Dunántúli Napló, 1959. november (16. évfolyam, 257-280. szám)

1959-11-07-01 / 262. szám

4

N 4PLÖ

i

1959. NOVEMBER 7.

Kovái Lőrinc:

L Sz. Makker:

LENIN NE VE VÉL

Arca tiszta, nyugodt, szinte jóságos volt, csak a szemöldök összefutó ívében feszült valami harcos nyugtalanság. Nem látszott fáradtnak, de a súlyos tekintetű szeme sarkában az elmélyüli hármas ráncköteg- ben mégis ott rejtőzött az elmúlt. ideget, embert emé&ztő napok nyoma.

A falon ketyegő óra kerek, rézsúlyt billegtető ingája lassan, szabályosan ingott jobbra- balra és árnyéka szürkén siklóit mögötte a falon. Most, ahogyan a lámpa fénye lassan fakult, ez az árnyék homályosabbá vált. A szobában az őszi hajnal szürke világossága terjedt.

Az ablakon túl. az őszi ködben roppant világbirodalom hevert megtaposva a háborútól, még mindig aléltan, az évezredes zsarnokság ki nem pusztult mérgétől, — de ez a hajnal a harc hajnala volt. O egy életen át várta ezt a napot. Várta az iskola padjaiban, a börtönök rácsai mögött, a sei- bériai erdőkben, a száműzetés évtizedei alaft. Tudta és hitte, szilaj hittel, 'hogy e? a nap eljön. Néha harcok lobbantak... Megmozdultak a külvárosok, a faivek. Barikádok nőttek az utcákon, de a gazdagok erősek voltak és sok irgalmatlan szolgájuk akadt,

Látta a bukást, a vereséget, a harcban elhullottak szürke hulláit az utca haván. Újra meg újra száműzött lett, de tudta, hogy a tömegek győzni fognak, , mert erejük végtelen.

Az ajtó előtt léptek dobogtak, beszéd mordult, fegyverek csőrrentak.

— .Lenin elvtárs alszik? — kérdezte egy parasztosan érdes hang. A léptek zaja s a fegyvercsörgés kis-sé elhalkult, aztán talán az őr, aki a dolgozó- szoba ajtaja előtt állt, halkan, nevetve mondta;

—' Lenin elvtárs sohasem alszik!

ö is elmosolyodott. Meleg, barátságos, azinte gyermekesén őszinte mosollyal, amely mindig úgy vissza sugár zott a kemény munkásarcokon, és megcsillogtatta a katonák háborútól eltompult tekintetét. Felkelt és a kilincs! után nyúlt. Kint felropogtak a fegyverek. Ágyú dörrent. Egy pillanatig előrenyújtott' kézzel, felvetett fejjel állt az ajtó előtt. A mosoly lesíklott ajkáról. Szemöldökének lehajló ive megfeszült, arca szegletesen kemény lett.

Kint csend támadt. A hajnal piros csíkján, mint kormos zászlórúd, most már élesrn rajzolódtak ki a távoli gyürkéin -nyék. Erős, szegletes mozdulattal megfogta a kilincset és bitárta az ajtót.

— Gyertek be elvtársakt Eljött az idő • • • — Nyugodt hangjában mintha mégis megrezzent volna a harc izgalma.

Reggel volt. A teherautó,

' sarat freccsentve, megállt a gyár udvarán. Néhftny kerek- sáp! ás matróz és fakó, ázott katona ült fenn a teherautóban Egyikük kapkodva félre- rán'.otta a ponyvát és a műhely bejáratánál szorongó tömeg felé intett és kétszer is m elismételve szavait kiabálta:

— Az jöjjön ide először tegyverekért, aki a hadseregben is szolgált! Lehajolt, és e • erre három-négy puskát

ki az autó belsejéből.

A tömeg előretódult. A katonák gyorsan adogatták le a fegyvereket. Egy kopott, sápnál ifjúmunkás hátratólta mindig homlokába vagy fülére lecsúszó, nagy sapkáját és egyszerre mindkét kezével kapott a hosszú szuronyos puska felé

— Ne lökdösd az öreget tel — mondta szigorúan egy kerekarcú erős asszony, de ő is éppen olyan mohón, kétkézzeí nyúlt fölfelé. A teherautók körül öregek, fiatalok tolongtak Szemükben öröm csillogott. Hányszor vonultak fel fegyvertelenül a harcba! Hányszor tartották oda puszta mai lú\ ' a rendőrgolyók elé! Hányszor harcoltak ököllel, a szuronyok, géppuskák, kardok ellen Mnsí az 6 kezükbe kerül o győzelem záloga, a fegyver Néhányon ideges türelmetlen- wÍQfte.1 kapaszkodtok fal az

autó tetejére. Egyre többen, és többen ... Amint kezekbe kerültek a fegyverek, úgy telt meg a teherautó belseje szürke, harcrakész emberekkel. Egy szájas, hordómeUű matróz hirtelen felemelte a karját. A tömeg felfigyelt.

