycsapatok és a népi milícia harcban állnak a behatoló bandák ellen. A kubába történt betöréssel kapcsolatban a szovjet kormány az alábbiakat jelenti ki: — Kuba megtámadása nyílt kihívás minden szabadságszerető néppel szemben, veszélyes provokáció a Karibi tenger térségének békéje, az egyetemes béke ellen. Semmi sem igazolhatja e bűnös behatolást. A kuba elleni agresz- szió szervezői merényletet követnek el a kubai nép azon elidegeníthetetlen joga ellen, hogy szabadon és függetlenül éljen, lábbal tapossák az elemi nemzetközi jogszabályokat, az államok békés együttélésének elveit. — A kubai nép nem fenyegetett és ma sem fenyeget senkit. Miután több mint két évvel ezelőtt megdöntötte Batis- tának, az amerikai nagymonopóliumok kiszolgálójának véres önkényuralmát. Kuba népe a független külpolitikának, gazdasági élete fellendítésének és életszínvonala emelésének útjára lépett. A kubai nép azt követeli, hogy hagyják békén, ne gátolják abban, hogy nemzeti ideáljainak megfelelően építse életét, — Vajon a kis Kuba hatmilliós lakosságával fenyegethet-e bárkit is. különösen olyan nagv országot, mint az Egyesült Államok? Természetesen nem — mégis, az első naptól kezdve, hogy Kubában győzött a nemzeti forradalom, az Egyesült Államok a Kubából kisöpört ellenforradalmi elemek gyülekező központja lett. Ezek az elemek itt bandákat alakítottak és felfegyverkeztek a Fidel Castro népi kormánya elleni harcra. A legutóbbi események azt mutatják, hogy a jelenlegi amerikai kormány, amely Franklin Roosevelt politikája örökösének jelentette ki magát, lényegében Dulles- nak és Eisenhowernek a népek által elítélt reakciós, imperialista politikáját folytatja. — A washingtoni kormány maga Kennedy elnök szavaiban hangsúlyozta, hogy „Kubában az alapvető vitás kérdés nem az Egyesült Államok és Kuba viszálya, hanem maguk a kubaiak közötti viszály”, Az elnök azt mondta, hogy „szabad és független Kubát” akar. Valójában viszont az Egyesült Államok és a tőle függő országok területén minden megtörtént a Kuba elleni agresszív támadás előkészítésére. — Ha az Egyesült Államok kormánya nem folytatott volna nviltan ellenséges politikát Kubával szemben, vajon az amerikai nagytőke zsoldosainak ellenforradalmi bandái megalakíthatták volna az Egyesült Államok területén az úgynevezett kubai kormányt? — Kinek a területéről indultak el a repülőgépek a Kuba elleni rablótámadásra? Az Egyesült Államok és az ellenőrzése alatt álló szomszédos országok területéről. — Milyen fegyverekkel szerelték fel az ellenforradalmi bandákat? Amerikai fegyverekkel. — Kinek a pénzén tartották ás tartják fenn e bandákat? Az Egyesült Államok pénzén. — Mindebből kitűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államok sugalmazta és szervezte Kuba ellen a jelenlegi rabló támadást. — Vajon miért szervezte az Egyesült Államok e bűnös támadást a Kubai Köztársaság ellen? Azért, mert Batista önkényuralmának megbuktatása után Kuba népe véget vetett ,annak, hogy a külföldi monopóliumok kifosszák és kizsákmányolják hazáját. Ezek a monopóliumok semmiben sem akarnak engedni Kuba népének. Latin-Amerika népeinek. Attól félnek, hogy a független életét építő Kuba példa lesz más latin-amerikai országok számára. Alávaló zsoldosok segítségével meg akarják fosztani a kubai népet attól a jogától, hogy maga intézze sorsát, úgy akarnak eljárni Kubával, mint annak idején Guatemalával. — Ámde minden népnek joga van úgy élni, ahogyan akar, és senkinek, semmilyen államnak nincs joga rákényszeríteni a saját életformáját más népekre. — A kubai nép hosszú, kemény és súlyos iskolát járt ki, amikor szabadságáért és függetlenségéért harcolt az idegen elnyomók és cinkosaik ellen, és nem hajlandó térdet hajtani, nem hajlandó megengedni, hogy újból,nyakába tegyék az idegen leigázók jármát. Kuba mellett áll az egész haladó emberiség, minden becsületes ember. — A szovjet kormány kijelenti, hogy a Szovjetunió és a többi békeszerető ország nem hagyja cserben a kubai népet, megad neki minden szükséges segítséget és támo