Dunántúli Napló, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205 szám)

1960-08-31 / 205. szám

I9M. AUGUSZTUS 31. NAPLÓ 5 „Már felkészültek a csapatok Kuba megtámadására“ Raul Roa kubai külügyminiszter nyilatkozata New York (TASZSZ). Raul Roa, kubai külügyminiszter — miután a kubai küldöttség ki­vonult az amerikai államok külügyminisztereinek értekez­letéről — kijelentette, hogy az Egyesült Államok küldöttsége nyomást gyakorolt az értekez­let számos résztvevőjére, rá­juk akarta kényszeríteni aka­ratát és keresztül akarta erő­szakolni a ránézve kedvező határ <|za tot; A tanácskozások nem ala­kulhattak kedvezően, amikor Nixon, amer iked alelnök arra buzdított, hogy „végezzenek Fidel Castro kormányával“ és a Pentagon kijelentette: „már felkészültek a csapatok Kuba megtámadására, ha a külügy­miniszteri értekedet részéről elhangzana valamilyen felhí­vás“. — mondotta. Roa elmondotta, hogy az Egyesült Államok tekintélyes személyiségei nyomást gyako­roltak a külügyminiszterekre, hogy befolyásolják az érte­kezlet határozati javaslatának megszerkesztését. Az első és a második pontot — amely me­rénylet Kuba szuverenitása el len és agresszív cselekedet Kubával szemben — kizáró­lag az Egyesült Államok kö­vetelésére foglalták a határo­zati javaslatba. Arra az állításra, hogy „nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy az Egyesült Álla­mok megtámadta volna Ku­bát“, Roa a következőket mondotta: „Ha a háromszáz- ezer tonna elégetett cukornád és a Floridából történt bere­pülések nem elegendők, akkor nem tudom, hogy a kubai kormánynak és a kubai nép­nek milyen adatokat kellene felsorakoztatnia az Egyesült Államok bűnös agressziójának bebizonyítására“. Ismét 4» a Pécsi Yasútigazgatóság Már 29-én túlteljesítette augusztusi tervét az igazgatóság Részletek a Jordániái bombamerényletről Amman (MTI). Madzsali jordán miniszterelnök ellen hétfőn délben elkövetett bom­bamerénylet óta ugyan még mindig katonai járőrök cir­kálnak Amman utcáin, de a kijárási tilalmat már érvény­telenítették. A Madzsali utód­jául kinevezett Talhuni mi­niszterelnök kormánya már hétfőn este letette a hivatali esküt. Nyugati jelentések szerint Husszein király hétfőn este elhangzott rádióüzenetében ki­jelentette, hogy Jordánia poli­tikája változatlan marad. A jordániai hatóságok szi­gorú vizsgálatot indítottak és országszerte nyomoznak a tet­tesek után. Ammanból Beirut- ba érkezett hírek szerint a jordániai miniszterelnökség két fiatal alkalmazottja hétfő reggel óta eltűnt. Lumumba csapatainak előnyomulása Leopoldville (MTI) A füg­getlen afrikai államok érte­kezlete hétfőn zártkörű ülésen folytatta munkáját. A Reuter az értekezlethez közelálló körökből nyert értesülésekre hivatkozva arról ír, hogy a kül döttek véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, vajon köz­vetlen katonai támogatást nyújtsanak-e Kongónak, vagy maradjanak továbbra is az ENSZ keretei között. Az új kongói hírügynökség, az Akopress egy kommentár­jában kijelentette, hogy a kon­gói nemzeti hadsereget nem tartóztatja fel az a tény, hogy Csőmbe parancsára néhány hidat felrobbantottak. Lumum­ba közölte, hogy Ruanda Urundiból toborzott nyolcezer katonát indit hamarosan Ka­tanga felé. Á laoszi miniszterelnök átalakítja kormányát Vientiane. Hétfőn Luang Prabangban összeült a laoszi nemzetgyűlés, hogy ismét sza­vazzon a Souvanna Phouma-kor mány végleges beiktatásáról. Hétfőn délután a laoszi mi­niszterelnök Nosavan tábornok kai a megdöntött nyugatbarát kormány hadügyminiszterével : tárgyalt. A megbeszélés után * ( a volt kormány tagjai a királyi') palotában ismét bejelentették ' ( lemondásukat; Vattana király hivatalosan , Megállapítja, hogy ez a város a lázadó Nosavan klikk ellenőr zése alatt áll és