Dunántúli Napló, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-29-01 / 306. szám

HfcÄtfTOftLfTTÄRJAL EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ÍVlI. ÉVFOLYAM, 306. SZÄM ÄRA: 50 FILLÉR 1960. DECEMBER 29. CSÜTÖRTÖK Teljes kapacitással dolgozik a sásdi malom Tegnap este hét óraikor ün- tepélyes keretek között meg­nyitotta kapuit a részben újjá­alakított Pécsi Nemzeti Szín­ház. A színház megváltozott kül­dői fogadta az ünnepi elő- Wás közönségét. A földszinti nézőtéren és az összes pallo­sokban új székek vannak, az Ehetett részeken lévő székeket pedig újonnan kárpitozták. A színház dohányzója és büféje is gyönyörű, modemvonalú berendezést kapott, kagyló­fotelokkal, a büfében pedig tizenkét méteres kiszolgáló pulttal. Az összes folyosót, a do­hányzót és az előcsarnokot ki­festették, a színház összes he­lyiségeinek padlóját műanyag­Á minőségi változás éve a komlói újítómozgalomban Több megtakarítás kevesebb újítással Nagy jelentőségű találmány burkolattal látták el. A föld­szinti nézőtér vasbeton födé­men nyugszik, alatta óriási balett-terem van. Megnagyob­bították az orchestert is, alkal­mazkodva az operaelőadáso­kon szükséges zenekar hely- szükségletéhez. A színház egyes részein még folyik az építkezés, amely összesen mintegy ötmillió forintba ke­rül. Az új esztendő elején pe­dig a tervezők hozzálátnak a Pécsi Kamaraszínház nyári át­építési terveinek elkészítésé­hez. Az áj köntösbe öltöztetett színház első előadásaként Er­kel Ferenc: Bánk ban című 1 operáját mutatták be a pécsi színház művészei. A nagysike­rű előadáson II. Endre szere­pét Marezis Demeter, Melin­dáét IUés Éva, Petur bánét Fodor Pál, Biberachét Tréfás István, Gertrudisét Pelles Jú­lia, Bánk bánét Csongor Jó­zsef, Tiboreét Bolla Tibor, Ottóét pedig Wagner József énekelte. A tegnap esti elő­adáson mutatkozott be először Pécsett Pellus Júlia, Csongor József és Bolla Tibor, Érdekes következtetésekre áthatunk, ha a komlói szén- fröszt tavalyi és idei újítási Szárnadatait összehasonlítjuk. ® szerint: 1959-ben 900 újítást hajtottak be, s ebből 298-at *°gadtak el. s 246 került be­fizetésre. Az újításokból ere- megtakarítás összege ^ 828 300 forintot, tett ki, s ^8 638 forintot fizettek ki újí- '*si díj címén; Az idén december 13"ig 603 . Ütést adtak be. Az elfogadott 5s bevezetett újítások száma illetve 234. Az újításokból *tedő megtakarítás összege i 872 579 forint, s közel 322 forintot fizettek ki eddig ** újítóknak. Az idei megtaicarításban ”ég nem szerepel a Weisz Jó- találmányából eredő nye­reség. márpedig milliós értő­ikről van szó. Ezért nem túl- jés az a megállapítás, hogy *9ß0 a minőségi változás éve Ílt a komlói újítómozgalom­hiszen a csaknem 300-zal évesebb újítás dacára többet ''Vért a népgazdaság. Mindez Jttől tanúskodik, hogy az újí- ésok értéke, minőségi szín- f°nala nőtt Az 1960-as év „terméséből” Weisz József elvtársnak. Kos­suth bánya üzemvezetőjének találmánya a legjelentősebb, amely a vastag széntelepek le­fejtését fémtámmal és iszapo­lással oldja meg. minimálisra csökkentve a fafelhasználást Az év legjelentősebb újításá­nak a Benkő—Kerner-féle víz- fojtásos robbantás bevezetése bizonyult, amellyel csak a kom lói trösztnél 550 ezer forintot takarítottak meg. Körülbelül ugyanilyen összegű megtakarí­tást eredményezett S. Nagy— Pelőcz elvtársak újítása is, amely az elhasználódott vasúti váltók felújítására szolgál. Ki­emelkedik még a Böröcz—Tó- bel-féle újítás, amely a föld alatti transzformátor állomá­sok célszerűbb elhelyezésével bányafolyosó rész kivójását teszi feleslegessé, s csaknem 195 ezer forintot tesz ezzel a tröszt zsebébe; A tröszt újítási csoportja a műszaki csoporttal karöltve kidolgozta az 1961. évi újítási feladattervet. A