Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-25 / 72. szám

MM. MÁRCIUS SS. N A PLÖ 5 Hol a mozgó áruház? Levelet kaptunk a Baranya negyei Kiskereskedelmi Vál­lalattól, amelyben kérték, hogy doboltassuk ki a követ­kező szöveget: „Értesítjük a falu dolgozó parasztságát, hogy az áruellá­tás fokozottabb biztosítása érdekében a Baranya megyei Kiskereskedelmi Vállalat mozgó áruháza ——hó Mozgalmas az élet az 506-os Iparilanuló-intézetben község­ben árusítást rendez. Felhív­juk a község lakosságát, hogy a fenti napon megjelenő vá­sározó részleg felállított sát­rát keressék fel.“ Már majdnem doboltattunk, amikor a vásár napját keres­ve rájöttünk, hogy ezt elfe­lejtették velünk közölni. Köz­ben arról értesültünk, hogy Tormáson megjelent a moz­gó áruház, de mi erről nem szerezhettünk időben tudo­mást. Most szeretnénk tisztán látni: hol a mozgó áruház és mikor várhatjuk érkezését Szágyra, ÁBEL JÓZSEF vb-titkár Az intézet 89 KISZ-tagja a januári taggyűlésen tanulmá­nyi versenyt kezdeményezett. E verseny eredményeképpen akarják elérni, hogy országos viszonylatban elsők legyenek az építőipari intézetek között. A tanulmányi verseny nem marad tartalom nélkül a nyá­ri szünetben sem, mert azt április 1-től augusztus 20-ig gyakorlati és otthonrend terü­letén fogják tovább folytatni A Dunántúli Napló megírta, hogy február 21-én 55 fő az „Ifjú Kommunista“ próba anyagából elméleti és gyakor­lati vizsgát tett. A nem KISZ­tagok 90 százaléka a Kilián György politikai körök hall­gatója és meet kezdődik a kongresszusi olvasó kör is. Az általános műveltség emelését szolgálja a havi egyszeri szín­ház és kétszeri mozilátogatás. Ezenkívül 184 tanuló vesz részt a „József Attila“ olvasómoz­galomban. Működik a zenekar, az énekkar és a színjátszó cso­port. Április 4-e tiszteletére minden tanuló résztvesz az „Ifjúság a szocializmusért“ próbán. Varga Mihály KISZ tanárelnök Miért nincs szénsavaiét? Ha az ember vesz egy szifont házi használatra, kap hozzá tiz szénsavtöltetet, de utána esetleg hónapokon át nem tudja ezeket kicserélni. Szerintem ez így na­gyon rossz üzlet, mert 150 forint­ért tiz Uter szódavizet kapunk egy díszes üveggel. Azt hiszem, hogv ezen az állapoton azért le­hetne segíteni, ha az eddiginél lényegesen több szénsavtöltetet gyártanának Budapesten. Sinkovits Gábor Szabályosan, de nem helyesen Miért nincs haj tű? Az üzletekben már régóta nem leket hajtüt kapni, * ha meg­kérdezzük, miért, azt válaszol­ják az eladók, hogy a hajtü ma már nem cikk. Pedig ha tudnák, mennyire hiányzik ez nekünk! Ml, ötvenen felüli asszonyok már nem köthetünk masnit a hajunkba és copfot sem visel­hetünk. Azt hiszem, az illetéke­sek tesznek majd róla, hogy a hajtü ne váljék múzeumi da­rabbá. SZ. M. Menetidő változtatást kérünk Irtunk a Pécsi Közlekedési Vállalat igazgatójának a kert­városi és reptéri járatok 12 óra IS perces indulásának 22 óra S0 percre való változtatása ügyében, hogy a müszakvdltásokat rende­sen tudjuk lebonyolítani Saj­nos, a Közlekedési Vállalat el­utasította már több esetben ké­résünket, ezért sajtón keresztül ismételjük