Dunántúli Napló, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-07 / 184. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1959. AUGUSZTUS 7. A Minisztertanács ülése A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön délelőtt ülést tartott. A Külkereskedelmi Minisztérium tájé­koztatta a kormányt arról, hogy a Szovjetunió és a többi baráti ország segítségnyújtásának eredményeként jó ütemben halad a termelő- szövetkezetek fokozottabb segítésére elhatáro­zott mezőgazdasági gépimport. Antos István pénzügyminiszter tájékoztatta a Minisztertanácsot a Veszprém megye nyu­gati járásaiban rendkívüli esőzések folytán bekövetkezett károk helyreállítására tett in­tézkedésekről. A kormány elfogadta, s jóváhagyás és meg­erősítés céljából az Elnöki Tanács elé terjesz­ti a magyar—iraki kulturális egyezményt, majd folyó ügyeket tárgyalt. Hruscsov szeptember 15-én érkezik New Koriba Washington (MTI). A nyugati hírügynökségek egy­behangzó közlése szerint csü­törtökön az amerikai külügy­minisztérium hivatalosan be­jelentette, hogy Hruscsov szovjet miniszterelnök szep­tember 15-én kezdi meg ame­rikai látogatását. Hruscsov megérkezése után három na­pot Washingtonban tölt, majd tíznapos utazást tesz az Egye­sült Államokban. Az utazás programját részletesen még nem rögzítették. A külügymi­nisztériumban most állítják össze a programot. lb ezer mezőgazdasági gép a baráti orsz A Minisztertanács csütör­töki ülésének napirendjén sze­repelt a Külkereskedelmi Mi­nisztérium jelentése az első félévi mezőgazdasági gépim­portról. . A Szovjetunió és a baráti országok mindent megtettek, hogy gyors szállításokkal se­gítsék a magyar szocialista mezőgazdaságot; A Szovjet­unióból több mint ezer Belo­rusz traktor, 500 gabonakom­bájn, kétezer háromvasú eke, több mint 1300 műtrágyaszó­ró, 548 gabonavető, 600 négy­zete^ vető és sok egyéb gép érkezett. Ugyancsak számos gépet importáltunk a Német Demokratikus Köztársaságból. Csehszlovákiából. A szállítások az év második felében is tervszerűen folyta­tódnak. A gépeken kívül nagy mennyiségű alkatrész is érke­zett a baráti országokból; Hatvanszeméfyes bölcsődék, új iskolák, 400 lös munkásszálló, szórakoztató kombinát Pécs III. kerületében Termelési tanácskozások a Pécsi Szénbányászati Tröszt üzemeiben A pécsi építkezések zöme az idén a város III. kerületére összpontosul és ennek ered­ménye az a hatvanszemélyes bölcsőde is, amelyet a napok­ban vett át a kerületi tanács. Az új bölcsőde építésére 1.4 millió forintot, felszerelésére 200 000 forintot költött álla­munk. Még ebben a hónapban ugyanilyen hatvanszemélyes bölcsőde építését kezdi meg a városrészben a Baranya me­gyei Építőipari Vállalat. A Pécs III. kerületében fo­lyó nagyszabású beruházások keretében kerül átadásra au­gusztusban egy nyolc- és egy (izenhattantermes általános is­kola. Ebben a félévben készül el négymillió forint értékben a városrész cukrászdával, ven­déglővel, tánchelyiségekkel el­látott szórakoztató kombinátja és négyszázfős munkásszállója is. Az új szociális, kommuná­lis létesítmények építését a Pécs III. kerületében több éve folyamatban lévő nagyszabású lakásépítkezés igényli: az idén eddig több mint 300 új lakásba költöztek be, év végéig további 250 lakást foglalnak el új la­kóik. Befejeződött a genfi értekezlet Genf (AP) Szerdán magyar idő szerint 18,58 órakor végétért Genfben a külügymi­niszterek. értekezlete. Az utolsó gyűlésen sorrendben Herter, Couve de Murville,'Gromi- ko, Grewe, Bolz és Selwyn Lloyd mondott beszédet. Gromiko beszéde Grormko szovjet külügymi­niszter mindenekelőtt a genfi értekezlet munkáját értékelte. Rámutatott: a külügyminisz­terek elsősorban azon fáradoz­tak, hogy