Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-06 / 263. szám
tt». NOVEMBER 6. NAPLÓ 7 1 917 októberében Pé- tervárott alacsony, sűrű és áthatolhatatlan volt az égbolt. Alkonyaikor úgy feszült, mint galambszürke páncél. Nyugodtan és félelmetesen, mint sietős jelek úsztak a késő őszi fellegek. A Néván szétnyitották a hidakat. Az utca csöndes. Melegednek a tábortüzeknél a katonák. Durva kabátszövettel simogatják a fegyverek nyirkos csöveit. Füsttől kimarj ült szemmel nézik a pattogó ágakat a tűzben. A szikrák kígyózva repülnek, bársonyos ívben hullanak és kialszanak. A tábortűzhöz asszonyok és kutyák jönnek. Szögletes árnyékuk félelmetesen rajzolódik ki a kövezetre. 4 z est szürkületében ** messziről látszik a Szmolnij három kivilágított ablaksora. A széles, keményrefagyott, havas úton gödrökben bukdácsolva katonák, matrózok sietnek a kőkerítés kapujához, fölhajtott gallérú polgárok topognak galocsnijukban, autók, motorbiciklik robognak tova. — Félre! — Nicsak, a burzsujok, hogy terpeszkednek! — Le az útról! A bejárat lépcsőjén feltűnik az őrség. A négyszögletes előcsarnokban nagy a tolongás. Valaki gyorsan és harsány hangon meg akarja győzni társát, hogy ne siessen. Várjon, amíg a parancsnoktól igazolványt kapnak. — Elvtársak! — Ne siessenek, elvtársak! — Van idő, ne lökdösődjenek, elvtársak! — Csendesebben ... IT anem azok sietnek, igyekeznek zilált és izgatott tömegként, mintha nem férnének meg a falak keretei között és haragosan, fel- indultan morajlanak. Itt csend van. Andalogva sétálnak a kecskebőrcipős dámák. Fürgén szaladgálnak a lépcsőkön azoknak a leányai, akiknek hatalma most a porban. Néha a felhőkig is elszállnak az üresszemű, ólmos tekintetek, az aranyhímzésű ruhákban járó öregek kenetteljesen elsuttogott szavai. szűk kis emelvényt hevenyésztek. Az emelvényen minden öt percben új szónok emeli öklét az ég felé. Az egyik szónoknak szűk az emelvény. Felugrott a hevenyé szett, korhadt asztalra és kiemelkedve a tömegből, mindenki meglátja őszes, vöröses haját, haragos kék szemét. Idegesen rázza öklét, míg csak a tömeg el nem csendesedik. — Ismernek engem elvtársak? Az idegen elmegy a tudakozó irodát megkeresni, ö a pokolba is a tudakozó irodát fogja keresni. A lépcsőn, amint meghallja az idegen szót, egy termetes, szakállas katona fordul vissza, veder levessel a kezében. Ingujja felgyűrve — karjai erősek, sötéten feszülő izmokkal, felfröccsent rá a leves, az urakat ledöntő rab karjai ezek. akár utolsó csepp vérük árán is, de megvédik őket. Hatkor af Féter-Pál erődből újból felajánlották a fegyverletételt. Valaki önkényesen és durván^ kikapcsolja a telefonokat s a palota magára marad, Péter- vár bekerített szigeteként. A gyéren megvilágított fogadóteremben feszült, de csendes a légkör, kevesebb a jö-gj vés-menés. Két halálosan ki-o merült fiatal katona görnyedd az ablakmélyedésben és gon- c Október izetleme a péeú krfiz&niítüísxetberi AlltfAfI MÍ9€9WZ •— Kirilenko zászlós! — Abram elvtárs! — Isméjük! — És tudjátok elvtársak, mit kell most tennünk? Hová kell mennünk? — Tudjuk! U3 jját a bolyhos szürke kabát két gombja közé helyezve, cigarettáját erősen összeszorítva ajkai között, egy fiatalember odahajol a bog rács körül ülő emberekhez. Valószínűleg eltévedt ebben a zajos forgatagban. Hátraszegi a fejét és kíváncsian nézi a forrongó tolongást, az alkotó káoszt. Int