Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-18 / 272. szám
2 S A P T 0 19G0. NOVEMBER 18. Film Film Film Film Hős-e Rovere tábornok? HÍREK 'I Hatásában meghökkentően nyomasztó film. Viszonylag tovább lép a szűk, olasz utcák, a koszos gyerekhadtól nyüzsgő terek és a száradó fehérneműk világán. Váratlanul lázadó ez a film. látszólag egyenes, határozott ez a lázadás, az erőszak, a milltarlzmus, az ember telenség ellen, és látszólag nem is szűnik meg a lázaddá az ember és a valóság érintkezési pontján. Mindez igaz. Az is, hogy Rossellini filmjét a neorealiz- mus történetében fordulópontnak mondják, hogy némelyek szerint a Rovere tábornok az olasz neorealista filmművészet megújhodását jelenti. Az is igaz, hogy ritkán készül •— eszközeiben, külsősége* erejében, kompozíciójában és hatásában — ehhez hasonló film. De mindez az erény megfakul, ha az ember a dolgok lényegére néz* Hálátlan feladat egy díjnyertes és jó filmről kideríteni, hogy alapjában véve eszméd és léléktani alapja nincs, a lázadás csak addig az, amíg a film tart Rossellini választ egy embert a háborús olasz tömegből. Ez az ember csaló, szélhámos, periférikus alak, aki máról-holnapra a kártyaasztal és a német Gestapo között sütögeti a maga kukacos gesztenyéjét Az egyszerű, olasz háborús tragédiák vámszedője. S egy napon ez az ember — aki mérnök, ezredes, gazdag délvidéki úr és selyemfiú egy- személyben, aszerint, hogy a pillanatnyi helyzet mit kíván — a Gestapo-ezredes hálójába esik. Az ezredes besúgót akar faragni belőle, vele akarja *el- göngyölítend az olasz ellenállás vezérkarát, de Grimaldi (azaz az ál Rovere tábornok) keresztülhúzza Müller ezredes számi tásait, és inkább a halált választja, mint az árulást Tehát adva egy jellemtelen, morális gátlások nélküli ember, akiből a végén hős lesz, aki a meggyilkolt Rovere tábornok morális és eszmei utód jává válik. Az ember keresi ebben az emberben az elvi és pszichikai fordulópontot, és némi gondolkodás után észreveszi, hogy a kiöntött kancsó vizet tengernek nézte. Mindaz, ami lenyűgözte, nem volt egyéb, mint dokumentációs pedantéria és egy finomabb értékű társadalmi objektivitás. A neorea- 1 izmus végeredményben innen érkezett, ebből az objektivitásból és Flaherty dokumentációs iskolájából; A Rovere tábornokban is, a dolgoknak önmagukért kell beszélniük. A belső élet itt is idegen, csak külső rezdülések sejtetik, hogy valami belül is történik az emberben. Mindenképpen kockázatos vállalkozás lett volna Grimal- diból népi hőst, vagy akár szubjektív hőst is faragni. Mert Grimaldi nem lehet hős. Mint az ál-Rovere, csak káprázatos pszichikai és elvi megkerüléssel válhat azzá, akkor viszont hamis a lázadás, és nincs semminek élektani és eszmei fundamentuma. És legfőképpen morális alapja nincs. Rovere, részben a hadiálla- potból eredő következmények iránti félelméből, részben pedig a felelőtlen krakéler pszichológiájától indíttatva, rááll az alkura. Bevonul a börtönbe, mint Rovere tábornok, mint nemzeti hős. És amikor eliszonyodik a vértől, amikor az ő keze is vérhez tapad, azonnal megretten. És minden különösebb érzelmi és lélektani (eszmeiről nem is beszélve) átmenet nélkül lerázza ma gáról a szennyes köteléket, amely cinkosként Müller ezredeshez fűzd, és megtisztul az, önként vállalt halálban. Ez igér ugyan valami nemes, lelkesítő pátoszt, valami felemelően emberit, de ezt sajnos senki nem hiszi el. Nem