Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-30 / 282. szám

2 NAPLÓ I960. NOVEMBER 31 A TÉL HÍRNÖKE Miért hült le hirtelen a levegő? — Hogyan készül a meteoiológiai térkép? ■,m**mm* kun ásón köd van. A szél észab —északnyugaton 14 m/sec se­bességgel fúj. 200 méterre lát­ni zavartalanul. Az eső gyen­gén folyamatosan esik, az el­múlt órában is esett az eső A légnyomás értéke az állo­más szintjében 710,5 Hgmrn A hőmérséklet 2 fok. Köd mi­att a felhőzet részleteiben nem látható. A levegő relatív ned­vességtartalma 100 százalék, azaz telített A légnyomás egyenletesen emelkedik és az emelkedés mai értéke az el­múlt három óra folyamán 2 millibári Ezt így távtratozták Buda­pestre: 2912 12941 93414 02616 10502 9x0xx 02220. Rövid és tökéletes megoldás, öt számjeggyel kifejezhető például, hogy a 27 felhőfajtá­ból pillanatnyilag melyiket észlelik s úgy, hogy Belgrád- ban, Bukarestben és Berlin­ben egyaránt értik. A Meteorológiai Intézetbe, Budapestre tehát az ország te­rületéről mintegy 40 helyről fut be a jelentés. Bizonyos idő közönként Belgrád, Bukarest, Moszkva, Varsó és Potzdam is jelentkezik és a Teletype gépek szalagjain percek alatt Kana­dától az Uraiig. Afrikától az északi sarkkörig minden állo­más adata felsorakozik, ame­lyek mind ugyanarra az idő­pontra vonatkoznak. A méré­seket ugyanis azonos napállás­nál végzik Ez az óriási adathalmaz ter­mészetesen hatalmas káoszt alkot, de azonnal áttekinthető­vé válik mihelyt a térképre rá vetítik Az egyes állomá­sokhoz speciális leiekkel és számokkal (a pont például esőt, üres há­romszög jégdarát jelent) be­jegyzik az illető állomás által megadott észleléseket Pécs­hez tegnap 12 órakor ezt írták: L , Mi .nt Az adatokat tehát rögzítet­ték s most már csak olvasni kell tudni. Mindenekelőtt ösz- szekötik az azonos légnyomású helyeket. így meglátjuk hol van alacsony légnyonsású mag (ciklon) és hol van magas (an­ticiklon). Ezekről tudjuk, hogy a légáramlás a ciklonoknál az izobár vonalak mentén az óra­mutató járásával ellenkező irányú. Tehát leolvashatjuk az áramlás irányát. Bejelöljük a frontvonalakat, vagyis a hidegebb és melegebb légtömegeket elválasztó vona­lat Miért fontosak a frontok? A frontok mentén szokott az időjárás megváltozni. Megvál­tozik a hőmérséklet, a szélse­besség, a szélirány stb. A hi­degfront általában gyors és nagy esővel érkezik lehűlést okoz, a melegfront kitartó esőt és enyhe levegő érkezését je­lenti. Ha ilyen térképeket 2—3 órás időközönként készítenek, az összehasonlításból leolvas­hatjuk hogy a frontok mi­lyen Irányban, milyen sebes­séggel mozdultak el és körül­belül miikor érkeznek hozzánk. Mellékelünk egy ilyen lérképet A november 26-i állapotot fejezi ki. Jól láthatók a ma­rejelzéséhez természetesen a térképek is csak támpontot szolgáltatnak. A Meteorológiai Intézet a prognózis készítésénél az előbb említett „talajtérkép” mellett felhasznál különböző segédtérképeket, amelyek pél­dául a magassági légállapot- mérések (hőmérséklet, légned­vesség, légnyomás), valamint magassági szélmérések ered­ményeit tartalmazzák. Ezek itt Pécsett nem állnak az obszer­vatórium