— Elvtársak! Eljött az idő! Előre!

Az autó kékes, kormos, benzinfüstöt töfögve megindult. Fent az összezsúfolódott munkások feje felett egyszerre elnyúlva kibomlott a vörös zászló széles vászna.

— Minden hatalmat a szovjeteknek! — kiáltotta valaki. Az autó kidübörgölt a gyár kapuján. Az utcák üresek voltak, de valahol, egészen közel sziréna vijjogott s a gyárkémények körül kavargó, tengerről sodródott köd, mintha megrezzent volna. Balról, az egyik mellékutcából tömeg ömlött kifelé. Az autó lelassított. A tömeg egyre sűrűsödött. Azott, szürke testek olvadtak össze vörös zászlókat lobogtató áradássá, amely ellenállhatatlanul ömlött a város belseje felé.

*

Évszázadok jöttek, évszázadok múltak, míg megérkezett ez az októberi nap. Évszázadok múltak, de sohasem fogyott el a vértanúk végtelent sora és még a. hullák hegyén sem senyvedt el a lázadó, szilaj, fáklyát, gyújtó gondolat.

Nem fogyott el a harcosok végtelen sora. Elfáradhatott a hóhér, elkophatott a korbács, de a konok, örökifjú csapat nem fogyhatott el, mert mindig új hősök keltek a pince- műhelyek bűzös mélyéből és a széles mezőkről.

Most vihar jött. Megingott a száz hazugság világországa. Egyre több börtönt, kínt és kötelet követeltek a reszketőajkú, dülledtszemű, eltorzult arcú zsarnokok, de mégis ősz* szeomlangk most a fényes trónusok. összeomlanak, mert szép a halál, dicső a halál a Zúgó tömegek élén, amikor mennydö rögnek a tilos énekek, száll az eretnekzsoltár, lihognak a parázna gúnydalok és a halál árnya suhan a fekete emberhullámok felett. De mégtem riad meg senki, azok közül, alsik egy életen át alázatosak voltak és némák.

Tízezer éves az elnyomók és I az elnyomottak harca. Tízezer'

évig hullottak a szürke halottak. Tízezer évig vereség volt az út vége ... mert mindig véget ért a harcosok útja. Mindig eljött az idő, mikor végsőt lebbent a rongy, földrehullot- tak a kócos fejek, árnyék suhant az elhomályosuló szemekbe és bennrekedt az utolsó szilaj harci kiáltás, pengejárta vagy gólyólyuggattm mellükben. Tízezer évig harcoltak a törzsfönökök, varázslók, királyok, császárok, cárok, rab- szolgatartók, földesurak és kapitaliziák ellen. M

De van-e hát remény a győzelemre? — vetődött fel újra és újra a kérdés.

*

November hetedikén reggel a telefonközpont, a Néván átvezető hidak, a pályaudvarok és számos más fontos középület már a felkelő proleláriátus kezében volt, de a Téli Palota előtt, ahol a földesurak, gyárosok, ravasz intrikusok, a nyugati kapitalisták pénzén kitartott politikai cselszövé- nyekbe végleg belegabalyodott kormány székelt, még tartott a harc. A tisztikülijpiitmény, a kadétiskola nemesi ifjúsága bátran védte társadalmi rendjét. A forradalmi tömeg újra ét újra elörezúdúlt a palota felé, de az ablakokból csak úgy zuhogott a golyó, a bunkerek géppuskái lekaszálták a teljesen nyílt terepen rohamozó támadókat. A kövezetét munkások, katonák, ifjak és öregek holttestei borították. A palota előtti teljesen nyílt téren újra meg újra elakadt a hősi roham.

Kint a Néva világosszürke hullámáéból kiemelkedő Auróra páncélos ágyúi körül már hajnal óta vártak Lenin parancsára a matrózok.

A tenger felől köd gomoly- gott. Kint a milliós város házrengetegében egyre hevesebben ropoglak a fegyverek. Onnan, ahol Pétervár hegyes tornyai nyúltak a magas égbe, jelzőrakéták röppentek. A ködbe- borult folyó felelt fény siklott. Az erőd ágyúi felmoraj- lottak.

