Dunántúli Napló, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-28-01 / 229. szám

»WO. SZEPTEMBER 28. NAPLÓ 3 Tizenötezer mezőgazdasági szakmunkásra van szükség Baranyában c Szakmunkásképző tanfolyamokon, mezőgazdasági tanulóképző iskolákon tanulhatnak a parasztfiatalok Ami a kiművelt emberfők sokaságát illeti, sohasem volt olyan időszerű és sürgető kö­vetelés ez, mint most falun. Űj alapokra fektettük a gaz­dálkodást, megalakultak a sok száz holdas termelőszövetke­zetek. De a megalakulás ön­magában csak a kezdet, az alap, a nagy lehetőség. Ezt a lehetőséget most realizálnunk kell. A következő években, pontosabban a második ötéves terv idején jól gazdálkodó, szakszerűen vezetett, moder­nül felszerelt és megszervezett nagyüzemekké kell fejleszteni a tsz-eket. De ez nemcsak a gépek, nemcsak az új épületek százainak a problémája, ha­nem mindenekelőtt és első­sorban a szakemberek ezreié. Tizenötezer mezőgazdasági szakmunkásra van szüksé­günk. De hát szakembert nem lehet a szögről leakasztani. lía viszont kell — márpedig ezer holdra ölven szakmunkás a követelmény —, akkor meg kell szervezni már most a te­hetséges parasztfiatalok, az ügyesebb tsz-gazdák taníttatá­sát, hogy legkésőbb 1965-re ez a szám meglegyen. A Hazafias Népfront Bara nya megyei Elnökségének kéz deményezésére az első lépések már megtörténtek. Molnár Attila, a szentlőrinci techni­kum tanárának vezetésével ki­dolgozták megyénkre a mező- gazdasági szakmunkásképzést. Az állami gazdaságok az el' múlt télen ötven szakmunkás- képző tanfolyamot tartottak. Ezek három évesek, az első két évben általános mezőgaz­dasági ismereteket nyújtanak a hallgatóknak, a harmadik évben történik a szakosítás. Mégpedig lehetnek állatte­nyésztők, növénytermesztők, Vagy kertészek. Az idén a megyei tanács is Szervez ugyanilyen tanfolya­mokat. Jelenleg hatvan tanfo­lyamra van meg a pénzügyi fedezet. Ez nyilvánvalóan ke­vés. Igen okos ötlet volt tehát az az elgondolás, hogy az álla­mi gazdaságok tanfolyamaira beosztanak tsz-tagokat is a környékről, így a tanfolyamok létszámát optimálisra feltöltik és a tanács hatvan tanfolya­mát ott szervezik meg, ahol nincs a közelben állami gaz­daság. A Hazafias Népfront is elvállalta, hogy járásonként egy, a TIT pedig járásonként két szakmunkásképző tanfo­lyamot szervez. A nagyobb tsz-ek — mint a dunafalvi — önállóan oldják meg. Elhang­zott az az ötlet is, hogy a pat­ronáló üzemek — 150 van a megyében — ugyancsak szer­vezzenek tanfolyamot. Mind­össze 2000 forint a költsége és nyilvánvalóan igen hasznos se­gítség lenne. Baranyában — Mohácson, Szentlőrincen, Villányban, Bolyban, Sellyén és Margit- majorban — hosszú ideig és szép eredménnyel működtek a téli gazdasági iskolák, illetve a gazdaképző iskolák. Két téli féléven keresztül előadásokat hallgattak a fiatalok, nyáron otthon dolgoztak, vizsga után pedig megkapták az arany ka­lászos jelvényt. 1948 óta téli gazdasági tanfolyamokat tar­tanak, amelyek elvégzése után ezüstkalászos jelvényt kapott hallgató. Mintegy 6000 gaz­da szerezte meg évek során az ezüst-, illetve aranykalászos jelvényt Baranyában, ök most kéthetes előkészítő tanfolyam után szakvizsgát tehetnek megkapják a mezőgazdasági szakmunkás-oklevelet. Ezek az előbb említett tan­folyamok elsősorban a fel­nőtteket érdeklik. A fiatalok részére mezőgazdasági tanulóképző iskolákat létesítettek. Állami gazdaságok már az idén is szerződtettek általános iskolát végzett fiatalokat me- sőgazdasági tanulónak. Jövőre nár több tsz is belekapcsoló- iik. A