meg, abban a re­ményben, hogy panaszunkat el­intézik. BARANYA MEGYE/ MEZO- GAZDASAGl V. Készisiink elé aoréoénzt Pécs város dolgozói örömmel vet­ték tudomásul az autóbuszokon az ülő jegykezelő-rendszer bevezeté­sét. Az új jegyklszolgilás bevált. Az ülő jegykezelők azonban las­san tudják csak felvenni az uta­sokat, mert sokan papírpénzzel kí­vánják Jegyüket megváltani. He­lyes lenne, ba minden utazni szán­dékozd készítene előre magának aprópénzt. Ezzel a felszállást meg lehetne gyorsítani. H. B. Televíziót kaptunk ajándékba Nagy megtiszteltetés és még nagyobb öröm érte a Pécs fe- hérhegyt általános Iskola Úttö­rőit, tanulóit, tantestületét. A volt „Török István” Legényott­hon dolgozói televíziójukat az iskolánk tanulóinak és dolgo­zóinak ajándékozták. BEDNAR IMRE igazgató. A Dunántúli Napló március másodild számában „Fél köb­méter kavics” címmel cikk je­lent meg. A cikkel kapcsolat­ban a következő a válaszom: Tény az, hogy a diósviszlói Kossuth Termelőszövetkezet vezetősége kérelemmel fordult az igazgatósághoz, hogy egy feladatuk végrehajtása céljá­ból fél köbméter kavicsra van szükségük, amelyet a diós­viszlói bekötőúton tárolt meny- hyiségből kívánnak igénybe venni.. Tény. hogy a szabályoknak megfelelően (melyet a cikk Igen tárgyilagosan meg Is jegy- ''"•‘•u. nem szabad eladni kő­anyagot, azonban őszintén megvallva, hasonló esetekben az igazgatóság már több alka­lommal ilyen kisebb Igénye­ket kielégített. Az igazgatóság beosztott fő­mérnöke, Balázs Ferenc eb­ben az esetben nem járt el kellő körültekintéssel, mert Valóban a segítséget meg le­hetett volna adni. Egyébként tudomásom van arról, ezt te- | hogy úton lefonon tudtam meg—, a kőanyagot a tsz más beszerezte. A ciitók azt mondta: a szabályoknak megfelelően járt el az igazgatóság, de nem biztos, hogy helyesen. Egyet­értek abban, hogy nem helye­sen jártunk el. Simon Imre igazgató Az apák is érdeklődjenek gyermekeik iránt Mint a székelyszabari köz­ségi tanács elnöke, de mint szülő is figyelemmel kísérem az iskoláinkban folyó oktató, nevelőmunkát, az iskola által rendezett megbeszéléseken, ér­tekezleteken mindig szívesen veszek részt. Évek óta azt ta­pasztalom, hogy a szülői mun­Wyugodtan élűnk Közismert dolog a kapitalista államok­ban a szegény, be­teg, öreg, egyedül­álló ember sorsa. Hova kerültek ezek a szerencsétlenek abban a rendszer­ben? A testi és lelki kínok közepette sod­ródtak a mocsokba, hidak alatt és a par­kok padjain. Végül az öngyilkosság kö­vetkezett elkesere­dett sorsukban, Ma más az éle- lú gondozás és ápo- tünk. Én a mohácsi lős folyik. Ez úton 2. számú Szociális is szeretnék köszö- Gyógyotthon gondo- netet mondani, nem zottja vagyok. Nem csak a magam Be­kell többé félnünk a kiszolgáltatottság­tól. Népi demokra­tikus rendszerünk mélységes humaniz­mustól áthatva biz­tosítja a magunk­fajta öregeknek a békés és nyugodt életet. Otthonunk­ban magasszínvona­vében, hanem vala­mennyi gondozott társam nevében is ezért a gondosko­dásért, és azért is, hogy még a nemzet­közi nőnapon sem feledkeztek meg az lttlévő idős asszo­nyokról. Vasvári Dezső . kaközösség munkájában túl­nyomó részben az édesanyák vesznek részt. Az értekezletek általában látogiattottak, de eze­ken is csak elvétve vesznek részt a férfiak, édesapák. Úgy tűnik tehát, mintha a gyer­mekek nevelése egyoldalúan az édesanyák feladata lenne. Az iskola igazgatója az apák részére most külön értekezle­tet, tanácskozást hívott össze. Ezen az értekezleten az „Apák felelőssége a gyermek nevelé­sében” kérdéséről volt szó. Az értekezlet Iránt nagy ér­deklődés nyilvánult meg. Mint­egy ötven édesapa jelent meg, s az előadást számos hozzá­szólás követte, ami azt bizo­nyítja, hogy sikerült felébresz­teni az édesapák érdeklődését. A két és félórás beszélgetés után az édesapák azzal köszön­tek el: „Érdemes volt eljönni, máskor lg jövünk!” Péter János vb-elnölk. Gyermekrajz- pályázahjnkra érkezett A Megyei és Pécs városi Tanács VB Művelődésügyi Os& tálya, a Megyei Úttörőelnökség és a Dunántúli Napló szer* kesztősége közös rendezésben gyermekrajz-pályázatot hirde­tett. A pályázat határideje 1960 május 1. Eddig is sok pajtás küldte be rajzát. A legtöbb képet Villányból küldték be az úttörők. Képeik között találhatunk szép munkákat ti. Rajta* pajtások, küldjétek el minél többen rajzaitokat, a legjobbakat értékes díjazásban részesítjük. Verekedő gyerekek (Patocs Elza). Labdázó gyerekek (Kosa Ilona). Robbanás a Megyei Minőségvizsgáló Intézetben Tagnap délután 3 óra körül erős robbanásra lettek figyelmesek a Zólyom utca környékének la­kói. A robbanás a Megyei Minő­ségvizsgáló Intézetben történt, ahol kísérletezés közben felrob­bant egy e.ctraháló készülék. Ép­pen cukorfondant-vizsgálatot tar­tottak, melyet kakaóval és marga­rinnal kevertek. A margarinban nikkel katalizátor maradt és ez éterrel keveredve robbanást oko­zat. Gertler Miklós, az intézet he­lyettes vezetője, aki a kísérletet folytatta, a robbanás okozta üveg­szilánkoktól arcán megsérült. A mentők azonnal kórházba szdlíi- tották. S8cx<&3ScP*a8<iH#cgah&C}gct<9C$0í<9c&t<9C8cx<*cg<f<9<»3<Mg<X<^ hek, mert a felső talajrétegek megfelelőek. De alul ott van ez a pokoli üledék, és ha a fák gyökérzete ezt eléri, minden fa elsatnyul. mire igazán ter­mő lenne. Érted most már?! — Kezdem érteni. De biztos, vagy ebben? *— Holtbiztos! 1926-ban, nem 27-ben — em­lékszel, amikor a határunk ta- lajtér'képéhez gyűjtöttem az adatokat, a mély altalajaikhoz is leástunk, és mintákat vet­tem. Ezt persze nem tudják ezek a nagyokosok!... Az iz­galom nem hagyta ülni, izga­tottan csoszogott le-föl. Szelíd életpárja gondolkozott egy ki­csit, aztán a szemüveg mögül szigorúan megkérdezte: és te mit szándékozol most tenni? — Mit? Semmit! Mit tehet­ne egy ilyen vénember, aki­nek nincs igaza? — Hagyod, hogy ilyen 'kár a nyakukba szakadjon?... Tíz évin reménykedjenek hiába? Keserűen fölnevetett a férfi. — Hát tehetek én valamit? Nlrcs már nekem szavam kö­zi 'fik Aztán törődöm én ve­iül •! Hadd csinálják! Legalább tájö-nek majd, hogy 'kit zavar­ta:el. Csönd Mindkettőjükben lo­bognak a gondolatok. fi ' ivet H nercfcei csodála­tos dolog történt. A fehérham OcAmb kinyitotta a száját. Ki­nt'"*- r. s