rendelkezésére. Ezért tehát az obszervatórium veze­tője nem adhatott határozott választ arra a kérdésre, mi a hirtelen időváltozás pontos oka. (Ez nem is feladata az obszervatóriumnak.) A jelek azonban azt mutatják: hideg­front-betörés északról. Hogy a gas (M) és alacsony (A) lég- nyomású magvak, a hideg és meleg frontok. Az Időjárás megbízható élő­iéi kezdetét jeleníti-e, arra majd a következő hetek ad­ják meg a választ. B. J. DUJrAinTÚu ». NAPLÓ ///Mi A Kisztihand és a többi utcc ügyében Majdnem ugyanez voll a címe annak a rövid lélegzetű írásnak is, amely már jónéhány hónapja napvilágot látott lapunk hasábjain. Noha nem írtuk le, gondolatban mégis az I. kerületi tanácshoz cí­meztük, hiszen ki máshoz tartoz­hatnának a pécsszabolcst bányász- kolónaí utcái? Abban reménykedtünk, nevet ad nekik, hiszen lehetetlenség a rövid utcák kusza szövevényében eliga­zodni. Még a törzslakosok sem Is­merik ki magukat anélkül, még azoknak ts szükségük van valami­lyen Iránytűre. Így keletkezett a Péksor, Füstölösor, no meg a Kisz-' tihand utca, hogy a többiről n legyünk említést. (Kisztihand i azért, mert a felszabadulás ( tisztviselők laktak benne és I jós ..Kezét csókolom’’-mai kösi tek egymásnak.) Ugye nem volt nagy kívánt Es mégis: a kolónia utcái ma sem kaptak nevet. Már a l számok ts kopottak. Scher, Holmes legyen az a talpán, egy-egy újonnan odaköltözött bért meg tud találni. A köz nevében kértünk és tették meg. Miért nem? “ MAGYAR — MUNKAVÉDELMI „be­járást” tartanak minden hó­napban a pécsi Kokszművek­nél. Részt vesz ebben a szak- szervezeti munkavédelmi megbízott és a biztonsági megbízotton kívül az üzem orvosa is. A „bejárás” tapasz­talatait jegyzőkönyvben rög­zítik és határidőket szabnak a hibák kijavítására. — ÖTVENEZER helyett ötvennégyezer cement járda­lapot gyártottak a harmadik negyedévben o Bm. Építő- anyagipari Egyesülés duna- szekcsői cementlapüzemémk dolgozói, akik a terv túltelje­sítése után újabb felajánlást tettek: határidő előtt teljesí­tik negyedik negyedévi ter­vüket is. Kossuth-bánya és Béta-akna teljesítette 3 éves tervét 24 ezer ionná szenei adnak az év végéig terven felül A cím magáért beszél, sokat hozzátenni nem kell. Legfel­jebb annyit, hogy már 2fl-án este Is jelenthették volna ezt — akkor fejezték be ugyanis 3 éves tervüket így — Szász­várral együtt — a 7 komlói bányaüzem közül 3 már telje­sítette 3 éves tervét. Az esedékes havi terv telje­sítésében is a két akna vezet. Kossuth-bánya 108, Béta-akna pedig 107,8 százaléknál tart, Máza 1C>5,5, III-as akna 104, Szászvár 102,3, Anna-akna pe-, dig 101,8 százalékot ért el. Egyedül a kiöregedő nagymá- nycki bánya marad el a terv­től 0,2 százalékkal, A komlói tröszt összeredmé- nye 105,7 százalék. Biztató elő­jel arra, hogy a tröszt megfe­lel jövő évi terv-kívánalmad­nak: tíz százalékkal több sze­net szállít az országnak, mint amennyit az idén adott — A ZALÁTAI határőrség és a berkeséi tsz tagjai két fejlett és nálunk egyre rit­kábban található hermelint fogtak. A faudúba menekülő ritkaszép állatkákat szabad­kézzel ejtették fogságba és azonmód átadták a pécsi