Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-11 / 266. szám

2 N A Ptö I960. NOVEMBER 1 Film« Film« Film aasmáiiaíDi] ojaiaas Lényegében egy-kétszer ki­mondott költői megállapítással kezdődik és végződik: ' „Az ember felnéz az égre, és rög­tön tudja, mi a helyzet a föl­dön.“ Nos, mi van á kétszer elhangzott mondat közötti másfél órában? 1 Először is van egy jó ór- 5áikkei. ügyeskedő Jpgikával felépített, izgalmas bűnügyi történet a szokásos velejárók­kal. Két, egymással összefüg­gő, de a filmben lényegében elszigetelt gyilkosság, (s nem tud ni i, hogy az öreg Bergmann hatójáért miért nem jár elég­tétek?) van egy jószemű, kö­vetkezetes nyomozó ezredes, egy szkeptikus rendőrparancs­nok, égy brutális börtöntölte­lék — volt horthysta őrmester, egy álriéven bujkáló, sima mo­dorú tötneggyilkos. Mindehhez valóságot környezetként já­rulnak az ellenforradalom utáni konszolidáció első pró­bálkozása ^ és egy bányász kis­város kora bel* hangulata. Eddig a iilm izgalma«, töb- bé-kevésbé ügyesen és érdek­feszítően szőtt bűnügyi cselek­ménysor, A munkástanács el­nökét meggyilkolják, előtte a gépházbein az öreg Bergmant is, és a rendőri nyomozás a nézők ,szeme előtt folyik le. Dicsérendő, hogy alig-alig pi- kertp a film közben megsej­teni az igazi gyilkos kilétét, bár ebben jelentős tényező, hogy a börtönből szabadult Müller harsány, brutális, sok­szor naturalista ábrázolása általában mindenki másról el­vonja a gyanút. Ameddig bűnügyi a törté­net, addig jó és Izgalmas, alig­hanem közönségsiker is lesz. De van ebben a filmben még más is, vagy legalábbis lenni kellene. Először is 1956 november negyediké után játszódik a történet. A gyilkosság politi­ka! merénylet, és a gyilkos kilétének kiderítése mellett mégiscsak az a leglényege­sebb társadalmi mondanivaló — hiszen ez a film társadal­mi, politikai film — hogy az ellenforradalom okozta zűrza­var után hogyan kapott lábra az ország, a munkásosztály, hogyart tisztultak meg a fe­jek, és hogyan ébredtek fel az elhódított emberek is. A fűm megpróbálkozik en­nek ábrázolásával, de ez meg­közelítően sem sikerült úgy, mint a bűnügyi történet. A film politikai vitái, sarkala­tos politikai igazságai nem egyszer váratlanul, jellem! és alkati előkészítés nélkül buk­kannak fel, és így veszítenek a meggyőzés erejéből. Ilyen emberileg és a jellem szem­pontjából előkészítetlen jele­GYAKORLOTT géplakato­sokat felvess S Pcosi Bőrgyár. 19 040 Felhívjuk a lakosság figyel­mét, hogy televízió SZERVIZÜNKBEN a javítás tatarozás miatt f. hő n-től 21—lg szünetel. Helyszínt Javításokat a tata­rozás Ideje alatt Is zavarta­lanul végezzük. — Hibabeje­lentés az 51-79-ea telefonon. Gépipari Eelcktromos Kar­bantartó Vállalat. (Volt RAVEL). 1902.1 net az 1«, amikor Zách ke­serű haraggal olvassa • nyo­mozó ezredesnek saját káder­anyagát, és a következő fél­percben — szokatlan és meg­alapozatlan fordulattal — a bánya igazgatói teendőit vál­lalja. Egy megsértett, ««előtt fél­reállított ember visszatérése a kommunistákhoz, nem ilyen adjuramisten dolog. Hasonlóképpen alapozatlan és csak á felületet érintő je­lenet az is, amikor az ezredes éjszaka Réti Péterrel és a bányászokkal találkozik, és megbeszélik, hogy másnap egy órával később szállnak le a bányába, hogy megtévesszék a munkástanács vezetőit. Meg­történhetett, mert megtörtént ilyen eset nem egy, vagy ha­sonló, de sokkal több vajú­dással, sokkal mélyebb ember­séggel; SzemmeDátható, hogy író és rendező arra ügyelt, hogy a fűm kriminológiai sorrendje rendben