akarok ünneprontó lenni, de az ál-Rovere tábornokot nem döbbentheti meg a börtönállapot, a tömeges kivégzések. „Ed zeit“ ember ő, hiszen a film első felében önmaga vallja, hogy ismeri a Gestapo kegyetlenségeit. Nincs itt eszmei és lélektani átmenet, de abban sincs, hogy Rovere-t a németek véresre verik. Az ilyen jellemből épített ember árulóvá lesz egy Ilyen fizikai megpróbáltatás után, nem pedig nemzeti hőssé. Valóban, hatásos film. Eszközei megfognak, megdöbbentenek, és az ember könnyen hajlamos arra, hogy önmagát is félrevezesse, de ettől az ál- Rovere tábornokból még nem lesz hős. Rossellini kiváló, bátor, erőteljes rendező, Vittorio de Sica ragyogó színész (s ezt talán ebben a filmben* bizonyítja legjobban) és Indro Montanelli novellája Is remekbeszabott, amelyből a film készült. De mindezek az erények, művészi feltételek nem téveszthetik meg az embert Hős-e Rovere tábornok? Csak külsőségeiben felépített hős, dokumentációs módszerek kel, és erőtlen élektani kollekcióival. Jó film, tetszetős és művészi, de azt hiszem hiba lenne a kancsó vizet tengernek nézni. Még akkor Is, ha ezzel szétoszlanak az Illúziók. Thiery Árpád Ariét SzsnüászíÉn MAQASABB ELV Csehszlovák film Kísértetiesen visszhangzik a városka főterén a hangszóró: „főbeiövetem«, i főbelövetem.,4 főbelövetem..Békés cseh polgárok hallgatják riadtan a kegyetlen szavakat Csehszlovákia a hitleri III. Birodalom „protektorátusa". Ami magyarul véres elnyomást teljes jogfosztottságot terrort hidegvérrel végrehajtott tör meggyilkoeságot Jelent A fasiszta gyilkosok programszerűen hajtják végre a ki végzőseket Csütörtökön négy, pénteken kétszerannyl, szombaton négyszerannyi. Gépi pontossággal és kíméletlenséggel, a mértani haladvány szabályai szerint Statáriális eljárással, ami a bírói formalitások mellőzését a teljes önkényességet Jelenti. Nem is fordít ez a gyilkoló gépezet különös gondot arra, hogy gyilkosságait leplezze. A kisvároslka főgimnáziumában a tanári kar és a diákság érettségire készül. Az iskola falain belül egyelőre csak a német nyelvtanár képviseli a fasiszta szellemet. De egyébként a hangulat szinte békésen idilli. A diákok az írásbeli érettségire készülnek. Marék tanár, a klasszika filológia professzora a Seneca és Tacitus műveiből válogat érettségi tételnek való bekezdéseket, amelyek azonban meglepően időszerűnek bizonyulnak. Ebbe a békés légkörbe tör be a G estapó, hogy minden indok és magyarázat nélkül elrabolja a három legIdojarásjelentés A Meteorológiai Intézel Jelenti: Vérhatú Időjárás péntek estig: csütörtökön a felhőzet keleten » felszakadozik, az esők megszűnnek. Éjjel délnyugat felől újból felhősödé» és esőzés Indul meg és a nap folyamán az egész országra áttörjed. A szél csütörtökön mérsékelt északnyugati, pénteken déli. délnyugati le**, trés éjszakai lé- hűié», különösen az ország keleti félében. Helyenként reggelt ködképződés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet minus* 1— plusz 4. Legmagasabb nappalt hőmérséklet holnap 8—10 fok között. Távolabbi kilát ások: a hét végén •a. évszakhoz képest, enyhe ldő» .