tanulmányi idő három ív. A tanulókkal szerződést cötnek, a gazdaságban dolgoz- I iák, azért fizetést kapnak. A íárom év alatt háromszor *»a- om hónapig a mezőgazdasági anulóképző iskola székhelyére öltöznek és ott tanulnak. Ba- anya megyében Villányban zőlészeti, Mohácson általános íinulóképzés folyik. Aki más zakmát választ, azt más me- yékben lévő iskolákba küldi gazdaság. Ugyancsak a fiatalok részé- ; mezőgazdasági tovabbkép- < ző iskolákat is szerveztek. Ezek az általános iskola mel­lett működnek, kétévesek. Két év után a tanulók szak­vizsgát tehetnek és mezőgaz­dasági f - ok lesznek Ilyen van egyelőre Mágocson, Szentlőrincen, Bólyban és Hi­dason. Jogos kérdés, megéri-e az egyénnek is, hogy évekig ta­nuljon? — Meg. A mezőgaz­dasági szakmunkások lesznek majd a brigádvezetők. Állami gazdaságokban a szakmunká sok tizenöt százalékkal ma­gasabb fizetést kapnak, s szó van róla, hogy a tsz-ekben tíz százalékkal növeljék munka­egységeik számát. Középfokú mezőgazdasági képzést a technikum nyújt. Igen örvendetes, hogy roha­mosan nő a technikumok le­velező hallgatóinak a száma. Jelenleg négyszázan tanulnak a szent- lőrinci technikum levelező tagozatán, Októberben 19 helyen rendeznek ünnepi vásári A belkereskedelmi minisz­térium tájékoztatása szerint az idén is megrendezik ország­szerte a hagyományos őszi ünnepi vásárokat. Az álla­mi és a szövetkezeti kereske­delem októberben 19 helyen rendez ünnepi vásárt. A leg­több vásárt október 8-án, 9- én, 22-én és 23-án tartják meg A kereskedelem az ünnepi vásárokra teljes áruválasz­tékkal „vonul ki”. Egyetemi tanárok látogatása a babarei termelőszövetkezetben Sertésgondozói tanfolyam indu a legjobb sertéstenyésztő gazdaságokban az idén kétszázötvenen jelent­keztek, de csak százhatvanat vehetnek fel. S ami még ör- vendetesebb, a jelentkezők ki­lencven százaléka tsz-tag. Hogy megkönnyítsék a hallga­tók felkészülését, Siklóson és Sásdon kihelyezett osztályokat létesítenek, ahol rendes esti oktatás folyik. A környékről a járás székhelyére jönnek majd a hallgatók hetenként háromszor. Dunafalván üzemi osztály lesz. Szó van róla, hogy Véménden és Sellyén is lesz kihelyezett osztály. Tizenötezer mezőgazdasági szakmunkás — nagy szám. De nem marad vágyálom. Az élet állította fel e követelményt, s mi Baranyában eleget te­szünk neki. B. J. A 21. sz. Autóközlekedési Vállalat felvesz RAKODÓMUNKASOKAT, hajtókát és lóápolókat. — Jelentkezés: Pécs, Rózsa Ferenc utca 22. 716 A megyei tanács szervezé­sében október 10-én egyhetes sertésgondozói tanfolyam in­dul Baranya megyei hét ál­lami gazdaságában. A tanfo­lyamokon 120 termelőszövet­kezeti sertésgondozó vesz részt. A tsz-sertésgondozók épp az őszi ellések idején ér­keznek a kijelölt gazdaságok­ba, és ott elsajátíthatják az el- lés körüli legfontosabb teen­dőket, a nagyüzemi elletés le­bonyolításához szükséges tud­nivalókat. A pécsi járásban Gyulapusztán, a pécsváradi já­rásban Csokoládé pusztán, a mohácsi járásban Bácsfa pusz­tán, a sellyei járásban Bo- gádmindszenten, továbbá a bikali, siklósi és szentegáti ál­lami gazdaságban rendezik meg a tanfolyamot. Hétfőn a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem tanári kara látogatást tett a babarei Bé­ke termelőszövetkezetben. Dr Huth Tivadar, dr. Cholnoky László, dr. Gróf Pál, dr. La­jos László, dr. Ernszt Jenő, dr. Melczer Miklós, dr. Kariingei Tihamér, dr. Hámory Artur, dr. Barta Imre, dr. Méhes Gyu­la, dr. Romhányi György, dr, Szentágothai János, dr. Lis- sák Kálmán, dr. Kun Lajos és dr. Donhoffer Szilárd