Dunántúli Napló, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-26 / 49. szám

t

NAPLÓ

1961. FEBRUÁR 26.

Tizenöt év belső forrongása sűrűsödik drámává..."

— Ebben az éj magyar darabban az a jő, azért szeretem annyira, mert lehetővé teszi, hogy kivetítsük az emberi lelkekben tizenöt éve végbemenő belső forrongást. Az ilyen belső forrongást természetesen igen nehéz megragadni. Ez csak úgy lehetséges, ha a színészeik, a rendező és a szerző együtt, mintegy alkotóműhelyt alakítva dolgoznak.

Túr ián György, a Pécsi Nemzeti Színház rendezője mondja ezeket SThiery Árpád „Bokáig érő víz” című drámája olvasó- próbáinak szünetében. A dráma egy nyugdíjba vonuló, régi bíróról sápi, aki éppen nyug- díjbavonuíása estéjén tudja meg, hogy annak idején, vagy tizenhét évvel ezelőtt, a* ő ítélete alapján ártatlanul végeztek ki hót kommunistát, Az öreg bíró, aki azt hiszi, semmi bűn sfm terheli, nyugodt lelkiismerettel vonulhat vissza becsületesen végzett munkájától, megrendül, vélt bűne szembefordítja környezetével, s ez a feszültség csak egy kommunista szerkesztő megértő emberségessége nyomán oldódik feL

Valóban nehéz lélektani probléma ez. De a jelmezekkel telezsúfolt kis helyiségben, a tarkaterítős asztal mellett működik a Turián György említette „alkotóműhely” és gyúrja, alakítja a drámát, s a gépelt szöveg mögött lassan láthatóvá lesz egy ember, egy jellem, egy kép, amelyben élő emberek mozognak, vitáznak, gondolatok vibrálnak.

— örömteli és egyúttal kínos a mi munkánk alkotó folyamata — mondja Ttírián György. — Gyötrődve, kínlódva keressük a lehető legjobb megoldást, amellyel kifejezhetjük a régi, de az új társadalomban is értékes munkát végző. értelmiség bonyolwlt problémáit és öröm az, valahányszor egy-egy részletben rátapintunk a lényegre. A Tömör bíró-féle (ez a dráma főszereplője) régi módon gondolkodó, de jószándékú emberek humanizmusa és az új szocialista humanizmus közötti mélv különbség adja itt a konfliktust. Az előbbi beszü- kültebb, korlátoltabb, az utóbbi azonban átfogóbb, általánosabb. Tömör bíró a drámában nagy utat tesz meg, amíg lelkében lerombolódlk a régi, korlátolt humanizmus és kezdi megérteni az új, az általánosabb, a magasabbértékű szocialista humanizmust, amely nem a látszatokat keresd, hanem a lényeget.

„Ez az ember ellopta a lelkiismeretemet'’ — suttogta elkeseredetten néhány perccel korábban Keoderessy Tibor, aki, a drámában Tömör bírót személyesíti meg, s most már Bánffy György vitázik azon, milyen is legyen a harmadik felvonás végén az öreg bíró rádöbbenése a tévedésre, amely hamis szemléletéből fakadt.-— Formájában is érdekes lesz ez a darab — beszél tovább Turián György — bizonyos tekintetben kíaérlet-jel- legű, útkereső.

Egyik érdekessége, hogy a II. felvonásban az I. felvonásbeli történés előtt történtek idéződnek fel, tehát a színpadi

játékban az időbeliség felese- j rélődik, az színpadon azt lát- ! juk előbb, ami később történt.! Ebből következik például, I hogy az első felvonást már az elején úgy kell kezdeni, olyan i magas hőfokon, amilyen hőfQ. i kon később a második felvonás befejeződik. Egyébként s próbák folyamán emiatt a második felvonással kezdünk, majd az elsővel folytatjuk, mert a történések folyamata így megszakítatlan, logikusabb. Az előadáson megforduló sorrend azután biztosítja a szerző által szándékolt érdekes, ! megkapó lélektani hatást, j amely a nézőt is mintegy részesévé teszi a történendőknek. j A próbákból még sokára!

lesz bemutató. De addig is, a szerző és szereplők részvételével folyik a megfeszített munka, amely nemsokára teljesen éretté formálja a drámát. A rendező — ez esetben Turián György — ilyenkor benne él a műben, minden idegszálával átérzi annak lényegét, s karmesterként igyekszik meg. teremteni az összhangot, szerzői elgondolás és színészi teljesítmény között.

