Dunántúli Napló, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-27 / 254. szám

1960. OKTOBER 21. S Ä P T 0 5 Az utolsó híres baranyai pásztorműv ész A köztudatban úgy él, hogy a népi faragóművészetnek So­mogy megye a hazája. Ki ne hallott volna a somogyi pász­torok cifra ostoráról, vésett botjáról, faragott nyelű baltá­járól, borotva tartó járói, tük­röséről? Kevesen tudják, hogy a baranyai legelőkön is több híres pásztorfaragó terelte a jószágot. Kevesen tudják, hogy a Fekete víz melléki Szapor­cán is híres faragó őrzi éjsza­kánként a Közös Ut Termelő- szövetkezet göbölyeit, hízó mar hóit. Pedjg Hoffer János, a Dras- kovicn grófok egykori számadó gulyása híres faragó. Már 1934 ben hosszasain ír róla Mada- rassy László, a népi faragómű­vészet neves kutatója, „Mű- vészkedő magyar pásztorok“ című könyvében, ö is és más gyűjtők, kutatók is, sók-sok fa ragványát vitték el, amelyek ma múzeumi és magángyűjte­mények legszebb darabjai kö­zé tartoznak. Amikor felkerestük szaipor- cai házánál, éppen a kefflehyt javítja kőműves unokájával. De azért szíves szóval tessékel bennünket a szobába, amikor a faragványok után érdeklő­dünk. Az asztalon mindjárt meglátjuk a karcolt szaru-só­tartókat, a karikás ostort és a faragott dobozt. „Most csak ez van; a többit elvitték" — mond­ja, amikor jobban körülné­zünk, de azért csak-csak elő­hozza a féltve őrzött botját is, amelyet domborúan kifaragott körbe tekerődző kígyó díszít és a kivésett évszám bizonyít­ja, hogy 1934-ben készült. És a sótartók, a faragott doboz évszáma elárulja, hogy a 70 éves egykori gulyás ma is fa­rag. Mindhárom 1960-ban ké­szült. Büszke örömmel mutatja, magyarázza a faragványok mintáit, a bot kígyóját, amely magyar címert tart a szájában, a szarú-só tar tókan a karcolt vadvirágcsokrot és tölgymak­kot, a dobozra vésett stilizált tulipánokat. „Most megint van időm faragni. Amíg gazda vol­tam — meséld — a sók gond­tól, munkáitól alig jutottam hozzá. Mióta tsz-ben vagyak, éjjel vigyázok a göbölyökre, hajnaliban hazajövök, reggel­re kialszom magam és egész nap ráérek. Azóta tudok me­gint többet faragni.“ Legszívesebben kint a sza­badban farag, különösen amió­ta a szeme megromlott. A kí­gyós botot még szemüveg nél­kül faragta 1934-ben, ma már csak szemüveggel tudja kivés­ni a díszítmények apró cifráit. Kedvelt helye a favágitó, ahol nagy göcsön ülve, naphosszat vési, karcolja a mintákat. Rossz időben a kocsifészerbe szorul. Ha nagyon belejön a faragásba, sötétedéskor sem tudja abbahagyni. „Ha egyszer elkezdek egy mintát, szeretem befejezni. Közben meg már a következő mintára gondolok, hogy így, meg úgy fogom majd kifaragjni.