Dunántúli Napló, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-28-01 / 305. szám

NAPIÖ 1960. DECEMBER 28. Testnevelés a mároki iskolában Hi újság a sportvilágban? A mároki iskola részben osz­tott, testnevelő tanára nincs, mégis élénk sportélet Jellemzi út­törő csaptukat. Jelenleg öten taní­tanak testnevelést, pedig két év­vel ezelőtt még alkalmas terület sem volt, ahol a testnevelési órá­kat lebonyolíthatták volna. Kéré­sükre a tanács az iskola mögött egy hepehupás, bokros, egyenet­len területet utalt ki részükre. Kö­rülbelül 1400 munkaórába tellett, míg a talaját elegyengették. A szü­lők. a tsz és az állami gazdaság segítségével ezután lesalakozták sportudvarukat. A sportoláshoz szükséges labdák, mezek nagy részét is maguk a ta­nulók szerezték meg. Fáradtak, iz­zadtak érte. Több mint 4000 facse­metét ültettek a község határában és az állami gazdaságban. Külön­böző mezőgazdasági munkát vé­geztek, segítették a'helybeli tsz-t i műnk? esetén. Az így szer­zett összeg egy részét sportfel­szerelésre fordították. Nagy neve­lői értéke volt ezeknek a közös '■ ak. Még a leglustább, legpuhább tanuló is szívesen dol­gozott. A mároki jskoláham nem mellék­tantárgy a testnevelés. Az órákra nagy körültekintéssel, alaposan készülnek fel. Volt olyan pedagó­gus, aki kezdetben nem szívesen tanította ezt a tantárgyat, mert nem értett eléggé hozzá. Bemu­tató tanításokat szerveztek, ahol megmagyarázták a testnevelés módszerét, a foglalkozási módokat, a nevelő, fegyelmező, jutalmazó eljárást, tisztázták a hangnemet, mely legalkalmasabb a tanítási áfákon. Sikerült a pedagógusokban a lelkesedést, valamint az érdek­lődést felébreszteni. Ezután gyak­ran forgatták a testnevelésre és a ti nulók sportolására vonatkozó szakirodalmat. Így az óráik egyre színesebbek, eredményesebbek let­tek. Kézilabdában, labdarúgásban, asztaliteniszben, atlétikában ren­deztek az elmúlt két évben házi­versenyeket. Az i860—1961-es tan­Sikkötő szakmában képzett RÉSZLEGVEZETŐT január 1-ével felvesz a Pécsi Vegyesipari Vállalat, Pécs. Irányi Dániel tér 9- 21667 évben az úttörő őrsök küzdöttek egymással ezeken a versenyeken. A házi és községek közötti verse­nyekre jól felkész'tették tanulói­kat Ehhez nagy segítséget nyúj­tottak a múlt évben és a koráb­ban végzett fiatalok. Ezek a fiata­lok az elmúlt években az iskola legjobb sportolói voltak, vállalták egy-egy őrs kézilabdázóinak ed­zését. A tanulóknak van egy kis hányada, akik az egyes sportágak­ban lényegesen többre képesek, többet igényelnek, mint amit a házi versenyek és páros versenyekben nyújthat nekik az iskola. Ezek képviselik a mároki általános is­kola színeit a járási és megyei versenyeken. A múlt tanévben a leány és fiú kézilabdázóikat Pécs­re, Mohácsra, Szigetvárra és Vil­lányba vitték el. Elméi azonban a következő nevelési célt tartották szem előtt: „Akik hétközbem egyesre feleltek, még akkor sem játszhattak az iskola csapatában, ha a legjobb játékosak voltak is.” \ következetes munka ered­** ménye, hogy a tanulók az általános iskola befejezése után nem hagyják abba a sportolást, mert az Iskolában megszerették, igényükké vált az ilyen irányú ténykedés. A sport szórakozást, felüdülést, a mindennapi munká­ból való kikapcsolódást jelenti számukra. Győzött a magyar jégkorong­válogatott Szófiában hétfőn este került sor a magyar jégkorong válogatott második mérkőzésére. Az új mű­jégpályán a bolgár és a magyar csapat ezúttal Szófia-- Budapest néven szerepelt, s a nemzetközi találkozó újra nagy gólarányú magyar győzelmet hozott. Budapest—Szófia 110) (5:0, 