Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-24-01 / 174. szám
»60. JÚLIUS 24. naplő 5 A Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata: Ne szállítsunk Észak-Magyarországról követ! b Minden megtakarított százalékért 25 családi házat építhetünk A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta, milyen keresztfuvarozások fordulnak elő a különböző szállításoknál. (Keresztfuvarozás például az, ha Pécsről Miskolcra, Miskolcról pedig Pécsre szállítják a téglát.) A vizsgálat kiterjedt a vasúti, gépkocsi-, illetve hajószállításokra. Ennek az országos vizsgálatnak volt része a baranyai, amely június 15-től fSHUs 15- ig tartott. A nagy-munkában 14 népi ellenőr vett részt. A népi ellenőrök csak az építő-, illetve építőanyagipari vállalatok munkáját vizsgálták, mert megyénkben az építkezések aránya magasabb az országos átlagnál. A vizsgálatról vaskos jegyzőkönyv készült. Átlapozgatása tanulságos és időszerű, hiszen a Központi Bizottság legutóbbi, június 29-i határozata is felhívja a figyelmünket, hogy takarékoskodjunk az építőiparban. '1 elöcserépgyárat a megyebe! A szállítási költségek aránya a különböző vállalatoknál, ezen belül munkahelyenként is eltérő. A Baranya megyei Mélyépítő Vállalat mecsekaljai munkahelyén például az összönköltség- nek csak 8,8 százalékát teszi ki, mohácsi farostlemezgyári munkahelyén már meghaladja a 25 százalékot Hasonló a helyzet a Baranya megyei Építőipari Vállalat reptéri építkezésénél ÍSí Az MNEB kíváncsian vizsgál ta. mi az oka a túlzottan magas aránynak. Amint kiderült, a homokszállítás nem, mert az építő vállalatok ezt a lehető legközelebbről szerzik be, A téglaszállításnál már változik a helyzet ; A mennyiséget nézve elegendőt gyártunk. A megye téglagyárai 110 millió téglát állítanak elő ebben az évben, s ebből 93 milliót Baranyában hasz nálunk fel.. A különleges méretű és szilárdságú téglák zömét azonban már messziről, Budapestről, Békéscsabáról, Szászhalombattáról vagyunk kénytelenek ideszállítani. Az MNEB brigádja megvizsgálta, milyen a téglaelosztás a megyén belül. Arra a következtetésre jutott, nem helyes Pécsről a mohácsi és siklósi téglagyárakba szállítani az égetéshez szükséges szenet onnan pedig Pécsre vissza a téglát. Ezért javasolja, építsünk a város közelében új téglagyárat Ebben az első hallásra van is valami, a dolognak azonban több összetevője van. íme: A második ötéves tervben már nem nagyon építünk új téglagyárakat. Az előregyártott elemeké a szó. Az is kérdés, van-e Pécs közvetlen közelében megfelelő mennyiségű és minőségű agyagunk, célszerű lenne-e a város amúgy is füstös levegőjét újabb gyárral rontani. Ez a javaslat tehát alaposabb vizsgálatra szorulna. Tetőcserépellátásunk nagyon rossz. A TÜZÉP-pel együtt csaknem három és félmillió cserepet használunk fel ebben az évben, és ebből csak 200 ezret gyártunk a megyében. A többit messziről hozzuk be. Az építőanyagipari vállalatok szerint a cserépgyártás nem kifizetődő, a jelenlegi helyzet-azon ban egyenlő a pénzpocsékolás- sal. Ezért lenne helyes egy Pécs környéki téglagyárat cserépgyártásra átalakítani — ahogy az MNEB is javasolja. Okosabb kőgazdálkodást! Az MNEB még részletesebb vizsgálatot folytatott a kőfelhasználásnál. A vizsgálat így összegezhető: Baranya igazán nem szűkölködik kőben, s megyénk építő, illetve közúti vállalatai nagyobbrészt helyből elégítik ki az igényeket; A Pécsi Közúti Üzemi Vállalat például — a megye egyik legnagyobb kőfogyasztója — közel 300 ezer forintos megtakarítást ért él a múlt évben azáltal, hogy az útépítéshez, illetve, korszerűsítéshez a lehető legközelebbről szerzett követ. A pécs—harkányi műút építésénél Nagyharsány helyett Te- rehegyről (20 