a szemével és határozatlanul megszólal franciául. Kéri, hogy mutassák meg a tudakozó irodát. — ön francia? Amerikai. Anarchista. Eljött Oroszországba forradalmat nézni. Ó, igen, tetszik. Fél év alatt az oroszok többet csináltak, mint a franciák és sokan mások megannyi év alatt. Messze mennek. Azt viszont sohasem gondolta volna, hogy az oroszok egymás között így összeverekednek. Hiszen az oroszok — Tolsztoj — nem állnak ellen a gonosznak... Érthetetlen. Kiszámíthatatlan ez az orosz nép. Az amerikai anarchistának divatos szabású, vastagszövetű, meleg és bársonyos a kabátja. A Téli Palota gyermekÄ bejárata a Névára nyílik. A bejárat felett lámpa. A sárga fény únottan pislákol a síkos parti korlátokon, a fagyott tócsákon és a folyó fekete tükrén. A bejárat előtt megvilágított térségben fojtott motorzúgás sál várakoznak a teherautók. Tegnap s ma reggel is az autók hosszú sora vonult a par ton. Most alig egy pár. Nem jönnek a Téli Palotához. A palota mögött a Néva és a junkerek gyűrűje. A palota előtt alacsony, sebtében összetákolt fabarikádok. A lőrések előtt asszonyok, puskákkal a kezükben. Riadtak, kisnövésűek, kurtalábúak. Négy géppuska. Nem tudni ki hagyta ott a téglával megrakott szekeret. Sötétség, gyakori lövések, haragos, fényes rakéták a fekete égen. Hol a bolsevikok rakétáznak a Szmolnij ból, hol a matrózok a Nyiko- lajev hídról . Három órakor a Szmolnij felajánlja az ideiglenes kormánynak, tegye le a fegyvert Négykor a junkerek s az önkéntes női osztagok megfogadják a minisztereknek, hogy dolkozik valamin. A hatalmas dolgozószoba szárnyas ajtaján csoportosan jönnek ki a miniszterek. Majd nem mindenki jelen van, ez<g az ideiglenes kormány utolsó* tanácskozása. Hárman hiányoz nak. Prokojovics kétségbeesésében öngyilkos lett a Mártasz^ kij palotában. És Kerenszkij? Gatcsiben, vagy Pulkovban, vagy valahol másutt, ahol megmaradtak az ideiglenes köz társaság ideiglenes tanácsához, az ideiglenes kormányhoz hűi csapatok. Éppen, hogy befejezték a tanácskozást. Mindent megtanácskoztak. Nem maradt semmi. Most már csak várni kell. Elvégeztetett. Nincs mit hozzáadni. Se ezt, se mást, mindegy — várni kell. Alexandr Konovalov váltja fel a miniszterelnököt. A kabátjára még emlékéznek. Az egyik ujja krétás volt. Konovalov a sötét ablakra tekint, majd okos, asszonyos arcát a körülállók felé fordítja Terescsenko lassan végighúzza kezét gondosan kiborotvált álián. Maljantovics mosolyog, hallgatózik. A téren váratlanul, hangosan és hátborzongatóan feldördülnek a géppuskák. Lehetséges lenne? Kerenszkij eljutott a kozákszázadokhoz? Vagy a bolsevikok támadnak? „Az orosz tenger" Most zaj van. Kongó, sötét boltívek alatt osztogatják a parancsot, az egymást váltó osztagok léptei visszhangzanak. A folyosókon sűrű, szürke tömegben katonák, parancsnokok. Egy kékrefagyott prémsapkás matróz, mintha kiskutyát vezetne, madzagra kötött géppuskát húz maga után. A fülledtségtől, az emberi testek forró gőzétől a .bolthajtásos mennyezet alatt zavaros köd kavarog a villanylámpák körül. Lőfegyvert 3b gránátokat hoznak. — Elvtársak! A Téli Palotához! — Le KornyilowaJ? — Adjátok ki Kerenszkijt! Kenyeret hoznak. Bográcsban forró káposztalevest. Szennyes katonazubbonyban — sebesült-e vagy halott? — halkan és ijesztően valaki mások karjába hanyatlik. Gzflk á hely. A rosszul ^ megvilágított díszteremben