2:0, 4:6). Ausztrália már megnyerte az idei DK-t A Davis Kupa ez évi döntőiét, az Ausztrália—Olaszország találko­zót óriási érdeklődés előzte meg, amelyet még csak fokozott az ola­szok bravúros győzelme az ame­rikaiak ellen. Hétfőn Sydneyben 15 000 néző előtt kezdődött meg a döntő. Elő­ször Fraser lépett pályára Sirola ellen. Fraser (ausztrál) — Sirola (olasz) 4:6, 6:3, 6:3. Lever (ausztrál) s— Pietrangeli (olasz) 5:0, 6:4, 6:3. A második napon — kedden — a páros mérkőzéssel folytatódott a küzdelem. Fraser. Emerson (ausztrál) — Pietrangeli, Sirola (olasz) 10:5, 5:7, 6:2, 6:4. Fraserék újabb győzelmükkel már a második nap után biztosí­tották országuk számára a Davis kupát. Sipos Ferenc a világ legjobb labdarúgói között Az olasz „Calcio e Ciclismo” cí­mű képes hetilap elkészítette vi­lágrangsorát az év legjobb labda­rúgóiról. A lap szakemberei az egész évben mutatott átlagforma, technikai képzettség, taktikai érettség, gyorsaság, állóképesség alapján tizenhét ország ötvenhét labdarúgóját emelték ki. A nagy létszámú gárdából összeállította a lap az év legjobb tizenegyét is, amelyben a középhátvéd helyén Sipos Ferenc kapott helyet. Az olasz lap szerint az év legjobb csapata: Jasin (szovjet) — Durkovics (ju­goszláv), Sipos (magyar), Martinez (uruguayi) — SzymaníaJe (nyugat­német), Benitez (perui) — Hamrin (svéd), Suarez (spanyol), Seeler (nyugatnémet), Pele (brazil) Bobby Charlton (angol). Papp László döntetlenül mérkőzött Milánóban Hétfőn este a milánói sportpalo­tában tízezer néző előtt hivatásos ökölvívó mérkőzésre került sor. A műsor keretében szerepelt a há­romszoros magyar olimpiai bajnok Papp László is, aki az olasz közép­súlyú ranglista első helyezettjével, Giancarlo Gárbelivel csapott össze. A küzdelmes, változatos, tizme- netes mérkőzés végén a bírók dön­tetlen eredményt hirdettek ki. Sok verseny9 élénk sportélet A MAGYAR TESTNEVELÉSI ES SPORTTANACS elnökségének ha­tározata a „Kilián György testne­velési mozgalom” bevezetésére es szabályzatára, egyenes folytatása hazánk testnevelési és sportmoz­galma fejlesztésében iránymutató párt-téziseknek. Ezek a tézisek — mint ismeretes — hangsúlyozzák, hogy a szocialista testnevelési és sportmozgalom legfőbb jellemzője a résztvevők nagy száma. Az 1961. május 1-ével induló Kilián György testnevelési mozgalom, valóban a legszélesebb körű lehetőségeket biztosítja sportéletünk tömegesí­tése ügyében. Sportkörök, iskolai, üzemi és szakszervezeti sportcso­portok számára eleven sportélet kibontakozását teszi lehetővé és az új szakosztályok létesítésére is módot nyújt. Egy kis község nagy eredménye A mohácsi járás egyik legkisebb és legnehezebben megközelíthető községe Kisnyárád, ahol egy igen élénk tsz-sportkőr működik. A község labdarúgó-csapata az elmúlt bajnokságban a járási II. osztály északi csoportjában az első helyen végzett és a II. osztály bajnoka címet is megnyerte. A feljebb- jutással azonban baj volt. Pályá­juk nem minden tekintetben felelt meg a követelményeknek és egyébként is „nagyjavításra” várt A pálya nagyobbításához vagy új pálya elkészítéséhez azonban pénzre volt szükség. Az egész falu, a tsz és a tanács egy emberként állt melléjük, hogy az indulást lehetővé tegyék. A községi tanács 15 000 forintot szavazott meg a községfejlesztési alapból, a tsz fu­varokat ajánlott fel és társadalmi munkára jelentkezett az egész fa­lu. Most már csak egy nehézség mutatkozott. A bajnoki idényig az Idő rövidsége miatt a pályát el­készíteni lehetetlen volt. Összeült a vezetőség a játékosokkal együtt és egyöntetűen úgy