Ha azután sikerül mindezek összehangolása, felgördülhet a függöny, s a közönség újra tapsolhat egy új magyar drámának.

(—s —e)

Interjú

rBeszé.lg.eiés ^ájtkij. QfíZitl z&iiy&tamíLoéjiizel

BánJcy József éppen a hétfő esti koncertről készült hangfelvételt hallgatta, amikor találkoztunk. A színesen sziporkázó Ravel zongoraverseny elhangzása után néhány percig elbeszélgettem városunk gyorsan népszerűvé vált .zongoraművész-tanárával. Ügy gondoltam, hogy a nagy felkészültséget igénylő Ravel-mű bemutatása után pihenés várhat rá,

— Az igaz, hogy rendkívül nagy felkészültséget igényelt a Ravel-mű, de hogy most utána pihenés következnék, arról sző Sims. Ellenkezőleg! Még nagyobb és nehezebb feladat előtt állok. — mondta Bámky József és a Zeneművészek Szövetségének a levelét mutatta, melyben meghívják, vegyen részt ez ősszel sorrakerülő Bartók—Liszt zenei versenyt megelőző, márciusi válogató- versenyen— Bizonyára örül e megtiszteltetésnek?

— örülök is, de némiképp aggódom is. örülök, löszein tudomásom szerint mindössze 3—4 fiatal magyar pianista kapott hasonló meghívást, A korhatár 32 év, így én még épp részt vehetek; Azonban aggódom is, hiszen a márciusi meghallgatásig nagyon kevés az idő, gyakorlási lehetőségem pedig nagyon korlátozott.

Bánky József másfél évé mondhatja el magáról, hogy pé esi lakos. Ekkor költözött le feleségével és' kisfiával városunkba, mint a Zeneművészeti Szakiskola tanára; A? elmúlt másfél év alatt olyan művészi teljesítményt nyújtott, amilyennel kevés zongoraművész dicsekedhet* Brahms, Csajkovszkij, Schumann és , liszt zongoraversenyei után most Ravel zongoraversenyét játszót ta el, rendezett egy önálló Chopin-eetet, több ízben szerepelt a rádióban — éspedig úgy, hogy odahaza, egyszobás lakásában, gyermekének zajongása és a meglehetősen vékony faltai túlj szomszédok tiltakozása miatt alig gyakorolhatott Most is ez aggasztja. A szakiskolában van csak rá lehetősége, de ott is vagy a kora reggeli vagy az esti órákban.

— Nem panaszkodhatott! —, mondta — elismerésben, erkölcsi támogatásban eddig is sok részem volt. Ügy érzem, szeretnek, örülnek, hogy Pé- i esett élek. De nagyon szeretném, ha ez az elismerés egyszer abban konkretizálódna, hogy megfelelő felkészülést,

napi 5—6 órás gyakorlást is lehetővé tevő lakáshoz jussak. Enélkül legszebb terveim álomképek csupán.

Valóban, Bánky Józsefnek rötdd néhány hét alatt olyan új műveket kell megtanulnia, és legmagasabb művészi fokon előadnia, mint Bartók Szvitje, valamint három tétel a Szabadban sorozatból;

— Ezeket még nem játszottam, így különösen nehéz a helyzetem- De Liszt üesz-dúr consolationja és Mefíszto-ke- ringője is még sok munkát, gyakorlást igények... ■

A márciusig való felkészülés lehetőségétől függ tehát az, hogy a válogatón sikeres lesz-e Bánky József szereplése, és ennek eredményeképp ott láthatjuk és hallhatjuk majd őt is ősszel a nagy nemzetközi zenei verseny résztvevőd között Ügy érezzük, városunkat is megtiszteltetés érné Bánky József művészi sikerével. Meg kellene adni e rendkívül tehetséges, nagyon szerény művésznek a tehetőséget, hogy a nagy tétnek megfelelő. körülmények között készülhessen fel.