ezernél is több ember 'tomMi-Anr oszlopok közé AZ OROSZ HADSEREG elfogadta az új forradalmi kormány programját, fegyverszünetet és békét követelt. A háború s a világtörténelem elérkezett ez elhatározással új fejezetéhez, ahol végre mezítelenül jelennek meg a küzdők szándékai, nem pedig a szólam álöltözetében, kifestve, s a bölcsesség parókájával fejükön. Az első orosz forradalom nem jelentette azt a változást, amit a benne bízók, a forradalmak hívői és álmodói vártak tőle. A jogtalan nép a forradalom győzelmes pillanatában nem ért bele az ország kormányzás felelősségébe, s amit uralkodó nemzedékek évszázadokon keresztül adtak egymásnak örökül, az uralkodás parancsoló pózát, hősi méltóságát, nem sajátíthatták el, a kitagadottak, a fölszabadulás első, lázas mámorában. KERENSZKIJ FORRADALMA ezért lett folytatása a cári hatalomnak, befelé hajlíthatat- lan despotizmus, vérengzés és elnyomás, be nem váltott ígéretek és lázító beszédek, kifelé összekovácsolása annak a szövetségnek, melynek megla- zulását a cári hatalom legnagyobb bűnéül rótták fel. A világháború folyt tovább, a fronton nem a cár, de Kerenszkij MfeartMC Mb** George Keres sztori dicsőségét vér, a reménytelenség, s a szén védések kilátástalansága tovább él. Az orosz forradalom, bukásában sem volt hűtlen a francia példához, letűnő és felbukkanó osztályok adták át egymásnak a hatalmat, s a lelépő hős vára az orosz Bastille: a Péter-Pál erőd. A színpad változott, a cári hatalom sárga világítását felváltotta a forradalom izzó pirosa. Reglamás tábornokok helyett nehéz léptű kozákok léptek a színre, a fojtott hangú beszélgetést, durva káromlások követték, a cár helyett Kerenszkij körül mozgott minden, de a darab, amit játszottak, ugyanaz volt. AZ ELSŐ SZÓ, ami idehal- lik a munkások és katonák forradalmából, már új hang, friss reményeket keltő, s bátor várakozásokat ébresztő. Ez a hang már nem tesz különbséget a hadba állók nemzetisége között, csak az az ellenség, aki háborúra uszít, akár angol gryá ros, akár német junker, s mindenki barát, aki összefog a békéért. Az erfurti kiáltvány óta nem toamymtt at etmyí magasztos, ennyi megrendítő erő, mint most, abban a kiáltványban, amelyben az új forradalom első szervezete szól a népeihez. Álljanak meg a gyárak, bogy§ ne lehessen téU háború — ez a kívánság többé nem a kiír tandó lázadás uszító harci szava, de kormányprogram, s ami ennél is több, orosz program. Az orosz nép, amelyik csodálatos lendületében tűrni volt kénytelen eddig a francia és angol hivatkozásokat, amikor a háború demokratizáló célját kellett bizonyítani, most világ- történelmet és épochet csináló módon ad példát arra, amire eddig csak ürügyül használták. „REPÜL A NEHÉZ KOA s ki tudja, hol áll meg?” Azí események logikátlansága rd-í nevelt bennünket arra, hogy i szédítő események élőit se le-1 gyünk vakok, s a hallásunkat ( ne tompítsák el a világot dü-\ börgető változások sem. A hi-[ tünk virága, amiből a vérön tözés nem tudott gyümölcsöt", érlelni, kisiklik újra, várja azj orosz felhők áldását. Azorosz\ proletártömeg megmozdult, s' ennek a tömegnek ellene tud-e k állni a hazúg érveknek, gyű-? lölködö uszításoknak homok-J töltése? Az orosz tenger megmozdult.<? »J t __ 1^». ín i/Wi A balatonfüredi hajógyárban Horváth Oliver alkotása Munkásőrök — Plattfay György készülő műve A leningrádi kioszkban — Simon Béla műve