gatást a hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott igazságos harcában. — A szovjet kormány ebben a felelősségteljes pillanatban, az egyetemes béke fenntartása érdekében felhívással fordul az* Egyesült Államok kormányához, tegyen lépéseket a Kuba elleni agresszió megszüntetésére. Haladéktalanul meg kell szüntetni a beavatkozást Kuba belügyeibe, az ellenforradal- mér bandák megsegítésének & támogatásának haladéktalanul véget kell vetni. — A szovjet kormány reméli, hogy az Egyesült Államokban megértik: a Kuba elleni agresszió ellenkezik az amerikai nép érdekeivel és alkalmas arra, hogy veszélyeztesse magának az Egyesült Államok lakosságának békés életét is. — A szovjet kormány követeli, hogy az ENSZ közgyűlése vitassa meg haladéktalanul az Egyesült Államok agresszív cselekményeinek kérdését, mert az Egyesült Államok készítette elő és robbantotta ki a fegyveres intervenciót Kuba ellen. A szovjet kormány felhívással fordul az ENSZ tagállamaihoz, tegyenek meg mindent, ami szükséges ahhoz, hogy haladéktalanul megszűnjenek a Kuba elleni agresszív cselekmények. mert azok folytatása a legkomolyabb következményekkel járhat az egyetemes békére nézve. Most, amikor veszélybe került Kuba, egy szuverén ENSZ-tagállam szu- verénitása és függetlensége, az ENSZ minden tagállamának kötelessége, hogy megadjon Kubának minden szükséges segítséget és támogatást. A szovjet kormány fenntart- ' ja magának a jogot, hogy ha nem szüntetik meg a fegyveres beavatkozást a kubai nép ügyeibe, más-országokkal karöltve megtegyen minden szükséges intézkedést a Kubai Köztársaság megsegítésére. A fasiszták mindenfelé segítőkezet nyújtanak 5. Időről időre meglátogatták a tábort az amerikai CXC nyomozói és kihallgatták a foglyokat. Ez nem nekem való, gondolta Eichmann és az első adódó alkalommal meglépett a gondatlanul őrzött táborból. Nem jutott messzire: az amerikaiak újfent elcsípték és elszállították a weideni gyűjtő- táborba. Az egykori Obersturmbannführer ekkor elvesztette minden reményét, hogy sikerül megúsznia a dolgot, s amikor a felvételi irodában egy amerikai tiszt a nevét kérdezte, lemondóan bevallotta: — Adolf Eichmann ... Az amerikai tiszt álmosan cigarettára gyújtott, s beírta a hadifoglyok névsorába: Adolf Eckmann, s bár nem merte letagadni SS-tagságát, a továbbiakban már körmönfont válaszokat adott: — Rangja? — SS Untersturmführer... — Született? — 1905 március 19-én. — Hol? Eichmann születésének időpontját egy esztendővel hátratolta, s az újabb kérdésre a valóságnak megfelelő Solingen helyett hamis helységet mondott, abban reménykedve, hogy Sziléziában a háború az anyakönyveket sem kímélte meg: — Boroszlóban. Zavartalanul teltek-múltak a hónapok. Beköszöntött a tél. Az amerikai katonai rendőrség 1945-ben Eichmannt a CIC ügynökségére vitte, Ans- bachba. A kellemetlen kihallgatás néhányszor megismétlődött. Tulajdonképpen nem is volt olyan kellemetlen. Eichmann több más fogollyal együtt több kérdőívet töltött ki, aztán az amerikaiak visz- szavitték a fogolytáborba. Csak a harmadik ansbachi út alkalmával került sor tulajdonképpen kihallgatására. Az amerikai ügynök ugyan nem is sejtette, ki áll előtte, esze ágába se jutott, hogy kicsoda tulajdonképpen Adolf Eckmann, az Obersturmbannführer, mégis kényelmetlenül kezdte érezni magát a táborban. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik, idézte a régi bölcsességet, s megkérte a fogolytábor önkormányzatának német parancsnokát, hívja össze az elfogott SS-tiszte- ket. A halálfejesek éjszaka gyűltek össze. — Adolf Eichmann vagyok, bajtársak. Meg kell szöknöm innen. Tudtatok és hozzájárulástok nélkül azonban nem akartam megtenni. — Hova kíván eljutni, Obersturmbannführer? — kérdezték a kollegák. — Talán segítségére lehetünk... — Nincs rá szükségem — vágta rá szárazon Eichmann, s e pillanatban ismét érezte, még nem veszett el minden: mintha megcsapta volna a közelmúlt idők szele, amikor csattogtak a csizmasarkak és harsantak a parancsok, amikor egy tollvonás mindent jelentett... De