határoztak, hogy az őszi idényben az összes mérkőzéseiket idegenben játsszák le, míg az új pálya elkészül. így vállalták nemcsak a súlyos anyagi nehézségeket, hanem le­mondtak a hazai pálya megszokott környezetének előnyéről. A kis- nyárádi labdarúgók az egyes mér­kőzéseikre való felkészülésben is hátrányos helyzetbe kerültek, de nem csüggedtek. Ennek ellenére az újonc csapat, amely arra töre­kedett, hogy ne az utolsó helyen végezzen, nem várt sikert aratott. Az őszi szezon végére több nagy csapatot megelőzve a középen vé­geztek! Mindössze Jcét pont vá­lasztja el őket a második helye­zettől! A kásnyárádi fez-sportkör labda­rúgói és a község sportszerető közönsége minden dicséretet és el­ismerést megérdemel! Számos község fiatalja példát vehet róluk! Mindkét nemben mar hat éves kortól lehet a testnevelési moz­galomba bekapcsolódni. A társa­dalom minden rétege munkás, pa­raszt, értelmiségi, résztvehet ■ mozgalomban. Az a tény pedig, hogy a mozgalom szabályzata szerint az összes, hazánkban Is­mert és űzött sportág ott szere­pel egyéni, vagy csapat sportág formájában a jeivényfokozatok megszerzéséhez szükséges feltéte­lek között, sportköreink munkájá­nak kiszélesítését teszi lehetővé. Az asztalitenisztől a cselgáncsig, az atlétikától az ejtőernyő-ugrásig, a tornától a könnyűbúvár-úszásig, a birkózásig, a jégkorongozásdg, minden sportág kedvelői számára lehetőség nyílik a Kilian testneve­lési mozgalomban való részvétel­re. A vándorsportok — természet­járás gyalogosan és sível, túrázás kerékpáron .autón, motxokerékpá- ron, vlzitúrázások és a honvédel­mi technikai jelegű sportágak minden fajtája ott szerepel a Ki­lián testnevelési mozgalom pxóbá- zásd feltétellel között: Mindez lehetővé teszi, hogy a sportkörök, Iskolai .üzemi és szak- szervezeti sportcsoportok eddig szerteágazó jelentős részében szer­vezetlen heiyl jellegű versenyei méltó keretet, magas eszmei tar­talmat kapjanak. Nem kétséges, hogy a pezsgőbb, «sétesebbkörű sportélet a különböző társadalmi szervek — KISZ, szakszervezet, iskola, stb. — szervezeti életének fellendítését Is magával hozza: A KIIJAN TESTNEVELÉSI MOZ GÁLOM bevezetésének előkészí­téséhez az MTST elnöksége né­hány közvetlen feladatot tűzött ki a Magyar Testnevelési és Sporthi­vatal osztályai számára. Ezek kö­zül különösen nagy figyelmet ér­demei a Sportszövetségi Osztály feladata. Biztosítania keli, hogy az 1961. évi versenynaptárban lénye­gesen növekedjék az alapfokú versenyek, bajnokságok szervezé­se, illetőleg beiktatása. A Kilián testnevelési mozgalom eredményes sége érdekében a sporthivatal sportszövetségi osztálya igyekszik elősegíteni a sportszövetségek or­szágos és helyi szervezeteiben az új tömegek indulását biztosító ter­vek kidolgozását és lebonyolítását. Nem véletlen, hanem a Kilián György testnevelési mozgalom szé leskörű előkészületeinek bizonyí­téka, hogy a sportsajtóban és a napilapok sportrovataiban mind gyakrabban látnak napvilágot olyan hírek .amelyek a különböző sportágakban az alapfokú, a kez­dő sportolók nevelésének, foglal­koztatásának, fejlődésének jelen­tőségének bizonyítékai. A Magyar öttusa Szövetség például kéttusá- zó bajnokságot tervez 1961-ben, hogy a sportág fiataljait fokozato­san készítsék elő a nagy megter­helést, sokoldalúságot kiváró öt­tusasport magasabb fokozataira. Úgyszólván minden sportágban több figyelem gondosabb szerve­zés jellemzi az Ifjúsági, serdülő és újonc versenyeket, bajnokságo­kat. Olyan sportágakban kerül sor a fiatalok bajnoki rendszerű versenyeire, amely sportágakban még a közelmúltban