Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-29-01 / 178. szám

2 NAPLÓ I960. JÚLIUS 29. 1 mnkásosztály hatalma — népi hatalom M it jelent járásunk dol­gozó parasztságának a . népi demokrácia, a munkás­osztály hatalma? Milyen a munkás-paraszt szövetség, a proletárdiktatúra alapja? Ho­gyan érvényesül itt a munkás osztálynak és pártjának veze­tő szerepe? A felszabadulás különösen sokat jelentett járásunk pa­rasztságának. Az Ormánság zömét magában foglaló sellyei járás területén a múltban a szántóföld közel 60 százaléka a közép- és nagybirtokosok kezén volt. Járásiunk lakosságának el­maradottságát, kulturálatlan- ságát mutatta az Írástudatla­nok nagy száma. A babona, a kuruz&lás elterjedt. A 49 köz­ség közül 37-ben nem volt villany, alig volt kultúrotthon, mostoha volt az orvosi ellá­tottság. Ennek megváltoztatásából a munkásosztály vállalta a kez­deményezést és az áldozato­kat. Ma már csak két község­ben nincs villany, de ott is meglesz ebben az évben. Ti- zennégyszeresére nőtt a mo­zik, huszonháromszorosára a kultúrházak, két és félszere­sére a pedagógusok száma. Az idén kórház, szülőotthon, mú­zeum, strandfürdő létesült a járásban. Az egyénileg dolgozó pa­rasztság a munkásosztály ve­zetése nélkül nem lenne képes megváltoztatni saját tulajdon­viszonyait. A kisárutermelés nem nó bele a szocializmusba. A kispolgárság nem ismeri fel önmagától, hogy a föld leg­igazságosabb felosztása sem szünteti meg a kapitalizmust. A munkásosztály ezért segí­tette parasztságunk szövetke­zeti útra vezetését. Nagy szám ban vettek részt az ipari mun­kások a felvilágosító munká­ban. A vajszlól és a sellyei .gépállomás létrehozása óta so kát fejlődött. A szövetkezetek ez évben 35 traktort vásárol­tak. A járás szövetkező pa­rasztsága a legnehezebb me­zőgazdasági munkák jelentős részét már gépeikkel tudja el­végezni. A szántást 90 száza­lékban, a kalászosok betaka­rítását 50 százalékban. Ezen kívül a vetést, a növényápo­lást, a fűkaszálást és a szállí­tást is gépesítjük. Egy év alatt kétszeresére növekedett (trak­toregységre számítva) járá­sunk mezőgazdaságának gépe Kitettsége. Nagy összegű hite­lekkel, nemesített vetőmagvak kai, tenyészállatokkal, férőhe­lyek építésével segítette és ezután is segíti a munkásál- lam járásunk szövetkező pa­rasztságát. A munkásosztály személyi segítséget is nyúj­tott és nyújt, Az államigaz­gatásban, a gazdasági és tár­sadalmi élet vezető posztjaira kiváló embereit küldte és kül­di járásunkba is. Kovács Gábor elvtárs Is Így került Budapestről járásunk­ba és lett a Bogádmindszenti Állami Gazdaság igazgatója. Több éves munkája, a hely­beli kommunistákká? és a pár tonkivüli dolgozókkal a nagy­üzemi termelés példáját tud­ja nyújtani a Járás szövetke­zeteinek. Ferka Pál elvtérsat még csak néhány hónapja küldte egy évre a Budapesti Csoko­ládégyár a járás szövetkeze­teinek segítésére, de máris jól ismeri a szövetkezetek nagy része. Különösen a drá vafokl, a markóci és a bordá­sai szövetkezetek. A pécsi nagyüzemek nem csak a szervezés során segítettek, hanem a megszi­lárdításban is rendszeresen felkeresik a termelőszövetke­zeteket, politikai, műszaki és egyéb ügyes-bajos dolgaik el­intézésében. Jó érzéssel és kö­szönettel nyilatkoznak a csá- nyoszróiak a Pécsi Erőmű, n kétújfalusiak az István-akna munkásairól, akik mint aZ idősebb testvér, nem egyszer a szabadidejüket is feláldoz­zák, hogy segítsék a falut köz ' vétlenül is a felemelkedés út­ján Járásunk dolgozó pa­rasztságának többsége nem­csak elismeri és helyesli, de követi is a munkásosztályt és pártjának politikáját. Bara­nya megyében a sellyei járás parasztsága lépett elsőnek a szövetkezeti útra. Járásunk lakosságának bi­zalma pártunk politikája iránt megnövekedett, helyeslik és követik azt, helyeslik alapve­tő intézkedéseit. Igaz, hogy jórásunkban ke­vés az eredetileg ipari, nagy­üzemi munkásszármazású dől gozó. Mégis a párt soraiban ott vannak a járás leghala­dóbb dolgozói, zömében me­zőgazdasági munkások, terme lőszövetkezeti tagok, állami­gazdasági, gépállomási, erdé­szeti dolgozók és különféle munkaterületeken dolgozó ér­telmiségiek. A bizalom jelét mutatja az is, hogy ebben az évben körülbelül 150-en kér­ték felvételüket a pártba, túl­nyomórészt termelőszövetke­zeti tagok. Termelőszövetkezeti és tsz- közeégi pártszervezeteink nem nagy létszámúak. Befolyásuk a község lakosságára nem a számarányuktól függ, hanem elsősorban attól, hogy hogyan mutatnak példát a termelő­munkában. Az ellensége* né­zetekkel és az ellenség bom­lasztó tevékenységével szem­ben is ők folytatnak legkövet­kezetesebb harcot. Az idei munka sikereiben nagy részük volt a csányoszrói Üj Tavasz Tsz kommunistái­nak, akik meg tudták értetni a pártonkívüli tsz-iagokkal is a múlt évi „bandázás” megszün­tetésének szükségességét. Ez a munkafegyelem megszilárdulá­sát, a családtagok munkába való bevonását, a nyári mun­kák időben és jó minőségben való elvégzését eredményezte. A teklafalusi, a kétújfalusi, gyöngyösmelléki pártszerve­zeteknek abban van elismerés­re méltó részük, hogy közsé­gükben mozgósítani tudták az asszonyokat is a közös mun­kára, ahol a növénytermesz­tésben a munka nagyobbik részét a nők végezték el. Gyöngyöemelléken még az ál­lattenyésztésben is követendő példát mutatnak a férfiaknak. Révfalun tavasszal alakult meg a pártszervezet. Tevé­kenysége adta az alapot ahhoz, hogy az alig féléves termelő- szövetkezet vezetése sokat szi­lárdult. A soronlévő munkák elvégzésében nem kell szé­gyenkezniük. A vajszlói, a vej- ti, a kisasszonyfái kommunis­ták a KISZ-tagság mozgósítá­sával adtak jelentős segítséget termelőszövetkezet legnehe­zebb munkáinak időben való elvégzéséhez. A gépek jó ki' használásában példaként em­legetik lassan az egész megyé­ben Csikós Mihályt, a sellyei gépállomás kommunista kom- bájnosát, aki nemcsak a talaj- munka versenyében állta meg a helyét, hanem a kombájno- sok versenyében is. Pankotal József elvtársat is követendő példaként emlegetik, aki a vajszlói gépállomás traktoro­sa. Pankotai elvtárs az arató­gépesek vensenyében jár élen, a járás gépállomásainak trak­torosai között, HiltlEK Ősz a nyárban... ■ : : fgen kevés ma már az olyan | termelőszövetkezet, mint a í gilvánfai, a Szörényi, vagy a : zalátai, ahol a munkásosztály i és a párt szerepét még mindig ■ a Jobboldali hangoskodók ma- ! gy arázzák. M ost a járás kommunis- : tái, a leghaladóbb pár- J tonkívüliiektkel együtt fő figyel- ■ műket a termelésre, ezen be- £ lül az árutermelésre és a poli- £ tikai felvilágosító munkára • fordítják. Segítenek leküzdeni ! az elmaradottakban az egyéni ; önzés maradványait, megte- £ remteni az egységes szövetke- £ zeti parasztságot, a szocialista £ falut. : A parasztság jövője azon • múlik, hogy következetesen £ érvényesül-e a munkásvezetés, £ képes-e a proletariátus állama [ erősíteni, megvédeni önmagát, j s ezzel együtt a parasztságot is • a külső és belső reakció tárna- £ dásától. Mert csak a dolgozó parasztsággal szövetséges mun­kásosztály képes a felemelke­dés útjára vezetni a társadal­mi átalakulást. Járásunkban tehát érvénye­sül a munkásosztály és a párt vezetése, szoros kapcsolatunk van a pártonkívüli dolgozók­kal, akik követik a kommunis­tákat. Czégény József, a sellyei járási párt- bizottság titkára. A párttaggyülés megtárgyalta A Bólyi Állami Gazdaság pártszervezetének szerdán tartott taggyűlésén a téli oktatás megszervezésének kérdéseit vitatták meg. Be­számolt a párttitkár a gaz­daság féléves eredményei­ről is. A párt által szervezett oktatás különféle formáira eddig harminc dolgozó je­lentkezett. Egyetemi fokon egy, felsőfokon, (a járási pártbizottság székhelyén tar tandó foglalkozásokra) öten és a gazdaságon belül szer­vezendő oktatásra huszonné gyen jelentkeztek. A gazdaság féléves ered­ményeiről szóló beszámoló­ban megvitatták, hogy mi­lyen módszerekkel érték el a Szibert-pusztai dolgozók a szép termésátlagokat. A 2135 katasztrális holdon gazdálkodó Szibert-pusztai dolgozók 338 holdas búza­vetésükből 20 mázsás átlag­termést takarítottak be. A 196 holdnyi őszi árpa 19 és fél mázsa átlagot, 34 hold repcéjük pedig 10,29 méter­mázsás átlagtermést adott. A terméseredményekben benne van a kommunisták által szervezett munkamoz­galmak szép eredménye, az őszi és tavaszi munkák jó előkészítése érdekében tar­tott taggyűlések és pártna­pok lelkesítő hatása mellett az összes dolgozók munka­szeretete és szakértelme Is. Hiába járunk július utolsó hetében, kánikula helyett borongást hűvös napok köszöntenek ránk. Elnéptelenedtek a strandok, a für­deni vágyó fiatalok most inkább a presszókba húzódnak. De kinfle is lenne kedve plusz 15 foknál hűvös vízben megmártózni, amikor azt még a meleg fürdőköpenybe burkolódzó ,,hivatásos" úszók is százszor meggondolják, mielőtt megkezdenék a néptelen medencék­ben az edzést ■•■■••■■■■■■■■■■■•■■■a Konzerváru-bemutató kóstolóval egybekötve A Pécs-szigetl Élelmiszer - kereskedelmi Vállalat a nyu­gati városrészben nemrég nyi­totta meg modern, korszerűen felszerelt 46-os számú fűszer­csemege boltját. A vállalat eb ben az üzletben augusztus 2- án, 3-án és 4-én kóstolóval egybekötött konzerváru-bemu­tatót tart. Bemutatásra kerülnek az összes forgalomban lévő kül­földi halkonzerv-fajták. Ezen kívül bemutatják majd a tej­kon zervet is, amelyből tejszín habot vernek, valamint kara­mell-krémet készítenek. Az árubemutató és kóstoló azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztóközönség véleményét kikérve, a konzervipart olyan árucikkek gyártására ösztönözzék, amelyek a fo­gyasztók ízlésének a legjob­ban megfelelnek. — PALKÓ SÁNDOR