“ Hátramegyünk a kamrába, megmutatja a szerszámait is, bár nem sok van. Az ojtófű- résszel a szarut meg a sót vág­ja. A többi munkát nagyrészt a bizsókkal végzi, a rövidpen­géjű, borotváéles késsel. Ezzel végzi a nagyolást meg a cifrá- zást is. Mindjárt meg is mu­tatja, hogyan. Két szaru gyűrű is szárad ott rámára verve. — „Sótartó lesz belőle, — magya­rázza — fehér marha szarvá­ból vágtam le. Manapság már nagyon nehéz fehér ökör­szarvat szerezni. Ezt a vásár­ban vettem, fogas volt. Kike­rül belőle egypár sótartó“ El­mondja, hogyan készül a só­tartó és megállapíthatjuk, hogy a készítés módja nem válto­zott az 1934-ea Madarasey-féle leírás óta. A sótartók díszíté­se is nagyjából ugyanaz. A ré­gi hagyományos mintákat hasz nálják ma is. Több sótartója, karikás os­tora, baltája, fokosa, borotva­tartója, tükröse gazdagítja a budapesti, pécsi és más múzeu­mokat. Most ezeket a megma­radt faragványokat is szívesen odaadja. Csak a kígyós bottól válik meg nehezen. Eddig em­léknek őrizgette. Felesége is pöröl vele. Végül azt is oda­adja. „Tudom, hogy jó helye lesz a múzeumban, ott legalább megbecsülik. Ha másnak ad­nám, nem tudom megtakarí­taná-e? Magamnak majd fa­ragok másikat.“ Fiatal gulyás korában az volt a vágya, hogy egy kis há­zat, földet szerezzen. Ma a 70 éves Hoffer János azt szeret­né, ha minél több remekbe faragott botot, minél több fino­man karcolt sótartót készíthet­ne. És ahogy elnézzük fiata­los mozgását, bizalommal teli mosolyát, tudjuk, hogy kíván­sága teljesülni fog. Füzes Endre A „hadüzenetet“ 170 diák küldte az elmúlt napokban Kölkeden. A csapadékos, mos­toha időjárás a kölkedi Vörös Fény Termelőszövetkezetet sem kímélte, s az őszi termé­nyek betakarításában kicsit elmaradt a szövetkezet. A mohácsi járási tanács ok­tatási osztálya, Illetve a mohá­csi diákság azonnal a termelő- szövetkezet segítségére sietett. A kutasi általános iskola nyol­cadik osztályos tanulói Pécsett jártak tanulmányi kirándulás ke­retében. A háromnegyed tízkor Dombóvár felé induló vonatra vár­va, olcsó, meleg vacsorát kértek a főpályaudvaron lévő utasellátó­ban. Az utasellátó 77-es számú vendéglátóipari egysége igen gyor­san és udvariasan látta el a tá­A mohácsi Kisfaludy Általá­nos Gimnázium 150 diákja há­rom napra kivonult a kölkedi termelőszövetkezetbe, hogy ott a betakarításban segédkezzen. Az eső a fiatalok munkáját is megzavarta, mégis az első nap, több, mint 10 holdról takarí­tották be a terményt, kukori­cát és burgonyát. Ugyancsak dicséretet érde­mel a kölkedi általános iskola radt gyerekeket. A tanulókat s kisterembe vezették, ahol a gyere­kek az Ízletes vacsora után ké­nyelmesen várhatták meg a vona* indulását. Ezúton szeretnénk meg­köszönni valamennyi dolgozójuk kedvességét, figyelmességét. A kutasi állami általános iskola Vili. osztályos ta­nulói és nevelői. húsz hetedük és nyolcadaik osz­tályos tanulója és tanári kara; Az általános iskolások, Nyúl Ferenc Igazgató, Kőház; Lász­ló és Földes Mária tanítók ve­zetésével és segítségével egy nap alatt három hold kukori­cát törtek le a Vörös Fény Tsz-nek. Kovácska Gyula tsz­könyvelő, községi KISZ-titkár a diákoknak kijelentette, hogy munkájukért rendes bérezést kapnak a tsz-től és ezt az ösz- szeget közös Iskolai kirándu­lásra, vagy egyes iskolai tár­gyak beszerzésére felhasznál­hatják. Dicséret Illeti még a kölkedi édesanyákat is, akik ez idő alatt társadalmi munkában kimeszelték az iskolát, hogy gyermekeik szép, tiszta tanter­mekben tanulhassanak. Benesfk Márton Mohács Lesz-e intézkedés