Bemutatkozunk; hangosan, érthetően mondja a nevét. A név valahonnan ismerős, de nem Oudom, hol hallottam.

Zavartan mosolyog, felhúzza a vállát,

— Hégi, történelmi család,

— mondja, majd hozzáteszi: — Grófi család,

Jól megnézem utitársamat, aki bizony elég kopott; vedlett bőrzekét hord, ormótlan bakancsot, sonkanadrágot.

sí Valódi gráf? =» kérdezem bizalmatlanul.

— Valójában csak voltam. Ma érthető okokból nem használom ezt a címet,

Robog velünk az autóbusz, már egészen besötétedett. A társalgás nehezen indul,

~r- Persze, ma nem lehet abból megélni, hogy valaki gróf,

— mondom végre.

s=5 Már tizenöt éve nem ér semmit, — feleli és fanyarul mosolyog.

Ismét sokáig hallgatunk. Cigarettát vesz elő, a szurtos pipadoboz majdnem egészen üres, elég sokáig kell kotorásznia egy nikotex munkásért. Óvatosan kettétöri, a zeke zsebéből előkeres egy agyonszitt meggyfaszipkát. Hossz nézni ezt a kínlódást, inkább megkínálom a sajét cigarettámmal. Visszasűllyesztt a dobozba a nikotex munkást, e előbb megnézi, hogy én mit szívok. Biccent, azt mondja, köszönöm, de ezt nem töri ketté. Fejét félrebillenti, s amikor cigarettája elé tartom öngyújtómat, mélyet szippant.

Pöfékelünk, nézzük m sötétből kivillanó fényeket.

— No és most? — kérdezem, ötven éves lehet, s csodálkozva látom, hogy egyetlen arisztokrata vonást sem tudok felfedezni rajta.

ss*. Dolgozom, **=» mondja s hangja mintha magabiztosabban csengene. — Tíz éve dolgozom. — Egy kicsit elgondolkozik. — Igen, éppen tíz éve. Tetszik tudni, negyvenkilencig még csak volt valami, amit el lehetett adni. Ékszer, bútor, ruhanemű, de egyszer ez is elfogyott. Nem volt mentség, a grófi címer frászt sem éri már.

Igaza van, negyvenkilencben már legfeljebb csak egy „jrászt" ért az ötágú korona:

— Na és kapott.munkát''

— Kaptam, Persze nem kell valami fényen állásra gormol! ni, A baj kérem szépen ott j volt, hogy nem értettem sem- ! mihez. Őszinte vagyok, ez az | igazság, Először aura gondoltam, hogy kitanulok valami ; szakmát, sofőr leszek, vagy i kőműves, de ez sem volt olyan | egyszerű. Aztán nem is vol- \ tam már olyan fiatal, Elmen- '■ tem hát napszámosnak. Minek hencegnék?» — kérdezi es i nagyot szippant.a cigarettából. j — Igazán nem< volt ínyemre. De élni mégiscsak kell. Gondoltam arra is, hogy kiszököm külföldre, de mihez kezdtem volna ott? Pénzem nincs, nem értek semmihez„ az ilyen embert ott sem tartják el csak azért, mert az magyar gróf. No hát elmentem napszámosnak. •Előbb itt-ott vállaltam munkát, gazdaembereknél, aztán felvettek egy állami gazdaságba.

Sokáig hallgattunk. Már majdnem körmére ég a cigaretta, de még szippant belőle.

f— öt éve egy helyen dolgozom. Tetszik tudni, egész jól megvagyok. Nem bántanak, a dolgomat meg elvégzem. Magányos ember vagyok, végeredményben nincs is okom panaszra. Amennyit dolgozom, annyit keresek.

Mereven néz maga elé. Már régen elhagytuk Sztálinvárost, amikor ismét megszólal.