^ jobb. tegaBoggalmasabb nyolcadikos diákot* A klasszikusokból sugárzó fennkölt humanizmust a gyilkos embertelenség mocskolja be. „Fennkölt tanár úr”, Marek professzor hirtelen ül a legridegebb realitással kerül szembe: a fasiszta emberte- telenséggeL ő még hisz az emberekben. Megpróbálja a lehetetlent, megpróbálja megmenteni diákjait A Gestapo városparancsnoka klasszikus műveltségét fitogtatja előtte, s ő azt hiszi: aki Horátiust idézi, annak van még a szívében emberség. De a Gestapo- nak teljesítenie kell napi ki- végzési „normáját”. Három ártatlan diák a kivégzőosztag elé kerül. A vád nevetséges: egyikük bajuszt és azakállt firkált a nemrég elpusztított Heidrich obergruppenführer- nek egy gyűrött csomagolópapíron talált képére. ügy látszik, az állig felfegyverkezett, szuronyokra támaszkodó fasiszta embertelenség győzött De ez az embertelenség önmaga sírját ássa. A vadán aü kegyetlenség bosszút ébreszt az elnyomottakban. A porig lesújtott anya még csak puszta ököllel döngeti a Gestapo kapuját és a pribékeik könnyű áldozatává válik. De „Fennkölt tanár úr” a humanizmus gondolatát s ami ezzel egy: az emberi fenevadak elleni gyűlöletet egy osztály szívébe oltja be. És aztán .. • De ami azután következik, azt már nem mondja ki a film. Szükségtelen. A történelem mutatta meg, hogy az emberiesség és embertelenség küzdelmében végül is melyik győzött A film hatásos, kevéssel is sokat mondó rendezésével, remekül fotografált képeivel tűnik ki az eddig látott csehszlovák filmek közül. A bimbózó diákszerelem és a véres erőszak mélységes ellentétét, a fasiszta barbarizmus és az emberiesség összeütközését művészien tárja elénk. Meg kell említenünk, hogy a szinkron, melynek révén több pécsi színész hangját hallhatjuk a filmen, ezúttal cseppet sem zavaró, a filmet najdiifo olyan kitűnően övezhetjük, mintha eredetileg magyar nyelven készült volna. Kár, hogy a film magyar címe nem pontosan adja vissza a tartalmat A „Magasabb elv” talán inkább szatírajellegű filmnek felelne meg. A filmben „Fennkölt eszmékről”, „Magasabb erkölcsi szempontokról” van szó, amelyeket lábbal tipor a fasiszta embertelenség, de amelyek végül mégis győzedelmeskednek. Mészáros Ferenc A Dunántúli Napló szer• kesztősége szerdán este an- kétot tartott Szentlászlón. Az ankélon szép számmal jelentek meg. A megjelentek elmondották véleményüket a lap munkájáról és szóltak községük eredményeiről, az ott tapasztalható hiányosságokról is. Többek között elmondották, önkiszolgáló bolt nyílt náluk és Almamelléken, hangos híradót kaptak, televíziójuk van, járdát építenek. Az eredmények mellett szóltak azonban néhány ki- sebb-nagyobb hibáról is. Kifogásolták többen, hogy hetenként csak egyszer van filmvetítés a faluban és új filmeket nagyon ritkán kapnak. Javasolták: próbálja meg Szentlászlón is a moziüzemi vállalat a hetenként kétszeri vetítést. Többen panaszkodtak a Szigetvári Sütőipari Vállalat által leszállított kenyérre, amely gyakran sütetlen, formára és ízre rossz. A termelőszövetkezet vezetősége ezen az ankéton egy kéréssel fordult a szerkesztőséghez. A kérés ennyi: a majorjukba szeretnék bevezetni a vizet A kutat már megfúratták. A MEGYE- VILL Ígért kölcsöntranszfor- mátort. Jó lenne, ha ezt hamarosan le tudná szállítani. A kérést ezúton továbbítjuk. Aa ankét résztvevői elhatározták, hogy ezentúl gyakrabban találkoznak és a szentlászlóiak úgy is tartják a szerkesztőséggel a kapcsolatot, hogy rendszeresen levélben számolnak be községük életéről a szerkesztőségnek. Gyér méh portré Ma zárul a Tudományon Ismeretterjesztő Társulat Bartók Bé Klubjában Tarai Teri pécsi festő művész kiállítása, amelyei háro héten át érdeklődéssel szemléitek a látogatók. (Foto: Józan András) — EGYHAZASKOZARON