Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-03-01 / 130. szám
!9«0. JtNIUS 3. NAPLÓ ünnepeljük a pedagógusokat ' Kilencedik esztendeje, min- (Jen június első vasárnapján ünnepeljük az ország pedagógusait, Ezen a napon szülők, diákok, az egész társadalom meg emlékezik az Ifjúság nevelőiről, áldozatos munkájukért a legjobbak kitüntetést, elismerést kapnak Baranya megyében az idén is nagyszabásúnak ígérkezik a pedagógusnap. Minden járási székhelyen, minden községben és minden iskolában szombaton délután, vagy vasárnap, a helyi társadalmi szervezetek közreműködésével ünnepségeket rendeznek; Az idei pedagógusnap alkalmával kitüntetett nevelők részére a megyei tanács és a pécsi városi tanács végrehajtó bizottsága fogadást rendez; A megyében számos pedagógus kap kitüntetést, oklevelet, pénzjutalmat, vagy soronkívüli előléptetésben részesül; A megyéből egy nevelő Szocialista Munka érdemérmet, egy Kiváló Tanító kitüntetést kap. Ezen kívül hat pedagógus az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, két nevelő a Szocialista Kultúráért, egy a Kiváló Dolgozó elismerést kapja, hárman miniszteri dicsérő oklevelet, heten a Kiváló úttörővezető kitüntetést A megyed pártbizottság és a megyei tanács által adományozott Szocialista Faluért oklevelet tizenhárom pedagógus kap, Ezenkívül a népművelésben élért kiváló eredményekért is megdicsérnek nyolc pedagógust, tízen pedig ingyenes külföldi üdültetésben részesülnek, A járási székhelyeken és a járásokban működő kitüntetett pedagógusok részére szombaton délelőtt a megyei tanács kultúrtermében rendeznek ünnepséget, ahol ünnepélyesen átnyújtják a kitüntetéseket és okleveleket. A Szocialista Mun ka érdeméremmel és Kiváló Tanító kitüntetéssel jutalma- zottak az Országházban veszik át kitüntetéseiket; __ Pécsett ugyancsak szombaton délelőtt tizenegy órakor a városi művelődési házban rendezik a város kitüntetett pedagógusai részére az ünnepséget, amelyen a párt-, állami- és társadalmi szervezetek képviselőin kívül a város iskola- igazgatói is részt vesznek; Az ünnepségen Papp Imre elvtárs, a pécsi városi tanács mb; vb-elnöke köszönti a pedagógusokat, A pécsi pedagógusok közül három kap kormánykitüntetést, hét miniszteri dicsérő oklevelet, tizennyolc a városi tanács vb, elismerő oklevelét, továbbá több mint kétszázötvenen rendkívüli előléptetésben részesülnek; Szombaton, illetve vasárnap valamennyi pécsi iskolában ünnepélyes keretek között meg emlékeznek a pedagógusokról. A mohácsi pedagógus-napi ünnepséget szombaton este tartják, a járási székhelyeken szombaton délelőtt, ahol a jutalmakat és kitüntetéseket átnyújtják a kiváló munkát végző nevelőknek, A komlói ünnepség vasárnap délelőtt tizenegy órakor lesz, amelyet egybekötnek az általános iskolai tanulók kórusainak seregszemléjével; Legyen a gyermekeké a Toldi Miklós utca Ne lepődjenek meg, kedves olvasóink, nem utcai zavargásokról készült a mellékelt fénykép, bár némi köze mégis van a zavargáshoz, A Toldi Miklós utca néhány négyzetméterét ábrázolja a kép, féltucatnyi gyerekkel, csatárakció közben, a gól előtti pillanatokban; Könnyen lehetséges, hogy a gólra tartó labda nem a sapkákból, táskákból hevenyészet kapuba talál utat magának, hanem éppen az egyik, még épségben lévő pinceablakon, s ilyenkor a balkonokon szurkoló közönség nem a leglelkesebb óvációva! fogad ja a ,,gólit‘, Vagyis akadnak a lakók körében olyan „sportbarátok“ is, akik egy-egy ilyen mérkőzést nem a legsportszerűbb magatartással honorálnak; Bizony- bizony a Toldi Miklós utcában is volt már „bíróverés“, sőt az is megtörtént már, hogy focisták egyik-másikát felképelte a „pályára“ rohanó közönség. Persze az ilyen visszájára fordított nevelési módszer, nemcsak a gyerek képén hagy nyomokat, hanem a lelkében is, ami azután komokságban, néha tiszteletlenségben nyilvánul meg a goromba felnőttekkel szemben, Nos, ezen az áldatlan állapoton szeretnénk valahogy segíteni, amikor szóvátesszük, hogy tenni kellene valamit a Toldi Miklós utcai gyerekek és felnőttek érdekében. Elsősorban a gyerekek érdekében, hiszen ők vannak többségben. Az említett utcában 32 gyerek lakik. Ez a 32 eleven gyerek iskola után, délutánonként ellepi az utcát, és tegyük hozzá jogosan; Ne tessék még közbeszólni! Tudjuk, azt akarják mondani, hogy arra valók a játszóterek. Node;, hogyan lehetséges ez, amikor tudjuk, hogy a legköze lebbi játszótér is kilométer távolságban van az utcától. Nem hisszük, hogy Önök közül bárki is ajánlkozna arra, hogy kivezeti a gyerekeket kollektive a legközelebbi játszótérre, és ott zoknistoppolás, vagy újságolvasás közben ügyelő szerepet vállal; Pedig azzal egyetértenek, hogy a gyermeknek mozogni, játszani, sőt kiabálni is kell; S ha már így együtt vagyunk, beszéljük meg, mit kellene tenni azzal a 32 lármás gyerekkel, ott a Toldi Miklós utcában. Abban már megegyeztünk, hogy játszótér nincs, abban is, hogy valamit kellene tenni. Engedjék hát meg, hogy az első javaslattal mi álljunk elő. Mondjuk, mit szólnának ahhoz, ha az utca lakóinak közös beleegyezésével játszó utcává nyilvánítanák a Toldi Miklós utcát? Mert ilyen van már nem is egy Budapesten és más vidéki városban is. Bizonyosak vagyunk afelől, hogy az avatás utáni naptól kezdve nem lenne olyan bántó a gyerekzsivaj. Mert az ilyen avatások azzal járnak, hogy a felnőttek közül valaki formás, tartalmas beszédet mondana az egybegyűlt gyerekseregnek. Mondjuk arról, hogy a felnőttek megértik a gyerekek igényeit, de a megértés legyen kölcsönös. A gyerekek is értsék meg, hogy egy kirúgott ablak, egy elrontott csengő, vagy szemetelés anyagi károsodással jár és így tovább. Még az sem lenne rossz, ha a nagyobb gyerekek közül egy-egy felelőst bíznának meg a játék rendjével, bizonyos fegyelem betartásával. Higgyék el, hogy nem maradna el a kívánt hatás. Szeretik a gyerekek az ilyen megállapodásokat, mert az újabb, és tegyük hozzá, hasznosabb játékokat jelentene számukra. Persze az sem ártana; ha közben alkalmas játszótér után kutatnának a közelben; Amikor legutóbb kint jártunk a Toldi Miklós utca és a Tímár utca sarkán, egy igen nagy udvart fedeztünk fel. Nem tud juk kié; Valaki azt mondta, hogy a Nowotarszky-kertről van szó. Gyönyörű, fás, tágas udvar, mintha csak a gyerekek számára termett volna; Szóval ilyesmire gondoltunk, amikor éppen az Önök és a gyermekeik érdekében szóvá- tettük a Toldi Miklós utcai problémákat; m --- SS. --Ny ugat-Berlin a kémek eldorádója Miért nem ad árut a megye legnagyobb kertészete ?\ Primőr zöldség helyett jegyzőkönyv — Robbanó csövek és hervadó palánták Misii iivtfre, Iiieiílyes alkiMra női és férfiruhák nagy választékban a JELMEZKÖLCSÖNZÖ VÁLLALAT pécsi fiókjában. Pécs, Rákóczi út 88. szám. Telefon: 37-12. 