pro­fesszorok megtekintették a ba barci termelőszövetkezetet. A látogatáson részt vett Egri Gyula elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára, Novics János elvtárs a megyei párt- bizottság titkára, Ambrus Je­nő elvtárs városi pártbizottság titkára. Csendes Lajos elv társ a megyei pártbizottság ágit. prop. osztályának veze­tője, Szentistványi Gyuláné, a városi pártbizottság ágit. prop. osztályának vezetője, Földvári János, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettese és a délután folyamán csatlakozott Palkó Sándor elvtárs, a me­gyei tanács vb-elnöke is. A termelőszövetkezet elnö­ke Brachmann János vezette végig a látogatókat a terme­lőszövetkezetben. A tehené­szetnél a látogatók kérdései­re válaszolva elmondotta Brachmann elvtárs, hogy a tehénállományukat tovább akarják fejleszteni, és ezzel A fejtési sebesség meggyorsításáért István-akna két fémtámos fejtésében 70—80 centiméteres fejtési előrehaladási sebességet értek el naponta. Több a ha­gyományos, fával biztosított fejtésekben elért előrehaladási sebességnél (ott csak 50—60 centiméternél tartanak), de kevesebb a megkívántnál. A 70—80 centiméter ugyanis még nem teszi lehetővé a cik­lus bevezetését, mert a 80— 110 méteres pászta lefej­tése 18—20 órát vesz igénybe. Emiatt az omlasztás — a leghátsó fémtámok kinyerése — a következő 24 órába csú szik át. Klepák János és Kovács István (8) csapata, továbbá az István-aknai üzemvezetőség mindezt 24 óra alatt szeretné Jé mikor először kerestem telefonon dr. Vértes Andrást, a Mecsek vidéki Üze­mi Vendéglátó Vállalat jogta­nácsosát s mondom, hogy sze­retnék írni a vállalati jogász munkájáról, bocsánatot kér az­zal, hogy „ma nem érek rá“. — Egész nap fegyelmi ügyek kel foglalkozom s egy szabad percem sincsen — mondja. — Holnap azonban nagyon szíve­sen .. i Ugylátszik egy vállalóit jogá­sza sincsen „munka nélkül.“ Másnap felkerestem. íróasz­talán vaskos iratkötegek s mint mondja — valamennyi jogi probléma, a vállalattal kapcsolatosak. — Sok a jogi ügy? Legyint. Elmondja, hogy a vállalat tevékenysége 3 me­gyére Baranya, Somogy és Tol­na megyékre terjed ki s mint­egy 30 ezer dolgozó étkezteté­sét végzik. A vállalatnak 850 dolgozója s közel 80 üzem­egysége van. — Képzelheti, hogy ilyen szerteágazó vállalatnál jut munka a jogásznak. Ha össze­gezném akkor munkaiköröm­ben kétféle tevékenységet ál­lapíthatok meg. Az egyik: a vállalatunk számára szállító különböző szolgáltató vállala­tokkal történt szerződésköté­sekkel kapcsolatos problémák, * másik: vitás esetek azokkal «z üzemekkel, intézményekkel ahova mi szállítunk. Legutóbb például sok mun­kát adott a különböző üzenték, kultúrotthonok konyháinak, büféinek átvétele. A működé­si engedélyek elintézése s még agy sor ezzel kapcsolatos ten­nivaló idejének na0VféS2ét li- foglalta. Szó kerül a valialaM­<f)amg.rafiu&k k&z'átt szerződésekkel kapcsolatos jog­vitás ügyekre, a közegészség- ügyi hatóságok különböző ha­tározatainak végrehajtásáról, munkaügyi kérdésékről. Va­lamennyi a jogász munkaköré­hez tartozik. r— Lehet, hogy számosán „$záraz“-nak tartják a jogász munkáját. Pedig korántsem az. A paragrafus csak papíron „unalmas olvasmány“, de em­berekről szól, a munkát, az életet szabályozza s így a sza­vaik jelentései nagyon is ele­venek. 