tervet naptár­ral kombinálva adják át az újítóknak: Teljes kapacitással dolgozik a tizenhatjáratos sásdi ma­lom. Naponta 360 mázsa bú­zát őröl. A „fehér” emberek fürgén döntik a 85 kilogram­mos zsákokat a csúzdára, amelyről a teherautó platójára csúsznak, majd a pécsi, kom­lói és a környékbeli sütőüze­mek raktárába kerülnek. A századforduló idején még fűrésztelep volt a helyén, 1915-ben építették a malmot. Azóta nagyon sokat fejlődött, s a jövő évben tovább korsze­rűsítik. Már megérkeztek az új gépek is, egy korpakiröpi- tőt, egy síkszitát és egy új hengerkereket szerelnek be a közeljövőben. A képünkön Viszte József főmolnár a hengersornál ellen­őrzi az őrlemény minőségét. ffiBfflMciraBaaaBasEHEEasHsasssraBssBsssssHasssssssESEissBsssBEisBBHisasffiiiaesB Három év alatt csaknem húszezer lakás az előirányzotton felül Az orszlagos építőipar előre­láthatólag mintegy tizenöt szá zalékkal teljesíti túl eredeti hároméves tervét A népgaz­daság jelentős fejlődése és a termelési előirányzat túltelje­sítése lehetővé tette, hogy ter­ven felül kezdődjék meg a Dunai Cement- és Mészmű és más nagy beruházások kivite- | lezése, A vártnál nagyobb az 6ycd Is a nagyüzemi gazdálkodás Aljára lépett 191 tag 850 holdon alakított termelő­szövetkezetet December 21-én délelőtt tér melőszövetkezeti alakuló köz­gyűlésre jöttek össze a pécsi járásbeli Gyód község gazdái a falu művelődési otthonának nagytermében. A gyűlésen ki­mondták, hogy 122 család 191 taggal 850 hold területen kö­zös gazdaságot létesít. Az új termelőszövetkezetnek a „Ba­rátság” nevet adták. Elnökké a község tekintélyes gazdáját, Schmidt Andrást választotta a közgyűlés. Ezzel Gyód is ter­melőszövetkezeti község lett. A közgyűlés során úgy hatá­roztak, hogy pénzzel járulnak hozzá a szövetkezeti alap meg teremtéséhez. Ezt a pénzt a gazdák fél éven belül fizetik be a termelőszövetkezet pénz­tárába, hogy ennek segítségé­vel eredményesen gazdálkod­hassanak már az első esztendő ben Is. Egyébként a falu gaz­dáinak egyöntetű kívánsága az, hogy a jövőben a termelő- szövetkezet gazdálkodásának főiránya a minőségi állatte­nyésztés és a kertészkedés legyer előrehaladás a ben is: az állami és magánerőből előirányzott száztízezernél csaknem húszezerrel több lakás épült az országban. A fejlődést leginkább a lét­szám növelése segítette - és csak kisebb részben járult hozzá a munka termelékeny­ségének fokozása. A nagy szak munkáshiány megszüntetésé­vel egyidejűleg jelentősen erő­sítette a vállalatokat a három­éves terv gépesítési program­ja, amelynek eredményeként csaknem megkétszereződött a minisztériumi építőipar parkja; Az építés fejlesztését tették új anyagok és építési eljárások kidolgozásával is. Tavaly használtak először ko- hóhabsalak-betonból előállí­tott könnyű falazó-blokkot Az idén már több, mint kétezer lakás üzemszerű építése kez­dődött meg ezzel az új eljá­rással, a második ötéves terv­ben pedig több tízezer kohó- habsalakos lakást adnak át Befejeződött a porszénhamú- blókk kísérleti gyártása, s át­tértek a gazdaságos mozaik­parketta és a műanyagpadló Üzemszerű felhasználására, Eredményes kísérletek foly­nak a duzzasztott perlit és a keramit anyagú, falpaneles szerkezetű, valamint az öntött beton falú lakóházak építésé­nél ÍSs A tervidőszakban megkezdő dött az építőipar nagyipari jel­legei; ek kialakítása, hogy a technológiai fejlesztés eredmé­nyei: efc hatása még jobban kibontakozhasson a korszerű építési és munkaszervezési módszerek segítségévei. Az ÉM-vállalatok nem égé­sién két év alatt 13.8 száza­lékkal csökkentették ae épít kezesi időt. Az új munkaszervezés széles­körű bevezetésével és a terve­zett műszaki fejlesztéssel a második ötéves tervben már az építési idő mintegy 40 százalékos