Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-03-01 / 130. szám

4 N A P t ö I960. JGNIUS 3 Az ENSZ közgyűlésének elnöke a teljes leszerelést sürgeti Florida (UPI). Victor Belaunde, Peru küldötte, az ENSZ közgyűlésének Jelenlegi elnöke csütörtökön beszédet mondott a nemzetközi Rotary Club kongresszusán. Sürgette a teljes leszerelés megvalósí­tását világszerte. Ennek a le­szerelésnek ki kell terjednie mind a hagyományos, mind pedig az atomfegyverekre. Ki­jelentette, hogy a leszerelés fokozatos és ellenőrzött meg­valósításával szemben „sem­miféle logikai vagy tényleges érv nem helytálló.“ Diákok holttestét találták meg Ankarában ős Istanbulban A kü'ügyi bizottság kihallgatta Gates hadügyminiszter! Washington (MTI). Az ame­rikai szenátite külügyi bizott­sága csütörtökön kihallgatta Gates hadügyminisztert — je­lenti az UPI —, a csúcsérte­kezlet előestéjén elrendelt riadókészültség ügyében. Fulbright szenátor, a bizott­ság elnöke kijelentette, hogy a hadügyminiezter nyilatkoza­tát később hozzák nyilvános­ságra. Több tábornokot letartóztattak — A Törökországi Egységbizottság szóvivőjének nyilatkozata Ankara (MTI). Törökorezág- ban tovább folyik a bukott Menderes-rendszer híveinek letartóztatása. Az AP meg nem erősített értesülése szerint a legutóbbi két nap alatt mint­egy ezerötszáz parlamenti képviselőt, tisztviselőt és öt tábornokot tartóztattak le. Ertugul Alatli ezredes, a nemzeti egységbizottság szóvi­vője kijelentette, hogy a par­lamenti választások befejezé­séig ez a bizottság gyakorolja a hatalmat a nemzetgyűlés he­lyett. Alatli nem sorolta' fel a bizottság tagjainak nevét Any nyit azonban elárult, hogy a nemzeti egységbizottság két- három tábornokon kívül fő­ként ezredesekből alakult. Ezek az új képviselői választá­sok után visszavonulnak a po­litikai életből és visszatérnek I katonai egységeikhez. Az ame­Ellentét a SEATO-tagok között Kína kérdésében Washington (MTI). A dél­kelet-ázsiai szerződés szerve­zetének (SEATO) Washington­ban ülésező képviselői szer­dán az. ausztráliai John G. Wilton tábornokot nevezték ki a szervezet katonai tanácsadó bizottsága űj elnökének, ugyanakkor pedig Szajed Mo- hammfed Assam pakisztáni tá­bornokkal töltötték be a bi­zottság űj alelnöki tisztét — jelenti az UPI; A Reuter értesülése szerint az értekezlet csütörtöki ülé­sén valószínűleg folytatódik a vita a küldötteknek Kína ENSZ-tagságának kérdésében elfoglalt ellentétes álláspont­jairól, amelyek — Jól tájéko­zott politikai körök szerint — „némi szakadást Idéztek elő a SEATO-országokat képviselő miniszterek között”. Ugyanis a szerdai ülésen a hírek szerint az Ausztráliát képviselő Wal­ter Nash kifejtette, hogy Kína felvétele az ENSZ-be enyhí­tené a csúcsértekezlet elmara­dása miatt keletkezett feszült­séget, míg Herter a már is­mertetett beszédében hangoz­tatta, hogy az Egyesült Álla­mok továbbra sem hajlandó elismerni Kínát Párizsban hét napja ülésezik a Nyugat-európai Unió „parlamentje“ désre. A „parlament“ csütörtö­ki ülésén szó esik arról, hogy Anglia csatlakozzék a ■ „kis Európa" egyik intézményéhez, az Euratomhoz. Politikai meg­figyelők nem tartják kizárt­nak, hogy az Európához való közeledés macmllland politiká­ja ezt a formát választja szán­dékainak kifejezésre juttatásá­ra. rikai hírügynökség megjegyzi, hogy a 44 éves Alatli Tö­rökország tokiói katonai atta­séja és a koreai események idején az ENSZ-porancsnok- ság összekötő-tisztje volt. Alatli