Dunántúli Napló, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-06 / 183. szám
4 NAPLÓ Sporthíre*« A Pécsi Dózsa Motortúra Klub augusztus 8-án Balatonboglárra masíéi napos túrát indít. Érdeklődőket is szívesen fogadnak. Indulás 8-án délután 3 órakor a 48-as térről. Másnap, augusztus 9-én Bátaszékre indítanak túrát, indulás ugyancsak a 48-as térről tör- tértik reggel 9 órakor.-A A finn atléta válogatott Helsinkiben 54:52 arányú vezetésre tett szert a magyar válogatott ellen, a verseny első napján. * Az országos bányász atlétikai* bajnokságokon az 5000 méteres síkfutásban Czuder, a Komlói Bányász versenyzője második helyen végzett. A versenyt Nagykanizsán tartották. * A' PEAC kosárlabdázói ma délután fél 6-kór megkezdik edzéseiket az egyetem tornacsarnokában. Kérik a Pécsett tartózkodó Játékosok megjelenését. Visszalépett a Pécsi Traktor A Pécsi Traktor Sportkör legutóbbi elnökségi gyűlésén úgy határozott, hogy a megyei I. osztályban szereplő labdarúgó-csapatát nem indítja el. Ugyancsak nem vesz részt a bajnokság mérkőzésein a Traktor Ifjúsági labdarúgócsapata sem. A Megyei Labdarúgó Szövetség vezetői az MTST-vcl karöltve úgy határoztak, hogy a Traktor helyére Pécsvárad labdarúgó-csapatát osztják be a megyei 1. osztályba. A megyei szövetség a Traktor visszalépése miatt ismét kénytelen változtatni a legutóbb elkészített soroláson. Gazdag sportműsorral ünnepük a PVSK megalakulásának 40. Augusztus 9-én, vasárnap a vasutasnap alkalmával rendezik a PVSK megalakulásának 40. jubileumi versenyeit. Nagyszabású sportműsorral Igyekeznek méltóképpen megünnepelni az évfordulót. Már vasárnap délelőtt megkezdődnek a versenyek. A sétatéren a legjobb Baranya megyei kerékpárosok részvételével háztömb körüli verseny lessz 11 órakor, majd pedig közel loo versenyző részvételével VIT jelvényszerző verseny a PVSK sportstadionban. A délutáni ünnepélyeket nagyszabású nemzetközi kerékpáros pays verseny vezeti be, melyen a legjobb csehszlovák kerékpárosok me'lett a magyar élmezőny is 12 taggal Indul. Az eddig kiváló eredményi elért baranyai kerékpárosok mintegy 30 fővel képviseltetik magukat. A nemzetközi kerékpáros verseny után kerül lebonyolításra a Budapesti Szállítók elleni NB IX-esi labdarúgó bajnoki mérkőzés, ennek a szünetében a Magyar Honvédelmi Sportszövetség ejtőernyősei a pálya közepére célugzást végeznek. A nagyszabású versenyprogramot kiegészíti még -épülő modellező verseny, oirk' •:ó ver seny Szigetvár, Pécs és Nagykanizsa legjobb versenyzőinek a vasnlasnapon évfordulóját részvételével. A műsoron kosárlabda-bemutató mérkőzés is szerepel Szekszárd és Pécs legjobb csapatai között. A színvonalasnak Ígérkező verseny-sorozatot fél 8 órakor a vasutas kultúrotthonban megrendezendő jubileumi ünnepség zárja be. Ekkor kerül sor mintegy 1Q0 régi és jelenlegi sportoló és vezető megjutalmazására. Ezt követően kultúrműsor lesz, majd nagyszabású sportbált rendeznek, hogy a jókedvben sem legyen hiány, a PVSK-nak ezen a napon szépnek Ígérkező jubileumi ünnepségén. Hatvanötén vétóznék részt az országos döntőn A falusi dolgozók szpartakiád- versenyeit ebben az évben új forúiában bonyolították le. A községi, járási és megyei versenyek után területi versenyeket is rendeztek. A kézilabda és röplabda sportágban Baranya, Somogy és Tolna megyék csapatai küzdöttek meg vasárnap Szekszárdon a továbbjutásért. Amint az eredmények mutatják, a Baranya színeit képviselő sportolók közül a nők szerepeltek jobban. Meg kell