ál­latkertiek. A nálunk kihaló- félben lévő prémesek való­színűleg Jugoszláviából ván­doroltak át hozzánk. Egyelő­re a fogsághoz szoktatják őket és valószínűleg a hét végén már a közönség is láthatja a henmelinpárt, amivel egyelőre még a fővárosi állatkert sem dicsekedhet. — AZ 1960/61-ES NÉPMŰ­VELÉSI évad eddigi tapasz­talatait beszélik meg novem­ber 30-án a Baranya megyei pártbizottság székházában ß népműveléssel foglalkozó szervek vezetői. Kiállítási jegyzetek A PÉCSI Pedagógiai Főisko­la három művész-tanára: Platthy György, Kelle Sándor és Horváth Olivér műveiből rendezték reprezentatív kiállí­tást a főiskola dísztermében, örömmel üdvözöljük ezt a kezdeményezését a főiskolá­nak, mert Pécsett meglehető­sen kevés kiállítási helyiség áll a Iképzőművészek rendel­kezésére. A főiskolán ez az el­ső nyilvános kiállítás, s jó szolgálatot tesznek a képző­művészeknek, s a tárlatlátoga­tóknak egyaránt. Platthy György, Kelle Sán­dor és Horváth Olivér neve és művészete nem Ismeretlen a képzőművészet iránt érdeklő­dők előtt. Mindhárman aktív művészék, úgyszólván egyetlen olyan csoportos kiállítás sem volt az utóbbi esztendőkben Pécsett, amelyen ne szerepel­tek volna. Dicsérendő a szán­dék, hogy a három művész­tanár most egy közös tárlaton mutatja be alkotásait. Platthy György 11, Kelle Sándor 12, Horváth Olivér pedig 9 olaj- festményt, illetve pasztell­képet állított ki. AMÍG AZ ELMÚLT évek­ben a figurális képeket hiá­nyoltuk a tárlatokon, addig ezen a kiállitáscm csupa figu­rális jellegű alkotással ta­lálkozunk, ami igen örvende­tes jelenség. A három művész vásznán nemcsak a táj jele­nik meg, hanem a tájat for­máló, alakító ember is. A há­rom tanárfestő közül Platthy György művészetét érezzük a legteljesebbnek. Széles ecset­kezelés, mély tónus és érdekes szirtkompozició jellemzi ké­peit. A kiállított alkotások között vannak gyengébb képek is, de a Műtérem.ben'% az „Útburkolás“, az „őszi dél­után1’ és a „Téli napsütés cí­mű olajfestményei a kiállítás legszebb képei. Valami sajátos atmoszférájuk van a Platthy képeknek, ami megkapja a szemlélőt. Ahogy elnézi az em­ber az Őszi délután című ké­pét — önkéntelenül is Juhász Gyula Milyen volt szőkesége című versének őrökszép soroi jutnák eszünkbe. Igen, való­ban ilyennek képzeljük a „ki­nyílt őszt eget“. Platthy György bátran nyúl mai életünk té­máihoz. Erről tanúskodik a Munkásőrök, az Utburkolók című alkotása. A Cyneák című csendélete elüt a többi képei stílusától. Érdekes ez a kép, levegős, szinte érezzük rajta a fények vibrálását. Eredeti tartalmat, eredeti formában igyekszik kifejezni a művész, s ehhez meg ts van a teremtőereje. A Széchenyi tér friss, figyelemre méltó alkotás, mint a modern mesterek, ke­rül minden apró részletezést, s a figurákat is csak foltszerű­en ábrázolja. Platthy György művészetével a modem festé­szetet képviseli. tizenkét képe közül nyolc a nyári ma- gvarbólyi diáktábor életét, a diakok mu nfcdját ábrázolja. Nem veletlen a művész téma- valasztasa, A képek arról győz neík meg bennünket, hogy lé­nyegesen megváltozott diáksá­gunk viszonya is a fizikai munkához. A