Dunántúli Napló, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-03 / 80. szám
\ 1960. ÁPRILIS 3. N APLŐ Érdekes számok... Kommentár nélkül 1938-ban 17 elemi iskolája volt Pécsnek, ma 32 általános. A háború előtti években 44 ezer lakos közül évente 200-an haltak meg tbc-ben, ma 110 ezer ember közül csupán 51 a íöc-ben elhaltak száma. 1938- ban a pécsi egyetem ossz hallgatóinak csupán 3,5 százaléka volt női hallgató, addig ma nem kevesebb, mint 42 százalékra emelkedett ez az arányszám. Múzeumainkat a háború előtti években úgyszólván alig látogatták, ma évenként több mint 70 000 látogatójuk van. 1938- ban a pécsi villamos és autóbusz három és fél millió embert szállított, 1959-ben már 32 millió 203 ezer főre emelkedett a forgalomt Hétmérföldes léptekkel Sokféle emlék villan fel bennünk hazánk felszabadít lásának 15. évfordulóján, legnagyobb nemzeti ünnepünkön. Sqkféle az emlék, de közös és felejthetetlen a nagy élmény, a felszabadult életé. Emlékezzünk csak vissza az üzemekben és a gyárakban, milyen körülmények között dolgoztak a munkások és hogyan dolgoznak ma. Mennyit fejlődtek vállalataink 1945 óta. A Pécsi Porcelángyár Ha az 1945-ös időszakot 100 százaléknak vesszük, 1959 végére a termelés 800 százalékra nőtt. Ugyanilyen körülmények között az egy főre eső termelési érték pedig 500 százalék. 1945. óta a vállalat 46,5 millió forintot használt fel beruházásra és 19,7 millió forintot felújításra. A beruházásból épült az új nyersgyáirtó műhely, a masszamalom, a két porcelánégető alagútkemence, az új kályhagyári üzemrész, az új kémiai és magasfeszültségű laboratórium, valamint a 800 személyes öltöző és fürdőhelyiség. A múltban a dolgozók a munika elvégzéséhez csak pusztán a fizikai erejüket használták fel legnagyobbrészt. Ma már sok munkafolyamatot gépesítettek. Régen egészségtelen, piszkos munkahelyeken dolgoztak, még jóformán fürödni, illetve tisztálkodni sem tudjak, mert nem volt hol. Azóta felépült öltözőjük, fürdőjük, üzemi konyhájuk és tágas étkezdéjük, valamint gyönyörű kuitúrháizuk. A Pécsi Bőrgyár Régen mikor az ember ebédidőben a gyár felé haladt, az árokparton ebédelő munkásokat láthatott. Nem volt hol étkezzenek, mert a vezérigazgató úr nem volt hajlandó étkezdét is építtetni a munkásoknak. Még azt sem engedte meg, hogy a műhelyekben ebédeljenek. Azóta gyökeresen megváltozott a helyzet ennél a vállalatnál is. kb „anbeielte U szerre. — Szeretnénk szépen berendezni lakásunkat. Vé- kcnylábú székekkel, olyan „érdekes mintájú rekivel”, karcsú nyakú hangulatlámpával. Perákné mosolyog. Üzemi kislányai 18 évükkel egy emberöltőt ugrottak át. Jól van ez így! Szűts István A felszabadulás óta hatalmas beruházások történtek. Üj kazánházat, sertésbőr kikészítő műhelyt, öltözőket, fürdőket, legényszállásokat, a dolgozók részére üdülőt építettek Harkányban és nagyarányú gépesítés is szerepelt ezen időszak alatt. A felsorolt építkezéseken kívül még számos ki- sebb-nagyobb épületet alakítottak át. 1945-ben csak kétféle mar- haboxot, barnát és feketét gyártottak, ma már ezt minden színben készítik. Az ország sertésbőrgyártásának 80 százalékát a Pécsi Bőrgyár termeli. A teljes termelési értéke a vállalatnak 1949-hez viszonyítván 203,8 százalékra emelkedett és az átlagkereset pedig 251 százalékra. 