ügyünkben ? Köszöntük, hogy kérelmünket leközölték az újságban, de sajnost érdekünkben eddig semmi Intéz­kedés nem történt. Mi a havi bér­letet csak a megszűnt villamos- vonalon közlekedő autóbuszokra kérnénk, a Zsolnay-gyártól a Tü­zér utcáig és a Széchenyi tértől az állomásig. Kérjük, hogy az illeté­kesek válaszoljanak kérésünkre. HADI ROKKANTAK Szállítsanak pontosabban kenyeret a hetényi boltokba Hosszúhetér.yben két élelmiszerbolt és egy húsbolt vau. Ezekbe a komlói sütőüzemből szállítják a kenyeret. Több esetben előfordult már, hogy a kenyeres kocsi nem ér mindhárom üzletbe kilenc-tíz óráig, s ez zavarokat okoz az ellátásban. Október hetedikén például huszonötén vártunk kenyérre az önkiszolgáló boltban. A kenyeres kocsi dél előtt öt perccel érkezett meg, mégsem kaptunk ebédünkhöz kenyeret, mert a boltvezető délben bezárta az üzletet. A várakozók kénytelenek voltak elmenni a másik két boltba, hogy elláthassák kenyérrel műszakra induló családtagjaikat. M. J. Höszönjük a MÁV Utasellátó kedvességét A bőrgyárról akartam Imi, a tímárokról, a tanoncok- ról. az új gépekről. Az udva­ron találkoztam vele. Jött ve­lem szemben, kék munkaru­hában, jókora festett disznó­bőrrel a kezében. Miért részletezzem a többit Miért mondjam el. hogyan fe­ledkeztem meg az új gépekről, a tanoncokról, az eredeti ripor tómról. Azt még megvártam amig a vasalógép alatt kisimít­ja a bőrt (ha jól emlékszem valami kísérleti darabról volt szó) aztán bevonultunk az iro­dájába. Mert Jencinek irodá­ja is van. Igaz, nem perzsa- szőnyeges, bársonyszéke« iro­dája és nem Is egyedül székel benne, a művezetői iroda egyik sarkában neki is asztala van. Ide telepedtünk le és illetlenül nem a gyár dolgaiból merítet­tük a témát, pedig feljegyez­tem, hogy Gaál Jenő, a gyár biankóé műhelyében a táska- bőrgyártás művezetője. Ihletett pillanatok... és egy szerre csak felcsendül a Gar­mond ária. Gaál Jenő nemcsak jó szakember, hanem kiváló hangú énekes is. Azért azt meg kell monda- kom, hogy Jencl nagyon sokat változott az elmúlt harminc­két év alatt. Például sehogy •*m akart emlékezni arra, hogy a belvárosi iskolában min den betört ablakért őt és még néhányunkat a Magyar igaz­gató úr elé citált a pedellus, Arra azért halványan vissza­emlékezett, hogy nem tanú­ként lettünk beidézve az igaz­gatói irodába. Jó te. nem te „Hol vagytok ti régi visszaemlékezni, e régmúlt időkre. Jencinek is inkább a rossz emlékek fordulnak meg a fejében, mert minduntalan ezekért nyúl vissza. — Talán az fájt a legjobban, amikor a hat elemi után apá- mék kivettek az iskolából. — Igaz, ők azt mondták, nem árt egy kis pihenő, pedig én bír­tam volna szusszal, csak ők nem. Egyetlen keresetből nem futatta többre. Aztán amíg „pihentem" eljártam fáért a Szuhadóba, meg kifutóskodtam De beszél a szerencsésebb életéről is. Amikor a Pécsi Naplóban ifjúsági tehetségku­tató pályázatot hirdettek. Per­sze nem zenei vagy irodalmi tehetségeket kerestek, hanem ügyes, fürgelábú ifjú futball- reménységeket, pedig Jenei nyugodtan megpályázhatta vol na a zeneit. Jól emlékszem még kiváltságos helyére