november 11-én adták át rendeltetésének az új, korszerűen berendezett élelmiszer önkiszolgáló boltot. — A VÁROSI TANÁCS kereskedelmi osztálya jól felkészült a disznóölési szezonra. Elegendő mennyiségű bors és nemespaprika mellett, mintegy 800 ezer folyóméter bél érkezik. Akik mär teljesítették tervüket A Komlói Szénbányászati Tröszt mázai bányaüzeme után — a komiói üzentek közül elsőként — III-as akna bányászai jelentették, befejezték hároméves tervüket. Az év vége előtt több mint negyvennapo* előny annak tudható be,- hogy a hároméves terv minden évében túlteljesítették tervüket. Az üzem dolgozói vállalták, hogy az év végéig 44 520 tonna szenet küldenek felszínre. * A komlói Kossnth-bányán kétéves tervét teljesítő csapat dolgozik. A 130-as Ifjúsági csapat még október 24-én befejezte éves tervét, s azt vállalta, hogy december 31-ig 50 folyómétert hajtanak ki elővá- jásban. Somogyvárl Jenő Ifjúsági csapata, amely a KISZ kongresszusa tiszteletére versenyt kezdeményezett, azt vállalva. november 20-ra befejezik év^s tervüket, 10 nappal célkitűzésük előtt tettek eleget vállalásuknak. A csapat tagjai 10 000 csille szenet Ígérnek még as év végéig. Földben a mag, szép a veié» — Az igaz, hogy nem ment könnyen, de most már nyugodtak vagyunk, mert a legfontosabb megvan. Földben van a mag és szép lett a vetés, — ezekkel a szavakkal fogad Vágó István elvtárs a szentlőrind Úttörő szövetkezet ben. Vágó elvtárs a pártveze- tősógnek is tagja, s arról beszélgettünk, hogy a pártszervezet és a párttagok mit tettele a vetés sikeres befejezéséért. Azt mondja elöljáróban Vágó elvtárs, hogy nem ültek ölhetett kézzel. S erre a szobában tartózkodó Turbók Lajos és Balogh bácsi, a brigádvezető Is bólogat. Az eső Szentlőrtne határában Is éppen úgy esett, mint másutt. A kenyérgabona vetési’ terve sem volt alacsonyabb Itt, mint másutt. S ezt a tervet az elmúlt héten teljesítették, 250 holdat vetettek el. Hogyan? Hogy csinálták? Van-e ebben szerepe a párt- szervezetnek? Ha a pártszervezet nem törődött volna a vetéssel, akkor nem lett volna elvetve? Ezeket a kérdéseket még lehetne bővíteni és a válaszokat is lehetne így meg úgy utána illeszteni, csflrni- esavaml. Itt határozottan ld kell Jelenteni, hogy igenis a pártszervezet elsőrangú feladatának tekintette a vetést, törődött vele. Nem, nem ub- ből állt ez a törődés, hogy a taggyűlésen megvitatták * jegyzőkönyvbe foglalták a vetés nagy jelentőségét és így tovább. Az igaz, hogy megbeszélték a tennivalókat a taggyűlésen, de utána odaálltak a vetőgéphez és vetettek. Vetettek, amikor csak az idő engedte. S minden lehetőséget kihasználtak! Időt, gépet, leleményességet, éjjelt és nappalt! Nem volt pardon és nem volt huza-vona. Nézzük inkább a tényeket, hadd beszéljenek azok! A pártszervezet tagjai a tag gyűlésen elhatározták, hogy minden erőt és energiát a vetésre kell fordítani. Nem beszélitek sokat, hiszen nem lehet ebben receptre dolgozni. Az elnök és a brigád vezető mindennap a földeket járta és az eget leste. A traktorosok néha szívták a fogukat, hogy sáros, nem lehet olyan Jól dolgozni. Az igaz, hogy nem ment olyan gyorsan, mintha száraz lett .volna, nem volt meg a „teljesítmény” se, az is igaz. A párttagok és a vezetők ellenben ügy vélekedtek; mi a feftitosabb, az, hogy várjanak a nagyobb .teljesítményű" napokra, vagy mielőbb a földben legyen a szem? Az utóbbit választották. Könnyű lenne felsorolni a