elv­társ, a megyei tanács vb-el- nöke megkezdte évi rendes | szabadságát. Szabadságideje I alatt az elnöki teendőket Nagy Gyula elvtárs, a megyei ta-1 nács elnökhelyettese látja el. — A HOSSZUHETÉNYI ta- I nde» a községfejlesztési alap­ból házat vásárol, amelyben a jövő évben a községi gyógy- | szertárat helyezik majd el. — A TOLNA—BARANYA I megyei Halgazdaság palkonyai | üzemegységének százhuszon­három holdas halastavá­ban a múlt évben 666 méter- ] mázsa halat termeltek. A fel- szabadulás előtt kétszáz hol-1 das halgazdaság volt itt s ab- | ban mindössze ezer mázsa ha­lat fogtak. — KORSZERŰSÍTIK a pé- j esi Autószerviz-szolgálatot, mintegy i millió forintos költ­séggel, Mohamedán templom a Rákóczi úton? ]/ Kiszabadítják Jakováli Hasszán pasa dzsámiját és a minaretet 28 méteres Minaret Szemerkél az eső, de ez nem akadályozza meg az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi építésvezetőségét a műemlék feltárási munkában. A Rákóczi úton, a rozsdaszinü szemklini­ka mellett, tizenöt szakmunkás szorgalmasan végzi Jakováli Hasszán pasa egykori dzsámi­jának kiszabadítását és restau­rálását, Megszakításokkal már 1056 óta folynak itt az ásatá­sok, a feltárási munkálatok. Milyen eredményeket értek el eddig és mik a további ter­vek? Erről beszélgettünk Új­vári Ferenccel, az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi építésvezetőségének csoportve­zetőjével. • —1 A Kórház tért. oldalt — mondotta Újvári Ferenc — mintegy két méterre lesüllyeszt ; ük egészen a közút széléig. A cél: az egész épület kiszabadí­tása, mert a föld itt időközben feltőltődött. Ezért végezzük most itt az ásatásokat A fel­tárás során természetesen ré­gészeti megfigyeléseket is vég­zünk. Ugyanis kíváncsiak va­gyunk arra, vajon mi kerül elő a föld alóL MI VOLT A FÖLD ALATT7 r mm 1 Űj erőműtelepet építenek a Pannonig, Sörgyárban. A 10 millió forintos költséggel épülő új erőmű berendezései a transzformátorház, a kapcsolóterem és hűtőkondenzátor már működnek. Az új egymillió kUogrammkalória/óra teljesítmé nytí hűtőkondenzátor • sort hűti é»a fégguártást teszt lehetővé I Eddig a déli oldalon egyet­len csontvázat találtunk. Ez ar­ra enged következtetni, hogy itt valamikor régi temetkezési hely lehetett. Egy pénzdara­bot is találtunk. De ez nem tö­rök, eredetű, hanem időszámí­tásunk utáni IV. századból va­ló. Az időpont rajta is szere­pel a pénzein. Ami a további munkát illeti, a szemklinika déli részét a Járda, alatt két méter mélységben aláássuk. A klini­ka alatt képezzük ki aztán a dzsámi bejáratát, ami megfelel majd a régi eredeti bejárat­nak. A szemklinika alagsorá­ban már megtaláltuk az ere­deti török kőjárdát, ami templom bejáratához vezetett. Ez is azt bizonyltja, hogy a be­járat eredetileg a déli részen volt. A szemklinika udvarán I templom északi részében előke­rült a dzsámi előcsarnokának lábazati fala és az oszlopcsar­nok pilléralapja. Ebből arra le­het következtetni, hogy ennek a templomnak valamikor elő- ómnak» w volt. A dzsámi kupoláját lebont­juk és a belvárosi templom kupolájához hasonlóan állítjuk helyre, régi eredeti formájára. A jelenlegi kupola ugyanis az eredetinél magasabb. A körül­belül huszonöt méteres mina­retet