kilométer helyett 2), a pécs—mohácsi műút korszerűsítésénél Péc^várad helyett Szederkényből, s így a 25 kilométerből 15 lett. Előfordulnak hasonló kezdeményezések a megye építőipari vállalatainál is. A Bm Mélyépítő Vállalat például új kőbányát létesített Villányban, s nem rajta múlik, hogy nem működik. Felettes szerve álította le — érthetetlen és pénzpocsékoló intézkedés! A kőgazdálkodásról alkotott kép azonban nem ilyen egyértelmű. Rengeteg követ szállítunk messziről. A Pécsi Közúti Üzemi Vállalat Baranyán kívül Tapolcáról, Badacsonytomajról, a Bm Mélyépítő Vállalat 39 232 tonna zúzott követ használt fel a múlt évben, amelynek közel húsz százalékát, 7561 tonnát messzi vidékről, a Balaton északi oldaláról szerezte. Ezzel még nem teljes a lista. Rengeteg, több mint 15 ezer tonna követ szállítottak a múlt évben Zalahalápról, Ne- mesgulácsról, Szobról, Somoskőről, Nógrádkövesdről. Recsk- ről — az ország túlsó csücskéből, a csehszlovák határ mentéről: Valószínű, a legnagyobb taka rékosság mellett is kell valamennyi követ máshonnan szállítani, hiszen bazaltunk például nincs a megyében. Abban azonban megegyezhetünk, hogy az ilyen kőmennyiséget egészen csekélyre,. a jelenlegi töredékére lehet csökkenteni, ha a vállalatok is úgy akarják, s ha megyénk kőbányáiban korszerűsítünk. Mert a jelenlegi teljesítmény és termelési színvonal messze elmarad a követelményektől, legyenek akár tanácsi, akár minisztériumi kőbányák. Nagyon sók múlik a tervezőkön is. Nem célszerű például tufaalapot tervezni Baranyában — ez is előfordul, mert a tufát Budapest mellől kell hoznunk. Salakot Kelenföldről ? A népi ellenőrök alaposan megvizsgálták a kavicsszáliítás helyzetét is. Fontos probléma ez, hiszen elsősorban a kavics minőségétől függ, mennyi cementet lehet megtakarítani. A Központi Bizottság külön pontot szentel határozatában a kavicsellátásnak. Vállalataink többsége a legközelebbi lelőhelyekről — Mohácsról és Gyékényesről — szállítja a kavicsot. Mivel a mohácsi kavics túlságosan apró, s sok cementet igényel, a Pécsi Cementáruipari Vállalat a Somog megyei Zákányban akar kavicsbányát nyitni. Mindemellett szükség lesz a mohácsi kavicstermelés fokozására is, az uszályok számának szaporítása vagy bővítése útján. Egyedül a Pécsi Hőerőmű Beruházási Vállalatnál találkozunk pazarlással. A vállalat Mohács, illetve Gyékényes helyett a Fejér megyei Adony- ból hozza a kavicsot. Az építés vezetője szerint a gyéké- nyesi nem felel meg számúikra. Furcsa: a gyékényesi kavics az egész megye építőipara szerint jó minőségű, egyedül itt nem? Hasznos lesz néhány szót szólni a salaikról is. Ebből aztán igazán elegendő van Pécsett és mégis: Kelenföldről is szállítunk. A Bm Mélyépítő Vállalat rendelt a múlt negyedévben 4000 köbmétert, mert szerinte — és a tervező szerint — a pécsújhegyi nem jó a kijelölt célra. Érdemes lenne építőipart szakértővel megvizsgálni a dolgot, a négyezer köbméter ugyani« 175 vagonnak felel meg, aminek vasúti szállítási költsége 324 ezer forint. Ennek túlnyomó többségét meg lehetett volna takarítani a pécsújhegyi salakkal. Ezúttal legyen foganatja ! Kétszeres termés öntözéssel 1200 holdra növelik az öntözött területek nagyságát a mohácsi járásban Július 15-én Somberekén a Béke őre Tsz-ben öntözéses bemutatót tar tott a járási tanács és a Földművelésügyi Minisztérium öntöző brigádja. Gábor Gergely, járása fő-állattenyésztő megnyitója után Szentes Lázár, a tsz agronómusa tartott előadást a tsz gazdálkodásáról, annak a belterjesség felé való haladásáról. Ismertette a tsz jelenlegi állapotát, majd vázolta további elképzeléseiket. Hangsúlyozta öntözési lehe tőségeik kihasználásának jelentőségét, s ennek kihatását egész