Lapátoló című kép egyik legszebb darabja a sorozatnak. A figurát szinte ’kiemeli a tájból a művész, s kitűnő érzékkel örökíti meg a lendület pillanatát, az izmok mozgásának ritmikája. A Szür­ke Balaton képe színgazdag­ságával, kompozíciójával fogja meg a szemlélőt. A Hazafelé című festményén szinte érez­zük a tikkasztó meleget, 3 van abban valami drámai, ahogyan a hazatérő fáradt embereket ábrázolja. Kelle Sándor képei a legmozgalmasabbak. Érdeke­sek figurális megoldásai is. Stílusban 6 is a modern is­kola képviselője, s az új élet változásainak a megörökítésé­re törekszik. HORVATH OLIVÉR Sopron- bánfalva, „Soproni udvarok“ című képeinek történelmi han­gulata van. Az 6 képeinek a kidolgozásai naturálisabbák. Az „öntés előtt“ a Soproni Zár­gyárban két változata a mun­kásélet ábrázolása. A „Bala­tonfüredi hajógyárban“ és a „Balatonfüredi móló“ a festő ■színgazdagságáról tanúskodik. A három tanár-művész tár­lata jelentős képzőművészeti esemény városunkban. Ez a ki állítás ékesen dokumentálja, hogy nemcsak mint tanárok, hanem mint festőművészek is jó példát mutatnak a hallga­tóknak, s a haladást szolgálják művészetükkel (HAtylK) — DECEMBER hatodi ünnepük a Pécsi Állami / ház dolgozói az áruház n nyitásának tizenegyedik fordulóját. 1949. decembe az áruház megnyitásé napja óta mintegy hatsz sára nőtt a forgalom. Az decemberi két és félmi áruforgalommal szemben év decemberében tizenöt Uós forgalomra számítani — ÉNEK-TEHETSÉG TATÓ VERSENYT ren nek december 11-én dél a Pannónia szálló nagytei ben. A versenyt a műi désügyi osztállyal való r állapodás szerint az Ál Áruház rendezi. A vers selejtező előzi meg, nu december 7-én tartanak elődöntő győztesei decer 11-én délelőtt vidám észt műsor keretében mérik < tudásukat. A táncdallal magyarnótávál pályázók zül máris sokan jelentke az áruház vevőszolgálati Az ének-tehetségkutató seny győzteseit értékes ; lomban részesítik. — NUBUK FELSÖRÉ: bundabéléses cipők érk< Csehszlovákiából a pécsi házat! boltokba, amelye rövidesen megkezdik a nyelves sportcipők, vala a Szekszárdi Cipész Kiß Szövetkezet exportszállí nyából visszamaradt < szürke, fekete és kék f borjúbox cipőinek árusi is. — A KISZ PÉCSI VAl BIZOTTSÁGA kedden után az alapszervezetek kárai részére összevont kezletet tartott. Az értek ten az „Ifjúság a szoc musérf mozgalom bein sának megszervezéséről 1 alapszervezetek előtt álU adatokról tájékoztatták alapszervi KISZ-titkdrok — DECEMBER 5-éo dődik Pécsszabol csőn a , fangosok klubijának m bajnoksága. 6-án Kon 8-án Mohácson, 9-én I szekcsőn és 12-én Pécs« Liszt Ferenc teremben ta meg a bajnokság döntő] műsorral egybekötött v nyen közreműködik: Né Lehel, Sárost Katalin, ti bá a Balassa tánczenek; játékvezető Pálos Mikló — TÖTTÖS KÖZSÉG munkásklubot avattak, 1 ben hamarosan megind rendszeres klubélet sál ság rendszeres foglalkoi sa. — AZ ELLENDI HA' BAN megtalálták Lip Károly 51 éves hásságyi nyamunkás holttestét. A colásnál megállapítást 1 hogy Lipóczki Károly h régebbi betegségéből szívbénulás okozta. — SÁSDON megkezd mintegy egymillió 100 forintos költséggel meg földmüvesszövetkezeti rém