legyen. Ezek a té­nyek viszik a rendezőt és a filmet is, nincs idejük a na­gyobb, a lényegesebb, az em­beribb dolgokkal törődniök, mindezt csak felvetik, vagy az előbbi jelenetekhez hasonlóan fél kézzel megoldják; Nagyszerű lehel‘őség volt ez a film, de a lehetőségek egyik oldalát használja ki. Jó bűn­ügyi film, de a másik lehető­séggel ad08 marad. Megraj­zolni az akkori időik karakte­reit, bátran és őszintén el­menni a dolgok lényegéig — úgy kivételes és még nagyobb sikerű film születhetett volna. Végeredményben J6 munka, jó film, eltekintve a közbeni apró egyenetlenségektől és adósságoktól is. Például a történetbe *zŐ>tt Galettáné és Réti Péter szerelmi ügye csak lóg a történetben, nincs expo­zíciója, nincs vége, de közepe se nagyon, csupán arra szol­gál, hogy néhány jelenetet kitöltsön. Sajátságos mellék­epizód, mellékesen ábrázolva. Az sem derül ki, hogy a film elején Galetta mérnök lő-e az ezredes autójára vagy nem ő, — mert ugyanezzel a puská­val lövi agyon Müllert a szo­bornál — s ha ő lőtt az ele­jén, akkor miért tette? Mert a cselekmények később alakul­tak, bonyolódtak, a film ele­jén az ál-Galetta mérnök lába alatt még biztos volt a talaj; A film értékeihez, az álta­lában jól sikerült színészi ala­kítások is hozzájárulnak, első­sorban Bessenyei, Páger. La­dányi, Pécsi, Szirtes, valamint rövid szerepében Sulyok Má­ria és Peti Sándor. Zenthe Ferenc csaknem hasonló volt egy nemrégi film munkásfigu­rájában. ahhoz alig adott va­lamit, Görbe harsányabb volt a kelleténél. Tomanek Nándor a szokottnál halványabb ala­Hangverseny Islenkúton kitást nyújtott, de ennek első­sorban a felületesen szabott szerep az oka. Thlery Árpád Pécs váró« Központi Mű­velődési Háza ma már orszá­gosan is a legjobban műkö­dő művelődési házaink közé tartozik. Erről tanúskodik a jelentős kul túrélet, ami nap, mint nap betölti a házat. A ház munkatervében jó kezdeményezéssel találko­zunk, & ez a város pere önré­szein lévő művelődési házak kai való szoros együttműkö­dés. Eddig is volt szó jó kapcsolatokról, tapasztalat- cserékről, ezek azonban al­kalomszerűek voltak. Most többről van ázó. Az éved kezdetén a munkaterv el­készítésekor a kisebb műve­lődési házaink vezetői is resztvettek a központi terv létrehozásában. Ennek egyik alapelve, hogy mindabból, amit a nagyobb anyagi le­hetőségek, kedvezőbb körül­mények biztosítanak, nyújt­sanak a külvárosi művelődés ügyének is. Ebben a szellemben adott hangversenyt november 5-én Istenkúton a Gárdonyi Gé­za Művelődési Házban a Mecsek Művészeti Együttes Énekkara. Műsorukon Bach, Händel, Mendelssohn, Schu­mann, Erkel, Kodály, Bár­dos, Lecmtovics, Stogarenko és más, mai magyar’ és szov­jet szerzők művel szerepel­tek. Hegyi József kar­nagy nemcsak vezényelte a műveket, hanem ismertette az egyes stílusokat, rámuta­tott az előadott művek rea­lista vonásaira, mindazokra a momentumokra, amelyek az. emberi társadalom hala­dását szolgálták. Az istenkuti városrész la­kói lelkesen tapsolták a kó­rus számait is, és Boros Erzsébet zongoraszólóját, Pócze^y László ének­szólóját is. AzAgrária hárommillió forinttal túlteljesítette hároméves tervét Az Agráría Keményítőgyár dolgozói örömmel jelentik, hogy az 1960. éves forintAer- vüket november 8-ra befejez­ték. Ugyancsak november 8-ra a hároméves tervben előírt 26 millió 920 ezer forintos tervet 40 millió 33 ezer forintra, te­hát 3 millió 113 ezer forinttal teljesítették túl. Terven felül keményítőből 2585, dextrinből 1898, lekvárból 5158 és rng- ' anyagból 249 mázsával