két bonyolult kér­dést oldjanak meg: a Német­országgal megkötendő béke- szerződést, és Berlin problé­máját. Ezután részletésen méltatta a külügyminiszterek tanácsko­zásának jelentőségét. Az 1959. évi genffi külügy­miniszteri értekezlet jelentő­sége mindenekelőtt, abban van, hogy itt komoly kísérle­teket tettek a két fél állás­pontjának közelítésére a leg­fontosabb nemzetközi kérdé­sekben; Elsősorban a berlini kérdés­ben közeledett .eginkább egy­máshoz a két fél álláspontja. — Kölcsönösen megállapod­tunk abban — folytatta Gro- mdko — hogy a nyugat-ber­lini helyzet ideiglenes ren­dezését megszabó egyezmény ben szerepelnie kell olyan kérdéseknek, mint a Nyu- gat-Berlinben állomásozó haderők létszáma, atom- és rakétafegyverek Nyugat- Berlinben való tárolásának megtiltása, a felforgató te­vékenység és ellenséges, pro­paganda betiltása, a Nyugat Berlinnel való összeköttetés kérdése, a megállapodás ér­vényességének időtartama, valamint a nyugat-berlini Ötmillió forint nyereség a megyei tanács vállalatainál Tervek és jelentések szépen rendszerezett sora között talál­tam Börzöli Gábor elvtársat, a megyei tanács ipari osztályá­nak helyettes vezetőjét. — Milyen új létesítményék megvalósítása kezdődik ha­marosan a megyei tanács irányítása alatt álló terüle­teiken? — kérdeztem. — Mindenekelőtt kell emlí­tenem — kezdte nyilatkozatát Börzöli Gábor elvtárs — a Sik lósi Faipari Vállalat nagyfon­tosságú felfejlesztését, amely az ismeretes párthatározat szellemében 320 ezer forinttal új termelőrészlegek megindí­tását, valamint új, korszerűbb és olcsóbb kisbútorok gyártását teszi rövidesen lehetővé. — A másik igen fontos terü­let az Ormánság vidéke. Vájsz lón, az ottani igen jól és ered­ményesen dolgozó sütöde az egyre nagyobb igényeket nem tudja kielégíteni. Ezért 282 000 forinttal korszerű, új részleget építünk a sütőüzemben, ame­lyet olajfűtéssel látunk el. — Sokat nehezményezett probléma volt a Pécsi Húsipari Válla'atnál az áruk gyors, fo­lyamatos kiadása, mert emiatt volt a fennakadás a kiszállí­tással. Most 700 ezer forintot fordítunk arra, hogy az áru­kiadás és bemérés gyorsabb le­gyen. A felépítendő korszerű csarnok a kiszállítás az ed­diginek sokszorta gyorsabb megvalósítását teszi lehetővé. — Sellyén — folytatta Bör­zöli elvtárs — új vállalatot szerveztünk: az Építőanyag­ipari Vállalatot. Feladata? Mindenekelőtt a helyi és kör­nyékbeli igények gyors, kor­szerű, olcsó kielégítése, mész- égetés, cementáruk készítése és egyéb szükségletek kielégí­tése. Szigetváron panaszok voltak, hogy nincsen helyben, vagy a közeli környéken autójavító részleg, illetve a meglévő ki­csike. Ismerjük a szigetvári panaszt és örömmel közölhe­tem, hogy gyors intézkedésünk eredményeképpen az ottani Műszaki Vállalat megfelelő javítórészleg kifejlesztésére 336 ezer forintot kapott, így a gépkocsik gyors, folyamatos javítása válik lehetővé. — Mi a helyzet a tégla­gyáraiknál, kapnak-e meg­felelő beruházási összegeket? — Természetesen! Hiszen jól tudjuk, hogy az elmúlt napok abnormális időjárása követ­keztében milyen komoly ká­rok keletkeztek, elsősorban .azért, mert a szárítóhelyek nyi tottak. A helyzet gyökeres megoldása nem megy máról-holnapra, de még ebben a terminusban 300 ezer forint­nyi felújítást és 670 ezer forint beruházást biztosítunk elsősor­ban a szárítóterek befedésére, korszerűsítésére. — Milyenek az első félévi eredmények? — A megyei tanácsi ipar 1959 első félévi forint tervét több mint ötmillió forinttal túlteljesítette. Ki kell emel­nem a kiválóak közül a Tégla­gyári Egyesülést, a Mohácsi Bútorgyárat, a Mohácsi Gép­gyárat, a Pécsi Húsipari Válla­latot, a Dél-baranyai Sütőipari Vállalatot, valamint a