az is­kolai énekkarban, még most is visszacseng a fülemben gyö­nyörűséges szopránja. Mégis a PSC ifjúsági futballcsapatában találta meg a szerencséjét. Átigazolásával egyidőben megkapta tímár inasl „kine­vezését", ami akárhogyan Is tekintjük, nagy kitüntetésnek jegyeztetett fel 1933-ban. Még­is amikor felszabadult nem sokáig örülhetett a segédfize- téanek. Jött a háború, ö a ba­jai árkászokkal keveredett ki Karkov környékére és ott is érte őket a „tervszerű vissza­vonulás” hadparancsa. Ma már neki is katonafia van. Nős, katonafia. — Mondtam is nekik, hogy csak addig nem lesz becsüle­tük előttem, amig nagyapává nem tesznek.;; Nem is bolygatjuk tovább a „kényes" kérdést, inkább a munkájáról beszélgetünk. Ar­ról, hogy egy újításon fárado­zik harmadmagával. Rá akar­nak térni a kezdetleges, sok hibapontos kézifestésről a gépi festésre és úgy néz ki, hogy a kísérletek sikerrel járnak. Azt is megtudom, hogy Jen­cl barátom nem állt meg a hat eleminél. Előbb a dolgozók gimnáziumát végezte el és újabban beiratkozott a bőr- vegyész technikumba. — Nem cukrászda e* — mondja. — Itt állandóan fej­lődik a gyár, fejlődik az anyag technológiája, muszáj lépésit tartani vele. Legnagyobb örömömre azt is megtudom, hogy közben a hangját sem hanyagolta el, azt is műveli, azt is iskoláz­tatja. — Négy éve beiratkoztam a Liszt Ferenc Zeneiskolába. Az­óta többször szerepelek a gyári ünnepségeken. Opera, operett számokkal, sőt magyar nóták­kal is fellépek a kultúrterem színpadán. Ki tudja meddig beszélget­tünk volna még. ha be nem nyit ránk, az egyik bőrköté- nyes munkás: — Jenő bácsi jöjjön egy kicsit a géphez va­lami baj van a festékszóró­val. Hát ennyire eljárt volna az idő? Előbb egy fél órával még Jencl volt a negyedik B-ből és most? ;t. — Hát igen. A bú­csúzásnál már Jenő bácsival fogtam kezet. Ha annak idején csak a felét tudtam volna meg annak, amit ma tudok Páldi Edéről. De ki volt még ő ak­kor. Matróz blúzos. hátulgom- bolós, szeplős, mihaszna kö­lyök. Igaz, ha jól emlékszem nem is volt mihaszna, hiszen a negyedik osztályig jeles ta­nuló volt és onnan származott el a reálgimnáziumba. Azóta nem is találkoztunk. Legalább is olyan értelemben, hogy eljutottunk volna akár csak a köszönésig. Aztán egy éve, de lehet, hogy több is, érdekes körülmények között felismertem, rátaláltam. Még­hozzá az Ország-Világ sport­rovatában. Egy fénykép volt abban, nem tudom, már me­lyik NB I-es bajnoki meccsről és a képen a meccs bírája, Páldi Ede. Blúzban és rövid nadrágban állt és egy szabály­talanság feletti délet pillana­tát rögzítette a kép, Bármilyen különös, én a rövid nadrágjá­ról ismertem rá és azt sem ta­gadom, kicsit büszke is voltam arra, hogy egykori játszótár­sam NB I-es futballbiró. Hi­szen valamikor csak két „nagy embert” ismertem el. A rend­őrt és a futballbírót Azt hi­szem elsősorban a sípjuk miatt Bár ami részemről a tisztele­tet illeti, az inkább a futball­bírónak szólt, mert ahogy vi6Z- szaemlékezem, a rendőrsíptól inkább megfutamodtunk. Az pedig igen sűrűn szólalt meg annak idején, ha valamelyik ut cát kineveztük