Dunántúli Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-28 / 150. szám
2 NAPLÓ 1959. JŰNIUS VL Két vagon hízott csirke A Baromfifeldolgozó Vállalat kaposvári kirendeltségérek dolgozói e hónapbán Baranya megyében is befejezik a szerződéskötéseket hízott baromfira. Az év elejétől a megyében 10 200 liba, 9500 kacsa, 3050 pulyka^ és 7 vagon csirke hizlalására kötöttek szerződést a vállalattal a termelők. Ebből a termelőszövetkezetek 200 mázsa csirke és 15 mázsa „leves tyúk” hizlalását szerződték le. Legtöbbet — az egész mennyiségnek több mint a felét — 110 mázsát a mágocsi Béke Termelő- szövetkezet szerződött. S bár sok. termelőszövetkezet & egyéni termelő nem szerződte le hízó baromfiállományát, a szerződött állatok száma az elmúlt évihez képest mégis negyven százalékkal emelkedett, s a hónap végéig még további emelkedés várható, — A VÁROSI tanácsülésen elhangzottak nyomán eredményesnek ígérkező előzetes tárgyalások folynak a MÁV és a városi tanács végrehajtó bizottsága között a MÁV felesleges ivóvízkészleteinek hasznosítására, A „fotószalon” kiállítása Ma az emberek százezrei fényképeznek szenvedélyes gyönyörűséggel, kísérleteznek a legkorszerűbb technikai eszközökkel, színes fényképezéssel, a régitől merőben elforduló, új szemlélettel. E széleskörű mozgalom és a korlátlan technikai lehetőségek eredményezték azt, hogy a fotográfia önálló művészeti ággá nőtte ki magát. A művészi ■fénykép éppúgy képd igénnyel lép fel, mint a festmény. Éppúgy megvannak a kompozíció«, téri, színi, stb. feltételei, tartalmi igényel, mint a festménynek, A fényképezőgép lencséje maradandó képet rögzít számunkra a valóságról, mindennél hitelesebben készít felegyzést sokszínű, sokrétű életünkről, a fotográfus feladata itt csupán annyi, hogy ezt a valóságot hogyan lássa és láttassa meg a képen, a művészet, a korszerűség, az anyagszerűség a még szám tatai an szempont figyelembevételével, a fotográfia sajátos kifejezésmódján?! A „hogyan“ körül zajlik most a harc, szinte világszerte és büszkén mondhatjuk, hogy a magyar fotóművészet I e harcban elöl, a haladás kóp' viselői között jár. A pécsi fotóművészek 42 képe csak ízelítő, mégis meg győz bennünket e fiatal mű vészét aktualitásáról, vég télén lehetőségeiről. Talán a legmesszebb vezetnek e téren Lantos Miklós fotói, melyek szinte döbbenetesen bizonyít ják a foto önálló művészi értelmét. Különösen a „Szőlőkarók" és a „Tél a szőlőben“ c. képei azok, melyek láttán azt kell mondanunk, hogy* ez az ábrázolás több a fényképezés realitásánál, több a valóság reprodukálásánál, ez már képzőművészet. Szász János dr. kísérletezik a technikával, a képkivágással. Képei közül talán a „VI- rdgos erkély" mutatja a legjobban a bátor kísérletezés eredményét. A hullámos erkélyfal ritmikus váltakozása kompoziciós elemmé válik és érdekes képpé formálódik. Izgalmas problémája a fényképezésnek a mozgás ábrázolása. A pillanatot úgy megragadni, hogy a mozgást érzékeltesse, de a kép esztétikai igényét ne rontsa a mozgás következtében életlenül jeNemcsak a munkában...-21-61? —Igém — Csillag etvtárssal szeretnék beszólni) Kattan . a teüeíonkészülék, erős férfihang válaszol; — Tessék, itt Csillag beszél; — Jászvári Béla öntőről érdeklődnek: ö munkásőr és Csillag elvtárs a szózadpa- rancsmoka; Hogyan teljesíti szolgálatát, meg vannak-e elégedve munkájával a században? — Jászvári Béla elvtárs, egyike legjobb beosztottaim- nak. Példaadó a kiképzésben, önfeláldozó A szolgálatban. Csak jót tudok mondani róla. — Köszönöm: Viszomtlótásrü- - '■- Amikor elindulok a Sopiana ' Gépgyárba, esik az eső. Sűrű pettyekben szemerkél, kis harangalakú buborékokat bugy- gyaszt a vfetócsákan; Borús az ég, és szürke, csúnya aszfalt szürke. Októberben is ilyen volt, 1058 októberében, amikor a nemzet katasztrófa szélén ál lőtt. Paraszté xnarad-e a föld, vagy visszajön herceg Esterházy, gróf Jjalavicztai? Munkásé marad-e á gyár, vagy elveszi Weisz Mamfréd, meg Goldberger Leó? Persze sokkal -bonyolultabb volt a helyzet, nehezebb volt ezt akkor látni, mint most; Mégis, a legnagyobb bukdácsolás közepette is, volt egy iránytű, amely megszabta az emberek tetteit; A belső, a legmélyebb meggyőződés irány tűje. Jászvári Béla vasőntőnek ez a belső iránytű azt diktálta, hogy kiálljon a mun- káshnta'om mellett, megvédje, ha kell fegyverrel a kezében is. ! A kommunista vasöntő jelentkezett munkásőmek. 1956 elmúlt, és'a dolgok rendbe jöttek Magyarországon;- De, hogy ilyen hamar rendbejöttek, abban'nagy szerepük volt a felfegyverzett kommunista munkásoknak, akik fáradtságot nem kímélve őrködtek. A harcos napók után a dolgos hétköznapok következtek. Ma is egy ilyen dolgos hétköznap van, Elmentem a So- . piana Gépgyárba, hogy meg- ' nézzem JásZvári Béla mun- kásőr hogyan állja meg helyét a tenmélésbem, a munkában. Gerbecz elvtárs, a gépgyár igazgatója jé véleménnyel vön Jászvári Béláról. Szatykó József öntödevezető ugyancsak dicséri: — Jó munkás a Béla és becsülettel megállja a helyét a kemencék mellett) Még mindig csöpög az eső, amikor átlábolok az udvaron az öntöde felé. Éppen öltöznek be a második műszakban résztvevők: Az egyik szekrény mellett magas termetű, Izmos, barna bőrű férfi húzza bakancsát. Felszisszen, amikor lép benne kettőt,' hármat, hát visszafordul újra a pádhoz; Kioldozza a színért, leveti a lábbelit: Akkor látom, hogy lábfején kötés van. Letépi a ragtapaszt, mely csúnya égési sebet takar; — Két-három hétre kiírathatnád magad — mondja neki az öltözködők közül egy munkás, de ő csak legyint — Mjt gondolsz, vénasszony vagyok? Besántflcá! ac irodába, átköti újra a sebet s indulna dolgozni. Akkor szólítom meg. Mondom neki, hogy Jászvári Bélával szeretnék beszélni, ki az? — Én lennék) eívtáre, mi ügyben keres? Megmondom: Elbeszélgetünk. Szavai nyomán kirajzolódik előttem mindaz, amit századparancsnoka véleménye alapján gondoltam róla. 1945- ben lépett a pártba: A Sopiana Gépgyárban négy éve dolgozik, az öntödében, mint betanított segédmunkás. Elmondja, hogy a kongresszusi versenyben selejtmenteg öntést vállaltak. Most minden igyekezetükkel azon vannak, hogy teljesítsék Ígéretüket. Bemegyünk az öntödébe. A kormos, fekete falak között, vagy harminc ember szorgoskodik. Legtöbbjük félmeztelen a nagy hőség miatt. A daruk alatt homokformákat készítenek elő, melyekbe folyékony vasát öntenek majd. Agárdi Imre öntő-brigádja, — ahol Jászvári Béla is dolgozik, — felkészül a munkára. Megállók az egyik kemence mellett, hirtelen feléje fordulok. — Mondja Jászvári elvtárs, Ülést fart a III. kerületi tanács Pécs város III. kerületi tanácsa 1959 június 30-ón, kedden délelőtt kileno órakor a tanácsháza tanácskozó termében ülést tart, melyre a kerület lakosságát a végrehajtó bizottság meghívja. A napirend előtt megtárgyalásra kerül az összeférhetetlenségi bizottság jelentése Czopf Feroncné kerületi tanácstag ■ ügyében, valamint a vb-elnök beszámolója a lejért határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról. Ezután a nyiltárusítási üzletek, vendéglátó egységek, üzemi konyhák egészségügyi helyzete és a kerület közrendjéről, közbiztonsági helyzetéről szóló • beszá móló kerül napirendre. A napirend után bejelentéseket. javaslatokat, . indítványokat tehetnek a tanácsúié aan résztvevők, mit csinálna, ha valaki újra megpróbálná a munkáshatalomra emelni kezét? Felkap egy kis fekete homokcsomót a földről, s lassan morzsolja, nagy, csontos keze- fejében. Mosolyogva csak eny- nylt válaszolj — Nagyon erősek vagyunk I Belép a terembe az öntöde vezetője, megindul az első csapolás. A vékony csatornán szikrázva folyik aa 1300 fokos, vörösen izzó vas az öntőedényekbe, melyet Jászvári Béla és társa visz el, hogy formába öntse és a megszámlálhatatlan szép gép egyik alkatrészeként hagyja majd el a gyárat; Az arcpirító hőségben korom, füst,' por rakódik az emberek verejtékben fürdő há tára, vállára, arcára. Nehéz munka ez, teljes embert kívánó. De ez az a munka, gyár és élet, amiért, ha kell, vért, életet áldoznak a munkások akkor, ha énzik, hogy az övék! Szfits István lentkező forma. — Ilyen törekvéseket láthatunk Kemény Miklós: „Vívók" c. fotóján, mely a feladatot kiválóan oldotta meg, de éppoly sikerült Gyúró Béla dr. „Hozápor" c. képe is, melynek láttán szinte hunyorítunk szemünkkel, a hulló, vakító hópihók elől. Halász Rezső „Impresszió" c. képe a robogó gyorsvonat reflektorai fényében az emlékek egész sorát ébreszti bennünk A képen tulajdonképpen csak a reflektorfényeket látjuk, de fülünk hallja a vonat zakatolását, talán még a füttyét is, látjuk a szemafor szabad jelzését, egyszóval sok olyasmit, amt a képein nincs, de ami a képen látottak alapján egyidejűleg elkerülhetetlenül és szükségszerűen felrémhk bennünk. Tillai Ernő képei közül ta Ián a „Nagymosás" szól hozzám a legközvetlenebbül. A hófehér pelenkák lengő, lebegő ritmusa nem engedi, hogy a képen mást ifi nézzek. Pedig van ott még más is, egy asz- szony, aki tereget, a vödör, amiből szedi a ruhát s talán a háttérben kerítés, vagy fal, de mindez nem is lényeges, a kép tartalma, a nagymosás, hívebben, igazabban Itt semmi másban nem juthatna kifejezésre, mint a .kötélre cslpte- tett hófehér ruhasorban. A Fiatalok Művészeti Klubja és a Mecseki Fotóklub ki áll Irtása megismerteti a látogatót a fotográfia új feladataival, egyben ösztönöz e most kialakuló művészet széles lehetőségeinek feltárására; Sarkad iné Hars Éva* HŰMÉIT A rajkózenekar Pécsett Egy édesanya köszöneté Csütörtökön, 25-én délután 4 órakor elcsavargott két és féléves kislányom. Ideiglenes utcai helyiségben lakunk és azt hittem, hogy kislányom a szomszédba ment játszani. Kétségbeesve kerestem az utcákon eredménytelenül. Útközben találkoztam egy szolgálaton kívüli rendőr szakaszvezető elvtárssal, aki látta elkeseredésemet, azonnal segítségemre sietett. Pár óra múlva épségben hazahozta kislányomat. Ezért az együttérző segítségért ezúton mondok köszönetét. VARGA MIHÁLYNE. Míg a Dózsa legényszálláson a KISZ központi művészegyüttese 17 tagú VIT-díjas rajkózenekarának csárdásaitól zeng a díszterem, a „művész szobá"-ban elbeszélgetünk To- molák Józseffel, az együttes vezetőjével. — Az együttes első ízben 1957-ben a moszkvai VIT-en szerepelt, majd 1958-ban állami meghívásra három alkalommal is kelet-németországi hangversenykörúton vett részt. Az idei terveinkben a mostani pácai és baranyai hangversenykbrút befejezte után egy hetet töltünk Hanság mocsaras berkeiben dolgozó egyetemi ifjaink között, s aztán újabb és újabb külföldi utak. Többek között Bagdad, az iraki köztársaságban kéthetes turné, amit egy nyugat-németországi körút követ, egy kis megszakítással ugyan, mert a most Bécsben megrendezésre kerülő VIT kulturális versenyén is részt veszünk és próbáljuk ismét megszerezni az I, díjat. Körülbelül szeptember vége felé érkezünk haza — fejezte be nyilatkozatát. A több mint ötszáz főt számláló nézősereg még mindig elbűvölve hallgatja az ifjú művészeket. Azt mondják: a hírnév kötelez, ügy érezzük, hírnevükhöz méltón játszottak s megérdemelték ez ünneplést. — MOHÁCS egész területén megkezdődött az aratás. Az állami gazdaságok és a gépállomások alaposan felkészültek a nehéz munkára. A mo- hójcsi gépgyár dolgozói megvalósították Mang Béla főmérnök újítását — gabona- fejemelőt készítettek a kombájnokra. Az újítást Harkányban és Bolyban ki is próbálták s nagyszerűen bevált. — TÁRSADALMI munkában szerelték fel a DÉDASZ dolgozói a sikondai KISZ- tábor leágazó villamos vezetékét. A munkát e héten kezdték meg. — A HAZÁNKBAN tartózkodó kínai újságfróküldöttség a jövő hét folyamán Pécsre is ellátogat. A tervek szerint a küldöttség három napot tölt városunkban. — A KÖZELMÚLTBAN 1000 forintra büntették Kré- mer Jakab húszholdas duna- szekcsői lakost, mert többszöri felszólításra is megtagadta egy hold burgonyaföldjén a burgonyabogár elleni védekezést. — HÉT építési is két bontási engedélyt adott ki az elmúlt héten a sásdi járási ta- ríács ipari és műszaki csoportja. ’ — TEGNAP este Siklóson vendégszerepeitek az Obsitossal a Mohácsi Gépgyár Gábor Áron színjátszó együttesének tagjai, akik már Lánycsókon, Majson, Lippón, Babarcon, Véménden és Kölkeden is tartottak előadást. Jövő vasárnap Villányban lépnek fel. — TURISTASZÁLLÓ épül a Mecseken. A város Idegenforgalmi Hivatala a városi tanács végrehajtó bizottságának segítségével a Mecsek déli lejtőjén egy épületet vásárolt, melyet átalakítással és bővítéssel 40—50 személyes korszerű, minden igényt kielégítő turistaszállónak rendez be. A turistaszálló előreláthatólag jövő év őszén kezdi meg üzemelését. — AUTŐBUSZ-várótermet építenek Sárháton a községfejlesztési alapból. A váróterem néhány napon belül elkészül. m Ponomarjov, egyedül a németek között, figyelte a harcot, s keserű diiadalérzés ömlött el benne. Hirtelen a szemközti oldalon kiáltozná, integetni kezdtek és abban a pillanatban a házak mögül kibukkant egy repülőgép, lezuhant a tetők mögé. fekete füst .farkot terített szét az utcára. Árnyéka gyorsan csúszott végig a falun, elsötétítve a házak ablaküvegeit. Ponomarjov nem tudta megállapítani, milyen gépet lőttek le, de abból, hogy a géppisztoly tusával alaposan a lapockája közé vágtak, rájött, hogy német repülőgép volt. S az ütést már nem érezte se fájdalmasnak, se megalázónak. Túl a falun gomolyogva, hangtalanul csapott fel egy alulról megvilágított felhő, és mielőtt még a robbanás hangja ideért volna, veszettül szirénázva, sebesültszállító au'ó robogott el mellettük. Az élesen kirajzolódott keréknyomban terelték tovább Ponomarjovot. Németek zajos csoportja vette körül a foglyot és kísérőit, és rlcsajozva, kiabálva kísérte őket. — „Végem van“ — gondolta Ponomarjov. amikor a magas tornácú, nagy ház előtt, melyhez számos vezeték futott, másik sokaságot vett észre, amely csöndben és fenyegetően várt rájuk. Tekintetével felmérte a köztük i levő távolságot és lelke elkomarodott. És minél közelebb ért hozzájuk, annál inkább dühödt konokság vett erőt rajta. A tömeg feje felett kis ablak tárult fel, üvegén megcsillant a napsugár. Egy ismeretlen rendfokozatú katona rákönyökölt az ablakpárkányra, s a cigarettát gondosan beigazítva szipkájába, várt. S ekkor Ponomarjov rádöbbent, hogy hiszen ezek írnokok, ök vették körül olyan' harciasán, ahogyan az írnokok a jól őrzött foglyokat szokták körülvenni. És mély megvetés váltotta fel benne a félelmet. Csak 'az egyik kísérő maradt mellette, egy vékony nyakú" gyerkőc. Vad pillantásokat lövellt a fogolyra és lövésre készen fogta rá géppisztolyát. A másik őr, bal kezével a köpenyezsebét fogva és fenekét hátratolva, felcammogott a lépcsőn, hogy jelentést tegyen. Ponomarjov vágyakozva tekintett a fejek és a' háztetők fölé a téli égboltra, ahol hangtalanul lebegtek a légelhárító lövedékek fehér füst- amikor elfoglalják a gomolyai. Várta, hogy a föld ljjvészárkokat, alig elhozza a távoli bombázás tompa remegését, de csönd volt és csak a falu végén búgott békésen egy ekszkavátor, vörös agyaggöröngyöket szórt a fehér hóra. A tornácon nemsokára feltűnt az őr. Sebtében végignézett a foglyon, mintha azt kutatná, nem szégyeníti-« meg parancsnokai előtt és megrántotta rajta a köpenyt. Sürgetően hátba taszigálva bekísérnie Ponomarjovot a házba. A ^törzsőrmester mielőtt átlépte volna a küszöböt, egy életen át belenevelődött szokásból gépiesen és gondosan megtörölte a lábát. Vajon mi vár rá a küszöbön túl? Az üres hivatals0erű szobában néhány német ült az asztalnál, s végigmértók. Úgy látszik, vártak valakire. Ponomarjov, hogy ne kelljen a németekre néznie, s hogy legyűr- je-izgiatottságát, kitekintett az ablakon. A szemben lévő széles, nyitott raktárajtó elé teherautó gördült. Katonák ugráltak le róla, s kettesével hosszú papír zsákokat cipeltek ki rá, melyeken zsineggel odakötött árcédulák fityegtek. A zsákokat a raktár félhomályából előderengő magas rakásról szedték le, amikor leértek a padlóhoz, s az utolsó, megbar- nult, alul átnedvesedett zsákot cipelték ki a napfényre, a zsák hirtelen elrepedt, s egy fehér emberi láb bukkant ki belőle. „No fene, szóval így állunk!“ — Ponomarjovnak majd a földbe gyökerezett a lába a szörnyű felfedezéstől. Most már kitalálta, miért váj gödröt az eszkavátor a falu határában. Hányszor hallotta, amint a katonák csodálkozva mesélték, hogy a tüzérség csak tüzel, s liémet néhány holttestet találnak. Itt meg lám halomban hevernek, alig győzik eltemetni őket; „Elkéne mesélni a mieinknek!“ — ötlött fel benne a gondolat, óvatosan megfordult és látta,' hogy az asztalnál ülők mind felemelkednek, mintha hideg szél csapta volna meg őket. Az ajtóban idős, katonás testtartási német jelent meg, magasszárú csizmában. Keskeny, dölyfös ajka lebiggyedt, üveges tekintettel végigmérte a foglyot, aki piszkos, átnyirkosodott köpenyben, összeverve, megnyomorítva állt előtte, megvető pillán» tást vetett a csizmájáról le« olvadt tócsára, és a tolmács szapora mormog ása közben, kemény, parancsoláshoz szokott hangon beszélni kezdett; Minden szava — parancs. Ponomarjov hirtelen megriadt. De a következő pillanatban megdühödötb — Ne ordíts! — mondta és sápadt ajka remegett. Halkan, szinte suttogva beszélt, halántéka lüktetett. És miért, miért nem, be akarta kapcsolni köpenyét, de nem talált bele a hurokba, s a kapocscsal a posztót kaparta. — Ne lármázz.. Rájuk ordíts, nekik parancsolj, de nekem nem vagy parancsnokon, Te hulla! Szinte saját maga is meglepődött ezen a dühkitöréssn, s ebben a\ pillanatban az életük utolsó óráit élő emberek tisztánlátásával rádöbbent: valóban hulla áll előtte. Igen őt, Ponomarjovot megölhetik; és bizonyára meg is ölik, de mindaz, amiért élt, harcolt és most meghal — fennmarad: És gyermekei is abban a rendszerben nőnek fel, amelyet 6 akart és ő maga teremtett: Ezek pedig nyomtalanul el- porladnak. Az ő hazájukban a saját gyermekeik és idegen emberek is szégyenkezni fognak, ha rájuk gondolnak, székelni fogják magukat mindazért, amit elkövettek. S a megvetés fenséges erejével vágta szemükbe: — Hullák vagytok valamennyien! . (Folytatjuk)