1945 előtt naponta 12—15 tonna nyersbőrt dolgoztak be, ma már ez á mennyiség megduplázódott. Naponta 28,5 tonna nyersbőrt dolgoz be a vállalat. A Pécsi Szénbányászati T röszt Még jól emlékezünk a múlt bányász-sztrájkjaira és az elhanyagolt munkakörülmények miatt sűrűn előforduló bányaszerencsétlenségekre. Mindannyian jól tudjuk miből adódtak ezek. A kevés bér, korszerűtlen bányabiztosítás és sorolhatnánk egymás után az akkori nehézségeket. 1945 után a helyzet alaposan megváltozott a Pécsi Szénbányászati Tröszt üzemeiben. Ha csak a legfontosabb adatokat vizsgáljuk, a termelés emelkedését, ami 233 százalékkal, az össz- üzemi termelés 149,5 százalékkal nőtt a felszabadulás óta, azt látjuk, hogy a fejlődés mértéke óriási. A nagyobb termelés biztosítására és előkészítésére növelték a feltárási és előkészítési tevékenységet. A nyitott vágathossz 1945-ben 111,8 kilométer volt, ma pedig 125 kilométer hosszú, ugyanakkor a korszerűen biztosított vágatarány 5 százalékról 56 százalékra emelkedett. Javították a bánya klímáját, a szellőzési viszonyokat és csökkentették a meleg munkahelyek számát 80 százalékról 5—10 százalékra. A Pécsi Pannónia Sörgyár 1945 előtti időszakban a gyár készáru termelése havi 33 000 hektoliter volt, jelen pillanatban pedig 263 000 hektoliter. 1945-ben még faluról-falura jártak, hogy" valami kevés ár pához jussanak, amiből egy kevés sört tudjanak gyártani, ma pedig már ilyen nagy mennyiségű sör előállítására képesek. A felszabadulás óta 30 millió forint beruházási összeget használtak fel a vállalat fejlesztésére. Ebből egy új ászok-, teret építettek és az erjesztő teret kibővítették. Szociális létesítményeik között megtaláljuk a korszerű fürdőt, öltözőket, ebédlőt és orvosi rendelőt. Üj erőmű építését kezdték meg, amit még ebben az évben befejeznek. A Pécsi Dohánygyár Valamennyi gyártórészlegnél a múlt év végéig kicserélték a régi típusú gépeket. Az előkészítő osztályon szalagrendszerű bálabontást vezettek be. A dohány keverését gépesítették. A dohányvágók anyagmozgatási munkájái is gépesítették. A szivarkagyártó! osztályon az úgynevezett szi- varkagyártógépeket kicserél ték és helyettük majdnem 100 százalékkal nagyobb termelést biztosító Tryumph III. típusú gépeket használnak. Napközi és csecsemőotthont létesítettek saját erőből. 1945 előtt a gyár 1 milliárd 343 millió szivarkát gyártott most pedig 2 milliárd 248 millió szivarkát gyártanak. Ez mennyiség megfelel az 1945 előtt dolgozó dohánygyárak össztermelésének. Azóta hazánk is felgyógyult Ma már gondatlanul élünk, nyugodtan, békében neveljük gyermekeinket. S mert így élhetünk, nem szabad felejtenünk. Felszabadulásunk évfordulóján hadd mondjam el, mitől és hogyan szabadultunk meg a szabadságot hozó harcok idején. Apám kommunista volt. Tizenhárom éves még alig voltam, amikor már érteni kezdtem milyen erők küzdenek egymással. Könnyen megértette velem egy német SS-tiszt. Apámért jött. Mögötte hat fegyveres katona. Követelte hogy ágyban fekvő beteg apám keljen fel és menjen velük. Amikor erre nem volt hajlandó, kirángatták az ágyból és elvitték. Családunk egyszerre állt ki apánkért, és nem engedtük el. Az lett a vége, hogy valamennyiünket elhajtottak. Sokáig kínoztak, vallattak, de nem mondhattunk semmit, hiszen nem tudtuk, hol működik a pártsejt, amelyiket keresték. Ezt csak apánk tudta, de ő nem vlállott. Titkos rádiót is kerestek nála, azért kínozták, hogy árulja el, milyen jelekkel működik. Eredménytelen vallatásunk után a községháza betonpincéjébe vittek. Megfenyegettek, hogy másnap majd vá- logatottabb kínzásokat kapunk.' Erre azonban nem került sor. mert még azon éjjel megérkeztek a felszabadító csapatok. A németek azonban nem feledkeztek meg rólunk, menekülés közben kézigránátot dobtak a pince bejáratához és végig géppuskázták. Szerencsére a család épen maradt, csak apám és én sebesültünk meg. Hogy meddig feküdhettünk eszméletlenül, nem tudom, csak azt tudom, hogy szovjet katonák élesztettek fel, kötözték be sebeinket. Enni és inni adtak. Ványus- kára jól emlékszem még, aki beszállított Öcsára, a tábori kórházba, ahol ápoltak felgyógyulásunkig. A szovjet nép segítségéve1 azóta hazánk is felgyógyult, megerősödött. Hajtsuk meg az emlékezés zászlaját és fejünket felszabadulásunk szép ünnepén a hősök előtt, akik életüket adták értünk, hogy 1 mi élhessünk, szabadon, bé- 1 kében, jó erőben. KONCZ PÁL NE Kóros, utolsó posta: Sámod. Nem édesanya és két lánya r'ajol össze ezen a képen, hajtom egy üzemi mama büszkélkedik üzemi kislányaival, j1 kiket szeretettel tanít a kesz- t.' üvarrásra. Perák Ferencné- tok tényleg lánya lehetne a két 18 éves bakfis, Marczin fcr'ka és Hanák Mária. Amikor születtek, Perákné n'ég egy magáncégnél dolgo- mint varrónő. Persze a Magáncégnél „csak” 12 alkalmazott varrogatott, nem úgy, Mmt itt, a Pécsi Kesztyűs , ;'az. nagyon szép, napfényes, jagas üzemépületeiben. A magáncég „kis cég volt”. Üdülés, betett szabadság? Ha elment s-abadságra, még az OTI-ból kijelentették arra az időre. Munkabér? Heti négy pengő. ‘*a volt munka, volt, ha nem, a at nem. Mit tud erről Marczin Erika? Hároméves csöpség volt, amikor az első szovjet katona "lepett Pécs városának két- I /fteves. szürke köveire. Most t; les jogú állampolgárként 18 i oaa borában kesztyűvarrónő. 400 forintot keres havonta és SVUjí, a kelengyéjét. Férjhez nm még nem áll szándékáéul’ -f ka igen, akkor csak hvá. J0 . szakmunkáshoz. Bátaonriime^ jobb -Parti” 1«™«. ötondja Erika, meri akkor a lakás és az autó előbb utóbbi biztosítva van. Szeret színház-! ba és moziba járni, de különösen nagyon szeret táncolni. Van-e elég ruhája? — Tíz-tizenöt. Cipő? Nem tudja meny-! nyi. ö hazaadja pénzét, a többi az igazi mama gondja. Hanák Mária elpirul izgalmában a kérdésekre. Mit tud a felszabadulás előtti időkről? Általában rosszul éltek akkor! az emberek. A papa is mond-1 ja, ő a Zsolnayban dolgozott! mint égető. Most kb. 1000—i 1200 forint nyugdíjat kap. Mennyi ruhája lóg a szekrény-! ben? Tíz, és öt pár cipője van. Nem férj hezmenésre még ö1 se gondol. Előbb egy kicsit! anyagilag összeszedi magát. — Ne haragudjon, hogy meg1 kérdezem — fordulok hirtelen! feléje — volt már igazán éhesi életében? Már úgy értem, tud-! ja mi az éhezni? — Dél felé már mindig éhesi vagyok — válaszol ártatlan,! tengerkék szemekkel. — És Marczin Erika, mit szólt volna, ha mint tanulót1 egyszer oktatója pofon vágja?! Szaporán lélegzik, dühösen ráncolja össze a homlokát. — Még a Mama se üt engem pofon! Ez képtelenség! — Férjhezmenés után is dolgozni akarnak? — Igen — válaszolják egy-i firilbetűs írást olvasok. Őrzött kin- cse ez Onódi Géza István-aknai vájárnak. Arról tanúskodik a papír, hogy sok-sok magyar ember nemcsak örült a felszabadító szovjet csapatoknak, hanem cselekedett is a szabadságért. A meszesi szép kis családi ház konyhájában, ahol Onódi elvtárssal ülünk — most az emlékek tolakodnak elő. Fiatal gyerek volt még 1944-ben. Szüleivel együtt Kozmapusztán lakott. Szikes földjük volt, feltörte a tenyerét, megizzasztotta gazdáját, mire termést adott. 1944. október f-át mutatott a naptár — kezdi az emlékezést. — Német bombázók húztak el a falu fölött, zúgásukba beleremegett a kis házunk. Mikor lesz már vége a háborúnak! Apám hozta a híreket: már Berettyóújfalunál vannak... Már bent vannak a városban... Közelednek felénk... Este lefeküdtünk. Hajnalban apám hirtelen fölkelt, az egész családot felébresztette. — Orosz beszédet hallok — mondta és fürkészve nézett ki az ablakon. Ismerős hangok voltak, hiszen csaknem két évig volt orosz hadifogságban az öreg. Kaptuk a ruhát magunkra, apám ment elöl, én utána. Járunk-kelünk a hajnali szürkületben, de embert nem látunk. — Ott — mondja apám és mutat a kukoricás szélére. Egy tankot láttam, T—34-est, körülötte szovjet katonákat. Odamentünk. Apám beszélt velük. El- mondajtéKi hogy Móniik ók, de elromlott a tankjuk. Most mi legyen? Néhány német utóvédcsapat még ott volt a faluban. A katonák szerelték, javították a gépet. Két óra alatt sikerült kijavítani. De most merre? Egyetlen tankkal a német vónalak között? Be kell állítani a kukoricásba, csövét leeresztve. Es a katonák? — Majd mi élelmezzük, s ha kell, bujtatjuk őket — mondta apám. S már mentünk is a házunk felé. Közülük egy a tanknál maradt. A vezető. Egy harminc év körüli, feketehajú mongol katona. Mihajlovnak hívták. Civil ruhát adtunk nekik. 'T'eltek a napok. Szovjet repülőgép keringett a környéken. Gondolom, hogy keresték a tankot, katonatársaikat. — Kimegyünk a műútra, körülnézni — mondta a harmadik napon az egyik szovjet katona. A civilruha zsebébe pisztolyt, kézigránátot tett. Elindultunk. Mentünk a műúton, mellettünk német teherautók, motorbiciklik húztak el. Csak megússzuk ezt a kirándulást — gondoltam magamban. Hirtelen német járőr bukkant fel. Még a lábam is megremegett a félelemtől. Ha megtudják, kik vagyunk?... Mellénk értek. Mi lesz, ha megszólítanak? Láttam, hogy társam a zsebébe nyúl... Szó nélkül elmentek mellettünk... Hazaértünk a felderítésből. Alig értünk haza, amikor németeket láttunk a házunk jelé jönni. Tiszteket. A szovjet katonákat gyorsas tűk. A németek közül néhányon bejöttek hozzánk. — Ebédet parancsollak. — — Csirkét, mindent... Anyám elkészítette az ebédet. — A halotii toruk lesz ezeknek a fa-, sisztáknak, azt hiszem — mondta apám. Felfaltak mindent, aztán elmentek. Megkezdődött a szovjet támadás. A mi katonáink is előjöttek rejtekhelyükről, a tankhoz mentek. Emelkedett a T—34-es csöve ... Pergőtűz a németek után... Jöttek egymás után a szovjet tankok ... egy, öt, tíz... A miénk is beállt a sorba... Akkor adták ezt az írást. Melléfűzve a hivatalos, pecséttel ellátott fordítás. „Igazolvány Kiállíttatott Onódi Géza gazdálkodó részére arról, hogy ő mentette meg a mi T—34 mintájú harcikocsinkat és személyzetét 10 napon keresztül rejtegette. Nagy kérésünk és követelésünk, hogy nevezett gazdálkodóitok, sem pedig családjának bántódása ne legyen. Tábori postaszám: 31.735. —” Alatta a dátum: 1944. október 18. ej ha egyszer találkozhatnék velük — mondja. — Vagyok én most olyan jó anyagi körülmények között, hogy megvendégelném őket... Mutatja a ház körüli kis kertet. — Ide szeretnék építeni egy garázst — mondja. — Egy autót akarok venni. Feleségemmel kirándulnánk. Csak még nem tudtuk eldönteni, hogy Moszkvicsot, vagy Wartburgot vegyünk-e? Uj idők, új gondok... ___. GARAY FERENC H