1/astag iratcsomót vesz 7 elő. — Ez például a húsipari vál­lalatokkal kapcsolatos húsár­engedmény kérdéséről szól. így talán nem mond sokat, de ha hozzáteszem, hogy ennek a — mondják úgy — pernek meg­nyerése a vállalat részére sok tízezer forintot hozott, akkor már mindjárt érdekes. A vál­lalat dolgozói számára sem kö- zönbös, hiszen az 6 érdékük is, hogy vállalatukat károsodás ne érje — mondja j elmeséli az ügyet, amelynek röviden a következő a lényege, ök a Húsipari Vállalattól egysége­sen veszik át az árut s a kü­lönböző üzemeknek ök mérik szét. Ezért félszázalékos áren­gedmény jár. Igen ám, de ezt a Húsipari Vállalat nem akar­ta megadni, mondván — csak abban az esetben jár az enged- mény, ha — bár itt mérik szét — de iizletenkénti bontásban rendelik az árut. Ezt pedig el­mulasztották. S most jön apa­"Mtraíus, • kon**».. Mégis jár az engedmény, annak ellenére, hogy igaz, elmulasztották az üzletenkénti bontást, de a bon­tásra viszont a Húsipari Válla­latnak fel kell szólítania a megrendelőt. Ezt pedig a Hús­ipari mulasztotta el. A döntés számunkra volt kedvező, mint­egy 100 ezer forintot hozott a Vendéglátó Vállalatnak. A munkáját jól értő jogász nagy nyereség egy vállalatnál. Különösen akkor, ha nemcsak a már papírra „fektetett“ ügye két intézi, hanem kezdemé­nyez is a vállalat érdekében. Volt-e már erre példa? — Igen — mondja. — ScOc probléma volt például a tejes­kannák eltűnésével. A Tejipa­ri Vállalatnak nem tudtuk mindig azt a mennyiséget visz- szaadni amennyit átvettünk. Nem kevesebb mint 50—60 ezer forint kár érte ezért éven­ként a vállalatot. Megpróbál­tam kézbe venni az ügyet és sikerült eredményt elérni. Ma már elvétve akad csak ilyen ügy miatt per, jogi probléma. Sok vállalattal vannak szer­ződésben. A vállalati jogász­nak nemcsak a saját üzemén belüli jogi kérdéseket 'kell is­mernie, hanem azokét a válla­latokét is, amelyekkel szerző­désben van. S valamennyi vál­lalatnak külön üzleti szabály­zata van. Energia-e a melegvíz? Ez a lényege annak a vitának amely most folyik. — Nem kis összeget jelent a vállalatnak ennek a kérdésnek eldöntése sem. A mi vállaló.­*»*roiaMm flsrt, min­den főzött adag után 48 fil­lért. Eddig energiának számí­tott a gőz, a gáz, ipari áram és tüzelőszer. A melegvíz nem. Most azzal a keresettel éltek a vállalathoz, hogy a melegvizet is energiának könyvelik el s így lényegesen többet kellene fizetnünk. Ha a döntés majd azt mondja, hogy a melegvíz nem energia, akkor a vizáij is benne van a fizetett 48 fillér­ben. Ellenkező esetben külön meg kell adagonként fizetni a vizdíjat is. Csavaros ügy, szinte felcsi­gázza az ember érdeklődését. Erre a vízügyre aztán igazán nem lehet ráfogni, hogy „szá­raz“ probléma. fJisznos, szükséges a jo- fldsz munkája. Érdekes lenne minden vállalatnál ki­számítani, hogy a jogász meny­nyi hasznot jelent, évenként mekkora összeget ment meg a vállalat részére? Végeztem egy ilyen számítást. Évenként jó­val több mint 100 ezer forint ennél a vállalatnál a jogászi tevékenység haszna. „ Vértes elvtárs 5 éve dolgo­zik már itt. Ismeri a vállalat­tal kapcsolatos jogi kérdések csinját-binját. A tanulásban azonban nincs „megálló“. — Most az új polgári törvény- könyv tanulmányozására in­dított tanfolyamon tanul to­vább ... — Ha akarja egy másik jo­gi témakört is említhetek *■» mondja. Melyiket? — A gebines üzletek prob­lémáját. Tessék? Gebin? Na nem, úgyvélem ez túl hosszú lenne. 