Dunántúli Napló, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-22 / 196. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek? DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVI. fVFOLYAM, 196,. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1959. AUGUSZTUS 22. ÜOÉt a. loMsíet motohlcaKákpcLhük íhÁnt a pécsi vtiLám. udsdhjon A munkás-paraszt hatalom J. örökké élni főé i Százezer ember előtt beszélt Kádár elvtárs Győrött . Augusztus 20-án, csütörtökön az egész ország dolgozó népe a munkás-paraszt szövetség jegyében ünnepelte a Magyar Népköztársaság alkotmányának 10. születésnapját. Az üzemek és a falvak dolgozói együtt vettek részt az ünnepségeken, nagygyűléseken. A legkiemelkedőbb ünnepséget Győrött, a Vasas ETO sporttelepén rendezte a Hazafias Népfront. Az egész ország népe által nagy érdeklődéssel várt gyűlésre csaknem százezerén sereglettek össze Győr-Sop- ron megye városaiból és falvaibái, s a környező megyékből: Komáromból, Veszprémből és Vasból. Harminchét különvonat szállította az országrész ipari munkásait, termelőszövetkezeti és egyéni parasztjait. Az országutakon hosszú sorban érkeztek autóbuszokon, tehergépkocsikon is. Győrött reggel 6 órakor zenés ébresztő köszöntötte a város lakosságát és a gyűlésre érkezett vendégeket. Már a reggeli órákban megkezdődött a nemzetiszínű és vörös zászlókkal, a munkás-paraszt szövetséget, alkotmányunkat éltető jelszavakkal a résztvevők felvonulása a sportpályára. Tíz óra előtt néhány perccel nagy taps és éljenzés jelezte, hogy megérkeztek a gyűlés előadói: Dobi István, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Kíséretében érkezett Biszku Béla belügyminiszter és Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára — a Politikai Bizottság tagjai, — Sándor József és Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetői, Nagy József né könnyűipari miniszter, Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront országos tanácsának titkára. Pontosan 10 órakor dr. Porpáczy Aladár, a megyei népfront bizottság elnöke nyitotta meg az ünnepséget. A résztvevők lelkes tapsa közepette üdvözölte a megjelent pártós állami vezetőket, majd átadta a szót Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének. Dobi István elvtárs után Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szólt a nagygyűlés résztvevőihez. , Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Tisztelt Barátaim! — Dobi István elvtárssal, a Központi Bizottság és a kormány jelenlévő tagjaival együtt örömmel jöttünk mai ünnepségükre. Megköszönöm a meghívást a megyei pártbizottságnak, a megyei népfront vezetőinek és hálás vagyok önöknek, hogy ilyen elvtársi, baráti fogadtatásban részesítettek bennünket itt a gyűlésen. (Taps.) Mind elismerést érdemelnek Győr-Sopron megye ez évi, válóban kiváló eredményeiért: az ipari termelés a tavalyinál tizenegy százalékkal magasabb; szépek a mezőgazdasági hozmok és egész társadalmi fejlődésünkre kiható, nagyszerű dolog, hogy Győr-Sopron megye az ország első termelőszövetkezeti megyéje lett. Engedjék meg, hogy a megye valamennyi dolgozójának szívből gratuláljak e nagyszerű sikerekhez és átadjam önöknek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának elvtársi, testvéri üdvözletét. (Hosszantartó, nagy taps.) A párt és a nép őrködik a hatalom felett Az alkotmány ünnepe — folyatta Kádár János — a mun'<ás-paraszt hatalom ünnepe. Ez a hatalom tette a dolgozó népet az ország szám- kivetettjéből, kitagadottjából az élet urává. Ez a hatalom ma a dolgozó nép legfőbb fegyvere. amellyel végképp megsemmisíti és örökre eltemeti a nyomorúság, a nélkülözés világát: a kapitalista múltat és teljes, végleges győzelemre viszi a szabadság és a jólét szocialista országát. A néphata- Wr, ellen törtek 1956-ban a volt gyárosok, a volt földesurak, a fasiszták, a revizionis ták — külföldi barátaik, az egész nemzetközi reakció támogatásával — ez ellen támadt a dolgozók minden rendű és rangú ellensége és hozzátehetjük: a félrevezetettek is. Az ellenség azonban porba- hullott, mert a magyar nép, a testvéri Szovjetunió és a világ munkásosztályának segítségéve’ megvédte saját hatalmát. ;Nagy