azonban mondani, hogy a női mérkőzések színvonala mind a röplabdában, mind a kézilabdában sokkal alacsonyabb szinten mozgott, mint a férfiaké. Különösen a férfi röplabda-mérkőzések hoztak jó Csak ctfö Uis unték. • • A HOSSZÚ HORGÁSZ egész nap- kint ült a mólón. Délután i órakor megkönyörült rajta a sors és fogott egy másfél kilós csukát. Ekkor érkezett ki az alacsony horgász. A „most fogtam egy csukát" válasz hatására ő is csukáz- nl kezdett. A móló hossza ugyan majdnem m méter, de a kicsi horgász jó szokás szerint ráült nagy barátjának a nyakára. Így most egymástól alig 10 méterre domborít a hosszú, friss fogás örömétől dagasztva, szidva a kiest mohóságát és. erőszakosságát. Így múlik cl körülbelül negyedóra, amikor a hosszú barátunk belső úszója elindul, majd eltűnik. — „Várjon még! Ne rántson be, nem látja, hogy ez csak kis csuka lehet" — oktat a rövidre méretezett sporttárs. Úgy látszik, a megnyúlt barátunk mégiscsak értheti a szakmát, mert nagyszerűen kivár, úgy, ahogy a nagykönyvban írva van. hleg is akasztja a csukát, de a hal nem hagyja magát. Eltramlik vagy 10 métert, persze pontosan a kis kolléga felé. Mintha csak bosszantani akarná. Pedig arra semmi szükség, mert az már irigységében úgyis dicséri a „nagy mamlasz” szerencséjét. De érdemes is. hiszen ebben a pillanatban tűnik el az 6 úszója is. Tízig számol és bevág. — Akad a csuka itt is. Csukafárasziás az egész vonalon. Csukafárasztás és szabadegyetem. Ezt a kiesi koma tartja, úgy látszik, jótanácsért nem megy a sportszaküzletbc. A két csuka viszont, mintha csak összebeszélt volna. Amikor a nyurga barátunk behozza a halát, a tömzsi kénytelen zsinórt eresz- lent az övéneVc. De fordítva is ugyanez a helyzet. S6t, ahogy múlik az idő. úgy kap mindinkább erőre a két hali ahelyett, hogy erejét vesztené. A KÜZDELEM még mindig a víz' alatt folyik. v.Az én halam nem tudom mekkora lehet", sopánkodik a nagy, de a kiest ezt is tudja, pontosan nyolc kilósra snccolja a magáét. A fárasztás végül is eredményes lesz. nyújtott barátunk nehezen maga elé erőlteti a csukáját. Ezt tenné a kicsi kolléga is, de az ő „nyolc kilós" halában olyan erő van, mintha a hármashorog helyett egy marék vitamintablettát nyelt volna be. Kenvtelcn menint zsinórt engedni. Ahogy a mélyből végre fclbuk- fencel a csuka —■ lehet olyan jó nági/kilós, akkor látni, hogy még ehy horog van kívülről a hasába akadva. A hosszú bajnok, akinek a horgát a csukó bekapta, az első meg- jenelás ufán azonnal tudósítja a röniáebb sporttársat, aki maga is rá lőtt már. hogy valami nincs renöbtvn. A csöpp horgász, amíg csak egy szimpla összeakadásra gondolt, a sorsot és a hosszú mamlaszt ócsárolta magában, de amikor saját horgát a szákolt csuka testébe akasztva találja, rögtön megjön a hangja és kijelenti, hogy egyedül az ő technikás fárasztá- sának köszönhető, hogy a hal eny- nyl huzavona után nem ment el. Tudta 6 ezt már régen, hogy kettőn fogtak egy halat, azért is engedte a zsinórt mindig, amikor a másik húzta, illetve azért húzta ö, amikor a másik engedte. Jó. jó... minden mese’egyszer véget ér, de mi itt a jogi helyzet? Kié a két horgász fogta hal? Ám ságit ezen nagyranött barátunk jogi érzéke. Keményen szól a rö- videbb riválishoz: „Ez a nagy csuka az enyém! Mivel ón azonban legalább annyira jó ember vagyok. mint amilyen buta a maga mázlija, ezért a hasbaakadásért odaadom magának az előbb fogott kis csukámat. Mese viszont nincs. Stimmel?” — Erre a pöttöm ügyfél válasza