ezért az ellen­forradalmár erők rákényszerít- hetik akaratukat a nemzet­gyűlésre. Bunche. Hammarskjöld sze­mélyes kongói megbízottja, aki kedden New Yorkba utazik, hétfőn egy sajtóértekezleten bejelentette, hogy kedd regge­lig „valamennyi belga katona elhagyja Kongót”. Bunche a sajtóértekezleten említést tett arról is, hogy az ENSZ és a kongói kormány között nem volt mindig harmonikus az együttműködés. Az ENSZ-meg bízott tagadta, hogy belgák ENSZ-egyenruhát viseltek vol­na, de azt elismertet hogy „bizonyos fekete kereskedelem alakult ki az ENSZ-karszala- gokkal,,, Uj tanferv szerint kezdődik meg a tanítás a Szovjetunióban Moszkva (MTI). A Szov­jetunió iskoláiban szeptember elsején kezdődik meg az új tanév. A tízosztályos iskolák hat alsó osztályában új tan­terv szerint folyik majd a ta­nítás. Ezt a tan tervet — amely az oktatás középpontjába az alkotómunkára-nevelést, a politechnikai képzést állítja — tavaly több ezer iskolában ki­tűnő eredménnyel próbálták ki. Az elmúlt héten Budapesten értékelték a vasútigazgatósá- gok július havi munkáját. A júliusi eredmények alapján a Pécsi Vasútígazgatóság — 138,5 pontos eredménnyel — első helyen végzett az igaz­gatóságok egymás közötti versenyében, egy ponttal megelőzve a má­sodik helyezett szegedi és 2,5 ponttal a harmadik helyezett budapesti igazgatóságot. Az igen kedvező július havi eredmények alapján az igaz­gatóság megerősítette az éves versenyben elfoglalt második helyét. Sőt az első helyezett miskolci igazgatóság korábbi 9,5 pontos előnyét 4 pontra csökkentették. Ugyanekkor a harmadik helyezett szombat- helyi igazgatósággal szemben a korábbi egy pontos előnyt öt pontra növelték. A július havi tervidőszakban a teher­kocsik átlagos kihasználása és a tehervonatok utazási sebes­sége kivételével valamennyi versenytényezőnél maximális teljesítményt értek el az igaz­gatóság dolgozói. Áruszállítási tervüket 102,6 százalékra teljesítették, a tervezettnél 22 000 tonnával több árut szállítottak el. Kiemelkedő eredmény szüle­tett a tehervonatok átlagos terhelésénél, ahol a 693 ton­nás tervvel szemben 712 tonna volt az eredmény. A tervhez és a bázisidőszakhoz képest javult a személyszállító és te­hervonatok menetrendszer űséy ge. Előbbieknél 99,07, utóbbiak nál 82,1 százalék volt a me- netrendszerűségi tényező. Mozdonyfelhasználási tervük 104,9, szénfelhasználási tervük 113,1 százalékos teljesítésű volt. A tervhez képest csök­kent az önköltség, a forgalmi szolgálat üzemeltetési önköltsé ge 105,7, a vontatási szakszol­gálat üzemeltetési önköltsége 104,4 százalékos volt. Hiányosság, hogy még mindig sok az utasítás­ellenes szolgálatból szárma­zó balesetek száma, melyek rontó tényezőként sze­repelnek a versenyben. Annak ellenére, hogy július hónap­ban közlekedő vonattal, követ­kezménnyel járó baleset nem fordult elő, az igazgatóság tel­jesítményeiből mégis 1,5 pont került levonásra, hanyag és felületes szolgálattétel követ­keztében előfordult mulasztá­sok miatt. Az utasításellenes szolgálat megelőzése érdeké­ben jelenleg nagyarányú ok­tatási kampányt rendeznek. örvendetes, hogy a július havi jó eredmények nemcsak kiugró teljesítménynek tekint­hetők, hanem augusztus hó­napban is fennállnak. Augusz­tus havi áruszállítási tervét 29-ig 101 százalékra teljesí­tette az igazgatóság. Eddig 8166 tonna áruval szállítottak többet a tervezettnél. A hónap végéig mintegy 75 000 tonna lesz a terven felüli áruszállítás. Kedvezőbb a tervezettnél a teherkocsik átlagos kihaszná­lása is, 0,11 tonnával. A ter­vezettnél jobb kocsikihaszná­lás révén 320 kocsiberakást takarítottak meg az igazgató­ság dolgozói, ezzel újabb 10 240 tonna áru terven felüli szál­lítását tették lehetővé. Ugyan­csak kedvezően alakult a ko­csigazdálkodási mutató és ko­csiforduló idő is. Augusztus 29-ével a kocsigazdálkodás 102,1, a kocsiforduló idő 102 százalékos teljesítésű. A sze­mélyszállító vonatok menet­rendszerűsége 99,03 százalé­kos, ez azt jelenti, hogy az eddig közlekedett 9445 sze­mélyszállító vonat közül mindössze 66 vonat késett. Az előzetes eredmények alapján az igazgatóság dolgo­zói bíznak abban, hogy leg­később szeptemberben vissza- szerzik az éves versenyben már 1957 óta tartott első he­lyezésüket. •Fosri tanácsadónk Mennyi tanulmányi szabadság jár? A tanév kezdetével szerkesztő­ségünknél megszaporodott azok­nak a leveleknek a száma, ame­lyek a továbbtanuló dolgozóktól érkeznek é* a tanulmányi szabad Ságról kérnek részletes felvilágo. vitást. A dolgozókat megillető tanulmá nyl szabadsággal már foglalkoz­tunk tanácsadásunkban, most is­mertetni kívánjuk a 19/1960. (IV. 13.) számú kormányrendeletet, amely a felső oktatási intézmé­nyek levelező és esti tagozatain tanuló dolgozók kedvezményeiről rendelkezik. 'Tjánees, delf/ős fiataléit Élesen szólt a hang is elfogadta a Somsanit kor- J szóró a tanácsháza felkérte előtt. Az emberek Souvanna Phoumát, alakítson $ megálltak egy pilla­natra és a hűs gesz­tenyefák alá húzód­tak. új végleges kormányt. Patet Lao hangja rádióállo­más kommentárban foglalkozik a laoszi nemzetgyűlés Luang Prabangban tartott ülésével. Brentano brazíliai látogatása — Fiatalok, kisze- i sek! — szólt a mik- i rof ónból egy férfi- i hang. — Gyertek, se- i gítsetek, veszélyben a sombereki tsz rep­Rio de Janeiro (ADN). Bren- J “finÍaMKy hötóg- tano nyugatnémet külügymi- , b ‘ K niszter hétfőn kéthetes látó- S Bo gatásra Brazíliába érkezett. 1 Klein Kati a Ott-tartózkodása idejére össze- szünidőt itthon ^töltő hívta Nyugat-Németorszag i Rosta Margit dél-amerikai és közép-ameri- i n(§ztek. kai diplomatáinak értekezle tét, amelyet szeptember 5-e és 7-e között tartanak meg Rio de Janeiróban. Brentano a brazíliai állam­férfiakkal folytatandó meg­beszélésein gazdasági nyomás­sal igyekszik rávenni őket, hogy ne javítsanak az NDK hoz és más szocialista orszá­gokhoz fűződő kapcsolataikon — Elmegyünk. Tulajdonképpen neon is volt nagy megbe­szélés, Másnap haj­nali fél kettőkor még a csillagok is fent pislákoltak, amikor már a harmatos rep- . ce verdeste a sombe- ‘ 4 reki kiszesek mezte- • t len lábaszárát. De így volt ez jól; Reg­gel hatra mind le­aratták a repcét. Hasonlóképpen tör­tént a cséplés. De ott már nemcsak a helybeli fiatalok, az évek óta városban dolgozó idősebb som- berekiek Andrási Pé­ter brigádja is haza­jött segíteni az ara­tást. Persze, a jóindulat, a gyors segítség nem maradt köszönet nél­kül. — Harkányba, meg a Balatonra vitte ókéit a tsz kirándulni, — mondta Kremling Ká roly tanító, a KISZ- szervezet helyettes titkára. — A KISZ saját pénzén a leg­jobb kiszeseket is el­küldte kirándulásra. Főleg a kultúrosokat, akik igen szép helye­zést értek el Szekszár don a kulturális se­regszemlén. Nemzeti­ségi műsoruknak fer­geteges sikere volt A faluban ugyanis szé­kely, délvidéki és német származású emberek laknak. — Ilyen fiatalságot nem minden faluban talál, — ezt mondja a volt KISZ-titkár és helyesel a tanítónő is — Szeretnek szóra­kozni az igaz, de nem csak jó táncos, jó dolgos legények is mind. — Szeret itt dolgoz ni az idősebbje is, — adja bele a voksot a beszélgetésbe Radó Imre bácsi, a ipárt- titkár. A falu elején két sorban új házak épül nek. Egészen meg­változik Somberek képe. Hogy miből? Nemcsak építkeznek, nagyon sok ember­nek még motorja is van. Dolgoznak itt, nagyon szorgalmasan dolgoznak az embe­rek, de van is min­denük. A sombereki határi úgy tankállik a sok(i kendős, tarka szok­nyás asszonytól, mint ha pipacs, meg<i szarkaláb virítana a réten. ^ — No és a