taps.) Ugyanakkor szolgáljon la nulságul, hogy a néphatalomra, a nép legjobb fegyverére, jövőjének, boldogulásának zálogára vigyázni kell, erősítése, védelme minden becsületes dolgozó szent kötelessége. Áz ellenforradalom leverése óta tovább erősítettük a munkás-paraszt hatalmat, amelyért nép legjobbjai negyven esztendő óta harcoltak és sokan életüket is áldozták. Az elmúlt évben az egész nép nagyszerű eredményekkel, áldozatos mun kával erősítette tovább államunkat. Jelzi ezt a Hazaiia^ Néfront nagyszerű választási győzelme, az építés és alkotás ezernyi műve, a falu szocialista átalakításának meggyorsítása. Elmondhatjuk, ■ hogy a néphatalom most valóban erős, mert a párt és a dolgozó nép összeforrt, mert*ezt a hatalmat hivatásuk szerint védik a magyar honvédség, a karhatalom emberei, a határőrök, a rendőrök, a segédrendőrök, a munkásőrök (nagy taps), de legfőképpen azért erős, mert az egész dolgozó nép — tanul va a súlyos történelmi tapasztalatokból — megnövekedett öntudattal őrködik a munkásparaszt hatalom felett. (Lelkes taps.) Ezt a hatalmat erősíti, biztosítja és legyőzhetetlenné teszi a magyar dolgozók testvéri szövetsége a szocialista országok, népeivel, élükön a nagy szovjet néppel. (Hosszantartó, nagy taps.) Mostanában ellenséges elemek és nemcsak ellenséges elemek — bizonytalan emberek is — különböző, időnként felmerülő rémhírekkel foglalkoznak. Májusban itt, Győr megyében prédikálták, hogy „lesz valami” majd május 26-án. No, elmúlt a máius 26-a. Akkor kitaláltak újabb dolgot: feszültség lesz a nemzetközi helyzetben. Nem lett feszültség a nemzetközi helyzetben! De tudnia kell mindenkinek, hogy akár élesedik, akár enyhül a nemzetközi helyzet, a Magyar Népköztársaság, a munkás-paraszt hatalom él és élni fog örökké. (Hosszantartó, lelkes, ütemes taps.) Azok a becsületes, de kissé bizonytalan emberek, akik a hatalom jövőjét illetőleg aggodalmaskodnak, vessék el aggodalmukat, legyenek öntudatosak. bátrak és a -jövőben bizakodóak. Azok a becstelen em ^erek. akik a reményeiket va- 'ami olyasmihez fűzik, hogy va'ami esemény következtében majd egyszer a Magyar Nép- köztársaság meggyengül, temessék el örökre becstelen váy gyaikat, amelyeket a Magyar Népköztársaság gyengüléséhez fűztek. (Taps.) A helyzet bizonyítja, hogy a párt és a nép őrködik a hatalom felett és élni tud a hatalommal. A hatalom ellen áskál ódókat kordában tartjuk, az ellene támadókat pedig leverjük. A, becsületes milliók jogait bővítjük, á nép alkotó erőit fejlesztjük. (Nagy taps.) 1 (Folytatás a 2. oldalon.) ' Ui szovjet atomreaktort helyeztek iizemtie Moszkva (MTI); A Szovjetunióban üzembehelyezték a gyors neutronokkal működő Br—5 elnevezésű, 5000 kilowatt .teljesítőképességű atomreaktort— jelenti a TASZSZ. Az erről szóló közlés az Atom- naja Energia című szakfolyóiratban jelept meg. Az új reaktor üzembehelyezése azért jelentős, mert a szovjet tudósok régóta kutatják a gyors-neutronokkal működő atomreaktorok megszerkesztésének lehetőségét, s ez a oél most megvalósult. Az új reaktor lehetővé teszi, hogy a 238-as urániumot és a tóriu- most is felhasználják energia- termelésre. Mindez korlátlan mértékben, bővíti az atomenergetika nyersanyagbázisát, megteremti a gazdaságos atomerőművek alapját. A Br—5 reaktor feladata az, hogy az ipari atomerőművekkel kapcsolatos mérnöki és technológiai feladatok megoldását elősegítse. Hu szón kétezer fprint jutalmat osztottak ki a bőrgyárban Szerdán osztották ki a Pécsi Bőrgyárban a kongresszusi munkaverseny első félévi ered ménye alapján a jutalmakat. A gyár 'munkásai vállalták, hogy 591 ezer forintos gazdasági eredményt érnek eL Ezt az első félévben 606 ezer forintra teljesítették. Bár az eredmény igen szép,. a rontó tényezők a második félévben jelentkeznek, ugyanis a gyár termelésében profilváltozások történtek és ezek csökkentik majd az eredményeket. A Bőr gyér az első félévben 667 ezer forint anyagmegtakarítással zárt és ebből 59 ezer forint importanyag megtakarítás volt. melegvíxű fürdő Magyarhert elenden i Magyarhertelend községben augusztus 23-án délután ,3 órakor nyitják meg a 46 fokos melegvizü fürdőt. A hévforrás felhasználásával a község lakossága társadalmi 'munkával építette fel a fürdőt, amelyet hivatalosan ugyan még nem minősítettek, de feltehetően gyógyhatású is. A községi tanács és a helyi tömegszervezetek a megnyitó alkalmából nagyszabású bált rendeznek. A szerdai ünnepségen 22,260 forint jutalmat osztottak ki. Kilencen kaptak jelvényt, oklevelet és félhavi fizetésnek megfelelő jutalmat. Huszonnyolc dolgozó pedig oklevelet és egy heti fizetést vett át jutalomként. A jelvényt azért kapták á dolgozók, mert az elmúlt év második félévében is kiválóan dolgoztak. Ha egymásután háromszor szerzik meg a jelvényt, akkor kormánykitüntetésre terjesztik fel őket. A lottó nyerőszámai A 34. játékhéten 3 408 848 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottói gazgatóságTa. Egy-égy nyerőosztályra ennek megfelelően 1278 318 forint nyeremény jut. A miskolci Népkert szabadtéri színpadán megtartott sorsoláson a következő számokat húzták ki: 36, 46, 49, 68, 74. „Decemberre induljon az első 32 000 kilnvattns gépegység“ A Pécsi Hőerőmű kétezer éphöjének kongresszusi célkitűzése „Decemberre füstöljön a kémény, induljon az első 32 000 kilowattos gépegység” — ez a közös jelszó buzdítja a kongresszusi versenyben Pécs legnagyobb új létesítményét, a 228 000 kilowattos hőerőművet építő és Szerelő közel harminc vállalat kétezer dolgozóját. Ahány munkacsoport és brigád csak van az építkezésen, annyi féle a feladat. Sikerük egyik feltétele e szerteágazó munkafolyamatok összehangolása, az együttműködés biztosítása. Negyven építőbrigád vetélkedik, hogy a magyar és külföldi gépszerelőknek órányi késedelem nélkül megfelelő munkaterületük legyen. Igen ösztönzőleg hatott a kongresszusi verseny alatt indított „10 napos” mozgalom, azaz hogy minden feladatot legalább tíz nappal a tervezett idő előtt készítsenek el. Ennek érdekében a brigádok nemcsak a feladatot kapják meg pontosan egy hónapra előre, hanem névre szólóan a munkához szükséges építőanyagot is Ennek a módszernek eredménye a takarékosabb anyagfelhasználás, tiszta, rendes munkahely. Hozzájárult továbbá ahhoz is, hogy az év elcő felében az előírt 9 százalékos önköltségcsökkentósi tervet 16 százalékra teljesítették. A példás munka jutalmául 12 építőbrigád nyerte el eddig a szocialista munkabrigád meg tisztelő címet. A kongresszusi verseny eddigi első helyezettje Beck Henrik húsztagú ácsbrigádja, amely félév alatt 21 000 forint értékű anyagot takarított meg. Nyomukban a tizenhét fős Abel vasbeton- szerelő brigád halad 11 000, Kállózi Lajos kubikosbrigádja 13 700 forintos megtakarítással. A kongresszusi verseny nyomán az erőmű mind több egysége közeledik üzemelésre képes állapotához. Elkészült többek között a vízlágyító épület. Laboratóriumában az elmúlt napokban indult meg a munka. Készen áll egy hűtőház. Húsz méter hiányával vasbetoncsatornába fektették az erőművet hehálózó gőz, víz és egyéb vezetékeket. Az építők versenyének egyik legnagyobb sikere, hogy az első 32 000 kilowattos turbina szereléséhez szeptember vége helyett két hónappal előbb biztosítottak munkaterületet. Az erőmű .,agyközpontjáén, vagyis a termelt áram vezénylését szolgáló kapcsolóépületen hat heti, a. 130 kilovoltos szabadtéri .alállomás építésén pedig nem egész kéthónapi munkájuk van vissza az építőknek. A kongresszusi verseny hátralévő idejében legfontosabb feladat az impozáns külsejű, 330 000 légköbméteres főépület építési munkálatainak befejezése. Teljes ütemben dolgoznak az erőmű 100 méter magas kéményének falazásán.-Jelenleg a 76. méternél tartanak. Az üzemeléshez nélkülözhetetlen mohács—pécsi vízvezeték építésével is jól haladnak. Eddig 33 000 méter csövet helyeztek a földbe, 12 km hosszban megtörtént a nyomáspróba is. A verseny célkitűzése, hogy szeptember közepére helyére kerüljön a Duna és Pécs közötti teljes 41 km útvonalon a vezeték. Az első 10 000 köbméteres tartály készen várja a Duna vizét. A másik kettő októberre, illetve novemberre lesz fogadóképes. A pécsi erőmű építői eddig végzett munkájukkal — havi 10 millió forint értékű feladat elvégzésével — biztosítottál: kongresszusi vállalásuk teljesítését: 1959. évi feladatuk december elejére történő befeje* zését,