390 fVTTTTTTTTT A minap azzal a céllal látogattunk el a Zengőaljai Állami Gazdaságba, hogy olvasóinknak bemutas- suk a megye első, modern. minden szempontból korszerűen megépített nagyüzemi kertészetét, ég beszámolhassunk arról, mit ad ez a zöldség nagyüzem a nyár folyamán Pécs és Komló fogyasztóinak. A kérdés — mit várhat Pécs és Komló a kertészettől — jogos, hisz a Földművelésügyi Minisztérium a Gazdasági Bizottság uta- ísítására ezt a 125 holdas öntözéses zöldségüzemet éppen a két ►város zöldségellátásá► nak megjavítására létesítette. A hírek sze- E rint kora tavasszal Ebe is indult az üzem E teljes kapacitással, E épp ezért volt fur- Ecsa és érthetetlen az fa kép, amely elénk ttárult £ Zerényi Bélával, a ► gazdaság főagronómu ► sával végigjártuk a ► 3,8 millió forintos be► ruházással létesített ► kertészetet. A fűthető ► hollandi ágyakban ► már régóta kitűzde► lésre váró koravén ► paradicsom, paprika ► és uborka palántákat ► láttunk. Az uborka ► klültetéséhez laj tok- fkai, vödrökkel hord- , táik a vizet, mert a traktor, mely a permetező művet meghaj tóttá az egész hatalmas területet nem láthatta el vízzel, öt hold karfiolt, amely öntözés hiányában már teljesen tönkre ment, éppen kiszántani készültek, s a 25 hold bolgár heterózis paradicsom, és a korai fejeskáposzta gyen ge eredésén és satnya ságán meglátszott a tartós vízhiány. Zerényi Béla elmondta, hogy az igen keresett Petit zöldborsót már egy hete szállíthatták volna, de a hüvelyek még ma is laposak, mert a szemképződéshez csapadékra van szükség; Víz, víz, vízi Az egész kertészet víz után kiált, pedig a víz ott van a szomszédban csak a 35 holdas víztározót fel kell vele tölteni és a föld- alatt futó csövekbe bevezetni. A tározó egynegyedig van csak feltöltve vízzel s benne — a kettős kihasználás végett — 17 000 egy és két nyaras halivadék; A halaktól nem lehet elvonni a vizet az öntözéshez, nem fejlődnek, sőt a zsúfoltság miatt elpusztulnak. De miért nem töltik fel teljesen a tározótt Mert nem készült el a gát és a műtárgyak — hangzott a válasz. Víz hiányában a kertészetet sem öntözhetik. de ha lenne is víz traktorral nem üzemelhetnek teljes kapacitással, a villamos hálózat pedig még nem készült el; 1,8 millió forint bevételt terveztek az idén a kertészetből, és 200 ezer forintot a halastóból, ezzel szemben már május végéig 150—200 ezer forint kárt állapítottak meg. Ezek a sajnálatos tények Zengőalján, de nézzük meg mi van mögöttük; A Komlói Víz- és Csatornaművek tavaly decemberben szerződést kötött a gazdasággal. Vállalták, hogy I960, április 15-re a munkát elkészítve átadják; Alvállalkozóként a Baranya megyei Villany- szerelő Vállalat 1969. szeptember 15-re igér te a villanyhálózat megépítését, ugyanakkor kijelentették, hogy ha a gazdaság árbóckapcsolót és transzformátort biztosít. akkor már április 10-re befejezik, és az öntöző üzem megindulhat. A gazdaság a kívánt tárgyakat beszerezte, ennek ellenére sem a Komlói Víz- és Csatornamű-; vek, sem a MegyeviU; nem teljesítette igére-: tét, és a május 19-ére; kitűzött üzempróbát; nem lehetett megtartani. A tényállást májusi 24-én jegyzőkönyvben rögzítették, melyben a generálkivitelezői megkísérelte a felelősi séget teljesen a Me- gyevill-re hárítani. Továbbá hivatkoztak a sok esőzésre, a cső-« vek rossz minőségére.! illetve nem szabványos méretére, mert a sok csőrobbanás akadályozta a mun-* kát; A megye legna- gyofob kertészetének * üzemelése jelenleg tel; jesen bizonytalan; —; Százezres értékek: pusztulnak el még akkor is, ha a fő kivitelező kártérítést fizet. A gazdaság betervezte a ráfordítást és bevételt, a piac várja az árut, a Komlói Víz-* és Csatornaművek pe* dig kapacitáshiány-* ra panaszkodik, és' nap nap után köny-; nyelmű Ígéreteket; tesz, melyeket eoro-: zatcsan nem teljesít.; A MÉK perbe fog-: hatja a gazdaságot, a; gazdaság pedig a Csa-j tomaműveket, ezek-; bői a pereskedésekből azonban nem lesz: zöldség. <“* Rné —* 1 denauer Nyugat-Német- " országában újra éledezik a fasizmus. Tobzódnak az esztelen militaristák, fegyverkeznek és fenyegetőznek. Hitler újsütetű nyugatnémet követői a dühtől elvakultan azon mesterkednek, hogy katonai erőszak útján valósítsák meg őrült terveiket. Bonn háborús terveket sző. Walter Ulbricht elvtárs egyik beszédében hivatkozott a nyugatnémet tisztikar elgondolásaira, amelyek szerint: „Úgy kell operálni, ahogy Hitler tette a maga idejében Ausztriával és a Szudétaföldre való bevonulásával. Villámszerűén rajta kell ütni a Német Demokratikus Köztársaságon és mielőtt ott észbekapná- nak, már az Oderánál kell lenniök az újfasiszta nyugatnémet alakulatoknak.” Ezek a veszedelmes árnok- futók agresszív terveik előkészítésére hatalmas kémközpontokat is akcióba állí- tottaik. Nyugat-Berlint valóságos kémdzsungellé, a hírszerzők eldorádójává változtatták. A fő célja ezeknek a föld alatti intézményeknek az NDK aláaknázása, de dolgoznak az egész szocialista tábor, különösképpen a Szovjetunió ellen. Példaképüknek az Allen Dulles-féle amerikai kémszervezetet tekintik; Nyugat-Berlinben mintegy hatvan féle kisebb-nagyobb kémszervezet dolgozik különféle fedőnevek alatt. Ezeket a sötét bandákat óriási pénzösszegekkel dotálják amerikai gazdáik, nem sajnálják ügynökeiktől a dollárokat. Tekintélyes összegeket fizet az amerikai titkos szolgálat, a CIC, valamint az amerikai félvilágosító részleg, a MID, szintén érdekelt e bűnbarlangok fenntartásában. „A költségek oroszlánrészét ez idő szerint a „Keresztes hadjárat a szabadságért nevű amerikai szervezet fedezi, amely kom- m unis taellen es pénzemberek magánegyesülete" : írta egyik cikkében a Spiegel című nyugatnémet folyóirat. Köztudott, hogy a fentebb idézett hírhedt társaság tartja fenn a müncheni Szabad Európa Rádió intézményeit is, a hidegháború e mindenre elszánt hazudozóját; Gehlen, volt Hitier-tábor- nők Szövetségi Hírszolgálat nevű kémszervezetének is vannak fiókjai Nyugat- Berlinben; Ezen nagyméretű kémszervezet évi kiadásai már 44,2 millió német márkára rúgnak. Ebből la következtethetünk e szervezet kiterjedtségére; kJ yugat-Berlinben dolgo- 1" zik a magyar, közvélemény előtt már ismert Rias- féle kémrádió több szerve is. De vannak olyan kémszervezetek is, amelyek igyekeznek ravasz módon álcázni magukat. Ilyenek például „a Bolsevizmus Elleni Harci Csoport”, vagy a „Harci Szövetség Oroszország Népeinek Felszabadítására" nevű kémszervezetek: A Szabad Jogászok Bizott- sága-féle társaság sem egyéb, mint közvetlenül az amerikai titkos szolgálatnak alárendelt szervezet. Ezek azzal csalogatják magidehoz az ügyfeleket, hogy ►jogi felvilágosítással" látják el őket A fő részlegek vezetői az alábbi személyek: Walter Roeenthái, Siegfried Mempel és dr; Pemutz. Ezek az alakok mind hétpróbás fasiszták, már Hitler uralma idején is aktív vezető nácik voltak. Ügynökeik mindenféle információkat gyűjtenek. A katonai és gazdasági kémjelentéseket Rosen thál továbbítja az USA titkos szolgálatának. A