ennyi: „Egye meg a rosseö, legyen egyszer magának is jó vasárnapja." — Azzal a kisebbik csukával büszkén ellejt. De nézzük csak: mi lelte• a ml szimpatikus, nyurga sporttársunkat? Olyan savanyú képet vág, mintha csak a „Szív küldi" műsorában -„Szép esténk lesz, ha egyszer majd. megöregszünk ...” című slágert hallaná. Ahogy szegény jó fiú, a két ambiciózus bábával világrahozott csukát a szákba akarta tenni, a csuka mintha csak ismerte volna azt a közmondást, miszerint — két szák közt a víz alá... — Egyet vágott és víz előttem, víz utánam. ILYEN a horgász sors. Aki alig egy fél órát pccázoli és horgát csak a más halába akasztotta, az most büszkén lóbálja képességeinek pikkelyes gyümölcsét. Aki viszont egy egész napón át puhította a móló köveit, hiába fogott két halat Is, most mégsem lóbál- hat semmi!. . Mén lehet jelentkezni a Dózsa Milíínautó- buszára Salgótarjánba A Pécsi Dózsa Baráti Kör a vasárnap sorra kerülő Salgótarján— Pécsi Dózsa NB I-es labdarúgómérkőzésre, mint ismeretes, külön autóbuszt indít. Részvételi óíj 160 forint. Jelentkezni lehet az TBUSZ-nál péntek délig. Indulás szombaton délután 2 órakor a Perczel utca sarkáról. Budapesti szállásról szükség esetén gondoskodnak, ennek költsége azonban nincs bent a részvételi díjban. Hogyan fotózzunk? <• heti totótippjeink Népszab. Népszava Népsport D. Napló 1. Csepel—Tatabánya 2. Vasas—Bp. Honvéd 3. Szombathely—Ferencváro, 4. Szeged—MTK 5. Salgótarján—Pécs *. Komló—Qyór 7* Székesfehérv.—Sztáliné, s. EVTK—Vác 9. Kaposvár—Budafok 1». Orosháza—Debrecen 11. Dlósgy. B.—Egyetértés U. Nagy bátony—Bp. Előre 1 X 1 1 1 1X2 1 2 1x2 1 1 2 2 1 X 2 1 X X 2 o 9 2 x 1 1 í X 2 x 2 1 2 x 2 1 1 2 1 1 1 X 1 1 X X 1 • • 1 I 1 X 1 2 1 x 2 2x1 x 2 2 X 1 X 2xl x 2 2 X 1 X 1 X 1 2 játékot. Baranya megyét képviselő Tótokföldje csapata igen lelkesen küzdött. Első mérkőzését 0:2-ről nyerte meg Tolna megye ellen 3:2 arányban. Somogy megyével is nagy küzdelmet vívott s itt is könnyen győzhetett volna. A férfi kézilabdázók első mérkőzésén egyik játékost végleg kiállítottak, hat emberrel is nyertek ugyan Tolna, ellen, de a második mérkőzésen Somogy megye ellen már fáradtan mozogtak. A Tolna megyeiek a versenyeket elég jó rendezésben bonyolították le. Az elszállásolás és étkezés is kielégítő volt. így a Baranya megyei sportolók jól érezték magukat Szekszárdon. Az országos elöntőre, melyet augusztus 18—19. és 20-án Budapesten rendeznek, megyénk sportolói már megkezdték előkészületeiket, 65 tagú sportküldöttség képviseli majd Baranya megye falust sportolóit az országos döntőn. Székelyszabarból írlak Strang Ferenc írja Székelyszabarból, hogy a falu fiataljai a nyári nagy munkaidőben sem akarnak, elszakadni a sporttól. A sportkör vezetősége megteremtette ennek a lehetőségét. A VIT tiszteletére Béke és Barátság Kupamérkőzéseket írt ki, amelyen a székelyszabariakon kívül Kisnyá- rád, Himesháza, Görcsön.ydoboka sportköréinek labdarúgó-csapatai vettek részt. A nagy érdeklődés mellett megrendezett kupa-mérkőzésekből a Kisnyárádi Spox'tkör csapata került ki győztesként. A szabari sportkör vezetőségének a sportolási lehetőség biztosítása mellett az is egyik célja volt, hogy a járás egymáshoz közelebb eső községeinek sportolni és szurkolói biztos alapokon nyugvó kapcsolatokat teremtsenek meg, s ezen keresztül biztosítsák a járási labdarúgó-baj nokságok spot tszerű keretek közötti lebonyolításának lehetőségét. További tervük, hogy a távolabb fekvő községekkel is felvegyék és kiépítsék a kapcsolatokat. Egyébként Székelyszabar az 1959—60. évi sportszerűségi versenyt is szeretné megnyerni. tf Uni ^ ól 8«ótakttZSCABÍC.