megerősítette a hírt, hogy Isztambulban és Anka­rában diákok holttestét talál­ták meg. Ezeket a Menderes- aUenes tüntetések alkalmával ölte meg a rendőrség. A nemzeti egységbizottság szóvivője közölte még nyilat­kozatában, hogy többek között bíróság elé állítják Rustu Er- delihun tábornokot, volt had­sereg-főparancsnokot, Tekim Aribumu tábornokot, a légi erők volt parancsnokát, Fuat Kuyus tábornokot, a szárazföl­di csapatok volt parancsnokát. Namik Argue tábornokot, An­kara volt katonai kormányzó­ját és Yusuf Demirdagot, az ankarai katonai kiképző köz­pont volt parancsnokát. Ari- bumu tábornok felesége, a Demokrata Párt volt képvise­lője szintén börtönben van, Sarper külügyminiszter csü­törtökön este sajtóértekezletet tartott. Sarper volt külügyi ál­lamtitkár Menderes uralma alatt Törökország állandó kép­viselője volt az ENSZ-ben éa a NATCHnál. A külügyminiszter arra a hozzá intézett kérdésre válaszol va, hogy Törökország aktívabb szerepet szándékozik-e betöl­teni a Közép-Keleten, így nyi­latkozott: „Nem szándékunk beavatkozni szomszédaink ügyeibe, de a szó konstruktív értelmében aktívabb részt kí­vánunk magunknak biztosíta­ni a közép-keleti ügyek inté­zésében ..." Kijelentette, hogy Günsel tá­bornok megbízásából megláto­gatta a börtönben lévő Bayar volt elnököt, Menderes volt miniszterelnököt és Zorlü volt külügyminisztert és megállapí­totta, hogy valamennyien in­kább vendégségben, mint bör­tönben érezhetik magukat. Mint az AP közli, Olaszor­szág csütörtökön elismerte a G ürsel-kormányt. A Minisztertanács ülése A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. A külkeres­kedelmi miniszter beszámolt a KGST országokkal kötött 1961—65. évi árucsereforgalmi megállapodásokról. A kormány megállapította, hogy a ' kölcsö­nös előnyök alapján kötött megállapodások a magyar nép­gazdaság számára kedvező helyzetet teremtettek a máso­dik ötéves terv anyagi meg­alapozásához és külkereskedel­münk továbbfejlesztéséhez. A Magyar Testnevelési és Sport Tanács jelentést tett a kormánynak a sportolók olim­piai előkészületeiről. A kor­mány a jelentést tudomásul vette és az MTST elnökségé­nek feladatául jelölte meg, .11 ír rÜj angol formula1 a ciprusi támaszpontok ügyében Nicosia: (MTI) Dit Kücük. a ciprusi törökök vezetője — je­lenti az UPI — szerdán felke­reste Makariosz érseket és kö­zölte vele, hogy Nagy-Britan- nia „új formulát” terjesztett elő a ciprusi támaszpontok kérdésébem Jólértesült körök szerint e formula Makariosz érseket a vétó jogával ruházza fel ab­ban az esetben, ha Nagy-Bri- tannia ciprusi támaszpontjait, más országoknak akarná át­adni. A londoni egyezmény ér­telmében Görögország és Tö­rökország is jogosult a vétó al­kalmazására, de Nagy-Britan- nla valószínűleg felkéri a két kormányt, hogy ^tekintsenek el” ettől a joguktól; Az új angol formula — mi- cosiat források szerint — eset­leg a támaszpontok átadását megoldja, de több lényeges kérdés továbbra Is megoldat­lan maradna; hogy további előkészületeke tervezettnek megfelelően fo tassa. A művelődésügyi minis* beszámolt a továbbképző kólák működéséről. A m végződő tanévben 205 me gazdasági és 42 ipari jeli« továbbképző iskolában cs nem 13 ezer 14—16 év kői fiatal tanult. A kormány tűi másul vette, hogy a Műve désügyi Minisztérium a köv kező tanévben ezeknek az kóláknak számát szaporítja mintegy 35—40 ezer 14- éves fiatal számára biztost a továbbképzésnek ezt a hetőségét. Incze Jenő külkereskedel miniszter beszámolt az argi tin függetlenség kikiáltását 150. évfordulója alkalmát rendezett ünnepségen vezető vei résztvett magyar kormái delegáció útjáról A kormány ezután föl ügyeket tárgyalt. Idő járás jelentés Várható időjárás péntek esi nappali felhőképződés néhány I lyen délután záporeső, zivat Mérsékelt északkeleti szél. Várit legalacsonyabb éjszakai hőmén* let 14—18, legmagasabb nappali t mérséklet holnap 23—27 fok közi Távolabbi kilátások: a meleg I szombaton és vasárnap Is toW tart; A kubai kereskedelmi küldöttség a szovjet külkereskedelem vezetőinél Moszkva: (TASZSZ) A csü­törtökön Moszkvába érkezett kubai kereskedelmi kormány- küldöttség csütörtökön talál­kozott Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi mi­Eichmann elfogatásinak argentínai visszhangja Buenos Aires: (MTI) Noha izraeli részről még semmiféle hivatalos jelentés nem látott napvilágot Eichmann elfogatá- sának körülményeiről, a kü­lönböző Jelentések alapján Ar­gentínában biztosra veszik, hogy az izraeli titkos szolgálat emberei Buenos Airesben fog­ták el ezt a náci háborús bű­nöst Diogenes Taboada ar­gentin külügyminiszter szer­dai sajtóértekezletén kijelen­tette, kormánya magyarázatot kért Izraeltől. A kormány most tanulmányozza az ügy hátterét s „ha bebizonyosodik, hogy Eichmannt Buenos Airesból rabolták el az argentin kor­mány hivatalosan tiltakozni fog Izraelnél” közölte a kül­ügyminiszter. Az események ráirányították a figyelmet az Argentínában élő fasisztákra. Az ellenzéki Népi Radikális Párt képvise­lői közölték, javaslatot szán­dékoznak benyújtani a képvi­selőházban, melyben az ország ban élő nácik tevékenységé­nek kivizsgálását követelik. Silvano Santander képviselő a Buenos Aires külvárosában le­telepedett német, magyar, és jugoszláv fasiszták egész lis­táját ismertette. Santander rá­mutatott, hogy Argentina min­dig enyhén bánt a náci beme- nekültekkel, különösen Peron rendszerének idején. A nácik múltbeli bűneik ellenére Ar­gentina vendégszeretetét élvez­ték, — mondotta a képviselő. Argentina nyújtott menedéket egy időre Hans Ulrich Rudel, Kurt von Tank. Otto Skorzeny, Adolf Gallant náci vezéreknek, valamint Pavelics horvát tö- meggyilkosnak. Megérkezett az első hivatá- los beismerés is arról, hogy Eichmann Argentínában élt: az észak-argentínai Tucuman város rendőrsége elismerte, hogy 1952-ben, Peron diktatú­rájának idején Adolf Eich­mann részére Ricairdo Klemen! névre állítottak ki igazolványt. Dísztérrel és Szemjon Szka kowal, a külföldi gazdasi kapcsolatok állami bizottsáí nak elnökével. Jimenez, a küldöttség ve! tője a találkozón utalt at hogy Eisenhower elnök a m héten bejelentette a Kubán folyósított amerikai „tsegé! felfüggesztését, örülünk — lentjette ki Jimenez, — hO többé nem részesítenek b< nünket ebben a „segítségbe! mivel ez az amerikai önkén uralmi rendszer megszid sét jelenti. Gazdasági épí munkánkban nemcsak a s> cialista országok és Lati Amerika, hanem az afrikai az ázsiai népek segítségé sőt az amerikai nép segítség! is számítunk. Az amerikai J pet nem azonosítjuk az art rikai imperializmussal; Háromszázhatvanharmadik mérkőzését játssza vasárnap a magyar labdarúgó-válogatott A magyar labdarugó válogatott újabb országok közötti mérkőzés­re készül. Vasárnap délután Sko­da ellen lép pályára a legjobb ma­Párizs (MTI). Az MTI pári­zsi tudósítója írja: Páriádban két napja ülése­zik a Nyugat-európai Unió >,parlamentje" a „kis Európa" hat