futballpályá- nak. (Akkor még nem voltak játszóutcák.) De mindezeket már Páldi Edével beszéltem meg, a Pé­csi MÁV Igazgatóság anyag­gazdálkodási osztályán. Annak a csoportvezetője egykori cim­borám. Hagytam, hogy ő beszéljen. A Somsics tanító úrról és a tanító kiszasszonyról Gyulai Ilonáról. És ahogy beszél, ahogy egyre jobban beletüze- sedik, valahonnan nagyon messziről, a távoli ködből elém tűnik Ilona kisasszony sz ije, ahová csak a jó tanulókat hív­ta meg olykor cseresznyeszü­retre, dióverésre, mandulasze­désre. És amikor Somsics ta­nító úrra emlékezik, valami cinkos, kópés mosollyal rám­néz, emlékeztet. A tanító úr csonka mutatóujjára, amivel szédületes barackokat tudott nyomni a kobakunkra, ha nyelvtan órán, mellé beszél­tünk. halandzsáltunk. Aztán egy pillantás alatt új­ra visszacseppentink a jelenbe, egyszerre évtizedeket öreg­szünk. A rövid nadrágos em­lékek nagy zökkenéssel szét­hullanak, másfelé tereljük a szót. És monoton hangon, mint ha életrajzát diktálná, éppen esek vázolja az iskola utáni évek történetét! — Sajnos nem fejezhettem be annak idején a reálgimná­ziumot. Apám nyugdíjba ment, nem futotta többre. Négy reál­lal inasnak szegődtem és sza­badulás után két évig bőrke­reskedő segéd voltam. A többit akár lemintázhat­nám Gaál Jenő élettörténeté­ből, mert majdnem szÓ6zerint ugyanaz. (A múlt, nagy mester volt a hasonló sorsok kovácso­lásában.) Folytatom Inkább on­nan, hogy Páldi Edét csak 1942-ben környékezte meg a „szerencse". Akkor osztották be központi szolgálatra, segédtiszti fizetés­sel. Nagyon nagy szó volt ak­kor; — Lehet, hogy meg is álltam volna ennél a kinevezésnél, ha közbe nem jön a:.i De közbejött. Páldi Ede élet­pályája 1945-től felfelé ível Igaz azóta is meg kellett küz­denie a kinevezésekért, azóta is sokat tanult, de ennek már hamarabb beérik a gyümölcse, mint annak idején. Erik, a di­csérő oklevelekben, a kiváló dolgozó jelvényben, melye­ket eddig kapott Uj beosztá­sát, helyét, talán nem is fejezi ki a velejáró cím, de annál inkább a munka, amit végez. A mozdonyjavításoktól a pá­lyaépítésig szükséges anyagok felelőse ő. és ez a felelősség hat megyére terjed. — Hetenként két három na­pot is úton vagyok, de a „pi­henő" napjaim is eléggé tartal­masaki Már elmondtam, hogy Páldi Ede futballbíró. csak azt ten­ném még hozzá, hogy a mun­ka mellett ez a másik „nagy szerelme". 1946 óta 120 I. osz­tályú mérkőzést vezetett, kö­zöttük nem te egy nemzetköz» mérkőzést. Bejárta már Szov­jetuniót. Ausztriát, Csehszlová­klát, Lengyelországok Jugosz­láviát és Romániát. — A nagy fiam és a kislányom talán a legszigorúbb kritiku­saim. Különösen amióta tele­vízión is végignézhetik a bí­ráskodásaimat. Furcsa, de én sokat adok a véleményükre, és ha észreveszem, hogy rámirá­nyul a televíziós kamera, min­dig az 6 árgus tekintetüket ér­zem magamon. Akkor most azt is tudluk, hogy miért van kevés panas* Páldi Ede bíráskodásira. (P. Gy.) Hadüzenet az Iddldrdsnnk! Páldi Ede a kitűnő NB I-es Játékvezető rendet teremt a pályán egy szabálytalanság után,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents