Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-07-01 / 159. szám

r NAPLÓ i960. JÚLIUS 7. h ii ír m i k István-akna többre is képes Kommunisták a műszaki fejlesztésért — Pártonkívüliek a tag­gyűlésen — A munka és a gépesítés ~ Az üzem eredményeire lehet építeni — Fiatalok a pártvezetőségben Nagyon érdekes a film. Ar­ról szól, hogy néhány bányász lebecsüli a bányamentő szolgá­latot, felesleges embereknek tartja a bányamentőket. S egyszer csak jön egy szeren­csétlenség. Omlás, gázbetörés. — Nézd, az ott a Kelemen Jóska! — mondja egy fiatal bányász, amikor megjelenik a mozivásznon a barátja. A film ugyanis a Pécsi Szén bányászati Tröszt István-ák- nai bányaüzemében készült. Tanulságos, izgalmas, megérti belőle az ember, hogy a bánya­mentő-szolgálat nagyon is fon­tos. Ügyesen mutatja be, hogy a végén éppen az jelentkezik bányamentő tanfolyamra, aki legjobban szidta eddig a bánya mentőket. Igen, mert a szeren­csétlenség alatt ők mentették meg az életét. Elnyerhetnék az élíizem címet ... Nem moziban láttuk ezt á filmet, hanem István-aknán, az előcsarnokban. A vetítés Után pedig Harvai főmérnök elvtárs tartott rövid kisgyűlésit, amit a pártszervezet hívott egybe. Szükséges volt kérni a bányász elvtársakat, hogy fe­gyelmezetten dolgozzanak, ke­rüljék el a baleseteket, mert még mindig sok van. Jók a gazdasági eredmények, szépen megy a termelés, minden meg­von az élüzem cím elnyerésé­hez, csak a balesetek számá­nak növekedése veszélyezteti a kitüntetés elnyerését A műszaki fejlesztés dolga érdekelne bennünket. Azt vizs­gáljuk, hogy a pártszervezet hogyan segíti a bányaüzem műszaki fejlesztését. Amit e cikk elején elmondtunk, az is fontos, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy miköz­ben a műszaki fejlesztésben szép eredmények vannak, nem csökken a balesetek száma. Nemcsak a pártszervezetnek, hanem a szakszervezetnek is van itt még tennivalója, úgy látszik. Beke József mérnök, bánya­mester, pártvezetőségi tag, Ke­resztúri György, az István-ak- mai föld alatti munkahelyi pártszervezet titkára, Varga József pártvezetőségi tag, ők a pártszervezet vezetőségé­ben azok, akik a műszaki szín­vonal emelése érdekében ki­dolgozott tervről tájékoztat­nak bennünket; Elmondják, hogy Harvai elvtársinak, a fő­mérnöknek, aki szintén a pártvezetőség tagja, jelentős érdemei vannak abban, hogy végrehajtható, reális feladato­kat tűztek ki a bányaüzem elé a gépesítés, a szénfejtés, a rakodás, az önköltség további csökkentéséhez vezető műsza­ki-gazdasági intézkedések vo­nalán. A körlet-párt csoportok veze­tői alaposan ismerik a műsza­ki fejlesztés tervét, a pártcso- port-gyűléseken is megbeszél­ték Ennek eredménye volt, hogy a pártszervezet taggyűlé­sén, áprilisban, amikor a műszaki fejlesztés kérdéseit tűzték napirendre, értékes javaslatokkal járultak hozzá a dolgozók a tervhez. Jó volt, hogy erre a tag­gyűlésre meghívták a nem párttag bányászokat is, akik elmentek a taggyűlésre és hasz nosan hozzászóltak. Értékesí­teni tudják majd azokat a ta­pasztalatokat is, amelyeket a Szovjetunióban járt István- aknai elvtársak elmondtak a Szói jé unióban szerzett élmé­nyeikből. Győző Jenő, Palotai Miklós és Varga József elvtár­sak szovjet bányászokkal be­szélgettek a hatnapos üdülés alatt és sok tapasztalatot sze­reztek ezekből a beszélgetések­ből. A műszaki fejlesztés tervét a bányaüzem vezetői és a párt szerve’et veze'öíéee együtt készítette el a szakszervezeti bizottság részvételével. Veze­tésen megvitatták, bő­vítették, majd a taggyűlés elé vitték. Az egész üzem eredmé­nyeire építették a fejlesztési tervet, ezért mindenki megva­lósíthatónak tartja és dolgozik is érte. A pártszervezet állandóan figyelemmel kísérd a terv vég­rehajtásának menetét. Július 18-án délután újra taggyűlést tartanak és azon a műszaki fejlesztési terv végrehajtásá­nak állásáról számoltatják be a titkárt és az üzemvezetőt. A pártpolitikai munkának ezek a módszerei jól beváltak és már eddig is sikerre vezet­tek. Mi van a műszaki fejlesztés tervében? Olyan feladatokat vállaltak magukra a tervben a bánya­üzem dolgozói, hogy ha mind­azt, amit vállaltak, meg akar­ják valósítani, jelentősen bőví- teniök kell ismereteiket, to­vább kell képezniük magukat, hogy a legújabb technikát meg ismerjék és alkalmazni tud­ják. Ezek a komoly szakmai követelmények próbára teszik a kommunisták erejét, de a pártonkívüliekét is. Mindenki egyetért azzal, hogy a mai korszerű bányász­kodáshoz modem eszközök kellenek, fokozni kell a gépe­sítést és korszerűen kell biz­tosítani a vágatokat is. Az 56 ezer folyóméter vágathass íból 28 ezer folyómétert biztosítot­tak már TH-gyűrűveL Folyik, — ahogyan a fejlesztési terv­ben előírták maguknak — a metángáz lecsapódása is. En­nek végrehajtása Igen jelen­tős hasznot hoz majd mind a szénbányászatnak, mind pedig a lakosságnak közvetlenül. Sokan szeretnék, ha a most épülő újmeszesi bányász-lakó­házakba már bevezethetnék az István-aknán lecsapolt gázt. A bányaművelés biztonsága szem pántjából jelentős lesz a gáz lecsapolása és elszállítása a bányából. Most gázveszélyes telepeket is művelnek, onnan is ki kell termelni a szenet. Ezekből vezetik most le a gázt alá- és föléfejtéssel. Aztán sor­ba, a többi szántelepeket is, hogy mire művelni kezdik, biztonságos legyen minden munkahely. Ha nem kell már a gáztól félni, meggyorsul a szénfejtés is. A bányamezők további kon­centrációját is végrehajtják, a frontfejtéseik húsz százalékát pedig vastámmal biztosítják az év második felében. Kísér­leteket kezdenek még az idén a támmentes homlok kiépíté­sére. A munka és a gépesítés olyan ütemben folyik, hogy nyugodtan merték vállalni az év végéig 9200 tonna szén kitermelését gépi jöve6ztéssel. A tröszt vezetőd látva a jó munkát, azt mondják, hogy ennél sokkal többre, talán még húszezer tonna kiterme­lésére is képesek az István- áknaiak. öt munkahelyi rako- dái-:t teljesen gépesítenék. Kí­sérleteznek a Kóta-féle fel- rakóval és a Csóti—Solymár­féle felrakóval is. A Kóta- féle felrakótói még idegen­kednek az István-aknai bányá­szok, azt mondják, hogy ná­luk nem alkalmazható. Itt van tehát egy jó újítási feladat! Tessék, tökéletesítsék ezt a felrakógépet úgy, hogy dolgoztatni lehevsen náluk. Versenyeznek, javasolnak, kezdeményeznek Már a cikk elején mondtuk, hogy a műszaki fejlesztés fel­adatainak jó megoldásához magasabb szakmai képzettség­re van szükség. A pártvezető­ség kezdeményezésére ezért tanfolyamokat szerveztek a pártcsoportvezetők és a szak- szervezeti bizalmialt részére. Kilenc pártcsoportvezető és k'lenc körle bizalmi vesz részt ebben az oktatásban. Heten­ként tartanak foglalkozásokat, amelyeken kávéM mérnökök és más bányaipari szakembe­rek tartanak előadásokat. Számtant, geológiát, gépészet- tant, bányamérést, műszaki fejlesztést, bányaművelést és a politikai nevelőmunka mód­szereit tanulmányozzák a tan­folyam hallgatói. Ennek a politikai nevelő- munikával párosult szakmai vezetésnek, az ennek nyomán felbukkant kezdeményező­készségnek tulajdoníthatjuk, hogy az István-aknai műszaki fejlesztési terv legfőbb pont­jai a megvalósulás útján van­nak. A dolgozók javasolnak, kezdeményeznek, bátran el­mondják elképzeléseiket. Ke­néz Károly vájár versenyre hívta ki az elővájáeokon dol­gozókat a biztonságos műve­lésre. Hárságyi Károly csapa­ta elfogadta ezt a kihívást és folyik a nemes vetélkedés. Bánó József a betemetett TH- gyűrűk kimentésére tett ja­vaslatot és el is kezditek a munkát; Miér! nincs jelentős újitómozgalom? A pártszervezet vezetősége rugalmas, helyesen Szervezi meg az új munkahelyeken az új pártcsoportokat, úgyhogy amikor létrejön egy új mun­kahely, már megvan a párt- csoport iS; Nagy kár, hogy az újítómoz­galom nem tart lépést a mű­szaki fejlesztéssel, pedig ha szélesebb körben működnék, előre vihetné az új technika és az új munkamódszerek be­vezetésének ügyét. Érthetetlen, hogy a pártszer­vezet, a szakszervezet és az üzemvezetés ilyen Jó együtt­működése és a műszaki fejlesz­tés jó terveinek megvalósulá­sa mellett tulajdonképpen nincs is újítómozgalom. Van­nak kisebb újítások, ésszerű­sítések, főleg a gépészetben, de ezek nem jelentősek. Töreked- niök kellene arra, hogy jelen­tős, a műszáki fejlődést meg­gyorsító újítások legyenek. Ahol ennyi lelkes, Jó szakem­ber, fiatal műszaki vezető, kommunista és kiszista van együtt a pártonkívüli bányá­szok tömegeivel, ott az újító- mozgalomnalk is van tialaja, tere, lehetősége. Csak segíteni, bátorítani kell. Gyevi Károly Beköltöztek az új lakók a komlói kórház mellett épült új, modern orvoslakásökba. — UJ SZÍNEKBEN, érde­kes műbőr szállítmány érke­zett a pécsi műanyagboltba. — A MEGYEI Nőtanács végrehajtó bizottsága csütör­tökön tárgyalja meg a máso­dik félévi munkatervet, amelyben fő célkitűzésként szerepel a falusi asszonyok­kal való foglalkozás, — SZEBÉNYBEN hidat, Vóménden sportszertárt, Vá- sárosdombón pedig állatorvo­si rendelőt építenek község­fejlesztési alapból. — JÚLIUS 8-án, kéthetes megyei kisdobos vezetőképző tábor indul Balatonfenyve­sen. — A JELMEZKÖLCSÖNZÖ Vállalat értesíti ügyfeleit, hogy leltározás miatt min­dennemű kölcsönzés szünetel: Budapest, V. Bécsi u. 3/5 sz. alatti központi raktárai július 18—3I-ig, Budapest, V., Kecs­keméti u. 8 sz. alatti alkalmi­ruha kölcsönzőnkben, miskol­ci, pécsi, szegedi fiókunkban július 12—14-ig, szombathelyi fiókunkban július 15—16-án. Leltározás alatt ruhák, cipők, kellékek készítése zavartala­nul folyik. Műhelyeink a meg­rendelők rendelkezésére áll­nak; 469 Áramszünet lesz hálózat-karban- tartág miatt 10-én, vasárnap reg­gel 7-től délután 14 óráig öregme- szesen, Onnsa-telepen, újmeszesi Iskolától a Tolbuchln u. mindkét oldalán a Hősök teréig, Pécssza- bolcs felsötelepen és faluban, istván-aknán, Rücker-aknán, Va­sas I. falu és telepen. Vasas II. falu és Flórián telepen, Kozári szőlőhegyen. — JÚLIUS 11-én, Mohá­cson 'kéthetes bentlakásos tan folyamot szervez műszaki szalkkörvezetŐk részére a me­gyei tanács művelődésügyi osztálya. — JÜLIUS elsején benső­séges ünnepség keretében ki- gyúlt a villany Gyöngyösmel­léken. Ismét tűz volt Keresztespusztán Tegnap ismét tüzet jelentettek Keresztespusztáról. Ugyanaz az őszi árpa tábla gyulladt kk mint kedden. A tűz oka a Gör- csönyröl Pécsre közlekedő sze­mélyvonat szikrája. A tűz oltásánál részt vettek a keresztespusztai önkéntes tűzol­tók és a pécsi tűzoltók is. A IS holdas táblából tegnap IS hold égett le. A kár összege meghaladja az 50 ooo forintot. A tűz okának pontos megálla­pítására a vizsgálat folyik. El­lenőrzik a mozdonyt, hogy az előírásnak megfelelően fel volt-e szerelve szikrafogó berendezés­sel. — A KOMLÖI Helyiipari Vállalatnál új üzemépület lé­tesítését kezdik meg rövide­sen. A konfekciórészleg bő­vülésével lehetővé válik nagy létszámú női munkaerő fog­lalkoztatása. Az új üzemrész építésére és berendezésére a vállalat egymillió forintot kapott. — ÖNK1VÁLASZTÖ rend­szerűvé alakítják át rövide­sen a Kossuth utcai Leven­dula illatszerboltot. — UJ HINTÁT szereltI fel a Komló kenderföldi jói szótéren 2500 forintos köI séggel. — IPARI TANULÓKAT f« vesz a Pécsi Bádogos és Sz relő KTSZ. Pécs, Kossuth h jós u. 63. 3 szerelő tanulót, bádogos tanulót, és 1 lakat tanulót. — SZÁJ KI Úttörő Term lőszövetkezetben a közös t henészet istállóátlaga tizení* és fél liter. Ezzel az erei ménnyel a tsz az országos ti termelési versenyben az el helyen áll 4 évi börtönre ítélték a külvárosok „rémét“ Novogradecz Miklós (Pé‘ Üj-Mecsekalja B/10. sz. alá lakos) hosszú ideig szinte réti gésben tartotta a város klilier letelt. Magános nOKrr ,,spac* lizálta” magát, akik éjjel me tek haza munkából. Különösen nyugati városrész volt a vadát területé. Megszólította az egv dűl haladó nőket s magát raj* őrnyomozónak adta kt. Amik a nők szóbaálltak vele s m* mondották, honnan jönnek ' hova mennek, Novogradr kény szeritette Okét, hogy m* jenek vele. Amikor a nyugi városrész elhagyatottabb terül téré értek, erőszakoskodni ki dett. A feljelentések alapjáni rendőrség elfogta a garázda 5 ligdnt. Ügyét a bíróság le* gyalta: 2 rendbeli garázdasl két rendbeli erőszakos nemi Ü1 zösülés és 1 rendbeli erőszak nemi közösülés kísérletében követett bűntettéért 4 évi tönre Ítélte, egyes jogainak korlásától S évig eltiltotta. NWMHHmwMmwmHiHiwiiiiiinMMiiiwmiiiiiHiiwm nyákat. Közel két vödömyi gyűlt össze belőlük; — Idenézz, Aszhat, találtam még egy húskonzervet! — kiált ja örvendve Filip, — Begurult az ágyam alá. — Nagyszerű! Én is találtam már egyet. Ez meg itt egy do­boz zsír. — Emelte magasra a zsákmányt Aszhat. — Lega­lább másfél kiló. Találtak egy cipó kenyeret is. Igaz, egy kicsit megsózta a tenger vize. A padlóról, mint aranymosók a szemet, szedték össze a köleskását és a borsót. Közel egy kiló gyűlt össze. Találtak egy csomag teát és kávét is. — Csak éppen Ivóvizünk nem maradt, — jegyezte meg : gondterhelten Filip. — Baj, baj, de nem szeren­csétlenség, — esett a társa szavába Krjucskovszkij. — Hát a víz a motor hűtőjében? 1 Arról elfeledkeztél? Ó, te mo­toros, — pillantott szemrehá­nyóan Poplavszkijra. — Még 1 a motorod hűtővizére sem gon­dolsz ; : ! Kiöntötték a hűtőből a vi­zet. Kicsit rozsdás volt D minden cseppje aranyat éji akárcsak a harmat a sivataí ban. S mintha csúfolódnék v< lük a természet — körösköri« beláthatatlan távolságra hu) lámzott, hömpölygött a tengi ihatatlan, sóskeserű vize. Kiforgatták a zsebeiket, íí összegyűjtöttek vagy 50 sv gyufát. Mind egytől egyig gój dósán megiszárítgatták. A ‘ délközben, ahol nem érhette hullám, összehordtak mindéi amivel tüzelni lehetett a K kályhában. Ládákból való de kákát, mentőöveket, papíros* — Most pedig a legfont1 sabb, hogy jól gazdálkodjuU fiúk, — mondta Zigansi Mindnyájan szótlanul bólinW tak. — A krumplit darabé ként számoljuk. A kását kai* Iánként Úgy gazdálkodjun hogy amink van, kitartson ei hétig, esetleg kettőig is. És a közeli napokban kiden hogy hamarjában nem szán*» hatunk segítségre, akkor h? jobban összehúzzuk a nádi'» szíjat; (Folytatása következik) A CSEND ES OCEAN«1 ANÉGY SZOVjET TENGERÉSZ HA1ÓIÁNAK ÚTVONALA^ evtMii • 3*"«ur i Amikor megfőtt a krumpli, Zigansin megsózta a levest, kibontott egy húskonzervet, kevés párolt disznóhúst rakott bele. A fedélközben az asztal alatt és a helyiség sarkában megtalálta a kanalakat, egyik kezébe fogta mind a négyet, s másikba a kellemesen illa­tozó csajkát, lement a gépházi­ba és jókedvűen elkiáltotta magát: — Ébresztő! Talpra hétalvók) Itt az ideje, hogy egy kicsit falatozzunk, mert még elfogy az erőnk. Anatollj, Filip és Iván abban a pillanatban ébren volt, mint- 4 ha riadót fújtak volna. — Nézd csak az Aszhatot! Ez aztán a legény! — örvendezett Tolja — De miért őrködtél egye­dül — kérdezte meg barátsá­tert Iván. A szegényes krumplilevest olyan étvággyal kebelezték be, mintha a világ legpompásabb lakomája volna. Még tisztára is törölgették a csajkát, nem hagytak benne egy csöppet sem a gőzölgő, meleg levesből. Mind a négyen felmentek a fedélzetre. Mindenekelőtt szám baveszik mennyi élelmiszer, s miféle holmik maradtak meg a hajón. Mielőtt rájuk tört volna a vihar január tizedikére virradó éjjel, a naszádban körülbelül egyharmada volt még meg an­nak az élelmiszermennyiség­nek, amelyet a legénység ja­nuár 15-én vételezett A fedél­közben rakták el, szépen, el­rendezve, persze a vihar min­dent összevissza dobált — Egy, kettő, három.,, tíz..; tlsenöt... — számlálta Aszhat fennhangon a fedél köz minden ■árkából összeszedett txtreo-

Next

/
Thumbnails
Contents