országának és Nagy-Bri- tannia képviselői, szenátorai találkoztak össze a mintegy 90 tagú „parlamentben") Lassan a feledés homályába süllyed, hogy tizenkét évvel ezelőtt Nagy-Britannia, Fran­ciaország és a Benéhix-államok Brüsszeliben ötven évre szóló hatanai szerződést írtak alá, s ezzel megvetették alapját egy nyugat-európai agresszív kato­nai csoportosulásnak. Hat év­vel később alakult ki Nyugat- Németország és Olaszország csatlakozásával mai formájá­ban a Nyugat-európai Unió. Azok, akik annak idején a bonni Németországot is meg­hívták a szervezetbe, eredeti­leg azzal igazoilták döntésü­ket. hogy az unió keretében módjuk lesz a német újrafel- fegyverzés ellenőrzésére. De éppen a jelenleg Párizsban összeült „parlament" kénytelen volt el Ismerni, hogy semmi sem lett az ellenőrzésből.. A Nyugat-európai Unió el­lenőrző szerve lenne hivatva például utánanézni, hogy meg­tartja-e a Német Szövetségi Köztársaság a párizsi egyez­mény előírásait, nem gyárt-e atomfegyvereket, biológiai és vegyi hadviseléshez használ­ható fegyvereket. Az angol Fughes Hallett tengernagy Jelentéséből azonban kitűnik, hogy az „ellenőrzés" csak a nyugatnémet kormány közlé­seire támaszkodik. A\ Nyugat-európai Unió „pár lamentjének" párizsi ülése al­kalmat ad arra Is. hogy meg- Jjri'báljar.ak lehetőséget és le­ket találni Nagy-Britannia és I kis Európa közötti közele­(68.) r— Nem, nem hazudokl A férfi elhallgatott. Homlo­kát összeráncolta. Hátrasimí­totta dús, fekete haját. — Sokat tudsz, Éva, túlságo­san sokat. — Igen. < ( — tőrt elő a lány melléből. — És beteg vagy — foly­tatta a férfi —, nagyon beteg vagy, butaságokat fecsegsz össze, i, (— Nem... nem... igazat mondtam! — kiáltott Éva. — Fecsegsz! Veszélyesen fe­csegsz! — A férfi felállt. — Rendbe kell hoznom az idegei­det.,. Érted? — Nem! Nincs semmi ba­jom ... — Meggyógyitaldk! Frédi a belső zsebéből hosz- szúkás dobozt vett elő. Hason­lított a töltőtoll-dobozokhoz. Éva táguló szemmel kísérte a férfi mozdulatait és ösztönö­sen hátrált a fal felé. Frédi a dobozból injekciós tűt és fecs­kendőt vett elő, kabátja zse- :béből egy ampullát. — Vetkőzz! A lány mintha kijózanodott volna. Ajka a rémülettől szét­nyílt, szeme kitágult, kezét védőn maga elé emelte. — Nem! Nem! Frédi! Ke­gyelmezz. Frédi'... — Vetkőzz! — parancsolta a férfi. Szeme összeszűkült, és lassan közeledett a lányhoz. — Frédi, az istenért — sut­togta a lány. — Frédi... hall­gass meg... Ne légy kegyet­len — Vetkőzz! — Már ott állt a lány előtt. Szúrós, sötét sze­méből kegyetlenség áradt. Me­reven nézett a lányra, akinek arca a rémülettől eltorzult. — Túl sokat tudsz rólam, túl sóikat — sziszegte. — Hall­gatnod kell! De te nem tudsz i”aatni.., > H Éva homlokán a félelem gyöngyszemei csillogtak, mel­lét irtózatos erő szorította ősz- sze, szíve kalapált, gondolatai vad, körtáncot jártak. Elemi erővel tört fel belőle a késtség- beesés, de hang helyett valami furcsa hörgés hagyta el ajkát. Neki akart ugrani a férfinak, de elsötétült előtte a világ, és ájultan összeesett. István egy ideig fel és ali járt a szobában. Mikor kétség- beesett helyzetét tisztán látta, első pillanatban arra gondolt, hogy öngyilkos lesz. Mert mtt is csinálhat egyebet? Csapdába került. Ha visszaadják a ma­gyar hatóságoknak, a legsúlyo­sabb ítéletet kapja. Soha sen­ki előtt nem tudja bizonyítani, hogy nem kémkedett hazája ellen. Még önmaga előtt sem. Mire hivatkozzon? Arra, hogy nem ismerte a