termel­tek többet. Az üzem dolgozói felajánlot­ták, hogy tervüket I960, de­cember 31-ig 5 millió forintra teljesítik. Négyezer holdas gazdaság Csány és Oszró tulajdon­képpen csak akkor egyesült véglegesen Csányosaróvá. mi­kor ez év augusztus 31-én megalakult az Összetartás Ter­melőszövetkezet. Közigazgatá­silag már rég egy község a két falu, de a tanácsháza a legutóbbi Időkig megmaradt választóvonalnak, attól Vajsz- 16 felé Csány, Sellye felé Oszró létezett. Mindkettőnek külön termelőszövetkezete volt, Csányban a Petőfi, Oszróban az Üj Tavasz. Mindkét falu­nak külön legeltetési társu­lata, külön pásztora, pásztor­háza, s a két nyáj még csak véletlenül sem keveredett S valahogy az emberek se voltak egységesek, össze kel­lett házasodnia a két tsz-nek ahhoz, hogy ez. az utolsó vá­lasztófal Is ledűljön, hogy az emberek végre érezzék Is: „egy falu lakói, egy közösség tagjai vagyunk valameny- nyien". Az augusztus 31-én meg­tartott alakuló közgyűlésen még egy harmadik tsz, a nagycsányi Aranymező is be­társult a szövetségbe. így lett az összetartás hatalmas, 4000 holdas termelőszövetkezet 2200 hold szántóval, réttel, 1000 hold legelővel, gazdag erdőbir­tokkal. A három tsz vezetői már a fúzió előtt össze-összejártak, latolgatták, tervezgették, ho­gyan lesz ezután. Az ilyen nagy gazdaságnál már szabad nagy méretekben gondolkod­ni, merészebb terveket szőni, sőt kell is, hisz igen sok csa­lód életéről, boldogulásáról van rpost már szó. És vég­eredményben nem kezdik a semmiből, mind a három tsz vitt magával egy Itta hozo­mányt, korszerű Istállókat, gépeket, kialakított állatállo­mányt, képzett szakembere­ket, no és sok-sok termelési tapasztalatot Persze a kezdés, az indulás így sem könnyű. Kudar Dezső, az összevont tsz elnöke erről Így nyilatkozik. — Nagyobb tsz. nagyobb gond. A Petőfi tsz-ben kicsit már megállapodtunk, s gyara­podtunk is. Most bizonyos lé­péseket újra meg kell tenni, sok dolgot élőiről kell ke;*' deni. Persze így a perspektí­vánk is nagyobb, jobb és többféle adottságunk van, első­sorban az állattenyésztésre és az új tsz-nek ■ez lesz a tó pro­filja. Az ezer hold legelő bizony nagy kincs s az idegennek is rögtön az jut eszébe, hogy itt Csányoszróban állatokkal ér­demes foglalkozni. A falu gazdái régen is erő* jószág- tartók voltak, sok állatot vit­tek be a közösbe. A* össze­tartás Tsz már 360 szarvas- marhával, 130 anyakocával, 500 süldővel, 500 birkával indul s ez már komoly alap a későb­bi intenzív állattenyésztéshez. A közös terv még nem ké­szült el, de azt már tudják, hogy jövőre holdanként 35 hí- zptt sertést kell előállítaniok, ami egy évben 700 hízót je­lent A sertés-, szarvasmarha- és juhállományt kívánják el­sősorban szaporítani, de jö­vőre megépítik a 3000 férő­helyes baromfiőlat é* nagy­üzemi baromfitenyésztést in- ditnak. A kertészetet is bőví­teni akarják, a kevésbé cél­szerű árasztó öntözésről vég­leg áttérnek a permetező ön­tözésre. Üvegházat építenek, hogy korai primőr árukkal jelenhessenek meg a piacon. A növénytermesztést gépesí­teni akarják. Eddi« két Super Zetorjuk és egy teherautójuk volt, de az a géppark kevés és főleg kevés a munkagép. A korszerű istállók és gépek a tsz-tagok munkáját könnyí­tik, majd jövedelmezőbb gaz­dálkodást biztosítanak. Az összetartás Tsz terve, a vezetők és tagok elképzelése szép és helyes. A megvalósí­tásuk azonban csak úgy sike­rül, ha valóban összetartanak. Hisz most már egy faluban, egy tsz-ben élnek és ogyet akarnak, azt. hogy a termelő- szövetkezetük minél