Dunántúli Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-21 / 144. szám
IBS« JÜNIUS Sl. NAPLÓ Kádár János elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) munisták, a párttagok, vagy a KISZ-tagok részesülnek, hanem másolt is, a parasztság is, az értelmiségiek is. Ez természetes, ez helyes. Mi, kommunisták —- pártunk hagyományainak megfelelően azzal készülünk kongresszusunkra, hogy megint szeretnénk valamit tenni a köz tavára. Ez a mi hagyományunk. Mert így szeretünk ünnepelni. — A kongresszuson természetesen más kérdésekről is szó lesz, olyanokról, amelyek szintén nemcsak a kommunistákat érdeklik. Ilyen például a párt politikai irányvonala. Nekünk — akik most a Központi Bizottság tagjai közül itt vagyunk — nincs jogunk a kong resszus nevében beszélni, de bennünket foglalkoztató gondolatainkról beszélhetünk. Úgy gondoljuk, hogy a kongresszus megerősíti majd a Központi Bizottságnak azt a vonalát, amelyet 1956 novembere óta vitt. Politikai fővonalunk lényege a szocialista társadalom építésének folytatása, teljes felépítése, majd a kommunista társadalom, a* osztály- néüküli társadalom megteremtése. Ez a mi politikánk lényege, s ez nem változik, ezt a fővonalat feltehetően meg fogja erősíteni a kongresszus. Szeretném ezt egy kicsit közelebb ről részletezni, mert bár a politikai vonal adva van, annak értelmezése és alkalmazása az adott esetekre és az adott helyzetekre mindig új, ismétlődő feladat. A mezőgazdaság szocialista átszervezése nemzeti életünk egyik legdöntőbb ügye — Itt van például a termelőszövetkezeti mozgalom, amely szintén nemcsak a parasztságot érinti — a munkás- osztály, az értelmiség, az egész nép életébe vágó kérdés, s ezzel olyan felelősséggel foglalkozunk, mint nemzeti életünk egyik legdöntőbb ügyével, hiszen a társadalmi fejlődést, a nemzet jövőjét is érinti. Központi Bizottságunk teljes felelősséggel tárgyalta meg két ízben is a mezőgazdaság fejlődését. Elhatároztuk a tennivalókat, végre is hajtottuk azokat. Az eredményeket ületóen elmondhatjuk, hogy a várakozást felülmúlta. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztését tulajdonképpen két okból tart juk szükségesnek. Az egyik: meggyőződésünk, hogy ez a nép felemelkedésének útja, tehát az a feladat, hogy a politikai feltételeknek megfelelően hajtsuk végre a mezőgazdaság szocialista átszervezését és lehetőleg ne veszítsünk se időt, se tempót. Van egy másik ok is: égés r népgazdaságunk érdeke. A fejlett agrotechnika, a gépek korszakában egyedül a nagyüzemi gazdálkodás biztosítja a magasabb terméseredményeket. Hogy menjünk hát előre? Állítsuk vissza a nagybirtokot, hívjuk vissza a grófokat, föld- birtokosokat? Az az érzésem, hogy még a kulákok egy része is azt mondaná erre: nem kell! Hát még a dolgozó parasz tok! Nekünk tehát a másik utat kell járnunk. Azt az utat, amelyen a parasztság nem a koldusa lesz a világnak, amikor megszületik a nagyüzemi mezőgazdaság, hanem ura életének és földjének, amikor kialakítjuk a modern, szocialista mezőgazdaságot. Mi ezt a utat járjuk, úgy, ahogyan a többi szocialista ország is. Itt nem szabad félreértést hagyni senkiben, de meg kell mondani, hogy kötelező gondossággal, lelkiismeretességgel fogjuk időről-időre megszabni, hogyan, miképp haladunk tóvá bis, mi a tennivalónk. — A döntő természetesen az előrehaladás politikai feltétele. Az elmúlt év decemberében ez adva volt — ezt bizonyítják az eredmények. És a gazdasági feltételek? Vol tak olyan nézetek, hogy előbb meg kell teremteni a termelőszövetkezetek gazdasági feltételeit és csak azután szabad megalakítani a szövetkezetei. Elég jól hangzik ez, azonban a termelőszövetkezeti mozgalomban. az életben ilyen nem létezik. Hogy: lehetne odamenni a nép egy: részéhez és kérni: adjatok nekünk néhány milliardot, hogy megteremtsük a tsz-ek valamiféle gazdasági alapját, mert.' reméljük,..hogy az már meglesz, utána paraszt testvéreink belépnek a szövetkezetekbe. Az életben semmi 6em történik így. nem helyes gondolkodás ez. Mi volt haj dan a paraszti álom A parasztember szeretett volna a ma,ga kis birtokán élni, az együk hat holdról álmodott, a másik • nyolcról, legyen két lo- m, vagy ökre, tehene, hízzon egy pár disznaja, stb. Megvalósult ebből valami? Valami, igen, hiszen a nagybirtokok mellett, a nincstelen, szegényparasztok milliói mellett volt néliány tízezer parasztember, aki valóra váltotta álmát. Először ment a rokonsághoz hitelért, kölcsönért, uzsoráért, a bankhoz, el kezdett felesben dolgozni: bérelt is valamit és amikor végre megvolt az a néhány nyomorúságos hold, akkor az ő egész élete, sőt néha még a fia egész élete munkájával is, megszületett a kisparaszti álom. S ha egyszer nem ment a szezon, valamilyen nagy mezőgazdasági vagy piaci krach következett, akkor egy év el is vitte azt az „álmot“, amit talán 70 esztendő alatt apa és fia vérrel, verejtékkel hozott össze magának — El kell tehát kezdenünk. Ha ugyanis előbb mindent megálmodtunk és csak akkor csináljuk, ha már minden együtt van, akkor ú,ay járunk, mint az a paraszt, akinek egy nadrágon kívül soha nem volt semmije. Meg kell teremteni a szocialista formát, mert a parasztok is tudják már: ha az állam egy görbe sarlót nem adna, akkor is ötven— száz százalékkal nagyobb erő a közösség ereje! Az értelmes közös döntés, az egy akarat, az együttes erőfeszítés megsokszorozza azt az erőt, ami különben volt, ami a kezetekben van! Ez az élet útja, az állam iS segít nektek. Ti is segítsetek magatokon és mindent meg fogunk tereinteni egy év alatt, két év alatt, öt év alatt... tehát ezt az utat kell járni! Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a gazdasági feltétel mellőzhető, természetesen fontos, de nem lehet előfeltétele a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének. Nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy csak akkor lépjünk előre, ha minden gazdasági feltétel kézben van. Viszont, amikor előreléptünk, rögtön jelentkezik a kötelesség: anyagilag gyorsan megszilárdítani és megerősíteni — olyan tempóban, ahogyan csak lehet! A gazdasági feltételeket tehát nem szabad a mozgalom fejlődésének útjába állítani, viszont utólag bűn lemre megfeledkezni róluk. Vigyük a gépeket, adjunk meg minden támogatást, ami elősegíti a termelőszövetkezetek megszilárdítását, erősödését. Mi ezt az utat járjuk. Ebben kifejezésre jut Központi Bizottságunk politikája és a módszer, ahogyan ezt a politikát megvalósítjuk. A fsz-ek fejlesztése nem megy az életszínvonal rovására A termelőszövetkezetek fejlesztése — az ellenséges rágalmakkal ellentétben — nem megy az életszínvonal rovására. Mi természetesen nem dobálózhatunk milliókkal, még ezrekkel sem nagyon, de a termelőszövetkezetek erősítésére fordított összeg nem csökkenti, hanem ellenkezőleg, év- ről-évne növeli majd az élet- színvonalat. A fiatal termelő- szövetkezetek megerősítésére fordított milliók népgazdaságunk egészséges vonásait erősítik és nem az életszínvonalat csökkentik. Az a népgazdaság, amely oly rövid idő alatt kiheverte az ellenforradalom okozta megrázkódtatást és ma már szép eredményekkel dicsekedhet, képes jelentékeny összeget fordítani a mezőgazdaság erősítésére, anélkül, hogy az életszínvonal rovására menne. Politikánk egyenes, világos, a mezőgazdaság fejlesztését, az egész nép érdekeit szolgálja. Kádár -Tános beszéde további részében kitért arra a kérdésre is, amely a termel őszövet kezeti mozgalommal kapcsolatban úgy hangzik, hogy ,jóikor megyünk tovább, mikor lesz befejezve?“ — Mindig : el jós őszinteséggel mondom a kérdezőknek, — legyenek jóindulatú parasztok, vagy itt járó nyugatiak — miért kellene nekünk jósolgatnunk? Most meglevő termelőszövetkezeteinket fejlesztjük, s ez is haladást jelent, mert ez is szilárdítja a termelőszövetkezeti mozgalmat. Most ez a feladatunk. Utána majd megnézzük a politikai, a gazdasági feltételeket. Nem vagyunk jósok, kommunisták vagyunk, elhatározásunk alapja a helyes politikánk. Az egyik ilyen nyugati érdeklődőnek azt mondtam: „Nem tesszük meg maguknak azt a szívességet, hogy a széles dolgozó rétegekkel elrontsuk a párt viszonyát azzal, hogy gyorsabban megyünk előre, mint a tényleges helyzet azt lehetővé teszi. De azt a szívességet sem tesszük meg hogy egy helyben topogjunk ha előre tudunk menni. A fényeket most úgy vizsgáljuk, amilyenek. Egyidőben volt nálunk egy olyasfajta betegség, hogy a tényeket nem olyannak láttuk, amilyenek a valóságban, hanem amilyeneknek szerettük volna látni. Ebből kigyógyultunk. Legjobb volna, ha már senki som- szenvedne ilyen betegségben, de ha már valakinek szenvednie kell, mindig jobb, ha egyes amerikai közírók szenvednek ebben a betegségben, mintha mi, kommunisták.“ Most maguk nem képesek úgy nézni a tényeket — mondtam a látogatónak — ahogy vannak, hanem megpróbálják olyannak látni, amilyennek szeretnék. Látszik ez kritikájukból, szit- kozódásukból is. Nincs azonban befolyásuk a magyar népre. Korábban, sajnos volt. egy részére, de csak akkor, amikor a nálunk tényleg meglevő bajokat piszkálták és mi hallgattunk azokról. Mi- most nem hallgatunk saját hibáinkról. maguk meg olyan bődüle- tes ostobaságokat írnak, mon danak, hogy teljesen elvesztették hitelüket. Ha nem akarják a pénzt hiába kidobni, akkor mondják meg „dicső1 munkatársaiknak, hogy okosabban hazudjanak. (Derültség) Ami a dolog lényegét illeti: teljes felelősséggel, elvi szilárdsággal és egy ország vezetésére hivatott párt körül tekintésével vizsgáljuk a ter- melőszövetkezsti mozgalom további fejlődésének kérdéseit. Tovább erősítjük közéletünk egészséges vonásait Politikánk más, jellemző vonásairól szólva hangsúlyozta: tovább erősítjük és mélyítjük közéletünk egészséges vonásait Azt szeretnénk,, hogy amikor valahol — például a népfront tanácskozásokon — összeülnek, megtárgyalnak fontos köz ügyeket, a tanácskozás hasznos, tartalmas és eredményes legyen. Halljanak a részvevők állásfoglalásokat, vitatkozzanak, beszélgessenek, fejtsék ki álláspontjukat, s ha olyan megegyezésre jutottak, auiely a közösség javára van, akkor egységesen dolgozzanak. Általában szüntelenül mélyíteni akarjuk rendszerünk demokratizmusát. Ehhez hozzátartozik a parlamenti élet színvonalának emelése is. Rendszerünk demokratizmusa ma sokkal magasabb színvonalon áll. mint bármely kapitalista, országé. S ezt igenis továbbfejlesztjük. De ha ezzel kapcsolatban olyan gondolata támadna valakinek, hogy vajon jövőre, vagy azután nagyobb szabadságot élvezhetnek-e a rendszer ellenségei, akkor azt megnyugtathatom, hogy sémivel sem fognák nagyobb szabadságot élvezni, sem jövőre, sem azután, mert amennyire kötelességünk rendszerünk demokratizmusát állandóan erősíteni a nép javára, ugyanúgy érezzük felelősségünket a népért, az ország sorsáért, kötelességünket a rendszer ellenségeivel szemben. Van politikánknak néhány egyéb jellemzője is, amit csak azért említek meg, hogy megerősödjenek abban a meggyőződésben, hogy ezek meg fognak maradni, sőt némelyiket igyekszünk még erősebbé tenni. Önök ismerik például bűnügyi politikánkat. Az elviseli hetőség határán túlment em- bereket börtönbe csukták, s akik olyan bűnt követtek élj amit egy nép ellen nem lehet elkövetni — történelmi bűnt — azok a legszigorúbb büntet test kapták. Amire azt mon-« dottuk népiesen, hogy höbör- gés, azt eltöröltük, mondván, térj észre, dolgozz. Helyes politika volt, az eredmények is bizonyítják ezt, mert hőbörgő nem kevés volt, de állítom, hogy azoknak a hőbörgőknek a nyolcvan százaléka az elmúlt két esztendőben becsületesen, tisztességesen dolgozott. Itt volt az amnesztia. Megmondottuk az amnesztiával kapcsolatban hivatalosan is egynéhányszor, meg nem hivatalosan is, hogy egy teremtett lélek nem kaphat kegyelmet ebben az országban mindaddig, amíg kívülről, vagy ellenséges körökből minket erre kényszeríteni próbálnak. Es ha azt akarják, hogy ne legyen amnesztia Magyarországon, akkor csak próbáljanak nyomást gyakorolni ránk. Majd ha ez megszűnik, és mi úgy ítéljük, hogy elérkezett az ideje, akkor lesz majd bizonyos amnesztia. Az idén is volt és nem is olyan jelentéktelen, a megbüntetetteknek igen jelentős része került ki a börtönből,' mért ott is az a szabály, hogy az egekig mászó gazember a kevesebb és a kisebb gazember a több. Mitől függ az amnesztia? Az ország általános helyzetétől, a hatalom erejétől. A népfront győzelmet aratott a választáson és a magyar nép nagyszerűen vizsgázott. Ez egy olyan dolog, ami maga után vonja, hogy a nép megtévedt fiaival szemben ilyenkor illik és helyes is el- nézőnek lenni. Ez a tavaszi amnesztia magyarázata. Számítunk a Hazafias Hí épfront munkájára Beszéde végén a Hazafias Népfront szerepével foglalkozott, s többek között kijelentette: nagyon komolyan vesszük a Hazafias Népfront munkáját, számítunk rá és támogatjuk. A kommunisták és a pártonki- vtiliek politikai szövetsége hasznosan szolgálja a szocializmus ügyét, meggyorsítja előrehaladásunkat. A kommunisták' és a párton kívüliek együttműködése, a népfrontmunka, a népfront-politika komoly sikereket hozott. Ezt a így jutunk u csillagokig A történelemben oly kevés idő, egy fél évszázad alatt milliók. és milliók haltak mártírhalált az ember felszabadító sának tanáért, a kommunizmusért. Vérbíróság, siralom- házak, cellák sötété, krematóriumok lángjai, eszeveszett dáhvel pusztító terror, mind kevés volt ahhoz, hogy megsemmisítsék az embert, akinek leikébe gyökeret vert a szabadság hite. Erre gondolok, amikor hallgatom Szegedi József építő- munkás meg-megszakadó, akadozó emlékezéseit. Ülünk a kút, szerényen berendezett szobáiban, az óreg bútorok között. Felettünk a falon egy kép. Nem festmény — talán arra nem tellett — csak vékony kis keretben függő színes olaj- nyomat. De Lenint ábrázolja, Lenint, amint mosolyogva beszélget. Galambszürke hajú, törékeny testű, beteg ember Szegedi József, pedig még csak 54 éves. Remegő kezével képeket kotor elő s tesz elém az asztalra. A sárgult és fakó arcok, a régi sorok visszapörgetik a naptár lapjait 1923-ba. Tizennyolc éves volt, amikor először börtönbe került, a. fes-tő- munkások sztrájkja miatt. A budapesti fölcapitánysagra vitték Révai Józseffel, Komor Imrével együtt. Az 1919-es proletárforradalom alatti magatartásáról faggatták. ökölbe szorul a kéz, elpirul az arc, amikor a vagy beteg ember ezeket mondja: — Felakasztottak a lábamnál fogva, aztán a kezemet felhúzták és vizet öntöttek az oromba. így pörgettek órákon át. Máskor tollszárát dugtak az ujjaim közé és összepréselték. Gúzsba kötöttek és gumibottal verték a talpamat, amíg bor volt rajta...