— Egyetlen dolog van, amit ma sem értek meg. Igaz, hogy én más világban nőttem fel, más körülmények között éltem. Tetszik tudni, soha nem hittem volna, hogy az emberek egyszer abból fognak meg - élni, hogy dolgoznak. A régi világban, aki dolgozott mindig szegény ember volt. Csodálatos, — ingatja a fejét r* igazán csodálatos.

Majdnem vidáman néz rám, én pedig előveszem jegyzet- könyvemet ét sietve felírom: „Az egykori gróf csodálkozik, hogy munkából is meg lehet, élni.” A vállamon át füzetembe pislog s gyanakodva megkérdezi; |

Csak nem, akar rólam

írni?

— Nem tudom, — felelem. — lehetséges.

Csányi László

A toronyóra rág eVktmgattu az tófélt. amikor ágyba került. Bűntudatot érzett. Lám, felesége és kislánya mit sem sejtve békésen szundítanák, hiszen az apa, a férj jó úton jár. Ha tudnák, hogy már este nyolc órakor itthon lehetett volna, ha... Ha utasainak nem szárad ki a torka Badacsony alatt.

Nagyot ásított, majd felhúzta az ébresztőórát. Morcosán nézett a foszfor eszkáló ára számlapjára, ahonnét hajnalban felzörran majd, a korai ébresztés riadója. Ma Somló felé mennek. Arra vasi dolga Havainak és Tóiknak. ,, Ha ők ülnek a kocsiban munka után, a vidék legtöbbször a pinceszerbe torkollik... Erősek, zamatosak a badacsonyi és somlói borok. Sokszor a bor vezeti helyette a kocsit.

Kis idő múlva álomba zuhant.

Már pirhallt, amikor búcsút vett

feleségétől és kislányától. Még felhőtlen volt az ég. de reggelre vastag esőfelhők telepedtek rá. Alig értek ki az ébredő városból, máris permetezni kezdett az eső. Előbb lassan, később egyre szaporábban integetett az ablaktörlő.

Gyuri álmosan, törődötten ült a volán mögött feje szédült, gyomra kavargóit, s keze ff.- - -• —nrknlta a kormányt A síkos úton s-’1 "is&ggel robogott, i/i< fan, ál mr* "ágtól í ■•/ Hátul a testes Tóth .Vilmos

gub >aistott, s egykedvűen, unatkozva fürkészte a nyirkos őszi tájat. Időnként cigarettára gyújtott, s Gyuri nyakába fújta a füstöt.

Gyuri szeme végigféstilt a két elárvult emberen, és örömmel állapította meg, hogy utasai a szokottnál jóval levertebbek Megártott: az éjszakai duhajkodás — állapította meg elégedetten. — Ma nem ízlik majd nekik m bor-*, de a Vakonboi vátszzműzeát est,rá**IA»

Országúton

dőlten fedezte fel a két nagy demmont a hátsó ülésen.

— Munka után megnézzük a somlói várat — nevetett erőltetve Havai.

— Szép onnét a kilátás — simogatta állát Tóth. — Valóságos panoráma■.. Igen kedvesek a kis présházak, ahogy a hegybe bújnak. Érdekesek a fák, a bokrok, ahogy lihegnek, szádélegmk a hegyi szélben

Hátradőlt és szemét pihentetve maga elé álmodta a sötétlő hegyet. Időnként nyelt néhányat, amiből következtetni Lehetett, hogy Tóth kartárs gondolatban már a hízott boros- liordók közijtt andalog. Talán meríti is már a topót, amely aranyszínűre változik egy-egy szippantásra,

Gyuri örült a csendnek. Tervezett, számolgatott. Elsején megveszi a kiszemelt új konyhabútort. Aztán televízióra gyújt: Feleségével ketten egy év alatt félreteszik az árát.

4 Qf-pkoCSi nagyot zökkent, majd le

tövet cl i-jvt a szőlősorok mögött. A zajra «p ró, kövérkés ember bújt elő a rendek közül. Szívkapáját a karókhoz üiögette, jelezvén, hogy számára aznap véget, ért a munka.