— Eljött az idő! Elvtársak! Rajtunk a sor! — hangzott Bjelisov forradalmi megbízott szava. — Tűz!

Az óriási ágyúk torkából tűz lövellt. Füstfelleg kavargóit. A ködök megrázkódtak a szürke folyó felett, a gránátok zúgva szálltak a Téli Palota felé.

Páncélos óriás ökle csapott

a bezárt kapukra. Újra, meg újra. Az előrelendülő és visszazúduló tömeg ellenállhatatlan rohammal tört előre. A kapuk beszakadtak. Munkások, katonák, matrózok léptei döngtek a márvány lépcsőkön. Halottak hulltak a fényes padlóra. A termekben, ahol a gazdagok mulattak eddig, golyók zúgtak. A forradalom járt most a palota széles folyosóin, díszes száz term ében. . I

Öldöklő harcban, lépésről lépésre tört előre a forradalom serege, aztán felpattant annak a teremnek az ajtaja is, melyben a kormány és gyárosok, földesurak rejtőztek, s egy hang belehardogta a sápadó miniszterek arcába:

— Félre veletek! Elég volt!

Kinn a palota előtti széles

téren, ahol egykor a cárok fogadták csodálatos fényű katonai ünnepségek alkalmával a felvonuló testőrséget és ahol most a harcban elesett munkások és katonák holttestei hevertek, a tisztikülönítmények elfoglalt torlaszain, a győzelemtől mámoros tömeg felé egy kopott, sápadt fiatalember kiáltozott:

— Elvtársak! Aztán ki ne engedjétek kezetekből a győzelmet adó fegyvert. Ne higgyetek többé ékes szónak durva fenyegetésnek! Vigyázzatok! Legyetek erősek, mert erősöké a győzelem! —

Valaki dalolni kezdett és az októberi éjszakában a széles, ködbevesző téren, a palota boltívei - alatt felharsant az ének:

— „Hóhért, herét, hajcsárt törölve ... Zúdul a forradalmi ár ... Világon láncát összetörve, Egyesül minden proletár ..." —

Lenin november hetedikén az egész időt a Szmolnij-inté- zet épületében töltötte, ahol Sztálinnal együtt vezette a felkelést, szervezte az erőket Éjfél után két órakor kapták a hírt, hogy a Téli Palotát a forradalmárok rohammal bevették és a kapitalisták, a gyárosok kormányát letartóztatták.

Lenin néhány órára nyugalomra tért, de nem tudott aludni.

Csendesen, hogy senkit fel ne ébresszen, az asztalhoz ült és megírta a békéről és földről szóló törvényjavaslatot, amely egy világbirodalom földjét juttatta a nincstelen parasztság birtokába,

„Holtbiztosán elhagyjuk imerikát”

írta: B. Kamanyin

— Nem mondhatná

meg nekem Madame, miért döntöttek úgy, hogy pont az Egyesült Állarrtok fognak versenyezni és miért éppé» a hús- és tejtermelésben?

Az idős, őszhajú úr — egy svájci folyó irat tudósítója — feladta a kérdést és amíg türelmesen várta a választ, hol a tolmácsnőt, hol pedig Marija Jefimovna Kuznyeeovát, a Rja- zany-területi Szpassz- kij-kerületi „Parasztmunka” kolhoz elnöknőjét nézegette. A tudósító sokat látott életében és nehéz bármivel is kizökkenteni a nyugalmából. Viselkedése nyugodt, kimért.

A fiatalos külsejű Marija Jefimovna magabiztosan, higgadtan válaszolt.

— Kérem, mondja meg az úrnak, hogy mi, szovjet emberek

a legerősebbekkel szoktunk versenyezni és Amerika a leggazdagabb kapitális ta ország. Ami a tejet és a húst illeti ezt csak úgy mondják.}. A valóságban

sokkal nagyobb arányú a verseny® Ha fel akarjuk lendíteni az állattenyésztést, előbb más mezőgazdasági ágakat, elsősorban a növénytermesztést kell fejlesztenünk. A tej, a hús, a tojás és a többi mezőgazdasági termék — már csak a végső eredmény.

A svájci tudósító bólint — megértette a választ. A következő kérdés: milyen eredmények születtek ebben a versenyben. -i

— Az egész Rja- zanyterületről, vagy méginkább az egséz országról most nem akarok beszélni — válaszolta Kuznyeco- va — de kolhozunkról elmondhatom a következőket; 1952- ben minden 100 hektár földterületre számítva egy mázsa húst termeltünk, az idén pedig ugyancsak 100 hektár után 110 máz^t.