nem volna helyes most erre gondolni. Eich- man az SS-ekhez fordult s kijelentette: — Jeruzsálembe megyek, a főmuftihoz. Más választásom nincs. — Helyes, szökjél meg! A kollegák még egy csomó címmel is ellátták, hogy legyen kihez fordulnia hosszú utazása közben. Másnap Otto Henninger kiérdemesült favágó kényelmesen a vasútállomás felé ballagott, hogy elutazzék valahová Észak-Németorszógba, a lü- neburgi Heide, a lapos, mocsaras rétség egyik istenháta mögötti zugába. Ott talán nagyobb szükség van favágó munkásokra, mint itt lent Délen. Talán mondani sem kell, hogy a hosszú baltáját cipelő ember nem volt más, mint Adolf Eichmann. A táborbeli éjféli közjátéknak csupán annyi nyoma maradt, hogy Hötter SS-tábornok a nürnbergi törvényszék előtt bevallotta, hogy Eichmann Jeruzsálembe akart utazni, hogy a főmufti szolgálatába szegődjék. így írtak aztán róla az osztrák lapok, így jutott a hír Mistelbach kisasszony fülébe. Ha nem így lett volna, a végzetes fénykép talán nem kerül Tuviu Friedmann íróasztalára, nem ismerkedhettek volna meg vele mindazok, akik azért járták a világot, hogy kiszimatolják az egykori Obersturmbannführer nyomát. Amikor Hötter SS-tábornok vallomását olvasta, gyomra émélygett, torka összeszorult, annyira felháborította az az aljas árulás. Scweinehund! — sziszegte maga elé a hagyományos szitkot. Ki hitte volna, hogy egy SS-tábornok ilyesmire képes?! Hötter vallomása lehetetlenné tette a jeruzsálemi utat. Otto Hen- ningernek új tervet kellett koholnia. Az erdőn a munka nehéz volt, és nem sokat hozott a konyhára. Üj foglalkozást választott. A föld alatti náci szervezet pár száz márkával segítségére sietett s Otto Henninger nemsokára ügyesen berendezett tyúkfarmot mondhatott magáénak. A tojásokat egy lánckereskedőnek adta el feketén, a márkák szaporodtak, már egész csinos halomba gyűltek, nemsokára elég lesz a pénz, hogy nyakába vehesse a világot. 1948-ban aztán beütött a pénzreform. No de Eichmannt ilyen csekélység nem vághatta földhöz. Buzgón tovább folytatta az üzletet: a csirkéket és tojásokat kizárólag egykori náciknak adta el, akik tőlük telhetőleg jgyekez- tek segíteni rajta. 1950. tavaszára összegyűlt a szükséges tőke. Az Obersturmbannführer jelentkezett az illegális náci szervezet vezetőjénél. — Rendben van — hangzott a válasz — négyen utazhatnak. Eljuttatjuk magukat az olasz határig, onnan már egyedül kell tovább jutniok. De kapnak néhány címet. A Vatikánban van egy kis pénzünk, még a háború alatt helyeztük letétbe aranyban. Ne féljenek. bajtársak! Még eijőn a mi időnkl Valami Franz kalauzolta el a négy embert az olasz határig. Olaszországban simán ment minden. Adolf Eichmann először Genovába utazott, a ferencesek kolostorában felkereste páter Francescót. Egyébként Hahnnak hívták a derék szerzetest, s valahonnan a Rajna vidékéről vetődött az azúrkék olasz égbolt alá. — Adolf Eichmann vagyok — mutatkozott be az elálló fülű és egy lepecsételt borítékba zárt rejtjeles levelet adott át a páternek. Francesco atya pár perc múlva már hozta is a szabályszerűen kiállított vatikáni útlevelet: — A viszontlátásra, Ricardo testvér. Ne felejtse el: anyja Klement Anna, bolzanoi lakos, atyja ismeretlen. Egyébként, ha nem tudná, 1913 május 23-án látta meg a napvilágot. Szerencsés utat! Lassan múlnak a napok a hajó fedélzetén, a közeledő új boldogság és szerencse varázsa rémlik bennük: a láthatáron túl, az Újvilágban régi ismerősök. jó barátok várják. Ezerkileneszázötven július tizenegyedike. Ricardo Klement partra száll a Buenos Aires-i kikötőben. A vizen nem marad nyom senki «tán. Eichmann után Is hiába kutat több tucatnyi Izraeli titkos ügynök, hiába teszik érte tűvé a világot..; KÖVETKEZIK: DAMOKLÉSZ KARDJA Április 19-én ismét megnyílik a Szerda—csütörtök—péntek: Játékfilmek Va 6 és Va 8 órakor Szombat—vasárnap: Híradóműsor 5—Va 10-ig folytatólagosan Látogassa városunk különleg-rsségét, a Vetítés alatt is rendszeres kiszolgálás: presszókávé, cukrászsütemények, hűsítő italok, röviditalok. Szolid árak. MOPRESiKÓT!