politikai információkat Bonnba továbbítják. Egyéb kisebb jelentőségű, anyagiakat illegális úton szerzett híreiket a Rias-rádió munkatársaihoz küldik. Különösen bűnözőket, gyengeakaratú embereket fognak be ezen aljas munkára. Zsarolják, kényszerítik; azokat, akik hálójukba kerültek. Az NDK nyomozó szerved már szám* tálán ügynöküket fogták eh Az Embertelenség Elleni Harci Csoport székhelye szintén Nyugat-Berlinben van az Ernst Ring Strasse 2—4. alatt. Ennek a vezetője sokáig egy Ernst Tillich nevű pap volt, aki any- nyira erkölcstelen volt, hogy még a papi pályáról- is menesztették. Ekkor választotta új, jól jövedelmező állását, de később itt is mellőzték, most Adolf Hellwig vezeti a csoportot. Ók is egy tucatnyi fiókkémszervezetet tartanak fenn. Nemcsak kémkedéssel foglalkoznak, de igyekeznek szabotázsokat is szervezni az NDK-bart Megpróbálkoztak hidakat, vasutakat, zsilipeket felrobbantani, de legtöbb esetben az NDK lakosai segítségével az államvédelmi szervek nyakoncsípik a banditákat; Vállalkoznak terrarcselefc, mények végrehajtására is, főleg értelmiségi körök felé végzik kártékony munkájukat. Nagy szerepük volt a léggömbakció megszervezésében ÍSj A továbbiakban megemlítjük még a Keleti Ügyekkel Foglalkozó Irodát is. Ez sem egyéb, mint egy fedőnévvel dolgozó kémszervezet; Székhelye Nyugat- Berlin, Tempelhof Maníred- von-Riehthofen Strasse 2, Ezt a szervezetet a Keresztény Demokrata Unió tartja üzemben. 1948-ban alakították. Részt vesznek kémkedésben, embercsempészésben, hidegháborús propaganda terjesztésében; Lemmemek, az össznémet kérdések bonni miniszterének szintén van kémirodája Nyugat-Berlinben. öfc Nyugat Tájékoztató Iroda címen szerepeltetik ►cégüket”; 1959 februárjában az NDK szervei leleplezték és felelősségre vonták egy terorris- ta bandájukat; Ezek az el- lenforradalmárok illegális katonai szervezeteket akartak alakítani; A Szövetségi Alkotmány Védelmi Hivatal szintén kémtevékenységet folytat Ennek keretében te főként volt SS-katonák, régi Ge* stapo-ügynökök garázdálkodnak. Mindezeken fÜHmenően több imperialista ország tart Nyugat-Berlinben közvetlen saját irányítás alatt működő hírszerző irodákat; A Central Intelligence Agency (CIA) „US-Miseion" fedőnév alatt Nyugat-Berlinben is kiépítette hálózatát: Igyekeznek a társadalom minden rétegéből kémeket beszervezni a maguk számára: Ügynökeiknek azt a feladatot adják, hogy létesítsenek kapcsolatot az NDK és a többi szocialista ország specialistáival, tudósaival, jó szakmunkásaival és nyerjék meg őket kémmunkára. De a gazdasági kártevés és a közszellem nyugtalan! tása, rémhírek terjesztése szintén módszerük, A Counter intelligence Corps (CIO főleg katonai titkok megszerzésére törekszik. A szovjet hadsereg és az NDK néphadserege ellen dolgozik. Az angol, a francia titkos szolgálatnak szintén vannak Nyugat-Berlinben fiókjai; A Szabad Európa, Rádió „szerkesztőségeinek” is vannak 'képviseletei e városrészben; E rövid cikk keretében nincs rá lehetőség, hogy az összes temert kémszervezetet felsoroljuk. Csupán néhány, Nyugat-Berlinben tevékenykedő föld alatti szervezetről tudtunk írni. De ezen tények is arról tanúskodnak, hogy teljesen ^nél- tányos a Szovjetunió azon törekvése, hogy rendezni kell Nyugat-Berlin ügyét Legyen Nyugat-Berlin szabad város. Meg kell szüntetni, hogy 180 kilométer mélyen az NDK területén veszedelmes kém bandáit: kár- tékonykodhassanak, L-. Mi \