is kevés le­hetőség nyflott a fiatalok foglal­koztatására. A KILIAN TESTNEVELÉSI MOZ GÁLOM nagymértékben növeli az alapfokú versenyek, bajnokságok, az iskolai, egyetemi KISZ sport- versenyek számát, új tömegeket kapcsol hazánk sportéletébe. Ez pedig minőségi sportunk számára is gazdag utánpótlást, új tehetsé­gek felszínre jutását biztosítja. Időjárásjelentés A Meteorológiai Intézet jelenti: várható időjárás szerda estig: nö­vekvő felhőzet, több helyen, fő­ként nyugaton és délen havazással, később esővel. Párás, ködös Idő. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. Az éjszakai lehűlés az ország nyu­gati felében kissé gyengül. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 1—4, legmaga­sabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között. Propán, butángáz pa­lackot vennék. Tóka István, Pécs, Mártí­rok u. 42. XI. lépcső 6 ajtó. ________558 Hí zott sertések eladók Érdeklődni W óra után. Szövetség u. 21. ___________________21676 Fe lsőgyükés IV. u. 13. számú ház beköltöz­hetően eladó, Szoba, konyha, présház, pin­ce, nagy ciszterna, villany van. Szőlővel, erdővel. Érdeklődni a helyszínen. 31661 Eladó egy 140 kg-os hízott sertés. — Lotz Károly utca 52. ___________ 21679 Eg y gyermekszerető főzni tudó bejárónőt azormalra felveszek. Pécs Meszes. Korvin Srtca 4 sz. I1L 2. 21678 ha hallos etiszobás. össz- rtos öröklakás térért sürgősen Nem beköltöz- Légszeezgyár ü. L em. Vécéi­Garázs k^adó. Visy László u. i szám: 21665 Televízió, rádió, le­mezjátszó, magnetofon javítás, Hóhmann, — Aradi vértanúk útja 11 sz. Telefon: 43-38. 596 A Magyar Nemzeti Bank Baranya megyei igazgatósága (volt Vm ez. területi iroda, va­lamint a Pécs városi fiók) értesíti a vállala­tokat és szerveket, hogy i960, december 29-től hivatali helyisé­geit Geisler Eta u. 6. sz. épületbe helyezi át. A Megyei Igazgató­ság telefonszámai: A Megyei Igazgatóság központjába bekap­csolt számok: 11-20, 15-17, 61-36. Megyei Igazgató: 13-26, Ip. kér hitel vezető: 36-39, Me­zőgazdasági hitel ve­zető: 11-41. Hitel cso­port közvetlen száma: 23-82, 20-97. jan. 15-től) Forgalmi részleg köz­vetlen «zárnál: 8^5; wn. Műfogsorát soronkí- vül megjavítja Vajda Lajos fogtechnikus. — Mártírok utca 7 sz. ____________________602 Bú tor és zongora szál­lítását vállalom. — Schreer Ottó. Nagy Jenő út 6. Uj telefon- szám: 4.V70._______616 Le íróiroda, gépírás, jegyzetek, gépelés, másolás, diktálás. — Doktor Sándor u. 35. Telefon: 54-22. 617 Ablakredőny készíté­sét, alakítását, szere­lését vállalom. Orso- lya utca 10 szám, 77 Gyönyörű nylon meny asszony! ruhámat köl­csönadom. Rákóczi út 39/a. IL em. 6. ____________________556 El adó nehéz hízott ser tés. Cupl-telep, Bálint bolttal szemben. Aktatáska gyors ja­vítása és mindenne­mű szíjazatok kapha­tók és készülnek. — Szíjgyártó üzlet, Rá­kóczi Út nrtú w? Ház gazdasági épület és 1200 n. öl gyümöl­csös eladó, Orfűn. — Érdeklődni: Kovács­telep, Ürögi fasor 46. Pécs. 634 Használt férfi ruhát, katonai és civilt, gu­micsizmát, bőrcslzmát esőköpenyt, vattaruhát veszek. Hetényl, Bem u. 20. üzletben. Tele­fon: 22-49. 623 Eladó egy négyszeles dunna és vánkos igen szép toll. Érdeklődni: József Atilla u. 33. Házfelügyelő. 632 Eladók újévi ajándék­nak háromnegyedes, négy negyede» iskola- hegedűk, cselló, dob­felszerelés, részletfize­tésre Is. Poszák. Bar­tók Béla utca i7 sz. 627 Eladó hízott sertés 3 darab 130—160 kg-ig. egy olaj kályha, egy Kálor-kályha, össze­csukható vaságy, egy férfi kerékpár. Cím: Kertváros, Gárdonyi •* Eladó ház melléképü­lettel és gyümölcsös­sel. Dénes György, Hird. 629 Négy hízott sertés el­adó. Felső-Havi u. 20. 