A gazda hatalmas kulcsot halászott elő. mely kétszeri fordításra megnyitotta a zárat, Először Havai lépett he, mögötte a gazda. To 1 visszamaradt, s hevesen integetett a sofőrig:.

Gyuri ment vgtya, meg nem is. Ha. megy, ma is leszalad egy liter, ha a. kocsiban marad,

m-mmk

r

Havainak köszönheti az állást, a jó fizetést, nem tanácsos megsérteni egyikét pohár bor miatt. Majd, úgy tesz, mintha inna. Csak megnyalja a bor színét...

Kezdetben úgy sikerült minden, ahogy eltervezte, Egy pohárral ürített, míg a többi néggyel. A pincében ekkor már nagy volt a vigalom. A három ember egymásba kapaszkodott és bokáivá járták a csárdást. Havai vitte a prímet. Tóth csak besegített. Énekelték nagy harsányan, hogy „Bazsa Mári libája... Kettőt lépett utána." Fújták, ahogy épp a szájakra jött.

Az italos emberek vígsága lassan Gyurira is átragadt. Egy idő múlva biztatás nélkül is ivott. Később átvette a lopó kezelését. Ivott a topóból, pohárból egyaránt. A tüzes borok megpezsdítették a vérét, táncra igazították a lábát és nótát csiholtak elő a torkából.

—»■ Puszit ide pajtás — csücsörített Tóth, — Aranyos gyerek vagy,,. Jó benned a kollektív szellem, ■. H hihi.,. Most látnának ben- l!»uet <t% asszonyok. Latiné ne mulass!

Hetek óta becsapja a feleségét. És ki miatt? Két olyan ember miatt, akiken a bor uralkodik. Ha folytatják, hamar rajta vesztenek. De estükben magukkal rántják őt is... Vagy mi ■■'tsz, ha egyszer letérnek az országútról? Megborzongott, Évike jutott eszébe, aki hiába ■ várja ma az alvóbabát.

Már nem ízlett neki m ital, ködöxiilő szeme a- keskeny pinceablakon ál a szabadba kérnie H. Ea&etíen t&téfag som mórok- az égeru A-*V->t***i sff. *- *- ST-.-/

koromsötét estéd nem világította más, csak a pince előtt lustálkodó gépkocsi lámpái.

Későre járt «2 Idő, amikor a pincét elhagyták. Az öreg a présházban aludt. Havait és Tóthot csak nagy erőfeszítéssel

sikerült a gépkocsiba vonszolnia.

Még mindig vigasztalanul eseti az eső. Az országút árkában rozsdásan hömpölygött a viz, a fák esmpasz ágain gyöngyöző esőcseppekkel játszadozott a fényszóró. Gyuri 80 kilométeres sebességgel robogott.

A gépkocsival versenyt szaladtak a távíróoszlopok és az útmenti eperfák.

Negyedórát mehettek, amikor Gyurinak zúgni kezdett a feje, s szemére valami ráne- hezült. ■. —■. Meg kellene állni — intette egy hang.. . Siess, érj haza mielőbb — sürgette egy viásik. Az utóbbira hallgatott. Vitte, repítette a kocsit 'hazafelé.

Falu. körvonalai bontakoztak ki előtte. — Már-már elérte a helységjelző táblát, amikor a múút hirtelen ketté nyílt. Két utat látott maga előtt. Mintha jeges vízzel leöntöttek volna, egyszerre kijózanodott. Hirtelen beletaposott a fékbe, de a síkos út megpenderítette. A gépkocsi előbb jobbra, majd balra vágódott, aztán iszonyatos ceattanással rácsavarodott az átment1 eper fára.

Gxiiet! Mi var. veled?! — tott fülébe egy ismerős hang.

Kábán, értetlenül körülnézett. Fe',. gódó arcát látta maga előtt,

— Rosszat álmodtál, ugye?

— Rosszat — nyögte Gyuri. — Amikor a szívemen fekszem, mindig megleckéztet az álom,

Felkeli a padlóról és csontjait ropogtatta.

— De jó, hogy vsuk álmodtam — diinnyögte maga ele... ^- András ,