— Oh, lala! — úált fel a tudósító — záztíVszeresére növekedett a termelés? Jól értettem?

—> Jól bizony —

válaszol Marija Jefimovna és szavainak alátámasztására még le is írja egy daraD papírra: „1952 —

1 mázsa 100 hektár után, 1959 — 110 mázsa 100 hektár után”

— Oh lala! — kiált fel mégegyszer a tudósító, majd köszönetét mond a felvilágosításért és búcsút vesz.

... Ennek az aszszonynak az élete egyszerű. Ám ugyanakkor csodálatra méltó. Marija Jefimovna kezdetben egy gépállomás agronómusa volt. Később a „Parasztmunka” ' kolhoz tagjai megválasztotték elnöküknek, ösz- szezilált és elmaradott gazdaságot vett át.

A Központi Bizottság szeptemberi plénuma után nálunk is megkezdődött az, ami szerte az országban — meséli Marina Jefimovna — beköszöntött a fordulat Meki láttunk a föld növelésnek, az állat

tenyésztésnek, az építkezésnek. Jöjjön csak most el a falunkba Osztraja Lukiba, egyetlen szalmatetős házat sem talál, öt kilométer hosszú vízvezetéket fektettünk, villany- , telepet, klubot, bölcsődét, rádióközpontot építettünk és most újabb istállók készítését tervezzük. Nincs sok ember a szövetkezetben, mindössze 169 munkaképes tag és ezeknek a fele az

állattenyésztésben dolgozik. De valamennyien szorgalma- ! sak, hozzáértők, lelki- ismeretesek.

... Beszélgetésünk után félórával a Rja- zani nőküldöttség, amelyet Hruscsov elv társ fogadott Moszkvában, autóba szállt, hogy hazatérjen. Akkor mégegyszer találkoztam Marija Je- fomovnával.

— El kell mennünk — mondta mosolyogva — otthon még sok munka vár r^|ik... — majd egy nillanatig elgondolkozott és hozzátette: Valósággal szárnyakat kaptunk, repülünk hazafelé. S hogy Amerikát elhagyjuk, az holtbiztos.

c?éz én. máx&dik hazám

A szerző, Monostori János elvtársnak, a Szikra Nyomda rotációs gépmesterének bátyja, bosszú ideje él a Szovjetunióban. Alábbi cikkét a nyezepetrovszki városi lap közölte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából.

Magyarországon születtem.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtti napokban számos más hadifogollyal együtt az uráli táborban tartózkodtam.

1917. december elején érkeztek az első vörösgárdistáik a táborba. Elmondották, hogy Oroszországban győzedelmeskedik a forradalom. A vörös őrök elmagyarázták, hogy nekünk — magyaroknak — is elvtársainlk valamennyien.

A fehérgárdista őrök eldobták fegyvereiket és elmenekültek. Másnap mi is elhagytuk a tábort, magunkkal vittük szerszámainkat és a fehérgárdisták által eldobált fegyvereteket és lőszert. Elhatároztuk, hogy Kungurba megyünk. Akkor nyolcvanheten voltunk valamennyien magyarok. Élelmiszerrel egyáltalán nem bővelkedtünk és a helyi lakosság látott el bennünket. Kungur- ban felkerestük a helyi tanácsot, a munkások, parasztok és katonáik küldötteit. Nagyon szívélyesen fogadtak bennünket és megmagyarázták a kialakult politikai helyzetet. Világos lett előttünk, hogy eljött az idő, amikor meg kell indítani az általánosjtámadást a legnagyobb ellenség, a burzsoázia ellen.

Feliratkoztunk a helyi vörösgárda egységénél, egyenruhát kaptunk, fegyvereiket vételeztünk és megkezdtük a menetelést.

1918 márciusáig egységünk megti&zí tóttá a Kungurszi körzetet a fehérgárdistáktól és a kulák bandáktól.

Áprilisban lefegyvereztük a cseh fehérgárdistáikat, akik Kungur városán át akartak elmenekülni. Emlékszem, hogy a vasútállomáson öt vonatot fegyvereztünk le, minden lövés nélkül. Hamarosan megérkezett a hatodik is. A vonat parancsnoksága megtagadta a fegyverek letételét. Kénytelenek voltunk tűzzel válaszolni. A határozott fellépésre és bátor ténykedésre, a cseh fehér gárdisták megadták magukat. Perm városában ért a május. Itt találkoztunk a Vörös Hadsereg reguláris egységeivel. Besoroztak bennünket és egységünk az uráli nemzetközi alakulat nevet kapta.