630 Kaior-kályha, varró­gép, szobaberendezés, konyhaszekrény, — ágyak, szekrények el­adók. Felsó-Vámház u. 2. Üzlethelyiség. 631 200 kg-os zsirsertések eladók. Bártfa utca 24. Kitűnő óbor 16 forint­ért (25 litertől) és kis szőlő présházzal Laj- kónál eladó. Rákóczi út 75 sz. Radnaiék. ____________________634 El adó hálószobabuio­rok, konyhaszekré­nyek, sodronyok, asz­talok, szekrények, párnázott székek, éj­jeliszekrények, Kel­táinál, Rákóczi út 46. 637 Hízott sertés eladó, hetysEínen feldolgoz­ható. Pécs, Tettye ut­Hízott sertések eladók Tiborc utca 63. 635 Veszek fa- és vaságya kát, ágybetétellet, sod­ronyokat, sezlonokat, díványokat. Kottái, — Rákóczi út 48. 636 UJ modem konyha­bútor eladó. Atléta u. 20 sz. (Tüzér utcai futballpályánál.) _______________«2 Hí zó eladó. Xavér u. 17/2 SZ.____________ 643 2x1. szobás, verandás házrész sürgősen el­adó 25 ezerért, nem beköltözhető. Siklósi út 65. Kőműves, alag­sori________ 644 Ku lcsaimat karikán szíjfogóval elvesztet­tem. A becsületes meg találót kérem adja le a belvárosi rendőrsé­gen, vagy 40-20-ra te­lefonálna._______ sts Rö vid, fekete körpán­célos, páncéltőkés, ke- neszthúros. három pe- dálos zongora eladó. Cím: Surányi, Döbrö^ köz, Tolna megye. Hol mővefgtflDffk ? A PÉCSI RADIO 1860. december 28-i, szerdal műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Furulyás-kóló. Ifjúsági műsor: Lakócsai úttö­rők ... — Riport. A felsőszentmártonl úttörők éne­kelnek. Makszimovias Deezánka verse: „A meséskönyvet lapozgatom...” Muzsikáló percek ... Románcok, balladák. Ablak a világba: Ismeretterjesz­tő érdekességek. Tamburazene. Népmese. Legénytánc; 17.00: Német nyelvű műsor: Népek barátsága. — Jegyzet. Szív küldi szívnek szívesen. Bizalom és apróságok;.. Tánczene. Az újítások haszna; 18.00: Befútta az utat a hó :;. — magyamóták. Közreműködik: Rabb József, Teremi Gáborné, Wagner József, a Zengő népi­együttes vegyeskórusa, a pécsi zenekarok, Babai Gyula, Döröm- böző Géza és Horváth Géza ve­zetésével; 1820: Könyvespolc. — Az eposzok­ról; 18.25: Egy a sok közül;.. Hogyan fejlődött Somberek 1966-ban? — Zenés összeállítás. 19.05: Dél-dunántúli híradó. 19.30: Könnyű muzsika. 1. Ellen­be rg: Malom a Fekete-erdőben. (Moziorgona), 2. Török mese. (Eartha Kitt), 3. Huszka: Déli- bábos Hortobágyon (Petress Zs„ Szabó M.), 4. Sort: Vonat (Czejan- darkórus), 5. Horváth: Egy tisz­tes őszes halánték. (Szalma La­jos, Tomanek Nándor), 6. Eüen- berg: A pétervári szánkózás. 18*50: .Tudósítótok Írásaiból, 1. Év végi körséta a múzeumokban, 2. Látogatás Bartók Béla pécsi rokonánál; 3. Úttörő-levelek. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti színház: Bálűr bán (este 7 órakor); Kamaraszínház: Nincs előadás. mozi: Park: Kihívás (fél 5, fél 7 és * 9 órakor szélesvásznú) Petőfi: Kis ponty kalandjai (á 5 órakor). Meghasonlás (fél 7 é fél 9 órakor). Kossuth: Bölcsődal (fél 5, fél és fel 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyal híradó. Játék az élettel, Történi az aranyhalról, Értelem és a bek érvel győznek. (Előadások 11 órá tói folytatólagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt íGyárváros): RövlcLnadrágos ember (5 és í óra kor). Építők kultúrottbona: Mozart C5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): A nap mindenkinek világit (5 és órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Hálátlan Ság (7 órakor). Május 1. (Vasas II.): Normandi Nyeman (7 órakor). Kossuth (Mohács): Rózsák az államügyésznek (6 és 8 órakor); Zrínyi (Szigetvár): Ballada a ka tonáról (8 órakor). Táncsics (Siklós): Szombattól hétfőig (8 órakor). SZILVESZTERI NAGY-BAL lesz szombaton este a KISZ é* Szakszervezetek Művelődési Ház» ban. Műsor! Tánc 4 óráig. Ujévkoi este össztánc . 