8AR4I FBWWG elérni. Ügy számítják, 1 méte­res napi előrehaladási sebes­séggel megoldható a ciklus. Ma 18—20 vájár dolgozik a 110 méteres fronton. A mű­szaki vezetők számításai sze­rint, ha a vájárok számát 25—26-ra emeljük, elérhető a napi egy méter. A ciklus bevezetése a lét­számemelés dacára is együtt­jár a termelékenység emelke­désével. is hozzá akarnak járulni a városiak hús- és tejellátásá­hoz. A vendégek nagy elismerés­sel nyilatkoztak a termelő- szövetkezet szabadtartásos marhaneveléséről és a kazal közé való silózásról. Igen meg­nyerte tetszésüket a tsz sa­ját téglaégetője, ahol az épít­kezéshez szükséges olcsóbb téglaanyagot a termelőszövet­kezet maga állítja elő. A professzorokat ezután vendégül látta a termelőszö­vetkezet, majd megtekintet­ték a tsz húsz holdas szőlőjét, ahol hozzáértő szemekkel bí­rálták, vizsgálgatták a ter­mést. A vendégek megnézték még a tsz Svájcból vásárolt szi- mentáli teheneit is, majd a víz;szárnyas-telepen a 800 da­rabból álló kacsaállományt te­kintették meg. A professzo­rok között nagy vita kereke­dett a kacsatenyésztésre vo­natkozóan, amikor Brach- mann János tsz-elnök bejelen­tette, hogy a jövőben kacsa­tenyésztési kísérletet akarnak folytatni a halastavukon. Sok pártolója, de ellenzője is akadt az egyetemi tanárok kö­zött ennek a tenyésztési mód­szernek. Érdekes, hogy bár valamennyien orvosprofesszo­rok, milyen nagy érdeklődést mutattak a tsz kacsatenyész­tése és általában az állatte­nyésztés iránt is. Ígéretet is tettek a termelőszövetkezet­nek, hogy amennyiben rajtuk múlik, segítségére lesznek, hogy gazdaságát továbbfej­leszthesse. A látogatás végén dr. Huth Tivadar egyetemi rektor kö­szönetét mondott a termelő- szövetkezetnek, hogy lehető­vé tette számukra ezt a láto­gatást és ezáltal a tsz életébe való bepillantást, majd Egri Gyula elvtárs összegezte a lá­togatás tapasztalatait. Kife­jezte reményét, hogy e kap­csolatok nem fognak megsza­kadni és tovább mélyül a pro­fesszorok és a termelőszövet­kezet közötti barátság, és így a tudományokkal foglalkozó elvtársak és a mezőgazdasági munkát végzők ezáltal is köze­lebb kerülnek egymáshoz. Szakosítják a Magyar Nemzeti Bank dákjait a ja A Magyar Nemzeti Bank közeljövőben átcsopfirtosít- a minisztériumok, orszá­gos főhatóságok felügyelete alá tartozó állami vállalatok egy­számláit, újrarendezi a szám­láknak a bankfiókok közötti elosztását A Nemzeti Banktól kapott tájékoztatás szerint a tervezett intézkedés egyrészt a vállalati számlák összevonását, ezenfelül Budapesten a bank­fiókok szakosítását is eredmé­nyezi. Ennek célja, hogy egysé­gesebbé tegyék a vállalati pénz és hitelgazdálkodással kapcso­latos bankmunkát és megszi­lárdítsák az összehasonlító elemzés és a központi irányí­tás előfeltételeit. Vidéken szintén végrehajta­nak kisebb mérvű központo­sítást a bankmunka színvona­lának emelése érdekében. Szép tember 30-án mintegy hetven, a minisztériumok felügyelete alá tartozó ipari és kereske­delmi vállalat számláját he­lyezik át a jelenlegi járási fió­koktól a megyeszékhelyi fiók­hoz. Figyelembe veszik azon­ban, hogy a megyeszékhelye­ken kívül is számos gazdasági centrum alakult ki, ezért Aj­kán, Baján, Dorogon, Gyön­gyösön, Hatvanban, Komárom­ban, Komlón, Mosonmagyar- óvárott, Nagykanizsán, Özdon, Pápán, Sátoraljaújhelyen, Sop­ronban, Sztálinvárosban, Ta­polcán, Vácott és Várpalotán továbbra is vezetnek tárcavál­lalati számlákat« JJácuas&saitpőU figyelmébe / Biztosítsa előre téli burgonya- és faagymasznkségletét Megrendeléseket felveszünk a város területén az összes zöldség- és gyümölcsboltban. Október 1—10-ig. A megren­delt árut házhozszállítjuk október 1-től november 1-ig. Ella burgonya házhoz szállítva 1,60 Ft/kg, vöröshagyma házhoz szállítva 2,70 Ft/kg. Megrendeléseket csak fenti ha­táridőig fogadunk el. BARANYA MEGYEI MÉK VÁLLALAT 33278

Next

/
Thumbnails
Contents