pedig három méterrel megemeljük, hogy visszanyerje eredeti magasságát és a kör­nyezetből még jobban kiemel­kedjen. A restaurálás során, a temp­lomtér nyugati oldalának ab­lak-kávájában érdekességre bukkantunk. A falon ugyanis pornográf rajzokat találtunk. A régészek megállapítása sze­rint ezek a várost felszabadító császári katonáktól valók. Ed­dig a vakolat eltakarta. Nem hivatalos értesülés sze­rint, felvetődött a gondolat, hogy ezt a dzsámit mohame­dán templommá kellene bérén dezni, eredeti mohamedán templomi felszerelései. Hir szerint Egyiptom hajlan­dó lenne mohamedán templo­mi felszerelést adni. TURISTAP1HENÖ A MINARET TÖVÉBEN Sor kerül majd a dzsámi mö­götti udvarrész kiképzésére, rendbehozására ds. Ez körülbe­lül két hónap múlva befejező­dik. Pihenőt akarunk létesíte­ni itt a turisták részére, hogy ne ácsorogva, hanem ülve, nyugodtan gyünyörköd hesse­nek ebben a ritka szép műem­lékben — mondotta Újvári Fe­renc, az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi építésveze­tőséginek csoportvezetője. — A MOHÁCSI Selyem- gyárban jelenleg öt, a Bútor­gyárban hat és a Gépgyárban is 6 olyan munkabrigád van, amely a szocialista munka- brigád címért küzd. — A MÉSZÖV az első fél­évben 62 586 forintot költött oktatási célokra. Ebből 32 OOO forintot fordítottak kereske­delmi tanulók oktatására, 30 286 forintot pedig a régi kereskedelmi dolgozók tovább képzésére. — A CSANYOSZRÖI föld- művesszövetkezet vasárnap, július 31-én nyitja meg új cukrászdáját A cukrászdát mintegy ötvenkétezer forintos költséggel hoztáSk létre. — A MÉK 1960. első felé­ben 16 millió tojást vásárolt feL ★ KÜLÖNVONAT MOHÁCSRA Az IBUSZ pécsi kirendeltsé­ge július 31-én, vasárnap kü­lön vonatot indít Mohácsra. Indulás Pécsről 6,18-kor, visz- sza indul ás Mohácsról 20 óra­kor. A vonat oda- és vissza útban is megáll Pócskülváro- son és Pécsbánya rendezőn. — Részvételi díj 13,— Ft Jelent­kezés péntek délig az IBUSZ Széchenyi téri kirendeltségén» * — Uj ÜZEMRÉSSZEL bő­vül a Ruha és Cipőipari Vál­lalat. A József Attila úti ve­gyesipari telephelyen a kon­fekciórészleg kap helyet. — A BARANYA MEGYEI Vendéglátó Vállalat idén is megrendezi a hagyományos harkányi Anna-bált. Az An- na-bált 1960. Július 31-én, va­sárnap tartják Harkány ösz- szes vendéglátó üzemében. Az Anna-bál keretén belül választják meg — a Bányász kerthelyiségében — az Anna nap legszebbjét. A szépség- verseny győztesét a rendező­ség igen értékes tiszteletdíj- Jal ajándékozza meg. Az első helyezett két hetes teljes in­gyenes beutalót kap teljes ellátással a harkányi Baranya szállóba, vagy a komlói Bé­ke szállóba. Az Anna-bált színessé tesal a Pécsi Nem­zeti Színház művészeinek tar­ke szállóba. Az Anna-bált kerthelyiségében és a Nem­zeti Étteremben szerepelnek. A reggelig tartó bált tombola és egyéb érdekességek teszik majd hangulatossá! HIRDETMÉNY. A MÁV ér­tesíti a közlekedési, szállítási vállalatokat, valamint az ér­dekelt magánszemélyeket, hogy a Siklósi úti vasúti út­átjárót augusztus 1-én és 2- án 20 órától reggel 5 óráig a vasúti pálya Javítása végett lezárja. A fenti Időszakban az átmenő forgalmat a Rózsa Ferenc utcai átjárón kell le* bonyolítani.

Next

/
Thumbnails
Contents