Nehéz időket értünk meg. Egységünket a tambovsaki megyébe irányították, hogy felszámoljuk a fehérgárdistákat és a kulákbandákat, amelyek terrorizálták a helyi lakosságot.

Egy alkalommal pihenőre tértünk a Tavda folyó méllett egy kis faluban, őrökét állítottunk fel és rövid idő múlva jelentették, hogy a faluhoz hajó közeledik. Megkettőztük az őrségeket és hamarosan megtudtuk, hogy a hajón cseh fe- hfirgárdisták közelednek.

Riadó.

A csehek nem vettek észre bennünket, hajójuk nyugodtan kikötött, s rövid idő múlva valamennyiüket foglyul ejtettük.

A Túra folyón Kolcsak egységei járőröztek. Azt a parancsot kaptunk, hogy Turinszk- oál létesítsünk tűzfészket és tűzzel fogadjuk kolcsakékat

Felkészültünk a harchoai Hamarosan megjelentek a ff hérek és géppuskából, puskából lőttük őket. Az ellenség megzavarodott és szétszóródott. Nem volt időnk követni őket, mert. a harmadik hadse- reg törzsparancsnoksága utasítására Perm városába kellett visszahúzódunk, amelyet Kolcsak hadserege támadott. Permtől negyven kilométerre Lovsino városában újra találkoztunk Kolcsak egységeivel; Mintegy tíz napig tartóztattuk fel a vandál kolcsakistákat és csak a tizenegyedik napon adták fel a harcot és vonultak

vissza. Mielőtt elvonullak volna, erős tüzérségi tüzet zúdítottak a városra. Mi kevesen voltunk és főleg kevés volt a fegyverünk. Különösen hiányoztak a tüzérségi lövegek és lőszer. Éppen ezért később fel kellett adnunk Perm városát és visszavonultunk Sebei állomásra.

Rövid pihenő után újra támadásba indultunk Perm városáért. A mulatozó fehérgár- distákat szétvertük és a forradalmi csapatok elfogulták a várost. A lakosság nagy lelkesedéssel fogadott bennünket. Nemsokára egységünket elküldték Vjátszkije Poljáni alá. ahol az úgynevezett halál- zászlóalj támadott. A zászlóalj zömét nők képezték.

Szétvertük őket.

Néhány nap múlva Sza- ranszk városában az ellenség ellenforradalmat szított éS hogy leplezze igazi célját, ilyen jelszók alatt hívta harcba a lakosságot: „Éljen a Szovjet Hadsereg! Le a kommunistákkal”

Azt a feladatot kaptuk, hogy verjük le az ellenforradalmat és teremtsünk rendet a városban. A feladatot becsülettel teljesítettük. ,

Ezután egységünket a cári- cini frontra vezényelték, ahol elkeseredett harc folyt Gye- nikinnel. Egységünk a Szovjet Hadsereg harcvonalában megerősített állást foglalt el. Hamarosan szétvertük az ellenséget.

A szovjet hatalom napról napra erősödött. Azonban itt-' ott felütötték fejüket a forradalom ellenségei. Sikerült ellenforradalmat kirobbantaniuk Csisztopolban. Az ellenforradalom leverésében ilfemzetközi „egységünk is részt vett •1921-ben szereltem le, de Magyarországra visszatérni nem tudtam, mert ott a burzsoázia kezében volt a hatalom. A Szovjetunióban pedig megtaláltam második hazámat- A nyazepetrovsziki fűtőházban kezdtem el dolgozni és 1955-ben mentem nyugdíjba.

Az első években sokat kellett szenvednie a dolgozó népnek. Sok elvtársunk elesett 3 forradalom ügyéért vívott harcban.

A Kommunista Párt és 3 szovjet kormány értékelte cselekedeteimet és Lenin-renddel

tüntettek ki. Nyugodt öregségemet teljes mértékben biztosították. Nyugdíjam kielégít é® gondtalanul élek.

Yers a végtelenről

Forog a tükrös őskerék, küllői közt repül a lenti vágyak zászlaja, kis meggyvörös követ, viszi az érett fű szagát, a földi Illatot * a menny hasára boldogan rajzol színes övét.

Titkokkal hímzett öv feszül a csillagász fölé.

nr T“ ésx nem ,á,ha»0 örvé^*s -jtwck

vonják sebesen fölfelé a lángfolyók közé, akár a fémet lázasan hatalmas mágnesek.

■V Föld kitárja karjait, a végtelen-körön keményen megkapaszkodik ha nem lesz vízözön... Szivárványok koszorúit fonjátok nemzetek s máglyákra mennek mindenütt a gyűlölt fegyverek.

—4__ OALAMBOSI LASXbO