levél tartalmát? Hazudja azt, hogy kénysze­rítették? Ez nem igaz. így leg­alábbis nem igaz. Hogy mi ment végbe a lelkében, azt senki sem vette figyelembe, érzéseit nem rögzítette a film­szalag, arról nem tud senki, hogy Pál atya vele mit be­szélt. Ki hiszi el, hogy nem akart hazája ellen véteni? Hol van a világon egy olyan hely, ahol érvényesülhet az ember*, szeretet, ahol nem aljas érde­kek az emberi cselekedetek mozgatói? Hol? Van ilyen hely a földön? Hazájából menekül­nie kellett, mert egy ember kénye-kedvétől függött a sor­sa, Itt, ahova lelkesen jött, tele reménnyel, hittel, várako­zással — kirabolták. Aljasul kihasználták kétségbeesett hely zetét, 'kiszolgáltatottságát. Igen az emberek nem ismerik, hogy a kulisszák mögött milyen em­bertelen harc folyik. Mit törő­dik Donován vagy a többi ame­rikai az 6 fájdalmával? Meg akarják szerezni a kísérletet, és ennek a célnak rendelnék mindent alá. Könyörtelen vi­lág! És ebben a harcban min­denképpen el kell pusztulnia. Ha teljesíti a kérést, többé nem tud szabadulni, és még jobban vét hazája ellen. Ha nem teljesíti, visszaadják, és felakasztják. A kémkedésért halál jár. Mit csináljon? Le­ült az asztal mellé. Fejét te­nyerébe hajtotta, és gondolko­dott. Sokszor gondolt már a halál­ra, de most valahogy távoli­nak tűnt még a gondolata is. Fiatal, egészséges teste élet után vágyott. Felébredt benne a szabadság utáni vágy, amit még fOkozott az a felismerés, hogy rabságban van. Szabad akart lenni. Talán, ha nem Holubtól kellene megszerezni a felfedezést, nem gyötrődne annyit. És a találmány nem is; hadititok. Orvosi munka. Sem­mi köze a hadászathoz, nem' katonai természetű dolog. Az, amit elhozott, ami a levélben volt, az hadititok. Lényegében már elkövette a bűnt. A talál­mány megszerzésével újabb bűnt nem követne el, mert Ho­lub a kísérleteket magánem­berként végzi. Nem, az öreget: nem lophatja meg. Hiszen eddig ] csak.jót tett vele. De ha nem akarja végrehajtani a felada­tot és ha nem akarja, hogy visszaadják, akkor meg kell szöknie. Mindegy, teljesen mindegy, hogy hova, csak in-, nen el! De hogyan? Nappal; nem tudna, de estig ki kell valamit találnia. A villát is­meri. Ha ki tudna jutni vala­hogyan az udvarra, nyert ügye van. Az uszoda mögött, a kő j kerítésen keresztül megszök-: hetne. (Folyt, kön.) ! \ gyár tizenegy, ■ a < hároméul hatvanharmadik mérkőzése, eddigi 382 találkozóból 203 hói magyar győzelmet, 71 dönteti eredményt, 88 pedig vereségi ■végződött. A gólarány pedig lV 626. A skótok ellen eddig négysi Játszottunk; kétszer győzött a rf gyár válogatott, egyszer dönteti« re végzett, s egyszer — az é mérkőzésen — vereséget szén' dett. Az eddigi magyar—skót ' lálkozók: 1938. december 7, Glasgow: (0:3). 1954. december 8, Glasgow: * (3:l). 1953. május 29, Budapest: 3:1 (0 1958. május 7, Glasgow: 1:1 (0: A legutóbbi, két évvel ezelí találkozó mindkét csapat vili bajnoki próbamérkőzése volt. & gowban 55 noo néző előtt mérte! tek az angol Clough blráskodí mellett. Az izgalmas találkozón a skót a 13. percben Mudie révén st rezték meg a vezetést, s ezt az ; percben Fenyvesi egyenlítette > A skótok elleni magyar csat tagjai közül Orosics Gyula bü* kétkedhet a legtöbb válogatott*» gal, 64 alkalommal védte az egy* tes kapuját. Utána a követkézé sorrend: Sándor 43, Tichy 35, K túsz 27, Fenyvesi 2«, Mátrai, Si? 23—25, Bundzsák 22. Göröcs 14, -J bért 7, Dalnoki 6. BERKES! ANDRÄS:

Next

/
Thumbnails
Contents