csökkentesét irá­nyozták élő. A hároméves tervben, s kü­lönösen az utóbbi két évben elért műszaki fejlődés jelentő­sen növelte a vállalatok ter­melési erejét. Az 1957. évi 38,2 százalékról az idén már mint­egy 45 százalékra emelkedett az Építésügyi Minisztériumra jutó részesedés az országos építési program megvalósítá­sából; Dohány simít óh között Az irodában megkérdem: „Hol simítják a dohányt?” A baloldali falra mutatnak: „Ott túl a szomszéd helyiségben“. Tőaacüt k&mlAi káztei&k Csütörtökön és pénteken tartják az idei utolsó államkölcsön-sorsolásokat Az Országos Takarékpénztár a héten, december 29-én T8 80-án rendezi az idei utolsó '‘lám kölcsön-sorsol ásókat. A napon a 2., a 3. és a 4. , ■'‘kölcsön I960, második fél- húzását bonyolítják le. A Szólásokat az egyetemi szin­ti: üon (V. kerület, Pesti Bar­• utca 2. szám) tartják és C.Ldkét naPOT1 11 Kot délután fél 3 »r kezdik. Csütörtökön 2. „ _. békékéi­ként. 82 700 kötvényre, 25 mil- 3'700 ezer forintot sorsolnak. pén teken délután 2 óra alatt a másik két békekölcsönt sor­solják. A 3. békekölcsönből 239 700 kötvényre 44 millió forintot, a 4. békekölcsönből pedig 145 500 kötvényre 26 mii lió 900 ezer forint jut a sze­rencsés kötvénytulajdonosok­nak. így az idei utolsó állam- kölcsön-sorsoláson a két nap alatt a 2., a 3. és a 4. békeköl­csönből összesen 467 900 köt­vényre több, mint 96 millió forintot sorsolnak ki nyere­mény és törlesztés formájá­ban. A nyertes kötvények be­váltását 1961. január 6-án kéz tűk meg; A Mécsé* északt részén igazi téli k-ép fogadja az embert. Az első téli havat magukhoz Siették a kopasz fák. a száraz cserjék és a fagyos földek. A komit* háztetők is barátságosan fogadták a tél igazi színét « megtartották m tlsó hópelyheket. Bent az irodában a termelő­szövetkezet jövőjéről tárgyal­nak, a szomszédos szobában, amelyet csak egy zárt ajtó vá­laszt el — fürge kezű asszo­nyok kefélik, simítják; csomóz­zák a dohányt. Nevetgélnek él- celődnék, különösen, ha férfi­nép keveredik közéjük. Ott áll előttük a halom do­hány. Kérdem, mennyi lesz a ter­més holdanként? Az asszonyok nem tudják, helyettük egy idősebb ember, biztosan vezetőségi tag lehet, Monszeider György válaszol. Azt mondja, tizenkilenc hol­don termeltek dohányt. A ter­més elég jó volt, csakhogy a pajtákkal voltak bajban. Még szerencse, hogy a községben azelőtt is termeitek dohányt és így a tagok pajtáiban úgy, ahogy elhelyezhették a ter­mést. Nyolc mázsa lett hol dankint A minőség jó, de le­hetett volna jobb is. Ha na­gyobb pajtájuk van, akkor nem is lett volna semmi hiba. Mondják is, hogy jövőre meg­építik ám a nagy, közös pajtát is. Dói felé jár mór az WJő és az asszonyok háta mögött bi zony már hat óra munka áll, —■ Ilyenkor, dohán ysSmítáa­kor mindig hat óra körül kez­dünk és csak éjfél felé me­gyünk haza — mondja Té­rin ez Jánosné. — Ennek men­ni kell; A múltkor én példán! beteg voltam, de azért állítat­tam ide magam helyett. Hat asszony dolgozik. Ez egy csapat, ök kapálták, ők tör­ték le a dohányt, most ők is csomózzák, simítják. — A feleségein csapata már végzett — mondja Monszeider György, — És mennyi lett nekik? — kérdik az asszonyok.­— Huszonhárom mázsa két kiló; — Az jó; — És mindössze negyvenkét kiló. volt az alárendelt — teszi hozzá Monszeider bácsi. Gyűlnek a dohánycsomók. Már legalább akkora halom van belőlük, mint a csomózat- lan dohányból. Még két nap és akkor kész a dohánysimítás is. Elszállítják a dohányt, ki­ürülnek a pajták, a tárolóhe- lyek a teklatalusd Egyetértés Termelőszövetkezetben, de te­lik a közös kasszája. Telik bi­zony. hisz egyedül dohányból 200 000 forint jövedelembe m mi fonala Megnyílt a Pécsi Nemzeti Színház Tegnap este bemutatták a Bánk bánt

Next

/
Thumbnails
Contents