Dunántúli Napló, 1959. november (16. évfolyam, 257-280. szám)
1959-11-07-01 / 262. szám
ma. November r * NAPLÓ s •v Á Szovjetunió A Lunyik IlI-nak tapsol az egész világ Irta: A. Blangonravov (Akadémikus Az 1959-es esztendő neveze- < les év: a szovjet tudomány és ‘ technika ekkor indította meg * általánosan kibontakozó tárna- , dását a világűr titkai ellen. A < tudományos berendezéssel fel- j szerelt szovjet rakéták egymás 1 után röppennek az ismeretlen s messzeségekbe. i A sikeresen félbocsátott ' harmadik űrrakéta — amely- j nek automatikus bolygóközi állomása megkerülte a Holdat — a tudományos gondolat 1 és a mérnöki tudás bámulat- 1 ra méltó eredménye. Az űrál- 1 lomás páratlanul tökéletes be- 1 rendezése révén először síké- ä rült lefényképezni a Hold fel- ' színének eddig ismeretlen fe- * lét, először sikerült értékes J adatokat nyerni a Hold túlsó ] oldalár ÓL A példa nSSriH álló kísérlet \ mándenkit bámulatba ejtett. . A Hold megkerülésére' és a , Föld térségébe történt visszatérésére vonatkozó számítások olyan pontosak voltak, hogy az - automatikus űrállomás pá- , lyája szinte teljesen megegyezik az előre kiszámított pályá- J vbL Ne feledjük! el, hogy a 1 számításoknál egyidejűleg fi- i Ma a tanulás már valóban tömegmozgalommá vált. Munkások tömegei tanulnak a gyári főiskolákon és az egyetemek esti tagozatain. 420 000 Kilowatt«; atomerőmű épül Voronyczs mellett. Á százalék ereje Hét év múlva... ...a szovjet Ipar termelésének 1 százalékos növekedése megfelel majd annak az árumennyiségnek, amelyet a cári Oroszország 1913-ban előállított. E mennyiség pénzbeli értéke 19 milliárd rubel. ... az acéltermelés 1 százalékos növekedése 550 000 tonnát jelent majd. Ebből 183 000 teherautót lehet késziteni. ...az olajtermelés 1 százalékos emelkedése azt jelenti, hogy a népgazdaság 1130 000 tonnával több olajhoz jut. E mennyiség elszállításához csaknem 23 000, 50 tonnás vasúti tartálykocsi szükséges. ... a gáztermelő 1 száza- 'ékos növekedését 30 millió köbméterben határozhatjuk meg. Ez az energia elegendő ahhoz, hogy egy gáztűzhelyet 500 évig megállás nélkül ... a Szovjetunióban 3 naponként 1380 szerszámgépet gyártanak. A cári Oroszországban ezt az eredményt 11 hónap alatt érték el. Pedig ec a teljesítmény csupán a gépgyártás termelésének 1 százalékos emelkedését teszi ki. ... a cipőgyártás 1 százalékos növekedése elegendő ahhoz, hogy Kiev, Baku, Gorkij, Harkov valamennyi lakosát, 3 500 0ÜO embert új cipővel lássunk eL ...a szövetgyártás 1 százalékos növekedéséből 1 000 000 gyapjúöitönyt és 2 000 000 se- 'yemruhát készíthetünk. Ha a Szovjetunióban a munka termelékenysége 1 százalékkal növekszik, ezzel olyat» termelési eredményt érhetünk el, mintha több mint 150 000 új dolgozót állítottunk volna üj lakások ezrei épülnek szerte az országban. Képünkön i moszkvai építkezés. (A „Szovjetunió’ c. lop nyomán.) Üj szovjet atomreaktor Riga közelében megkezdték teljesítőképességű lesz Lett SZSZK Tudományos .... ,, , 8 , 2 kadémiájn mellett működő tdtasl céIokat izikai Intézet atomreaktora- tor építése a tervek * építődét, A reaktor nagy íaotWbem fejeződik ka« yenembe Kellett venni a r ow, Hold és a Nap vonzóerejét, s ez rendkívül ■‘megnehezítette i feladat megoldását Am a zárni tás a munkának csak gyík része. Az űrrakétáinak n ásod percnyi pontossággal :ellett startolnia, szigorúan neg kellett tartani a rakéta ebességének előre kiszámított lágyságát és irányát, amíg ártott az üzemanyag. A szövet tudósok ragyogóan üregol- krttak ezeket a feladatokat Dicstelenül kimúlt annak a övidlótó óceánontúli kritikusiak a kijelentése, akinek véle- nénye szerint a szovjet szput- iyik — egy darab vas. A zovjet automatikus űrállomás- bonyolult műszerek, rádió- echnikai és fototelevíziós be- endeaésejc együttese. Az űrál- omás felrepítése azt mutatja, tőgy a Szovjetunióban kidolgozták a rendkívül nagy távolságokban megvalósítandó ádióösszeköttetés és kénköe- retítés biztos módszereit^ Az automatikus űrál lomén- a szovjet tudomány és tech- rika fejlettségének jelképe, tz egész világ tapsot a vüág- rrben száguldó Uangrik Hívük. A „Belorusszia” szanatórium Ttnr ifTi—. Az orosz ütem bámulatba ejti Amerikát Irta: N. Karion étt M. Mihailem kiptxja, hogy a ^Szovjetunió költségvetésében caaíoiem minden változás az egyszeri orosz polgárok életének megjavítását szolgálja és arra irányul, hogy a Szovjetunió a tudomány fejlesztése terén továbbra is az élen haladjon.” Az Egyesült Államok kongresszusának gazdasági bizottsága bejelentette, hogy november közepén: megvizsgálja a Szovjetunió és az Egyesült Államok gazdasági fejlődésének kérdését és ebből a célból meghallgatja a vezető amerikai közgazdászokat. — Mint ahogy Washingtonból jelentik, a bizottságot aggasztja a szovjet népgazdaság rohamos fejlődése és hz ameri'oai ütem szemmellátható elmaradása a szovjet ütem mögött. A bizottság most tette közéé a neves amerikai szakértők, által e témáról eikééátett jelentés egy részét, amelyben a minnesotai egyetem egyik közgazdásza arra a következtetésre jut, hogy Szovjetunió a közeljövőben az ipari termelés szintje terén utoléri az Egyesült Államokat.” Október 27-én az amerikai rádió,, televízió és sajtó a legnagyobb szenzációként tálalta a szovjet önműködő bolygó- kőéi állomás tudományos eredményeiről szóló közleményt, közölte a Moszkvából képtávírón kapott Hold-fényképet. Ma az amerikaiak, még ha nem is elég részletesen, de tudomást szereztek róla, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka megkezdte munkáját. A sajtó az 1960- ra vonatkozó szovjet népgazdasági tervet és költségvetést az Egyesült Államoknak tett „újabb kihívásnak” nevezi. A New York Times szerkesztő sé^i cikkében megírja: „Nyilvánvalóan az a legfőbb moszkvai újság, hogy a szovjet gazdaság folytatja gyors fejlődését és a Szovjetunió továbbra is tartani akarja ezt az ütemet’. A roppant természeti erőforrások és a beruházások fokozása „biztosítja a Szovjetunió hatalmának további gyors növekedését”. A New York Herald Tribune október 28-i számában megái-