gazdálkodásukra, állattenyésztésükre, takarmánytermesztésükre. Az öntözéses növénytermesztéshez több istállótrágya kell, amely az állat állomány növelésével érhető el- Több állatnak pedig több takarmány kell. A tsz öntözővíz-szükségletét a 18 kát. holdas halastó fogja szolgáltatni, öntözésre a halastavat körülvevő terület alkalmas, ahol takarmány- és konyhakerti növényeket öntözhetitek. Tóth László, a járási tanács kertésze ti előadója a járás öntözésének lehetőségéről, fontosságáról tájékoztatta a megjelent tsz-einö- köket, agronómuso- kat. Az öntözésre a csapadék egyenlőtlen elosztása miatt van szükség. A járásban az esőszerű öntözési mód a legmegfelelőbb. Érintette az öntözéses gazdálkodás követelményeit, feltételeit. Az öntözés után érdeklődőknek elmondta, hogy nemcsak nagy vizekből, pl. a Dunából lehet öntözni, hanem a kisebb, helyi vizek, halastavak felhasználásával, patakok felduzzasztásával is el érhetjük céljainkat. Például a sombere- ki Béke őre Tsz- ben, a bári Uj Élet Tsz-ben halastóból, görcsönydobokai Uj Alkotmány Tsz-ben pedig a Csele patak bél nyerhetjük az öntöző vi2et. Az öntözés előnyét, gazdaságosságát, jövedelmezőségét világosan szemléltette több példával' így a Bári Állami Gazdaságban öntözve 333 q, ön- tözetlenül 146 q silókukoricát takar! tottak be. Cukorrépából öntözetlenül 124 q, háromszori öntözéssel pedig 324 q-t értek el. öntözéssel a paprika háromszor több termést adott, öntözve terméseink minősége is nagyban javult. Ilyen példák megnyerik a tsz-tagokait, hiszen az ilyen terméstöbbletek a tagság nagyobb jövedelmét jelentik. Az öntözést, a he lyi viszonyoknak legmegfelelőbb öntözési módot, az esőszerű öntözést az FM. öntöző brigádja mutatta be. A gyakorlati bemutatón sorra került a csőhálózat kiépítése, annak különböző módjainak bemutatása, a szórófejek beállítása, szektoros és körkörös üzemeltetése. Egész idő alatt nagy'volt az érdeklődés, a tsz-tagok saját lehetőségeikről, megoldásra váró problémáikról be széliek, kérdeztek. Az öntözéses gazdálkodás a nagy termések elérését célozza. Az öntözés utáni nagy érdeklődésből remélhetjük, hogy a mohácsi járásban a második ötéves terv végére a tsz-eknél 1200 kát. holdra tudjuk emelni az öntözött területek nagyságátEzzel elérkeztünk cikkünk lényegéhez, ahhoz, amiről eddig csak futólag esett szó: a forintértékhez. Nem kívánunk a részletekben búvárkodni, a vállalatoknál . kutatni, hogy hány százezer forint veszett oda keresztfuvarozásokkal, megelégszünk néhány általános számmal is. Mégpedig: országosan, a szállítási költségek az összes önköltségek tíz százalékát teszik ki, s az Országos Népi Ellenőrzési Bizottság ezt is sokallja. Hát akkor mit szóljunk mi, hiszen Baranyában jóval többet költünk erre, amint láttuk, nem ritka a 26 százalékos arány sem! Talán az építőipar egyik területén sincs a takarékosságra annyi lehetőségünk, mint itt. Csak néhány számot még. 388 millió forintot költünk építkezésre Baranyában ebben az évben. Ennek egy százaléka 3 millió 880 ezer forint. Ennyi pénzösszeget jelentene minden százalékos megtakarítás a szállításnál, s ez az összeg 22 két- szoba összkomfortos lakás, illetve 25 családi, ház árával egyenlő. A valóságban nem egy százalékot —> jóval többet lehetne megtakarítani évente! Nem ez az első eset, hogy szóvá tesszük a keresztfuvaro- zásökat, a messzi vidékről való szállítást, de — amint az előbbiek mutatják — sok helyen nem volt neki foganatja. Ez a helyzet nem tarthat tovább! Magyar László Teret hódít a nyári mélyszántás a termelőszövetkezetekben A nyári mélyszántás előnyeit régóta ismerik már a mező- gazdasági szakemberek, széleskörű alkalmazására azonban — elegendő traktor hiányában — eddig nemigen kerülhetett sor. Baranyában is csak az állami gazdaságok végeztek nyári mélyszántást, de azok is mindössze két-három éve, amióta nagyobb számban kap talc lánctalpas traktorokat. A napiokban megyeszerte megkezdték ezt a fontos nyári talajmunkát az állami gazdaságok és — főleg Bólyban, Sátorhelyen és Pécsett — több mint száz holdat meg is szántottak már. A baranyai termelőszövetkezetekben tavaly még csak szórványosan végeztek a gépállomások nyári mélyszántást. A tsz-tagok azonban már az első esztendőben is meggyőződhettek az előnyeiről: így például a korai mélyszántás tökéletesebb talajállapotot teremt, az őszi csapadék jobban lehúzódik a földbe, de az sem közömbös, hogy a traktorosok ilyenkor kedvezőbb körülmények között dolgozhatnak, mint az esős, hűvös őszi napokon. Elsőként a mágocsi, a pécsvá- radi és a villányi gépállomás körzetében indultak meg a lánctalpas traktorok. A mágocsi traktorosok piéldául előhán- tós ekével 32 centiméter mélyen szántják az egyházaskozá- ri Haladás Termelőszövetkezet tarlóját. Július és augusztus folyamául összesen 10—15 000 holdon történik majd aratás utáni mély talajművelés a megye közös gazdaságaiban. A baranyai állami gazdaságok több mint negyven, a gépállomások pedig nyolcvan lánctalpas traktorral végeznek mélyszántást az idei nyáron, s ezáltal megrövidítik az őszi mélyszántás idejét. Mcpftülla fepres lesiile’et mövelcdcs és spoiíb zo lsaya A napokban alakult meg a helyőrségi művelődési és sport- bizottság is, amelynek feladata lesz a fegyveres testületek tagjainak és családtagjaiknak a művelődési és sportolási lehetőségeket biztosítani, illetve a művelődési és sportmunkát megszervezni. A bizottság terveiben szerepel találkozók, beszélgetések, nagyobb szabású rendezvények szervezése, valamint a néphadsereg napjának megünneplése keretében a legjobb művészeti csoportok bemutatkozása. A tervek szerint november 7-én rendezik majd meg a megyei fegyveres testületek kulturális fesztiválját« Néhány évvel ezelőtt alig ismerték az országban Abaligetet. Ma azonban már nagy „nevet” vívott ki magának barlangjával, mesterséges tavával, turistaszállójával, sátortáborával, no és nem utolsósorban szép környezetével. Ismerik már Abaligetet és nemcsak ismerik, hanem meg is szerették mindazok, akik egyszer már itt jártak. Valamennyi vendég a legnagyobb megelégedéssel távozott innen. Német, orosz, bolgár és még felsorolni is sok milyen nemzetiségű turisták írását őrzi a szálló vendégkönyve. Természe tesen a legtöbb a magyar és közülük is a budapesti. A turistaszállóban és a sátortáborban állandóan vannak vendégek. Még az e heti nagy esőzés sem tudta elriasztani a sátorban lakókat, pedig amint mondták előfordult, hogy befolyt a víz a sátorba, de kiderült az ég és megszáradtak a ruhák is, otthon pedig lesz mit mesélni az ismerősöknek'a tábori életről. S nemcsak a tábori élet érdekes Abaligeten. Van bőven szórakozási lehetőség is. Elsősorban természetesen a tő nyújtja ezt a vendégeknek és látogatóknak. Na és ki mulasztaná el a barlang végigjárását, ha már itt van Abaligeten. Villany világítja meg végig az utat és a szebb, érdekesebb Abaligetet tovább fejlesszék, bővítsék. A tervek szerint még egy az‘eddiginél sokkal nagyobb tavat is létesítenek és elkezdik a tavak bekerítését. képződményeket, kürtőket még külön reflektorok árasztják el fénnyel. Naponta 1500 ember fordul meg itt és ez a szám vasárnapon vagy ünnepnapon 3500— 4000-re szökik feL A nagy idegenforgalom megköveteli, hogy kabinsor építését valamint a parkosítást. A jelenlegi tó iszapos alját is vagy folyamkaviccsal töltik meg, vagy lebetonozzák. A tótól nem messze megkezdik a vikendtelep építését és egy sportpálya létesítését is.