nártta gokát és azok munkáját, hogy mit tettek a vetés Idején, hiszen csak nyolcán vannak. Nem is ez a lényeg, hanem »a, hogy ezt a nyolc embert hívotté tíz, húsz és nyolcvan! Hogy a mag a földben van és szép a vetés! Hogy a maguk területén eleget tettek kötelességüknek, kenyeret adnak! Egyik napon „csak” este tízig tervezték a munkát Jól ment minden, gyorsabban haladt a vetés, mint gondolták, elfogyott a mag. Abba lehetett volna hagyni. Az idő viszont jó volt Vágó István és Török János az elnök, este láttak hozzá, hogy merjenek a raktárban Vetőmagot és tovább vessenek, mert lehet. A fiatal Orosz] János párttag, meg a párttitikár öccse, Nyers Lad vetettek éjjel fél kettőig. An nak a darab földnek a széle belenyúlt a laposba, a trak tor nem tudta volna a vetőgépet keresztül vinni rajta. A vetőgép a partos részen maradt és a traktor üresen ment a tábla széléig és lánccal huzat- ták a lapos részen át a vetőgépet. Szép lett a vetés és egyenletes. Ügyesen dolgoztak és Jól dolgoztak. Nem ketten vetették el a gabonát az Úttörő tsz-ben. Az egész tagság vetette, az is, aki a Jószágokat etette, összefogás volt a tagok között és azok családtagjai között. S ezt az összefogást nyolc kommunista segítette és táplálta. Segítette 5s Jáplálta úgy. hogy vetette a magot és vetette n becsületet magukért és mindenkiért (Gazdagít) — NOVEMBER 15-t6l mi dennap délután 13-tól 13 friss kiflit, péksütemét szállít az üzletekbe a Pé Sütőipari Vállalat, — NOVEMBER 8-án nyit* ta kapuit a bólyi népfői&kb A Tudományos Ismeret« jesztő Társulat által szert zett népfőiskolának ez idt 80 tagja van) — SZÖVOSZAKKÖR léi sül Csányoszrón d járási í tiács művelődési osztálya a helybeli művelődési otth szervezésében. A szövőszá kört Jakov Sdndcrmé, a iw művészet mestere vef majd. — A BANYAIPARI DÖ GŐZÖK Szakszervezetén meghívására hazánkba l| gatott öttagú Japán szaksí vezeti küldöttség noveml 15-én egésznapos látogat« tett Komlón. A vendégel« délelőtt folyamán leszáll1 Kossuth-bányán. délután P dig a Május 1. Művelődi Ház kis előadói termében * ménybeszámolót tartott mintegy kétszáz szakszer! zeti aktíva jelenlétében. ■- A MAGYAR Elek« technikai Egyesület pécsi portja 1960. november 22- délután 6 ómkor a MTí helyiségében Pécsett (Jd\ Pannonius utca 11.) élmO beszámolót tart. Fai* György mérnök a római ti' nikai érdekességekről bei' Az élménybeszámolót vetit képekkel teszik látványos* — A VASUTASOK sí szervezete és a MÄV Igaíj tósága november 18-tól ! vember 30-ig Pécsett a > badság út 30. szám alatt J1 utas munkavédelmi klálly rendez. A kiállítás mind1 nap reggel 9 órától 19 ói díjtalanul megtekinthető, kiállítást Tóth József, a M' Pécsi Igazgatóságának v* tője nyitja meg. A Pécs és Vidéke Körzeti fJJ méhészcsoportj a november vasárnap délelőtt 10 érakor taggyűlés« a MÉSZÖV (Ko* Lajos tél 8.) kultúrtermében; tárgy fontosságéra való tektf tel. minden tag megjelenését Ják) — CUKRÁSZATI bem tót rendezett vasárnap a l goes és Vidéke Körzeti r művesszövetkezet. OsszJ 4299 forint értékű forg&v bonyolítottak l«- Ebből a . játtermelésü áru forgó1 1754 forint volt. — AZ ELMÚLT két alatt huszonhat motorkéj párt kaptak a falusi föld” vesszövelkezeti boltok. tűk legújabb típusú bov Pannónia, valamint a r*j várt 175 kem-es Tünde ro* Is volt. Áramszünet lesz novemttfjj én, vasárnap 7—12 éréig fej"! munkák mlstt e pécsvárndlj alábbi helységeiben: Véaft Zeniövérkony fcúzaCuckbaa>