« Kát ilyen volt akkor az emberi méltóság megbecsülése! — Amikor kiszabadultam, mégis létrehoztuk az építők egységét, mart azelőtt kiilön- ktítön harcoltak jogaikért a kő művesek, ácsok, festők, tetőfedők, és az erők elaprózódtak. Mindjárt jobban tudtunk harcolni ,amikor megalakítottuk Pécsett is a. MÉMOSZT. Páyer meg is fenyegetett bennünket, túl baloldali magatartásunkért * azt üzente, kizár a szaktanács kötelékéből. De hát mit tehettünk volna, amikor falun a. kőművesek krumpliért dolgozlak és az építőmunkások felének nem volt télen betevő falatja? Az 1935-ben szervezett sztrájk eredményeképpen ■ kiharcoltuk a bérminimum megállapítását. Én közben a pécsi épitőmun- kások ügyvezető titkára lettem, aztán központi vezetőségi tag. Sztrájk sztrájkot követett ebben az időben., többször letartóztattak* 1.942 júniusában. 34 pécsi társammal, bányászokkal és építőmunkásokkal büntetőszázadba hurcoltak és kivittek a frontra. Az elaknásított területeken kaszáltunk, futóárkokat ástunk. De nem sokáig, mert augusztus 17-én 14 társammal átszöktem a szovjet csapatokhoz és egészen 1948-ig a Szovjetunióban tartózkodtam. Moszkvában parttskolán együtt voltam Kossá Istvánnal, Sállái Sándorral. — Amikor hazajöttem, a MEMOSZ központban a. pro- pa-gandaosztály vezetője lettem.. 1950-ben tértem vissza Baranyába s a Komlói Építőipari Vállalat igazgatójaként végeztem munkámat. 1956-ban nyugdíjba, mentem. Eluralkodott rajtam idegbeteg ségem Azért még most is dolgozom és mint területi párttitkár segítek az elvtársiknak. — Szegedi elvtárs, ne haragudjon, hogy megkérdezem de javul a betegsége? — Sajnos nem. Kezelnek vele, de láthatja az elvtárs mennyire remegnek a kezeim Két kis fiam van, szükségem lenne az egészségre. Úgy érzem azonban, hogy lassan, de biztosan egyre rosszabbodik. — Megkérdezem, de.. őszintén mondja meg, hát érdemes volt7 — Igen. Ha még egyszer kellene kezdenem, ugyancsak igy csinálnám. Ma meghívtak az. építők napjára. Összejövünk ott a régi harcostársakkal, Lakatos Józseffel, Varga Jánossal, Horvath Józseffel Sárics Jánossal. Az egyik kőműves,. a másik igazgató Mind valamennyien egy-egy téglát raktunk ebbe a mostan gyönyörű szép épületbe. Sokan vérükkel adóztak a habarcshoz és azt hiszem ez az ami legjobban összeköti.... Sic itur ad astra. (így jutunk a csillagokig). , Fiatal építőm unkások Seee felejtsétek! 8BVTS ISTVÁN politikát folytatjuk továbbra is. Aztán nekünk, kommunistáknak megvan a magunk gondja is. Mi sokat foglalkoztunk a személyi kultusz kérdésével. Nemcsak . azt tudjuk, ami volt, hímem azt is, ami lehet Nehéz helyzetben elkezdenek becsületes szándékú emberek dolgozni, lassacskán egyet-mást jól csinálnák, sikerek, eredmények születnek, elkezdenek erről beszélni, bm csülik is őket, hogy jól dolgoznak, s lassan .kezdik azt hinni magukról, hogy mindent tudnak, nem veszik figyelembe az emberek szavát. A kongresszusi előkészületek időszakában azt kérjük saját embereinktől: vizsgálják meg újra munka- módszereiket az emberekhez való viszonyt, mélyítsék tovább kapcsolataikat a tömegekkel, hogy vissza ne térhessenek a régi hibák. Növelni a szocializmus vonzóerejét, hatásosabban szítani a szocialista lelkesedést — fontos, dolog és sikerülni fog! A mi politikai és gazdasági vezetőink mindennap lássák: milyen lelkesedéssel dolgoznak az egyszerű emberek a munkapadoknál, a falun a termelőszövetkezetekben! Nekünk az a kötelességünk, hogy legyünk méltóak — nem különbek, csak méltóak — népünkhöz, ahhoz a harchoz, amit a magyar dolgozó tömegek az utolsó negyven esztendőben megvívták. Ha a néphez méltók leszünk — akár a pártról, akár a népfrontról van szó — biztos, hogy jól szolgáljuk a haladás ügyét. (Hosszantartó, nagy taps.) Kádár elvtars után Barcs Sándor, az Elnöki Tanács tagja, Darvas József, Bognár József, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára szólalt feL A vitában elhangzottakra Kállai Gyula válaszolt, majd a tanácskozás Harrer Ferenc ' zárszavával ért véteti