ő aki negyven kö- V1 r, ■ vi fcwnrje '•olt esztendő alatt 1 ’ ”?i mondta az urá­hogy „nem“, — na- r ■ ■ árazottan ígV szólt: Éti ? azt gondolom, hogy meg­adják!... Egy lélektelen, ke- vé!y, senkiembertl A bécsi csak felhördülni lú- *>»; Tessek1? — Jól értetted! Egy éve né­zem, hogyan vergődsz a büsz­keséged ostoba kalitkájában. Sajnáltalak, nagyon sajnálta­lak, mert láttam, hogy én nem pótolhatom neked a faludat, a népedet. Egész életedben kö­zöttük éltél, minden gondjuk­ban, bajukban segítetted őket, egy voltál velük. Jó, megsér­tették, tudom. Én sokat gon­dolkoztam ebben az évben. Rájöttem, hogy nemcsak ők voltak a hibásak, hanem te is. Főleg Te! — De! — Hallgass végig! Indulatos- kodtatok, vitatkoztatok, éle­sebben vágott a nyelvük, mint kellett volna. De ezért meg­sértődni, cserben hagyni a né­pedet, akit Te tanítottál, nevel­tél!... — Én cserben hagytam?! — Fáj nagyon kimondanom, de így ran. Ezt tetted! Akkor, amikor legjobban szükségük lett volna az emberöltői ta­pasztalatodra, amikor új, közös életet kezdtek. — Nélkülem is boldogultak’ — próbált replikázni a tanító félénken, mint aki érzi, hogy nincs igaza. _ Igen, boldogultak, mert ha Te ott is hagytad őket, azért nincsenek egyedül. Se­gítik és vezetik őket, megaztán ezek már más fiatalok, mint a régiek. Más idők emberei, nem veszed észre?! Te bezár­kózol ebbe a csigaházba, ha a gyerekeid hazamennek az iskolából, itt kushadsz ebben a szobában. De én ott kint a konyhában mindent tudók a faluról. Eljárnak hozzám az asszonyok, öregek és fiatalok, elmondanak nekem mindent, kiöntik « szívüket. Tudom, hogy a falunak nagyon hiány­zol. — Ugyan! hiányzóm?... — Hm... — Igen hiányzol. A fa­lu tanítója! Aki barátjuk, mes­terük, apjuk volt... — Ha így lenne, szóitok volna. — Ha hagytad volna! De le­het?? Emlékszel, amikor itt járt az elnök a tavasszal? Kér­ni akart, megkövetni: felejtsd el a sérelmet, menj közéjük újra vissza, segíts nekik! De el sem mondhatta, mert ride­gen elküldted, nem érsz rá beszélgetni, azt mondtad, em­lékezz csak. — Ezt akarta? — Ezt. És én is... én is... — szegény öregasszony elfullad­va pihegett, — el akartam ne­ked mondani mindezt már ré­gen, de neked nem lehetett... Nem mertem. Most már nem hallgathattam tovább, mert nem akarom, nem akarom, hogy most, amikor az életed végére jársz... becstelen légy! Lihegtek mindketten a sza­vak súlya alatt. Nézték egy­mást, mintha még sohasem lát­ták volna a másikat. A taní­tónő könnyei kifolytak a szem­üveg alól. — Én... én, nem mondha­tok mást neked... — suttogta bocsánatkérően, aztán neszte­len papucsában bement a háló­szobába. Az öreg tanító gör­nyedt en, roskadtan állt, fuldo­kolva, kimeredi szemekkel bá­mult maga elé, mint akinek vállát irdatlan teher nyomjaa föld felé. Egész éjjel nem aludt egy bunyóst, Reggel pedig a ki/menős ka­lapját tette a fejébe, szikkadt nyakára sálat tekert, belebújt a kabátjába, s kampósbotját a kezébe vette. — Hová készülsz ilyen ko­rán kedves? — kérdezte a fe­lesége. — Hová? — csodálkozott a kérdésen. — Hová mehet a falu tanítója? Hol a