* A Magyar Rádió Pécsi Adójának 1959. aug. 6-1, csütörtöki műsora a 223.8 m középhullámon 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. Baranyai táncok. Mi újság Baranyában ,.. Hírele, tudósítások. Nótás kedvű Baranyában .. . Legújabb felvételeinkből. Felsőszentmártoni jegyzet. Márkó bácsi... — Portré. Vidám sokac dalok. 18.00: Német nyelvű műsor. Lengyel induló. Hirosima. — Kommentár. Barna, mint a szerecsen ... — Karcolat. Tárgyal a társadalmi bíróság. — Jegyzet. Régi német népdalok. 18.30: Magyar nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. 18.50: Jellegzetességek Baranya településhálózatából, dr. Kolta János, a Dunántúli Tudományos Intézet kutatójának előadása. 19.00: Munka után. Zenés összeállítás. 19.50: Év végi üzemi jutalékot kapnak a vasutasok. — Kommentár. 19.55: Hírek, tudósítások. 20.00: Műsorzárás. « A Televízió mai műsora: 14.oo-i7.oo: Ipari és kereskedelmi adás. 18.00: Kicsinyek műsora. 18.30: Szünet. 18.45: 32, sz. Magyar Híradó. 18.55: A Jövö hét műsora. — Míisor ismertetés. 19.00: Stcvensontól Dieselig. A vasút történetéből. 19.15: Szünet. 19.20: Sennyei Vera sanzonokat énekel. 19.40: A kettőnk titka c. magyarul beszélő francia—olasz film vetítése. SZÍNHÁZ: Nyári szünet. MOZI: Park: Egy dal száll a világ körül (szélesvásznú, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Park szabadtéri mozi: Kenyér, szerelem, fantázia I. rész. (Jó ldű esetén este 9 órakor). Kossuth: Bolond április (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Csak '18 éven felülieknek! Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Levegő és oxigén, Kína művészete, Két nap Hollandiában. Előadások kezdete délelőtt 11 órától folytatólagosan 3 óráig. Pénz- tárnyltás fél 11 órakor. Petőfi: Kenyér, szerelem, fantázia I. rész (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Építők kultúrotthona: Csodagyerekek (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszaboles): Csodagyerekek (6 és 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Alvajáró Bonifác (8 órakor). Május 1 (Vasas IT.): A harangok Rómába mentek (7 órakor). Kossuth (Mohács): A nagy Caruso (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Csodagyerekek (fél 9 órakor): Táncsics (Siklós): Üdülés pénz nélkül' (fél 9- órakor). Váltson takarékbetét-könyvet! Canta brazil zenekara, énekeséi, táncosai vendégszerepeinek augusz tus 8-án, szombaton este a szabad téri színpadon. Szólisták: Nóra Ney, Carmelia Alves, Israel néger basszista. Emily Yvoné, Saad. Jorge Goulart. Jegyek az Országos Filharmónia kirendeltségénél kaphatók. (Színház tér 2. Telefon: 14—50.). Bán Hímzés a falusi szparlali maci diniéi A VIH. falusi szpartakiád me- I ret illeti a szigetvári járás sportogyei döntőjének II. fordulójában kerültek sorra az atlétikai versenyek a PVSK sportpályáján. A kifogástalanul előkészített és megszervezett versenynek volt egy olyan szépséghibája, mely a verseny folyamán kellemetlen zavarnak volt az okozója. A futópálya nem volt kimeszelve, de ennél még súlyosabb hiba volt, hogy a 100 m-es rajt a 400 m-es kikarcolt vonalakkal indult, annak ellenére, hogy a pálya elég hosszú célegyenessel rendelkezik. Ez annyira zavarta a falusi futókat, hogy úgy az elő-, mint a döntő futamokban állandó volt a pálya elhagyás és a lökdölődzés. Hogy Itt nem történtek kizárások, az csak az indító jóindulatán múlott. Viszont a szpartakiád váltóknál ez a hiányosság már kizárást vont maga után. Valamit a tömegességről: dicsőiéit és vezetőit az elért I. hely: zésért. Megérdemelten győztek. Tanuljanak tőlük a többi járások. Ezzel szemben csodálkozom a már nagy sportmúlttal rendelkező mohácsi és sásdl járásokon, mert nekik minden lehetőségük jobb, mint a szigetváriaké. Miért maradt el a versenyről a sásdiak 12 m-es súiy- lökője, 68 m-es gránátdobója. Hiányzott a pontversenyből a kapos- szekcsöi női versenyzők jó része Is. Női váltó, női kerékpár, férfi és női torna nélkül még a legjobb atlétákkal rendelkező járásnak sem lehet győznie a megyei pontversenyben. Ezeknek a hiányosságoknak a káros hatását majd 8« országos döntőn fogja megérezni a megye. Okuljunk ebből és jobb szervezéssel, a járások sportolóinak nagyobb tömegű bevonásával vigyük előbbre megyénk falusi sportját. Közlemény A Komlói Rendőrkapitányság eljárást indított Grünhut György komlói lakos ellen. Nevezett magát bányamunkásnak adta ki és különböző összegekért fautalványokat kínált eladásra azzal, hogy a fát három napon belül leszállítja. Grünhut György előlegként több személytől különböző összegeket vett fel ilyen módon. A Komlói Rendőrkapitányság fel hívja mindazok figyelmét, akik Grünhut Györgynek előleget adtak személyesen, vagy írásban tegyenek bejelentést a Komlói Rendőrkapitányságnak (Lenin tér 3. sz. alatt.), A bejelentéseket távbeszélőn is meg lehet tenni a 10-13 telefonszámon. MOZGÖ hírlapárusokat felveszünk. Jelentkezni lehet Pécs föpo&ta, Hírlap osztály. FIGYELEM! Gyújtsd a papírt, add át a MÉII-nek. Jó pénzt kapsz érte. 591 1 RDETÉSBK Keres iink könyvjóváírással 1 darab lassú- járatú levegőkompJegyezze meg: min- Kétszoba, előszoba, f ü rdőszobás, Köss u th L. u. elején lévő ladenféle szőnyegjavítást, rojtozáet olcsón resszort, 200—250 m3/ó vállalok. Harangöntő kast elcserélnék kéttelj esi tmcnnyel, 20 C° út 1/1. sz. Hátul az szoba, konyhásért. ................... udvarban. 28 kü lső levegőhöméTsék let mellett. 5—6 atmoszféra nyomásra. U j pesti B őrgyár Mechanikai Osztálya. — Budapest, IV. Váci út 40. Tel: 292-340. 553 A 21. sz. Autóközlekedési Vállalat, Pécs, Érdeklődni: 17-89-es telefonon du. 5—7-ig. 31 Rózsa F. u. 22. felvesz Fiatalkorú fiú áruki- legalább 1 éves gya- hordót azonnali belé- korlattal rendelkező pcsre felveszünk. — gépkocsivezetőket, — MÁV Utasellátó, Pét<, Fűkaszálógépeket ad kai mi áron vehet ga* autószerelőket és egy raktárost. 882 főpályaudvar. 25' 10 000 km-t futott randávalGazdaá Re- Bor 13 forinttól kap- Pannónia motorkerék- ranciavai oazdag R.C felül, nár elndó. Mnzseó. — zsőnél, Szentlőrinc. — 340 Más félszobás, belvároható 25 literen felül. Báthori u. 15. Ott Mártonnál, kapu alatt az emeleten. 2 si, komfortos utcai la- Kifogástalan állapotkasomat elcserélném ...............— tá gas kétszobásra — vagy háromszobásra. Magas költséget térítek. Telefon: 22-99 7- es mellék. 594 pár eladó. Mozsgó, Mátyás kir. u. 1. 30 Pannónia motor igényesnek eladó. Hunyadi János út 64/b. ban 'lévő 125 cm'-cs 4- altá-_______________Í5 6 IlP-és Csepel sürgő- Háromajtós szekrény, sen eladó. Délután 0- kombináltszekrény, — töl. Dugonics utca 15. sarok-rekamlé, háló18 szobabútor, konyhaMagyarszéki fmsz — gyakorlattal rendel- - , kező főkönyvelőt és „ élelmiszerbolt-vezetőt azonnali felvételre .. keres, erkölcsi blzo- szunk nyítvány szükséges, jelentkezés személyesen. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. 595 Pécsi Építő és Tatarozó • Vállalat Pécs, Déryné u. 35. Kőmü- villanysze- relók mellé segédmunkásokat 20 bútor, szekrények, — ágyak, rekamiék, ]ó- szőrmatracok eladók. Zsolnay u. 7. 42 Eladó azonnal beköltözhető házrész, tűzifa, deszka. Pécs, Szilágyi Dezső utca 33. 43 Egy Wartburg széféivé- mélygépkocsi eladó. ““ Komló. Tel: 13-19. 5 Kereszthúros, körpáncélos bécsi zongora eladó. Nagyváty, — igazgatótanító. 1015 125 cm3-es Csepel motor 5500-ért, részletre eladó, fele összeggel átvehető. Kakas, Báthori utca 15. ______46 Co ntinental írógép eladó. Alkotmány utca 87. sz._______________49 El adó szőlőprés, 5 hl, kocsi, lószerszám, — kettes eke, kétlevelü nehéz fogas. Szilágypuszta, A. G. Szilágyi' János._______________50 Fafürészelőgép új állapotban eladó. Megtekinthető: Kálvária utca 23. 47 Egy dolgozó nő lakásért takarítást vállalna. Cím: Alkcl- mány utca 15. sz. 56 Mosó gépjavítás (háznál is). húsdarálójavítás stb. szakszerűen, azonnal. Rákóczi út 43 Telefon: 26-48. _____________________55 Au gusztus közepén — beköltözhető 2 szoba, hallos, összkomfortos, kertes ház garázzsal eladó. Kertváros, — Gyulai Pál utca 8. sz. 52 Piros Pannoniá, keveset használt, sürgősen eladó. Somlai Elemér, Uj-Meszes, Frankel Leó u. 2.___________53 Be költözhető szoba- konyhás, speizos örök lakást keresek megvételre. Ajánlatokat levélben Augusztus 1. jeligére a Kossuth utcai hirdetőbe._______58 Po nyva megtalálója — jutalom ellenében, „Ponyva’* jeligére levélben értesítsen a Kossuth utcai hirdetőben. Rsz-át a szemtanúk Szentlőrinc és Márkó között felírták. ______________© Fa jtiszta 11 hónapos hím d obennann cdadó. Pécsszaboles, — Szabadságharc u. 1. sz Nádai._______________63 Balatonszárszón i?/a- ralónak nyolcadikatól kezdődően szoba kiadó. Bővebbet: 44-54 telefonon.___________65 Al bérleti szobát esetleg konyhával keresek házaspár részére. — Ajánlatot levélben — „Gépkocsivezető’* jeligére a Kossuth utcai hirdetőbe. 68 Egy 350 em’-es DKV7 motor eladó. Pécs, — Teítye utca .18._____69 Pö ce gödörtisztítást — külterületen és vidéken vállalok. Bleies, Basamalom u. 92. sz. Hizlalda.____________74 Id ős nőt vagy férfit ialcásért eltartanánk, vagy életjáradékra házat vennénk. Cím: Kertváros, Kertváros utca 10. sz. 73 Belvárosi nagyszoba, konyha, fürdőszobás (gázos) lakást keresünk, magas költség- térítéssel. Érdeklődni: Doktor Sándor u 37., bádogosmühelyben. — (Esetleg hasonló ki- sebbért cserébe) 72 Kisdér község legeltetési társulata, sertéspásztort, apaállatgon- dozót és kisbírót keres. Fizetés megegyezés szerint.. Jelentkezni lehet e hó 15-ig. Lehetőleg egy család- ból legyen.__________7« Holland centrifugál — szárítógép, 110 voltos eladó. Megtekinthető 18—20 óráig. Kulich utca 21. 78 A Rózsakért szünnap nélkül délelőtt 10 érától üzemel ebéd és vacsora szolgáltatás, jegel* sör, fagylalt és krém- kávé. Pihenjen, szórakozzék és táncoljon a ROZSAKERTBEN! A Hullámterasz mindennap délelőtt 11 órakor nyit cs jegelt sörrel, üdítő italokkal várja a fürdő»: közönséget. DUNÁNTÚLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Felelős szerkesztő: Mészáros Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u 10. Telefon: 15-32, 15-33 Tenesztt a Magyar Posta. Előfizethető a helyi Dostahivats- • lóknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl; i hónaDrn it— t*' PÉCSI SZIKB A. NYOMDÁ T Pécs. Munkácsy Mihály ú: 10. sz F. v.' Melles Rezső (3713 me£r,)