Dunántúli Napló, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-20 / 221. szám
8 NAPLÓ 1959. SZEPTEMBER 2#. A VASÁRNAP C> S> PORTJA Fradi-váras Pécsed A Pécsi Dózsa labdarúgói együttes közös edzésekkel készültek a Ferencváros elleni nagy mérkőzésre, az egyik Pécs melletti üdülőhelyen töltöttek a lila-£?hérek 3 napot, ahonnét ina délelőtt jönnek be autóbusszal Pécsre. A Ferencváros szombaton este autóbusszal érkezett meg városunkba. rk A mérkőzés iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg, nézőcsúcsot várnak ma délután a PVSK- pálv ra. Fődig több mint 14 000 jegy fog vöt t el elővételben. A Fradi szurkolóknak már csak állóhely Jutott., okik két különvonattal érkeznek ma reggel Pécsre, de Ba- jr'ir '> is Indítanak különvonatot és külön autűbusziáratokat. Érzésünk szerint s/.íiknek fog bizonyulni ma dél után a PVSK-pálya nézőtere. Ez pedig annyit ielent, hogy több mint X) ezer néző le§z kint. a Pécsi Dózsa—Ferencváros mérkőzésen. 'k * mérkőzés játékvezetője Ems- bér"-'*- írsz. A tatabánvai jét^kve- íefd*; igazságos, jó szemű, tárgyi- sportembernek ismerik, re- Pécsett is sikeresen fog bemutatkozni. ie Az MT.SZ kötelezte a Pécsi Dóra*»,. ^ökségét. hogv a rend fenri- mtnden intézkedést tépvén meg, biztosítsa, hogy a já- tfMrp-ok s a játékvezetők a pályára >ki- és levonuláskor a nézőktől me*»oipiően el legyenek különítve. tj"vnpokkor a rendezőséget kötelezi". hogy a sportszerűségre, a fe- pvpi*,vnre. ismételten hangosbeszélőn F*re«ztül Is hívja fel a nézők füveimét. A Dózsa vasárnapi ellenfele: Terepszemle a Ferencváros háza táján Úgy látszik, máris hasznára vált Ferencvárosnak Bukovi Márton szaktanácsadói közreműködése. A zöld-fehér együttes olyan ragyogó játékkal lepte meg a Dorog ellen szurkolóit, amilyent már nagyon régen láttak tőle. Különben a legutóbbi fordulóban ugyancsak Jó volt a „gólterméss eben éppen a Ferencváros járt elől a legjobb példával, azaz a legtöbb góllal. Általános volt a megállapító* a szakemberek körében, hogy a vasárnapi fordulóban a legjobb támadójátékot a Fradi nyújtotta. Van is öröm a zöld fehérek házaláján, Szept. 20-án, PVSK sportpálya: Dózsa—Ferencváros NB I-es bajnoki mérkőzés 15,30. Előtte: Pécsi Dózsa—Ferencváros NB I. 1«. bajnoki mérkőzés 14. Soorlr'rek A Színészek—Gépipari tanárok szeptember 21-re. hétfőre tervezett barátságos labdarúgó-mérkőzést a színészek elfoglaltsága miatt egy héttel elhalasztották. A pécsi járási TST hétfőn délután 2 órai kezdettel kibővített tanácsülést tart. melyen az MSZMP művelődéspolitikájának testnevelő 1 és sporttéztsclt tárgyalta meg. K*rik a tanácstagok és meghívottak rry-rtjelenését. Vasas—FTC 1:1. Parázs jelenet a Vasas kapuja előtt égi/ szögletrúgásnál. amihez még Mátrai is elő re jött, hogy segítsen csatdrmrsalnak. A szovjet válogatott biraltodással várja a budapesti mérkőzést A csehszlovák válogatott elleni győzelem után jelentősen javult a szovjet csapat esélyessége a magyar válogatott elleni találkozóra Is. Az európai országok többségétől eltérően a Szovjetunióban az ország éghajlati viszonyait figyelembe véve, az országos labdarúgóbajnokságot tavasszal, nyáron és ősszel rendezik meg. A mérkőzések márciustól októberig tartanak. A legfelsőbb „A” bajnokság minden résztvevője 7 hónap alatt 27— 30 mérkőzést játszik. Azok a fut- beuistálr, akik a Szovjetunió válogatott csapatának is taglal. 35— 36 mérkőzést is Játszanak. A meg- terhé'és igen nagy, különösen, ha fteveiemh» vesszük a szoviet csapatok erős edzésrendszerét. A magyar és a szovjet csapatok gvakori. Immár hagyománnyá váló találkozói mindkét Iskolát, a magyart és a szovjetet Is újabb taneszt.nl.tokkal gazdagítják. Ha figyelembe vesszük, hogy a Szov- letuntó és Magyarország válogatott cnnTit-i bz Európa Kupa mérkőzé- s' ' —í-rtkoznak. vüáeossá válik az p ’-'úőnős érdeklődés, amellyel a « 'mijejóban 8 magyar futbplll»- 1 < ... Megyprnrszápoo p szovjet f U képviselőit fogadják. \ szoviet fiitbnllt ebben az évben két válogatott csapat képviseli, az í,A” válogatott, és az úgynevezett olimpiai-válogatott, vagyis a „B” csapat, amely Kassán vereséget szenvedett. Az olimpiai válogatott gerincét a CSZKMO alkotja. E csapatból van a kapus, három védőjátékos, egy fedezet és egy csatár. Hozzá- tuk csatlakoznak a Moszkvai Dinamó fiatal játékosai, valamint a Zenité és a Torpedóé. Az „A” válogatott néhány poszton lesz más, mint most volt Moszkvában. A magyar sportkedvelő közönség nagyrészt régi Ismerősöket lát viszont. — Jasin kapus helye biztos é3 a Dinamóból helyet kap Keszaijev, Cárjev, azután a tehetséges Kuznyecov. [gor Netto, Maszlonkij és Iliin a Szpartakból, Valentin Ivanov a Torpedóból és Jurij Vojnov, a kijeviek Játékosa. Valószínűleg szerepéi Budapesten Is Valentin Bubukin, a Lokomotív teherbíró és nagyon tapasztalt csatára. A szovjet edzői tanács nagy problémája volt, ki legyen Budapesten a középcsatár és a középhátvéd. Hogy ezeken a fontos helyeken ki szerepel maid szeptember 27-én Budapes'en, erről még véglegesen nem döntöttek. De nem kétséges, hogy az az öt edző, aki a találkozóra előkészíti a szovjet tizenegyet, a sorozatos edzéseken Mai SPORTMŰSOR megtalálta a legjobb lehetőségeket. A csehszlovákok ellen igen jó volt Maszlekin, a középhátvéd, de jó volt Ivanov is, a középcsatár és így ez a kérdés is megoldódott. s ha a Dorog allem találkozóra terelődik a beszélgetés, nagy örömmel mondják: — Nagyszerű erőben vannak a fiúk, kitűnő az állóképességük, 8 éppen ezért fizikailag is jól bir- iálc a sok mozgásra épülő, gyors iáié kot. Igen, éppen ez volt a Ferencváros legutóbbi sikeres támadójdté- kának a titka: a sok mozgásra épülő játéhf elfogás, a változatos, ötletes megoldások serege a távna.- dáséoítésben. S éppen azért, mert a zöld-fehérek támadásai gyorsan gördültek, sok helycserét alkalmaztak a csatárok, kombinációik mindig újabb és újabb ötleteket hordtak magukban, igen gólveszé- lycseknek is bizonyultak. Ilyen előzmények után tehát egyáltalán nem meglepő, hogy az FTC igen jó hangulatban, nagy önbizalommal és derűlátóan készül a Pécsi Dózsa elleni mérkőzésre. —• Igaz, a pécsi együttes is kezd formába lendülni — jegyezte meg Albert, a zöld-fehérek közévcsatára — és ezt éppen legutóbb a Rp. Honvéd ellen be is bizonyították, ml azért mégis győzelmi reményekkel állunk ki a mérkőzésre. Győzelmi reményekkel, de nem elbizakodottan. Sokat javult a Pécsi Dózsa támadójátéka és ez elsősorban a védelmünket inti fo- kozattabb elővigyázatosságra, hiszen a Dorog ellen védőink néha meginogtak, s ennek három gól lett az eredménye. A Pécsi Dózsa elleni mérkőzés hetében tehát a zöld-fehérek házaláján azt tartották a legfontosabb feladatnak, hogy a védelmet megszilárdítsák, az ötösfogatot pe~ dig még gyorsabbá, még több változatos, ötletes támadás végrehajtására alkalmassá tegyék. S úgy remélik, ha a csapat Pécsett is meg tudja ismételni a Dorog ellen mutatott nagyszerű támadójátékot, akkor egy-két góllal győznek. Az összeállítást illetőleg az a legvalószínűbb, hogy a Dorog ellen jól bevált győztes csapaton nem változtatnak, — ha csak nem jön közbe sérülés. Ezek szerint a legvalószínűbb összeállítás: Bandi —• Berta, Mátrai, Dalnoki I. — Vilezsál, Dékány dr. — Fried- manszky. Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Még annyit, hogy vasárnap érdemes lesz kimenni a. Pécsi Dózsa —Ferencváros találkozóra, mert a kitűnő formába lendült Ferencváros játéka nagy élményt jeient- hét a szurkolóknak, különösen akkor, hu a Pécsi Dózsa csapatán is a továbi javulás jelel mutatkoznak. Ebben az esetben jó iramú, izgalmas, színvonalas találkozót láthatnak a pécsiek. Geresdy László Csapa Jössz eálli: ások PÉCSI DÓZSA: Zelenlk — Farkas, Hegyi, Bendes — Pleck, Kresz — Freppán, Horváth (Garami), Rá- plty, Dujmov, Kovács. PVSK: Bogyal — Futó, Kiíves, Szegedi — Mohácsi, Mező — Kardos, Vinczc, Ilosfal, Kakuszi, Szentannal. KOMLÓI BÁNYÁSZ: Krausz — Kanizsai, Gyurkity, Komlói —• Szept. 20-án, Verseny utcai pálya: PBTC—Bajai Építők NB in. bajnoki mérkőzés. 10. Kohlmann, Molnár J. — Grozdics, Kereszti, Czirákl, Perényi, Balázs. PBTC: Sarbak — Berta, Serdán, Kcldl — szalal, Horváth — Szigeti, Györfi, Dara, Hauschl, Oskó. Tartalék: llofecker. PÉCSI VASAS: Szili — Egervári, Becsei, Berki — Rákóczi, Somogy- vári — Szopka, Halasi, Kőhalmi, Jauck, Angyal. PÉCSI DÓZSA H.: Vass — Ud- vardi (Ilemzö), Szeder, Bernáth — Lovlg, Schwara — Szabó, Veve- rán (Garami), Győri-Klss, Csupák, Veréb. KOMLÓI BETA-AKNA: Baksa — Tóth I., Trischler, Érsek — Balázs, Bőcsor — Hamvas dr., Sör, Deák, Farkas, Tóth Gy. VASÁRNAP: Hl livtlMii! ** áialt&TTunk» ? A Magyar Rádió Pécsi Adójának 1933. szept. 20-1, vasárnapi műsora a 223,8 méteres középhullámon 17.30: II. félidő. Hangképek a Pécsi Dózsa—Ferencváros NB I-es bajnoki tabdarúgómérkőzésről. — Beszél: Lengyel Zoltán. 17.45: Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. JOHANN STRAUSS: A DENEVÉR. Operett 3 felvonásban. Rendezte: Radványi Zsuzsa. Vezényel: Paulusz Elemér. Szereposztás: Eisenstein — Wág- ner József. Rosalinda, a félesége — Takács Margit. Adél, a szobalányuk — Bárdos Anna. Dr. Falke, ügyvéd — Tomanek Nándor. Alfréd, tenorista — Borsos Károly. Dr. Blind, ügyvéd — Hotter József. Frank, fogházigazgató — Szalma Lajos. Orlowszky herceg — Eülöp Mihály. Ida, balerina — Dómján Marika. Frosch, fogházőr — Szabó Samu. (Az 1950. szeptember 17-i előadás hangfelvétele.) 19.53: A vasárnap sportja, i— Totóeredmények. 20.00: Műsorzárás. A Televízió mai műsora: lo.oo: ifjúsági fllmmatiné. í 11.00: li—12-ig Budapesten. 19.00: Előújság. 19.50: A Magyar Hirdető műsora. 20.00: Római lányok c. olasz' film vetítése.' Kossuth (Mohács):; Veszélyes ösvényen (délelőtt 10 órakor). — Vakmerő szív (4, 6, . 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár):. Hamis levél (délelőtt 10 órakor). — Rosemarie (Csak 18 éven felülieknek, fél 4, fél 6 és 8 órakor). Táncsics (Siklós): Kék vércsék erdejében (délelőtt 10 órakor). — Távoli partokon (6, 8 órakor). HETFÖt A takarékbetétkönyv előnyös, kényelmes, biztonságos! SZÍNHÁZ Nemzett Színház: A denevér (délután 3 és este 7 órakor)Kamaraszínház; Bunbury (délután fél 4 és este fél I órakor). MOZI Park: utazás az őskorban (délelőtt 1* órakor). — Akiket a pacsirta elkísér (szélesvásznú, fél 3, fél 7. fél B órakor). Kossuth: A délelőtt io órai matiné áramszünet miatt elmarad. — Fiú vagy leány (fél 7, fél' 9 órakor). Petófl: Nagy hazafi n. (délelőtt 1# órakor). — Sortűz az égbe (fél 5, fél 7 és tél 9 órakor). Petőfi Híradó Mozi: Szünnap. Fekete Gyémánt (Gyárvárosi: Ne fordulj vissza, flamt (délelőtt 19 órakor). — Érettségi után (3. 7 órakor). Enftök Kultúrotthon*: Eg és föld körött (délelőtt 19 órákor). — Csendes Don I. (5. 7 órakor). Bőrgvárl Művelődési Otthon: Megcsaiatva az ítéletnapig (fél 3 órakor). j Jó*r«renesét fPéesszaboles): Eg és föld körött Mi lelőtt 10 órakor). Bolond április (Csak 18 éven felülieknek. 4. «. 8 órakor). , , . ,t Rákóczi (Mersrkalja): Cirkusz 'délelőtt 10 órakor). — Ml ketten envedfll (3. 7 órakor). Málus t.i (Vasas TI.): Türtstasze- eetem (délelőtt 10 órakor). — Kenyér. szerelem, fantázia I.' (S, 3, 7 órakor). A Magyar Rádió Péesl Adójának 1959. szept. Zl-l, hétfői műsora a 223,8 méteres középhullámon 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 18.00: Német nyelvű műsor. 18.30: Magyar nyelvű műsor. 1 Szjv küldi szívnek szívesen ... 18.35: Virágzó mezőgazdaságért. 19.10: Dél-dunántúlt híradó. 19.25: A kalocsai helyőrség fúvószenekara játszik. 13.45: Jogi tanácsadó. — Dr. Stadt- rucker Péter előadása. 19.50: Táneszámok. 20.90: Műsorzárás. . . SZtNHAE: Nemzeti Színház: A Filharmónia I. A. bérleti hangversenye (este fél 8 órakor). Kamaraszínház: Szünnap. •"■■v - ; MOZI . ■ Pariit - Akiket a pacsirta elkísér (fél 5, fél 7., fél 9 órakor). Kossuth: Mevikőt szerenád (fél 5, fél 7. fél; 9 órákor). Petőfi: Sortűz az égbe (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). !_; Petőfi Híradó Mozi: Szünnap. Fekete Gyémánt (Gyárváros): — Főutca (5, 7 órakor). Jószerrnesét (Péesszabolcs): Bolond április (Csak 18 éven felülieknek, 8, 8 órakor). MEGISMÉTLIK a ZENFK SRI bérleti HANOVF.RSENVT Az Országos Filharmónia közli, hogy a zenekari bérleti hangversenyeket a nagy érdeklődésre v»ió tekintettel megismétlik. Az első hangversenyt szeptember 79-én vasáruén délelőtt 11 órakor a Nemzett Színházban, .tgrtja. Közreműködik Kovács Dénes hegedő—>ö- vészi vezényel Lamherto Oardeiii (Olaszország).. Rérletek és tervek kaphatók az Országos Filharmóniánál, Színház tér 2. Telefon: 14-50. Dlákössztánc ma 4 órától a KPVDSZ Petőfi Sándor Művelődési Otthonban (József U. 13.) (X) Össztánc ma este 7 órától Pécs Város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) ' ' ' , 1 fx) Össztánc vasárnap este a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában.’.*,'^; „ HONTHY HANNA PÉCSETT Szeptember IS-án. hétfőn fél « és */„■ o órák: r a Nemzeti Színházban „O meg Ml” cfipmel elő- ádéát- tart az 'Otkrágős Rendező trorta. Közreműködnek: . Honthv Hanna Kossuth-dlias kiváló művész..' Tábori • Nóra. Lórán Lenke. Horváth Tivadar. Muesl Sándor, kísér a stúdió Együttes, konferál Rácz' György. TŐM SPORTKOMMENTARUNK t.iR»« pitoASt NB. 1.: Pécsi I> ’ -rencváros. PVSK sporttó!.- . í.:so. — NB. II.: Komlói Báni Oroszlány, Komló, 15.30. — NB. Ili.: PBTC—Bajai Építők, Bőr- gyári pálya. 10. — Megyei 1. osztály: PEAC—Pécsvárad, Tüzér utcai pálya. 10.30, Urán SC—Porcelángyár, bőrgyári pálya. 10: Pécs- sz--bn' es—Siklós. Péesszabolcs, 0; S"’"Átféri EMSE—Vasas I. Bá- ;rvévz Szigetvár. 16: Mohács—Pécsi fr*-t- ' "'olvic-. 16: Szászvár—F’i- f Vasas. Szászvár. 16: Hirn "• - - l"--' .. ....... ' I' nVr* Bányász n.. Bó1v. 16. — Városi I. osztály: MA VAUT—Szent- lörlnc. Postás pálya, 11; Elektromos—Nagykozár, Ifjúsági stadion, 9: Vasas n. Bányász—Hosszúhe- tény. Vasas II.. 10. — Ifjúsági mérkőzések: Pécsi Bányász—Pécsvárad, Pécsbányatelep, 9: Pécsi Postás—PVSK. Postás-pálya. 9: Urán SC—Porcelángyár, sörgyári pályH. 8.1”: p^(’*c7j.VioicS* 1—'Siklás, p. bole«. .10.30: Szigetvári ZMSE.--V*- sas I. Bányász, 14.30: Mohács—Pécsi Kinizsi, Mohács. 14.15: Szászvár-Szigetvári Vasas, Szászvár. 14.30; Hidas—Villány, 14: Bóly— Komlói Bányász, Bóly, 14.30. ASZTALITENISZ: NB. 1.: Vörös Meteor—Pénzintézetek, Dózsa legényszállás, 9.30. KÉZILABDA: , NB. II.: Komlói Bányász—Budapesti Testvériség, Pécsújhegy, 10: Pécsi Dózsa—Debreceni Vasutas, Dózsa-pálya, 10; — Összevont megyei bajnokság: Traktor—Urán SC, férfi, Építőipari Diákotthon, 9: PEAC—Sellye, női, PEAC-pálya, 8.13: Simontomya— Vörös Meteor, női, Simontomya, 10: Szigetvár—Kaposvár, női. Szigetvár. 10: Dózsa—-Építők, női. Dó- zsa-pálya. 9: Dózsa II.—Komlói Bányász II., férfi, Dózsa-pálya, 11.10. — Városi I. osztály: férfi mérkőzések: Beremend—Siklós, Bere- mend, 9: Nagy Lajos—Építők, Dózsa-pálya, 11.50; Kesztyűgyár—Porcelángyár, PEAC-pálya, 8.30. — NŐI (. osztály: Kesztyűgyár—Porcelán- gyár, PEAC-pálya, 8. kosárlabda Összevont megyei I] VINOKSAG: PVSK II.— S’.ok'/árd. férfi. Vasutas Sport— •epoV, '0 :;o: PVSK II.— Szckszá£d n, vasiió-s Sportcsarnok. 11.40: Pos'"a—Pátoszéit, férfi. Postás sza- h-.i-árl pálya. 10.13; PEAC—Bajai Főttük, női. PEAC-pálya, 11.45. ÖKÖLVÍVÁS: NB. II.: Komlói Bányász ■ Győri Vasas, Kökönyösi sportul.»', 19 órakor. Közös akcióprogram Az MTST, a megyei' KISZ-bfzottvág és az SZMT közös akcióprogramot dolgozott ki. Ez felöleti a szervezés, a káderképzés, a sport- oktatás, a sajtó és propaganda, valamint a gazdasági munka területeit. Az eddigi tapasztalatok megmutatták. hogy a KISZ és az SZMT — mindegyikük feladatkörébe tartozik a fiatalok, dolgozók testneveléséről és sportjáról való gondoskodás —, sportmunkája nem volt mindig összhangban a hivatalos állami sportvezetés munkájával.. Az összhang hiányát aztán az élő sport sínylette meg. Ezért örömmel üdvözöljük a közös akcióprogramban megnyilvánuló összefogást. Rendszeres segítséget a falusi atlétáknak A nyári falusi szpartakiád versenyeinek lezárása után joggal bánthatta a falvak és megye sportvezetőit nz, hogy a megyét kép- viselő falusi' atléták a vártnál gyengébben szerepeltek az országos döntőn. A megyei döntök során születtek ugyan figyelemre méltó eredmények, de felszínre kerültek olyan fogyatékosságok is, amelyek a megyei és járási atlétikai szövet- i sportkorok és sportköri vezetők előzetes, az ügyhöz méltóbb hozzáállásával nagy mértékben csökkenthetők lettek v>olna. A megyei atlétikai szövetség a megyei döntő után három ízben foglalkozott az országos döntőig rendelkezésre álló idő alatt az atlétákkal. De ez bizony már nem sokat jelentett falusi fiataljainknak. A megyei es járási atlétikai szövetségeknek, már a járási, versenyek előtt, de legalább a járási döntő után kellett volna segítséget adniok a legtöbb helyen minden szakvezetést nélkülöző falusi atlétajelölteknek. Évek óta vajúdó kérdés, hogyan kellene és hogyan lehetne nagyobb és tervszerűbb segitséogel életké- oessé tenni a falu atlétikáját. Falusi híreink között irtunk már arról, hogy a pécsi járás atlétikai szövetsége a labdarúgó-mérkőzésekkel egybekötött atlétikai csapatbajnokságot írt ki. Az így folyó sportversenyben győztes sportkört a vándorserlegen kívül jutalomban is részesítik majd. Erre a dicséretre-rrtéltó és példamutató kezdeményezésre a többi járásnak *<? fel kellene firm cinle. Annál is fn köb rtiUksén volna erre, n?.^rí h'vadasunk r>vnrr.^n. nynek orszá- oos visszhangja - támadt. Sporswí légkört a nézőtéren A nagy érdeklődéssel várt mai Dóssor-vTC labdarúgó mérkőzésre A sdsdi járás szereplése a nyári szpartakiádban senyt és az egyéni bajnokságban Is az első és második helyen végeztek. Ezzel a versennyel kapcsolatban meg kell emlékeznünk arról is, hogy a csikóstöttösi férfiak úgy- látszlk még nincsenek tisztában a sportszerű életmód jelentőségével, mert • csakis így történhetett meg, hogy a verseny előtt hajnalig kimaradtak. A versenyen persze csak 6zédelegtek.. A megyei döntő glső fordulóiéban 61 ponttal ' vezetésre tettek szert a járás versenyzőt, de mivel a másodjk fordulóban Jóné- hány ■ versenyzőjük egyszerűen nem Jelent meg, meg kellett elé- gedniök a második hellyel. A meg nen\ Jelentek között voltak a ka- possze-kcsőt lányok, akiknek » váltéfntásban1 kellett volna kénv*- pelntök járásukat. De nem i'k"1 még a mágocsl Vlnczé Antal <wi-. á súlylökés esélyese és Rőtb éntat, a jó időt futó 100 méteres futó sém. ; Már a járási versenyen n'em jelentek még a mágocsl és magyaregregyl KISZ-fiatalok. A magyarszékiek sportköre Is csak Elnökével képviseltette magát a Versenyen. Igen sok község pedig 'gyáltalában nem kapcsolódott be t szpartakiád versenyeibe. A tapasztalatok mind arra mm •atnak. hogy, igen sok , még olyan falu - a tárásban, ahol a J> - tusl és Sportköri Vezetők nem állnak feladatuk magaslatán. Ttosv- a szervezési munkájuk,- de sok a hiányosság jőnéhány - sportkörben a fiatalok nevelése körül Is., Reméhük. hogy. a most beindu't egyéves Időtartamú 'sépartgktádhá’ ,az, eddigi hiányosságokat sikerül (elszámolni a sásdl járásban., Az augusztus 20-án véget ért Idei falusi nyári szpartakiád versenyeinek kiértékelését most fejezték be az egyes Járásokban. A sásdl Járás a múltban és az Idén is ott volt az élcsoportban a Járások küzdelmében. Az Idén Is értek el jó eredményeket, ezék az eredmények lényegesen jobbak lettek volna, ha az egyes sportkörök, a KISZ és maguk a sportolók Jobban viszonyultak volna az egyes versenyekhez. A járási versenyeken 18 község 184 Versenyzője Vett'részt. Az al- fcómoesoládlak Indítottak legtöbb sportolót ezen a versenyen. Sikerült Is megnyemlök a járási pottt- I versenyt. Nem véletlen tehát, hogy a megyei döntő első fordulójában Is jól szerepeltek. A lányok megI nyerték a tekében a csapatverklcMtlek bizonyul majd a PVSK sporttelepe. Azokhoz a szerencsésekhez kívánunk néhány siót siót-. ni a mérkőzés előtt, okik szemtanúi lehetnek ennek a mérkőzésnek- : '■ __ .. A s zaksajtó és napilapok sokát írtak már a nézőterek sportszerű légkörének szükségességéről. A szurkolók nagy többsége nemcsak megérti, hanem a maga résziről Is szükségesnek tartja, hogy a bajnoki pontokért folyó küzdelmek a zöld gyepen, minden külső zavaró körülmény nélkül folyjanak le. Városunk közönsége jónéhány- szor bebizonyította. hogy tud sportszerűen vlselkedni, még akkor is, ha a mérkőzésnek már az előzményei is ,,felpaprikdzóák" voltak. Például a tavasszal lejátszott Dózsa—Oroszlány mérkőzésen. Sajnos, néha azonban elragadják az Indulatok közönségünk egy részét, aminek aztán rendszerint a csapat issza meg a lóvét. (Dózsa—BVSC mérkőzés). A néhéz küzdelmet ígérő irtgí mérkőzéssel kapcsolatban ismételten felhívjuk a szurkotokat, sportszerű viselkedésükkel járuljanak hozzá városunk hírnevének emeléséhez. Ne sértegessék az ellenfelet és aj i DÜNANTtU.1 NAFIO 4 Magvar Szocialista Hurk»'1 " Baranya megyei Bizotisaaa ff megye) tanács lap)» Főszerkesztő- Vasvári Ferenc Felelős szerkesztő: Mészáros Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó Braun Kárott Szerkesztőség és, Vrladóbt»- " Péés József Altija u • .'•••fWrhfi 'in»-.«. - . f£.fcÁ'Sl - - ' ;*ccs, Munjcacst il'bv Ter)esz.tl a Magyat Posta Előfizethető a Helyi oostahivan. toknál: és a kézbesítőknél. Előfizetési- díj t hónapra U,— It