helyem? — Istenem!... — rebbent az asszony. Fölágaskodott, s öre­ges patyolatszerelemmel kétfe­lől arconcsókolta. Még a tor­nácra is kikísérte, mint régeb­ben szokta. — Menj csak be, megfázol, — óvta az öregem­ber. Cézár vadul ugatta az arramenőket, hogy gazdája előtt mutassa buzgalmát. Sze­gény rosszul járt vele, mert a tanító visszaszólt a feleségé­nek: ezt a harapós dögöt oda kell adni valakinek, hiszen így senki nem mar ide bejönni. Azzal elment, végig a falu­ján, föl a domboldalra, a Holló- fészekre. Az oszladozó ködben emberi hangokat hozott feléje a szél. Elégedetten gondolta: ezek már kinn dolgoznak. Szorgalmasak a kutyafülűek, korán keltek! Jól van gyere­kek! .a ...Legalább tanultok eb­ből! így jár a tojás, ha oko­sabbnak hiszi magát a tyúk­nál. Legalább mozogtatok egy kicsit kutyafülűek! Hebehur­gyán nekimenni valaminek?! Erre tanítottalak bennete­ket?!.^ S a ,ykutyafülűekkezdve a negyvenkét éves Harmos Fe- renctől a p elyhesállú Bolla Vincéig — meglapultak. Egy kicsit úgy érezték magukat, mint iskoláskorukban, amikor nem jól tanulták meg a leckét. De nem sokáig, mert a hör­csög Fatali Abrinál hamar el­szakadt a madzag. — A nem­jóját tanító úr, hát micsoda ember maga?! Tudta, hogy hiá­ba dolgozunk, aztán vót szíve elnézni!?... Ha nem nézném, hogy maga volt a tanítómeste­rem, most olyat mondanék..,! Nem derült ki, hogy milyent, ■mert az öreg tanítóból az rt-n- berlélek legremegőbb hangján szakadt ki a számonkérés: hát nektek volt szívetek elnézni, hogyan szenvedek otthon ma­gamban?! Mélységes csend lett. Mind­annyian megérezték az öreg­ember esztendős kárhozatját. A csöndben szinte hallani le­hetett, hogyan gurul az égen rozoga küllőivel a decemberi nap* A tanító szégyelte, hogy így megmutatkozott. — ...A reu­mámmal— tette hozzá nagyon. nagyon csendesen, s régimódi zsebkendőjével sebesen töröl- getni kezdte szemüvegét, pon­tosan azokkal a mozdulatok­kal, mint valamikor régen, amikor elébe jártak. Nem fe­lelt senki. Egy percre megál­lóit felettük az idő. — Hát... akkor nincs más hátra, temessük be a gödröket, — morogta a bajszába Fatali, s már zúdította is vissza az el­ső lapát földet, — Megállj kutyafülűi —> tartotta vissza felemelt ujjal a tanító, mint húsz évvel ez­előtt a táblánál szokta, ha rosszul indult neki a számian- példának. — Megint elkapkod­nád! Abri majd kirántotta a baj­szát mérgében, akkorát csáva- rintott rajta, de azért gyerme­kien kérdezte mesterét, — hát mit csináljunk? — Mit? Barackost! Annak nem megy le olyan mélyen a gyökere, megaztán szereti is a meszet. Már huszonhatban ar­ról álmodoztam; micsoda őszi­barackost lehetne ide telepíte­ni, dehát akkor!.., Most majd ti megcsináljátok fiaim az én álmomat, és boldogok lesztek vele ... gyerekek ... — A hangja egy kicsit megcsuklott, s megint meg kellett törölnie a szemüvegét. A „gyerekek“ nem néztek oda. fi SZé* elsodorta a köd”' T.^ni a völgyben tiszta fény'- r- döfi a falu, arra nézte' a- gasból. Olyan szép a világ! És különben sem muszáj az embernek mindent észreven- nie. Vasvári Lasztit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents