Dunántúli Napló, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-06-01 / 210. szám

! »80. SZEPTEMBER «. NAPLÓ s Két hónappal a határidő után (Május hatodiki számunk­ban már foglalkoztunk a be- remendi telefonkérdéssel. A Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium válaszolt is. A vá­laszt szintén leközöltük. Most előttem van a két levél. Az egyik, amely a minisztérium válaszát tartalmazza, a másik pedig a beremendi tanács vb. elnökének, Bogolin Károly elv társnak a levele. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium május 28-án kelt levelében ez áll: „A Dunántúli Napló folyó évi május hó 13-i számában megjelent „Inspekció — este hatig” című cikkével kapcso­latban értesítem, hogy a be­remendi távbeszélő központ­ban a folytonos távbeszélő szolgálat rendszeresítése iránt intézkedtem. A távbeszélő szolgálat idejének kiterjesz­tése újabb munkaerők beállí­tásával lehetséges. A pécsi postaigazgatóságot utasítot­tam az új munkaerők biztosí­tására és folyó évi június hó 30-ig az utasítás végrehajtá­sára. Benkő József s. k. szakosztályvezető helyettes” És a másik levél, Bogolin Károly vb.-elnök levelének lényege, amit augusztus 23-i keltezéssel küldött szerkesztő­ségünknek a következő: még mindig nem történt semmi, még mindig nincs éjszakai ügyelet. Nem fűzünk hozzá kom­mentárt. (Szalai) A hét vége az Szeptember 2-án baleset- mentes volt megyénk, de 3-án számos közúti baleset is történt. Szeptember 3-án Kiss János távvezetékszerelő (Pécs, Felszabadulás u. 25.) Pécs-Árpádtető és István- akná között motorkerékpár­jával szabálytalanul kanyaro­dott és összeütközött a vele motorkerékpáron szemben ha­ladó Szögi István szegedi lakossal. Személyi sérülés sze­rencsére nem történt, mind­össze anyagi kár keletkezett. Börzsei György mérnök (Pécs, Tolbuchin u. 215) a Felsőmalom u. 15. sz. ház előtt személygépkocsijával el­ütötte Kálmán József 6 éves kisfiút. A kisfiú csak kisebb horzsolásokat szenvedett. Büki Béla (Pécs, Rókusalja u. 15.) a Szigeti országúton haladt Berva segédmotorján. Figyelmetlenül vezetett, nem vette észre a Szigeti országút 65. sz. ház előtt kivilágítva parkírozó tehergépkocsit és hátulról nekihajtott. Büki Bé­lát az idegklinikára szállítot­ták. Hatala Péter (öttömös) va­sárnap Pécsett a Rét utca és a József Attila utca kereszte­ződésénél motorkerékpárjával a Rét utcáról a József Attila utcára történő ráhajtáskor nem állt meg s így összeüt­között a József Attila utcán haladó taxival. A motorkerék­páron ülő pótutas Bárány ülés súlyos, míg a taxiban ülő Ditzendi Zsuzsanna könnyű sérülést szenvedett. A gépko­csiban és a motorkerékpáron történt anyagi kár mintegy 4000 forint. (Hasznos lenne, ha a tanács és a rendőrség kar­öltve megvizsgálná a József Attila utca másodrendű főút­vonallá nyilvánítását, tekin- • tettel arra ,hogy a József At­tila utcán most már rendsze­res autóbuszjárat is közleke­dik. Ha másodrendű útvo­nallá nyilvánítaná^, úgy a rá­hajtó gépjárművek kötelesek lennének stoppolni s így szá­Hősök voltak Emlékmuavatás Pécsett A középiskolák pártalap­szervezete nem nagy, mégis igen fontos munkát végez. Egyes középiskolákban párt­csoportok alakultak s a párt- szervezet taggyűléseinek hatá­rozatai szerint végzik munká­jukat. Eddig is komoly felada­tokat kellett megoldaniok s a jelenlegi időszakban ez mind­inkább vonatkozik rájuk. Iskolai oktatásunk fejlődése, a politechnikai oktatás kezdeti lépései azt igazolják, hogy a szocializmus fokozatosan lét­rehozza azt az újtípusú isko­lát, amely a régi iskolát a ne­velés és oktatás hatékonyságá­ban is messze felülmúlja. Eb­ben a kialakult és a jelenlegi időben kialakuló oktatási gya­korlatban a pécsi középiskolák pedagógus pártszervezete ered­ményes munkát végzett és vé­gez. A középiskolai pártalapszer- vezet már a júniusi tanévzá­ráskor taggyűlésen foglalko­zott a következő év feladatai­val. Az elmúlt tanévben a pártalapszervezet állandóan figyelemmel kísérte az iskolai munkát és mind a pedagógu­sok, mind a tanulók munkájá­ban irányítólag hatott a párt­alapszervezet tevékenysége. Részletesen tanulmányozták a VII. pártkongresszusnak a kulturális életünkre vonatkozó határozatait, amely többek kö­zött kimondja, hogy a közép­iskolákat úgy kell átalakítani, hogy a fiatalok az általános műveltség mellett sajátítsanak el egy-egy szakmát is. Ennek alapján az 1960— országutakon mos közúti baleset elkerül­hető lenne.) A rendőrség a múlt hét vé­gén, illetve vasárnap több esetben észrevette, hogy mo­torkerékpárok állnak vendég­lők előtt. A söröző motorke- rékpártulajdonosoktól egy nap ra „bevonta“ a gépjárművet s másnap ismét visszaadta. 61-es tanév munkaterveihez fontos szempontokat vitatott meg ' a pártszervezet. Ilyenek voltak a tanuló ifjúság szocia­lista szellemben való neve­lése, a tanítás tartalma és módszere úgy, hogy ez meg­feleljen a jelenlegi követelmé­nyeknek, az új iskolareform­nak és új iskolatípusnak. Meg­vitatták a politechnikai okta­tás kiszélesítésének lehetősé­geit, hogy a jelenlegi első osz­tályokban megvalósuljon az öt plusz egyes, sőt egy osztályban már a négy plusz kettes okta­tási forma is. Mindezekhez kapcsolódott az iskola és az üzemek, vállalatok közötti jó együttműködés megszervezése. A középiskolák pedagógusai­nak pártszervezete az iskolai élet minden területén ott van, segítséget nyújt a pártonkí- vüli pedagógusoknak és a ta­nulóknak. A pártcsoportok tagjai segítséget adtak a peda­gógusoknak ideológiai tovább­képzésében konzultációk és egyéb lehetőségek biztosításá­val. Az egyes iskolákban dol­gozó pártcsoportok csoportér­tekezleteken beszélik meg az iskola feladatait és nyújtanak segítséget az iskolájuk KISZ- alapszervezeteinek is. A KISZ-szeryezet munkájának segítését elsőrendű feladaté- | nak tekinti a pedagógus párt­alapszervezet. Hiszen a tanu­lók többsége KISZ tag. A párt­alapszervezet javaslatára hoz­ták létre a pedagógusok KISZ- szervezetét is, s ez nagy segít­séget nyújtott a fiatal taná­roknak. A pártszervezet nem hagyja magára a kiszeseket, a KISZ vezetőségi ülésekre a pártvezetőség tagjai minden esetben elmennek és tanácso­kat adnak munkájukhoz és ugyanakkor a KISZ-szervezet titkárát meghívják a párttag­gyűlésre, aki ott beszámol a fiatalok munkájáról. A jó pártmunkának és KISZ-munkának az eredmé­nyei a gyakorlatban mutat­koznak meg. A tanulók szíve­sen veszik a politechnikai ok­tatást. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a négy plusz kettes osztályban a meg­engedett létszámnál tizenhat­tal többen jelentkeztek és a lemaradókat alig lehetett meg­vigasztalni. Szép eredménye­ket értek el a pécsi közép- iskolás tanulók a nyári önkén­tes ifjúsági építő táborokban is. A táborban lévő fiatalokat több esetben meglátogatta a pártszervezet vezetősége és el­beszélgetett velük. Nagy segítséget nyújtottak a kommunista pedagógusok a fiatalok „Kilián György” és az „Ifjú Kommunista” pró- bázóknak. Előadásokat tartot­tak és a vizsgáztatásokban se­gítettek. Az oktatási rendszerről szóló irányelveket a középiskolai pártszervezet tagjai alaposan tanulmányozták és e téziseket párttaggyűlésen fogják meg­beszélni. Utána az iskolai tan- testületi értekezleteken már alapos felkészültséggel vehet­nek részt. A pécsi középisko­lák oktatási tervezése már az i kólái reformnak megfelelően halad. Csak a Széchenyi Gim­náziumban a jelenlegi tizen­hét osztály közül tíz az öt plusz egyes és egy a négy plusz kettes formában tanul. Ez azt jelenti, hogy minden különösebb megerőltetés nél­kül 1965-re a pécsi középisko­lákban az új formának meg­felelően folyhat az oktatás. (gis) Időjár ás jelentés A Meteorológiai Intézet je­lenti: Várható időjárás kedd estig: felhős idő, sokihelyen eső, keleten zivatarok. Élén­külő nyugati, északnyugati, ké­sőbb a Dunántúlon erős észa­ki szél; A nappali felmelege­dés keleten is csökken. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—13. legmaga­sabb nappali hőmérséklet hol­nap nyugaton 16—19, keleten 20—23 fok között. Mindennapos kép ez mostanában az iskoláik kapui előtt. Fiatal anyák és nagymamák lesik a kijáratot, mikor tódul ki onnan a zsongó „méhecskeraj”. Innen-onnan egy hete már, hogy a kis elsősök belekóstoltak a „tudományba”, de a szülők még bizalmatlanok. Tudomány ide, tudomány oda, azért egy darabig még szükség lesz arra' hogy a cse­meték szülői jelügyelettel menjenek haza az iskolából. A hősi halottak hozzátartozói megkoszorúzzák az emlékművet. Vasárnap délelőtt a pécsi ■SHlUlalmi egység laktanyá­jában emlékműavató ünnepsé­get tartottak. Az egység három hősi halottjának, Nagy János­nak, Kálmán Istvánnak és ifj. Mátai Antalnak az emlékmű­vét avatták. Már jóval tíz óra előtt gyü­lekeztek a fellobogózott lakta­nya udvarán a vendégek és felsorakoztak az egység alaku­latai. Tíz óra után valamivel elfoglalták helyüket a díszemel vényen a hősi halottak szülei, hozzátartozói, a megyei párt- bizottság. a magyar és szov­jet fegyveres alakulatok kép­viselői, majd megkezdődött az ünnepség. A magyar és szov­jet Himnusz után Katuczky László, a pécsi karhatalmi egy­ség «parancsnoka mondott ün­nepi beszédet; — Most azon a helyen ál­lunk, ahol a pécsi karhatalmi egység személyi állománya em­lékművet állított és márvány­ba véste azoknak az elvtár­saknuk a nevét, akik 1956 vér­zivataros napjaiban helytállva a népi hatalom oldalán vérü­ket ontották, életüket áldozták a proletárdiktatúráért — mon­dotta többek között Katuczky elvtárs. — Közel négy év telt el e szörnyű idő óta, de ben­nünk elevenen él hősi halotta- ink emlékezete. Az irántuk ér­zett tisztelet és kegyelet emel­tette velünk ezt az emlékmű­vet. Nagy János, Kálmán Ist­ván és ifj. Mátai Antal al­hadnagy elvtársak emlékmű­vét avatjuk ma. Hősök voltak ők. A mi hősi halottaink. Ö rájuk emlékezünk most lehaj­tott fővel, torkunkban a sírás fojtogató érzésével, de ökölbe­szorított kézzel. Fáj nekünk haláluk, mert szerettük őket. Fájdalmas büszkeséggel emlé­kezünk. Büszkék vagyunk ar­ra, hogy ilyen nagy. ilyen hős, tiszta fiaink vannak, akik ha kell, az életüket is feláldozzák a nép boldogabb jövőjéért. — Nagy János, Kálmán Ist­ván, ifj. Mátai Antal elvtár­sakat sohasem feledjük. Emlé­küket örökké megőrizzük. — Hirdesse ez az emlékmű az ő nevüket. Most átadom ezt az emlékművet a pécsi karhatal­mi egység személyi állomá­nyának. őrizzék meg és soha ne feledjék el Nagy János, Kálmán István és ifj. Mátai Antal alhadnagy elvtársakat! — fejezte be Katuczky elv­társ. Ezután leleplezték a már­ványból készült emlékművet., majd a hősi halottak szülei, hozzátartozói, a karhatalom or szágos .parancsnokságának, a pécsi karhatalmi egység pa­rancsnokságának, a bányának és a katonafeleségek tanácsá­nak képviselői helyezték el ko­szorúikat az emlékművön. Az emlékműavató ünnepség a kar hatalmi egységeknek az em­lékmű előtti tiszteletadásával át veheti De már itt is varrnak. A kapuban még fegyelmezett sordk- ban állanak, de az „eleje” már szétrebbent. Egyenesen a mamák ölelő karjai közé. Györki Misi, Resál Jancsi majd lenyeli a nyelvét a nagy dicsekvéstől. — Képzeld anyu, ma már könyvből is tanultunk. Meg kel­lett mondani, hogy mi van a képen. Meg azt is énekeltük, hogy: — Nagy vagy dk már, iskolás vagyok ■.. Sajnos' elakadtak, elfelejtették a folytatását, pedig odabent már egész jól ment. Na nem baj, holnap már hiba nélkül fújják. Foto: HILLEBRAND PÉCSI CEMENTIPARI V. pécsi telepére 1 fő festő és mázoló szakmunkást alkalmaz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Pécs, Siklósi út 10. szám. 32653 Kőműveseket keres felvételre az ÉM. Ba­ranya megyei Mélyépítő V., Pccs-Kertváros, Malomi u. 80/a. sz. — Jelentkezés a munkaügyi osztáiyou. 595 A PÉCSI SÜTŐIPARI VÁLLALAT azonnal felvesz. pénkocsiveietőket 32631 Kommunista pedagógusok - és a pártszervezet Mamák és csemeték

Next

/
Thumbnails
Contents