fiatalok? — Nem kell annyi­ra dicsérni őket. szól szigorúan a párttitkár ( — Nem szabad, hogyl1 elbízzák magukat. Del1 azért a kultúrházatl* megkapják. f Megérdemlik, mert*' olyan szépen tudnak*' táncolni.:. < Somberekén szeret-1 nek élni és dolgozni1' az emberek. Igaz se­gítenek a fiatalok má sutt is, de itt Sombe­rekén talán a legszebb hogy önként jönnek, jókedvűen jönnek se­gíteni az első hívó szóra. W. M. A rendeletben foglaltak 1960. szeptember hó 1. napjával lépnek életbe és az új tanévre már vo­natkoznak. A viták elkerülése vé­gett pontosan Ismertetjük á ren­delet szövegét. A felsőoktatási intézmények le­velező és esti tagozatain tovább tanuló dolgozókat az alábbi ked­vezmények illetik meg: A LEVELEZŐ TAGOZATOKON; a) a vizsgákra való felkészülés­re egyetemeken, főiskolákon és akadémiákon, tanévenként 30 mun kanap, a tanító, és óvónőképző Intézetekben tanévenként 24 mim kanap tanulmányi szabadság; b) a kötelező foglalkozásokon és vizsgákon való részvétel miatt ki­esett munkaidőt (a műszaki, ag­rár, természettudományi és Idegen nyelvű szakokon legfeljebb évi 30 napot, más szakokon legfeljebb évi 13 napot, a tanító- és óvónő­képző Intézetekben legfeljebb évi 12 napot) átlagkeresettel fizetett Igazolt távollétnek kell tekinteni. c) a szakdolgozat, vagy diploma terv készítésére, valamint az ál­lamvizsgára, illetőleg a diploma­terv megvédésére való felkészülés hez a műszaki, agrár és természet tudományi szakokon évi 36 mun­kanap, más szakokon évi 24 mun­kanap, a tanító- és óvónőképző Intézetekben évi 12 munkanap kü­lön tanulmányi szabadság; d) a felsőoktatási Intézmények­ben, vagy konzultációs központok ban szervezett, a tanulmányi rendben megbatározott kőtelező foglalkozásokon és vizsgákon va? ló részvétel miatt előálló útikölt­ségnek a munkáltató által havi 1600 forint Jövedelem határig tel­jes, 1600 forinttól 2200 forintig tér jedő jövedelem esetén pedig 50 százalékos megtérítése évi tiz al­kalommal, féltévé, hogy a hallga­tó félárü vasúti kedvezmény igénybevételére nem jogosult és az utazási távolság az 50 km-t meg haladja? AZ ESTI TAGOZATOKON: aj a vizsgákra való felkészülés­re tanévenként 24 munkanap ta­nulmányi szabadság; b) A kőtelező esti foglalkozáso­kon való részvétel biztosítása ér­dekében, tanulmányi ldó alatt, a 8 ótás munkaidővel dolgozó mun kahelyeken alkalmazott hallgatók részére műszaki, agrár- és termé­szettudományi szakokon a bét 4 napján napi 2—2 óra, más szako­kon a hét 3 napján napi 2—2 óra fizetett munkaidő-kedvezmény, amit Indokolt esetben egy napra összevonva Is Igénybe lehet venni: e) a szakdolgosat, vagy diploma terv készítésére, valamint az ál­lamvizsgára, illetőleg a diploma­terv megvédésére való felkészü­léshez a levelezőtagosatok hallga, tóival azonos külön tanulmányi szabadság. A most Ismertetett rendelkezé­sek, amint már irtuk Is, szeptem­ber elsejétől lépnek hatályba és nem érintik az egyes szakágak­nak a hallgatói részére biztosított külön kedvezményeket. Hétmillió naposcsibét vásároltak eddig a Gyakorlatilag megszűnt a baromfinevelés idényjellege: az ország keltetőállomásainak nagy része most is teljes ka­pacitással dolgozik. A Földmű velésügyi Minisztériumban kö zöltók, hogy csupán a termelő szövetkezetek több mint hét- i millió naposcsibét vásároltak i eddig a keltetőállomásoktóL Ez több mint kétszeresen múlja felül a termelőszövet­kezetek teljes tavalyi napos­baromfi vásárlását A tapasz­talatok szerint az augusztusi és szeptember eleji csibék 8— 10 hét alatt 80—100 dekásra fejlődnek, s nevelési költsé­gük jóval alacsonyabb, mint a tavasszal keltetetteké. Időben vásárolja meg iskolaszereit9 füzeteit szakboltjainkban! Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat 32241

Next

/
Thumbnails
Contents