Komlói Élelmiszeripari Vállalatot — fejezte be nyilatkozatát Bör­zöli Gábor. i Sz. I. ideiglenes rendezés lejárta után folytatandó tárgyalá­sok problémája. — Az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia kül­(Folytatás a 4. oldalon) A Pécsi Szánbányászati Tröszt három bányakerülete közül egyedül Vasas teljesítet­te a II. negyedévben a kong­resszusi vállalásokat teljes egé­szében. Ezért a másik két ke­rület — Szabolcs és Pécsbánya termelési tanácskozásain a mulasztottak pótlásáról és a vállalások jövőbeni folyamatos teljesítéséről esett a legtöbb szó. Ezeken a tartalmukban színvonalas tanácskozásokon azonban még mindig kevesen Szabolcson négyszázan, Fécsbányán 306-an — jelentek meg, míg a legkisebb üzemnek számító vasasi Petőfi-aknán 773-an vettek részt A legtöbbet termelő pécsi bányakerület, Szabolcs főmér­nöke, Horvai Adám az itteni gyenge teljesítmények fő oka­ként említette, hogy a vájárok többsége a munkaidőnek mind­össze 38—60 százalékát fordít­ják a tényleges széntermelésre, a többi időt mellékmunkákra fecsérlik. Ennek elkerülhető­ségét pedig bizonyítja a Béke­aknán dolgozó Szabadkai Jó­zsef vájár példája, aki 420 percből 340-et, azaz teljes mun­kájának 80.9 százalékét tölti Semmiségi panaszt jelentettek be Glezosz védői Athén (TASZSZ). Mano- lisz Glezosz védői a Legfelső semmi tőszéknél semmiségi panaszt jelentettek be az athéni katonai törvényszék­nek Glezosszal szemben ho­zott (határozata ellen. A vé­delem vitatja a katonai tör­vényszék illetékességét Gle- zosz ügyének tárgyalására és a görög alkotmány 8. cik­kelyére hivatkozik, amely szerint polgári személyek ügyét polgári bíróságnak kell tárgyalnia. A védelem ennek alapján a katonai tör­vényszék döntésének hatály­talanítását követeli és hang­súlyozza, ha a Glezosz-ügyet polgári bíróság tárgyalná, le­lepleződnék, hogy az emelt vád puszta koholmány Gle­zosz ellen. el közvetlen széntermeléssel; Munkamódszerét a Hl. ne­gyedévben széles körben is­mertetik. Javítják a termelé­kenységet a műszaki színvonal növelésével is: rövidesen elké­szül egy több fejtés termelését egybehangoló koncentráció, továbbá a szabolcsi lstván-ak-> nán kezdi meg működését a pécsi szénmedence első fém* támos frontfejtése. Horvai Ádám főmérnök be­számolójához sokan, segítőké­szen szóltak hozzá. Kovács Károly az újszerű, nagyobb szaktudást igénylő fémtámos [ejtéshez önkéntes brigád ala­kítását javasolta, illetve aján­lotta fel. Többem bírálták a fejtések késedelmes faellátását, ami miatt sokszor a vájárok­nak kell a fabekészítéssel ve- sződniök, ami pedig az éjjeles munkacsapat feladata. E prob­léma megoldására Onódi Jenő vájár javasolta, hogy a bányá­ban létesítsenek egyrészt anyagtárolóbelyeket. Meggon­dolandó lenne az is, hogy a ía- bekészítő csapatok a vasasi Petőfi-akna jó példájához ha­sonlóan kétműszakos beosztás­ban dolgozzanak; Kétszer annyi műtrágyát kapnak a tsz-ek a második félévre mint az elmúlt évben összesen Az elmúlt évben állami gaz­daságok, termelőszövetkezetek és egyéni termelők együttesen 234 792 tonna nitrogén, 159 946 tonna foszfor és 57 406. tonna, kálisó műtrágyát használtak fel. Ezt a mennyiséget az idén nitrogénműtrágyából már- az első félévben túlhaladták; A második félévre a terme­lőszövetkezetek részére mint­egy negyedmillió tonna külön­böző fajta műtrágyát tudnak szállítani, Ez a mennyiség több mint kétszerese - a termelőszövetke­zetekben az előző évben fel­használt összes műtrágyáknak; A rendkívül alacsonyra szállt sztatoszférs- szint okozta az erős lehűlést Megszűnnek az esőzések, fokozódik a felmelegedés A legutóbbi napokban rend­kívül hideg légtömegek nyo­multak Közép-Európa fölé. A tulajdonképpeni ok egy eléggé szokatlan természeti jelenség: A város peremén: Egyéves az ürögi kultúrotthon A napokban volt egy éve, hogy ked­ves ünnepség során felavatták az ürögi művelődési otthont. Mert a hajdani gaz­dakör helyiségét nagyszerűen helyre­hozták és mellé egy sokkal tágasabb, ma­gasabb épületet is emeltek az ürögiek társadalmi összefo­gással. Ez lett a mű­velődési otthon. Egy év elmúltá­val ismét ellátogat­tunk erre a festői vidékre. Vajon mi történt egy év alatt az annyi szeretettel, odaadással építgetett művelődési házban? Nagyon sok minden. Mert az avatáskor még szegényes volt a berendezés, a falak is csupaszon álltak. Most pedig már szín­pad emelkedik a te­rem végében, ellátva klott függönnyel, vi­lágítóberendezéssel és természetesen íz­léses díszletekkel. A falakat is szépen be­festette valaki. Igen, valaki, mert az ürö­giek nem akarnak ezzel a munkával di­csekedni. Pedig, ami­kor a színpadot épí­tették, két héten keresztül éjfélig is dolgoztak. Természe­tesen csak napi mun­kájuk elvégzése után, hiszen nagy részük üzemi dolgozó, bá­nyász, földet művelő ember, vagy pedig a háztartásban foglala­toskodik. De mégis megvan, amit óhaj­tottak, amit már ré­gebben is szerettek volna, de akkor sem­miképpen sem sike­rült: van szépen be- rendaaett művelődési otthonuk,' amit Ver- tike József gépkocsi- vezető szerint nagyon a magukénak, éhez­nek. De nemcsak csino­sították az ürögiek Nagy Györgyné bá­nyászasszony szavai­val élve „második otthonukat“, hanem „használták“ is. Kü­lönösen télen volt sok rendezvényük. 40 asszony tanult itt például februárban varrni, majd pedig az általuk készített pettyes ruhákban pettyes bált rendez­tek, ahol a férfiak pettyes nyakkendő­ben jelentek meg az összhang kedvéért... De megjelenítették Móricz Zsigmond „Sári bíró“ című mű­vét is a deszkákon, amiket ők raktak összei Sok kedves délutánt szereik ta­vasszal az ürögi fia­taloknak is a televí­ziós készülékkel, amit a városi művelődési házzal egyidőben szereztek be. Mert a fiatalok is jól érzik itt magukat, szívesen töltik itt szabadide­jüket. Most az alkotmány ünnepére, augusztus 20-ra készülnek. Szép ünnepséget és szín­vonalas műsort készt tenek elő, hogy a részvevők számára emlékezetessé tegyék ezt a napot. A fiatal­ság számára a kertre néző oldalon erkélyt készítettek, ahol ked­vére táncolhat ez­után. Reméljük, majd Jól érzik magukat és fsikeres lesz a népi Lánccsoport bemutat­kozása is. & L. ugy­ahol a sztratoszféra-szint, az nevezett tropopauza —, mínusz 49.2 fokot mértek a műszerek — Budapest felett 9400 méterre szállt le, ami a szokásos januári szintekhez képest is igen alacsony, az augusztus eleji átlagoknál pe­dig csaknem egy kilométerrel alacsonyabb. A hideg légtömeg zöme a csütörtökre virradó éj­szaka a Kárpát-medence felett helyezkedett el, s ez okozta a szokatlanul erős éjszakai le­hűlést: országszerte 9—12 fo­kig hült le a talajmenti leve­gő, s a nappali hőmérséklet is csak lassan emelkedett. Az alacsony sztratoszféra­szint tovább nyomul keleti irányba, az elmúlt napok esőit szállító északnyugati légáram­lás gyengül, s mind több lesz a napsütés. Valószínűnek lát­szik, hogy az Azori-szigetek felől Nyugat-Európa fölé ér­kezett anticiklon-rendszer ha­marosan megerősödik és kiter­jed Közép-Európára is. Csü­törtökön hazánk déli terüle­tein 26 fokig ' emelkedett a nappali hőmérséklet, az ország más vidékein pedig csak 23 fokig, péntekre előreláthatólag már általánossá válik a 24—26 fokos hőmérséklet. Szombatra, vasárnapra szárazabb jellegű, a jelenleginél melegebb időt várhatunk. Valószínűnek tart­ják, hogy a meleg helyenként már a 30 fokos kánikulai kü­szöbértéket is megközelíti:

Next

/
Thumbnails
Contents