virágzóbb legyen és így ők is jobban él­jenek, /M Erről évre fejlődik, szépül Bóly■ A régi téglás, salakos j« hat mindenütt széles betonjárda c te reite fel, lassan a * lesz a 300 ezer forintos költséggel épült strandfürdő is. 0 bon az elhanyagol! romos bölcsőde udvarán S0 férőhelyes dern bölcsődét létesítettek és átadták rendeltetésének a Újított egészségházat a hozzáartozó szolgálati lakással pünkön az új S0 férőhelyes bölcsőde látható. — ŰJ KÖZPONTI üzem­részt kap a Patyolat Vállalat 1961-ben. A korszerű üzem mintegy 14 millió forintos költséggel épül — KÉTSZERESÉRE növe­lik a tsz-ek kertészeteinek te­rületét. A legnagyobb kerté­szetet Felsőszentmártonban alakítják ki. a megnövekedő termelőszövetkezeti kertésze­tek a jövő évtől kezdve Pécs és Komló zöldáru-szükségle­tének 80 százalékát fedezik­— MINTEGY ISO ezer fo­rintos költséggel egytanter­mes iskolát építettek Kásá­don. Az építkezés terveit a já­rási tanács vb műszaki cso­portjának dolgozói készítették el társadalmi munkában. — A PÉCSI Fényszöv. gyor- mek-foto kiállítása november IS—-14-én kerül megrende­zésre a VIII. az. műteremben (Hősök tere). A képek a hely­színen megvásárolhatók és a díjat nyert képek is átvehe­tők, 19 016 — NOVEMBER JJ-én, teken a komlói Kossuil nya kultúrtermében i megbeszélést tartanak a f lói Szénbányászati Tröszt gozói. A megbeszélésen í sodik ötéves terv első es: dejének terveit vitatják — A MEGYEI TAN művelődésügyi osztály népművelési csoportja \ kásmozgalmi múzeum 1< lését tervezi. A múzeuf a pécsi, valamint a na! megyei ipari üzemekbe! munkásmozgalom esem# re emlékeztető tárgyakat sokat, sajtótermékeket lyeznek el. A múzeum 1< téséhez, amely ©lőréié'1 la« 1963-ban Pécsett Komlón nyílik, a Párttör* Intézet segítséget ad. — NAPONTA 11 ezer tejet, 1000 liter -tejfelt mázsa vajat fogyaszt a 1 lakossága. Palackozott * hétezer liter fogy. — NOVEMBER 10-én í ligeten tartotta ülését a J járási tanács végrehajt' zottsága. Az ülésen az ligeti tsz és a községi W munkáját tárgyalták rt — BORJÁDON mu* klubot létesítettek. A berendezését a megyei 1 bizottság ajándékozta a ség dolgozóinak. — AZ ADORJÁSI K0< Termelőszövetkezetben 1 Síűlt egy 50 férőhelyes ni dékmarha-istálló, a csán! réi Petőfi Tsz-ben podijl 52 férőhelyes önitatós istálló épült fel a közeli1 ban, — AZ ELMÚLT hét /J mán befejeződött a b*n kultúrház átalakítása■ A túrházat mintegy ISO e$* rintos költséggel épi" meg. A SZOVJET NÉP. AZ CJ KOMMUNISTA ■T/HWWAtaM EMTőJE A KOM­MUNISTA PÄ6T VEZETÉSÉVEL HATALMAS SIKEREKET ARATOTT így növekszik «z egy lakóin Jutó ipari termelés a Szovjetuniókan és t USA.ben. Méhészeti kollégium Az Idén Is indít méhészeti előadás-sorozatot a Munkácsy Mihály Szabadegyetem. V kol­légium keletében ezúttal s mé­hészét pénzügyi, gazdálkodási oldalát kívánja ismertetni a XI» a „Gazdaságos méheazke- dés” címmel. Elegendő Jelent­kező esetében az ország leg­kiválóbb szakelőadóit hozzák «1 l’écsre a beiratkozások csz- szegen. így a méhcsaládok né­pessége, az Idei vándorlás ta­nulságai, a termelési költség csökkentése, a virágpor szere- pe az Iparbán és a gyógyászat­ban, a méhész műhelye lesznek az előadások tárgyai. Ezenkí­vül beszélnek a petéz anya­nevelésről, a méhiegelőröl, a tömegei anyanevelésről, a méh- nemesítésről, sőt a méhész­etikáról I», A TIT telhivta mind az állami gazdaságokat, mind a termelőszövetkezeteket, mind pedig a méhész szakcso­portokat, hogy küldjék el a kollégiumra a magasabb szin­ten tanulni váevó méhészeket.

Next

/
Thumbnails
Contents