alapjainak lerakásé felépítendő étterem host méter lesz. A Hazafi«* Népfront in. * elnöksége értesíti a 43, 46. v; kerület lakosságát, hogy de< 1-én, csütörtökön délután 6 az Urögl kultilrháSban tan beszámolót tart. Tanácstago jorlakl János, Borbás Béla kösdl látván. A tanácstagi mólót elmondja: Majoriakt vb-tag. Hozzászólnak: Borbá cösi' Bükkösdl István. A választó hez tartozó terület: Ssentkút Felsöhegy. Völgyirét, Ürög. dűlő. Alsóhegy, Horgos, Kei felett. Máit* —SMii-r.ar, aBwaW A távirdásznő gyakorlott szeme még egyszer átfutotta a számsort, amelyet egy cédu­lán melléje csúsztattak s újjal a megszokott mozdulattal már­is végigsáklottak a Teletype billentyűin: 2907, 12941, 93405, 02636, 08506, 06703. A Misina tetői meteorológiai obszerva­tórium ezzel a számsorral je­lentette tegnap reggel 7 órakor Budápéslnek, hogy Pécsett is ügy látszik beköszöntőit a tál. Váratlanul érkezett. A múlt fceti kellemes meleget percek alatt kiseprűzte a szél és bő­séges záporával tisztára mos­ta a pécsi utcákat Vastag, szá guldó Mhőréteg vonta be az eget és a szél óráról órára lej­jebb nyomta a hőmérő higany­szálát Amikor felértünk a Mi­sina tetőre, a hőmérő még csak 7 fokot mutatott, mialatt meg- mnéztük az obszervatórium mű­szereit és .ismerkedtünk mun­kájával, 2 fokra süllyedt dél­után 2 órakor periig szállin­gózni kezdett a hó. Az obszervatórium vezetőjé­től, SzenüváJiyi Miidóstól ter­mészetesen mindenekelőtt azt kérdeztük, miért változott meg ilyen hirtelen az idő* 1 — Kérem, mi csak egyetlen pont vagyunk gz egész világra kiterjedő meteorológiai háló­zatban. A helyi adatokat ter­mészetesen ismerem és esték alapján következtetni is lehet, az okra. Kimerítő Választ azon ban csak Budapesten a Meteo- ; rológiai Intézetben kaphatnak, — A mi mérési adataink: a : hirtelen zápor, az egyidejűleg fellépő hőmérsékletcsökkenés és szél — északról érkező hi­deg frontbetörésre utalnak. Ez a hideg légtömeg maga előtt tolva és maga fölé szorítva az itt lévő meleget, idézte elő a ■ kedd reggeli 7—8 mm-es zá­port. Ismétlem, a pontos vá- j laszt csak Budapest adhatja. Budapestre az egész ország­ból futnak össze az adatok. Magyarországon körülbelül negyven olyan meteorológiai megfigyelő állomás van, mint a Misina tetői. Pécsett, órán-, kint olvassák le az állomás észlelő kertjében a hőmérsék­letet és a levegő relatív pára­tartalmát. Az obszervatórium tornyában égy forgó hengerre írószerkezet rajzolja a szél irá­nyát, erősségét, sőt a széllöké­sek nagyságát is. Tegnap . 12 órakor például 14 m/sec. volt a szél sebessége, iránya pedig észak—északnyugat. Leolvas­sák a légnyomást és néhány műszer nélküli megfigyelést is vésődnek. • Ezeket áz adatokat azután nemzetközi kód szerint szá­mokkal fejezi ki a. meteoro­lógus. Például azt. hogy az ál­lomás kődben van és észak- északnyueatl 14 méter aebes- sépű .szél fúj, íhv fejezi ki! 93414. Minden órában egy 35 ^m'enwböl állá távira'o! á lit össze, amelyben minden számjegynek a hel vétől függően meghatáro­zott jelentése van. Tegnap dél* ben 12 órakor a Misina tetőn a következő volt az idői as ál-

Next

/
Thumbnails
Contents