216T. A pécsi városi Rendelőintézet legközelebbi munkaértekezletét december 29-én, csütörtök délután 2 órai kezdettel tartja az Intézet Munkácsy M. utca 19. sz., III. ein. 4. sz. alatti kultúrtermében. Ezt követően fél 3 órakor Horváth De­zső gyógyszerész előadása: a Tetracyclin típusú antdbloücumok. Utána 3 órakor az orvosi tovább­képző előadást dr. Örs Félix fő­orvos tartja: a Rettculoendothe- dálls rendszer működése és még' betegedése címmel. Kérik az or­vosok megjelenését. A Hazafias Népfront m. kér- Mákár I., Makár II. körzete 29-én este 6 órai kezdettel filmmel egy' bekötött Béke-estet rendez a Pan­nónia Sörgyár kultúrtermében, melyre minden érdeklődőt meg' hívnak. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, és kedves rokon Bile Ferenc nyugdíj»« (cserdi lakos) dec. 25-én, 73 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 29-én, csütörtö­kön 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 198* Gyászoló család. Szeretett jó férj, édes­apa, após, nagyapa Lőrinc József (nagyárpádi lakos) dcc. 26-án, életének 71, évé­ben hosszú betegség után elhunyt. Temetése 29-én, csütörtökön 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 1077 Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, nagyapa, testvér és rokon Igaz József MÁV-nyugdíjas hosszantartó betegség után 73. évében 1960. de" cember 26-án elhunyt. Te­metése december 29-én, du. fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük! 1081 Gyászoló család köszönet­nyilvánítás Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szeretett halottunk Tóth Józsefié temetésén megjelentek, koszorúk és virágok kül­désével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. — Külön mondunk köszöne­tét a pécsújhegyi párt­szervezetnék, MNDSZ- nek, valamint az utca la­kóinak. 107» Gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy felejthe­tetlen jé férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon Halász János nyugdija« december 29-án, 91 éves korában elhunyt. Teme­tése december 29-én, csü­törtökön fél 3 órakor lesz a pécsi köztemető Szt. Mihály kápolnájából. 1978 Gyászoló család. DUNÁNTÜH NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága a megyei tanács lapja. Fejel ók szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli NapM Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és ldadóhlvatafc Pécs. József Attila u. 10. _____ Telefon: 15-33, 15-33, PÉ CSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 16. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok­nál ás kézbesítőknél. dfl 1 hónapra IL-* M, HALÁLOZÁS. Szomorú szív vei tudatjuk, hogy szeretett nővérem, nagynénink özv. Gál' ffy Sándomé szül. Pirity Gi­zella dec. 24-én 97 éves korá­ban elhunyt. Temetése ma dél­után 3 órakor lesz a pécsi köz­temetőben. 1076 Gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, nagyapánk és apósom Tadics Károly te­metésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét * Pécsi Vízmű vezetőségének és dolgozóinak a küldött koszorú­ért és a temetésen való meg­jelenésükért. 1975 Gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik . szeretett halottunk Sztoján Adám te­metésén megjelentek, koszo­rúk és virágok küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. " Gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents